2002-12-18

Farkas Orsolya: Áldás, békesség. Szeretettel köszöntöm a hallgatókat Fekete Ágnes, szerkesztőnk nevében is. Farkas Orsolyát hallják. Karácsony küszöbén utoljára jelentkezünk ebben az esztendőben műsorunkkal. Vásárlási és készülődési forgatagban élünk mindenfelé. A szeretet ünnepének is nevezik a karácsonyt, mert Jézus szinte átölelte világunkat ezen a napon, amikor pici gyermekként eljött hozzánk. De, vajon tudunk-e mindenben szeretettel jelen lenni? A mai műsorban példát hallhatunk arra, hogy még a vásárlásban is lehet ilyen isteni odaadással jelen lenni. Amikor megszületett a megváltó – bár minden esemény olyan volt, mint a megszokott – mégis óriási csoda történt, csak ezt nem látták sokan. Ma sincs ez másként. Egy tanár kollégám mesélte, hogy a szünetben a gyerekek "kiszavazó-show"-t játszottak. Jól beültették már kicsiny értelmükbe, hogy a gyengébbet ki kell lökni a sorból, utána legfeljebb karitatív, jó cselekedeteinek a tárgya lesz a szerencsétlen, mert ugye a kiszavazók is lehajolnak a szegényekhez – látványosan. Először ellökik a táltól, azután alamizsnát osztanak nekik. Ebben a mai kiszavazós világban a Megváltót, mint a leggyengébb láncszemet pontosan úgy lökdösnék házról házra, mint kétezer éve és jó esetben egy istálló jutna számára. Mert, mi emberek, valahogy eltaszítjuk magunktól éppen azt a valakit, aki boldoggá tudna tenni. Azt az Istent húzzuk ki a határidő naplónkból, aki mindenét odaadta, pedig Isten a lelkünk legmélyére helyezte el a szeretet képességét, amiről a pszichológia is tud. Most Bagdy Emőke fog erről az ünneplésről, a lélek szeretetéhségéről beszélni.

Bagdy Emőke: Gyermekkorom óta az egyik legfontosabb a számomra – és férjem és családom a megmondhatója – , hogy nehéz körülmények között is hogyan teremtettem meg azt a lehetőséget, hogy eljussak a templomba. Nekem belépni Isten házába olyan, mintha a szívemet, lelkemet vinném be, hogy íme: most itt vagyok és szükségem van a megújulásra, megtisztulásra, hogy az imában együtt legyek és hogy azt az érzékelhető, különleges atmoszférát úgy tudjam átélni, hogy merítsek belőle, amikor együtt énekelünk és amikor együtt imádkozunk. Én gyerekkorom óta ebből az erőtápból olyan módon tudok tényleg erőt meríteni, hogy szükségem van rá és, ha egybefolyik két hét, rendkívül rossz hatással van rám. Akkor már valahogyan a kedvemen, a hangulatomon is érzem, hogy szükségem van már erre a megújító tápra. Az ima a lélek táplálása. Tehát ugye a testet, lelket tápláljuk, mert a táplálás egymás szeretetbeli etetése. Szeretlek, "etetlek" – ez egy régi mondás. Igenis fontos az, hogy a család együtt legyen és együtt legyünk. Nagyon jó, ha az együttességben táplálkozunk, hiszen az embernek alapvető vágya ez az odatartozás, amit homonómia szükségletnek nevezünk. Mi a magunk hitrendszerében azt mondhatjuk, a nagy egészhez való szerves odatartozás. Tehát, hogy része vagyok és bennem van Ő. Ez a kötődés, odatartozás. Bennfoglalás. Amikor azt mondjuk: "Az Isten szeretet", akkor talán a legfontosabban fogalmazzuk meg: tartozni szeretnénk ahhoz az egyetemes, nagy egységhez, amely maga az isteni szeretet. Honnan jövünk? Mindnyájan anyánk szíve alól jövünk erre a világra. Valahol benn voltunk, valahonnan jöttünk és valahová tartunk az életúton. De édesanyánk szíve alatt – míg életképes lénnyé növekszünk, hogy a világra jöhessünk – a benn levés kilenc hónapja alatt megtanulunk egy olyan, minden sejtünkben benne lévő képesség működtetését, ami a kötődés. Kötődés. Mi van ebben a szóban? Kötni, odakötve lenni? Azaz, hogy akkor is veled együtt vagyok, hogy ha esetleg fizikai mivoltomban távol vagyok tőled, mert ez a láthatatlan kötelék, ami a szeretet, összeköt. Ez téren, időn át érvényes lehet. Nagyon furcsa kultúrában élünk. Olyanban, amiben a szeretet kifejezése és a szeretetről való beszélgetés is, valahogy úgy tapasztalom, hogy szinte zavarba hozó. Egy bal agyféltekés racionális kultúra az, ami uralja a mi életünket. Mit is tud és mit csinál a bal agyfélteke? Rendkívül okos, analizál, szétszed, kutat, feldarabol, az anyagba behatol, ok-okozati viszonyokat keresi. Absztrakt, szenvtelen, érzelmetlen logikával gondolkodik. És mit is tesz? A világból felvesz, elvesz és azután szétszed. Mit tesz a jobb agyfélteke? Szintetizál, egységbe von, emóciókra tanít, vígasztal, szeret, biztosítja azt, hogy átélhessem a nagy egészhez való odatartozásomat, ad és kiterjed, megsokszorozódik, miként a szeretet, aminek ez a letéteményese. A mi pici világunkban a jobb agyfélteke ennek a hordozója. Egy agykutatással foglalkozó tudós McLain azt mondta: a teremtő irgalma, hogy a könyörtelen, rideg és érzésekre képtelen bal agyfélteke mellé a jobb agyféltekét adta nekünk és csak az érezhet a világért vagy a dolgokért, vagy a másikért felelősséget és az érez igazán köteléket, aki tud szeretni. Csak, ha van valakivel kapcsolatunk, közünk hozzá, s főként érzelmi közünk, azért tudunk felelősséget vállalni. Mondd, már ezért a nagy egész világért nem tudunk mi csöppnyi emberi lények felelősséget vállalni, de azért a picike világért, amelyben a mi szeretteinkhez érzelmi kötelékek kötnek és ha összetartozunk, hogyne tudnánk felelősséget vállalni? És nem is kell messzebbre menni, minthogy feleljünk úgy a világ kegyetlen kihívásaira, hogy azt mondjuk: én téged szeretlek. Honnan tudod, hogy szeretlek, hogy ezt valahogy kifejezzem és felelősséget is vállalok érted, mindig ott vagyok, jelen vagyok. Az Isten szeretet – mert valóban mindig jelen van, szüntelenül jelen van az életünkben, ezen a láthatatlan köteléken át, ami a szeretet szálán hozzáfűz és így persze, hogy bennünk is lakik. A szeretet a jobb agyfélteke képessége, erőt ad a bal agyféltekének és itt azt hiszem, hogy Albert Schweizernek az etikáját igazán, ebben a pillanatban nyugodtan ideidézhetem. Szüntelenül tudatosítsuk magunkban, hogy a nagy egész részei vagyunk. Istenben lakozunk és a legjava a mi emberi természetünknek ez a belőlünk utat nyerő rész, ami a szereteten át tud a másik felé utat találni. Egy verseskötetben, amely 2000-ben jelent meg és a fiatal költők antológiája, az a címe, hogy "Lélek mélyből felzengő". Rátaláltam egy 14 éves fiúnak egy versére. Mihalovics Péter a szerző. A vers címe: Nem tudom. Nem tudom mi lettem én, egy érzéketlen lény, mely csak a kiutat lesi, vagy érző szívű ember, ki más érző szívét keresi? …Gonosz a világ, de nem tudom, hogy gonosz is marad-e? Ezért felfegyverkezem a szeretet erejével állig, s küzdök a szeretetért mindhalálig! Kedves vers egy tizennégy éves fiútól.

Farkas Orsolya: Vajon lehet-e szeretettel és szeretetből vásárolni? Talán furcsa ma ezt mondani, de lehet. A Budapesti Svábhegyi Gyülekezet Adventi vásárára látogattam el, ahol a teljes bevételt a templomépítésre szánták. A pici gyerektől a legidősebb néniig, mindenki hozott valamit és vett valamit azért, hogy templomuk legyen.

-Kislányom választott egy kis illatbabát, ez nagyon aranyos, valami illatanyaggal van megtömve és ez neki nagyon megtetszett, én pedig az ajtónkra választottam egy szép díszt és ki is fogom tenni otthon a bejárati ajtóra. Azért szoktam vásárolni, mert, ez a templomépítés javát szolgálja.

Farkas Orsolya: És a fia választott-e már valamit? -Választottál valamit?

Gyermek: Igen, én egy gyönyörű szép nagy vázát.

-Nagyon sok szép dolgot láthatunk itt, játék, amiből lehet válogatni a gyerekeknek, kerámiák, vannak különböző dísztárgyak, de a korcsolyától kezdve a táskán keresztül, minden megtalálható. Régi, vert csipkék, ami nyilván sokkal értékesebb, mint amit itt a kezemben tartok, de azt hiszem, hogy ez attól értékes, mert tudjuk, hogy ez kitől származik a gyülekezetből. Farkas Orsolya: Ön is hozott valamit a vásárba? -Igen, könyveket. Ezeket a vásárokat nem kifejezetten az anyagi haszon miatt csináljuk, hanem tényleg azért, hogy legyen eggyel több alkalom, ahol beszélgethetünk, hiszen így közelebb tudunk kerülni egymáshoz, amikor válogatunk, nézelődünk, meg akkor, amikor behozzák a gyülekezeti tagok az ajándékaikat.

Farkas Orsolya: Te vagy itt a legfiatalabb eladó, igaz? – Igen.

Farkas Orsolya: Ti, gyerekek, hoztatok-e ide valamit a vásárra?

– Igen. Képeslapokat, csomagolópapírt, angyalkákat, gipszfigurákat. Azok darabja 30,- Ft, a csomagolópapír 50,- Ft, szóval keveset kérünk érte.

Farkas Orsolya: Ami engem megdöbbentett, hogy valaki fölajánlotta a féltve őrzött hajcsatjait is.

– Igen, vannak ilyen kedvesek is, hogy még azt is felajánlja a templom érdekében, de arról valószínűleg nem ő tehet, hogy csak 20,- Ft-ot kérnek érte. A múltkor 13 ezer forintot gyűjtöttünk össze gyerekek.

Farkas Orsolya: Azért ez nagy büszkeséggel töltheti el itt a gyereksereget.

– Tavaly mindenki akart árulni kicsiktől a nagyokig. Úgy döntött Kati néni, hogy aki nagyobb, meg többet jár. Én tavaly is árultam. A múltkor hét vagy nyolc birsalmasajtot vettem. Megettem, amit kaptam, én nagyon szeretem és egy évben csak egyszer eszem.

Farkas Orsolya: Megéri – mondjuk – a zsebpénzt itt elkölteni?

– Igen. Megéri, mert van itt egy csomó értékes dolog és sütemény, kendő, agyagtányérok, üveg, mindenféle van. Mindenki minden alkalomra hoz valamit. Nem azért, hogy megszabaduljon tőle, hanem azért, hogy föl tudja ajánlani és minél többet adhasson a templom javára.

Berta Zsolt református lelkész: A mostani Istentiszteletet egy tornateremben tartottuk. Sőt, nemhogy templom nincs, de igazság szerint még gyülekezet sincs, leányegyház vagyunk 1997 novembere óta folyamatosan tartjuk itt az Istentiszteleteket.

Farkas Orsolya: De Itt nemcsak hét éve van élő gyülekezet, hanem különböző tárgyi emlékek, kelyhek tanúsága szerint itt már 1910-ben volt egy gyülekezet.

Berta Zsolt: Sőt, 1888-ból van az első írásos adatunk arról, hogy a svábhegyen élő reformátusoknak – igaz akkor még csak egyszer, évente – istentiszteletet tartottak. Valószínűleg a nyári, üdülő szezonban. Viszont, 1899 Advent első vasárnapjától kezdve minden vasárnap volt Istentisztelet a Svábhegyen. Kezdetben magánházaknál. Tudomásunk szerint még a Jókai villában is, illetve abban a kis épületben, ahol régebben is és ma is gyógyszertár működött közvetlenül a Fogaskerekű állomása mellett. Amikor megépült ez az iskola, ahol most is a gyülekezet az alkalmait tartja, a 20. század első felétől, az 1910-es évektől kezdődően itt, ebben az iskolában kapott a gyülekezet helyet, úgyhogy valóban igen régi ez a gyülekezet. Budapesti viszonylatban legalábbis ez a gyülekezet tulajdonképpen Buda harmadik legidősebb gyülekezete.

Farkas Orsolya: Ez egy nagy gyülekezet is volt, mert az 1960-as években, amikor felszámolták ezt a gyülekezetet, akkor körülbelül százhúsz tagja volt.

Berta Zsolt: Így van. Lelkészi naplókat találtunk 1930-as, 1940-es évekből és akkortájt 200-250-enen jártak ide vasárnaponként templomba. A gyermekeknek két csoportban kellett tartani a gyermek-istentiszteletet. 60-70 gyermek járt az 1950-es évek elején ebből az iskolából a gyülekezetet a Rákosi-korszakban kitették, majd az 1960-as évek közepéig magánházaknál tudtuk meghúzni magunkat. Éppen akkor, amikor az 1960-as évek közepén a XII. kerületnek a hegyvidéki részei is kezdte benépesülni, fejlődni, akkor állt le itt a gyülekezeti élet. Ez egy viszonylag nagy létszámú kerület és egyetlen református gyülekezete van és nagyon bízunk abban, hogy a hegyvidéken lakó reformátusokat össze fogjuk tudni gyűjteni. Érdekes volt megfigyelni, hogy minél nagyobb terembe tudtunk menni, annál többen lettek. Ugyanis egy rövid ideig, 1998-ban a Német Kisebbségi Önkormányzat házában töltöttünk el néhány hónapot itt a hegyen, oda már többen befértünk és többen is jöttek. Miután onnan el kellett jönnünk és idekerültünk vissza az iskola tornatermébe, hiszen a gyülekezet évtizedeken keresztül a múlt század első felében itt tartotta alkalmait. Itt egy nagyobb tornateremben a gyülekezet újra növekedésnek indult. Öt hittan csoportban folyik a munka. Az elmúlt esztendőben konfirmációra is sor került már, gyermekeket hoznak megkeresztelni.

Farkas Orsolya: Régóta szeretne ez a közösség saját templomot is.

Berta Zsolt: A XII. kerületi Önkormányzattól kaptunk egy telket még 1999-ben. Ott fog épülni a Svábhegyi Református Gyülekezet templomba. Reményeink szerint ezt fogjuk elkezdeni építeni a következő év elején.

Farkas Orsolya: Az Adventi vásáron láttam kétfajta képeslapot, amelyen a leendő templom képe volt látható.

Berta Zsolt: Ez a képeslap nagyon szépen néz ki, ezt a Rádióhallgató csak elképzelni tudja. Molnár János grafikus alkotta, templomunkat pedig Ónodi Szabó Lajos és Szécsi Zoltán építészek, mindketten a Budavidéki Gyülekezet tagjai, tervezték. A templom épületegyüttesben fog helyet kapni az istentisztelet helye, tehát maga a templom karzattal, de ugyanebben az épülettömbben kapnak helyet a különböző gyülekezeti helyiségek, különböző gyülekezeti termek. Ebből kettő is lesz, és mivel ez a templom már féligmeddig lejtős terepre épült, ezért úgy döntöttünk, hogy egy altemplomi részt is építünk. Kulturális céloknak fog megfelelni. Egy patkó formában, egy kis belső teret fog képezni. Ezzel is a családias hangulatot erősítve, klasszikus, hagyományos templomformát mutatna egy olyan magas toronnyal, amely talán a város távolabbi pontjairól is látszik. Ugyanakkor a templom épületnek a főhajója egy hengert magában foglalva emlékeztet majd a régi bazilikákra is. Mindezt modern köntösben, az "ót és az újat" szerettük volna építészeti szempontból is ötvözni. Nyerstéglából épül majd, természetesen anyagi lehetőségeink függvényében.

Farkas Orsolya: Ami nekem legelőször feltűnt, az a családias hangulat. Ilyet én – meg kell, hogy mondjam – budapesti gyülekezetekben még nem tapasztaltam. A gyerekek berohannak az istentiszteletre, vagy hátul leülnek a kispadokra és onnan figyelik az istentisztelet alakulását. Számomra nagyon megkapó volt.

Berta Zsolt: Igen. Célkitűzésünk is volt a gyülekezet megszervezésénél. A gyerekeknek nagy örömet okoz, hogy egy tornateremben tartjuk az alkalmainkat, s amikor elpakoljuk a székeket, akkor ők birtokba vehetik ezt a termet. Kötélre lehet mászni, bordásfalra lehet mászni, labdázni lehet. Ezért szeretnénk azt a bizonyos altemplomi részt ilyen ifjúsági klubhelyiségnek megtartani. Azért, hogy a gyermekek ne egyszerűen csak halljanak valamit, egy tanítást, hanem otthonuknak is érezhessék.

Komlós Imréné vagyok a Svábhegyi Gyülekezetnek a presbitere a kezdetektől fogva, azaz hét év óta. Függetlenül attól, hogy nincs épületünk, a gyülekezeti élet az ember számára egy rendkívüli öröm forrása lehet és ez pedig az, a mi gyülekezetünkben. Azt hiszem itt most meg is láthatta, hogy mennyire egyek tudunk lenni még egy ilyen adventi vásár alkalmával is, ahol mindenféle kavalkád keveredik. Sokszor nincs is szükségünk azokra a tárgyakra, de megvesszük, mert tudjuk, hogy milyen szent célt szolgál, a templom megépítését. Azon kívül összekovácsol bennünket egy ilyen alkalom. Egy tárgy mindig emlékeztet valakire. Ha arra gondolok, hogy egy gyönggyel vagy egy kis tányérral hozzájárultam a templom építéséhez, akkor az egy jó dolog.

Farkas Orsolya: Mindig ilyen nagy a tolongás, mint amilyen most volt?

Komlós Imréné: Igen és egyre többen vagyunk, egyre több a gyerek – amint láthatta – és filléreikkel hozzájárulnak a templom építéséhez. Tehát a nevelésnek ez a formája.

Farkas Orsolya: Ön nemcsak ezt az adventi vásárt szervezte.

Komlós Imréné: Minden héten közös összejövetel is szokott lenni, amit úgy hívunk, hogy szeretetvendégség. Ez ritkábban van, pl. ha keresztelnek, akkor azzal örvendeztetjük meg a keresztszülőket, hogy csinálunk egy szeretetvendégséget. Ezt oly szeretettel csináltuk, hogy ezt szavakkal ki sem tudom mondani. Örültünk, amikor gyarapodott a gyülekezet, már nem fértünk be a terembe. Az iskola megszánt bennünket. Az, hogy én már ebben a koromban egy templomépítésben részt vehetek, ez fantasztikus. Ez olyan erőt ad, időseknek is, a gyerekeknek meg különösen. Az, hogy mi itt a Svábhegyen templomot építünk, ami nem sikerült száz éve, ugye tudja, hogy ez nagy dolog. Mindig el kell pakolni, kipakolni, bepakolni, a szekrénybe rakni – azt szoktam mondani, a frigyládánkat mindig visszük magunkkal. Reménységeink szerint már jövőre nekünk is lesz, legalább az altemplomunk megépül és akkor már van saját helyünk.

Fekete Ágnes: János Evangélium I. fejezetéből olvasom Isten szavát.

"A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be ….és az ige testté lett és közöttünk lakozott."

Egy gyönyörűen kifejező karácsonyi metszetet kaptam egyszer. A fekete farkas szája tátongott a képen, abból menekültek el fehér háttérrel Mária, József és a kis Jézus. A farkas feketeségében benne voltak katonák, Heródes, a gyilkosok, de a világosságot nem tudta elnyelni. Az első karácsony ilyen romantikusan végletes volt. Isten szeretete megjelent, és a jászolból kihallatszó élet öröme mellett azonnal ott volt az ellenség dühöngése, a kitaszítás, mintha már ott lenne a kereszt a pici bölcső fölött. Isten halálos szeretetével életre adta a fiát. Életre, halálra. És ez szétválaszthatatlan. Amikor a karácsonyi kis Jézusról beszélünk, elfelejtjük, hogy abban az istállóban bizony büdös volt. hogy a szalma véres lehetett, hogy szegény és izzadt ruhadarabok és birkafaggyú szaga tölthette meg a helyiséget. Az első karácsony ilyen volt. Csak a mi ízlésünk változtatta meg ezeket a szagokat fenyő és kölni illatúvá. Jézus pedig istállóban született. Ezzel azt a halálosan fárasztó munkát megszentelte, lakásává tette. Szállásává tette dolgunkat. Olyanná lett, mint mi. Számos karácsonyi mese beszél arról, hogy Jézus eljön az emberekhez és nem veszik észre. Az orosz mese szerint a csizmadia álmodta azt, hogy Jézus eljön hozzá. Mindenféle koldusok és szerencsétlenek jönnek, de Jézus nem jött el. Mindenkinek adott valamit: egy teát, pár falatot, mire kiderült, hogy Jézus ezekben az emberekben jött el. A karácsonyfaárus néni attól lesz boldog, hogy odaajándékozza a legszebb fáját egy szegény kislánynak. A cipész elvállalja szegénységét, nem adja oda egyetlen gyermekét sem az uraságnak és végén még a gazdag embernek is áldott karácsonya lesz. Ezek a történetek mind-mind arról szólnak, hogy Isten oda jön el, ott áld meg bennünket, ahol élünk. Amikor mi azt érezzük, hogy bennünket löknek ki a sorból, amikor beleszakadunk a munkába, amikor szinte megsüketülünk a magánytól, amikor a gyereksírást már hallani sem bírjuk, ott jön el Jézus. És, ha meglátjuk őt, ha felismerjük jelenlétét, akkor abban a pillanatban átkerülünk a farkas sötétlő alakjából a farkas fehéren tátongó szájába. Megmenekültünk a halálból az életre. Nem könnyű ez az új helyzet sem. Nem túl bíztató hely egy szörny szájából menekülni, de sokkal reménytelibb. Sajnos az életjáték úgy gördül tovább, hogy aki nem szavaz ki, azt kiszavazzák. Aki nem lök, azt még jobban ellökik. Aki nem a farkas feketeségében van, annak menekülnie kell. Kisebb-nagyobb erővel ez mindig megismétlődik életünkben, de Jézus oldalán állni sokkal reménytelibb. Ennek a helynek, még a kereszttel a nyakunkban is, van jövője. Isten áldó keze alatt elfut a sötétség életünkből, végtelen öröm és elfogadás lesz a részünk. Talán az istállóban, talán máshol, velünk lesz a megszületett Immánuel Isten.
Ámen