2004-07-07

Fekete Ágnes: Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, a műsor szerkesztőjét hallják. Műsorunk ideje alatt hívhatnak bennünket a 06/30/333-111-8-as számon.

Családunkkal és vendég gyerekekkel autóban utaztunk nemrég. Egy katolikus templom mellett mentünk el. Fiunk erre így szólt: – "Ez katolikus templom. Odajárnak a Mariék, mert ők keresztesek, mi pedig csillagosok vagyunk, mert mi református templomba járunk." Ez, a "mi csillagosok vagyunk" tökéletes gyermeki megfogalmazása identitásunknak. Hova tartozunk? – sokak kérdése manapság. Mitől tartom magam reformátusnak vagy katolikusnak, mennyire fontosak a gyökereim? Sokszor egyszerű jelképek tartják bennünk a lelket és mutatják meg azt, akinek magunkat tartanunk lehet. Mai műsorunkban ilyen identitás-kérdésekkel foglalkozunk, amikor először egy házaspárt hallgatunk meg, akik csak úgy, az utcáról bekopogtattak a Budapesti Fasori templomba és ott otthonra leltek.

Sebestyénné: Sebestyénné Angyal Helga Mária vagyok.

Sebestyén Dezső: Sebestyén Dezső vagyok.

Sebestyénné: Tavaly elmentem vásárolni, elindultam a Damjanich utcában egy boltba, utána két nagy szatyorral nem hazafelé mentem, hanem úgy vitt a lábam. Ahogy a templomhoz odaértem, elkezdtem nézelődni és megnéztem az ajtónyitó gombokat, becsöngettem a lelkészi hivatalba. Somogyiné Ficsor Krisztina fogadott. Leültetett, és megkérdezte mi járatban vagyok, miben segíthetne nekem. Nem is tudtam, hogy mit mondjak. Annyit tudtam nagy zavaromban mondani, hogy akkor ha már itt vagyok, akkor a fiam keresztelőjéről szeretnék érdeklődni. Mondták, hogy megkeresztelhetjük annak ellenére, hogy én katolikus voltam, a férjem pedig nem volt megkeresztelve, de örülnének, ha járnánk konfirmáció előkészítőre. Én erre igent mondtam és örültem, hogy volt ez a lehetőség. Elkezdtem erre járni. Férjemet is hívtam akkor, hogy jöjjön, de neki mindig úgy jött közbe a munka, hogy nem tudott ott lenni vasárnap délután. Én elkezdtem járni és egyre jobban éreztem magam. Tudtam, hogy ez az, ami eddig hiányzott nekem és csodálatos dolgokat hallottam ott. Decemberben csatlakozott a férjem is a tanfolyamhoz.

Sebestyén Dezső: Elég szkeptikusan álltam hozzá a dologhoz. Nem először hallottam a vallásról, hitről, Bibliáról, Istenről, egyházi esküvőn is jártam régen még a nagymamáméknál falun. Érdeklődtem az iránt, hogy Helga mit tanul, mit hall ezeken a napokon, de elég szkeptikusan álltam hozzá, elég racionális ember vagyok. Egyszer azután sikerült elhívnia a nejemnek az egyik alkalommal. Összefontam a karomat, hátradőltem a széken és mondtam: Na, lássuk csak, lássuk csak, mi fog történni. Nyűgözzenek le – valami hasonló hozzáállással mentem. Hihetetlen volt a változás, amikor kijöttünk. Helga megkérdezett engem, hogy hogy tetszett. Alig bírtam szavakba foglalni – nagyon tetszett. Ez volt az első dolog, amit mondtam. Lenyűgözött. Nem hittem volna, hogy ennyire meg tud fogni. Fekete Ágnes: Miről beszéltek, mi volt az, ami ilyen hatást gyakorolt?

Sebestyén Dezső: Igazából az istentelen, a hit nélküli élet és a hitélet közti különbségről volt szó. Arról, hogy a mai világban az ember hogyan él. Meg lehet nézni a világban, – rengeteg példa van rá – hogy mekkora változást hoz az, hogy ha az ember megtalálja Jézust. A lényeg az egészben az volt, hogy annyira ésszerű és annyira egyszerű volt, és nem volt benne semmi furcsa kanyar. Én valahol egy kicsit tartottam attól, hogy misztikum, meg megfoghatatlan. Pozitívan csalódtam. Végül is együtt fejeztük be a tanfolyamot és azután konfirmáltunk, illetve én megkeresztelkedtem.

Sebestyénné: Nagyon bíztató volt, hogy végül is a férjem is jár. Úgy gondoltam, hogy akkor most már a gyerekünket is majd Isten szerint tudjuk nevelni.

Fekete Ágnes: A gyerek keresztelője is akkor volt?

Sebestyénné: Fontosabbnak tartottuk, hogy ne csak egy ilyen látszat keresztség legyen, hogy most akkor ezen is túl vagyunk, hanem ez egy ilyen szívből jövő dolog, hogy utána a gyerekünket e szerint tudjuk felnevelni. Folyamatosan járunk templomba. A fiúnkat, Bálintot is visszük, aki először, mivel a fasori gyülekezetben van gyermekmegőrző, ott volt. Nagyon szeretett oda járni, azután felismerte, hogy lehet anyával is lenni és utána mondta, hogy akkor inkább ő csöndben lesz és bent ül az istentiszteleten. Mindig leghátul ülünk, fent a karzaton, hogy ha valami gond lenne, akkor ki tudjunk jönni. Erre nincs szükség, mert Bálint ott hallgatja velünk az istentiszteletet és nagyon tetszik neki. Nagyon érdeklődő, utána még napokig arról beszél, amit ott hallott és a maga kis gondolatait összerakja és utána kérdez.

Fekete Ágnes: Önazonosságunkat sokszor nehéz kifejezni mások előtt. Különösen nehéz kérdés ez a vallások között. Két véglet között vetődünk hol egyik – hol másik irányba. Néha a hitnek csak a saját, ismert módját tudjuk elképzelni, minden mást kerülünk, vagy éppen utálattal elvetünk – sajnos. Máskor pedig ebben a sokszínű világban feloldódunk, és már annyira elfogadjuk a másik ember hitét, hogy azt sem tudjuk, hogy mi kik vagyunk. A kettő között is van út. Egy ilyen úton szeretnénk járni, amikor megkérdezzük a nemrég elindult katolikus rádió vezetőjét, milyen szerepet szán ez az új rádió a reformátusoknak? Juhász Juditot, a Magyar Katolikus Rádió szakmai vezetőjét hallják. Először azt kérdeztem tőle: – Hol fogható most a rádió?

Juhász Judit: Egyelőre a középhullámon fogható az 1341 kHz-en. A Szolnoki Adóállomás régi berendezésén sugárzunk, de épül már Lakihegyen és Siófokon a másik új adó. Egyébként Szolnokon is építenek a régi mellett egy újat. Ezek az adóállomások be fogják sugározni Magyarországnak szinte az egész területét, sőt a határontúli területekre is átér majd a műsorunk és az Interneten is nyomon követhető.

Fekete Ágnes: Mondta azt, hogy egyetemes értékeket szeretnének sugározni.

Juhász Judit: Így van. Mondhatjuk egyszerre, hogy a keresztény és a keresztyén értékrend sok-sok műfajban megjelenített, változatos és az emberek életét segítő támasztékot nyújtó, gazdagító műsorok ezek.

Fekete Ágnes: Nyilván van egy része, ami kifejezetten katolikus, de nem mindegyik része.

Juhász Judit: Igen. Azok a liturgikus elemek, amelyek végig kísérik a hajnaltól az éjszakáig az ember életét évszázadok óta, ezek gerincét alkotják a napi műsorfolyamnak. 9-10%-ot jelent. Emellett a reggeli hírszolgáltatás, a Meghívó című kulturális ajánló műsor, a Civilpercek vagy éppen egy Kitalálom címet viselő irodalmi fejtörő minden nap 11 órakor, a Valaki ír a kezeddel c. versműsor, vagy minden éjfél után Nagy Gáspár szerkesztésében az Angyalok citeráján címmel egy nagyon szép Dzsida sor indítja azokat a verseket, amelyeket, ha meghallgatnak a hallgatók, – akár reformátusok, akár evangélikusok – olyan élményük lehet, mintha még egyszer imádkoztak volna. Szeretnénk mindenkihez szólni, aki egy kicsit értékesebbet, egy kicsit maradandóbbat akar, és aki szeretne egy picit fölemelkedni. Mi azt szeretnénk, ha a mi műsorainkban felekezettől függetlenül és talán attól függetlenül is, hogy hiszi-e a jó Isten létezését, találja meg a műsorunkban azt az emberit, azt a reményt adó tartalmat, amire mindenkinek szüksége van. Móra Ferenc: Aranykoporsó-ját adjuk naponta Cseke Péter felolvasásában, vagy esténként a fiatalok másfél órájában az ifjúsági sávban Fekete István: Tüskevár c. művét olvassa Rátóti Zoltán. Szép, nemes jellemvonásokat hoznak felszínre, amelyekről néha azt hisszük, hogy már nem léteznek. Ahogyan az első hetek visszajelzéseiből látjuk, – akár mutathatok egy-két levelet – az emberek nagyon-nagyon megérezték, hogy ez egy másfajta hang. Az emberek igenis nagyon éhesek.

Fekete Ágnes: A Katolikus Egyházban amúgy is most nagyon sokat beszélnek az ökumenéről, a nyitásról, arról, hogy együtt kellene igazából Krisztust képviselnünk. A Református Egyháznak konkrétan milyen megjelenést gondolnak ebben a rádióban?

Juhász Judit: Minden szerdán, 16-tól 17 óráig a Testvéregyházak órájában szeretnénk bemutatni a testvér felekezetek életéhez tartozó legizgalmasabb, legszebb, legfontosabb történéseket. Nem akarjuk ebbe az egy műsorba zárni a testvéregyházak életét. Több műsorban is szeretném, ha ott lennének. Nem zárkózunk be azért, mert a Katolikus Egyház hívta életre ezt a rádiót és bizony az egyház tartja fenn – hiszen ebben nincs állami pénz -, nem jelenti azt, hogy ez egyfajta kerítés mögé zárná, hogy csak az ő hallgatói számára készülne a műsor, hanem éppen egymásnak vetve a vállunkat kell segítenünk egy olyan médiumot megteremteni, amely nem egyik napról a másikra születik. Most felépítettük a házat, itt dolgozik 38 ember és sok-sok külső munkatárs is, de ez a szellemi épület most fog igazán körvonalazódni, ezt most fogjuk a következő években felépíteni. Amikor engem már másodszor hívnak fel Debrecenből pedagógus nők, hogy mi mindnyájan reformátusok vagyunk, de már harmadik hete hallgatjuk ezt a rádió műsort és nagyon örülünk és nagyon szép, akkor érezzük, hogy itt van a lényege ennek az épületnek.

Fekete Ágnes: Gondolom, van valamiféle közönségszolgálata a rádiónak. Van esetleg egy telefonszám, ahova telefonálhatnak az érdeklődők és valamiféle információt kaphatnak?

Juhász Judit: Hogyne. Aki vidékről hív, az a 06/1-gyel kezdje és utána a 255-3333. Nem tudunk még olyan közönségszolgálatot működtetni, mint egy nagy rádióban, de most itt a nyári diákmunkák idején még ez is egy kicsit jobban megy. Leveleket, e-maileket fogadunk – már nemcsak légüres térben szól a rádió, hanem egyre több kedves ismerős jelentkezik.

Fekete Ágnes: Számos idős ember vágyik arra, hogy élete végét valami szép és méltó helyen töltse el. A református embereknek külön öröm, ha ezt egy egyházi otthonban élhetik meg. Néhány hete megnyílt a Budapesti Kálvin János Idősek Otthona. A megnyitón Pálúr László járt.

Csákváryné Bernáth Erzsébet: A férjem hat évvel ezelőtt meghalt és minden nap Isten elébe vittem reggel és este, hogyan lesz az én életem vége, hiszen körülöttem már az egész család meghalt. Akkor az egyik testvér azt mondta nekem, hogy most épül egy református otthon a Nógrádi utcában és onnan Isten lépésről-lépésre vezetett egészen a mai napig. Ezt várom, hogy testvérekre találok, együtt beszélgetünk, imádkozunk és megerősödünk az Úr Jézus Krisztusban.

Bazsó Béla: Az építés történetének az egyik legjelentősebb dátuma 1996-hoz fűződik, amikor az egyházi államosított ingatlanok kárpótlása folyamán az építési telek a Magyarországi Református Egyház tulajdonába került azzal a megkötéssel, hogy itt szociális intézmény épülhessen. A Széchenyi terv meghirdetésével nyílott reális lehetőség arra, hogy meg is épüljön. A Magyarországi Református Egyház Zsinata 2001. május 5-én hozta meg a szükséges határozatokat és 2002. szeptember 25-én került sor az alapkő letételére és akik akkor ott voltak, azok közül sokan itt vannak ma is, és ez külön öröm. Jelenleg egyfajta lépcsőzetes próbaüzemet tartunk Húszan már laknak az épületben, többen már beköltöztek bútoraikkal. Nem felejtkezhetünk meg az utcabelieknek, a lakóknak, a szomszédainknak az áldozatvállalásáról sem, hiszen itt másfél-két évig zaj, por, különböző ártalmak voltak, megbolygatták a korábban nyugodt életet, mégis türelemmel hordozták el a most már be is fejeződött építési munkát. Ezeknek a gondolatoknak a jegyében kívánom Isten áldását a mai napra, az intézet jövőbeni szolgálatára és kérem, hogy Kálmán Ernő tervező mérnök úr mutassa be szavakban egyelőre az intézetet és majd később lesz lehetőségünk, hogy bejárjuk ezt az egyébként nem kicsi épületet, és így is megismerkedhessünk vele.

Kálmán Ernő: A két utcára nyíló telek lejtéséből adódóan, a két utca bejárata között 16 méter, öt emelet szintkülönbség van. Az 57 darab lakóegység alapterülete összesen 1978 m2, a teljes épület 4746 m2. A közösségi életet szolgálják a szintenkénti társalgók, a könyvtár, a páratlan panorámájú 5. emeleti téli kert és nyáron a kerti pavilon. Kérek mindenkit, hogy azzal a szeretettel és gondoskodással vegye birtokba ma ezt az otthont, mint amilyen rendíthetetlen kitartással hozták létre azt a közreműködők, az a sok ember, aki részt vett az épület megalkotásában, a működés feltételeinek megteremtésében.

Pálúr László: Dr. Bölcskei Gusztáv püspök, a zsinat elnöke tartotta az istentiszteletet. Püspök úr! Mennyire van szükség egy újabb, sokadik diakóniai intézményre református egyházunkban?

Dr. Bölcskei Gusztáv: Nagyon nagy igény van arra, hogy idős emberek tisztes körülmények között, megfelelő légkörben el tudják tölteni az életüket. Ezt mutatja az a tény is, hogy az elmúlt években – különösen a Széchenyi terv lehetőségeit megragadva, több mint 30 gyülekezet élt ezzel a lehetőséggel.

Pálúr László: Kálvin Jánosról, reformátorunkról nevezték el ezt az Idősek Otthonát.

Dr. Bölcskei Gusztáv: Kálvin neve és református voltunk arra kötelez, hogy azt a puritán, szigorú Isten- és emberismeretet, amelyik Kálvinnak az életét és munkásságát jellemezte, kell tudni megvalósítani. Tehát egy olyan igényességet magunkkal szemben, amely tudja azt, hogy minden dolgunkkal, a legkisebb cselekedettel is az Isten színe előtt állunk. Az Isten gondviselésének eszközei azok, akik egy idősek otthonában munkatársként, vezetőként ott vannak egy-egy ember segítségére. Ugyancsak Kálvinra és a reformációra hivatkozva, ez egy ugyanolyan rendű és rangú szolgálat, mint a szószéken végzett, a nagy gyülekezett előtt elmondott igehirdetés. A diakónia a szeretet szolgálata, az emberrel való törődés az egyenes folytatása, következménye az embert megszabadító, üdvözítő evangéliumnak. A kettőnek nagyon szoros kapcsolatban kell állni mindvégig.

Fekete Ágnes: Pálúr László tudósításában Csákváryné Bernáth Erzsébetet, Bazsó Bélát, Kálmán Ernőt és Dr. Bölcskei Gusztáv püspököt hallották.

Fekete Ágnes: Így szól hozzánk Isten szava Lukács Evangéliuma 15. fejezetéből:

”Egy embernek volt két fia. A fiatalabbik ezt mondta atyjának: – Atyám, add ki nekem a vagyon rám eső részét! Az pedig megosztotta köztük a vagyont. Nem sok idő múlva azután a kisebbik fiú összeszedte mindenét, messze tartományba költözött és feslett életet élve eltékozolta vagyonát. Mire mindenét elköltötte, nagy éhség támadt abban a tartományban és kezdett ínséget látni. Akkor elszegődött annak a tartománynak egy polgárához, aki kiküldte őt a mezejére disznókat legeltetni. Szívesen megtöltötte volna a gyomrát azzal a moslékkal, amit a disznók ettek, de senki sem adott neki. Akkor azután magába szállt és így bánkódott: Az én atyámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én pedig itt halok éhen. Felkelek, elmegyek az én atyámhoz és azt mondom neki: – Atyám, vétkeztem az ég ellen és Te ellened. Nem vagyok én már méltó, hogy fiad legyek. Fogadj be béreseid közé! Felkerekedett és hazament az atyjához.”

Néhány hete a szabadságról gondolkodunk és most egy érdekes ponthoz jutottunk el. A cím ez lehetne: Az ördögi kör. Sokáig gondolkodtam azon, vajon miért éppen a kör az a geometriai idom, amely ördögi, azaz jelképez valamit az Istentől elszakító erőből. Talán azért, mert a kör egy olyan idom, amelyet egy olyan külső pont határoz meg, amely nincs is rajta a kör vonalán. A pontok elindulnak, mintha a végtelen felé tartanának, de mindig ugyanoda érkeznek. A körvonalról nem mondhatjuk, hogy végtelen, azt sem hogy véges, vég nélküli. Ezért ördögi. Az ember vágyik a szabadságra. Ezt a vágyat elképzelhetjük úgy, mint egy egyenesről elágazó vonalat. Mintha a pontok nem akarnának az egyenes vonal kötöttségében élni. Csakhogy az egyenestől elgörbülve mindig egy kisebb-nagyobb kör részei lesznek, amelyet egy távoli általunk ismeretlen pont határoz meg. Az eredmény az lesz, hogy egy ismert függést egy távoli, ismeretlen függésre cserél az ember. A tékozló fiú autonómiát, önállóságot keresve elment otthonról. De szabadság helyett egy embertelen diktatúrába csöppent. Az atyától való függés helyett a disznók gazdáitól való függést választotta. Az ember számára tehát nem létezik a rabság és a szabadság közötti választás. Csupán kötöttségek között dönthetünk. Az az ördögi, hogy ezt nem így tárják elénk, hanem valódi alternatívaként mutatnak olyan dolgokat, amik között nem dönthetünk. Az ördögi dolgok lényege ez a csalás: Higgye azt az ember, hogy aminek nincs vége, az végtelen. Holott tudjuk jól, hogy számos dolog van ebben az életben, amit elméletileg meg lehetne számolni, mint a leveleket a fán, tehát nem végtelen sok levél van, mégis a mi látószögünkből végtelen soknak tűnik. Ezek a határtalan dolgok csupán lenyomatai Isten végtelen irgalmának, de nem azonosak vele. Amikor a világnak ezt a lenyomat jellegét istenítjük, amikor az Isten végtelenből végtelenbe tartó vonalára nem tudunk ráállni, akkor kerülünk rá olyan útra, amit ördög körnek hívhatunk. Haladunk előre, de nem jutunk sehova. És magunk sem tudjuk, miért van ez így. De ha a dolgokat a helyén tudjuk látni. Ha a teremtett világ Isten uralma alatt marad, akkor felfedezhetjük, hogy az ember gonosz létére képes jót tenni – ahogyan ezt Jézus mondja a Hegyi Beszédben. Azaz, az elhajló emberben is megjelenik valami a végtelenből végtelenbe tartó Isten irgalmából. Nyelvünk is kifejezi ezt, amikor a nagy művekre nem azt mondjuk, hogy szülik őket, hanem születnek. Mintegy maguktól erre a világra kerülnek. Ezek az öntudatlan értékek. Amikor nem erővel és nem hatalommal, hanem önmagunk megmutatásának kívánsága nélkül megjelenik életünkben Isten ereje. Az abszolút rabság a félreismert szabadság, az ördögi kör, amikor belső késztetésre egy félelmes cserével az értékeset bizsura váltjuk. Van egy járható út azonban, hogy Isten szabadságából merítünk magunknak. Odakötjük magunkat az ő végtelen irgalmához, mint ahogyan a szerelmes megköti lovát szomorú fűzfájához. A szabadságnak csak a teljes szeretet az útja. Ezt adja Isten mindannyiunknak.
Ámen

Énekajánló – Szentháromság utáni ötödik vasárnap

A Szentháromság ünnepe utáni 5. vasárnap igéi Isten e világban végzett munkájára tanítanak. Az evangéliumi történet (Lukács 5,1-11.) a csodálatos halfogás történetével mondja el számunkra, hogy Isten az ő igéjével (háló) összegyűjti, kihívja (392. dicséret 2. vers) az övéit (halak) a világból (tenger). Ő építi azt a házat (127. zsoltár), amelyben jó nekünk együtt lenni (84. zsoltár). Nincsen Isten nélkül (236. dicséret) egyház, mégis megvan benne az én Ő általa kijelölt helyem (Péter, az emberhalász) – én is építhetem ezt a házat, van helyem ebben az isteni épületegyüttesben. Az epistola (1. Péter 3,8- 15a) arra tanít, hogyan simuljunk mi, építőkövek egymáshoz – szeretettel, szelídséggel, néha szenvedéssel is jár ez.

Énekrend a Szentháromság utáni 5. vasárnap igéihez:

Fennálló ének: 84,1. Ó Seregeknek Istene…

Derekas (fő) ének: 378. Adjunk hálát mindnyájan, vagy 236. Mindenek meghallják

Igehirdetés előtti ének: 378,4. Világosíts meg minket…, vagy más alkalmas énekvers

Ráfelelő ének: 396. Ébredj bizonyságtévő lélek, vagy 84,3. Ó, boldog az ember nyilván

Záró ének: 197. Hálaadásunkban rólad emlékezünk

(Szentháromság vasárnapjával vége szakad az üdvtörténeti ünnepeknek az a sorozata, mely egymásra épülve tematikailag is logikusan épült fel és a legtöbb egyházban – köztük kálvini egyházakban is – ma is él. Hasznosnak tartjuk mindazáltal, ha a protestáns vonalon elsősorban Luther indítására kialakult, de óegyházi gyakorlatig visszavezethető, a Szentháromság-ünnep utáni vasárnapokat is tematikusan rendező perikópasorozat szerint egy-egy vasárnapra összeállított énekrendet közlünk. Ha ez nyilvánvalóan nem is illeszkedik a legtöbb református vasárnapi istentiszteletet meghatározó Bibliaolvasó kalauz tematikájához, mégis érdemesnek tartjuk ezt alapul venni. Ha másra nem, általános énekválasztási elvek leszűrésére bizonyára alkalmas lehet…)