2012-10-10

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok a mai adás szerkesztője.
A sport talán az a része a mai életnek, ami a legtöbb embert érdekel, amit fiatal és öreg elfogad, sőt ami hazánkhoz köt még külföldön élőket is. Jó érzés volt az olimpián látni azokat az embereket, akiket talán a görög hősökhöz hasonlíthatnak, akik egy kicsit minket helyettesítettek. Most egy olyan lánnyal beszélgetünk, aki szép eredménnyel tér haza, a sportlövészetben hatodik helyen végzett. Református kötődéséről, hitéről beszélt Csonka Zsófia Kiss Sándornak. Először azt mesélte el, hogy a szobája hogyan vált kápolnává.

Csonka Zsófia: Máskor a reggeli napsugarak meg az esti holdfény pótolja a kápolnát, de most hála Istennek egyedül laktam egy szobában és nem kellett senkihez alkalmazkodnom. Így a saját szobám volt az én kis kápolnám. Ez így nagyon jó volt! Nagyon fontos része a sikereimnek, és most kifejezetten kértem, hogy egyedül lehessek. Amikor egyedül lakom, szinte majdnem mindig döntős vagyok. Most mondhatja valaki, hogy "csak ezen múlik?" Igen. Nekem napi harcokat kell vívnom, hogy ennyi év után ebben a kiváltságban részesülhessek. Göteborgban voltunk és döntőbe kerültem és úgy menetem oda, hogy én szeretném megnyerni ezt a versenyt. Hárman laktunk egy szobában és a döntő előtt kértem a csapaton belül egy szobát, és kértem, hogy ne zavarjanak, ne jöjjön be senki egy félórát hadd legyek magamban. Végig az énekeskönyvből énekelgettem magamnak dicséreteket, zsoltárokat és úgy mentem versenyezni. A mai napig igaz a versenyeimre, hogy akármit is gondolok, akárhol is járnak a gondolataim az utolsó mindig az, hogy ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?
Kiss Sándor: Mutattad a telefonodon a bibliaolvasó kalauzt. Ezek szerint naponta olvasol Bibliát is?
Csonka Zsófia: Bibliát nem, de a Kalauzt, szinte mindig.
Kiss Sándor: A londoni döntő napjának szakaszára emlékszel?
Csonka Zsófia: Nem tudom pontosan a szakaszt, de azt hiszem az volt, hogy Izrael Istene ott van fölötted és tégy tanúbizonyságot. Olyan sokszor kaptam olyan üzeneteket, amibe egy picit megroskadtam és ezért nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy aznap olvassam-e el, vagy inkább egy vagy két nappal előtte, hogy mire odajutok, meg tudjak felelni az üzenetnek. 2006-ban a világbajnokságon az az Ige volt, hogy megparancsolom neked, hogy légy erős és bátor és nekem pontosan ez fogalmazódott meg a fejemben előtte, hogy nagyon erősnek és bátornak kell lennem. Amikor elolvastam, akkor én darabokra szakadtam lelkileg. A hitnek egy olyan beteljesülése ez a mondat, hogy az ember hanyatt vágódik, és akkora felelősségérzetet indít el, hogy félek, ennek nem tudok megfelelni. És ha nem tudok megfelelni, akkor ez görcsösséggé válik. Azt tapasztaltam, hogy amit lelki célként megfogalmazok vagy kérek a Jóistentől az benne van a Kalauzban egy masszív kis labdában összegyúrva és ezt a gombócot a magamévá tudom tenni.
Kiss Sándor: Négy évvel ezelőtt azt nyilatkoztad itt a Reformátusok Lapjában, hogy "én önmagamat akarom legyőzni a lőállásban, ahogy az élet más területein is önmagamból szeretném kihozni a többet, a jobbat, a következő lépcsőre lépés lehetőségét."
Csonka Zsófia: Azt éltem át az elmúlt időszakban, hogy az a folyamat, hogy az olimpián lehettem, az maga a kegyelem. Azt éreztem, hogy teljesen mindegy, hogy mi lesz a vége, mert az, amit kaptam a Jóistentől, a családomtól és akár ismeretlen emberektől is, az kegyelem. Onnantól kezdve én mosolyogva léptem be a döntős pályára és úgy voltam vele, hogy teljesen mindegy, hogy mi lesz a vége, én már megkaptam mindent, amit megkaphat egy ember, egy sportoló, aki képvisel egy országot. Próbáltam nagyon sokat előre lépni, ami sikerült is, de ez nem jelenti azt, hogy vége lenne ennek a folyamatnak.
Kiss Sándor: Mondtad négy évvel ezelőtt abban az interjúban, hogy "nekem a hit természetes állapot. Én ebbe születtem bele, kezdettől fogva láttam az égi vezetést a családom példáin keresztül, utána pedig a saját életemben."
Csonka Zsófia: 2003-ban kerültem be elsőként a felnőtt csapatba, ahol én voltam a legfiatalabb. Azzal a nem titkolt szándékkal utaztam a versenyekre, hogy kvótát várnak tőlem, amit akkor már tizenhat éve nem szerzett női pisztolyos. Sorra buktam a versenyeken és rettentő rosszul lőttem. Emiatt összetörtem és minden önbizalmam elszállt, ami törekvő juniorként még megvolt bennem. A felnőtt mezőnyben csúfosan elbuktam, emellett a junior mezőnyben teljesítettem. Úgy néztek rám a felnőtt mezőnyben, hogy a juniorokat már rendre utasítja, de a felnőttek között sehol sincs. Akkor jött az utolsó világkupa, ami kvótaszerző volt. Tudtam azt, hogy az utolsó junior évem van, Európa bajnoksági aranyérmet csak úgy tudok szerezni, hogyha én azon a versenyen kvótát lövök, mert ha nem, akkor felnőttként fognak indítani az Európa bajnokságon azért, hogy kvótát szerezhessek. Ott lesz a legnagyobb esély rá. Én lelkileg ott teljesen megszűntem létezni, olyan befordulásba kerültem a többiekkel szemben, hogy tényleg már csak a magamban folytatott beszélgetések maradtak a Jóistennel. Nagyon kiszolgáltatva éreztem magamat, amikor a verseny miatt, a világ különböző pontjain, például Dél-Koreában kellett lennem. Azon a versenyen ott én úgy álltam be, hogy csak a Jóisten van és én vagyok. Addigra már körülbelül két napja ebben az állapotban voltam. Ott egy olyan csodálatos élményben volt részem; mindig elmondtam négy szót a lövés előtt, és azt képzeltem magam köré, hogy a Jóisten két fénytenyere zár magába és én ott vagyok középen. Teljesen más állapotba kerültem akkor lelkileg.
Kiss Sándor: Mi volt ez a négy szó?
Csonka Zsófia: Nem emlékszem, de az biztos, hogy az Isten benne volt. Tartalmilag nem volt értelme együtt, de érzelmileg nekem az adott minden lövéshez erőt. Lelőttem a versenyt és szembesültem azzal, hogy az első helyen állok a döntőben. Pontosan tudtam, hogy egy kvótát osztanak, amit csak a győztes vehet át. Lényeg az, hogy ez az egész nap olyan csodálatosan zárult. A Jóisten akkor folyamatosan vitt a karjában, és nem engedett el egy pillanatra sem. Ezt átélni, a mai napig is a legcsodálatosabb élményem. Ezt követte a nyári Európa-bajnokság és már úgy néztek rám, hogy hoppá, ez a csaj a felnőttek között juniorként aranyat szerzett, kvótát szerzett három hete. Én próbáltam megfelelni ennek a szerepnek, és nem vettem észre, hogy én már mást játszom, mint ami valójában vagyok. Nagyon-nagyon rosszat lőttem. Húsz körrel lőttem rosszabbat, mint ugyanazon a pályán egy hónappal korábban. Nemhogy nyerni nem nyertem, de döntőbe sem kerültem. Ekkor elindult bennem az őrületes vita a Jóistennel, hogy hogyan engedhette ezt meg, hogy én így elbukjam itt. Most mi történt, akkor én más vagyok? Már nem érek annyit? Ment bennem ez a perlekedés, hogy most mi a helyzet? Nagyon sokat írok amúgy, és el kezdtem írni dühömben, ahogy nem tudtam hova tenni ezt az állapotot, amikor az írásomnak a végére jutottam, leírtam azt a szót, hogy: eszköz. Először rongybábut írtam, utána pedig rájöttem, hogy eszköz. Akkor állt össze a kép, hogy gyakorlatilag a saját tollamon keresztül üzen nekem a Jóisten, hogy ott Dél-Koreában is az Ő eszköze voltam, mivel akkor azt akarta megmutatni, hogy így versenyezzek a továbbiakban, így csináljam az életem többi lépését. Nekem azóta, minden versenyen a törekvésem az, hogy én méltó lehessek eszköznek lenni. Ezt követte az Európa-bajnokság, amivel idejöttem, és bár kimondtam, hogy szeretnék első lenni, de pontosan tudtam, hogy nem a többiekkel kell megcsinálnom, hanem a Jóistennel, ezért is tudtam azt, hogy nekem a döntő előtt el kell vonulnom és vele kell töltenem azt a félórát. Azt énekeltem, hogy Ki Istenének átad mindent, bizalmát csak belé veti… Szerintem ez kifejez mindent, amit nekem itt meg kell tennem.

Fekete Ágnes: Azt hiszem ez a beszélgetés Csonka Zsófiával, egy kicsit más, kicsit újszerű volt ahhoz képest, ahogyan a sportolókkal általában beszélgetnek az emberek. A média elsősorban a sikerekre, a dobogóra, az aranyérem csillogására koncentrál. De ha megpiszkáljuk ezt a csillogást, emberi történeteket, sorsokat látunk, valami nagyon egyszerű életet. A média befolyása ma nem is kétséges. De vajon az egyházak hogyan szerepelnek ebben a nagy médiahatalomban? Nemrég protestáns újságírók tartottak konferenciát, ahol ezt a kérdést tették fel: Vajon a minőséget tudjuk-e képviselni a tömegtájékoztatásban? Faggyas Sándor újságíróval Kiss Sándor beszélgetett Berekfürdőn, a konferencia közben.

Faggyas Sándor: A mai világ sokak szerint a mennyiségről, a mérhető dolgokról, a számokról szól. Gondoljunk csak arra, hogy rendszeresen beszélünk a lapok példányszámának, a rádiók hallgatottságának, televíziók nézettségének alakulásáról, az internetes média világában pedig a klikkelések számát mérik. Minden arról szól, hogy hány emberhez tudjuk eljuttatni az üzenetet. Ebben a világban, hogyan lehet a minőséget érvényesen, hitelesen képviselni és eljuttatni az emberekhez? Azért szerveztük ezt a konferenciát, hogy ha többen elmondják a véleményüket arról, hogy mi a minőség, akkor lehet talán egy közös álláspontot kialakítani, amit a Protestáns Újságírók szövetsége képviselhet. Utánanéztem, hogy a minőség fogalomra milyen utalások vannak a Bibliában, azonban minőség szó egyáltalán nem szerepel benne.
Kiss Sándor: Talán ez egy modern kifejezés.
Faggyas Sándor: Igen, lehet. Azt kerestem, hogy milyen fogalmat használtak a minőség szó helyett. És azt fedeztem fel, hogy ez valószínűleg a gyümölcs szó lehet. Amikor azt mondja Isten, "hajtson a föld gyenge füvet, maghozó füvet, gyümölcsfát, amely gyümölcsöt hozzon az ő neme szerint." A teremtésben mát ott van a gyümölcstermő fa. Van a jó gyümölcs, meg a tiltott gyümölcs, a bűnbeesés. Ahogy a gyümölcs központi fogalomként megjelenik a Biblia elején, ugyanígy az utolsó könyvben a Jelenések könyvében is megjelenik ez a kép és "a folyóvízen innen és túl életnek fája vala, mely tizenkét gyümölcsöt terem minden hónapban meghozván gyümölcsét." Az isteni áldásnak a legszemléletesebb, legmegfoghatóbb megfogalmazása a gyümölcs, ami leszakítható a fáról. Rossz gyümölcs is van. Nekünk arra kell törekedni, hogy a legjobb tudásunk, lelkiismeretünk szerinti igazságot osszuk meg másokkal, mint tudást, és ne félrevezessük őket, mert rossz gyümölcsöt adunk, ha rá akarjuk beszélni őket valamire saját érdekből, vagy másnak az érdekéből. Ennek is rengeteg rossz példáját látjuk a tömegmédiában, akár a politikai propagandára gondolunk, akár egy sima üzleti reklámra, amikor nem azért küldenek el különböző üzeneteket, hogy abból az emberek valami pluszt kapjanak, jobban eligazodjanak a világban, hanem egyszerűen fogyasztóként, akár a politika, akár az üzlet fogyasztójaként tekintenek rájuk. Egyszerűen rá akarják venni őket, hogy vásároljanak meg valamit. Ezért is jó ez a metafora, ez a kép, mert meg tudjuk különböztetni a nem minőségi médiát a jó minőségű médiától. Ha valamit adni akarunk, akkor úgy érzem, hogy a feladatunkból valamit már teljesítettünk.
Kiss Sándor: Milyen esélyei vannak a minőségi újságírásnak?
Faggyas Sándor: Az emberek nem biztos, hogy egyből meg tudják állapítani egy gyümölcsről, hogy jó vagy rossz. A boszorkány is egy gyönyörű piros almát ad Hófehérkének, aki beleharap és maghal. Sajnos a médiafogyasztók nagy része nem a minőségi tartalmak iránt érdeklődik, hanem a szórakoztató tartalmakat keresik. Hogy annak az üzenetnek, amit eljuttat a feladó a vevőnek, mekkora az igazságtartalma, a tényleges értéke, gyakran csak akkor derül ki, amikor már bekerítette a megcélzott közönséget. Az emberek pedig csak utána jutnak oda, hogy mérlegeljék, valóban fontos volt számukra ez a hír, vagy sem. A legrosszabb esetben még akkor sem fognak rájönni. Gondoljunk csak arra, amikor a megtévesztett vásárlók, a hamis, megtévesztő reklám hatására magasabb áron vesznek meg egy rosszabb minőségű árut, és ezért őket egy anyagi ár éri őket. Az a baj, hogy nem azonnal derül ki egy üzenetről, vagy kommunikátorról, hogy hiteles-e? Előfordul, hogy csak akkor szembesül az üzenet vevője azzal, hogy átverték, becsapták, amikor már elkövette azt a hibát, amit nem kellett volna. Ezért olyan nehéz a dolgunk, hogy valóban az emberek szempontjából tartósan érvényes tudásanyagot közvetítsünk, hogy eligazodjanak és szabadon tudjanak dönteni. Itt mi le vagyunk maradva a tömegmédiától, amelynek az egész reklám pszichológia és marketing szakma rendelkezésére áll és ezt kutatják. A profitorientált média ebből a szempontból erősebb, mint azok a keresztény újságírók és médiamunkások, akik nem akarnak tudatosan rávenni valamire, vagy befolyásolni. Az egyik újságíró azt mondta, hogy nem kell mindenképpen a saját képünket rátukmálni a másikra. Jézus Krisztus sem erőltette rá magát mindenkire, akivel találkozott, elmondta nekik hogyan néz ki Isten országa és, hogy térjenek meg, de senkire nem erőltette rá magát. Aki meghallgatta és követte, az vele ment, aki nem hallgatta meg, vagy nem tetszett neki, az tovább ment. Végül is, aki a kommunikáción dolgozik, nem teheti meg azt, hogy csak elmondja a maga üzenetét, és nem törődik azzal, hogy annak milyen hatása lesz, valóban megértik-e azt, amit közölni akart, és változtatnak-e az életükön? Ezért fontos a számunkra hogy, miként tudjuk hatásosan közvetíteni a keresztyén üzenetet ebben a hihetetlenül felgyorsult média világban, ahol maga a média is folyamatos forradalmi átalakulásokon megy át. Álljuk a versenyt, hogy nemcsak a másikra figyeljen oda az ember, hanem a másik is figyeljen oda!

Fekete Ágnes: A templomok elsősorban szigetek, olyan helyek, amelyek kilógnak ebből a mediatizált világból. A kilógás egyik fontos eszköze a zene. Ha megszólal egy orgona egy templomban, mindenkinek kicsit elcsendesül a lelke. Ezért lenne fontos, hogy a templomok orgonái használható állapotban legyenek. Salgótarjánban ez nem volt így. A gyülekezet összefogott, és felújították a hangszert. A munka elkészült, ennek az ünnepén járt Tarnóczi László. A résztvevők közül Peterdi Dániel főjegyzővel, Németh Judit lelkésszel Matuz Csilla és Diósi Tamás orgonaművészekkel beszélt.

Tarnóczi László: Matuz Csilla orgonaművésznek mik a tapasztalatai, milyen a felújított hangszer?
Matuz Csilla: Csodás lett. Kórussal voltunk itt egy párszor, próbáltam kísérni, de sajnos nagyon-nagyon sok hibája volt. Most tényleg meglepetés, hogy egy hónap alatt ilyen csodát tudtak tenni vele a mesteremberek. Gratulálok nekik!
Tarnóczi László: Remélhetőleg itt a közeljövőben orgona hangversenyek lesznek?
Matuz Csilla: Igen. Persze a repertoár kicsit szűkre szabott, mert tudjuk és a hangjából is hallani, hogy ez egy kicsi hét regiszteres, egy manuálos orgona, de azért használható. Főleg régi zenét és kóruskíséretet lehet ügyesen játszani rajta, de vannak darabok, amik önállóan is megszólaltathatók.

Tarnóczi László: Sok szépen szóló orgonával találkozik, illetve találkozik néma orgonákkal is?
Peterdi Dániel: Sajnos kevesebb szépen szóló orgonával találkozom, mint amennyi néma orgonával. Az elnéptelenedő falvakban az orgonák elnémultak már tíz-húsz vagy harminc éve is. Ugyanakkor vannak új templomok, új gyülekezetek, akik még anyagilag nem tartanak ott, hogy saját hangszereket tudjanak vásárolni. Tervezzük azt, hogy ezeket a régi orgonákat felújítva megmentsük. Ahol még erős, életképes közösségek vannak, ott természetesen megszólalnak a felújított orgonák újra, de az elhalkuló orgona azt jelzi, hogy egy közösség megfogyatkozott, vagy teljesen el is pusztult.
Tarnóczi László: Akkor egy ilyen orgona felújítási szeretetvendégség és orgonahangverseny valóban ünnep a református egyházban?
Peterdi Dániel: Igen, mert az élni akarásról szól, úgy gondolom egy ilyen ünnep ez is. Hiszen ha a mai gazdasági helyzetben, egy közösség mégis arra szánja az anyagi erejét, hogy az orgonáját újítsa fel, azt nem valami luxusnak látja, hanem az istentiszteleti élet hozzátartozójának. Az első szolgálati helyemen egy kisfaluban történt, hogy egy svájci csoport látogatott meg bennünket, és a búcsúzásnál spontán összeálltak énekelni népdalokat, egyházi énekeket, ahol egy presbiterem, aki megjárta a szibériai hadifogságot is, kigördülő könnycseppel odasúgta nekem, hogy mi már elfelejtettünk énekelni Tiszteletes úr. Biztatni kellett, lehet, hogy a népdal elhalkult az ajkunkon, de a templom az a hely, ahol az emberek a mai napig énekelnek, akármilyen külső helyzetben is van a népünk, országunk. Talán egy átmentő hely is arra az időre, ha könnyebben megy az életünk, akkor jobb kedvvel, és nagyobb szívvel-lélekkel fogunk énekelni. Erre biztatnék mindenkit!

Tarnóczi László: Diósi Tamás orgonaművész tevékenyen részt vett az orgona felújításában. Milyen feladatuk volt?
Diósi Tamás: Az utóbbi időszakban alig használható állapotban volt az orgona. Teljes szétszerelés után a sípok portalanítása, a mintegy négyszáz darab vezérlőmembrán cseréje, majd a sípok visszaépítése következett. Később egy teljes intonálás és hangolás.
Tarnóczi László: Ez az orgona több mint nyolcvan éves, majdnem egyidős a templommal. Nógrád megyében, itt a környéken milyen orgonák vannak?
Diósi Tamás: Itt a kép nagyon változó. Sajnos a környéken nagyon sok romos vagy alig használható hangszer van. Hála Istennek most ezeknek a száma eggyel csökkent.

Tarnóczi László: Salgótarján református gyülekezete egy éneklő gyülekezet.
Németh Judit: Gyakorlatilag itt tősgyökeres reformátusság nincsen. Aki megkereste az egyházat távolról érkezvén, az egy kicsit otthonra talált itt a gyülekezet közösségében.
Tarnóczi László: Honnan az éneklés szeretete?
Németh Judit: Mindenki otthonról hozza az éneklés szeretetét. Tóth Tibor segített nekünk erre újra rátalálni, aki elindította a zsoltáréneklést a gyülekezetben. Akkor alakult egy kis gyülekezeti kórus, amely bemutatta és megtanította a zsoltárokat a gyülekezeti tagoknak. Azután is együtt maradt a gyülekezet kórusa, miután végig énekelte a százötven zsoltárt. A tavasszal voltunk a református egyházmegyei kórustalálkozón és készülünk a katolikus egyházmegye meghívásából a katolikus egyházmegyei kórustalálkozóra is. Örülünk, hogy ilyen nyitott a Salgótarjánban megrendezett katolikus kórustalálkozó, hogy helyet ad evangélikus, illetve református énekkar számára is. Már az előző alkalmakon is részt vettünk és most is nagy örömmel megyünk.

Tarnóczi László: Olyan mintha egy terülj-terülj asztalkám lenne itt.
Gyülekezeti tag: Igen ez a gyülekezetnek a szeretete egymás iránt, és a tiszteletes asszony iránt.
Tarnóczi László: Nagyon sok süteményt látok az asztalokon.
Gyülekezeti tag: Igen, azt mind a gyülekezeti tagok sütötték erre az ünnepre. Nagyon fontos számunkra az orgona, mert így szebben hangzik az ének. Aki nem ismeri az éneket, de hallja az orgonahangot könnyebben megtanulja azt. Valóban szebben hangzik!

Nagy hálát adjunk az Atya Istennek,
Mennynek és földnek szent Teremtőjének,
Oltalmazónknak, kegyes éltetőnknek,
Gondviselőnknek.

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa istentisztelet tart október 14-én, vasárnap 17 órakor a váci evangélikus templomban. Az istentiszteleten Steinbach József a Tanács elnöke hirdet Igét és a tagegyházak missziói bizottságának lelkészei szolgálnak.

Imaéjjelt szerveznek református fiataloknak október 12-én, pénteken estétől szombat hajnalig szerte a Kárpát-medencében.

Ötödik alkalommal rendezik meg hazánkban a 72 óra kompromisszum nélkül elnevezésű szociális önkéntes akciót. Az Ökumenikus Ifjúsági Alapítvány programja Magyarország fiatalságát hívja közös összefogásra, hogy együtt tegyenek másokért, környezetükért október 11. és 14. között.

A gyermeknevelésről indít előadássorozatot Pécsi Rita a Kispest-Rózsatéri gyülekezetben. Az első előadás október 11-én, csütörtökön 18 órakor kezdődik.

Nehézy Károly születésének 120. évfordulójára emlékeznek a felvidéki Marcelházán október 21-én, vasárnap délután 15 órakor. Igét hirdet dr. Szabó István püspök. Ekkor mutatják be a Nehézy Károly életéről, a felvidéki ébredésről és árvaházi munkáról szóló könyvet is.

Hanzlikné Katona Erzsébet festőművész kiállításának megnyitója október 16-án, kedden délelőtt 9 óra negyvenöt perckor lesz Tatán, a Református Gimnáziumban. A kiállítást Kövesdi Mónika művészettörténész nyitja meg.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Ézsaiás próféta könyvének 23. fejezetéből!

"Menjetek át Tarsisba, és jajgassatok ti partvidék lakói! Ez-é a ti örvendező várostok? melynek eredete ősidőkből való…" (És 23:6-7.)

Nagyon jó véleményünk van valakiről, ha azt mondjuk róla, hogy eredeti. Ma általában örülnek az emberek az eredeti ötleteknek, egy eredeti vers tele van olyan képekkel, gondolatokkal, amik szokatlanok, amit még senki nem mondott. Ötletes, iniciatív, kreatív, ezekkel az idegen szavakkal szoktuk leírni azt az embert, aki eredeti. De érdekes, hogy a szó alapjában véve éppen nem azt jelenti, hogy valami új, valami megrendítő, valami soha nem hallott, hanem valami, ami visszanyúlik a forráshoz. Itt egy érdekes széthúzás van a szó mai használata és eredete között. Az eredet eredete a kezdet, a legrégebbi, a legmesszebb elérhető ősidő. A Biblia első szavai között is ez a szó szerepel: "Az égnek és a földnek ez az eredete" – olvashatjuk. Ebből az következik, hogy csak az lehet eredeti, – mai értelemben – aki visszanyújtja kezét a múltba. Az eredeti, aki megkérdezi: honnan is jövök, miért is vagyok itt, kik is voltak az őseim, mi is volt a dolgok legmélyén? Az eredeti ember egyik kezét a régmúltba, másik kezét a jövőbe nyújtja.
Amit a Bibliából olvastam szintén egy eredet utáni kérdés. Tarsis nagyhírű kikötőváros volt, a föníciai hajókat, amik a Földközi-tengeren át az óceánig merészkedtek, társisi hajóknak is hívták. A próféta megkérdezi: ez a ti örvendező városotok? Ti vagytok azok, akiknek az eredete az ősidőkből való? Mintha az eredet minket magunkat kérdőjelezne meg. A múlt itt faggat a jelenben. Vajon fogod azt a fonalat, amit rád bíztak?
A Bibliában a bűn egyik magyarázata, szinte megfelelője, a felejtés. A zsidó nép bűnéül róják fel az Írások, hogy elfelejti honnan jött, elfelejti, mit tett vele Isten. A felejtés, hűtlenség az eredethez. Az emlékezés viszont, a jelenbe emelése mindannak, amit kaptunk, ami bennünket elvezetett a mai naphoz. Emlékezni, nem annyit jelent tehát, hogy pusztán megemlítek valamit, ami történt, de ahhoz semmi közöm nincsen, hanem azt jelenti, hogy felveszem az eredeti fonalat. Tarsisról nagyon keveset tudunk, egy másik várossal, Tarsusszal is keverik, de ebből a néhány sorból arra lehet következtetni, hogy az akkori modern idők elfeledtették velük eredetüket, talán gazdag vidámságban éltek, mégis a próféta előre látta vesztüket. Mivel elengedték a fonalat, nem fognak megmaradni.
Nem is szükséges ennek a gondolatnak a fonalát elvezetnem a mába, mindenki érti. Aki ma, bárhol szétnéz csak fonalszakadás lát, úgynevezett eredeti embereket, akiket áhítattal bámul a tömeg. Érdemes e szó mentén is elővenni emlékeinket, kikutatni a pince legmélyéről is saját eredetünket, kikaparni azt a jó hagyatékot, amit folytathatunk, amihez lehet, hogy évszázadokat kell visszaugornunk, és azt a jó hagyatékot őrizni, tovább vinni, mert ez a jövőnk, az eredettől leszünk eredetiek. És a mi igazi örökségünk maga Isten. Hiszen nem véletlen, a Biblia első lapja őhozzá vezet, az utolsó pedig majd hozzá visz. Adja Isten, hogy meg találjuk igazi eredetünket! Ámen.