2015-10-28

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Két ünnep előtt állunk, egy protestáns és egy katolikus ünnep, ezek a Reformáció és Mindenszentek. A történelem nagy fordulatára és elhunyt szeretteinkre emlékezünk. Most egy olyan beszélgetés következik, amely összekapcsolja ezt a kettőt. Erőss Zsolt felesége, Sterczer Hilda beszél először arról, hogy miként vált férje halála valamiképpen életté benne. A hegymászó férj régi mondata, hogy minden nehézségből van megoldás és kiút, most azt jelenti, hogy a gyászból is van kiút, és az, aki már nincs itt, üzenetében, lelkiségében mégis jelen lehet. Halljuk majd, hogy Jézus, a belé vetett hit miként lehet erő, és megújulás, reformáció forrása. Halljuk még Farkas-Zengő Noémi mozgásterapeutát és Bíró Délia pszichológust, akik még másokkal is szeretnék a falmászást, mint terápiás foglalkozást meghonosítani, illetve most keresnek támogatókat egy fóti mászófal létrehozásához. Először Sterczer Hilda hegymászó tapasztalatairól és hitéről mesél.

Sterczer Hilda: A Bibliában többször is olvashatjuk, hogy az emberek fölmentek a hegyre. A hegy mindig az Istennel való találkozás helye volt. Aki már járt hegyen az tudja, hogy ott megtapasztalhatjuk a magunk apróságát a teremtett világgal szemben, és megérezzük Isten jelenlétét, nagyságát és tökéletességét. A hegyennagyon sokszor megtapasztaltam ezt, és végigimádkoztam az expedíciót. Amikor az ember részt vesz egy ilyen felfedezőúton, tudja, hogy az élete pengeélen van, érzi a határt a lét és a nemlét között.
Bíró Délia: Az alázatot is megtanuljuk a hegyen. Vannak olyan túratársak, akik önmagukkal és a többiekkel versenyeznek, le akarják győzni a hegyet, pedig a hegyet szeretni kell, és alázattal megközelíteni, nem legyőzni, mert ha te le akarod győzni, akkor megmutatja, hogy nálad erősebb.
Sterczer Hilda: Az első expedíciómon értettem meg, amit Pál mondott, hogy az én erőtlenségem az erősségem. Ugyanis úgy mentem ki az első expedíciómra, hogy előtte nem nagyon másztam ilyen magas hegyet. Azt mondtam: "Addig megyek, ameddig az Úr akarja." Így másztam meg két csúcsot.
Fekete Ágnes: Melyeket?
Sterczer Hilda: A Gasherbrum egyest, és a Broad Peak-et. Volt velem egy zászló, amit keresztény társaimmal varrattam, ugyanis mindenki viszi a szponzora zászlóját. Azt mondtam, nekem Jézus a szponzorom, és vittem a Jézus zászlót, és azzal készítettem el a fotókat. A társaim azt mondták hagyjam ott majd a csúcson, és így is tettem. A nepáliaknak fontos, hogy imazászlókat vigyenek fel a csúcsra, de a keresztények nem imazászlókat visznek fel.
A férjemnek és nekem is fontos volt a mozgás és a természet. Fontos volt, hogy nyugodt, biztos környezetet teremtsünk a gyerekeknek. Ezeket az értékeket akarom továbbvinni a terápiás mászással is. Adni tudunk valamit nekik azzal, hogy mozgatjuk őket, és fejlődnek. Zsolt, amikor elveszítette a lábát, észrevette, hogy sok embernek vált példaképpé, ő ezt küldetésnek is tekintette, hogy mindenhol elmondhassa: nincs olyan nehéz probléma, amit ne lehetne megoldani, mindenből tud az emberkiutat találni. Én azt tapasztaltam, hogy ezzel nem vagyunk egyedül, mert Isten ott van velünk, és nem hagy cserben. Amikor nagy a baj, akkor hordoz. Szeretném, ha ezt mások is megtudnák, hogyvan segítség, és mindenből ki lehet jönni, nem kell sajátmagunkat a hajunknál fogva kihúzni. Nekem is nagyon sokan segítettek. Mi is szeretnénk segíteni akár figyelemzavaros gyerekeknek, akár akkor, ha az a probléma, hogy a szülők nem bírnak a gyerekkel, és már a család látja kárát, akár az, hogy nevelőotthonban van a gyermek, és minden teljesen szétesett.
Fekete Ágnes: Ezek ugyanolyan szituációk, mint amelyekről Zsolt mesélt? Ezekből igenis van kiút?
Sterczer Hilda: Igen. Így átvitt értelemben Zsolt is benne tud lenni ebben a munkában.
Farkas-Zengő Noémi: Az Erőss terápiás falmászás névvel pedig Zsolt nevét és emlékét is tovább akartuk vinni. Másrészt pedig benne van az erő és erősség, hogy valamivé válunk, nemcsak fizikailag, hanem lelkileg és emberileg is.
Sterczer Hilda: Több annál, mint hogy muszklikat építünk.
Fekete Ágnes: Te hogyan lettél sziklamászó?
Sterczer Hilda: Igazából túrázni indultam a Tátrába, és ott rögtön egy olyan út volt, ahol használni kellett a kezet is. Akkor elhatároztam, hogy ezen javítani kell, ha komolyabb hegyekre is akarok menni. Ezután elkezdtem falat mászni ott, ahol laktam, Székesfehérváron. Persze az ember utána már kimegy sziklára, és már nincs megállás. Az, hogy mi, teraputák így összejöttünk, az nem véletlen. Amikor Zsolt meghalt, rengetegen segítettek. Ezt egy furcsa képpel valahogy úgy tudom elképzelni, hogy abban a pillanatban Isten megfogta a sakkfigurákat, és húzkodni kezdte a sakktáblán. Ő tudta, hogy akkor nekem kik, hogyan fognak segíteni, még ha én nem is láttam. Jó érzés, hogy erre támaszkodhatunk.
Fekete Ágnes: Istenre és rajta keresztül az emberekre?
Sterczer Hilda: Igen. Istennél olyan gondviselés van, amely túlmegy mindenféle emberi perspektíván. Mi csak békaperspektívából látjuk a világot, de Ő egészen másképp. Mi itt sokszor nem látjuk, hogy egy-egy helyzetből hogyan jövünk ki. Ezt is olyan jó lenne megmutatni a gyerekeknek: Nem az számít, hogy mi hogyan érezzük magunkat, mert Isten a legrosszabból is csodálatos dolgokat tud kihozni. A legösszetörtebb helyzetből is ki tud emelni, és képes egészen mássá formálni. Én is érzem magamon: egészen más ember lettem. Jobb, mint amilyen voltam.

Bíró Délia: Bennem ezelőtt két és fél évvel fogalmazódott meg, hogy kellene egy keresztény nevelési tanácsadó. Elkezdtem kollegákat keresni, de valahogy nem jött össze. Olyan jó volt, amikor elengedtem és így imádkoztam: "Uram, ezt én a Te dicsőségedre szeretném csinálni. Látom, hogy én kevés vagyok ahhoz, hogy ezt megszervezzem, megtervezzem. Tudom ugyan, hogy mit szeretnék, de a munkatársaimat Te rendeld mellém." Nem vagyok egy nagyon türelmes ember, de olyan jó volt, hogy nyugalmat kaptam, és két és fél éve várom, hogy megérkezzenek a megfelelő emberek.Most kezd összeállni a csapat, és olyan jó, hogy tudunk arról is beszélni, milyen jó lenne imádsággal kezdeni a napjainkat, Isten áldását kérve a munkánkra!
Farkas-Zengő Noémi: Tinédzserkorban ciki, ha terápiára kell járni. Azonban, ha azt mondjuk, hogy falmászásra kell járnod, és ő is ezt mondja kifelé, az már trendi, divatos, menő dolog. Önmagában is motiváló erő, hogy valaki megmászik egy utat.
Bíró Délia: Ez egy extrémsport, és minden magatartászavaros, hiperaktív gyerek valami extrém dologra vágyik, valamivel szeretne kitűnni, de általában negatívan tudnak kitűnni. Így viszont kapnak egy extrém sportot, amiben idővel sikeresek lehetnek, ha akarják, mert meg tudják csinálni. Ez az egyik. A másik, hogy a szakmán belüli megfigyelések azt mutatják, hogy minden figyelemzavaros gyermek sokkal jobban működik extrém helyzetekben, mert akkor kénytelen összeszedni magát. Ő ilyen helyzetben működik úgy, mint más egy normális helyzetben.
Sterczer Hilda: Az is jó, amikor a szülő biztosítja kötéllel a gyereket, és ő is mászik, hiszen így ebben a terápiában a szülő is ki van téve a magasságnak, félelemnek, és látja önmagát, és a másikat is.

Farkas-Zengő Noémi: Kétféle fal van, az egyik egy körülbelül két és fél méter magas, kötél nélküli, boulderes fal. Mi többnyire ezt használjuk.
Fekete Ágnes: Egy matrac van előtte.
Farkas-Zengő Noémi: Igen egy nagy matrac. Nagy fogásokkal, kötél nélkül mászhatnak a gyerekek. De használunk magas falakat is, kötélbiztosítással.
A fal méretét ahhoz igazítjuk, amilyen problémával dolgozunk. Először persze egy dologra kell koncentrálniuk, később pedig megosztott figyelemmel kell koncentrálniuk. Például mondják mászás közben az abc-t, és mikor azt mondom, hogy stop, akkor egy állatnevet kell mondaniuk azzal a betűvel, ahol éppen tartottak. Ilyen és hasonló feladatokkal lehet továbbfejleszteni a gyerkőcöket, úgy hogy közben egy izgalmas és érdekes dolgot végeznek a falon. Egy idő után már keresztmozgásokat is tudnak végezni a falon. Az önbizalmuk is sokat erősödik. Például volt valaki, aki nem mert leugrani a falról, még tíz centiről is alig, és most a hatodik alkalom után leugrik egy normál leugrási magasságról, amelyről alapvetően bárki, bármikor leugrik.
Fekete Ágnes: A bátorság a személyiség alapeleme, ahhoz, hogy valaki rendezett legyen?
Bíró Délia: Ezek a gyerekek általában impulzuskontroll zavarban szenvednek. Amikor valaki felmászik a falra, akkor nem lehet impulzív, kontroll alatt van az impulzivitása. Ha eljut egy olyan feladatsorhoz, ahol tényleg koncentráció és fegyelem kell, már van annyira összeszedett, hogy nem impulzívan fog leugrani, hanem megtervezetten. Az a tapasztalatom, hogy a hiperaktív és a magatartászavaros gyerekek gyakran tériszonyosak. Azonban, amikor megtapasztalják a saját maguk erejét, koncentrációs képességüket, kicsit összerendeződik a mozgásuk pár nap után, a tériszonyuk is majdhogynem eltűnik, és ettől bátrabbak lesznek.
Sterczer Hilda: Ezt a valós életben ritkán tudják megtapasztalni. Sokan túlféltik a gyereket, és nem engedik fára mászni, így a vertikális mozgás kevésbé van meg a mai gyerekek életében, és ez a fajta tapasztalat hiányzik. A szülők félnek, hogy mi lesz, ha a gyermek három-négy méterre fölmegy. Hát, az az igazság, hogy én is izgulok.
Az ember egy kicsit aggódik, de fontos az, hogy a gyerekek másznak, és megtapasztalják ezt az egyensúlyi helyzetet.
Bíró Délia: Van egy olyan kisfilmünk, ahol látjuk, hogy egy kislány, aki már az autóban rosszul volt, első nap csak kúszott-mászott, második nap már négykézláb járt, és néha fölemelkedett, majd a harmadik napon a legnehezebb túravonalat két lábon végigcsinálta. Nem takarta el a szemét, amikor lejöttünk a hegyről. Nagyon látványosak ezek a fejlődések. Amikor felmegyek a hegyre, mindig eszembe jut, hogy "Útaid Uram, mutasd meg!" Azért csodálatos a hegyen lenni, mert az ember ott mászik a sziklán, és egy ici-pici hasadékból egy óriás bokor, vagy virág bújik elő, és ha ránézek, azt tudom mondani: "Látjátok! Van Isten!"
Fekete Ágnes: Számodra a természet és a természetjárás szorosan összekapcsolódik a hiteddel?
Bíró Délia: Abszolút. Minden előadásombanazt mondom, hogy egy ember akkor egészséges, ha harmóniában van önmagával, az Istennel és az Isten teremtette világgal. Tudom, hogy Ő kísér, Ő ruházta rám ezt a feladatot és Ő erőt is fog adni.Reggelente azt mondom: "Tudod Uram, hogy én gyenge vagyok. Tudom, hogy csak eszköz vagyok a kezedben, de légy szíves segíts nekem, ha rám bíztad ezt a feladatot, akkor ezt az emberek segítségére és a Te dicsőségedre tudjam végezni!" Így nincs félelem.

Fekete Ágnes: Következő beszélgetésünk szintén a belső reformációról, a nehézségeken is túlmutató isteni erőből táplálkozó megújulásról szól. Kiss Sándor Balogh Tibor festővel beszélgetett, aki tagja egy cigány festőkörnek, a Freepresszionistáknak. Ők többségükben nevelőotthonban felnőtt művészek.

Balogh Tibor: Nyolcadik osztályban megkérdezték, hogy mi szeretnék lenni? Mondtam, hogy grafikus. Ezért aztán Tiszadobra kerültem szakmunkásképzőbe.
Kiss Sándor: Ott festő lettél?
Balogh Tibor: Igen. Szobafestő. Ez egy izgalmas időszak volt a számomra, mert ott egy önfejlesztő alkotókört indítottunk. Könyvtárunk is volt, ahová bejártunk, és bújtuk az albumokat, utána pedig a körben kísérleteztünk, próbáltuk rétegenként megfesteni a látott képeket. Lemásoltam például Raffaello Esterházy Madonnáját. Később, amikor láttam az eredetit, nagyon meglepődtem, hogy az is csak A/4-es méretű és ugyanúgy temperával készült, mint ahogy az enyém is. Bár az ő tojástemperája azért más volt. Amikor elővettem egy albumot, legtöbbször vallásos témájú képeket másoltam, mert azokban találtam meg az emberábrázolás esszenciáját: megmutatja az emberlét létjogosultságát, amiért élünk és vagyunk. Valahogy mindig egyfajta összegzést találtam már gyerekként is az ilyen tárgyú képekben, és le kellett másolnom, mert megfogalmazta mindazt, amiért vagyunk.
Kiss Sándor: Ez egy ösztönös érzés?
Balogh Tibor: Igen, ez ösztönösen működött. Az egyetemtől kaptam egy olyan dózisú tudást, amely ráébresztett arra, hogy az ösztön kevés. A tudatosságnak és az ösztönnek megfelelő egyensúlyban kell lennie. Ha nagyon ösztönös vagy nagyon tudatos a munka, egyik sem jó. Még az egyetem elején is sokat másoltam, és furcsa volt, hogy részeket kellett kiemelni, egy szemet, egy könyököt… Kellett egy kis rendeződés a fejben. Az első olyan munkám, amelyben úgy éreztem, hogy összegzek valamit, az "A cigányasszony tánca az angyallal". A cigányságom, az identitásom, hovatartozásom kinyilvánítása: Nemcsak rólam van szó, hanem egy társadalomról is. Itt van egy asszony, aki nem fiatal, és táncra hívja az angyalt. Kettőjük viszonyábannagyon fontos volt, hogy ne a fölényesség működjön, hanem az egyensúly. Ugyan a cigányasszonynak van egyfajta büszkesége. Ez a cigányasszony lobbizik az angyalnál, hogy "angyalkám, egy kicsit kommunikáld az Isten felé, hogy segítsen bennünket!"

Sokszor megfogadtam, hogy nem sajnáltatom magam, és nem is szeretném. Igazából kaptam egy levelet tizennyolc-húsz éves koromban, amely a nyíregyházi állami gondoskodásban lévő gyerekekről szóló feljegyzésekből a rám vonatkozó részleteket tartalmazta. Például ilyenek, hogy anyám vizes ruhát tett a mellére, hogy ne legyen teje, nem váltotta ki az ingyenes tápszert, és még sok ehhez hasonló negatív dolog. Valaki ezt mondta: "amiről nem tudsz, az nem fáj." Ezt így is éreztem. Ha valakit öt-hat vagy hét évesen adnak állami gondoskodásba, az már fáj. Állandóan bennem motoszkált a kérdés, hogy ki fia-borja vagyok? Ha lesz gyermekem, mit mondok majd neki? Ez a tudatlanság zavart. Ezért is fordultam az akkori igazgatónőhöz, Aranka nénihez, hogy látogassuk meg anyámat. Együtt elmentünk, és megtaláltuk a nagybátyámat is. Ők szépen élnek. Sokan azt gondolhatják, hogy ez egy érzelmes találkozás lehetett, de nem volt az. Viszont láttam anyámat és nagyjából realizáltam a helyzetet.
Kiss Sándor: Milyen volt ez a találkozás?
Balogh Tibor: Egy félputriszerű állapot volt ott. Anyám alkoholista. Az élettársa is. Puszi-puszi, majd beküldött bennünket a szobába, hogy ott üljünk le. Ő viszont nem jött be, kint várt a konyhában. Valószínűleg számított arra, hogy egyszer majd hazajön a fia és számon fogja kérni.
Kiss Sándor: Félt?
Balogh Tibor: Igen, azt hiszem félt, hogy számonkérés lesz, pedig szó sem volt erről. Egyszerűen kíváncsi voltam rá. Ebben az állapotában nem lehetett vele túl sokat beszélni. Időnként beszélgettünk, de nagyon keveset. De mindezzel együtt nekem volt szükségem arra, hogy őt lássam, megtapasztaljam, hogy hogyan él, és kapjak belőle valamit. Önző módon szükségem volt rá. Nem az kellett, hogy szeretetet vagy dicséretet kapjak, nem is az, hogy megsimogassanak, hanem hogy tudatosuljon bennem, hogy ki vagyok én? Ott töltöttünk egy negyvenöt percet, és aztán eljöttünk. Mindennek megvan a célja, feladata. Isten használ minket. Engem így használ, hogy eljutottam a Képzőművészeti Egyetemre. Megadta azt a lehetőséget, hogy az a tudat, hogy aJóisten mindent elrendelt, sokkal koncentráltabbá tegye a működésemet. Kérdezték már tőlem, hogy mi volt Tiszadobon, hogy akik onnan jöttek, nem váltak börtöntöltelékké és hajléktalanná, hanem vitték valamire. Ez azért lehet, mert Isten gondoskodik rólunk, és rólam is, feladatot ad, és egy utat.
Kiss Sándor: A többiek, akik a bűnözői életmód felé hajlanak, nem kapják meg ezt az elhívást, nekik nincs feladatuk?
Balogh Tibor: De. Biztos, hogy van, csak a kellő időben, a pedagógusok talán nem adták meg nekik azt a löketet, amire szükségük lett volna. Ezért tartom fontosnak, hogy a pedagógusok, a tanárok keresztyén hozzáállással neveljék a fiatalokat. Hogy megkaphassák azt a pár szót, mondatot, amitől megfordul az élete valakinek és átadja magát Istennek. Ettől kezdve másként viszonyul a dolgokhoz, és más lesz fontos. Hit. Tudás. Gyakorlás. Emberszeretet. Minden, ami ellentéte a bűnnek.

Kiss Sándor: Nemrégiben a Csillagponton jártál a Református Ifjúsági Találkozón és ott beszélgettél a fiatalokkal.
Balogh Tibor: Üzenni, közölni és gyógyítani szeretnék. Azon vívódom, hogy a legmegfelelőbb szimbólumokat, társadalmi ismereteket, kulturális jelenségeket ismerjem. Nem rajzolhatok, festhetek úgy, hogy ebben nem vagyok mindenestül benne, mert akkor az csak egy műdolog lesz. Nem azért születtünk a földre, hogy az identitásunkkal nyerészkedjünk, dobálódzunk, hanem hogy úgy mutassuk meg az értékeinket, hogy az része valaminek. Nem emelem ki mindenben azt, hogy cigányok ilyen jók, olyan jók, sem a másik oldalról, hogy a magyarok milyen jók. Mindenben van szuper dolog. Keresem az egyensúlyt.
Kiss Sándor: Nincsen nagy ideológia?
Balogh Tibor: Természetesnek veszek mindent, persze vannak dolgok, amikkel együtt kell élni, és meg kell harcolni, de alapvetően jól érzem magam.
Kiss Sándor: Hol tartasz most? Min dolgozol?
Balogh Tibor: Másfél éve járok egy pesterzsébeti gyülekezetbe, ahol töltekezem az evangéliummal. Az lett a kérdés számomra, hogy mi a teremtés? Ezért elemeire bontom a dolgokat. Ha kiemelünk a bőrünkből egy pici elemet, és nagyító alá tesszük, akkor az is a teremtésről szól. Sokszor nem látjuk a rész és egész dolgainak a kapcsolatát. Sokszor csak részben látunk, máskor meg csak egészben. Sokszor csak tömbösen látunk dolgokat, és az alapján ítéljük meg, és nem vizsgáljuk meg, hogy mi is lehet mögötte. A teremtésről is így gondolkodom, hogy benne fel kell ismernünk az elfogadás, a vizsgálódás fontosságát. Ha két pontot összekötünk, megteremtettük egy pillanatnyi kivetülésünket, hogy ahányan vagyunk a földön, mindenki meg tud egy ilyet csinálni. Ez egy teremtésnek egy pici kis töredéke.
Kiss Sándor: Nagyon sok képed mozaikszerű.
Balogh Tibor: Keresgélem az utamat. Ki tudja, mi lesz még?

Hírek:
Október 31. a reformáció emlékünnepe, amelyet a legtöbb településen közösen ünnepelnek a protestánsok ökumenikus istentiszteletekkel. Többek között Zuglóban, Sopronban, Körmenden, Balatonszárszón, Balatonkilitin és Miskolcon.

Szintén Reformációi Megemlékezést tartanak október 31-én, szombaton 17 órakor Budapesten, a Városligeti fasor és a Bajza utca sarkán lévő Reformációi Emlékparkban. A debreceni Nagytemplomban 17 órakor lesz ünnepi megemlékezés Steinbach József igehirdetésével.

Az Erdélyi Gyülekezetben is megemlékeznek a reformációról október 31-én, szombaton 17 órától kezdődően, valamint november elsején, vasárnap napszaki áhítatokkal és úrvacsorás istentisztelettel várják azokat, akik halottaikra szeretnének emlékezni. (Gyógyszertári út 3. Az Örs vezér terétől Erdélyi Gyülekezet feliratú kisbusz viszi a helyszínre a látogatókat.)

A Debreceni Református Kollégium Budapesti Baráti Körében dr. Szövérffy Csaba gyógyszerész tart előadást a marosvásárhelyi életéről október 31-én, szombaton 15 órakor Budapesten, a Tábornok utca 2. szám alatt.

Debreczeni Tibor Tiszaladányi Jeremiád című darabját adja elő a nagykőrösi Karácsony Sándor Színpad október 29-én, csütörtökön 18 órakor Budapesten, a Páva utca 39. szám alatti Holokauszt Emlékközpontban.

Kiállítás nyílik a Nagypénteki Református Társaság Kamaraerdei Erzsébet Árvaháza régen és ma címmel október 28-án, azaz ma este 18 óra 30 perckor Budaörsön a gróf Bercsényi Zsuzsanna Városi Könyvtár galériájában. A tárlat november 14-ig látogatható.

A 425 éves Vizsolyi Bibliáról nyílik kiállítás november elsején, vasárnap 15 órakor a Sarkad-Belvárosi református templomban.

"Legyen jobb a házasságod!"címmel indítanak házaskurzust november 2-án, hétfőn 18 óra 30 perckor Budapesten, a Szilágyi Dezső tér 3. szám alatt.

Hálaadó istentiszteletet tartanak Steinbach József igehirdetésével és Sárosi Dániel orgonaművész hangversenyével november elsején, vasárnap 15 órakor Etén, a református templomban.

A bakonybéli bencés monostor Ausculta Énekegyüttese ad hangversenyt október 31-én, szombaton 15 óra 30 perctől Pápán, a református templomban.

A XI. Harkányi Szabadegyetemet az idén is megrendezik "Haza a magasban?" címmel november 6. és 11. között Harkány több helyszínén. Előadások, beszélgetések, kulturális programok várják az érdeklődőket.

Fekete Ágnes áhítata:

"Csak Istenben csendesül el lelkem. Bízzatok ő benne mindenkor, ti népek; öntsétek ki előtte szíveteket; Isten a mi menedékünk. A vagyonban, ha nő, ne bizakodjatok" Zsoltárok 62,11

Valaki nemrég így fogalmazott: korszakunknak a lényege az, hogy ma a bizalom helyett a biztonság lett a fontos. Nagyon találó mondat. Nem bízunk már a jövőben, nem a bizalomra épül az élet, hanem ehelyett szeretnénk magunkat minden felől bebiztosítani. Ez egy óriási csapdahelyzet. Aki fizet, az biztonságot ad számunkra a jövőben. Tőle függünk. Ő tart majd el. A vallás lehet kedves dolog, jó szabadidős tevékenység, de az élet nem ettől függ. Ez a hitetlenné vált keresztyén kultúra még a magas hegyeken, ezek pedig annyi ember temetőjévé lettek, még mindig úgy látja, a pénzügyi támogatót kell lefényképezni. És milyen jól mutat egy cég honlapján valaki egy ilyen zászlóval megjelenik nyolcezer méter magasan. A győzelmet jelenti ez a cégnek, és a biztonságot annak, aki tőle függ. Megértem ezt, mert amikor elvesztettem a pénztárcámat, velem is megfordult a világ. Végig kellett gondolnom, hogy most mi lesz. Az ember óhatatlanul is azt érzi, hogy az, ami a birtoktárgya, az amivel fizet erőt ad és védelmet.
Sajnos meg kell, inogjon ez a biztonság ahhoz, hogy végre elgondolkodjunk az élet dolgain. A zsoltáros is sok mindent átélhetett, mire ezt leírta: "csak Istenben csendesül el lelkem." Sok zajban lehetett része. Talán sok vagyona volt, aztán fordult egyet a világ, és elvesztette. Talán elesett, és kétségbe volt esve. Talán átélte, hogy egészen másként lett jó az élet, mint ahogyan tervezte. Biztonságra vágyott, meg akarta fogni az Isten lábát, de kitépték a kezéből. Aztán amikor nem is sejtette, ahogyan nem gondolta, megsegítette Isten. Mert a biztonság mindig a megfoghatót, a kitapinthatót, a kiszámíthatót keresi, a bizalom pedig a láthatatlanhoz ragaszkodik. Kedves könyvelőnknek az irodájában, a feje fölött függ ez a mondás: "A kiszámítható dolgok még egyetlen embert sem tettek boldoggá."
Isten egy olyan világba hív minket, ahol képesek vagyunk bízni. Ahol erősebbnek érezzük Őt, a láthatatlant, mint a láthatót. Lehet, hogy most azt látom, hogy elestem, a földön vagyok, de Isten azt látja, hogy jó irányba estem, és ő épp arra akar vezetni. A bizalom engedi a magasabb szempontokat érvényesülni a földön, önmagam és helyzetem fölé emel. Néha felkiáltunk így: "Biz’ Isten!" Ez azt jelenti, hogy erre egészen biztosan támaszkodhatsz, ez bizony így van. Ezt a bizonyos állítás is az Isten iránti bizalom adja. Ebben az életben csak bizalommal leszünk képesek újra és újra felállni, mosolygósan nézni a borongós napok elébe is. Ezt a bizalmat adja meg Isten. Ámen.