2015-09-23

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Van egy kedves könyv, az a címe, hogy Az élet játéka. Eleanor Porter írta. Ennek az a lényege, hogy egy kislány megtanulja, hogyan fedezzen föl minden rossz dolog mögött valami jót. Ha például egy mankót lát, gondolhat arra, hogy neki erre nincs szüksége. Azt hiszem ezt a játékot önmagunkkal a legnehezebb eljátszani. Belenézni a tükörbe, és elmondani, hogy mindaz a hiányosság, amit egyből felfedezek, mi mindenre lehet jó. A legnagyobb játék azt felfedezni, hogy én magam nem vagyok selejt, hanem Isten különös kincse vagyok. Sőt, Isten éppen egy ilyen emberre gondolt, mint amilyen én vagyok, amikor megteremtett, és ez a szín is kell a világhoz azért, hogy szép legyen. Amikor Darvas Gyopár elkezdte készíteni virágmintás képeit, Isten színpompás világáról szeretett volna vallomást tenni. A Szilágyi Dezső téri templomban a kiállítás helyszínén beszélgetett Vörös Virág Szarka Miklósné Darvas Gyopárral. Először néhány látogatót hallhatnak.

Látogató: Egy kicsit késtem az istentiszteletről, ezért a hátsó padsorban foglaltam helyet, így azonnal megláttam a képeket. Nagyon tetszik, hogy természetes anyagokkal, annyira komplex dolgokat tud létrehozni az alkotó. Itt van például ez a sűrű erdős kép, ami olyan, mintha a magyar népmesék háttere lenne. Vagy ott elől vannak olyan képek, amelyek a templomi üvegablakokat idézik fel, és virágszirmokból vannak rajtaangyalok. Itt pedig tengeri élőlények ugyanúgy virágszirmokból. Annyira leleményes, és ugyanakkor annyira egyszerű, nagyon komplex és konstruktív minden alkotás.
Vörös Virág: Így van! Láttad már az Édenkert című képet? Egy ilyet összerakni valóban nagyon komplex munka.
Másik látogató: Nézem ezeket a képeket, és én is kedvet kapok, hogy menjek, gyűjtsek anyagot, és csináljak ilyeneket. Csodálatosan szépek!
Vörös Virág: A képek mellett mottók is vannak. Ez különösen tetszik: "Magunkban hordunk minden csodát, amelyet kívül keresünk." Honnan származik ez az idézet?
Szarka Miklósné Darvas Gyopár: Sir Thomas Browne tizenhetedik században élt angol költő írta le ezt a mondatot: "Magunkban hordunk minden csodát, amelyet kívül keresünk." Meg van teremtve bennünk egy sajátos belső lelkivilág, amelyhez szemlélődésünk során társításokat keresünk. Gyakran olyan képi, zenei, vagy gondolati anyagot, amelynek segítségével lassan kialakul bennünk egy csak ránk jellemző, egyéni világlátás. Így jó esetben megtaláljuk életünk hivatását, feladatunkat ebben a világban, társunkat, családunkat, és mindennek nyomán, lelki békénket. Velem ez megtörtént. Azonban nagyon lassan alakult ki az a lehetőség, hogy csupán ezzel foglalkozzam. A férjem lelkész, ezért közel tizenhét éven keresztül gyülekezeti munkában dolgoztunk, és parókián éltünk. Én mindenben segítőtársa voltam a férjemnek. A gyermekmissziót csináltam minden vasárnap. Négy gyermekünket neveltük föl, köztük egy súlyos beteg gyermeket is. A házimunkák és ezek annyira lekötöttek, hogy sokkal később engedhettem meg magamnak azt, hogy a művészeti vonalat is szabadjára engedjem egy kicsit magamban.
Először is észre kell vennem a virágot vagy levelet, hogy valami érdekesség van benne. Aztán újságpapír közé teszem, lepréselem. Könyvekbe, lexikonokba jó szorosan rakom a könyvespolcra. Két-három-négy hét után megnézem őket, hogy milyenek lettek? Van, amelyik elveszti a színét, van, amelyik csak halványul, van, amelyik gyönyörű élénk színű marad. Egyesek formája rögtön üzen nekem, és valamit eszembe juttat, hogy ebből mit lehet csinálni. Például egy gyönyörű petúnia szirmáról eszembe jut egy táncosnő szoknyája, vagy egy holdfelkelte. Ezek az átlátszó képek például úgy készülnek, hogy saját fényképeimre ragasztottam a virágokat. Ezen az látszik, amikor felkel a hold, és még világos a háttér, de a telihold is ott ragyog az égen. Ebben gyönyörködve egyszercsak "beugrott" az Ige: "Dicsérje őt a nap és a hold, dicsérje minden fényes csillag! … mert Ő parancsolt és azok létrejöttek." (Zsolt 148,3. 5b) Valahogy ezekből szeretnék megmenteni, hogy kicsit tovább éljenek. Eddigi életem során mindig hajcsár volt számomraaz idő. Mindig időre kellett menni, időre kellett kész lennieaz ebédnek, gyerekeket az iskolába indítani. Találkoztam egy görög bölcselő gyönyörű kis könyvecskéjével. Tatiosz, azt írja egy helyen: "Hű barát az idő: felnyitja a szemeket, meghozza a tisztánlátást; tetté érleli a szándékot, alkotássá emeli a gondolatot…"
Vörös Virág: Ehhez is egy gyönyörű kép tartozik.
Szarka Miklósné Darvas Gyopár: Nagyon sok időre volt szükségem ahhoz, hogy az egész életem leszűrt tapasztalatai és élményei, az ötvenöt éve olvasott Bibliám gondolatai, az Igék így jelenhessenek meg ezen a kiállításon. Itt látszik, hogy az egy bokorról egy időben szedett levelek sem egyformák, és nem tökéletesek. Mi emberek sem vagyunk teljesen egyformák. Kosztolányi Dezső megerősített engem ebben:
"Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló." /Halotti beszéd/

Van köztük barna, barnás zöld, van, ahol az erezetek nagyon szépen látszanak, és van, ahol a színek is változnak egy-egy levélen belül is. Olyan fantasztikus gazdag variációval teremtette meg Isten a földi növényzetet és állatvilágot! Akkor az embert még sokkal igényesebben kellett megalkotnia. Mindannyian formálódó műalkotások vagyunk a kezében.

Vörös Virág: Mi indított, hogy ilyen képeket készíts?
Szarka Miklósné Darvas Gyopár: Egyrészt a nevem. Sokat gondolkoztam azon, hogy miért adták nekem a szüleim a Gyopár nevet? A legelső préselt virág, amit fölragasztottam az pontosan egy kis havasi gyopár virág volt. Az édesanyám a Bibliájában nézegette sokáig, aztán nekem adta. Egyszer ráakadtam egy nagyon édes kis könyvre. Lukáts Márta Virágok imája. Amikor kinyitottam ott volt benne a Gyopár virág imája. Annyira aranyos és kedves, úgy megörültem neki. Teljesen úgy éreztem, hogy ez az én imádságom is lehet:
"Itt élek a szédítő magasban,
a meredek hegygerincen,
az örvények peremén. …
Bízom, ha itt elszáradok,
az égi magaslatokon
új életre támadok."

Vörös Virág: Ha jól láttam van olyan műved is, amely csak havasi gyopárból készült.
Szarka Miklósné Darvas Gyopár: Ez a folyóvíz mellé ültetett fa. Ez a fa egy kicsit hasonlít atavasz, nyár, ősz, tél körforgásához. Ez a talaj, ez a víz és a napfény. Mindez kell ahhoz, hogy egy fa jól éljen és jól teremjen a természetben. Átvitt értelemben az embernél is ugyanezt látjuk, ha valóban Istenben gyökerezik.
Fantasztikusan sok imameghallgatási élményem van. Amikor leérettségiztem, három dolgot kértem Istentől: kértem, hogy legyen egy állásom, legyen egy társam és családom. Az állásra három hónapot kellett várnom. A társra kilenc évet, és kilenc év után Isten megengedte, hogy létrejöjjön ez a kapcsolat és a házasság. Négy gyermeket neveltünk föl. A legkisebb gyermekünket agydaganattal operálták négy alkalommal. Az ő felnevelése iszonyatos nehéz dolog volt.
Minden művészi alkotás mögött van egy gondolat. Az Újszövetségben olvassuk: "Vegyétek figyelembe a mezők liliomait" Ez volt az a gondolat, amely a virágok irányába mozdított. "Figyeljétek meg a mezei liliomokat… Ha pedig a mező füvét, amely ma még van, és holnap a kemencébe vetik, így öltözteti az Isten, nem sokkal inkább titeket, kishitűek?" (Máté 6,28. 30) Ezt mind megtapasztaltam. A sok nehézségetmindig segített megoldani Isten.
Régebben is készítettem egy-két ilyen képet, és elajándékoztam őket. Az egyik barátnőm, aki tanítónő, azt mondta, hogy készüljek föl, mert szeptemberben kiállítást rendez nekem az iskolájukban. Alig egy nyár állt a rendelkezésemre.
Vörös Virág: Amit itt látunk, mind egy nyár termése?
Szarka Miklósné Darvas Gyopár: A nagy része az tavaly nyáron készült, de régebbiek is vannak itt. Amíg látok, és amíg a kezem nem remeg, addig szeretném csinálni a képeket!

Fekete Ágnes: Következő beszámolónk szintén arról szól majd, hogy minden ember, minden gyerek is egy szín, érték Isten kezében, és a mi társunkként is. A komádi reformátusok most ősszel indítottak útjára egy iskolát. Hihetetlen összefogás, akarat volt az alapítókban, de sajnos az ellenségeskedés is megjelent az új intézmény körül. Először Mohácsi Irén és Lisztes Ágnes szülőket és Szűcs Ágnes igazgatót hallják Kiss Sándor segítségével.

Lisztes Ágnes: A szüleim ateisták, de a nagyszüleim hívő emberek voltak. Innen jutottam el odáig, ahol most tartok. Az édesanyám huszonhat éve nagyon beteg. Huszonegy éve dialízisre jár hetente háromszor a Debreceni Klinikára. A Jóisten úgy formálta a sorsomat, úgy terelget ezen az úton, hogynem volt más lehetőségem, mint felismerni, hogy merre kell mennem, és meglátni a jó és nem jó közötti parányi pontokat. Ha nem hittem volna, és nem imádkoztam volna annyit, úgy gondolom, édesanyám már rég nem élne, és én félárva lennék. Most azért imádkozom, hogy bárcsak anyukám is megtérne.
Kiss Sándor: Hogyan találkoztak először a református iskola ötletével?
Mohácsi Irén: Óvodapedagógusként mindketten kapcsolatban voltunk a hitoktatóval.
Lisztes Ágnes: Az, hogy idehozom a gyerekemet az nem volt kérdés. Isten terelgeti az útjainkat. Izgalmas volt a nyár, megedződtünk, és ez a nehézség gyönyörű gyümölcsöt hozott. Ezt, amit itt látnak. Nem így nézett ki korábban. Nem ilyen volt. Ez egy csoda!

Lisztes Ágnes és Zétény Fénykép: Kalocsai Richárd

Kiss Sándor: Hogyan tudtak részt venni ebben a munkában?
Lisztes Ágnes: Borzasztó aktívan. Amink van, azt hozzuk.
Kiss Sándor: Minden szülő így állt a dologhoz?
Lisztes Ágnes: Úgy gondolom, igen. Minden szülő a maga indíttatásából és saját lehetőségeihez képest mindent meg tudott adni. Jöttek takarítani, sepregetni, vagy falat kaparni. Akinek volt például egy kis csészéje azt hozta, vagy bármit, amit tudott. Mindig kérdezték a tiszteletesünket, hogy miben tudnak segíteni. Nagy összefogás van az emberekben. Komádinak szemet szúrt, hogy itt milyen összefogás van. Hála Istennek, hogy észrevették.
Mohácsi Irén: Voltak, akik próbáltak lebeszélni arról, hogy az új iskolába írassam a kislányomat, de ellenálltunk, mert mi ide akarunk tartozni. Érték ezt az iskolát negatív kritikák, és sokan nem értették, hogy romaként miért akarom idejáratni a kislányomat. De itt nem romakérdésről van szó, hanem hitről. A gyerekem nagyon szeret ide járni, megnyugvás neki, és ezért sokkal nyugodtabb, és én is nyugodtabb vagyok így.
Lisztes Ágnes: Kitalálták azt, hogy van ilyen ember, és olyan ember. Isten előtt azonban egyenlő emberek vannak. Ide olyan gyerekek járnak, akik mind egyenlőek, és értékek. Számomra ez a legfontosabb, hogy a gyermek érték. Mindenki egy egyedi kincs, és biztos vagyok benne, hogy mindenkivel úgy fognak foglalkozni, hogy ő egy olyan érték, aki majd egyszer kivirágzik. Itt nincs szó szegregációról. Irénkével együtt dolgozunk, és soha nem volt abból gond, hogy ő cigányszármazású. Hogy minek születünk, azt nem mi választjuk, azt kapjuk. Most itt van kilenc kis cigánygyerek az iskolában, akiket az óvodában tanítottam is. Nem az az érdekes, hogy milyen a bőrszínük, hanem az, hogy mi lakozik bennük. A gyermek maga a kincs. A Jóisten szereti ezeket a kincseket. Mindannyian azok vagyunk. Aki a szegregációval foglalkozik, annak hitbéli problémái vannak. Egymás mellett beszélünk el, ő a szegregációrólbeszél, mi pedig a hitről. Nem vádaskodni kell, hanem el kell jönni és megnézni egy napot.
Kiss Sándor: Kilenc cigány tanulója van az iskolának?
Szűcs Ágnes: Mikor átvittük a papírt, már egyből tudták. Mondták, hogy ennyi van az elsőben. De én nem tudtam, mert nem számoltam meg. Ez nem volt kérdés.
Lisztes Ágnes: A Jóisten eldönti, hogy mi a célunk ezen a világon. Ő tudja, mi még nem. Valamennyi szülő nevében csak köszönni tudok. Azoknak is nagyon köszönöm, akik imádkoztak értünk. Budapestről is jöttek nekem az sms-k, hogy imádkozunk, imádkozunk, imádkozunk.
Szűcs Ágnes: Amint megkaptuk az engedélyt azonnal elkezdtek jönni az emberek beíratni a gyerekeket az iskolánkba.
Kiss Sándor: Ezt úgy képzeljük el, hogy augusztus végéig nem tudták a szülők, hogy elindul-e az iskola?
Lisztes Ágnes: Igen.
Szűcs Ágnes: Nagyon éles helyzet volt.
Lisztes Ágnes: Ha a lelkészünk olyan kitartással, buzdítással és lelkesedéssel nem áll úgy mellettünk, ahogyan ezt tette, akkor mi szülők ebbe belerokkanhattunk volna. De így kitartottunk és tudtuk, hogy ez így jó lesz. Bíztunk és hittünk az utolsó percig, és sokat imádkoztunk. Nagyszerű érzés volt a férjemmel együtt látni, ahogyan az emberek özönlöttek beíratni a gyerekeiket.
Mondják, hogy jó újra gyerekhangot hallani innen az iskolából, mert ez iskola volt korábban is. Felpezsdült az élet. De milyen élet! A mi Urunk mindent szépen igazgat.

Mohácsi Irén és Maja Fénykép: Kalocsai Richárd

Mohácsi Irén: Nagyon anyás a kislányom, mivel egyedül nevelem. Egy éven keresztül, a jelző csengőig ott ültem vele, és mondtam neki, hogy menj, itt a tanító néni, itt vannak a barátaid, de nem akart elválni. Most elindulunk reggel hét órakor és negyed nyolckor közli velem: "Anya, mehetsz!" Tehát nekem ez nem mindegy! Én gyerekként nem kaptam ilyen neveltetést. Ezért örülök annak, hogy a kislányom ezt megkaphatja. Azért kezdtünk el templomba járni, mert az óvodai hittanórákat megszerette a lányom. Gyermekbibliát is kellett neki venni, mert szereti, ha együtt olvassuk.
Kiss Sándor: Ez azt jelenti, hogy a vasárnapi istentiszteleten is szeretnek ott lenni?
Mohácsi Irén: Igen, mindig mondja, hogy ő meg akarja hallgatni a "Jézuskát". Tanít nekem imákat is, amiket a hitoktatótól hall, és így együtttanulunk. Az öcsém miatt is jövünk a templomba. Ő sajnos elvonó intézetben van.
Kiss Sándor: Alkoholproblémákkal?
Mohácsi Irén: Nem. Drog. Egy református intézetben van, és tudom, hogy segített neki Isten.

Szűcs Irén Fénykép: Kalocsai Richárd

Szűcs Ágnes: Nekünk, pedagógusoknak is ez egy komoly egzisztenciális kérdés volt. Megvolt az előző munkahelyünk, de az utolsó percben tudtunk csak ott is felmondani. Egész nyáron abban a bizonytalanságban voltunk, hogy ha meglesz az iskola, akkor át tudunk jönni, ha nem akkor pedig ott maradunk. Minden elismerésem a pedagógusoknak, hogy ezt így végigcsinálták és felvállalták. Elmondtam itt a tanévnyitón is, hogy legyen mindenki büszke arra, hogy az iskolának az alapítási évében, tehát ebben a tanévben itt lehet a kezdeteknél. Biztos Kezdet Gyerekház is működik Komádiban, és velük is szeretnénk együttműködni. Ők konkrétan a hátrányos helyzetű gyerekek sorsát karolják fel. Közös programokban gondolkodunk, illetve abban, hogy ha ők szerveznek valamilyen programot, akkor a mi iskolánk gyermekei is részt fognak venni a mesemondóversenyen, kiránduláson, színházlátogatáson vagy más programokon.
Az iskola címerében a Református Egyház címeréből a napba néző főnixmadarat vettük át, a pecsétünkön is ez van. A főnixmadár állandóan képes megerősödve megújulni, újjászületni. Ez az iskola is ilyen: megerősödve született újjá. A főnixmadár az iskola megújulásának a jelképe, és egyben az egyre megújuló hitünknek is.
Kiss Sándor: Magyarország egyik leghátrányosabb helyzetű kistérségében élnek. Úgy tudom, nagy itt az elvándorlás. Ebben a helyzetben mit jelent ez az újjászületés?
Szűcs Ágnes: Sok fiatal család telepedett le itt Komádiban. Születnek gyerekek is. Akik házat, lakást vásároltak itt, dolgoznak, úgy gondolom, itt tervezik a jövőjüket. Valószínűleg itt fogják a gyerekeiket óvodába, iskolába járatni. Biztos vagyok benne, hogy lesz gyerek.
Kiss Sándor: Hogyan lehet itt tartani a családokat?
Szűcs Ágnes: Szerintem az első a megélhetés, hogy van-e munkahely? A másik pedig a gyerekem jövője. Ehhez pedig szorosan hozzátartozik az iskoláztatás. Nem volt felvételi, nem válogattuk a gyerekeket, minden gyermeket felvettünk, aki jelentkezett. Lehetnek ugyan nagy eltérések a gyerekek képességei között, éppen ezért minden osztályban van egy tehetséggondozó szakkör, illetve lesz egy korrepetáló jellegű, felzárkóztató jellegű szakkör is. Ez nem más, mint az összefogás csodája, ami itt megtörtént. Most kezdek felocsúdni ebből az álomból, bár nem baj, ha örökké tart!

Hírek:
Még lehet csatlakozni ahhoz a biciklis zarándokúthoz, amellyel az éghajlati igazságosságra szeretnék felhívni a figyelmet a www.tekerjafelebaratodert.hu oldalon. Akár Budapesten egy rövid szakaszra is bárki csatlakozhat a kerekezőhöz. Számos helyen tartanak előadásokat a következő héten istentiszteleteket, kiállításokat a teremtésvédelemmel kapcsolatosan, mert ez a Teremtés Hete. A hét nyitóistentisztelete szeptember 27-én, vasárnap 10 órakor lesz Tokajban.

A Gondolkodó szeretet – Gondoskodó szeretet beszélgető sorozat első összejövetele szeptember 29-én, kedden 18 órakor kezdődik, Bogárdi Szabó István és Szűcs Ferenc bevezető előadásával Budapesten, a Szilágyi Dezső téri egyházközség nagytermében.

Harc az olajjal, harc az olajért címmel tart előadást dr. Bacskai Antal a Debreceni Református Kollégium Budapesti Baráti Körében szeptember 26-án, szombaton 15 órakor Budapesten, a XIV. kerületi Tábornok utca 2. szám alatt.

Ökumenikus közéleti konferencia várja az érdeklődőket szeptember 26-án, szombaton délelőtt a Ráday utca 28. sz. alatti református székház dísztermében, "A megújulás reménye a keresztény társadalmi jelenlétben" címmel. (Előzetes regisztráció: www.megujulasremenye.hu)

Őszi Cigánymissziós Konferenciát rendeznek szeptember 25. és 27. között Balatonszárszón, az SDG Konferencia Központban.

A Vizsolyi Biblia kiadásának 425. évfordulója alkalmából emlékünnepet rendeznek szeptember 26-án, szombaton Vizsolyban Fekete Károly és Csomós József szolgálatával.

A Dunántúli református orvosok és jogászok tartanak közös találkozót szeptember 26-án, szombaton 10 órától Pápán, a teológia dísztermében. Igehirdetéssel Steinbach József szolgál.

Presbiteri napot tartanak szeptember 26-án, szombaton 10 órától Miskolcon, a Felsővárosi református templomban Tőkéczki László és Takaró Tamás előadásával.

A Bethánia CE Szövetség körzeti csendesnapot tart szeptember 26-án, szombaton 10 órától Miskolcon, a Deszka templomban.

A Hirdesd az Igét! program keretében iskolai missziói napot rendeznek szeptember 27-én, vasárnap 15 órától Mezőtúron, a református templomban.

Isten rendje az oktatásban, nevelésben címmel rendeznek ökumenikus Női Területi Találkozót október 3-án, Győrben. Szeptember 28-ig várják az érdeklődők jelentkezését. ([email protected])

Érdi Tamás zongoraművész ad hangversenyt Franz Schubert műveiből szeptember 27-én, vasárnap 16 órakor Pócsmegyeren, a református templomban. Előtte Fél négytől a Schubert emléktábla koszorúzására kerül sor.

Konok Tamás Kossuth-díjas festőművész kiállítása Mikroludiumok címmel nyílik szeptember 24-én, csütörtökön Budapesten a Ráday utca 28. szám alatti Biblia Múzeumban.

A Református Házasság- és Családsegítő Szolgálat egyéni, páros, vagy családi lelkigondozást is végez. A 06-1-803 6320-as számon vagy a [email protected] címen lehet jelentkezni.

A református telefonos és internetes lelkigondozás 40 órás tanfolyamot hirdet leendő önkénteseknek, akik szívesen részt vennének ebben a szolgálatban. Jelentkezési határidő: szeptember 30. ([email protected])

Fekete Ágnes áhítata:

Duccio: A 153 hal csodája

"Simon Péter ezt mondta: Elmegyek halászni. Mondának néki: Elmegyünk mi is te veled. Elmenének és azonnal a hajóba szállának; és azon az éjszakán nem fogtak semmit. Mikor pedig immár reggeledék, megálla Jézus a parton; a tanítványok azonban nem ismerék meg, hogy Jézus van ott.Monda azért nékik Jézus: Fiaim! Van-é valami ennivalótok? Felelének néki: Nincsen!Ő pedig monda nékik: Vessétek a hálót a hajónak jobb oldala felől, és találtok. Oda veték azért, és kivonni már nem bírták azt a halaknak sokasága miatt. Szóla azért az a tanítvány, a kit Jézus szeret vala, Péternek: Az Úr van ott!" János 21,3-7

Van olyan, amikor az ember téblábol, nem tud magával mit kezdeni, azt érzi, hogy megőrül, ha nem csinál valamit. Valami ilyen lehetett Péter hangulata, amikor azt mondta, elmegyek halászni. Szinte csöndben, szűkszavúan, ösztönösen visszamentek a tanítványok oda, ahonnan jöttek. Vissza az emlékekhez. Lehet az is, hogy Péter egyedül szeretett volna lenni megint a tengeren, hogy kicsit kifújja magát. De a többi tanítvány a nyakába varrta magát, és így együtt töltötték az estét ugyanazzal a kudarccal, mint egykor régen. Jézust úgy ismerték meg, hogy egy hasonló halászati kudarc után, segítségével rengeteg halat fogtak. Most ugyanez az élmény ismétlődik meg.
Igen, az élet tele van ismétléssel. Mintha mindig ugyanaz történne velünk. Mintha Isten újra és újra visszaküldene ugyanabba az iskolába minket: még nem tanultad meg a leckét. Ez néha fájdalmas. Szeretnénk repülni, alkotni, erőt mutatni az életben. Ehelyett mintha minden ugyanaz maradna. Az iskolapadot soha nem hagyjuk el. Mert Isten mindig ugyanazt szeretné nekünk elmondani. Ő nem a modern világ módszerével dolgozik, és nem örökké újdonságot hoz el, hanem mindig ugyanoda tér vissza. Minden nap például egy kis teremtés. Minden felkelő Nap az igazi egyetlen napot ajándékozza nekünk. Minden nap maga az Élet. Soha nem történik semmi más. És minden kérdés újra és újra ugyanaz: "szeretsz-e engem?" Isten az emlékeinkkel dolgozik. Azokat szeretné a szeretet erővonalába belehúzni. És ahogyan Péternek felderengett a régi emlék, és meglátta Krisztust, úgy láthatjuk meg mi is őt, ha engedjük, hogy felpiszkálja emlékeinket. De a legtöbb ember eltemeti azt, ami történt. Sőt az is megtörténik, hogy az emlékezésünk is egyfajta temetés. Voltam olyan emléktábla avatáson, amikor az volt a benyomásom, ezt azért állítják, hogy igazából ne kelljen arra az emberre a maga valóságában emlékezni. Letudtuk ezt a dolgot, de nem emlékezünk, nem engedjük, hogy az a személy ma is hasson ránk.
Minden ember egy kincs, egy út, egy felismerés, és egy feladat is egyben. Pétert Jézus sokszor elhívta, sokszor elmondta neki szinte ugyanazt. Talán fogalmazhatunk így is: Ő volt az indulatai foglyaként élő ember, akinek meg kellett tanulnia belesimulnia Isten akaratába. Az egész élete arról szólt, hogy Isten, mint valami durva agyagot, a kezében tartotta, és gyúrta-gyúrta, hogy jól formálhatóként végül alkalmas eszköz legyen. Élete végén így lett képes arra, hogy Jézusért kereszthalált haljon. Mindig ugyanaz történik velünk, mert valahol ott van életünkben az az üzenet, amit éppen velünk és általunk akar tenni Isten. Vannak bizonyos érzések és pontok, amin keresztül edénnyé akar formálni mindnyájunkat. Adja Isten, hogy engedjük magunkat formálni. Ámen.