2007-06-27

Fekete Ágnes: Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják.

Az ember, ahol jár Tiborc panaszát hallja. Tanítónő készül a nagyáruházban dolgozni. A postás szabadságot vesz ki, őrző-védőként dolgozik, és így megéri. Bezárnak egy vidéki múzeumot, elküldik három alkalmazottját, helyettük egy tucat őrző-védő jelenik meg. Ma a napnál világosabb, hogy a káosz elsősorban nem gazdasági, hanem szellemi természetű. Mindenki magában fortyog. Persze mit tehet? Például azt, amit egy lelkész kollégám. Amikor a templommal szemben helyeztek egy óriásplakátot, amelyen épp a pucér fenekét mutatta egy hölgy az Úr kapujára, kihívta a tévét, vett egy fekete spray-t, egy létrát, és lefújta a plakátot. Mert a közössége fontosabb volt mindennél.

Ezt az évet a közösség évének mondta a Református Egyház. Az egy héttel ezelőtt tartott Református Zenei Fesztivál is ezt a nevet kapta. Vörös Virág járt ott.

XY: Nagyon örülünk ennek a Zenei Fesztiválnak, már csak azért is, mert sok zenészt hallhat itt a közönség, sok könyvet be lehet szerezni. Leginkább az tetszik, hogy itt az egység kérdése állandó napirendi pont. A keresztyéneknek össze kell fogniuk egymással.

Vörös Virág: A lánya a most hallható zenekarban játszik?

XY: Igen. A Fugato zenekar már 15 éve játszik együtt. A gimnázium elvégzése után is együtt maradtak. Egy iskolai "Ki mit tud?" -on jöttek össze, és azóta tart ez az együttműködés.

Vörös Virág: Mik a személyes tapasztalatai a fesztivállal kapcsolatban?

XY: Nagyon kellemes. Tavaly is itt voltunk. Nem vesznek rajta elegen részt, pedig elég ideális időpontban van. Erről nem mindennap hall az ember, és ha eljön, akkor megismerheti ezt a fajta zenét.

AB: 5 perce vagyok itt, és remekül érzem magam. Úgy látom a családom is, táncolnak a kislányok.

Vörös Virág: Hogyan kerültek ide?

AB: Itt lakunk a közelben, és a rádióban vagy a tévében hallottuk, hogy itt megrendezésre kerül ez a rendezvény, és eljöttünk séta közben.

Vörös Virág: Mit tudnak a fesztiválról?

AB: Semmit.

Vörös Virág: Tehát csak idecsöppentek anélkül, hogy bármit is tudtak volna róla.

AB: A programot ismerem egy kicsit. Tudom, hogy holnap lesz egy koncert fél ötkor. Arra szívesen elmennék, ha elengednek az unokáim.

CD: Ez pillanatnyilag nagyon fiatalos. Ez a fajta zene engem kevésbé vonz, de meghallgatom, és tudom, hogy a fiataloknak tetszik. Úgy tudom, hogy van ennek a fesztiválnak egy szép vezérgondolata: 2007 a közösségépítés és a közösségek éve.

Gergely András: Mindig akkor beszélünk valamiről, amikor baj van vele. A bűnözés is akkor kerül szóba, ha megnő. A közösséggel kapcsolatban is érezzük, hogy problémák vannak. Mi a probléma? Az, hogy a közösségek, a hagyományos közösségek válságban vannak, mert oda jutottak vagy oda juttatták őket. Közhelyszerű példát említenék: család. Egyre kisebbek, többgenerációs már alig van, minden második házasság válással végződik. A régi rokonsági hálózatok most már nem az együttélésről beszélnek. Szétzilálódtak felnőtt korú testvérek, alig tartanak kapcsolatot, senki nem tudja, hogy hol nyugszanak a dédszülei. A nagyszülőkről még esetleg tudnak valamit, ha már meghaltak is. Az atomizálódás folytatódik. Ugyanezt látom az egyetemen. Történész vagyok, és az egyetemen tanítok. Ha valaki a szemináriumon már harmadszorra hiányzik, megkérdezem a jelenlevőket, hogy mit tudnak róla. Esetleg beteg vagy külföldön van? Nem tudnak róla semmit, bár saját bevallásuk szerint is ismerik, de nem tudják, hogy mi van vele. Amikor én voltam egyetemista, ez elképzelhetetlen volt, annyira számon tartottuk egymást.

Régebben az emberek mindig részt vettek az egyesületek munkáiban. Most természetesen a szabadon választható egyesületekről beszélek. Egy énekkarnak vagy valamilyen hagyományápoló egyesületnek mindenki tagja volt. A mai egyesületek, illetve emberek anyagi helyzete annyival nem rosszabb a régieknél. Itt valami más gond van. Közösség nélkül individuum sincs.

Amikor azt mondom, hogy valaki szabadon úgy dönt, hogy nem tartozik semmilyen közösséghez, az egy absztrakció. Magára csukja az ajtót, az önkiszolgálóból vásárol, nem beszél senkivel, odaadja a pénztárosnak a pénzt vagy a kártyáját, hazamegy és bekapcsolja a tévét. Valójában ez nem így működik. A saját családomban is látom, ahol két tévé van, hogy a gyermekek és az unokák most már külön programot néznek. Gyermekkoromban magától értetődő volt a tévénézés közös élménye, amikor összejöttünk fekete-fehér krimiket nézni: közös izgalom, közös körömrágás. Ez eltűnt, és mindenki csak a saját programját akarja nézni. Ott tartunk, hogy a két tévé egy családban, főleg egy nagyobb családban, kevés, mert az egykorú unokák is már más-más programokat akarnak nézni. Ezt persze az teszi lehetővé, hogy 24 csatorna működik például nálunk, régen pedig volt egy vagy kettő. A másik az, hogy az individuumok elvileg nagyon szépen kifejlődhetnének, és mivel annyira különbözőek lehetnek, ezért válhatna ez az emberiség egyik gazdagodási forrásává. Ma az van, hogy az egyik azt szereti, a másik pedig amazt, és ennek semmilyen eredménye nem lesz. Czakó Gábor író kedvenc kifejezésével szeretnék élni: konzum-idióták jönnek létre, akik az individualitásukat abban élik ki, hogy fogyasztanak. Ez egyrészt érthető, mert óriási a választék. Én még ahhoz a nemzedékhez tartozom, akik emlékeznek még arra, hogy az átkosban milyen silány választék volt. A konzum-idióta azt hiszi, hogy az óriási kínálatból szuverén módon választ. Egy frászt. Mindannyian ugyanazt választjuk, csak más címkével, a kedvenc ételeink is ugyanazok statisztikailag. Manipulálva vagyunk, és még a fogyasztási szerkezetünk sem tér el annyira, mint ahogyan azt az individuumok büszkén gondolják. A fogyasztásban senki sem fejlesztheti ki magát személyiséggé. Hiába mondja a reklám, hogy ilyen leszel, olyan leszel, amolyan leszel, mert a végeredmény ugyanaz lesz.

Óriási jelentősége van annak, hogy valahol ebben a folyamatban segítsünk, és szembeszálljunk vele. Ne mondjuk azt, hogy a rossz teljesen elkerülhetetlen, hogy már úgy tönkre van téve minden, hogy már nem lehet jobbá tenni. Jóvá lehet, és jóvá kell tenni. 40 éve kommunizmus ejtette sebeket is gyógyítani kell. Ez a gyógyítás akár 100 évig is eltarthat. Ha Nyugat-Európára gondolok, ott is óriási erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy a közösségi integrációkat megvalósítsák.

EF: A téren lakom, és hallottam, hogy lesz ez a fesztivál. Most lejöttem sétálni, hallgatom a zenét, és igazán kíváncsi lettem, mert nagyon tetszik a zene. Nagyon sokféle zenei irányzat képviselteti itt magát: az előbb népies elemekkel átszőtt zene szólt, most pedig egy fiatalokból álló együttes zenél.

GH: Sikerorientált világunkban nem mindig a siker jelent a legtöbbet. Hosszan tartó sikerekre van szükség, arra hogy a jóakaratú emberek, akár hívők, akár nem, egymásra tudjanak találni.

Fekete Ágnes: A Zenei Fesztivál egyik kerekasztal-beszélgetéséből Gergely András történészt hallották. Most egy külföldi, egyházi fesztiválról számolunk be. A Kirchentag, azaz egyházi nap nagy múltú német rendezvény, idén Kölnben volt. Bölcsföldi András, a budapesti teológia lelkésze hallgatókkal képviselte ott hazánkat. Egy lelki sakkjátékra hívták az érdeklődőket. A jó és a rossz küzdelméről beszélgettek. Ugyanezt a programot viszik majd Sárospatakra a református ifjúsági találkozóra július 17-től. Most a kölni Kirchentagról beszélnek.

Bölcsföldi András: Kölnben a német egyház Kirchentag nevű rendezvényén voltunk, ahol Magyarország hivatalos programjába kapcsolódtunk be. Az egyik csarnokban három teret alakítottak ki: a Wittemberg teret, utalva ezzel a Reformáció eredetére, a Róma teret, utalva az ökumenére, a harmadik pedig Nagyszeben volt, tekintettel a következő világgyűlésre, ami szeptemberben kerül megrendezésre. A Róma téren kaptunk helyet a többi testvéregyházzal együtt, amelyek többnyire kisegyházak: hollandiaiak, felvidékiek, waldensek, svájci és lengyel reformátusok.

Fekete Ágnes: Ezt úgy kell elképzelni, hogy egy-egy sátor állt ott fel?

Bölcsföldi András: Ezek csarnokok voltak, és a csarnokokban egy tér volt kiképezve, ahol körben álltak ezek a pavilonok, középen pedig egy Magyarországról származó torony állt, egy harangtorony, ami egy kicsit hazánkat is jelképezte. Ezen belül nekünk egy elég nagy standunk volt, hiszen volt mellette egy élő könyvtár, és még a területen kívül is volt felállítva sakk-asztalok, illetve egy nagy szabadtéri sakktábla.

Fekete Ágnes: Hogy kell ezt érteni? Mi köze ennek az egésznek a sakkhoz?

Bölcsföldi András: Programunk központi szimbóluma volt a sakk. Schachpromenade-nak hívtuk Németországban. Szeretnék beszélgetni az emberekkel a jóról és a rosszról, ezeknek a 21. századi fogalmairól. Rossznak nevezhető-e ma a rossz, jónak-e a jó? A világ csak színes-e vagy csak szürke, és még sorolhatnám a kérdéseket, amelyekről szívesen beszélgetnénk.

Ablonczy Tamás: Az arra járókat próbáltuk megszólítani. Általában az emberek is egy nagy kérdőjellel érkeztek: mit is csinálunk mi itt ezzel a sakkal? Volt egy nagy térsakk, egy másik nagy sakktábla, és ezeken kívül nagyon sok kisebb készlet, közöttük néhány speciálissal. Arra is nyílt lehetőség, hogy az emberek leüljenek egymással sakkozni. Ez kívülről látható volt, és sok embert megállított.

Fekete Ágnes: De gondolom nem a sakkozásra tanítás volt a fő cél.

Ablonczy Tamás: Az volt az egyik cél, hogy élvezzék a sakkozást. A pavilon egyik szélén különféle kérdéseket is feltettünk az embereknek, amelyeken elgondolkodhatnak. Ezek a kérdések ki voltak akasztva, tehát nem mi tettük fel őket.

Bölcsföldi András: Mi a kedvenc idézeted a jóról és a rosszról? Hogyan értelmezzük ezeket a fogalmakat a mai világban? Volt olyan, aki kérdést írt, volt, aki valami frappánsat, volt, aki egy Igét. Szóval sokan válaszoltak és sokfélét. A legelső állomáson állt egy nagy sakktábla, amelynek mezőin fotók voltak elhelyezve. Ezeket a mezőket forgatni lehetett. Az egyik felén egy színes fotót helyeztünk el, a másikon pedig ennek valamilyen ellentétét: vagy színben, vagy fogalomban. Például a németeknek nyilván sokat jelentett az, hogy az egyik képen a Brandenburgi kapu volt látható abban az állapotában, amikor még elválasztotta egymástól az NDK-t és az NSZK-t, utána pedig akkor, amikor már szabadon át lehetett menni rajta. Ez nekik nyilván nagyobb jelentőségű volt, mint nekünk, de érzékeltette a szabadság és a bezártság ellentétét. Ott álltak a teológusok, az egyetemisták, és amikor arra jött valaki, együtt próbálták meg kitalálni, hogy mi lehet a másik felén. Kézműves-foglalkozást is tartottunk: virágkötészetet például, illetve sokféle játék is szerepelt a programunkban.

Fekete Ágnes: Hol lehet még látni majd ezt a fekete-fehér, igen-nem játékot?

Bölcsföldi András: A második alkalommal a Csillagponton alakítjuk ki a Sakk sétateret, ahol református fiatalokkal leszünk együtt. Nagyon érdekel bennünket, hogy mit gondolnak ők a jóról és a rosszról, az ellentétekről, a döntésről, a harcról. Ezek a fogalmak a sakkban is megtalálhatóak.

Harmadik alkalommal pedig egy hosszabb vállalkozásba fogunk: a Művészetek Völgyében, Öcsön, a parókián a korábbi évekhez hasonlóan az idén is szervezünk programokat. Fejleszteni fogjuk még a már eddig kialakított Sakk sétateret. Idézeteket írunk majd ki a rosszról és a jóról magyar íróktól és a Bibliából természetesen. Összegyűjtünk néhány gondolatot, jó könyveket, amelyeket a helyszínen majd lehet is olvasgatni. Egy asztal köré le lehet majd telepedni beszélgetni egymással egy kávé mellett.

Fekete Ágnes: A Kirchentag Németországban egy nagyon régi, hagyományos rendezvény, de sokan nem tudják Magyarországon, hogy mi ez.

Bölcsföldi András: Ez egy óriási rendezvény, több mint 3000 programot tartalmazott az idén. Ha jól tudom 1949-ben szervezték meg az elsőt, és azóta 31 alkalommal került megrendezésre. Mindig egy-egy nagyváros vállalja magára a szervezést. Vannak nagy nevek, teológusok, lelkészek, akiket nagyon szívesen hallgatnak egy-egy ilyen alkalommal. Az ifjúság számára is külön programmal készülnek, illetve a művészetek is képviseltetik magukat. A városbeli gyülekezetek is készülnek ezekre az alkalmakra, sok programot hirdetnek meg ők is. Van egy-kettő kísérlet, ami számunkra furcsán hat: az idén volt például kabaré az egyik gyülekezetben.

Fekete Ágnes: A németeket megmozgatja a Kirchentag?

Bölcsföldi András: Nagyon megmozgatja. Ők úgy számoltak, hogy 200000 ember vesz részt, ebben az évben pedig több, mint 300000 ember volt jelen. Népmozgalom indul, az egész város átalakul, a résztvevők színes sálat hordanak, ingyen lehet utazni a buszokon, ha valaki rendelkezik a résztvevőket megillető kártyával. Ami nálunk szerintem elképzelhetetlen, hogy 9 órakor elkezdődnek a bibliatanulmányok, és azokon megjelennek. Mindegy, hogy meddig tartott előző este a koncert. Megjelent a kancellár asszony is, ami elég nagy esemény volt. A nagy tömeg beszorított bennünket az egyik pavilonunkba, nem is tudtunk kijönni onnan egy darabig.

Egy nagyon érdekes Igét választottak most mottóul, egy igerészlet a zsidókhoz írt levélből: "élő, ható, élesebb…". Ez az Isten Igéjére vonatkozik, de csak ennyit tettek be belőle. Azt szeretnék, ha a 21. századi ember Isten Igéjét így élné meg. Legyen élő és ható, és élesebben fogalmazzon egy-egy élethelyzetre. Ezt fejezte ki a keresztyének által szimbólumként használt hal, amelyre egy cápauszonyt tettek. Ellentmondásos, mert a keresztyének általában nem ilyen cápa-stílusúak, hanem inkább más halak, de itt egy kicsit szerettek volna élesíteni a dolgokon. Hogy sikerült-e, azt nem tudom, de az alapgondolat így volt.

Fekete Ágnes: E hét a hónap utolsó szerdája, ezért egy istentiszteletre látogatunk el. Cseri Kálmán, pasaréti lelkész hirdeti az Igét Ezékiel próféta könyvének 19. fejezete alapján:

”Te pedig kezdj siratóéneket Izrael fejedelmeiről, és ezt mondd: Mi volt anyád? Nőstény oroszlán, oroszlánok között hevert, ifjú oroszlánok között nevelte föl a kölykeit. Nagyra nevelte egyik kölykét, ifjú oroszlán lett az, megtanult zsákmányt ejteni, és embert is evett. De népeket hívtak össze ellene, foglyul ejtették vermükben, és megláncolva vitték el Egyiptom földjére.

Amikor anyja látta, hogy hiába várja, oda lett a reménysége, fogta egy másik kölykét, és azt tette ifjú oroszlánná. Ez járt-kelt az oroszlánok között, ifjú oroszlánná lett, és megtanult zsákmányt ejteni, és embert is evett. Lerontotta palotáikat, rommá tette városaikat, rettegett az egész ország hangos ordításától.

De összefogtak ellene a környező tartományok népei, és kivetették rá hálójukat, foglyul ejtették vermükben. Láncra verve ketrecbe zárták, és elvitték Babilónia királyához, elvitték a börtönbe, hogy ne hallják többé a hangját Izrael hegyein.”

Cseri Kálmán: Az utolsó istenfélő király egy bizonyos Jósiás nevű uralkodó volt Júdában, akiről rendkívül szép dolgokat mond Isten Igéje. "Nem volt hozzá hasonló király őelőtte, aki úgy megtért volna az Úrhoz teljes szívével, teljes lelkével és teljes erejével, egészen a Mózes törvénye szerint; és utána sem támadt hozzá hasonló." Jósiás azonban egy szerencsétlen háborúban meghalt, és akkor lépett a porondra az ő egyik felesége. Királyoknak több feleségük is kellett, hogy legyen, mert az adta a rangot. Neki is volt egy Hamutál nevű felesége, akire valóban illik az, amit Ezékiel így fogalmaz: oroszlán természetű anya volt. Hamutál azonnal elintézte, hogy az egyik fia, Joakház legyen a király. Joakház azonban nem sokáig, mindössze három hónapig uralkodhatott, mert teljesen ok nélkül harcba keveredett az egyiptomi fáraóval, és a fáraó, így ahogy olvastuk, megbilincselve magával vitte, és ott pusztult el Egyiptomban. Hamutálnak nem sikerült, hogy egy másik fiát tegye az egyik fia utódává, hanem Jósiásnak egy másik feleségétől származó fia lett az utód, aztán majd annak a fia. Ekkor azonban Hamutál ismét akcióba lépett, és következett egy másik fia a trónon, egy bizonyos Sedékiás vagy Cidkijjá. Mindent elkövetett tehát ez az asszony, hogy a gyerekei a trónra jussanak, uralkodjanak – és ahogy itt olvastuk -, zsákmányt szedjenek, és még embereket is ettek. Nyilván nem úgy, hogy kannibálokká váltak, hanem úgy, hogy olyan erőszakos uralkodók voltak, hogy ebbe az erőszakba sokan belepusztultak. Az oroszlánnak ez a prófétai beszéd a negatív tulajdonságait tartja szem előtt: erőszakos, vérengző, ragadozó, kegyetlen. Úgy, hogy Jósiás után volt még négy királya Júdának, de egyik sem volt istenfélő, mindegyikről ilyen szomorú minősítést olvasunk: azt cselekedte, ami utálatos az Úr előtt.

Ilyenek voltak Hamutálnak a fiai is. Ráadásul nem tanult ez az oroszlán anya a maga kárán. Az egyik fiát elhurcolta az egyiptomi fáraó és ott pusztult el, akkor a másikat is odaszuszakolta a trónra, őt meg elhurcolta a babilóniai király és ott pusztult el. Ráadásul olyan kegyetlenül bánt el vele, hogy a szeme láttára végeztette ki a gyerekeit, és utána megvakíttatta, hogy ez legyen az utolsó élménye az életből, mint látó embernek, hogy a fiai pusztulását látta.

És most néhány olyan összefüggésre figyeljünk fel, ami számunkra is hasznos lehet:

1. Az első ez az egyszerű megfigyelés, hogy oroszlán anyáknak gyakran oroszlán kölykeik lesznek. Nem mindig, vannak kivételek, hogy egy-egy ilyen szülőnek melegszívű, áldozatkész, jó gyermeke is lesz, de ez a ritkább. Az általános az, hogy amit otthonról hoz, azt viszi tovább. Amit otthon látott és hallott, még ha sokszor egy ideig, főleg kamaszkorában, nem ért is egyet vele, amikor felnő ő is, ugyanazt fogja folytatni. A legtöbbször, a leggyakrabban ez történik.

Ravasz Lászlótól olvastam egyszer ezt a nagyon elgondolkoztató mondatot: naponta millió példaadás válik le rólunk. Még csak nem is azt mondja: példát adunk, mert ha nem akarunk adni, akkor is leválik rólunk naponta millió példaadás. Aki vagyok, az beszél, és az hat. A negatív és pozitív tulajdonságaim egyaránt hatással vannak a környezetemre. Akarom, nem akarom. Képmutatással egy ideig lehet fékezni ezt a hatást, de az álarcok le szoktak hullani egy óvatlan mozdulatnál, és meglátszik a valódi énje valakinek. Még az álarcon keresztül is hatni szokott az ember valódi énje. Hiába akar valaki kegyesnek látszani, a beszéde elárulja. Mint ahogy Péternek mondták nagypéntek hajnalán, Kajafás udvarán: a beszéded elárul téged. A szavaid, a tekinteted, egy meggondolatlan arcrándulás, ahogy valamire reagálsz. Az igazi énjét senki sem tudja sokáig rejtegetni, és igazán elrejteni.

Hamutálnak, aki oroszlán természetű asszonynak, ilyen természetű gyerekei lesznek. Különösen, ha így is neveli őket.

Ez egyrészt arra figyelmeztet minket, hogy nagyon nagy a felelősségünk, másrészt arra, hogy nagyon nagy lehetőség is az, hogy ez a törvény érvényesül. Nagy a felelősségünk, mert semmit nem tehetünk következmények nélkül. Főleg amíg kicsik a gyerekek. Szinte lefényképezik a szülőket, a felnőtteket.

Ebből nem az következik, amit mai szóval kifejezve így szoktak mondani: akkor "görcsöljek" és igyekezzek valaminek megfelelni, mert jaj mit látnak, mit hallanak tőlem. Nem. Ebből az következik, amiről a Szentírás nagyon egyszerűen és természetesen szól: szentek legyetek, mert én szent vagyok – mondja az Úr. Aki Jézus Krisztust hittel befogadta az életébe, az engedje, hogy Jézus növekedjék benne, mi meg legyünk egyre kisebbekké, a velünk született vagy belénk nevelt természetünk. Ne az a sok rossz példa formáljon minket, amit látunk magunk körül, hanem lehetőleg annak a példája, aki maga is mondta: "Példát adtam nektek, hogy ahogy én cselekedtem, ti is úgy cselekedjetek."

A gyerekeket említettem az előbb. Ők azért is nevelnek bennünket, felnőtteket, mert tükörré válhatnak. Egy szülő okvetlenül viszontlátja a saját hibáit a gyerekeiben. Van-e alázata elítélni önmagát? Van-e bátorsága változni? Ha hívő ember, az lesz-e ebből, hogy bűnbánattal odaborul Isten elé, és azt mondja: Uram, ilyen nem akarok maradni, amilyenné máris tettem a gyerekeimet. Én hozzád szeretnék hasonlítani. Ennek a készségnek kell ott lennie bennünk. Nem mi gyúrjuk át magunkat.

Lehet, hogy oroszlán természetű felmenőink voltak, de nem kötelező nekünk úgy élni és meghalni.

Egy misszionárius írta le, hogy egy konferencián együtt lakott egy hétig Stanley Jones-szal. India misszionáriusa volt ő. Azt mondta: kevés ember formált annyit rajtam, mint Stanley Jones, mert egyebek között egy héten át nem hallottam, hogy bárkiről rosszat mondott volna, és nem mondott saját magáról semmi jót. Nem prédikált ő ott a szobatársának. Reggeltől estig folyt a munka. Este fáradtan beestek az ágyba, de valami feltűnt ennek a kollegának: Nem dicsekszik és nem bánt senkit. Ilyen emberrel ritkán lehet találkozni, és ez formálta.

Erről van itt szó, és ez kicsiben, a magunk helyén, a magunk módján mindannyiunk lehetősége. Nem kell erőlködni, a megszentelődésben kell növekedni. Engedni kell Jézust szóhoz jutni és megerősödni magunkban, és hatni fog a példánk másokra is. 2. A másik, amire figyeljünk fel: nem olyan nehéz oroszlán gyerekeket nevelni, mert mindnyájan oroszlántermészettel születünk. Ezeket a tulajdonságokat elő lehet hívni, meg lehet erősíteni, lehet igazolni valakiben, de nem kell belénevelni, mert bennünk van.

Erről nekünk nem szabad elfeledkeznünk különösen ma, amikor több emberrel foglalkozó tudomány és áltudomány azt igyekszik bizonygatni, hogy alapjában véve mi jók vagyunk. Vannak kisebb-nagyobb hibák, de ezeket önkorrekcióval lehet javítani. Arra kell megtanítani az embereket, hogy bizonyos tréningekkel, egyebekkel hogy tudják kijavítani a hibájukat.

Csakhogy a Biblia, ami a legmélyebben ismeri az emberi természetet, azt mondja: nem így van! A szomorú helyzet az, hogy egészen tönkrementünk mi belsőleg, lelkileg, mióta Isten nélkül élünk. Annyira tönkrementünk, hogy a jó után legfeljebb vágyakozhatunk, de képtelenek vagyunk makulátlan, tiszta, igazi jót és szépet mondani, gondolni, cselekedni. Oroszlán természettel születtünk.

Erre vagyunk beállítva. Megszerezni mindent, amit csak lehet: anyagiakat, ismereteket, emberek elismerését. Sokszor azt sem figyeli az ember, hogy mibe kerül, főleg akkor nem, ha mással fizetteti meg az árát. Az, hogy embereket evett, megint mondom: nem feltétlenül a kannibalizmust jelenti. Fel tudjuk mi falni egymást szép lassan, módszeresen évek alatt is.

Pál apostol a Gal 5, 15-ben írja: "Vigyázzatok, mert ha egymást marjátok és faljátok, akkor egymást lassan felemésztitek!"

Nem akarok oroszlán lenni. Se kis oroszlán, se öreg oroszlán. Nem akarok arra berendezkedni, hogy csak szerezni és embereket enni.

Kérjük a mi Urunkat, egészen tisztítson meg minket, hogy az az indulat legyen bennünk, ami a Krisztus Jézusban. Mert ez lehetséges. Aki önmagát megüresítette, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és engedelmes volt egészen a kereszthalálig. Aki nem szerezni akart, hanem adni, még önmagát is odaadni, és ezt az utat ragyogtatta fel a benne hívők előtt is.

3. Amit szeretnék még megemlíteni: az a szerencsétlen oroszlántermészetű Hamutál nem tanult még a személyes tragédiájából sem. Az egyik fiát, akit ő erőszakolt a trónra, elviszi Nékó fáraó Egyiptomba, és ott pusztul el. Akkor a másikat is odaerőszakolja a trónra. Nem tanul.

Miért nem tanulnak az ilyen emberek, akik tudatosan is oroszlántermészetűek akarnak lenni?

Ebben a világban, amiben élünk, az eszmény az oroszlántermészet lett. Aki feltalálja magát, kiverekszi magának, megszerzi, ha célul tűzte ki és így tovább.

Ezzel szemben a Biblia nekünk Jézus Krisztusnak a bárány természetét ajánlja. Nehezebb báránytermészettel élni. Azzal sokszor visszaélnek. Ott nem lehet olyan gyorsan boldogulni. Ott nem lehet mindent megszerezni, amit az ember meg akarna. De azt mondja a Szentírás, hogy végül is a báránytermészetűek győznek. Az oroszlánokat: az egyiket elviszik ide, a másikat oda. Megvakítják, megbilincselik, ketrecbe zárják. A természetük önmagában hordja az ítéletét.

De akikben Jézus Krisztus természete van, azok tartoznak az igazi győztesekhez. Mert magáról az Isten Bárányáról, Jézusról is ezt mondja a Szentírás: csakugyan neki adatott minden hatalom mennyen és a földön.

De Ő ezt a hatalmát nem oroszlántermészettel mások rovására, hanem báránytermészettel mások javára használta.

Isten segítsen minket, hogy meglássuk, mennyi bennünk még az oroszlán, annak a negatív tulajdonságait tekintve. És Isten oltson vágyat a szívünkbe, hogy igazán el tudjuk mondani: "Szeretnék lenni mint Ő, alázatos, szelíd."
Ámen