2015-03-11

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntöm hallgatóinkat! Fekete Ágnes vagyok.
Jókai Mór mondta állítólag, hogy a hazugság a gyöngék fegyvere. Az ember bizony sokszor elgyengül. De talán erőt ad az, ha visszagondolunk olyanokra, akik mertek nem hazudni. A napokban emlékezünk 1848-ra. Kevesen tudják, hogy a forradalom utáni megtorlásban Haynau kivégzettjeinek a negyede iskolarektor vagy pap és lelkész volt. Rájuk volt ugyanis bízva, hogy kihirdessék a kormányrendeletet. Sokan megtagadták ezt. Volt, ahol azért ítéltek el valakit, mert nem vette le a templomajtóról a forradalmi toborzó felhívást. Az egyik első kivégzett egy lelkész, Szikszai János, nagyigmándi pap volt. Július 26-án pedig Ócsán Halászy Károlyt ítélték el. Sajnos azt is tudjuk, hogy két ember súgott az osztrák katonáknak, így találták meg. De ez a református tanító vállalta a vértanúságot. Kiss Sándor járt Ócsán, és Halászy Károlyról, illetve emlékének ápolásáról beszélgetett Hantos Péter ócsai, Szappanos Zoltán alsónémedi lelkésszelés Kovácsné Kovácsi Beáta ócsai iskolaigazgatóval.

Hantos Péter: Halászy Károly egy kiváló református rektor volt Alsónémediben. Az ottani egyházban és iskolában fejtette ki a forradalom és a szabadságharc alatti tevékenységét is. Úgy alakult, hogy Haynau térségünkön átvonuló egységei néhány társával együtt Ócsán állították hadbíróság elé. Majd miután forradalmi tetteit halállal büntették, itt is végezték ki a mostani Halászy Károly általános iskola udvarán. Még az a torony is látható az udvaron, amely alatt ez a kivégzés történt. Fegyveres szolgálatot is teljesített a szabadságharc idején, ahol először hadnagynak nevezték ki. Nemsokára ezután a nemzetőrök parancsot kaptak, hogy vonuljanak ki a délvidéki Szenttamásra. Halászyt ezen a csatatéren főhadnagynak nevezték ki, és egy magasrangú főtiszttel együtt Budára küldték. Ott Kossuth Halászy Károlyt délvidéki harcokban való helytállása miatt századosi ranggal jutalmazta, és szabadságolta családjához Alsónémedibe. Állását ismét elfoglalta. Ettől az időtől kezdve Halászy Károly az iskolai teendői mellett a sebesült honvédek részére tépést, kötszert, fehérneműt és pénzadományt gyűjtött.
Kiss Sándor: Hogyan került Haynauék látókörébe?
Hantos Péter: 1849. június 23-ára virradóra igen nagy csapat orosz katonaság érkezett Alsónémedibe, s őket még aznap egy csapat vasas német is követte. A bírótól kenyeret, zabot és harminc kocsi előállítását követelték, deaz igényt a bíró nem volt képes teljesíteni, ugyanis aki csak tudott, lóval és kocsival elmenekült a faluból. Ezért Garay Ferenc bírót azonnal száz botütésre ítélték, amit az utca közepén azonnal végre is hajtottak. A kilencvennyolcadik ütés után félholtan esett le a deresről. A bírót, Halászyt és a református papot Vörösmarty Józsefet letartóztatták. Halászynál megtalálták a századosi csákóját, melyet durván a fejére vertek. A paphoz hozzákötözték a magyar zászlót és mindkettőjüket, a bíróval együtt vasra verve Ócsára szállították. Este bezárták őket egy parasztházba, és másnap haditörvényszék elé kerültek. Halászy Károlyt halálra ítélték. Halászy társai a rektoruk érdekében mindent elkövettek, hogy a halálbüntetéstől megmentsék. Ő azonban nem alkudott meg. Bátran viselkedett. "Amit tettem, hazám iránt tettem. Honvédhadnagy voltam. Újra az lennék, ha önök elbocsátanának és újból szükség volna rá." – Így szólt a bírókhoz. Hóhér híján golyó általi halálra ítélték. A siralomház a Teleki-féle kastélyban volt. 1849. július 25-én hajnalban a Teleki gróf tulajdonát képező Kasznári uradalmi tiszti udvarnál egy kis gödör elé térdepeltették. Utolsó szavai ezek voltak: "Ártatlan vagyok. Istenem áld meg e szegény magyar hazát most és mindörökké! Ámen." Ekkor a három fegyver eldördült, Halászy Károly pedig halva bukott a gödörbe.
Kontra Sándor a volt ócsai öregrektor csináltatott egy koporsót, elment a hadbíróság elé, és megkérte őket, engedjék meg Halászyt sírjából kivenni és az ócsai temetőbe eltemetni. Meg is engedték, azon feltétellel, hogy semmi ceremónia, szertartás nem lehet. Minden a legnagyobb csendben történjen! A ma is álló sírkövet is Kontra Sándor indítványára, önkéntes adakozásból állította a Pest megyei református tanítók közössége.

Kiss Sándor: Hogyan őrzi az alsónémedi és az ócsai gyülekezet Halászy Károly emlékét?
Hantos Péter: Az ócsai általános iskola Halászy Károly nevét vette fel így az egyház és iskola közösen őrzi Halászy Károly emlékét. Március 15-én időről időre a Halászy Károly iskola diákjai felidézik névadójuk emlékét is. Évről évre az általános iskola templomi koncertet tart a város tizenharmadik században épült román stílusú templomában, bazilikában, amely Magyarország egyik egyedülálló román emléke. Nagyszerű érzés látni, ahogyan a templom megtelik gyermekekkel, hiszen közel nyolcszáz gyermek jár az iskolába.
Kiss Sándor: Hogyan tudják bevonni a gyerekeket, a fiatalokat az emlékezésbe?
Kovácsné Kovácsi Beáta: Az alsó és a felső tagozatnak is különböző programokat szervezünk, amelyeknek szép lezárása az, hogy a templomba átjövünk és egy koncertet adunk. Református művészeket hívunk meg az idén is: Mocsári Emmát és Edőcs Tamást. A felsősöknek harmadik éve, hogy előadást szervezünk. Az idén a kántortanítói tisztet mutatjuk be a gyerekeknek, hiszen nagyrészük már nem is tudja, hogy mit is jelent ez. Az előadást Csűrös András, régebbi segédlelkészünk tartja.
Kiss Sándor: Egy kifestőfüzet van előttünk az asztalon.
Kovácsné Kovácsi Beáta: Két évvel ezelőtt 2013-ban volt a huszadik évfordulója annak, hogy az iskola fölvette a Halászy nevet, akkor pályázatot írtunk ki. Az egyik pályázó készítette el ezt a kis kifestőfüzetet. Minden elsős diák megkapja a beiratkozásnál, és úgy érkezik ide az iskolába, hogy már nagyjából tisztában van azzal, hogy ki is volt Halászy Károly. A gyerekek szívesen jönnek az előadásokra és nagyon szeretik a Halászy napokat. Utána ők maguk is tartanak előadást a másik évfolyamoknak. Sokszor előfordul a szülői értekezleteken, hogy azt mondják a szülők: "Én ezt nem is tudtam. Milyen jó, hogy a gyerekemtől hallom először!"
Szappanos Zoltán: Halászy Károlynak nemcsak református lelkisége, hanem a hazafisága is példaértékű. Az akkori lelkipásztor Vörösmarty József szintén börtönbüntetést kapott. De Halászy Károly volt az, aki gyakorlatilag mártíromsággal fizetett az elveiért és a szeretetéért.
Kiss Sándor: Mi volt a bűne?
Szappanos Zoltán: Ha jól tudom, akkor megtagadták a beszolgáltatást a császári seregeknek, tehát nem látták el őket azzal, amit kértek. Ebből fakadt a feszültség és a probléma. Nyilván példát is akartak statuálni Haynau emberei, tehát el akarták rettenteni az embereket attól, hogy továbbra is ellenszegüljenek. A legfontosabb vezetőket, a tekintélyt, a hangot adó embereket megpróbálták elhallgattatni, és elnémítani, és ezzel megfélemlíteni a többieket.
Kiss Sándor: Halászy Károly kivégzése a szabadságharc bukása előtt történt.
Szappanos Zoltán: Így van.
Kiss Sándor: Mit tanít nekünk ma ezeknek az embereknek a példája?
Szappanos Zoltán: Azt, hogy nem kell félni és megijedni. Az Isten akaratát kell képviselni és hirdetni. Biztos, hogy Halászy is csak Isten erejével tudta elhordozni azt a terhet. Hiszen volt családja, és mégsem magára tekintett, hanem nyilván fölfelé, és ezáltal tudta meghozni a helyes döntést. A történelem is igazolja, hogy ez nem volt hiábavaló.
Kiss Sándor: Nem volt hiábavaló?
Szappanos Zoltán: Nem, mert a mai nemzedék is merít az ő áldozathozatalábólminden évben. Felidézve az életét, példát kaphatunk. Menekülhetett volna, finomíthatott volna a gondolatain, alkut,kompromisszumot köthetett volna, háttérben vagy nyilvánosan. Nem tette. Ez üzen a politikának, és a mindenkori magyar embernek, aki sok mindennelelégedetlen, és inkább elhagyja a hazáját. Ő ezt máshogy látta. Ezt a látást, ha lehet, akkor mi is egy kicsit magunkra vehetjük, elgondolhatjuk, hogy lehet így is. Az, hogy ő áldozatot hozott, példa volt sokaknak, hogy kitartsanak. Tertullianus jegyezte föl az első századokban, hogy "a mártírok vére magvetés volt." Ha ők nem vállalják az áldozatot, akkor lehet, hogy sokan meghajolnak a császár szobra előtt, vagy nem járják végig a Krisztus útját. Talán ezek a példák hiányoznak Magyarországról, akik nem maguknak gyűjtenek, akik tényleg közösségben gondolkoznak, elvekben, hitben, Isten országában. Nekem ezt üzeni, hogy lehet.

Fekete Ágnes: Beszélgetést hallhattak Halászy Károly életéről. Ezt egyébként el is olvashatják a Reformátusok Lapja, eheti számában. Ma szinte nem is tudjuk életünk eseményeibe beilleszteni az 1949-es mártírok lelkes hitét. Ha ma elmegyünk egy börtönbe, egészen más sorsokat láthatunk. Alig van olyan rab, akit valamilyen szenvedély, sőt szenvedélybetegség ne érintett volna meg. Most egy fiatalember beszél életútjáról Csányi Ágnes segítségével, aki kábítószerfüggősége miatt járta a börtönöket.

Attila: Úgy gondoltam, hogy ez a trendi, ez a normális, ha abban a társaságban én is drogot használok ugyanúgy, mint ők. Bár az elején féltem attól, hogy fel kell szívni az orromba, és az majd fájni fog. A drogkarrieremben bejártam a ranglétrát: először gyengedrog, speed, fű, extasy, partidrogok, aztán a végén egyre keményebb lett, ami nagyon súlyos következményekkel és függőséggel jár. Megkóstoltam a heroint is, és rajta is maradtam. Már olyan mélyponton voltam, hogy már minden mindegy volt.
Otthon tőlem soha nem kérdezték meg, hogy mi volt a suliban? Amikor hazamentem, csak ledobtam a cuccom. Ilyen lazagyerekként voltam kezelve, aminek ez lett a következménye, hogy elkezdtem drogozni. Az iskolában loptam, erőszakos voltam a társaimmal, és elég hamar összeütközésbe kerültema törvénnyel is. Az alvilágnak nincs romantikája: én bűnöző lettem. Elég hamar,tizenhat évesen börtönbe kerültem. Onnan egyenes út vezetett a bűnözők közé. Rengeteg bűncselekményt elkövettem. Anyagoztam, börtönt jártam, kijöttem, anyagoztam, börtönt jártam. Ez volt az életmenetem, sajnos. Édesanyám azt mondta, amikor bejött a börtönbe meglátogatni: "Fiam, én örülök, hogy itt vagy."Otthon, amikor megcsörrent a telefon összeszorult a gyomra, az volt az első gondolata, hogy talán azért telefonálnak, mert meghalt a fia. Így utólag belegondolva borzasztó lehet egy szülőnek végignézni, hogy a gyereke milyen utat jár be. Min mehetett keresztül, ha azt tudta mondani, hogy jobb, ha a fiam a börtönben van, mintha szabadlábon tengődik, drogozik, és olyan dolgokat tesz, amit normális ember nem. A kábítószer nagyon súlyos torzulásokat okoz a személyiségben.
Csányi Ágnes: Próbáltad-e abbahagyni a szerhasználatot?
Attila: Nem tudtam magamtól kijönni. Ahhoz nagyon nagy változás kell. Voltam addiktológiákon, pszichiátrián. Komoly, híres orvosok próbáltak segíteni, sikertelenül. Két-három hétig, amíg a kórházban van az ember, telepumpálják gyógyszerrel.
Csányi Ágnes: Mi volt, ami leginkább visszahúzott?
Attila: A megszokás. Nem ismertem mást. Nem is ismertem olyan embereket, mint te például. Hova mentem volna? Próbáltam, hogy nem megyek sehová, hanem a házban maradok, és magamtól leállok. Egy hét alatt annyi gyógyszert megettem, amit más ember egy év alatt sem. A gyógyszerfüggőség sem egyszerű. Ott is ugyanolyan elvonás van. Később jöttem rá, hogy valójában én sosem akartam leállni. Akkor érett meg bennem a döntés, amikor a végén már mindent elvesztettem, meghaltak a szüleim, és az utcára kerültem. Annyira mindent elvesztettem, hogy hajléktalan lettem, és az utcán aludtam.
Csányi Ágnes: De előtte volt autód, lakásod.
Attila: Igen, mindenem megvolt, de azt egy félév – év alatt feléli az ember. A tizenharmadik kerületben laktam egy albérletben. Karácsonykor nagyon nehéz kábítószert szerezni. Ugye, olyankor a fű se nő. Iszonyú elvonásban feküdtem otthon. Emlékszem, hogy be volt kapcsolva a tévé, nyúltam a távirányítóért, és nem bírtam megnyomni a gombot, hogy átkapcsoljam, vagy kikapcsoljam. Hallottam, hogy a szomszéd mondja a kislánynak, hogy valami néninek vigyen át bejglit. Kinéztem az ablakon, és akkor láttam az ablakokat, hogy ki vannak dekorálva. Akkor esett le nekem, hogy karácsony van. Máshol együtt van a család, esznek, beszélgetnek, én meg azon töröm a fejem, hogy honnan szerezzek kábítószert, hogy jobban érezzem magam. Ekkor sírva fakadtam. Akkor jött az első ilyen gondolat, hogy ennek véget kell vetni. Csak azt nem tudtam, hogyan? "Meghalni se tudok."- gondoltam. Sokszor inkább vágynák már a halálra, csak legyen vége. De egyszerűen valakinek annyira erős a szervezete, vagy a Jóisten nem akarja, hogy meghaljon.
Csányi Ágnes: Mint a te esetedben is, hiszen hétszer élesztettek újra.
Attila: Nem tudatosan lőttem túl magam.
A Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Drogrehabilitációs Otthonba kerültem Ráckeresztúrra. Viszolyogtam tőle, hogy papok lesznek ott. Mit fognak majd csinálni? Azt mondják: "gyermekem rád teszem a kezem és meggyógyulsz"? Azt mondtam magamban, ez olyan gáz, én elmenekülök innen. És meglepődtem, hogy nem ez történt. Szeretettel fogadtak. Kőkemény elvonáson mentem ott keresztül, mert nem kaptam gyógyszert, ugyanis ott teljes absztinencia van. Ott az ajtó nyitva van, bármikor el lehet menni.
Csányi Ágnes: Mi tartott vissza?
Attila: Az, hogy tudtam azt, hogy már nincs visszaút. Hova megyek, ha kilépek az ajtón? Emlékszem, tél volt, és nagyon hideg téli szél fújt, és jött a gondolat: "Menj, menj! Nincs messze az anyag." Ezt le kellett küzdenem. Tudtam azt, hogy ha elmegyek, ugyanazt fogom csinálni, mint addig.
Nagyon sok és fontos képességet kellett elsajátítanom, hogy rendezett és normális életet tudjak élni. Elsősorban szembe kellett néznem a múltammal, ami nem volt egyszerű, és maradtak mögöttem még tárgyalások. Hiába kerültem rehabra, az nem mentség semmire, és hiába álltam én le, és már segítőként is dolgoztam. Még azért vissza kellett mennem a börtönbe két és fél évre, hogy letöltsem azt a szabadságvesztést, amit a bíróság kiszabott. Én ezzel őszintén szembenéztem, és nem tántorított el attól, hogy már normálisan és tisztességesen éljek. Mert abból az életből elég volt. Börtönbe kerülve is nagyon sokat segített nekema misszió. Bejártak hozzám, csomagot küldtek nekem. Nem engedték el a kezem. Amiért nagyon hálás vagyok a mai napig, mert ilyet még soha nem csinált velem senki. A börtönben sem úgy voltam már jelen, mint régen. Meg is jegyezték ott a régi rabtársak, haverok, hogy "Mi van? Teljesen más vagy!" Amikor kijöttem segítőként is dolgoztam, és egyből találtam munkát, de dolgoztam kőkeményen. Még árokásást is vállaltam. Mindent megtettem azért, hogy normálisan és tisztességesen tudjak élni.
Csányi Ágnes: Mik voltak azok a készségek, képességek, amiket ekkor kellett megtanulnod?
Attila: Például az ügyintézések, pontosan befizetni a számlákat, megbízhatónak lenni. Ha azt mondom, hogy fél négyre ott vagyok, akkor ott vagyok fél négykor, hogyha nagyon sokat dolgoztam, akkor is. Nagyon komoly kapcsolatom volt egy lánnyal, aminek vége lett. Hát, ezt is meg kell élni, drog nélkül túlélni. Ezzel nagyon sok fiatalnak kell szembesülnie, de túl kell élni, tovább kell nézni és tervezni tovább. Nincs megállás. Tanulási folyamat az egész élet. Nemcsak nekem, hanem egy olyan normális embernek is, aki soha nem használt semmilyen tudatmódosítószert. Hát, erre oda kell figyelni, hogy mit is tanulok belőle. És nincs mese, túl kell élni.

Fekete Ágnes: Híreink élén egy felhívást hallhatnak. Böszörményi Gergely szervezi évek óta a Református Zenei Fesztivált, mely május 29-én kezdődik majd Budapesten. Szeretné, ha egy óriási református iskolai találkozó is lenne ez a rendezvény. Most a március 15-i ünnep alkalmával amúgy is gondolunk a Nemzeti Múzeumra. Ezen a lépcsőn lesz majd egy nagyszabású református kórustalálkozó.
Böszörményi Gergely: Évekkel ezelőtt nem volt biztos, hogy a múzeum lépcsőjén énekelhetünk, mert akkor volt a múzeumi majális. Gyorsan elterjedt ez a hír, mert egy pár embernek megírtam. Felvidékről, Kárpátaljáról írtak a kedves énekes testvérek, hogy "Gergely, mondd meg a Nemzeti Múzeum igazgatójának, hogy mi mindenképpen szeretnénk énekelni a nemzet múzeumának a lépcsőjén." Erre az igazgató azt mondta: "Mindent megértettem. Gyertek!" Azóta is a Nemzeti Múzeum örömmel és büszkén fogad bennünket, hogy egy ilyen óriási kórus ott énekeljen. Kifejezetten határon túlról jönnek erre, mert ők nagyon érzik, hogy a magyarság összetartozásának és a hitünk erősítésének ez a fajta megmutatkozása és bemutatása mennyire fontos. A Nemzeti Múzeum lépcsőjére kórusrészek, vagy akár magánemberek is bejelentkezhetnek. A nagy ötszáz fős kórus úgy telik meg, hogy különböző kórusok és kórusrészek összeállnak. Közeledünk, haladunk 2017 felé, amikor az ötszáz éves reformációt ünnepeljük, ebből a meggondolásból is kinyitottuk a református kapukat, és azt mondtuk, hogy a Nemzeti Múzeum lépcsőjére minden keresztény, keresztyén gyülekezetből, intézménybőljöhet, aki énekelni akar. Szeretettel várjuk. Betettünk újdonságként két baptista és két evangélikus éneket is. Összetartozásunkat és magyarságunkat erősítő énekek, Kossuth-nóta és a Szózat is el fognak elhangozni.
Szombatra egy nagy suli-bulit szervezünk, ami vidámságról és komoly dolgokról szól. Reggel 10 órától este 6 óráig tervezünk programot. Professzionális színpadi hangosítást, fedést, fényt, hangmérnököt, mindent beteszünk a Lónyay utcai Református Gimnázium udvarába, és a diákok véleményét, és szervező erejét figyelembe véve, olyan programot teszünk oda, amiről ők úgy gondolják, hogy jól érzik magukat benne. Természetesen ezt azért kontrollálni fogjuk, nem dobjuk a gyeplőt a lovak közé. A különböző egyházkerületekből érkező diákok nem ismerik egymást. Jönnek Felvidékről, Délvidékről, és persze a hazai négy egyházkerületből. Azt mondtuk: Szerveződjetek csapatokba, és többféle szinten és többféle módon mérjétek össze a tudásotokat! Ebben legyen bakugró verseny, kosárlabda vagy foci, de legyen bibliaismeret, versmondás és néptánc is. A komoly és a vidám legyen együtt. Annyi zsíros kenyeret ésüdítőt vagy ásványvizet teszünk oda, amennyire csak szükség van. Szeretnénk, ha olyan suli-bulit csinálnának, mintha otthon lennének! Miért tesszük a diákokat egy iskolába? Azért mert sokan vannak, akik esetleg szégyenlősek, de az iskolafalakon belül sokkal jobban elengedik magukat.
Kiss Sándor: Új elemet is látok a Református Zenei Fesztivál programtervezetében. Első országos papgyerektalálkozó lesz?
Böszörményi Gergely: Bizony, nagyon sok olyan papgyerek van, akik állnak a partvonalon, és én úgy látom, hogy az egyház nem szólítja meg őket. Szerintem a papgyerekek között, van egyfajta olyan kohéziós erő, amely lehetővé teszi, hogy egymással őszintén, kötetlenül barátkozva legyünk együtt. A hátunk mögött lévő a hit és családi háttér sokunknak adott erőt. Bizonyára voltak csalódások is, de most nem ezekre akarunk figyelni. Meg kell szólítani minden papgyereket, és meg kell kérdezni tőle, hogy akarsz-e, és ha akarsz, miben tudsz segíteni az egyház erősödésében és a hitünk erősítésében? Szerintem egy ilyen baráti közösség, akik mindenféle érdekes történeteket, akár komolyat, akár vicceset tudunk egymásnak elmesélni, csak az egyház javát szolgálhatja. Összehívunk egy találkozót. Nem tudjuk, hogy húszan, ötvenen, százan, kétszázan vagy ötszázan leszünk. Várjuk a jelentkezéseket! Nem beszédeket akarunk. Közösség kerülhet ki a végén, amely megerősödhet és az egyházunkat is erősíteni fogja.

Fekete Ágnes: További híreink:
Népfőiskolai hetet rendeznek Pócsmegyeren március 16. és 20. között. 16-án, hétfőn 18 órakor Cseri Miklós a Szentendrei Néprajzi Múzeum igazgatója tart előadást a XXI. századi múzeumokról. 17-én, kedden 18 órakor pedig a pszichiátria lehetőségeiről és határairól beszél Fábián Zsolt pszichiáter.

Krisztusra "hangoló" szemináriumot tartanak március 30-án és 31-én Kovács Endre és Sóskuti Zoltán Budapesten, a Németvölgyi út 138. szám alatti imaházban. Jelentkezési határidő: március 15. ([email protected])

A hazáért harcolókra emlékeznek a Tabulatúra régizeneklub következő találkozóján március 16-án, hétfőn 19 órakor Budapesten, a Szilágyi Dezső tér 3. szám alatti gyülekezeti nagyteremben.

A Magyar Református Szeretetszolgálat rendszeresen támogatja a kárpátaljai nehéz helyzetbe jutott családokat. A tartós élelmiszerek megvásárlásához várják az adományokat. (www.jobbadni.hu számlaszámuk: 10702019-85008898-51100005)

Az idén már hetedszerre rendezik meg a Szeretethíd elnevezésű Kárpát-medencei Református Önkéntes napokat. Már lehet jelentkezni önkéntesnek a Szeretethíd honlapján. (www.szeretethid.hu)

N. Csathó Gizella látványtervező és festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakközépiskolájának dísztermében. A tárlat március 15-ig látogatható.

Fekete Ágnes:

"Hogy többé ne embereknek kívánságai, hanem Isten akarata szerint éljétek a testben hátralevő időt."
I. Péter 4,2

Valaki felhívott az egyik rádióműsor után, amelyben az emberi akaratról beszéltem. Azt mondta, hogy nem ért velem egyet. Előzőleg egyszer ugyanis a vágy és az akarat szót azonosítottam egy írásban. Pedig az életben vágyakozásaink szétszórnak, sokszor rossz felé visznek, az akarat vagy szándék viszont megfontoltságot sugall. Valóban, az emberben annyi minden él egyszerre, valami nagy kuszaság van érzelmeinkben, hogy nehéz kibogozni, most ezt én akarom, vagy anyukám bennem élő szelleme akarja, vagy az ösztöneim, vagy a dicsőségvágyam lök valamerre…? Ki vagyok én valójában? Nehéz ez a megkülönböztetés.
Azt látjuk Jézus történeteiben, hogy neki is voltak vágyai. Olvassuk például, hogy vágyva vágyott arra, hogy a tanítványaival vacsorázzon. Jézustól távol állt az, hogy az emberi érzéseket fekete-fehér csoportokba ossza. Lehet a megfontolt emberi akarat is rossz, és lehet egy ösztönös vágy jó. Inkább az a kérdés, vajon szabad-e az akaratunk? Szabadok vagyunk-e vágyainkban? Jézushoz egyszer odamentek néhányan, hogy kövessék Őt. De egy kis haladékot kértek. "Előbb hadd búcsúzzam el családomtól." Erre mondja Jézus, "aki az eke szarvára teszi a kezét, de hátrafelé néz, nem alkalmas az Isten országára". Ha állandóan hátranézek, és felülvizsgálom azt, amit tettem, akkor görbe lesz a szántás. Csak az elszánt ember képes mély nyomot hagyni maga után. Kamasz gyerekeinken látom – persze az ő korosztályukban ez még teljesen természetes -, hogy mennyire fontos számukra az, amit róluk gondolnak a többiek. Kulcsszó az, hogy "égő". Ránk, szülőkre is rászólnak néha: hogy nézel ki? Örök kamasz-korunkra jellemző, hogy az emberek kívánságai után szaladunk.
Minden emberi döntés kicsit olyan, mint a vízbe ugrás. Az embernek fel kell mérnie a terepet, meg kell néznie, van-e víz a medencében, de aztán eljön a pillanat, amikor el kell rugaszkodni. Nem lehet örökké mérlegelni, és azt hinni, hogy valaki majd bebiztosít. Minden döntés, amit itt a földön meghozunk, végülis egy emberi döntés.
Sokan azt hiszik, hogy az Isten akaratának követése azt jelenti, hogy kibújok ebből a testből. Pedig sajnos nincs tökéletes döntés itt, a földön. Mindig belevegyül szándékainkba a becsvágy, a hatalomra törekvés, és ezt csak tetézi az, amikor valaki úgy vállal egy jó állást, hogy így beszél: "nem én akartam ezt, hanem Isten mondta." Inkább azt kellene mondanunk: "Jézust keresem döntéseimben. Őt akarom követni. Ez a döntés megfelel az Istentől kapott, megismert és jó értékrenddel. Meghallgattam másokat is erről. Imádkoztam is. Benne bízom, senki másban."
Adjon Krisztus nekünk elszántságot követésében, hogy akaratunk élesedjen és erősödjön arra, hogy igent tudjunk Rá mondani. Ámen.