2013-08-07

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok a mai adás szerkesztője.
A nyár, a meleg idő az embernek szinte elszívja az agyát. Nehéz ilyenkor mélyenszántó gondolatokkal előhozakodni. Most mégis ezt tesszük, mert követjük a Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó bátorságát, ahol megdöbbentően mély kérdéseket hoztak a fiatalok elé. Egyik előadó, Némethné Tóth Szilvia Pécsett, a gyermek-onkológiai osztályon lelkigondozó. A rekkenő hőségben arra tette kísérletet, hogy nagyon nehéz, szívbemarkoló feladatairól beszéljen. Varga Kata beszélgetett vele. A riport után előadásába is belehallgatunk.

Némethné Tóth Szilvia: Nyáron, amikor minden a vakációról, az életről, a szórakozásról és a boldogságról szól, vajon érdekel-e valakit a halál, és ezen belül a gyermekhalál nagyon megrázó témája. Nem túl nagy a különbség a kinti vidámság és hőmérséklet és a benti téma között?
Varga Kata: Sokan voltunk és nagyon sorjáztak a kérdések is. A gyermekhalálról nehéz beszélni, de azok a számok, amit az előadásában elmondott mégis bíztatóak.
Némethné Tóth Szilvia: Valóban. A hatvanas években tíz gyerekből csak egy gyógyult meg, ahhoz képest ma nagyon jók az eredmények a gyerekek hetven-hetvenöt százaléka meggyógyul. Igenis hihetetlen élni akarás és életösztön van bennük. Jó látni, hogy mennyire szeretnének élni és gyógyulni. Sokszor meg szokták kérdezni, hogy lehet ezt bírni? Úgy érzem csak úgy, hogy van hova hazamenni. Sokszor megyek haza fáradtan, mert bevallom, lelkileg nagyon elfáradok a családok komoly szorongásokkal, félelmekkel teli kísérésében. Nagyon szeretek gyalog vagy biciklivel menni a munkahelyemre, mert így lehetőségem van útközben letenni ezeket a terheket. Persze ez nem mindig megy, és amikor belépek az ajtón, nincs bennem az az önfeledtség, ami a kilencéves Bendegúz fiunkban, aki futva jön elém, és őnála feltöltekeztem, hogy utána vissza tudjak menni. A gyermek kopasz feje a rák szimbóluma. Éppen ezért legszebb az, amikor valaki a kemoterápia után visszajön az ellenőrzésre és már látszik, hogy elkezdett nőni a haja. Ez azt jelenti, hogy valami befejeződött és életre kelnek a sejtek. Rengetegen fel tudnak kelni és vissza tudnak menni folytatni az életüket.

Némethné Tóth Szilvia: Az elején van egy hat-nyolchetes krízis időszak, amikor össze vannak törve a családok. Azt gondolom, hogy az Úristen a gyermekek imádságát jobban meghallgatja, mint minket felnőttekét. Mert mi olyan bőbeszédűek vagyunk, és sokat kérünk egyszerre, de a gyerek röviden fogalmaz és nagyon konkrét dolgokat kér. Nagyon szeretem, amikor a fiam imádkozik értem, vagy az egyik beteg gyerekért, ugyanis szoktunk együtt imádkozni a nehezebb helyzetekben.
A gyerekek hihetetlenül könnyen tudnak regenerálódni, pedig gyógyító mérgeket kapnak a kemoterápia során. Most a legfiatalabb betegünk egy három és fél hónapos kislány, akinek az édesapja mezőgazdasággal foglalkozik. Ő azt mondta, "adjanak annyi növényvédőszert ennek a pici életnek, hogy a napraforgó még életben tudjon maradni és a nap felé tudjon fordulni." Erről szól az onkológia.
Amikor az orvos közli, hogy "az ön gyermeke rákos", akkor a szülők bekerülnek egy olyan világba, amelynek még a nyelvét sem ismerik. Azonban, ahogy telik az idő megismerik ezt a nyelvet, és megtanulnak otthonosan mozogni ebben a világban. Amióta a gyermekonkológián dolgozom tizenkét gyereket kísértünk, kísértem végig a haldoklásában és a halálában. A legnehezebb azt megtanulni, hogy orvosként nemcsak a gyógyítás lehet sikeres, hanem az is, ha valakit elkísér az ember a haldoklásban. Nem tudom, hogy kinek hány éves korú gyereke van, de azt kell tudni, hogy a gyerekek körülbelül négyéves korra megérnek arra, hogy észrevegyék a környezetükben az elmúlást és a halált. Például, ha meghalt a nagymama, akkor a gyermek úgy éli meg, hogy a nagymama ott van az angyaloknál és vigyáz rá. Nyolcévesen az elmúlással kapcsolatban már a szorongás jön elő, amikor attól fél a gyerek, hogy elveszítheti anyát és apát, és egyedül marad. Elkezd rosszakat álmodni a gyerek, aki addig egészen jól átaludta az éjszakát, felébred és szorong. Az osztályon nem szoktunk beszélgetni a halálról. Tudjátok, ez úgy van, hogy szimbolikus közlésben mégis megjelenik újból és újból. Három hónappal ezelőtt volt, hogy megérkezett hozzánk egy négyéves gyönyörű, cserfes kislány. Egy hatalmas agydaganat van a fejében, egy olyan helyen ahol nem operálható. Telt-múlt az idő és rajzolt egy csomó angyalt majd kijött a folyosóra és mondta, hogy mindenki választhat. Azért rajzolt angyalt, mert nem sokára ő is angyal lesz. Akkor rettenetesen megijednek a szülők, hogy mit mondjanak a gyereknek, aki azt mondja, hogy angyal lesz nemsokára.
Egy másik, rosszállapotban lévő kislány is rajzolgatott. Ő a nagypapája sírját rajzolta le, és elmondta, hogy az a nagypapa sírja, ahová ki szoktak járni, virágot vinni. Ő nem ismerte, mert meghalt mielőtt megszületett volna, de azt mondta: "nemsokára megismerem".
Mit mondasz egy négyéves kisgyereknek, aki valamilyen módon közli azt, hogy meg fogok halni? Vagy ha nem is pontosan azt, de azt hogy foglalkoztat valami, amiről senki nem beszél velem. Főleg az édesanyám nem, mert erről nem lehet beszélni.
Egy kamasz fiú azt mondta nekem, nem tudom elképzelni, hogy meg fogok halni, azonban a következő mondatában már azt mondta, de szoktam nagymamával és anyával beszélgetni. A kisfiú, amikor megszületett akkor az édesanyja meghalt és a nagymamája is már évek óta halott volt.
Nem tudom, hogyan alakul az életetek, de lehet, hogy ha haldoklókat fogtok majd látni, megtapasztaljátok, hogy nincs más lehetősége az embernek, amikor ebből a világból a teljes ismeretlenségbe, egy másik világba átlép, mint hogy belekapaszkodik azokba, akik már odaát vannak, abban a reményben, hogy ők fogják várni odaát és nem a nagy semmibe fog esni. Szóval Isten mellett ott lesznek azok, akik valamikor fontosak voltak nekünk.
Nálunk nincs fölösleges kemoterápia, csak azért, hogy kapja, hanem az a szemlélet, ha érezzük, hogy kevés idő van hátra akkor, hogy azt a kevés időt töltse otthon a családjával és legyen egy utolsó karácsonyuk. Nagyon fontos, minden utolsó.
Két lényeges téma van az egyik az őszinteség és a remény témája. Pár évvel ezelőtt volt egy tizenöt éves nagylányunk, akit nyolc napig kísértem az intenzív osztályon. Úgy csinált mintha minden rendben lenne, de láttam, hogy nem azt figyeli, hogy mit mondanak konkrétan, hanem az apró mozdulatokat. A gyerekek érzékelik, ha valami nincs rendben. Mi is elkezdünk rendellenesen viselkedni, túl vidámak, vagy túl lazák vagyunk. Nem fogja azt mondani, hogy Anya én tudom, hogy meg fogok halni, mert nem akarja megijeszteni az édesanyját. Tudja, hogy ő is fél ettől, ezért ez nem lehet téma és ezért nem hozza elő. Így azonban egyedül marad a félelmeivel. Közhely, hogy a remény hal meg utoljára. De láttam, hogy ez él, ugyanis a remény akkor hagyja el a szobát, amikor elhagyja a lélek a testet. Nekünk úgy kell beszélnünk a szülővel, hogy maradjon annyi csepp reménye, hogy másnap fel tudjon kelni és tovább tudja élni a napját. Nem vehetjük el a reményt. Mondhatjuk így, hogy történnek csodák, valamibe kapaszkodni kell. Tudjátok ez olyan, mint a cunami, nincs lebeszélés.
Azt szoktam mondani, hogy én zarándoktárs vagyok, hogy egyszerűen kísérem ezeket a családokat, én semmi extrát nem csinálok. Azt gondolom, hogy a haldokló szobája az egy szent hely. Azt is meg kell tanulni, hogy nincsenek szavaink. Azt is meg kell tanulni, hogy a haldokló előrébb jár, ő már olyat tud, mint amit mi tudunk, mert már átment egy nagyon nehéz időszakon. Tehát én nem mehetek sem előtte és nem kulloghatok mögötte, hanem vele együtt haladhatok. Amennyiben Istenről kérdez, vagy bátorításra van szüksége, akkor én azt megadom neki. Ha nem tesz erre utalást, akkor csendben ülök mellette, mert ő többet tud, mint amennyit én tudok. Ha valamit megtanulhatunk a haldoklótól az, hogy hatalmas alázatra tanítanak minket, és nekünk is nagy ismeret kell. Amikor elkezdesz egy hosszú bibliai szakaszt felolvasni, vagy egy hosszú imádsággal kezdesz, akkor gyakorlatilag kinek van arra szüksége? A haldoklónak, vagy neked, hogy a mögé kicsit elbújva védelmet találj?
Egy évvel ezelőtt volt egy hatéves kisfiú esete. Hónapokig kísértük az intenzív osztályon, egyszerűen nem volt benne élet, de még dobogott a szíve és megvárta az édesanyát, aki az utolsó öt percet tölthette vele. Ez az édesanya saját felelősségre elszökött a szombathelyi kórházból. Emlékszem, hogy mentem ott a munkahelyemre, és láttam, hogy valaki nagykabátban megy a túloldalon. Ugyanis a veséjéből egy dréncső lógott ki, ott álltunk mereven. Ez az anya, akinek közben vér folyt a veséjéből, üvöltve könyörgött a doktorúrnak, hogy élessze újra a gyermekét. Ez a legnehezebb, hogy a halállal szemben olyan gyakran éljük meg a tehetetlenséget és ez teherként rakódik a vállunkra. Ez az anya éjjel a csővel a hasában, a vérrel teli zacskóval tartotta a hatéves halott fiát és azon sírt, hogy hiába szorítja, nem bírja felmelegíteni a testét. Nekem ez volt a modern piéta. Biztos ismeritek a szobrot, ahol Mária tartja a halott Jézust.
Isteni kegyelem az, ha nem bújunk szavak mögé, hanem egyszerűen ott vagyunk ezekben az eseményekben. Ha meghal a gyermek, akkor ki szoktunk menni a szobából és azt szoktuk mondani, hogy ez az ő szent idejük, akkor van a sírás és üvöltés ideje, mert hiszen ez történik. Azt szokták kérdezni, hogy mi ad vigasztalást a halál pillanatában, én pedig azt szoktam mondani, hogy nem ad semmi. Mert a szülői szív ugyanúgy meghasad, ahogy nagypénteken a templom kárpitja kettészakadt. Nincs semmilyen vigasztalás abban az adott pillanatban. Elveszíted a gyermekedet és ekkor elkezdenek kiabálni, sírni, merthogy megszakad a szívük, majd később talán gyógyul. Nekünk ki kell akkor vonulnunk, mert, ez az ő szent idejük és sírjanak, majd ha eltelik egy kis idő, akkor nagyon-nagyon tapintatosan vissza szoktunk menni. Nagyon nehéz, visszamenni. Ezt is csak akkor lehet, ha közösen zarándokoltál velük én adok egy áldást a gyerekre, mindig rajzolok egy keresztet. Van egy imádság, néha énekelni szoktam. Valamint adni szoktam még egy angyal figurát a családnak. Tényleg hiszem azt, annak ellenére, hogy magamat realistának tartom, hogy ezek a gyerekek angyalok lesznek. Azt mondtam az elején, hogy a gyermekhalál próbára teszi a hitünket, de engem megerősített abban, hogy van Isten, merthogy léteznie kell, különben ki várja ezeket a gyerekeket?

Fekete Ágnes: Másik előadó volt Rajkai Zoltán színművész.

Varga Kata: Mi is volt az előadásod címe? A színészeti, színészi identitás?
Rajkai Zoltán: Az a szerencsétlen kérdés volt, hogy lehet-e a színésznek identitása? Amikor felhívtak, hogy tartanék-e egy estét, akkor mondták, hogy az identitás a kérdés.
Harmincéves koromban tértem meg. Előtte nem találkoztam Istennel, nem is kaptam vallásos nevelést. Nagypapám elcipelt templomokba, de gyakorlatilag nem volt közöm a kereszténységhez, vagy Jézushoz. Nagyon érdekes történet. A feleségemmel gimnáziumi osztálytársak voltunk és már huszonkilenc éve ismerjük egymást. Amikor úgy döntöttünk, hogy összeházasodunk katolikus templomokat kerestünk, hogy jó díszletet találjunk majd ehhez az eseményhez, olyat, ami a sok celebnek, sztárnak, rendezőnek és kollegának is megfelel. Találtunk is egy templomot, ahol volt fasor, meg minden, ami kell, de valahogy a misék miatt maradt valami távolság bennünk. Ekkor Kriszta hozott egy cikket a Nők Lapjából, ahol egy házaspár arról beszélt, hogy hogyan gyógyultak ki az alkoholizmusból és hogyan jött rendbe az életük. Kiderült, hogy ők a pasaréti református templomba járnak és ott jött rendbe az életük. Erre a feleségem azt mondta, hogy menjünk és nézzük meg ezt a pasaréti templomot. Először nem találtuk meg, mert még tornya sincs. Pasaréti téri ferences testvérek igazítottak útba, és emlékszem azt is mondták, hogy milyen jó lesz az maguknak! Szóval eljutottunk a Torockó térre, ami már zárva volt, de vasárnap elmentünk az istentiszteletre, amely nagy hatással volt rám. Ezen az istentiszteleten azt éreztem, hogy minden bolyongás, zavar és probléma után, hazaérkeztem, és otthon vagyok. Akkor elkezdtünk odajárni a Pasaréti Református Gyülekezetbe, és eldöntöttük, hogy ott akarunk megházasodni. Jó barátságba lettünk az egyik lelkésszel, aki később az egyik fiunk keresztapja is lett. Ahhoz képest, amikor betettem a lábam, egy bő másfél évre, ki tudtam mondani, hogy én Jézus Krisztus tanítványa szeretnék lenni. Az ember lánggal ég és jönnek a kudarcok és a hasra esés, és a kísértések és azt hiszi, hogy ennek az egésznek nincs is semmi értelme, úgy sem tudom. Azért az Isten nem ilyen, nem úgy vannak a dolgok, ahogy elképzeljük, és ez is megerősíti az embert.
Varga Kata: Hogyan tudnád bemutatni magad tizenhárom évnyi keresztény élet után?
Rajkai Zoltán: Hát igen, ez egy látás, hogy egyszercsak az ember meg tudja határozni, hogy kicsoda ő, és minden abból következik. Én tényleg hálás vagyok az Úristennek, és Jézusnak is, hogy ilyen gondolatokat kapok és bátran ki is merem mondani, hogy én egy keresztyén, magyar, református férfi, férj, apa és színész vagyok, és minden ezekből következik.

Fekete Ágnes: Ezen a héten tart Sárospatakon a 10. Crescendo con Spirito, azaz a Lélek erősítése nevű Zenei Akadémia. Céljuk, hogy a keresztény elkötelezettségű zenészeket összefogják, és segítsenek a most tanuló zenésznemzedék lelki, szellemi fejlődésében. Füzesséryné Dudás Eszter művészeti vezetővel beszélgetett Vörös Virág.

Füzesséryné Dudás Eszter: Háromszáz ember van itt kéthétig és híresek vagyunk arról, hogy ősbemutatók fűződnek minden egyes nyári akadémiához. Egyik zeneszerzőnk Greg Pascucci, – aki trombitaművész, de nagyon jól zongorázik, úgyhogy a revüsök zongorakísérője – minden évben ajándékoz nekünk egy-egy darabot, amit előadhatunk. Most is formálódik egy ősbemutató Peter Bannister, Breath in me című műve, amely Teréz anya szövegére készült kompozíció, egy kamaradarab, amit jövő héten mutatunk be. Az idén megérett a nagy gondolat, hogy a Don Giovannit adjuk elő. Sok tehetséges fiatal van, és olyan nagy a hiány, hogy egy nyári akadémián, egy mesterkurzus keretében operát adjunk elő. A résztvevőink felkészülten érkeztek. Egyre jobb, egyre egységesebb minden, reménykedünk, hogy egy különleges előadásnak lehetünk részesei a Rákóczi vár udvarán. Az ünnepi tizedik nyári akadémiának ez egy fontos pontja.
Vörös Virág: Mit jelent nektek ez a tíz év?
Füzesséryné Dudás Eszter: Nagyon izgalmas visszatekinteni a kezdetekre. Talán a legmaradandóbb élmény, amikor az elején lelkesen belevetettük magunkat a szervezésbe, úgy. hogy előtte még soha nem csináltunk ilyet. Nagyon fárasztó volt. Ugyanis itt Sárospatakon, lent laktunk a Tengerszem Campingben. A camping és az Árpád vezér gimnázium között körülbelül öt kilométer a távolság, úgyhogy kéthéten keresztül csellóval a hátukon, hangszerrel a kezükben, oda-vissza vándoroltunk keresztül a városon. Hárman szerveztük és százhatvan résztvevő volt. Emlékszem, hogy két-három órákat aludtam, de semmi nem számított, mert annyira jó volt, és egyik napot a másik után raktunk össze. Nagyon-nagy siker volt, és ebből a lendületből következtek a további évek. 2004-ben százhatvanan voltunk. Most pedig több mint háromszázan. Az évi tízszázalékos növekedés az évek alatt meghozta a gyümölcsét, mostanra megduplázódtunk. Ötvenhét tanár van itt Sárospatakon, ami szintén rekord. Amikor a növendékek jelentkeznek, akkor három különböző stílusi hanganyagot kell beküldeniük az életrajzzal. Az a szlogenünk, hogy a résztvevőkre teljes emberként tekintünk. Nekünk nagyon fontos, hogy a felnövekvő művészgenerációt segítsük és nemcsak szakmailag, hanem az ő emberi mivoltukban, jellemük formálódásában, a szellemükben, lelkükben és mindenkit úgy meghat, amit itt tapasztal. Tényleg nagyon figyelünk, arra hogy egy egészséges versenyszellem legyen. Vannak, akik bátorításra szorulnak, és a nagyon-nagyon tehetségeseknek tandíjkedvezményre is szükségük lehet. A Crescendo a hit és a művészet találkozási pontján munkálkodik. A keresztény művészek összefogása a világban. Reggelente áhítatokkal, imádkozással kezdünk. Esténként kiscsoportos beszélgetések vannak. Idén a jó gyökerek és jó gyümölcsök a téma a Galata 5:22. alapján. Nem feltétel a keresztény háttér, de úgy gondoljuk, hogy a kéthét alatt egy lelki házzá épülünk.
Vörös Virág: Bizonyos értékrend a kereszténység. A te saját hited mikor találkozott ezzel a munkával?
Füzesséryné Dudás Eszter: Tizenkilenc-húsz éves koromban vált élővé, mikor a Zeneakadémián találkoztam élőhitű zenészekkel, olyan jó illatot árasztottak, és innentől kezdve, fontos volt számomra, hogy ezt tovább adjam.

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!
Amint hallották, a Crescendo Nyári Művészeti Akadémia gálakoncertje augusztus 11-én, vasárnap 17 órakor lesz Sárospatakon, a Rákóczi vár udvarán.

Te mennél vagy maradnál? címmel a migráció kérdéskörét járja körül a Soli Deo Gloria Református diákmozgalom idei nyári tábora augusztus 8. és 11 között Balatonszárszón az SDG Konferenciaközpontban.

Országszerte rendeznek gyermek és ifjúsági táborokat. Többek között augusztus 12-től gitártábor lesz Berekfürdőn, nomád kenutúra a Bodrogon, valamint a Református Fiatalok Szövetségének ifjúsági tábora Balatonszárszón.
Egyházzenei hetet rendeznek augusztus 19-től Tahiban, a Sion hegye Konferenciaközpontban. Jelentkezési határidő: augusztus 10. (hargita.peter at gmail.com)

Gyüre Bálint orgonaművész hangversenye lesz augusztus 11-én, vasárnap 18 órától Tardonán, a református templomban.

Vásáry André ad koncertet augusztus 10-én, szombaton 18 órakor Tolcsván, a református templomban.

Augusztus közepéig lehet még jelentkezni a Debreceni, a Pápai és a Sárospataki Teológiára lelkész, katekéta-lelkipásztori munkatárs és más szakokra.

Kézműves ötletek bibliai történetekhez címmel jelent meg a Kálvin Kiadó nyári könyvújdonsága.

A Harmat Kiadó Cikcakk címmel egy új kéthavonta megjelenő gyermekmagazint indít útjára szeptemberben.

Lelkész továbbképzés tartanak a büntetés-végrehajtási intézetekben szolgáló lelkipásztoroknak augusztus 21. és 23. között Budapesten.

A kétszáz éves varbói templom tetején évek óta működik egy napelemrendszer. Ehhez kapcsolódva most egy Bemutató Energiaudvart hoztak létre, amely jó példát adhat más gyülekezeteknek is.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Mózes első könyve 3. fejezetéből!

"A kígyó pedig ravaszabb volt minden mezei vadnál, melyet az Úr Isten teremtett, és ezt mondta az asszonynak: Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek?" (1Móz 3,1)

Nemrég egy házaspárral beszélgettem. Ahogy mesélték életük nehéz korszakát, újból és újból a következő kifejezést használták: "Üdvözöljük Ördög uraságot a fedélzeten!" Nagyon megdöbbentett ez a mondat, de azt kellett mondanom, hallva a történetet, hogy igazuk van. A lényeg az volt, hogy egy régi szerelme kezdett udvarolni a feleségnek. Természetesen megtalálta a facebook-on. Egy több gyerek által "lelakott" anya számára mi sem kell több mint azt hallani, hogy érdekes vagy, különleges vagy, emlékszem, amikor fiatal voltál, és így tovább. Elindult a belső harc, a titkolózás, és hosszú időre volt szükség, amire összeállt a kép: az ördögnek mi tetszene jobban, minthogy egy olyan családot romboljon szét, amelyik számos más család számára példa. Először persze az embernek nem esik le a tantusz. Nem látjuk mindjárt, hogy Ördög uraság betette a lábát. Először szép, délibábos minden. De lassan, ha egy pici érzékenység van az emberben, észreveszi az iszonyatos lejtőt, ami fölött áll. József Attila is kései versében ír:
"Én úgy hallgattam mindig, mint mesét
a bűnről szóló tanítást. Utána
nevettem is – mily ostoba beszéd!
Bűnről fecseg, ki cselekedni gyáva!
Én nem tudtam, hogy annyi szörnyűség
barlangja szívem." /József Attila: Én nem tudtam/
Én magam is mindig idegenkedtem, amikor az ördöggel hozakodtak elő egyházi körökben. Amikor az ember nem tud mondani semmit, odamondja, hogy az Ördög. Mostanában viszont, mintha kitapintható volna, valami rettenetes gonosz erő vonzza az emberiséget a mélybe. Ezért volt megindító számomra ennek a házaspárnak a története. Megjárták a poklokat, a férjnek is megvolt a maga története. Odament ahhoz a volt szerelmeshez, és azt mondta, beledöngöli a földbe, az sem érdekli, ha börtönbe kerül. Aztán mégis képes volt ezért a szóért bocsánatot kérni. Képesek voltak arra, hogy együtt letessékeljék az Ördög uraságot a fedélzetről. Hogy a szívükből tényleg kisöpörjék azt az erőt, ami szeretetüket szétzilálta. Hihetetlen nagy dolog ez. Mert mindannyiunkat édesget egy hang, és ma mintha hangszóróval erősítve is hallanánk a kígyó sziszegését. És ez a szó, minden kísértés alapja így hangzik: "Megérdemled! Csak nem fogsz itt posványosodni ebben a pocsolyában? Ebben a porfészekben akarsz megpusztulni? Hát ezt érdemled te?" Az Ördög mindig az egónkat, az önértékelésünk magját veszi célba, és abban tesz bizonytalanná. Nem véletlenül van egy angol kifejezés erre, amit magyarul nem is nagyon tudunk elmondani: "looser vagyok" – vesztes vagyok. Engem mindig kihasználnak, balek vagyok. Ezt az érzést erősíti bennünk valami végtelenül sötét erő, és a bizonytalanságba betörve mindent szeretne felborítani.
Pontosan ez történt az ősi bűnesetben is. Szinte szó szerint mai nyelvre fordítható a kígyó kérdése: "Szóval Isten szerint ennyit érdemeltek? Hát félti a kert fáit, nem ad nektek enni? Elvesz tőletek mindent, ami jó, itt tart titeket rövid pórázon? Hát ezt érdemlitek? Nem jobb lenne egy teljes, szép és gazdag életet élnetek, ahol minden szabad, ahol kiteljesedtek, ahol megtudjátok a titkokat, ahol tietek az élet, amit tőletek most elzár az Isten által fabrikált rendben? Ne legyetek már balekok!" – Ezeket a mondatokat csepegteti belénk ma is ugyanaz az erő, és észre sem vesszük, hogy szívünkben ezek a szavak kikelnek, felnőnek, és tönkreteszik először a kedvünket, aztán a közérzetünket, és végül mindent. Érdemes alaposan elolvasni ezt a bibliai legelső bűnesetét, és elgondolkodni rajta, hol van bennünk akadálytalan útja a kísértőnek? Miként tartja az önérzetünket a kezében, és láthatatlan sziszegéssel irányít, és löki ezt a világot a vesztébe.
Nekem nagyon sokat jelent az az érzés, hogy Krisztus elfogadott úgy, ahogy vagyok. Hogy van egy fórum, ahol nem kell alakoskodnom, ahol nem kell semmiképpen másnak mutatnom magam, mint aki vagyok, mert tényleg úgy szeret, ahogy vagyok. Azt hiszem ez az érzés képes arra, hogy kiszabadítson a kísértésből. Nem itt a földi viszonyok között vagyok igazán értékes, hanem Isten kezében. Nehéz a dolgokat nevükön nevezni: Isten adja meg az értékességemet. Viszont valami sötét erő elbizonytalanít ebben, ezért újra és újra meg kell találnom azt a biztos talajt, a szeretet erejét.
Adja Isten, hogy nevén tudjuk nevezni a dolgokat! Ámen.