Csendemberek

Egyszer felmentem sétálni a Csiki-hegyekbe, virítottak éppen a virágok és nagy erővel szóltak a madarak is. De úgy mentem el, hogy rengeteg belső feszültség volt bennem. Emberi konfliktusokra gondoltam séta közben. Mindannyian úgy vagyunk, hogy amikor valami konkfliktusba keveredünk, akkor magunkban folytatjuk le azokat a párbeszédeket, amikre képtelenek vagyunk a valóságban. Akkor is magamban elképzelem, mit kellett volna mondani, mit kellett volna tenni abban az adott helyzetben? A kirándulás végén arra lettem figyelmes, hogy amikor magamban ezt a sértett párbeszédet folytatom, akkor nem hallom a madarakat. Hirtelen megtorpantam. Felfigyeltem a gyönyörű trillákra, aztán sétáltam tovább úgy, hogy figyeltem a körülöttem lévő hangokat. Aztán megint eszembe jutott az, ami bánt megint nem hallottam a madarakat.

Különös tapasztalatom volt ez. Nincs fülem a hallásra, ha dédelgetem sértettségemet. Ha belső hallásomat nem Isten szép világára irányítom, akkor süket maradok a jóra. Mintha ez lenne lelkünk örökös tékozlása, mintha a bennünk élő tékozló fiút kellene újra és újra visszahívni a messzeségből: gyere, legyél itt jelen, mert ez sokkal szebb és jobb! Ez a te igazi házad, és nem azok a sérelmes gondolatok, amikbe bele tudod élni magadat. De jó lenne igazán hallani! De jó lenne a fülünket kinyitni! Sajnos ezen a földön folyamatosan ez nem megy, de legalább térjünk vissza Isten szép és jelenvaló világába minden alkalommal, amikor észrevesszük, hogy elkódorogtunk tőle, már nem Ő a fontos, már nem Istenre koncentrálunk. 

A hallóképességünk megőrzése talán az egyik legfontosabb ebben az életben. És itt nem a fülünk dobhártya nevű szervére gondolok, meg arra az egész különös szerkezetre, amivel hallunk. Sokszor tapasztalom, amikor emberekkel beszélgetek, hogy elmondják, nem hallom Isten hangját. Nem látom, nem tapasztalom jelenlétét. Amikor bezsélgetünk kiderül, hogy képtelenek a jelent, saját jelenüket elfogadni. Pedig csak így válunk hallóképes emberekké. Itt vagyok, és figyelek, mert tudom, hogy Isten kapcsolatba szeretne velem lépni most. Istennek a lényege a kapcsolat itt és most.  Nem a cselekedetekben, nem az eredményeinkben, hanem a szívünkben van Ő jelen.

A molnár, aki egy szélmalom mestere volt, valószínűleg nehezen élte meg azokat az időszakokat, amikor hosszú szélcsendek voltak, amikor nem fújt a szél. Nem őrölhettek a malomban, mert csendes volt az ég. Mégis ekkor volt idő arra, hogy rendbe szedjék magukat. Minden a helyére kerülhetett. Nehéz a lélek figyelmét fenntartani a szélcsendben. De Isten jelenléte nem az eredményeinkben van. Ő ott van akkor is, amikor nem tudjuk már megtenni azt,a mit szeretnénk, mert talán betegek vagyunk. Valamit akkor is ad. De ehhez figyelni kell rá.

Azért választottam a Csendember címet, mert ezt a figyelő utat szeretném járni, és erre hívok másokat is.

Fekete Ágnes

[email protected]

 

A hallgatás viszonyulás

A hallgatás viszonyulás. Nem is a fülünk használata, hanem jelenlét. Magyar nyelven ez gyönyörű: hallgatni, azaz hang kiadása nélkül lenni, és egyben odafigyelni a másikra. A hallgatás tehát szívvel történik.

Elolvasom »

A szeretet sorrend

A szeretet kérdése visszavezet minket gyerekkorunkba, szüleinkhez. A szeretet eredetünk kérdése. Szeretethiányunknak is története van. Így mondja Jézus Péternek: Simon, te, aki Jóna családjában nőttél fel, akit ebbe a környezetbe

Elolvasom »

Húsz ujjunkkal sem érjük el Istent

Húsz ujjunkkal sem vagyunk képesek elérni az Istent. Hiába minden erőlködés, minden okoskodás, nincs út érzékszerveinktől Isten felé. Tamás története az ujjaink, érintésünk határait feszegeti. Mintha Jézus tanítványa itt valamifajta

Elolvasom »

Arcukról csillan fel az élet

Az élet erősebb, mint a halál, ez tudatunk mélyébe van vésve. Csakhogy nehéz előhívni ezt az üzenetet. Nincs “benne a képben”. A távolból kell ide szólítani. Nem is tudjuk ezt

Elolvasom »

Ki a szamár?

Jézus maga a szamár volt, legalábbis Robert Bresson szerint. Amúgyis odaképzeljük Krisztus mellé ezt az állatot már a születéséhez, és a végén ezzel indul el a passió útjára is. Nem

Elolvasom »

Velem ez megtörtént

Velem ez megtörtént. Úgy gondoljuk, hogy Isten történetében benne lenni, az olyan, mint egy mosolygós, mesebeli tájon. Nem az. Körülöttem ültek az egyházi képviselők. Mindnek a kezében volt egy kő.

Elolvasom »

A hasonlítósdi vége

A világon a legtöbb harc testvérháború. Az a kapcsolatrendszer, amelyben szüleink áldása és átka alatt élünk, egymásnak ugraszt minket, embereket. Mintha visszhangként örökké a fülünkbe csengene, ahogyan apánknak mondjuk: ez

Elolvasom »

Kettős látás

Különös, hogy egyetlen háború történetéről sem olvasunk az Újszövetségben, legfeljebb bujtatottan. Egyszer azzal mentek Jézushoz, hogy az állatok és az emberek vére összefolyt, amikor Pilátus levert egy lázadást. Ez volt

Elolvasom »

33 éves koromig nem volt ellenségem

Sok jót köszönhetek az ellenségeimnek. Mindig javamra vált, amikor valaki megutált, valaki ellenem kezdett ügyködni. Pedig 33 éves koromig nem volt ellenségem. Egyszerűen nem értettem a zsoltárokat, csúnya ószövetségi háborgásnak

Elolvasom »

Titkos malom

Vannak helyek, ahol csak lábujjhegyen lehet járni. Itt mindenre vigyáznunk kell. Ezek az átváltozás helyei. Igy vette le Mózes saruját az égő csipkebokornál. Az a ragyogás egy új élet kezdete

Elolvasom »

Bekukucskál a láthatatlan

Nagy titok, hogy honnan jövünk, és hogy merre tartunk. Mint ahogyan minden nap a sötétből indul és oda is tart. Titokból titokba bújik el a nap. Én is úgy lestem

Elolvasom »

Ez egy szálka

“Lépj ki a nézőtérről, és gyere fel a színpadra!” – ez Jézus visszatérő tanítása. Mindent magunknál kell kezdenünk! Mert lehet, hogy szép előadást tudsz tartani a faipari termékek és az

Elolvasom »