2015-04-08

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Félig húsvét ünnepében élünk még. A feltámadásról hallunk ilyenkor. De vajon mit jelent az élet csodája azok számára, akiknek lelőtték egy hozzátartozójukat? Ezt a nehéz kérdést is feltette Zán Fábián Sándor püspöknek Kiss Sándor Kárpátalján.

Zán Fábián Sándor: Sokszor szenzációt hajszoló hírekre vadásznak. Azt írják, hogy több tucat ember halt meg, vagy "legalább ennyi meg ennyi". Engem felháborítanak az ilyen hírek. Nem "legalább ennyi meg annyi ember halt meg" egy terrorcselekményben, hanem "sajnos egy ember meghalt". Nem a számok fontosak és nem is az, hogy Kárpátalján ez hány és hány családot érint. Ha csak egy családra gondolok, az is sok, mert az is sorsokat jelent. Értelmetlen háborút folytatnak, az sem tudni ki ellen, és azt sem tudni, hogy miért? Most sok lelkésznek az a legnehezebb, hogy hirdesse a feltámadás evangéliumát, miközben tudja, hogy egy szülőnek, egy árvának, egy özvegynek ez olyan sovány vigasz.
Kiss Sándor: Pedig ez az egyetlen vigasz.
Zán Fábián Sándor: Igaz, de amikor friss a gyász, akkor olyan távoli mindez. A történelem nem huszonöt év, meg nem is huszonhárom, hanem sokkal több. Miért nem lehet azt mondani, hogy ez a huszonhárom év nem volt elegendő arra, hogy egy soknemzetiségű közeget egy országgá kovácsoljon össze? Azért, mert valaki más nyelven beszél, már terrorista? Itt az ukrajnai háborúskodás – mert azt se tudjuk, minek nevezzük. Az ukránok terroristaellenes cselekményeknek nevezik. Csak hol vannak a terroristák? Kik a terroristák? Egyszerűen nem értjük ezeket a dolgokat. Ha az örökkévalóság távlataiban nézzük a mindennapjainkat, akkor igenis szabad továbblépni, és szabad kimondani, hogy ez nem működik így: Ortodoxok ortodoxokat ölnek, szlávnyelvűek szlávnyelvűeket ölnek. Nagyon bonyolult itt a helyzet. Ma már Ukrajnában én sem merem, egyszerűen és hangosan megfogalmazni, hogy mit gondolok megoldásnak, mert nem biztos, hogy az a jó megoldás. Ebben az országban elveszítették az emberek a bizalmukat az ország érdekeit képviselők csoportjaiban, úgy érezzük, a saját érdekeiket képviselik. Nincs az rendjén, hogy Kijevben mondják meg, hogy nálunk mikor érjen az alma, és mikor keljen fel a nap. A nap később kel, és az alma korábban érik. Ez nem politikai, hanem földrajzi kérdés.
A múlt évben is előfordult, hogy valakin számon kérték: Hogyan merte kitenni a tejet és a tojást a kapu elé egy székre, hogy eladja azt. Pedig nálunk az a legnormálisabb dolog, hogy valaki eladja azt, amit megtermel. Szerintem, jobb, ha az ember nem költ három-négy liter üzemanyagot arra, hogy bemenjen egy névtelen szupermarketbe bevásárolni, hanem megveszi a szomszédtól. Minden közösséget, települést, sok-sok család alkot, és ha ők azt mondják, hogy mi ellátjuk magukat, akkor ez egy önrendelkezéssel bíró közösség, és a saját dolgait el tudja dönteni. Természetesen ez a nagyvilági hatalmaknak nem jó, mert nem bábukról van szó, akik azt csinálják, amit ők akarnak. Ha Ukrajnában több ilyen közösség lenne, mint a kárpátaljai magyar közösség – és itt nemcsak a reformátusra gondolok -, akkor ez az ország nem tartana ott, ahol tart. Hamar kilábalna abból a mélységből, amiben most van.
Kiss Sándor: Sok nyugati egyházi delegáció megfordul mostanában Kárpátalján. Ezeknek a látogatásoknak ebben a helyzetben mi a jelentőségük?
Zán Fábián Sándor: Nagyon sokat olvasnak az emberek Ukrajnáról, mégis nagyon keveset tudnak róla. Nemrég voltam egy ilyen csapattal egy üzletben, ott megállapították, hogy a Kárpátalján élő, jól kereső embereknek is a fizetésük hetven százalékát élelmiszerre kell költeniük. Ha netalán beteg valaki, akkor a család nagyon hamar elszegényedik. Nem azon gondolkodnak az itt élő emberek, hogy hol fognak nyaralni, hanem azért várják a nyarat, hogy ne kelljen fűtésszámlát fizetni. A külföldi látogatók azt sem értik, hogy miért nem mentek még el az emberek innen. Nincs rá racionális válasz, de az itteniek ragaszkodnak a szülőföldjükhöz.
Kiss Sándor: És reménykednek.
Zán Fábián Sándor: Kitartóan reménykednek. A férfiak padjai egy kicsit megfogyatkoztak, és a Miatyánkok is halkabbak, de őszintébbek. Nem nagyon szeretem a kerítéseket. Az idén azonban, ahogy kisütött a nap, már láttam néhány helyen, hogy festették a kerítést. Számomra ez biztató volt: Valaki úgy gondolja, hogy a kicsit megkopott, kifakult rozsdás kerítését rendbe hozza. Ez azt jelenti, hogy a zsírosbödönben van még egy kis zsír, és van egy kis pénz a kerítésre. Azt mondják: tegyük rendbe! Az emberek takarítgatnak egy kicsit, szépítgetik az otthonaikat. Amikor olyan gyümölcsfákról beszélgetnek, amiket én gyerekkoromból emlékszem, és azt mondják, hogy van ilyen, és ilyet ültetünk, nem azt mondom, hogy furcsa, hanem azt mondom, hogy olyan kívánatos tartású nemzedék él még most is itt, akik nem felejtették el apáik örökségét és édes anyanyelvüket. Még mindig van valamijük. Az a valami őket még mindig gazdaggá teszi. Ezt látom az adakozásnál és sok más dolognál is. A falvakban még ott él a közösségben való gondolkodás, és az egymásért való felelősség. Ha jó az idő, az emberek kiülnek egy picit a lócára. Jó látni, hogy beszélgetnek, hogy megvitatják a világ dolgait. A sztálinizmus minden faluban százak életét tette tönkre, mégis talpra állt az itt élő nép. Most is valami ilyesmit érzek, amikor éjszaka is hallom, hogy a "rabszolgaszállítókból" kiszállnak a munkások és nevetnek.
Kiss Sándor: A gyári munkások?
Zán Fábián Sándor: A nyugati cégek az olcsó munkaerő miatt idehozták a termelésüket. De jó, hogy legalább ennyi munka van. Amikor megérkezik az éjszakai busz, akkor jó hallani az emberek kacagását, és jó tudni, hogy hazamehetnek a családjukhoz.

Fekete Ágnes: A Dunántúli Református Egyházkerület egy ajándékot adott át nemrég Kárpátalján. Huszár Pál főgondnok beszél erről.

Kiss Sándor: Adományt adtak át a nagymuzsalyi gyülekezetnek.
Huszár Pál: Így igaz. Az ottani ifjú lelkész megkeresett engem, hogy a gyülekezetük szeretné renoválni a gyülekezeti házat, mert télen ott tartják az istentiszteleteiket. Egyházkerületünk elnöksége úgy döntött, hogy maga a kerület kettőszázezer forintot ajándékoz erre a célra, és még az egyházmegyék is külön-külön. Néhány barátomat megkerestem, akik közül volt, aki egymaga kettőszázezer forinttal támogatta az ügyet. Én magam is hozzájárultam az adományhoz. Így egymillióegyszázötvenezer forintot adhattunk át. Ez sajnos nem fogja fedezni a teljes költséget, de el lehet indulni vele. Remélem, hogy majd más forrást is találnak hozzá! Azt hiszem, hogy ma minden vonatkozásban szükség van itt Kárpátalján arra, hogy a reformátusság, az itteni magyarság érezze az anyaország törődését.
Kiss Sándor: Háború van, szociális krízis, az energiaárak az egekben vannak, munka nincs. Épületek felújítását, renoválását kell támogatni?
Huszár Pál: A kérdés teljesen jogos. A Szeretetszolgálatunk autója, folyamatosan hoz valamit, most is itt van éppen. De emellett nagyon fontosnak tartom azt, hogy az emberek lelkileg is érezzék az összetartozást. Másrészt meg egy gyülekezetnek elemi gondja, hogy legyen fedél a feje fölött.
Kiss Sándor: Nem most segített először Kárpátalján a Dunántúli Egyházkerület.
Huszár Pál: Igen, több mindenben igyekszünk segíteni. Nemrégiben például gyógyszert is hoztam ki az idősek otthona számára. De azt remélem, hogy még nem merült ki a Dunántúl tartaléka. Él a szolidaritás.

Fekete Ágnes: Húsvét nemcsak lelkünk és testünk éledéséről szól, de a teremtett világ, a kertek életre támadásának az ideje is egyben. Most egy különleges, madárcsicsergésselteli kertbe látogatunk el Tápiószelére. Ez a Növényi Diverzitás Központ. Nekik az a feladatuk, hogy megőrizzék azt a sokféleséget, amit a növényi világ, például a gyümölcsfák jelentenek. Szinte el sem hinnénk, hány fajta van. Rászoktunk arra, hogy az áruházakban egy, legfeljebb két almából, csak néhány gyümölcsfajta közül választhatunk, azokból sem akkor, amikor normál körülmények között teremnek. Isten teremtett világának a színességéről szól majd következő beszélgetésünk. Ugyanis ez a központ számos úgynevezett papkertet telepített. Hallhatnak majd két lelkészt, Orosz Róbertet Tomorról és Hajdú Zoltán Leventét Szóládról, akik maguk is részt vesznek egy ilyen telepítésben. Halljuk még Baktay Borbála igazgatót és Veres Emese gyümölcsész koordinátort.

Veres Emese: Az egyházi körökben papkert program, de mi gyümölcsészeti megállapodásnak hívjuk. Tévesen néha azt mondják, hogy génbankokat hozunk létre. Nem, ezek bemutatókertek.
Fekete Ágnes: Az alaphelyzet az, hogy adott egy egyházközség, és nekik van egy üres területük.
Veres Emese: Igen, ez az alaphelyzet, de mindenki önkéntesen jelentkezik. Hogyha olyan a presbitérium, a lelkész, vagy egy gyülekezeti tag, aki vállalja ezt a feladatot, akkor szakmailag nagyon szívesen segítünk. El kell küldeni egy jelentkezési lapot, mi visszaigazoljuk, kimegyünk terepszemlét tartani, és megbeszéljük, hogy milyen fajtákat szeretne a gyülekezet, vagy mire szeretné fölhasználni a gyümölcsöket. Évente két rendezvényt tartunk, amelyeken át lehet venni az oltványokat. A későbbiekben ellenőrzéseket tartunk, és csupán annyi a feladat, hogy életben kell tartani a fákat.
Fekete Ágnes: Mi a célja ennek a programnak?
Veres Emese: A régi tájfajták feltérképezése, továbbszaporítása, és a közösség hasznára fordítása. Célunk az is, hogy minél jobban megismerjék ezeket a régi fajtákat a fiatalok. Éppen ezért bemutatókerteket telepítünk, hogy látványos és hozzáférhető legyen a kert.
Fekete Ágnes: Mit nevezhetünk új fajtának és mit réginek?
Veres Emese: A szakmában őshonosoknak mondjuk azokat a fajtákat, amelyek régen is megtalálhatóak voltak Magyarország területén, csak kipusztultak. Egyrészük ma már csak génbankokban lelhetők fel vagy külföldről próbálják meg visszahozni a szaporítóanyagot. Az elhanyagolt területeken egy-egy fa szoliterként maradt meg.
Fekete Ágnes: A szoliter az azt jelenti, hogy egyedülálló fa?
Veres Emese: Igen, Erdélyben lehet látni például olyan hatalmas fákat, amelyek egyedül állnak ott a puszta közepén.
Fekete Ágnes: Azokat leoltják, vagy megpróbálják szaporítani?
Veres Emese: Igen-igen. Téli kézben oltással, vagy nyári szemzéssel szaporítjuk. A rendezvényünk is oltási gyakorlattal fog zárulni.
Fekete Ágnes: Megtanítják az embereket, és ha a papkertben valakinek van kedve hozzá akár be is olthatja a fákat?
Veres Emese: Akár igen. Azt a célt is szolgálnák ezek a kertek, hogy ott a környéken levő idősebb fákról szedve szaporító anyagot, a saját kertjükben tudják tovább szaporítani a fákat.
Fekete Ágnes: Általában miket ültettek eddig ezekben a papkertekben?
Veres Emese: Nagyon sok fajtát. Például 2013 tavaszán huszonegy fajtát ültettünk. Almából nyolc, körtéből öt, szilvából három fajtát. 2014-ben tavasszal több mint harminc fajtát. A szabolcsi rész az almás, a déli, somogyi rész az körtésebb, a ceglédi, az itteni környék az kajszis rész. Megvannak a különböző termőhelyek. Például innen a közelből megkerestek bennünket, hogy most azonnal pándi meggyet szeretnének telepíteni. Ez most sikerült is.
Fekete Ágnes: A pándi meggy is egy ősi fajta?
Veres Emese: Igen. Nagyon sok régi fajta van, amikről az ember nem is gondolná, hogy régiek.
Fekete Ágnes: Ezeknek teltebb ízük van?
Veres Emese: Igen, ízesebb fajták.

Fekete Ágnes: Az őszibarackok közül melyik a régi?
Veres Emese: Általában a női nevekről elnevezett fajták: Piroska, Mariska… Az a legfontosabb szempont, hogy visszakerüljenek oda, arra az adott területre, ahonnan valamikor elszármaztak.
Fekete Ágnes: Tehát ez az egész ötlet nem elsősorban üzleti alapú, hanem erkölcsi. Nem arról szól, hogy holnap ettől több pénz lesz a zsebedben, mert az almák hatalmasak lesznek.
Veres Emese: Valóban nem erről szól. Már csak azért sem, mert eleve egy-két évvel később teremnek, mint az intenzív termesztésre való gyümölcsoltványok.

Baktay Borbála: A Növényi Diverzitás Központ igazgatója vagyok. Az elmúlt két évben több mint ötven kertet hoztunk létre szerte az országban. Egyre nagyobb a jelentkezési kedv, amit most már kapacitásaink alig-alig bírnak, de minden jelentkezést fogadunk. Önkormányzatok, egyházi szervezetek, iskolák jelentkezését várjuk. Ezek egy olyan génmegőrzést és bemutatást egyszerre szolgáló kertek, amelyek arra hivatottak, hogy a régi fajtákat megőrizzék, és egyben bemutassák. A régi fajták diverzitása, tehát sokfélesége, sokkal-sokkal nagyobb, mint azoké, amiket most a piacon találhatunk.
Fekete Ágnes: Ez általában is igaz, hogy sokkal többféle gyümölcsöt ettek az emberek régen? Mi például almából is csak néhány fajtát ismerünk: jonatán, starking…
Baktay Borbála: Manapság például, ha a diákokat megkérdezünk, hogy ismerik-e a naspolyát, sok mindent mondanak, de azt nem biztos, hogy az egy gyümölcs. De a fajtákon belül is sokkal nagyobb a sokféleség, mint gondolnánk.
Fekete Ágnes: Ha valaki szeretne jelentkezni erre a programra, mit tegyen?
Baktay Borbála: A Növényi Diverzitás Központ, a NöDiK honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők, a www.nodik.hu oldalon.

Orosz Róbert: Az Abaúji egyházmegyében, a tomori gyülekezetben vagyok lelkész.
Fekete Ágnes: Ezek szerint ott is van egy papkert?
Orosz Róbert: Az önkormányzattal közösen veszünk részt a programban. A polgármester úrral és a képviselőtestülettel úgy állapodtunk meg, hogy én bonyolítom a szakmai részét, és ami majd megterem, annak a fele az egyházközségé.
Fekete Ágnes: Kié a föld?
Orosz Róbert: A föld az önkormányzat tulajdona. Ugyanis mire hozzánk eljutott volna a projekt, addigra adományba kaptunk annyi fát, hogy a parókia kertjét betelepítettük.
Fekete Ágnes: Milyen fákat ültettek?
Orosz Róbert: Almafát, körtét, meggyet, cseresznyét, barackot és szilvát…
Fekete Ágnes: Tehát vegyesen.
Orosz Róbert: Igen. Aztán ősszel szalmával betakartuk, és most indult a bontása. Éppen ma kibontották, holnap lemosom. Azt én fogom csinálni. Ősszel megmetszük, jön az ellenőrzés, valahogy csak megleszünk!
Fekete Ágnes: Nagyon tetszett az a kiírás, hogy "Magtól a magig". Az Édenkert jut az eszembe.
Orosz Róbert: Igen. Kaptunk valamit, amire vigyázni kell, megmenteni azokat, amik még őshonosak.
Fekete Ágnes: Ez a teremtés! Éppen ezt a feladatot kapta Ádám és Éva.
Orosz Róbert: Igen, nyilván így van. Uralkodni és élvezni azt, amit kaptunk. Gondozni és ápolni kell, de mindeközben valahonnan valahova eljutni. Most északról jöttünk, és ahogy Mezőkövesd környékén jártunk, láttuk, hogy ott már kipattantak a rügyek. Annyira jó volt látni a zöldbe, fehérbe és rózsaszínbe öltözött fákat!
Fekete Ágnes: Mert Tomoron még hideg van?
Orosz Róbert: Felénk azért még hűvösebbek az esték, és előfordulnak talajmenti fagyok is.
Fekete Ágnes: A gyülekezetről mondjon egy pár szót!
Orosz Róbert: Négy falunk van, ahol a négy faluban alig éri el az egyházfenntartók létszáma a kettőszázat. A Cserehátnak egy olyan vidéke ez, amely elnéptelenedik, elszegényedik. Az egyik leghátrányosabb térség. De mindenhol van az Istennek egy adott gyülekezete, egy adott közössége, amelyet az Ő szolgálatára telepített oda.
Fekete Ágnes: Miért jó ott élni?
Orosz Róbert: Újszászi Kálmán nyilatkozta annakidején Sárospatakon, hogy "sorsommá lett Patak". Én úgy érzem, hogy nekem sorsommá lett Abaúj, egy kicsit sorsommá lett a Cserehát. Talán azért maradok ott, mert én otthon vagyok ott, ahol vagyok.

Hajdú Zoltán Levente: A gyülekezetünk néhány évvel ezelőtt ökogyülekezeti címet is kapott. Sok éve szeretnénk megvalósítani azt a teológiai gondolatot, hogy az Úristentől kapott, teremtett világot minél természetesebb módon őrizzük meg magunk körül. Szeretnénk megmutatni a környezetünknek, hogy minél természetesebb valami annál szebb. Próbáljuk átadni a következő generációknak és a közösségben élőknek, hogy azokat fogyasszuk, amiknek köze van a természethez és ahhoz az élettérhez, ahol lakunk. Most tavasszal lesz először saját gyülekezeti piacunk.
Fekete Ágnes: Nyitott erre a gyülekezet?
Hajdú Zoltán Levente: Nagyon nyitott és vannak, akik kifejezetten ilyen jellegű dolgokkal foglalkoznak. Szólád a Balatontól nincs messze, de nem közvetlenül a parton van, hanem onnan a második falu. Azt tapasztaljuk, hogy a nagyobb városokból és Budapestről sokan költöznek le oda. Ott még igazi faluközösség van, és többé-kevésbé érintetlen a környezet. A beköltözők között sok a kifejezetten ökotudatos ember, akikkel jól végig lehet vinni az ilyen programokat. Azonban az is nagy öröm, hogy a helyiek sem zárkóznak el, nem gondolkoznak a nagyüzemi, megszokott mezőgazdasági formákban. A gyülekezeti tagjaink között is van, aki sajtot,vajat készít, vannak, akik állatokkal foglalkoznak, és kifejezetten odafigyelnek, hogy őshonos állatfajtákat tartsanak, szürke marhát, mangalicát. Azt látom, hogy valami egészen új szín kezd kibontakozni ebben az irányban is.
Fekete Ágnes: A természetes szó magyarul annyira szépen kifejezi, hogy a Teremtő szerinti.
Hajdú Zoltán Levente: Szóládon a valamikori tanítólakás a parókia mellett van és közös a kertjük. Azt találtuk ki az önkormányzattal, hogy abban a közös kertben, egy közel egy hektáros gyümölcsöst szeretnénk létrehozni. A tanítólakásban pedig pályázati pénzből egy gyümölcsfeldolgozó kis üzemet is szeretnénk kialakítani. Ősszel gyülekezeti óvodát indítunk, és majd ott használjuk fel a gyümölcstermést. Emellett a Balatonhoz közeli nagyon szép völgyben lakunk. Ez akár turisztikai attrakció is lehet.
Fekete Ágnes: Mikor lettek a fák elültetve?
Hajdú Zoltán Levente: Mi még csak az előkészítő szakaszban vagyunk, ősszel fogjuk őket elültetni. Reméljük, hogy a pályázatot is megnyerjük és a gyümölcsfeldolgozó is elkészül. A helybeliek a saját termékeiket is hozhatják. Majd ha a fák termőre fordulnak, akkor az óvodában tudjuk hasznosítani a termést.

Fekete Ágnes: Híreink élén Kató Bélát az Erdélyi Egyházkerület püspökét hallják, aki a Mikó Kollégium ügyének alakulásáról beszél.

Kató Béla: Mint ahogyan azt mindannyian tudjuk, a református Székely Mikó Kollégium sorsa lezárult. Másodfokon is ítéletet hirdettek. Végülis a bírósági végzés nem a tulajdonjogot állapítja meg, hanem arról beszél, hogy a visszaszolgáltató bizottság azt nem elegendő dokumentum alapján szolgáltatta vissza a református egyháznak. Nem állapítja meg, hogy nem a református egyházé. Az akár lehetne is az övé. Ez azt jelenti, hogy alapjában az egész református kollégiumi rendszerünk vagy egyházi intézményünk kérdését szeretnénk Strasbourgban feltárni, amikor odafolyamodunk, mert az egy hamis állítás, hogy ne lett volna az egyház szerves része. Hat hónapunk van a fellebbezésre a Strasbourgi Emberjogi Bírósághoz. Sor került a Kollégium visszaállamosítására, tehát elvették, visszaírták a telekkönyvbe, mi pedig át kellett adjuk az államnak. Bennünket a korrupcióellenes ügyészség jelentett fel és annak alapján ítéltek el, – ami azért csúsztatás, – mert itt senkit nem lehet azzal vádolni, hogy korrupciót elkövetett volna, hiszen a visszaszolgáltató bizottság előtt is annyira evidencia volt ennek a Kollégiumnak a tulajdonjoga, hogy semmilyen papír nem kellett volna. Csak meg kell kérdezünk tíz embert, és mindenki tudja, hogy ez mit jelentett és kié volt. Tehát ilyen szempontból nem lehet ezt összehasonlítani és összemosni más ügyekkel. Olyan hangulat van most Romániában, hogy óriási visszaélések és nagy korrupció van. Ezen a farvízen sok olyan korábban bizonyos politikai erőktől hangoztatott vélemény kap szárnyra, hogy "igen, a történelmi egyházak rendkívül sok mindennel rendelkeztek, és nem helyes, hogy ők visszakapják ezeket a javakat, ezért már régóta tenni kellett volna valamit." Elég szomorú ez. Én hiszem azt, hogy nekünk Strasbourgban igazságot szolgáltatnak.

További református programjaink, híreink:
Országos Esperes-Gondnoki Értekezletet tartanak április 15-én, szerdán 10 órától Budapesten az Abonyi utca 21. szám alatti Zsinati Székházban.

Végh Tamás lelkipásztor és Bodó Sára professzor tart előadást április 11-én, szombaton Mezőcsáton, a gyülekezeti napon, ahol Mészáros János Elek is fellép.

Johann Sebastian Bach és fia, Philipp Emanuel Bach műveiből ad hangversenyt Spányi Miklós április 12-én, vasárnap 18 órakor Budapesten, a Kálvin téri templomban.

A Keresztút Zenekar koncertezik április 11-én, szombaton 18 órakor Nyírmeggyesen, a református templomban.

Jótékonysági verskoncertet tart a Budai Irgalmasrendi Kórház Szemészete javára Petrőczi Éva költő és Csörsz-Rumen István régizenész április 10-én, pénteken Budapesten az Árpád fejedelem útja 7. szám alatti kávézóban.

Pálhegyi Ferenc Kalauz a bibliai lelkigondozáshoz című könyvének bemutatója április 10-én, pénteken 17 órakor lesz Budapesten, a Ráday utca 28. szám alatti Bibliás Könyvesboltban.

Fekete Ágnes:

"Lássad Siont, ünnepeinknek városát, … mint nyugalom hajlékát, mint sátort, mely nem vándorol…" Ézsaiás 33,20
"Újholdaitokat és ünnepeiteket gyűlöli lelkem; terhemre vannak, elfáradtam viselni." Ézsaiás 1,14

Húsvét ünnepének illata még az orrunkban van. Az ünnep az élet rítusát adja. Ez a világ egyfajta ritmus. Nemcsak a reggel és az este meg az évszakok adják ezt, hanem ezekből következően mi magunk is kialakítunk szokásokat, amik keretet, medret adnak a dolgoknak. Nem kell gondolkodnunk azon, hogy mossunk-e fogat, vagy sem, mert megszoktuk. Azt látom, hogy ma talán azért is nehéz döntéseket hozni, mert elvesztek a rítusok. Ha minden áldott nap mérlegelnem kell azt, hogy melyik cipőbe bújok reggel, hogy milyen takaróval alszom, rettentő nehéz lesz az élet. Már a Teremtés leírásában szerepelnek az ünnepek, mint a természetes élet alapvető részei. Régen feljött a hold, az ember látott valamilyen formát az égen, és pontosan tudta, hogy mi a dolga. Nem volt állandóan döntéskényszerben. Tere volt a döntéseknek.
A hagyomány, azok a szokások, amiket örököltünk egyszerűen visznek a hátukon, és a fontos kérdésekben való gyors döntéseket segítik. Persze a modern ember úgy találja, hogy ő önmaga szeretne lenni, és ne történjen vele csak úgy az élet. Nem kellenek a formaságok, mert azok előbb-utóbb kiüresednek. Izrael életében is állandóan jelen volt ez a dilemma. Kellenek az ünnepek, kell a lecövekelt biztos Szentsátor, ahova mindig lehet menni, ami nem az emberi minőségtől függ, hanem csak Istentől, ugyanakkor a próféták szembe kerültek az üres ünnepléssel: azt hitték az emberek, hogy ha elmennek a templomba, bemutatják a szükséges áldozatot, már minden rendben van. Keményen mondja Ézsiás az Úr szavát: "gyűlölöm ezeket az ünnepeket." Ma mindennél fontosabb, hogy e végletek között visszataláljunk az ünnepekhez.
Lássuk be, hogy rítusok nélkül nem lehet élni! Ahogyan a mag is úgy növekszik, hogy annak kerete, formája, rendje van, így a mi életünk is csak valamilyen rendben képes a növekedésre. Szükségünk van arra, hogy legyenek meghatározott idők, amikor például kikapcsoljuk a telefont. Ha szeretnénk akaratunkat erősíteni, akkor kellenek szigetek, amiket nem kérdőjelezünk meg, amikről nem döntünk. Az is lehet egy rítus, hogy minden döntés előtt alszunk egyet. Mondásunk is ezt sugallja: "alszom rá még egyet". Az ember kicsit eltávolodik a dolgok súlyától, egy egyszerű szokást végez, és könnyebben vállalja a döntés kockázatát. Amikor valami eldől, emögött szinte látjuk a képet, ahogyan egy fa mögül a támasztékot kiveszünk, és a fatörzs a földre esik. Így dőlnek el a dolgok. A jelképet folytatva akkor lesz bátorságunk dönteni, ha addig tartotta valami a dolgokat. Akkor tudunk biztonságosan és jól dönteni. Mi reformátusok kicsit félünk a rítusoktól. Könnyen látunk formaságot abban is, ami természetes szokás. Hamar meglátjuk az ürességet. Pedig sokszor a forma tartja meg a tartalmat. Üresnek tűnő forma segít át minket abba a helyzetbe, hogy dönteni tudjunk. Jézus is részt vett üresnek tűnő ünnepeken. És ezekből lépett elő, hogy azt a többet átadja, amit az emberek nem láttak bele az ünnepbe.
Adja Isten, hogy fejlődni, növekedni tudjon életünk, akaratunk azáltal is, hogy ünnepelünk! Ámen.