2008-04-09

Fekete Ágnes: Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják. Mai műsorunkban a Biblia éve kapcsán a szellemi élet mélyebb vizeire evezünk, és azt a kérdést tesszük fel, hogyan értjük a Bibliát. Vajon mi segít bennünket, milyen úton szabad és milyen úton nem tanácsos értelmeznünk a Szentírást. Azt a tudományt, amely a magyarázat elveit megadja, úgy nevezik hermeneutika. Ennek a gondolatnak egy külön intézete van a Károli Gáspár Református Egyetemen. Vezetője, Dr. Fabinyi Tibor beszél először erről a tudományról.

Dr. Fabinyi Tibor: A hermeneutika az értelmezés tudománya. Maga a kifejezés a görögök egyik istenének, Hermésznek a nevére vezethető vissza. Ő a tolvajlás és a közvetítés istene volt, aki elcsente az istenektől a tudományt, és elvitte az emberek közé. A hermeneutika azzal foglalkozik, hogyan bontsunk ki, hogyan értsünk egy szöveget. Vegyük például Nikodémus történetét, aki az éj kellős közepén megjelent Jézusnál, mert kíváncsi volt arra, hogy Jézus mit tanít. Jézus azt mondta neki, hogy újjá kell születnie. Hogyan értse ezt: szó szerint vagy képiesen? Nikodémus nem értette Jézust, mert testi módon gondolkodott. Meg is kérdezte, hogyan lehetséges visszamenni az anya méhébe. Jézus elmagyarázta neki, hogy felülről kell születni. Jézus alapvetően metaforikus, képi nyelvet használt a Hegyi beszédben is. "Ti vagytok a föld sója." "Ti vagytok a világ világossága." A parabolák, amelyekben tanított, történetek voltak.

Fekete Ágnes: Ez magyarul azt jelenti, hogy a dolgok nem önmagukban valóságok? Tehát, ha egy dologgal találkozom, akkor miután azt megértettem, új értelmet nyer bennem?

Dr. Fabinyi Tibor: Pontosan. A megértés mindig egy jelentés újrateremtése. A megértés mindig valaminek az elfogadása, és azáltal, hogy elfogadom, újra életet lehelek bele. A megértés mindig úgy történik, hogy van valamilyen előképem arról, amit hallok vagy olvasok, illetve mindig bele kell vinni a saját tapasztalatot is. A Biblia olvasása nem passzív befogadás, hanem azáltal, hogy olvasom, életet lehelek a szavakba. Lélek lesz bennük azáltal, hogy olvassuk őket.

Fekete Ágnes: Mi az oka annak, hogy megszületett ez a tudomány? Miért vált ez az egész kérdéssé?

Dr. Fabinyi Tibor: A tudomány csak 200 évvel ezelőtt született meg, de maga a Szentírás is hermeneutikai mű. Azt olvassuk, hogy mindez azért íratott, hogy beteljesedjék az írás. A hermeneutika tudományának kialakulása akkor kezdődött, amikor a tudomány elkezdett differenciálódni. Mielőtt elkezdjük a szöveg jelentését kibontani, meg kell állapítani a szöveg szó szerinti jelentését, és meg kell állapítani, hogy mi az allegória vagy metafora… Kérdésként merült fel az is, hogy a Szentírást ugyanúgy kell-e olvasni, mint egy világi könyvet. A reformáció megadta a Szentírásnak járó tiszteletet: egyértelműen Isten kinyilatkoztatásának tekintette. A 18. században azonban megjelent az a szemlélet, miszerint a Szentírást pontosan ugyanúgy kell olvasni, mint bármely más emberi könyvet. Ez már a felvilágosodás. A történetkritika 200 éven keresztül rányomta bélyegét a bibliaértelmezésre: dokumentumként kezelte a Szentírást. Abból indult ki, hogy a héber és a görög szöveg adott, meg kell ismernünk a történelmi hátteret, a kultúrát, és akkor megismerhetjük a szöveg jelentését is. Ekkor azonban a részletekre került a hangsúly, és elveszett az egész látása. A 20. században aztán megjelent az a szemlélet, az irodalmi, illetve nyelvi megközelítés, amely szerint az ószövetségi és újszövetségi narratívákra más jellemző, mint a világi szövegekre. Ábrahám és Izsák története arról győz meg bennünket, hogy a szöveg "háttérrel telített", amelyről azonban nem tudunk meg semmilyen részletet. Ezzel szemben pl. Homérosz az Odüsszeia 18. énekében, amikor Odüsszeusz hazatér, és a dajka felismeri azt a sebet, amit a gyermek Odüsszeusz kapott, hosszan elmeséli ezt az epizódot. Fecseg, kedveskedni akar az olvasónak, célja a szórakoztatás. A Biblia nem ilyen esztétikai élményt akar nyújtani, hanem azáltal, hogy háttérrel telített a szöveg, a mindenkori hallgatótól választ vár. A Biblia szövege bizonyos szempontból hézagokat tartalmaz, amit Ézsaiás nagyon szépen meg is fogalmaz: "Az én szavam nem tér vissza hozzám üresen, hanem megcselekszi azt, amit akarok." Egy szöveg hatástörténetének vizsgálata irodalomtudományi módszer. A Szentírásnak nem csak a történeti hátterét kell kutatnunk. A jelentésről többet tudunk meg, ha megvizsgáljuk, hogy a szöveg hogyan élt tovább a történelemben.

Fekete Ágnes: Egy érdekes példát hallhatunk most a megértésről. Amikor éneklünk, akkor az énekelt vers vagy szöveg még egy külön értelmet nyer. Nem olyan régen Magyarországon járt Peter Allen, az észak-angliai mirfield-i bencések közösségének apátja, egyházzenész. Néhányunknak arról beszélt, mennyiben értünk meg többet akkor, ha valamit énekelünk.

(Egy Kyrie-t énekel először)

Peter Allen: Ez a legegyszerűbb dallam a legrégebbi Kyrie-k közül. Nem ismerjük a szerzőjét, és nem tudjuk, hogyan keletkezett ez az ének. A 7. századból, vagy még régebbről való. Ennél nem is lehetne egyszerűbb, csak három hangból áll. (elénekel egy sort az énekből) A szöveg: Uram, irgalmazz! Bárki elénekli gondolkodás nélkül, énekelve azonban valami tudatosodhat bennünk. Először elénekeljük, másodszor felmegy a dallam, szinte kitekintünk, hogy elérjünk valahová. (ismét énekel egy részt) Bűnösök vagyunk, ezért felfelé kell néznünk, aztán visszatérünk. (énekel) Ugyanazt énekeljük el mégegyszer, mégsem ugyanaz. Mintha megváltozott volna a perspektíva, mintha alázatosságot tanultunk volna. Az utolsó sor meglepetés. Nem tudom, hogy hány ezerszer énekeltem már, mégis mindig megdöbbenek rajta. Mindennap elhangzik nálunk. Biztos vagyok abban, hogy nem csak a mi nemzedékünk számára jelent meglepetést, ugyanis egy egészen különleges egyesülését élhetjük át a zenének és a szövegnek: a megbocsátás csodáját. Mit is jelent a bűnbocsánat? Meglátni azt, amit azelőtt nem láttunk. Elmenni oda, ahova azelőtt nem voltunk képesek. Megérteni azt, amit azelőtt nem értettünk. Lenézünk a mélységbe. Semmiség az egész, néhány hang, de a megváltást példázza. A 3. századtól a 12. századig alakult ki ez az egészen finom gazdagság. A keresztyének együtt éltek, és a gondolataikat beletették az éneklésbe, Istent mutatták be az énekekben. Ezt a hagyományt elveszítettük. A következő századokban a hangok és a jelentés szétszakadtak, pedig ma is kihívás, hogy képesek legyünk úgy énekelni, hogy Krisztus megjelenjen a középpontban. A zenének egészen különleges szerepe van. Először is újrarendezi elképzelésünket az időről. Néha felgyorsítja, néha lelassítja az időt. Vannak erre furcsa példák is. A barokk operákban néha előfordul, hogy amikor a hősnő énekel férje haláláról, az izgalmas eseménysor közepén egyszer csak egy lírai éneket énekel a tavaszról. Ez az időeltolódás akár idegesítő is lehet, de a lényeg, hogy a zene újraépíti bennünk az időt, hiszen az idő nem a teremtő, hanem a teremtés része. Istené az idő, a zene pedig segít, hogy kilépjünk a saját időnkből, és belépjünk Isten életterébe. A zene segít abban is, hogy a környezetünket másként lássuk. Jó példa arra, hogyan határozza meg a zene a teret, ahol vagyunk, ha egy bevásárlóközpontra gondolunk, ahol az állandó zenével egy kicsit kiemelnek bennünket a normális élettérből. Ha egy misét hallanánk egy kereskedelmi központban, furcsán éreznénk magunkat, nem is tudnánk hirtelen, hogy hol vagyunk. A keresztyén istentiszteleten mindig is volt zene. Nem úgy történt, hogy a fejlődés egy későbbi szakaszán, mint valami kellék, megjelent a zene. Soha nem volt zene nélkül istentisztelet.

Fekete Ágnes: Zene nélkül nem is értjük a Bibliát?

Peter Allen: Ez egy kicsit túlzás, hiszen Isten bármin áttörhet, hogy megértsük Őt. A zene egy nagyon különleges ajándék, amely segít felismerni Isten jelenlétét. A gregorián, a felelgető éneklés egészen sajátos kapcsolat a zene és a szöveg között. Az ének képessé tesz bennünket arra, hogy a maga teljességében felfogjuk a szöveg jelentését. Ma, amikor olvasunk, jobbára csak végigfutjuk a szöveget, jelentését csak részben értjük meg, mert közben vásárlásra, gyerekekre, iskolára és minden másra gondolunk. Több dolgot is csinálunk egyszerre. Az odafigyelés mélyérzése hiányzik, ez pedig a keresztyén liturgia kulcsfontosságú eleme. Képzeljük el, hogy a 18. században, Haydn és Mozart idején, zenét hallgatunk egy templomban. A figyelmünk megoszlik: megfigyeljük a barokk díszítéseket, a szemünket és a fülünket egyszerre érik az élmények.

Fekete Ágnes: Hogyan gyakorolják az éneklést Mirfieldben?

Peter Allen: Mirfield egy anglikán bencés kolostor, amely a 19. században alapult, ahol a kezdetektől gregoriánt énekeltek. Ma a liturgiában megjelenik a keresztyén szabadság, kortárs énekeket is éneklünk, mégis újból és újból visszatérünk a felelgetős énekekhez, a gregoriánhoz, mert ez az, ami a leginkább alkalmas arra, hogy a jézusi gondolatmenetet átvegyük.

Fekete Ágnes: Ha jól értem, akkor a liturgia és a zene hasonló fogalmak az Ön számára.

Peter Allen: Ha valaki egy művészi képet néz, akkor is a transzcendenssel, az istenivel találkozik. A keresztyén művészek nagy felelősséget hordoznak, bizonyos értelemben ők korunk teológusai.

Fekete Ágnes: Előadásában beszélt a Taizé-közösség énekléséről.

Peter Allen: Igen. Sok szempontból nagyra becsülöm ezt a mozgalmat, egy gyengeségét mégis meg kell jegyeznem. Korunkban elvesztettük azt a képességet, hogy az egész Szentírásban elmélyedjünk. Voltak előttünk olyan nemzedékek, amelyek kívülről megtanultak egy-egy evangéliumot, az ugyanis mindennapi létszükséglet volt a számukra. A mai kórusok nagyon rövidek, régen ott volt a zsoltározás. Kevés egyházközségben használják ma a zsoltárokat, pedig ezek az imádságok mély emberi indulatokat mutatnak, néha még dühöt és haragot is. Mi is ilyenek vagyunk. Többet kellene az eredeti szöveget olvasnunk. A gregorián, a felelgetős ének helyet ad a gondolkodásnak, és felszínre hozza a szöveg erejét. Ennek az éneknek hármas jelentősége van: előhozza a Bibliát, segít elmélkedni rajta, és elkötelez az üzenete mellett. Ez a három együtt nagy kihívás. Számos modern zene megfelel egy-egy feltételnek, de mindháromnak egyik sem.

Fekete Ágnes: Fabinyi Tiborral folytatjuk a beszélgetést. Gyakran a mindennapokban is előkerül az a kérdés, hogy hogyan értsük a Bibliát. Szó szerint vagy ne szó szerint? Lehet szó szerint érteni valamit?

Dr. Fabinyi Tibor: Pálnál találkozunk azzal, hogy a Lélek megeleveníti a betűt. Ebből alakult ki az, hogy a szövegnek van egy betű szerinti és egy spirituális jelentése. A Bibliában vannak tények. A keresztyénség egyik alapja, hogy Jézus Krisztus nem egy kitalált személy, hanem valóban létezett a történelem egy bizonyos pontján. A történetiség valóban fontos momentuma a keresztyénségnek, ugyanakkor a Szentírás Isten lehellete alapján írott mű, nem isteni információ, hanem a Lélek hatása alatt íródott emberi szó. Ebből következően vannak benne bizonyos emberi tulajdonságok. Nem szégyen, ha azt valljuk, hogy a teremtés történet. A baj akkor kezdődik, ha a történetet történelemként olvassuk, ha igazolni akarjuk a Bibliát. A mai fundamentalizmus egyik nagy problémája, hogy emberi módon ragaszkodik a szöveghez. A modern fundamentalizmus a racionalizmus szüleménye, az újkori gondolkodás mostohagyermeke. Ahogy a történetiség az egyik gyermek, a fundamentalizmus a másik. Mi az újkori gondolkodáskategóriákat akarjuk a Bibliára erőltetni, holott a Biblia képeket, történeteket használ, és nem kívánja, hogy az ember feláldozza az értelmét. Hitre és józan értelemre van szükség ahhoz, hogy megállapítsuk, mi az, amit szó szerint kell értelmezni, és mi az, amit képiesen, történetként kell olvasni. Mondok egy példát: két teremtéstörténet található a Bibliában. Ha valaki bizonyítani akarja, hogy a világ teremtése hatszor huszonnégy óráig tartott, akkor az isteni szóból emberi produktumot csinál. Ez egy emberi törekvés. A Szentírás földrajzilag, biológiailag és történelmileg is tévedhetetlen, mondja a fundamentalizmus. Ha azt olvassuk, hogy a nyúl kérődző állat, akkor azt el kell fogadni.

Fekete Ágnes: Talán éppen az az ijesztő a fundamentalisták számára, hogy el kell dönteni, hogy mi történelmi tény és mi történet. Ki dönti ezt el?

Dr. Fabinyi Tibor: Ez egy nagyon fontos kérdés. A protestantizmus sok áldást hozott, de sajnos háttérbe szorította a közösség szerepét, az egyházat. A Római Katolikus Egyház időközben felfedezte a Szentírást, mi azonban elfelejtettük az egyházat. Morus Tamás és William Tindale vitájában a XVI. század Angliájában is szembeszökő ez a jelenség. Az egyikük az egyházat, az egyház elsődlegességét védelmezte, és azt képviselte, hogy az Írás az egyház gyermeke, hiszen az egyház kanonizálta, hagyta jóvá. A másik mindeközben az Írás elsődlegességét hangsúlyozta, amely létrehozza az egyházat. A 21. század elején élő emberek számára tudatosodnia kell annak, hogy nem magányos Robinsonokként élünk egy-egy szigeten, és nincs lehetőségünk arra, hogy ha valami nem tetszik, akkor elvessük. A romantikától kaptuk az egyéniség-kultuszt, amelynek sok vonzó oldala van. A közösségre azonban azért van szükség, hogy lenyesse az egyéni nézeteket, és hogy a jóváhagyása alapján szülessen meg a döntés.

Fekete Ágnes: Ugyanez a probléma visz bennünket a fordításokhoz. Két gond adódik abból, hogy nem eredeti nyelven olvassuk a Szentírást: egyrészt a Biblia szent szöveg, azaz nem lehet a mai, hétköznapi nyelvre lefordítani, ennek ellenére egyre-másra születnek olyan Bibliák, amelyek az utca nyelvére igyekeznek lefordítani a szöveget. Mit gondolhatunk erről?

Dr. Fabinyi Tibor: Különösen a világnyelveken, például angolul található meg a bibliafordítások széles skálája. A Living English Bible jó példa arra, hogy szlengre is lefordítják a Szentírást. Ez is egy nagyon nehéz és összetett kérdés, mert tényleg egy szent szövegről van szó, amit emberi kézzel valóban nem lehet bepiszkítani, ugyanakkor arra is figyelni kell, hogy hasson, és az utca embere is megértse. Az Újszövetség is egyszerű görög nyelven íródott, különben meg sem értették volna az emberek. A reformátorok is felismerték, hogy közel kell vinni a néphez a Szentírást. Sokan felháborodtak azon, hogy hogyan meri Luther vagy Tindale csak úgy lefordítani a Szentírást. Szentségtörés számba ment, hogy az agapét, ami a szeretet, Tindale az angolban egyszerűen love-ként fordította, nem pedig charity-ként. A fordító meg is magyarázta: így beszélnek az emberek. Ugyanakkor vigyázni kell arra, hogy nehogy elvesszen közben valami fontos. Ha feladjuk azt a szentséget, amit a Biblia hordoz, akkor nem fordítunk, hanem ferdítünk.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát János evangéliumának 18. fejezetéből a 34. verset.

"Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták rólam?" – ezt kérdezte Jézus Pilátustól.

Nemrég kaptam egy levelet, mai össztársadalmi kérdéseket taglalt, és megvallom, nem tudtam végigolvasni. Egyszerűen minden szó után tudtam, mi lesz a következő, teljesen megteltem már ezektől a kilúgozott szavaktól. Valami ilyesmi lehetett ez a kifejezés: zsidók királya. Én Jézus helyében azt válaszoltam volna: Elegem van már ebből a közhelyből. Nem unod még ezt a zsidókkirályozást? De a Megváltó csak bölcsen visszakérdezett: magadtól mondod? Számodra van tartalma ezeknek a szavaknak?

Most hadd folytassam Pilinszky János múlt héten elkezdett írását, "A kétféle közhelyről" a címe. "A nyelvben megjelenő gondolat, szellemi érték önmagában nem áll meg: szüksége van lankadatlan szeretetünkre, figyelmünkre, részvételünkre, hogy ő is közölhesse velünk kortalan bölcsességét és világosságát. Enélkül a nyelv visszahúzódik, bezárul, előbb-utóbb üres és hideg tárggyá válik – ahogyan a beszédében figyelmetlen ember is egyfajta egoizmus terméketlen világába száműzi magát. Igaz, tovább beszél, de beszédében elszaporodik az üresjárat, mind gyakoribb lesz az elhaló, csak öröklött, de még meg nem élt igazság: a közhely. Pedig a közhely, a "közös hely" többnyire "örök hely" is, mit nemzedékek pótolhatatlan tapasztalata szerzett meg a mindenkori jövő számára. Rejtett kincs, örök forrás, ha érzéketlen lépteink be is tapodták, végképp fölismerhetetlenné téve a hozzá vezető utat. Korunk egyik alapvető tévedése, hogy sorra megfosztotta magát a nagy és ősi jelképek erejétől, a valóságot egyedül a tények egysíkú felszíni világára csökkentve. Nemcsak mi, de beszédünk is megsínylette ezt a "világromlást". Nyelvünk ugyanis egyszerre kijelzője a kimondhatónak és kimondhatatlannak, a konkrétan adott és a természetfeletti világnak…. Ebben az értelemben kétféle közhelyet ismerünk. Az egyik halott hely, betemetett forrás. A másik: szent hely, jelenünk és a századok, múltunk és örök jövőnk metszési pontján. A valódi közhely, közös hely, olyan, mint a megunt és elhagyott atyai ház, mely hűtlenségünkben is …megértését kínálja fel számunkra" (1968.dec.8.)

Istenünk add, hogy szavaink közös hellyé váljanak és ne közhelyekké! Nyisd ki értelmünket, hogy nyitott maradjon a lelkünk, és érteni akarjunk.
Ámen