2003-04-16

Ne bántsuk egymást…

A lyukasra vágott EU zászlók miatt a rendőrség bűnügyi eljárást folytat. Jellegzetes tünete ez a mai magyar társadalmi, tömegpszichológiai helyzetnek, közéleti állapotnak. Az egyik oldalon a viselkedés gyerekes, túlzott jelentőséget tulajdonítva dolgoknak, ennek következtében a jelképes tett valahol disszonáns – nem vagyunk semmilyen szempontból 56-ban. A másik oldalon típusosan rossz tanári vagy szülői reakció amit a hatóság bemutat – a cigarettázáson kapott gyereket nem felpofozni kell.

Országunk életének minden vetületében – politika, tudomány, közélet, egyházi közösségek – őrült módon hiányzik a bölcs megfontoltság és az időben hozott határozott döntés képessége. A szovjet megszállás legfőbb és legmaradandóbb hosszú hatású kegyetlensége volt, hogy tudatosan és szisztematikusan durván kiirtotta, ellehetetlenítette és megalázta a társadalom a gondolkodás felelősségét is vállaló elit rétegét. E szörnyűségre mutató szomorú mementó, hogy a történelmi egyházak szellemi vezetőit kivétel nélkül "kivonták a forgalomból", Szentgyörgyi Albertet elüldözték csakúgy, mint Nagy Ferenc miniszterelnököt, Bethlent és Kovács Bélát gátlástalanul szovjet börtönbe hurcolták. Több ezer éves tapasztalat: ha egy kis vagy nagy közösség vezetésre valóban alkalmas rétegét kiirtják vagy elzüllik ez a réteg, az a közösség könnyen szétesik, tagjai idegen hatalmak, eszmék martalékává válnak. Kisebb nagyobb váltások, fiatalítás, egyes irányzatok dominanciája az vezető rétegen belül normális körülmények közt is előfordul minden közösségben, országban. A folyamatosság, a tapasztalatok átvétele azonban elengedhetetlen. Hogyan kell fejni a tehenet, mikor kell szántani vetni, hol a tisztesség határa és a toleranciáé, valamint hogy mikor kell és mikor nem szabad a szemet becsukni.

Itt maradtunk hát tapasztalt vezető nélkül 40 év után. Ilyenkor jön elő az ostoba, de nagyszájú ember, akit megfelelő vezető réteg híján nehéz megkülönböztetni a bölcs megfontolt tanácsadótól, különösen, ha a nyomtatott papír és kép eladása annál nagyobb üzlet mennél inkább megdöbbentő amit közöl az átlagpolgár számára (l. épater le bourgois). Ilyenkor aztán könnyű ráfogni rétegekre, hogy ti voltatok akik ezt vagy azt tettétek a megszállás, a szovjet rezsim alatt. Mint ahogy könnyű bűnöst keresni a zászlóvágók közt, meg a magyarok vagy németek, vagy oroszok között. Nyilván volt magyar, meg német, meg református, meg bármilyen fajta, aki becsületes és tiszta maradt és olyan is aki "tégla" lett, sőt gyávaságból, bosszúvágyból, aljasság miatt kiszolgálta a megszálló hatalmat.

Külön veszély ha szellemi vagy vallási mozgalmak tagjait emeljük ki mint a múlt rendszer kiszolgálóit. Az objektivitásról a pontos statisztika miatt sem lehet szó, de ennél fontosabb, hogy egy-egy ilyen mozgalom potenciális húzó erő is lehet megfelelő időben és megfelelő helyen. Jó példa erre a pietista mozgalom a protestáns egyházakban, amely nélkül a mai egyház úgy ahogy van nem létezne. Bizonyítható, hogy a ma aktív egyháztagok csaknem kizárólag a XX. Század pietista mozgalmainak itt maradt képviselői illetve azok leszármazottjai. Ezek a mozgalmak gőzmozdony szerepét játszották egykoron. Más kérdés, hogy a gőzmozdony csak sínen jó, Isten őrizzen országútra vinni, vagy megpróbálni autóval sínen járni.

Természetesen a szellemi, egyházi mozgalmakba lelkesült ember látóköre óhatatlanul beszűkül, könnyű becsapni. Ezért fontos a tapasztalt jó vezetés a közösségekben, a lelkesedést, mint húzó erőt támogatni kell, de korlátolt egyoldalúság mindenképen közösség ellenes. Minden közösség fennmaradása gondozást igényel, ami esetenként védekezés is lehet romboló külső erők hatása ellen. Ez a gondozás egységet követel. Amikor a bölcs megfontoltság hiánya mellet sok a hangoskodó, különösen fontos, hogy mennél több adottságot sejt valaki önmagában annál megfontoltabb legyen, különösen ítéleteiben.
Fekete Márton

Fekete Ágnes: Áldás, békesség! Szeretettel köszöntöm a Hallgatóinkat, Fekete Ágnest, a műsor szerkesztőjét hallják!

Kevés könyv volt olyan nagy hatással rám, mint Ordas Lajos: A keresztfa tövében című kötete. 1955-ben írta és saját félre állítását, bebörtönzését próbálta a kereszt árnyékában megérteni, elfogadni. Mai ünnepi műsorunkban ehhez hasonlóan sok ember szenvedését szeretnénk a kereszt alá helyezni. Nem mellé-, nem fölé-, hanem alátenni, azért, hogy jobban megérthessük Húsvét csodáját, és annak fényében a saját életünket. Egy Ordas Lajoséhoz hasonló életút elbeszélése mellett a Soli Deo Glória Kamarakórus fogja énekelni Schütz János Passiójának részleteit. Ezt a művet nagypénteken adják elő Budapesten, a Hold u. 2. sz. alatti Református Templomban. Ha bárki szeretné megkapni akár a zeneművet, akár a mai műsorunkat, kérjük, írjon címünkre: 1146 Budapest, Abonyi u. 21., vagy számítógépes formában [email protected] , telefonjaikat is szívesen fogadjuk adásunk után a szokásos 333-1118-as budapesti számon.

Most tehát egy emberi életút, amely Magyarországon sokaké lehetett, álljon a kereszt tövében. (A 96 éves) Papp Bélánét hallhatják, akinek a férjét Karcagról, szinte a templomból vitték a börtönbe.

(Szóló férfi énekhang): " Mikor ezeket mondotta Jézus, kiméne tanítványaival a Kedron patakán túl, ahol egy kert volt, melybe beméne Jézus, és az ő tanítványai. Tudta e helyet Júdás is az árulója, mivelhogy gyakran ott gyűlt egybe Jézus a tanítványaival. Júdás azért magához vévén a katonai csapatot, a papi fejedelmek és a farizeusok szolgáit odaméne fáklyákkal, lámpákkal és fegyverekkel. Jézus azért tudván mindazt, ami rákövetkezik. Előre méne és mondá azoknak: – Kit kerestek? Felelének néki: Názeret Jézusá! /ismételve/.

Papp Béláné: – Egyik reggel készült a reggeli istentiszteletre. A fürdőszobában volt és öltözött, amikor csöngettek. Én mentem ajtót nyitni. – Mondták, hogy jöttek. A nagytiszteletű urat kérik, hogy menjen egy megbeszélésre. Béla mondta, hogy rendben van. Akkor átszól a kerten keresztül, hogy: -Pista! – Eredj légy szíves be a templomba, mert megbeszélésre kell menni a tanácsházára. Béla jött, kikísértem az ajtón. Kimentek az ajtón, és bezártam a kaput, és nem figyeltem arra, hogy ide mentek először az autóhoz. Pista elment az istentiszteletre, én pedig bementem. Aztán szépen átmentünk a tanácsházára, ott nem is járt. Délután jött egy távirat, hogy "Este jövök haza!" Természetesen nem érkezett meg, akkor otthon leültünk a konyhába, mert ugye az a kertre nyílt. Ott beszéltük, hogy "Mi a csoda?" Ez nem tiszta ügy, hanem egyházi. Tudniillik ugye, aztán következett volna két nap múlva a konventi gyűlés Pesten, amikor föl kellett volna jönni.

Fekete Ágnes: – Nyilván nem akarták, hogy hozzászóljon.

Papp Béláné: – Egyszer csak csöngetnek, olyan éjfél felé megérkezett Béla. Megyek és az utcai ablakon át láttam, ott volt Béla és egy úriember olyan hosszú kabátban. Azt mondja: – Elnézést, csak azért jöttünk, hogy ne tessék nyugtalankodni. Pestről kell, hogy megvárjuk a választ és azt holnap ide kapjuk, úgy hogy tessenek, nyugodtan aludni. Mondtam neki, hogy csinálok magának ágyat. Azt mondta, hogy köszöni, de nem fekszik le, mert tanul egész éjszaka. Azután elmentek Szolnokra. Ott mondták, hogy csak megálltak és mentek föl Pestre, a Fehérházba, a Margit-hídnál. Aztán én mentem föl Pestre és mentem egyenesen oda. Mondtam, hogy az uram van itt, s neki hoztam ruhát. Mondták, hogy – Igen itt van, megvannak. Tessék csak nyugodtan lenni, hiszen van rajta valami, tessék nyugodtan hazamenni és majd értesítjük. Kérlek, szépen aztán többet nem láttuk, illetve akkor láttam, amikor az ítélethirdetés volt, és beszöktem oda, hogy lássam.

(Szóló férfi énekhang): Péter pedig kint állt az ajtónál, imé a másik tanítvány, aki a főpappal ismerős volt és szóla az ajtóőrzőnek és bevivé Pétert, és szóla az ajtó őrző Péterhez. – Nemde te is ember tanítványa vagy?

Papp Béláné: – Rendeltek egy védőt Béla mellé, aki írt nekem, hogy ekkor és ekkor lesz a férjem ítélethirdetése. Itt volt a Felszabadulás téren a Jégbüfé mellett. Szóval megvolt ennek az ügyvédnek a címe. Másnap szedtem a sátorfám és fölmentem Pestre. Az ügyvéd felesége engedett be a lakásukba. Ott elmondta, hogy őt nevezték ki ügyvédnek. Bélának az volt a kérése, hogy legyen szíves és értesítsen engem. Én mondtam neki, hogy őszintén nagyon köszönöm. De tekintettel arra, hogy mostanában kizárólag valótlanságokat mondanak – nem mondtam, hogy hazugságokkal, – hanem valótlanságokkal találkoztam – tehát mégis szeretném tudni, hogy Béla miről beszélt. Erre amit elmondott, akkor egy pillanatig nem volt kétséges, hogy egyáltalában ő tud a dologról, és nem ő akar engem a csőbe belehúzni. Kiderült, hogy másnap van az ítélet. Azt mondta az ügyvéd: – Legyek szíves, és menjek be a Markó utcába, ahol a kihallgatások vannak és nézzem meg az első emeletet, ahol a fogdák és ő van, a hátsó körlépcső tájékán. Ezt én előre mind megnéztem. Másnap találkoztunk és együtt mentünk. Tekintve, hogy őt ismerték, mert ugye hivatalos ember volt és gyengén látó, mindig a felesége szokta kísérni és őt a portás nem szokta ellenőrizni. Beengedett engem, mint a feleségét. Karonfogva mentünk be. Ő ment egyenesen a tárgyaló szobába, én viszont oda, amit előző nap megnéztem. A csigalépcsőn, ha följött az ember az pont azzal az ajtóval volt szemben, ahol a tárgyalás volt. Ott azon a szinten volt egy WC is, ott én szépen meglapultam csöndben és várakoztam. Hallom, hogy nyitják a nagy vasajtókat, és kinézett egy "pasas". Ő nem látott engem, én láttam. Egy sapkás ember volt, szétnézett, látta, hogy mindenütt csend, és akkor jöttek ki. Jött Béla is összevont kézzel és akkor megmozdultam. Ekkor a "pasas" észrevette, és mondta: – Azonnal tessék innen elmenni, mert tilos itt tartózkodni. Mondtam, hogy – elnézést kérek, – jó hangosan -, de ne haragudjon eltévedtem, de azonnal megyek. Az volt a lényeg, hogy Béla meghallja a hangomat. Ő rögtön fülelt, mert neki azt mondták, hogy minket kitelepítettek, az egész családot. Aztán hagytam őket, és följöttek és utána beslisszoltam ebbe a WC-be, ahová letettem a kabátomat. Ott lapultam, és ott figyeltem. Ez egy nagy előteres és több WC fülkéből álló helyiség volt. Vártam, lestem, hogy ott jöttek- mentek az emberek. Jó félóra múlva megint jönnek ki. Az ajtó félig nyitva hagyott résén láttam őket. Mikor láttam, hogy megint kijönnek és ott két oldalt sort álltak, akkor aztán jött Béla. Ekkor én szépen kiléptem, még a kabátomat is a WC terében hagytam. Mentem, és Béla rögtön meglátott, ezek háttal voltak nekem, aztán Béla mondta nekem, hogy négy és fél.

(Szóló férfi énekhang): – Megfogák Jézust és megkötözék, és elvivék őt először Annáshoz, ki Kaifásnak ipa volt, aki abban az évben főpap vala. Kajafás pedig az volt, aki mondta a zsidóknak, hogy az jobb, hogy egy ember vesszen el a népért.

Papp Béláné: – Akkor mentem ki a konventre és pontosan Péter Jánosnak a nyakába, pont szembe kerültünk, mert ő is állandóan eltűnt előlem. Ekkor ő mondta, hogy: – Na, mi újság Zsóka? Mondtam neki, hogy én jöttem azért, hogy mit tud? Ő mondta, hogy: -Óh, Zsóka! Nyugodtan menjen csak haza, egész biztos, hogy Béla rövidesen otthon lesz. Én néztem Jánosra és nem szóltam egy szót sem. Majd kisvártatva kérdeztem tőle, hogy: – Igen? Ő megint mondta, hogy: – Igen, egész nyugodtan menjen csak haza. Különben meg fölmehetne Margithoz egy kávéra. Mondtam, hogy: – Köszönöm szépen, majd meglátom, hogy megy a vonatom. De nem mondtam neki, hogy hol voltam, mi volt, mit tudok. Igen, ezek érdekes dolgok…. Akkor is amikor először fölhívott és letolt, hogy én vagyok az oka, hogy Béla ezeket csinálta. Mondom neki, hogy: – Miért? Ő azt válaszolta: – Nekem voltak nagyra vágyó vágyaim. – Mire vágytam én? – Hát arra, hogy jobb élet legyen. Ez hazugság volt mind. Akkor azt mondta, hogy: – Ne haragudjon, de én elintézem, ami tőlem függ. Én csak azt kérem, hogy legyen szíves tényleg elintézni. Hát ő elintézte… Akkor aztán bementem Margithoz, és azt mondtam neki: – Jobb, hogyha nem mondok neked semmit, sajnálom. Ő mondta: – Nézd, hát tudod, hogy milyen nehéz. Én mondtam, hogy tudom. Főleg azt tudom, hogy neked milyen nehéz. Főleg Margit, ő egy nagyon rendes nő volt.

Fekete Ágnes: – Ő ki volt?

Papp Béláné: – A felesége. Pokoli volt a szituáció. Látod erre mondom, hogy az Úristenre kell bízni, mikor azt kérdezték tőlem, hogy: – Gyűlölöm Péter Jánost? Mondtam, hogy – Miért gyűlölném? – Na, de hát amit nektek okozott? Mondom: – Angyalom, nem az én dolgom! Ezt rá kell bízni az Úristenre. Nem elintézte? János teljesen meghülyült, hülyévé vált, ott ült kint az utcán. Kérlek szépen, ott ahol lakott, Budán.

Fekete Ágnes. – Megőrült, tényleg?

Papp Béláné: – Igen. Nem arról van szó, hogy én menjek bele tönkre? Nem, hát ez az Úristen dolga! Egy a lényeg, hogy az embernek van-e annyi ereje, van-e annyi hite? Ez teljesen ezen múlt. Voltak olyan ismerőseim, akik közül némelyik azon volt megbotránkozva, hogy én nem járok feketében, és nem sírom tele a világot. Mondom: – Na, de hát miért? Mondja ő: -De milyen helyzetben vagy? Mondom: – Azt én tudom, érzem. Angyalom, akkor ki éljen? Most sírjak? A gyerekeknek, azoknak élnie kell!

(Szóló férfi énekhang): – Mikor ezt hallotta Pilátus, még inkább megrémült, és bemenvén a törvényházba szóla Jézusnak: – Honnét való vagy Te? De Jézus nem felelt néki.

Papp Béláné: Közben jött az, hogy én mentem gyári melósnak három műszakba.

Fekete Ágnes: – Ez milyen üzem volt?

Papp Béláné: – Ez kérlek szépen a Beloiannis, azelőtt Standard volt. Külföldnek csináltuk a telefonközpontokat és hasonlókat. Ott nem tudom hány ezer ember dolgozott? Mindig utána volt a pártmegbeszélés és tanulni kellett és egy év múlva én levizsgáztam. Akkor meghívtak, hogy lépjek be tagnak. Egy nagyon rendes sváb nő volt, aki ezt bonyolította. Azt mondta: – Nézze, Pappné! Maga annyira tudja ezeket a dolgokat, hogy igazán megérdemelné, hogy meghívjuk, lépjen be tagnak. Mondom: – Nagyon rendes magától és nagyon szépen köszönöm, hogy ilyen őszinte volt. Azt mondta: – Hát, persze! Hát csak úgy lehet! Ekkor mondom neki, hogy én is lehetek nagyon őszinte? – Az az igazság, hogy maga tudja, hogy én ki voltam, mi volt az uram stb. Magának tudnia kell azt is, hogy én komolyan hiszek az Istenben. Én ezeket végighallgatom és megtanulom, mert ezek értelmes dolgok, de mondom tudja-e, hogy én belül nem így érzek? Hát most hazudjak magának? Vállaljam el a tagságot? Most miért kell hazudni?

(Szóló férfi énekhang): – Mit kérdesz engemet? Kérdezd azokat, akik hallották, amit én mondottam őnékik! Imé! Ők tudják mindazt, amiket nékik szóltam. Simon Péter pedig ott állt és a mellette álló mondá őnéki: (kórus) – Nem vagy te tanitványa néki?

Fekete Ágnes: – Hol tetszett közben lakni?

Papp Béláné: – A Múzeum krt. 37.-ben, a második emeleten. A sárospataki főiskolának volt az a háza. Amikor a tanárok jöttek föl, akkor az volt az ő szállásuk. Szóval akkor én ott laktam két szobában, a fürdőszobából levágtunk egy üvegfallal egy konyharészt. Amikor jöttek a zavaros idők, akkor kaptam egy értesítést, hogy legyek szíves és vigyem be a kiutaló határozatot. Akkor én hetente ott többször jelentem meg, attól függően, hogy milyen műszakban dolgoztam. Kérték, hogy a kiutalás eredetijét keressem meg. Kerestem hosszú heteken keresztül. Azután beadtam nekik, hogy nem találom. Mondtam neki, hogy: – Nagyon kérem, hogy utalja ki nekem. Kiutalták és megkaptam. Óriási dolog volt. Ezek után gondold el, hogy elcseréltem azt a lakást, a 16 négyzetméterest a Kőfaragó u. 7-be. Ott végeztük a munkánkat.

Fekete Ágnes: – Milyen munkát?

Papp Béláné: – A gyár mellett beléptem egy szövetkezetbe, és harisnyákat kötöttem. A harisnyákat ketliztük, ahogyan mi hívtuk A felső részét föl kellett szedni és összedolgozni. Száz számra kaptuk a harisnyát nagy zsákokban, egy hétre kb., amíg ezt a munkát meg kellett csinálni, s ezzel viszonylag jól keresett az ember.

Fekete Ágnes: – Akkor 8 óra a gyárban és plusz 8 óra otthon a gyerekek mellett.

Papp Béláné: – Igen, természetesen. Ezt meg kellett csinálni. Ez nagyon jó volt.

Fekete Ágnes: – Ki vigyázott akkor a gyerekekre? Azért ez nem lehetett könnyű?

Papp Béláné: – Akkor már gimnazisták voltak és pataki diákok az egyik a kisebbek a nagymamánál voltak. Mindenki valahol élt, valamelyik világrészen. Nem egyedül voltam, akkor ez volt a megszokott dolog.

Fekete Ágnes: – A férjét azért tudta látogatni?

Papp Béláné: – Azt sem tudtuk, hogy él! Soha! Hát azt tudtuk, hogy Vácon van, mert oda vitték be. Tekintve, hogy váci lelkész volt, és a fegyházba járt be a fegyház igazgató jó barátunk volt. Azt pedig mindenki tudta, hogy a Pap ott volt.

Fekete Ágnes: – Akkor csak annyit mondtak, hogy ott van, megvan.

Papp Béláné: – Igen, hát presbiterünk volt a titkos osztálynak a vezetője. Bementem hozzá. Éppen disznóölésre értem oda. Éppen a zsírt olvasztotta., egyik reggel és mondtam, hogy : – Jó reggelt kívánok! Elnézést kértem, hogy zavarom, és mondtam: – Azért jöttem, mert tudom a maga keze alatt van Béla. Ő azt kérdezte: – Honnan tudom? Én mondtam, hogy: – Maguktól szabadulnak is. Éppen egy katolikus lelkész akkor szabadult, aki a Keletinél van. Az értesített engem, azzal beszéltem. Azt mondta, hogy Béla azt hiszi, hogy engem kitelepítettek. Ekkor én megkértem, hogy: – Legyen szíves és csak annyit mondjon Bélának megvagyunk és egészségesek vagyunk.

Fekete Ágnes: – Ez egy volt presbiter?

Papp Béláné: – Hogyne, jó református. A gyerekei jártak lánykörbe és a családot látogattam azelőtt és hát ismertem őket.

Fekete Ágnes: – Később gyakorlatilag a smasszere lett a papjának?

Papp Béláné: – Igen. Ez volt a munkája, azelőtt is ez volt. Csak hát akkor fordult a világ. Szóval azért mondom, hogy mér nem éri az embert olyan, ami meglepné. Hát, gondold el!

(Szóló férfi énekhang): – Te mondod ezt, hogy én király vagyok! Én azért születtem, és jöttem a világra, hogy az igazságról szóljak! Aki az igazságból van, az mind hallgat énrám. Mondané épp Pilátus. Micsoda igazság!

Papp Béláné: – Utána következett az, hogy egyszer fürödtek reggel és rászólt, hogy ne beszéljen! Béla olyan fegyelmezetlen volt, hogy azt mondta: – Kérem, én nem beszéltem. Ezek után a folyosóról nyílt egy hatalmas nagy verem, ami le volt deszkázva, ahol büntetésből ott voltak az emberek, s oda rakta be Bélát. Nem ez volt a büntetés, hanem valakit mellérakott, aki azért ment be, hogy megtudja, hogy kitől üzent Béla. Ezt utólag tudtam meg. Akkor aztán bementem és volt egy másik fegyőr, az egyik szomszéd faluból, akiről tudtam, hogy nagyon rendes és fiatalabb. Ahhoz vittem egy Bibliát, s mondtam, hogy: – Nézze, tudom, hogy Béla magánzárkában van és külön büntetésben. Nagyon szépen kérem, hogy ezt a Bibliát tegye meg, hogy adja be neki. Csak annyit mondjon meg neki, köszönöm szépen megvagyunk, egészségesek vagyunk. Ezt ő vállalta.

Fekete Ágnes: – Meg is csinálta?

Papp Béláné: – Igen. Meg is csinálta. Ez óriási dolog volt!

Fekete Ágnes: – A férje hogyan bírta a magánzárkát két évig, borzasztóan nagy idő!?

Papp Béláné: – Igen. Teljesen egyedül, mindentől elzárva. Máskor sétáltatták. Nem voltak ők szívbajosak, hogy ne próbálják megtörni. Utána mikor kikerült onnan, dolgozott aztán a gombüzemben. Azután 54 januárjában enyhültek a dolgok, amikor Nagy Imre jött már. Szabadulása előtt már lehetett látogatni negyedévenként egyszer, vasárnap reggel. Volt egy olyan nagy terem, amely mennyezetig el volt zárva, középen volt egy könyöklő. Oda hívták őket sorjában, volt aki bömbölt, volt aki ordított. 10 percig lehetett velük beszélgetni, látni őket. Egy volt a lényeg, ahhoz jó képet kellett vágni, és vigyázni kellett.

Fekete Ágnes: – Mikor szabadult?

Papp Béláné: – 56-ban. Egyszer csak megjelent.

Fekete Ágnes: – Mihez tudott kezdeni azután?

Papp Béláné: – Semmihez. Jelentkezett az esperesnél és már be volt töltve a munkahelye.

Fekete Ágnes: – Akkor mi lett?

Papp Béláné: – Munkába kellett, hogy álljon! Az öccse vegyészmérnök volt, egy nagy gyárnak a főmérnöke, ott gyártották az alumíniumot. Egy pincébe a XI. kerületben, ahol a Horthy Miklós út megy kifelé egy vegyi anyagot gyártott és oda vette fel Bélát segédmunkásnak maga mellé, hogy elhelyezkedjen. Akkor tették azt a kollégái, hogy megpróbálták a fizetését elküldeni. Ezer forintot küldtek havonta, s ez akkor óriási dolog volt. Mondta, hogy ezt nem fogadja el. Küldték a temetéseknek a stóláját és osztották széjjel.

(Szóló férfi énekhang): – Jézus keresztje alatt ott állott az anyja, az anyja testvére Mária, a Klófás felesége; és Mária Magdaléna. Mikor Jézus látta, hogy ott áll az anyja, és az a tanítvány, akit szeretett. Mondá az ő anyjának: asszony, ki ma a te fiad?

Fekete Ágnes: – Részt vett a dolgokban 56-ban?

Papp Béláné: – Nem. Ő csak gyűléseken vett részt. Tele volt a lakás, mindig jöttek az emberek, akik előzőleg oda voltak. Azután átmentek az utca másik oldalára, nem ismertek. Utána pedig teljes odaadással jöttek. Nem lehetett beszélni, mert soha nem tudta az ember, hogy ki mit visz tovább. Amikor hárman beszéltünk és nem telt el tíz nap, és szó szerint jött vissza a beszéde. Hát a kettő közül, aki legközelebb állt hozzánk, az egyik ment és pontosan jelentette a dolgokat. Nem lehet azt most felfogni, hogyan változik egy embernek a természete, hogy reagálja le a dolgokat, alkatilag, idegileg, ha semmit sem csinált, csak fél.

Fekete Ágnes: – Hogy tetszettek fogadni ezeket az embereket, akik akkor hirtelen megváltoztak?

Papp Béláné: – Normálisan! Tőlünk telhetően nagyon kedvesen. Volt, aki utána megkért, hogy legyek szíves és ne hívjam föl telefonon, mert ez kellemetlen. Ez még a becsületesebb volt. Nem nagyképűség az, hogy az ember nem csodálkozik, mindent megért. Hát, itt nézem a saját családomat, a generációkat. Nézem Bélát, aki 35-ben született, és nézem Katit, aki a hetedik volt és 48-ban született. Ez 13 év differencia. Nagyon hálás vagyok az Úristennek azért, hogy ezt végigéltem. Visszagondolok hirtelen addig, amikor a gyerekként fölmásztam Kisvárdán a padlásra és a románok bejöttek 1919-ben. Száz esztendő lassan, csak nevetni lehet, mert ha nem nevetsz, akkor keseregsz rajta.

Fekete Ágnes: – Miért tetszik hálásnak lenni?

Papp Béláné: – Hogy az Úristen ennyire szeretett és ennyi erőt adott, és mindent végigcsinálhattam, végigéltem mindezt. Ezért. Most ezt vagy hiszed, vagy nem hiszed. Nem az a hit kérdése, hogy az ember most óriási dolgokat meséljen, mert annyira nyomorult és gyarló az ember és olyan tökéletlen, hogy az nem igaz. Csak állandóan érezni azt, hogy a legkisebb dologban is az Úristen fogja a kezünket.

(Szóló férfi énekhang): – Nem tudod-é, hogy hatalmam van, hogy megfeszítselek és hatalmam, hogy elbocsássalak. Felele Jézus: – Semmi hatalmad sem volna rajtam, hogyha felülről nem adatott volna néked.

Papp Béláné: – Lementek, így augusztus 20-a táján az öccsével, 57 nyarán. Én viszont nem tudom miért, de nem tudtam menni, mert itt volt valami dolgom a munkámmal. Akkor úgy volt, hogy jönnek föl, egy ilyen bő hétvége volt. Zebi, az öccse megjött, Béla nem. Azt mondta, hogy előbb jön, egy nappal hamarabb. Gyalog jött a Bakonyon keresztül. Mondom biztos, hogy elcsavargott valamerre!

Fekete Ágnes: – Kirándulni akart egyszerűen?

Papp Béláné: – Persze. Úgy volt, hogy csinált közben egy túrát a Bakonyban, mert mi mind ilyen nagyon kirándulósok voltunk, meg hátizsákosak. Amikor másnap följött, akkor Zebi bejelentette, hogy az öcsém nem érkezett meg. Akkor aztán el kezdték keresni. Egy darabig keresték. Egyszerűen nyoma veszett, eltűnt.

Fekete Ágnes: – Soha semmi jelzés, vagy gondolat..?

Papp Béláné: – Aztán millió, mi minden jött, hogy ki találkozott vele. Egyszer jött, hogy a cipőjét megtalálták, és a lábszára benne volt.

Fekete Ágnes: – Épp én azt hallottam, hogy az a legvalószínűbb, hogy az oroszok végül is lelőtték, hiszen a Bakonyban óriási orosz csapat volt.

Papp Béláné: – Hát ez lehet! 5-6 év múlva az ügyet lezárták és közben egyszer valaki egy ünneplés közben elszólta magát. – Te Bélát kihallgatták, de egyházi vonalon! Azután nagyon elhallgattak erről a kérdésről. Szóval rettenetesen nehéz volt. Nem az egyedül létem volt a nehéz. Gondold el, amikor az ember mindig ki volt annak téve, hogy most éppen valaki miért jön. Hivatalosan is keresték éveken keresztül. Voltak, akik távolabb maradtak. Például Futó Dezső, aki nagyon jó barátja volt, őt 10 évre ítélték el. Őt is politikai okokból.

Fekete Ágnes: – Aztán ő lett a második férje?

Papp Béláné: – Aztán ővele házasodtunk össze.

Fekete Ágnes: – Mikor volt az, amikor el tetszett hinni, hogy meghalt.

Papp Béláné: – Soha nem intéztem el. Aztán Karcagon templomban van egy tábla, aztán utca van elnevezve. Nem szeretem az ilyet. Már úgy van, hogy szobrot építenek neki, de és nem szeretem az ilyen dolgokat. Drágám, az Úristen ezt úgy időben elhozta, ez nem egy megoldott kérdés, de úgy tudomásul vettem, hogy ennek….így…. kellett… lennie.

(Kórus). Szenvedésed látván hálám mindig zengem!

Fekete Ágnes: – Istenünk! Mi nem értjük sorsunkat, titokzatos ösvényekre állítasz napról napra. De jöjjön bármi: szenvedés, vagy öröm, magány vagy emberek megértése, hadd lássuk azt kereszted tövében. Életünk mai szereplői hasonlítanak az akkoriakra. Nem különb az ember. Most is Pilátusok, Heródesek, Kajafások, Péterek és Júdások vagyunk. De köszönjük, hogy kereszted mind e fölé emel. Köszönjük, hogy ott megérthetjük sorsunkat. Hogy mennyire hatalmas a szeretet. Elvégeztetett. A kereszt minden borzalma ellenére életünk értelmévé lett. Ámen.

"Tebenned bíztunk eleitől fogva!" A Református egyház félóráját hallották hallgatóink. A műsor egyházi felelős szerkesztője: Fekete Ágnes.