2014-07-02

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Az elmúlt héten a patrisztikai társaság konferenciáján voltam. Ez a furcsa nevű közösség a keresztyénség első századainak tanítóival, az egyházatyákkal foglalkozik. Idén arról beszélgettek, vajon mit jelentett ebben az időszakban a test. Emberi testünkhöz való viszonyulásunk hihetetlen változásokon ment át évszázadokon át. Ma szinte csak a testi valóságot érezzük igazinak. Volt olyan korszak, amikor ez éppen fordítva volt. Erről a kérdésről faggattam Pásztori-Kupán Istvánt, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet tanárát.

Pásztori-Kupán István: A test és a személy kapcsolatával nem lehet nem foglalkozni. A hétköznapi nyelvben ugyanúgy, ahogy a jog nyelvében is a személyt a testtől mindmáig nem tudjuk elválasztani. Például, ha azt mondom, hogy valahol lélekben ott voltam, akkor mindenki tudja, hogy én, a magam fizikai valóságomban nem voltam ott. Ha viszont azt mondom, hogy személyesen voltam ott, az azt jelenti, hogy a magam testi valójában voltam jelen. A huszonegyedik századi ember is így érti ezt. Egy másik példát is hadd említsek! Személyleírásról beszél minden jogi űrlap, amikor a testi tulajdonságainkat kéri számon. De mi köze van az én személyiségemhez annak, hogy barna a szemem, vagy kék, egy méter ötven centi magas vagyok, vagy egy méter húsz centiméter? Bűnüldözés esetén a személy tud alibit igazolni. Miért? Azért mert a személy mindig helyhez, térhez és időhöz kötött. Ez a problémánk akkor, amikor a test és a személy fogalmát rokonítva nem tudjuk Istent valóságos személynek elképzelni. Miért? Mert a mi tökéletlen személyiségünket vetítjük rá Istenre. Amikor az ember imádkozik, tulajdonképpen négyszemközt beszél Istennel. Eddig rendben van. Na, de mi van, ha egyszerre hétmilliárd ember imádkozik, akkor mind a hétmilliárd ember négyszemközt van Istennel? Igen! Az a probléma, hogy mi a személyt a végtelenséggel nem tudjuk összekapcsolni. Isten a végtelen személy, és nem úgy beszélget a hétmilliárddal négyszemközt, hogy a tekintete egyikről szalad a másikra, és időnként elkapja a tekintetünket, hanem egyfolytában, egyszerre, szimultán tud négyszemközt lenni mindenkivel.
Fekete Ágnes: A személyisége nincs térhez és időhöz kötve, és mégis személyiség?
Pásztori-Kupán István: Így van! Ő az igazi, tökéletes személy és mi vagyunk a másolat. Nem fordítva. Ne magunkból kiindulva alkossunk képet Istenről, mert ez az úgynevezett antropomorf elképzelés, amely Istennek még testet is tulajdonít. Az ókorban el is ítélték ezt a gondolkodást. Nem véletlenül rögzítették az óegyházi hitvallásokban a test feltámadásának a gondolatát. Ez is jelzi, hogy a testi valóságunktól nem tudjuk elválasztani a személyiségünket. A kérdés viszont nem az, hogy a test feltámadása a fizikai hústest feltámadása-e, hanem az, amit ők a maguk nyelvén a személyazonosság megmaradásként fogalmaztak meg. Ez a lényeg. Jézus feltámadásában is ez volt a lényeg. A feltámadás után Jézus átment a bezárt ajtókon, amit korábban nem cselekedett, de azért halat és lépes mézet evett, nehogy azt gondolják, hogy nem ő az. Ebben a testben akkor ismerik fel, ha ő akarja. Mária a hangjáról ismeri fel, az emmausi tanítványok a kenyér megtöréséről. Az egyik ókori egyházatya azt mondja, hogy "ugyanaz, de nem ugyanolyan". Magyarán a test feltámadása nem az anyagmegmaradás kérdése. Ostoba kérdés azt föltenni, hogy Isten vajon a régen elporladt csontokat, vagy a tengerbe veszett régi szétoszlott testek atomjaiból, a sejtek molekuláiból rakja össze ugyanazt az embert? Nem ez a lényeg. Az a lényeg, hogy nem tűnik el az ő személyes mivolta, nem szívódik fel egy világlélekbe, ahol elveszíti a személyi tulajdonságait, hanem személy marad. Isten személyeket állít maga elé, tehát engem Pásztori-Kupán Istvánként fog majd maga elé állítani. Az mellékes, hogy milyen formában. A test feltámadása ezt jelenti.
Fekete Ágnes: A mai korra, itt Európában mintha a két szélsőség lenne jellemző. Egyik oldalon teljesen leértékelik a testet, a másik oldalon viszont túlértékelik.
Pásztori-Kupán István: Pontosan ez a probléma, hogy nem tudjuk a testet a maga helyén kezelni. Fogalmazhatjuk úgy, hogy nem a testnek van lelke, hanem a lélek épít magának testet. Ezt az orvosok is elismerik. Itt van például az én esetem. Másfél esztendeje szedek gyógyszert a szív- és érrendszeri problémáimra. Nagyon sokféle vizsgálatot elvégeztek, és a műszerek szerint nincsen szervi bajom. A kardiológusom szerint a munkahelyi és egyéb körülményeimen kellene változtatnom. Magyarán, a léleknek van teste. A lélek épít magának testet, és az én lelkem úgy látszik, ilyet épített magának. Bár biokémiailag nem lehet kimutatni, hogy mi van, mégis köze van a testnek és a léleknek egymáshoz. Jézusnál is megfigyelhető, hogy ő nem leértékeli a testet, hanem egyszerűen a sorrendiséget állapítja meg. Amikor sajátmagáról van szó, és azt mondja neki a Kísértő, hogy negyven napja éhezel, változtasd a köveket kenyerekké, mit mond? "Nemcsak kenyérrel él az ember." Mert magáról van szó. De amikor ötezer ember éhezik, nem ezzel fizeti ki őket, hanem kenyeret ad nekik. A sorrendiséget meg kell tudni tartani! Ebben a tekintetben a lélek elsőbbsége azt is jelenti, hogy kölcsönhatásban van a test a lélekkel. Ha a lélek beteg, az a testen is kiütközik, ezt a modern orvostudomány is tudja. Az édesanyám orvos, de ő soha nem beszélt arról, hogy bejött hozzánk a fertőzéses hasmenés vagy megfázás, hanem azt mondta, hogy egy fertőzéses hasmenésben szenvedő ember jött be az ajtón. Nem a megfázást vagy a tüdőgyulladást kezelte, hanem a tüdőgyulladásban szenvedő embert. Mert ha netán hétmilliárd ember tüdőgyulladást kap, akkor az hétmilliárdféleképpen jelentkezik, mert hétmilliárd lélekről van szó. A régi bölcsesség szerint: Mens sana in corpore sano, azaz ép testben ép lélek.
Fekete Ágnes: A keresztyénség a testet – úgy tűnik, – leértékelte, és most egy kicsit az egyensúlyt keresve, Európa a keleti vallások és az ezotéria felé fordult.
Pásztori-Kupán István: Így van! A görögök testkultusza végülis újra és újra feléled, amellyel egyébként nincs is semmi gond. Azt hiszem, az európai keresztyénségnek az a legnagyobb baja, hogy elfogadtuk azt a művi szembeállítást, hogy az életünknek van szent, és van profán oldala. Nem! Az életnek nincs szent és profán oldala. Az élet az élet! Mesterséges és veszélyes a szembeállítás. Még inkább akkor, amikor a szent dolgokat csak a templomhoz tudja kötni és a profán dolgokat minden egyébhez. Volt nagyon-nagyon szent élményem például egy budapesti metróállomás legeldugottabb helyén, ahol egy nyomorult emberen valaki segített. És sajnos, volt profán élményem templomban is, amikor valaki olyan prédikációt mondott, amit nem szívesen hallgattam volna tovább, de húsz percet ki kellett bírnom. Az életnek a szent és a profán oldalát azért nem szabad különválasztani egymástól, mert a keresztyén ember számára Isten színe előtt zajlik az élet minden szegmense. Védjem meg kicsit a magyar protestantizmust, mert azért nem mindenki gondolkodott így. Egykori iskolám híres tanítója, Pápai Páriz Ferenc életműve jelzi ezt legjobban, aki az 1704-es kuruc-labanc harcok idején orvosprofesszor és a kollégium rektora volt. Jókai Mór Nagyenyedi két fűzfa című elbeszélésében Tordai Szabó Gerzson tulajdonképpen Pápai Páriz Ferenc. Neki két híres művét hadd említsem! Az egyik a Pax Corporis, azaz a test békessége, amelyben nagyon gyakorlati orvosi tanácsokat ad az egészség megőrzésére. A másik pedig, a Pax Animae, a lélek békessége. Orvosprofesszor, aki a lelki dolgokra fekteti a hangsúlyt, tehát nem kell nekünk keletre menni ahhoz, hogy akár a tizennyolcadik század elején református szerzőtől ugyanabból a forrásból, mind a kettőre találjunk példát. Az egyensúlyt ott veszítettük el, amikor azt gondoltuk, hogy mindaz, mi a testtel kapcsolatos az eleve másodlagos, ezzel tulajdonképpen ki is váltottuk az ellenreakciót. Azt hiszem, hogy a szélsőséges testkultusz világa is helyre fog állni, előbb-utóbb helyrebillen a világ. A régiek a barlangrajzokig visszamenőleg három szinten képzelték el, és ábrázolták az embert. A fej, a nyakvonal fölötti rész, az mindig a szellemiséget képviselte. Nyakvonal és az övvonal közötti rész, ahonnan a lélegzet is jön, a lelket. Az övvonal alatti rész a testet képviselte. Tehát ha egy régi, falfestményen, freskón egy fejet látunk, akkor az nem feltétlenül egy levágott fej, lehet, hogy a tiszta szellemiség megjelenítése. A híres nagyszentmiklósi kincsen van egy győztes fejedelem, aki lóháton ül és a nyereg kápáján ott van egy lefelé lógó fej. Lehetne levágott fejként értelmezni, csak az a baj, hogy a lovasnál nincsen semmilyen szerszám, amivel azt a fejet levághatta volna. Lehet, hogy az a fej, csak a szellemiség megjelenítése. Mit akarok ezzel elmondani? A régi világban, amikor még ez fontos volt, valakinek a személyiségéből csak azt szabadott beengedni az alattvalók világába, ami tényleg követendő és pozitív volt. Ha bárhol az egzakt tudományok egyetemére megyünk, a nagy tudósok, fizikusok, kémikusok, matematikusok szobrai általában fejszobrokként jelennek meg a folyosó két oldalán, mert nekik a szellemiségük az, ami követendő. Azt kell az alattvalók világába behozni és megjeleníteni. Mellszobrot arról illett csinálni, vagy festményt készíteni, aki jó dolgokért is lelkesíteni tudta az embereket, egész alakos szobrot nyilván arról szabadna készíteni, aki testileg is tiszta volt. Az egyik kedvenc költőm Ady Endre, őróla sajnos, csak mellszobrot szabad készíteni. Az európai keresztyénségünkön belül egy olyanfajta gondolkodást kell, kialakítanunk, ahol meg tudjuk találni a testet megillető helyet. Mert mi történik? Mit csinálnak a reklámok? Kilencven százalékban övön alul akarnak megszólítani, a test szintjén közölnek üzenetet: Ezt edd meg! Ezt kend a hajadra! Ezzel mosakodj! Ebbe öltözködj! Egy adott pillanatban a társadalom és valószínűleg a fiatal nemzedék megcsömörlik ettől. Alexandriai Kelemen Paidagogos-ában, A pedagógus című munkájában arról beszél, hogy amikor a nők festik magukat, akkor azok, akik túlcicomázzák és túlfestik a saját arcukat, (görögül "proszópon" az arc) az arcaikból "proszopeiát", azaz álarcot csinálnak. Ami eddig ő maga volt, az álarcot ölt. Egyik kedvenc regényem A láthatatlan ember. Gárdonyi ezt írja a regény végén: "Az embernek csak az arca ismerhető, de az arca nem ő. Ő az arca mögött van. Láthatatlan." Magyarán, visszatérve a kiinduláshoz, a személyleírásom csak annyi, hogy most ki van festve a szemem? Ez az én személyemhez tartozik, vagy ennél én több vagyok? Ki az, akihez hasonlítani akarok? Tehát ha önmagamhoz akarok hasonlítani, akkor a belső megújulás irányába haladok.

Fekete Ágnes: A konferencia másik előadója volt Sághy Marianne, őt többek között arról kérdeztem hogyan változott meg a testről való felfogás a görög római világhoz képest a keresztyénségben?

Sághy Marianne: A görög-római, klasszikus, sportos test az akkor valóban a társadalmi konszenzusnak örvendő testkép volt. Bár ez sem egészen biztos. Szerintem lehet, hogy inkább egy reneszánsz, vagy felvilágosodás korabeli elképzelésünk az, hogy a rómaiak ezt szerették. A görög és a római filozófusok egyaránt összekötötték a test és a lélek művelését. Szerintem, egyértelműen ezt a filozófiai iskolát vitte tovább a keresztyén aszkézis.
Fekete Ágnes: Az aszkézis nem azt jelenti, hogy leértékelték a testet?
Sághy Marianne: Nem! Az egyáltalán nem igaz, hogy a test leértékelése lenne a szerzetesség. Sőt inkább a felértékelése. Pozitívan kellene érteni: a sanyargatott, az éhező test teljesen pozitív dolog. Egyébként, ma szerintem ezt nagyon jól meg tudják érteni például a kilók ellen küzdők. A mi kultúránkban is sokkal inkább az aszkéta test a "divatos", tehát a sovány, aki csak bioételeket eszik. Az egyik első remete, szent Antal diétája, az egy szupermodern étkezés. Maga az aszkézis azt jelenti, hogy gyakorlat, edzés. Egy edzésterv, amit azért állít össze valaki, hogy elnyerje az üdvösséget. Számomra az egészben az a legérdekesebb kérdés, hogy hogyan lehet a testünkön keresztül a mennybe jutni? Most egy kicsit megint profán képpel élve, minden sportoló eljuthat az üdvösségre? Egyébként az atléta kifejezés bevett volt a keresztény szóhasználatban. Az athleta christi, tehát Krisztus bajnokai azok, akik azért edzik a testüket, hogy az üdvösséget elnyerjék. Egy szellemi változás, hogy az emberek a testen keresztül elérhetik ezt. Korábban, a háromszáz év keresztyénségében, a szerzetesség negyedik századi megjelenéséig nem volt jelen ez a gondolat. De a szír keresztyénség például kifejezetten aszkéta kereszténység volt. Keresztelő Szent János maga is aszkéta életmódot folytatott, amikor a pusztában élt, vadmézet és sáskát evett.
Fekete Ágnes: Akkor mondhatjuk, hogy a görög-római testgyakorlatok nem az üdvösségre vezettek, nem az volt a céljuk?
Sághy Marianne: Nem, nem. A filozófusoké igen. A filozófusoké az értelem felemelését szolgálták, mert azt gondolták, hogy a testen keresztül föl lehet emelkedni. Tényleg nagyon ismerték a testüket, a mély "testismeret" értelmében. A görög sportolóknak nem az üdvösség volt a célja, ez tény, hanem a testgyakorlat és a pénzkereset volt. Egyértelműen a pénz volt a cél. Ugyanúgy, mint a mai focistáknál. Elterjedt, hogy ez milyen szép étosz, és erkölcs volt, de valójában ez nem erkölcs. Ez tényleg pénzkeresés volt, ugyanúgy, mint ma az egész olimpia vagy vb: a pénzkeresésről szól. Viszont a filozófusok, a peripatetikusok (jelentése: sétáló; a gimnázium jelentése: sportpálya) valóban a testüket is edzették, de a szellemüket is, mert így akarták jobban megérteni Istent.
Fekete Ágnes: Hogyan kerül a nőiség az aszkéta gondolatvilágba?
Sághy Marianne: A szakirodalomban még nem találkoztam ezzel a kérdéssel. A marxista posztstrukturalista filozófusok és szociológusok azt mondták, hogy a mítoszok egyfajta macsó, férfiuralmat sulykolnak bele az emberekbe, vagy érvényesítenek a társadalomban. Ugyanakkor azt mondhatjuk, hogy a keresztyén aszkéták modellje egyfajta nőies tulajdonságokat, nőies erényeket részesít előnyben, és azt próbálja példaértékűvé tenni, mint például az alázat, a szegénység, a befelé húzódás, a visszavonulás. Tehát nem a külsőségeket, nem az erőt, a gazdagságot, a csillogást, hanem éppen az ellentétét helyezi előtérbe, és ez a női tulajdonságok érvényesítése.
Fekete Ágnes: Ez azt jelenti, hogy nem a katona az erős, hanem az, aki alázatos?
Sághy Marianne: Igen. A római birodalom végét pontosan ez jellemzi, hogy az arisztokraták maguk is undorodnak a katonaságtól. Nem akartak katonák lenni. Ezért (modern szóval: outsourcing) kiszervezik a katonaságot maguk alól, és a barbároknak adják oda. Azért vált barbárrá a hadsereg, mert egyszerűen a magára valamit is adó római arisztokrata inkább otthon ült, keresztény könyveket olvasott, és nem érdekelte a katonaság. Nagyon jó példa erre Szent Márton. Sulpicius Severus, aki leírta Szent Márton életét, azt akarja hangsúlyozni, hogy nem volt igazi katona. Bár katona volt, de mégsem volt az, mert akkor is szolgált, és a saját szolgája csizmáját pucolgatta. Ennyire alázatos volt, és nem fogadta el a császártól a donatívumot, a jutalompénzt. Pedig akkor is azért álltak katonának az emberek, mint ma az amerikai tengerészgyalogosok: a pénzért. Csak a pénz érdekelte őket, semmi más. A keresztyénség eléggé szereti az ellentéteket. Paradox gondolkodás tulajdonképpen, hogy ami a fönn van, az igazából lent van, és ami lent van, az fönt. Ezt hangsúlyozza éppen a szerzetesség is. Szent Márton életrajza pontosan ezt mutatja, hogy bár püspök volt, mégis úgy élt, mint egy szerzetes. Nem kell részletezni, hogy ez az üzenet mai korunk számára mennyi tanulsággal szolgálhatna!

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!
Győr, Kaposvár, Komárom, Pápa és Székesfehérvár után most a hatodik alkalommal rendezik meg a Református Egyházi Napok Dunántúl, azaz REND elnevezésű találkozót július 4. és 6. között Őriszentpéteren. A rendezvényen előadások, hangversenyek, beszélgetések, könyvbemutatók, gyermekprogramok, kiállítások várják az érdeklődőket. Az idén a REND történetében először, börtönlátogatásra is sor kerül Szombathelyen.

A Kárpát-medencei Református Középiskolák XIX. Találkozóját rendezik meg július 6. és 9. között Mezőtúron.

Ezen a héten tartják a VI. Kálvin Napokat a határon túli Felsőháromszéken. A találkozón lesz presbiteri és női konferencia, ifjúsági és gyermekprogram is.

A Magyar Református Egyház vezetősége, a Generális Konvent július 10-én és 11-én tanácskozik Sepsiszentgyörgyön. 11-én, pénteken 14 órakor a Kossuth Rádió is közvetíteni fogja a hálaadó istentiszteletet.

Pálhegyi Ferenc vezetésével tartanak csendeshetet házaspárok részére július 6. és 12. között Dömösön, a Bibliacentrumban.

Szabadtéri evangélizációt és keresztyén találkozót rendeznek július 6-án, vasárnap 11 órától Boldván.

A Sárospataki Teológiai Akadémia július 5-én, szombaton 10 órakor tartja évzáró közgyűlését és diplomaátadó ünnepi istentiszteletét.

A nyári kántorképző tanfolyam július 3-án kezdődik a Debreceni Református Kollégiumban.

Országszerte sok gyülekezet rendezi ezen a héten és a következő héten is nyári gyermektáborait. Többek között ezen a héten Szendrőn, július 7-től Hajdúsámsonban és Pácinban lesznek napközis táborok.

A Szentírás Szövetség az idén is megrendezi ifjúsági és gyermektáborait, amelyeken külföldi fiatalok segítségével gyakorolhatják az angol nyelvet a résztvevők. Többek között augusztus 11. és 15. között Nagybajomban lesz ifjúsági tábor, amelyre várják a jelentkezőket! ([email protected])

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten Igéjét Máté evangéliuma 6. fejezetéből!

"Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és a hol a tolvajok kiássák és ellopják; Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket mennyben, a hol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és a hol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják. Mert a hol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is." Máté 6,19-21

Egy egyházi iskola évzárójára mentem el. Az ünnepség előtt bementem a templomba, gondoltam egy kicsit csöndben maradhatok. Azt láttam, hogy két férfi, – az egyik kifejezetten illuminált állapotban – bejöttek mögöttem a templomba, és maguk után húzva egy elég félelmes kutyát, igyekeztek befele. Ösztönösen előtört belőlem a mondat: "Ide nem lehet kutyát behozni!" Úgy érzetem, a későbbi botrány elkerülése végett, most az én tisztem ezt a helyzetet előre tisztázni. Ők bamba szemekkel néztek rám, és visszakérdeztek: "Nem?" Mondom: "Nem." De mi csak itt hátul meghúzódunk a kutyával. Igyekeztem csendesen válaszolni még erre is: "értsék meg, a templomba nem lehet kutyát behozni." Megint csend. "Ez egy íratlan szabály?" Mondom: "igen". Egyre szúrósabban nézett rám az egyik. Aztán kimentek, és a bejárat elé ültették a kutyát, majd beültek abba a padba, amelyre az volt írva, hogy 9.C. Tanácstalanul tébláboltam, a csendem messzire illant. Gondoltam, szólok egy tanárnak, jobb, ha előre számítanak a dologra. Oda is állt egy tornatanár, szép csöndben nézett, mire a gyerekek bevonultak. Senki nem ült oda, aztán elkezdődött az ünnep.
Mire hátranéztem, ők már nem voltak ott. De felhangzott a bibliai mondat, amit az előbb olvastam: "ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön…" Teljesen összerezzentem. Ebben az egész épületben ennek a két embernek és a kutyájuknak volt a legtöbb köze ehhez a mondathoz. Micsoda kifacsart világban élünk! Mert egyfelől tényleg kellenek szabályok, és nem létezik olyan világ, ahol ne lennének meghatározott helyek meghatározott viselkedések számára. Másfelől micsoda fényévnyi távolságra kerültünk mindattól, amit Jézus mondott. "Ne gyűjtsetek kincseket!" Ne kötődjetek ezer szállal ehhez a világhoz, mert ez múlandó. A hajléktalan embereket maga az élet tanítja meg erre a mondatra. Megdöbbenve és tanácstalanul álltam, vajon jó volt-e, hogy szóltam, vajon mi lenne a helyes keresztyén magatartás? Nem tudom. Csak annyit tudok, hogy valami nagyon kiforgatott világban élünk. Csak annyit tudok, hogy a szívünket vallatja Jézus, és megkérdezi: hol van a kincsetek? A magatok gyártotta struktúrák a ti kincsetek? A magatok biztonsága a szívetek legbelső magja?
A muhi csatában a mongolok azért tudtak átkelni a folyón, mert könnyűek voltak. Egyszer mindannyiunk életében eljön a pillanat, amikor át kell kelni valahol, ahol a cókmókjaink elsüllyednek, minél kevesebb minden van rajtunk, annál könnyebb ez az út.
Jézus elsősorban nem tagad, hanem állít. Nem az a kérés, hogy ne gyűjtsetek kincset, hanem hogy gyűjtsetek! Számomra ez a megélt történet óriási felhívás volt arra, hogy koncentráljak Isten kincseire. Kusza és eldönthetetlen helyzeteket adó világunkban Isten önmagához hív. Formákból, elképzelésekből és keretekből az ő kincseit szeretné ránk bízni, amely mindennél fontosabb, és átvisz még csatákon is. Ámen.