Egyszer felmentem sétálni a Csiki-hegyekbe, virítottak éppen a virágok és nagy erővel szóltak a madarak is. De úgy mentem el, hogy rengeteg belső feszültség volt bennem. Emberi konfliktusokra gondoltam séta közben. Mindannyian úgy vagyunk, hogy amikor valami konkfliktusba keveredünk, akkor magunkban folytatjuk le azokat a párbeszédeket, amikre képtelenek vagyunk a valóságban. Akkor is magamban elképzelem, mit kellett volna mondani, mit kellett volna tenni abban az adott helyzetben? A kirándulás végén arra lettem figyelmes, hogy amikor magamban ezt a sértett párbeszédet folytatom, akkor nem hallom a madarakat. Hirtelen megtorpantam. Felfigyeltem a gyönyörű trillákra, aztán sétáltam tovább úgy, hogy figyeltem a körülöttem lévő hangokat. Aztán megint eszembe jutott az, ami bánt megint nem hallottam a madarakat.
Különös tapasztalatom volt ez. Nincs fülem a hallásra, ha dédelgetem sértettségemet. Ha belső hallásomat nem Isten szép világára irányítom, akkor süket maradok a jóra. Mintha ez lenne lelkünk örökös tékozlása, mintha a bennünk élő tékozló fiút kellene újra és újra visszahívni a messzeségből: gyere, legyél itt jelen, mert ez sokkal szebb és jobb! Ez a te igazi házad, és nem azok a sérelmes gondolatok, amikbe bele tudod élni magadat. De jó lenne igazán hallani! De jó lenne a fülünket kinyitni! Sajnos ezen a földön folyamatosan ez nem megy, de legalább térjünk vissza Isten szép és jelenvaló világába minden alkalommal, amikor észrevesszük, hogy elkódorogtunk tőle, már nem Ő a fontos, már nem Istenre koncentrálunk.
A hallóképességünk megőrzése talán az egyik legfontosabb ebben az életben. És itt nem a fülünk dobhártya nevű szervére gondolok, meg arra az egész különös szerkezetre, amivel hallunk. Sokszor tapasztalom, amikor emberekkel beszélgetek, hogy elmondják, nem hallom Isten hangját. Nem látom, nem tapasztalom jelenlétét. Amikor bezsélgetünk kiderül, hogy képtelenek a jelent, saját jelenüket elfogadni. Pedig csak így válunk hallóképes emberekké. Itt vagyok, és figyelek, mert tudom, hogy Isten kapcsolatba szeretne velem lépni most. Istennek a lényege a kapcsolat itt és most. Nem a cselekedetekben, nem az eredményeinkben, hanem a szívünkben van Ő jelen.
A molnár, aki egy szélmalom mestere volt, valószínűleg nehezen élte meg azokat az időszakokat, amikor hosszú szélcsendek voltak, amikor nem fújt a szél. Nem őrölhettek a malomban, mert csendes volt az ég. Mégis ekkor volt idő arra, hogy rendbe szedjék magukat. Minden a helyére kerülhetett. Nehéz a lélek figyelmét fenntartani a szélcsendben. De Isten jelenléte nem az eredményeinkben van. Ő ott van akkor is, amikor nem tudjuk már megtenni azt,a mit szeretnénk, mert talán betegek vagyunk. Valamit akkor is ad. De ehhez figyelni kell rá.
Azért választottam a Csendember címet, mert ezt a figyelő utat szeretném járni, és erre hívok másokat is.
Fekete Ágnes
Felfeküdni a vízre
A szemére hányom. Mert nem tudom kimondani, csak nézem, a szememmel beszélek. Mert nagyon fáj az, ami történt, nem tudok beszélni, és keresek valakit, akire ráhányhatom ezt az egészet. Ha
Szándékos vakság
Létezik egyfajta szándékos vakság az emberben. Bizonyos dolgokkal nem merünk szembenézni. Azért van ez, mert úgy érezzük, hogy nincs közünk hozzá: ez nem én vagyok, nem tudom beépíteni az életembe.
Életigenlés
Többféle szomj létezik. Amikor az ember lázas, csak inna, inna. Sohasem érzi azt, hogy szomja valóban oltódott volna. Hiába gondolja, hogy most jobb lesz. Az segít, ha elmúlik a betegség.
Nincs szeretet küzdelem nélkül
Két hegy mered az ég felé. Erre a két hegyre ment fel Jézus. A Tábor hegye, a megdicsőülés vagy színeváltozás hegye, és az Olajfák hegye. Az egyiken megérti, hogy a
Kísértés
A Kétely című film elején egy katolikus pap prédikációját halljuk. A pap elmondja: Sok esetben a biztosnak tűnő szavak sem segítenek bennünket annyira a hit útján, mint a kétely, a
Pofon helyett
Miért ilyen erősek Jézus példái? Mert úgy akar erkölcsről beszélni, hogy az mégse legyen erkölcsi lecke. Az egyházban pedig gyakran hallunk efféléket: ne adjátok vissza a pofonokat, legyetek békülékenyek. Jézus
A szavakon túli világ igene
A szavak jó esetben is csak letapogatják a valóságot. Minden félreérthető. Amikor édesapám már nagyon rosszul volt, halála előtt néhány nappal, mintha átlépett volna a szavakon túli világba. Beszélt, és
A gyertya teste láthatatlanná lesz
Reggel meggyújtottam egy gyertyát. Jól elhelyezkedtem mellette, és néztem.., hallgattam. Sercegett. Addig figyelgettem, amig arra nem lettem figyelmes, hogy felkel a nap. Tekintetemet elvonzotta az, ahogyan szomszédunk ablaka megcsillant. Aranysugarakat
A boldogság látószöge
Miért alakul át a boldogság utáni emberi vágy boldogtalansággá? Miért, hogy a dolgok olyan szépen indulnak, az ember nyitott a jóra, és mégis összekuszálódik minden? Nagyon-nagyon leegyszerűsítve, laikus módon fogalmazva:
Gyönyörű mozdulatok
Megyek az utcán, előttem egy idős házaspár. Figyelem mozgásukat. Minden lépésben benne sejlik az a sok évtized. Picit távolodnak egymástól, aztán közelednek. De egyszercsak a nő megbotlik az aluljáróban. Nem
Hang cseng
Rádiósként tapasztaltam, hogy a hangjával senki sem tud hazudni. Olyan erősen kihallatszik a személyiségünk, szorongásunk, minden, aki és ami vagyunk. Negyven éve nem látott gyerekkori barátom arcát már nehezen ismerem
Isten „vad” oldala
Két Jánosról olvasunk az evangéliumokban: egy kissé nőies és egy nagyon férfias Jánosról. Az egyik lágy, és tud gyenge is lenni, odahajol Jézus keblére, mégis férfi marad. A másik magányos.