2004-05-05

Nemes Györgyné, Ildikó, Vidák László, Juhász Zsófia beszédéből részlet, Nagy Józsefné, Pitlik Jánosné

Pályázzunk?

Az elmúlt levélben egy kis jegyzetet tettünk közzé a Sapard pályázatokkal kapcsolatosan. Többen nemtetszésüket fejezték ki az írással kapcsolatosan. Még a zsinaton is utaltak erre a kis eszmefuttatásra, ami megdöbbentett bennünket: Ennyire fontos, amit mi egy ilyen kis levelezésben közzéteszünk?

Először dr. Szabó István püspök úr keresett meg bennünket:

Tisztelt Szerkesztő!

Igen nagy érdeklődéssel olvastam a legutóbbi hírlevélben megjelent aláírás nélküli "Pályázzunk?" c. írást, melyben a SAPARD pályázatok örvén elmélkedik a szerző a központosító egyházkerületi törekvésekről. A tények kedvéért:

1. Egyház főhatósági igazolás. Egyház főhatósági igazolást (ez a hivatalos elnevezés) eddig a MRE Zsinata adott ki, azzal a megokolással, hogy a MRE egyetlen bírósági számon van bejegyezve, mint önálló jogi személy. Az egyes gyülekezeteknek nincs ilyen bejegyzési száma. Esperesek eddig sem adhattak ki ilyet, viszont számos ügyben (bankszámlanyitás, pályázat, stb.) eddig is igazolhatták, hogy nevezett egyházközség az, aminek mondja magát. Most az ügymenet egyszerűsítése és elsősorban az idő szorítása miatt az egyházkerületek is kiadhatták ezt az igazolást (volt, aki így is, mint eddig a Zsinattól kérte – horribile dictu! – az egyházmegye tudta nélkül.)

2. Kezesség, hitel. Ez két eltérő dolog. Mivel református egyházi tulajdonra nem lehet jelzálogot tenni, valamely egyházi testületnek kezességet kellett vállalni, hogy az elnyert pályázati pénzt a pályázó egyházközség arra fordítja, amire kérte, s utána öt évig az objektumot a pályázatban leírtak szerint működteti. Ha a kerület nem vállalja ezt a kezességet, nem lehet pályázni (ui. Ez esetben az egyházközségnek jelzálogi meghagyást kellett volna adnia, ami törvénytelen). Hitel. A Dunamelléki Egyházkerület vállalta, hogy a tavalyi hitelkeretéből elkülönít egy összeget, hogy az önrésszel nem rendelkező egyházközségek rendelkezésére bocsássa. Ezzel is elkerülhetővé vált, hogy egyházközségek máshonnan vegyenek fel kedvezőtlen kamatú hiteleket (korábban volt rá példa), illetve hogy tőke hiánya miatt ne pályázhassanak.

3. Folyamat. Hogy ez folyamat-e, nem tudhatom. Hogy a kerület központosítani akarja ezzel a hatalmat és a vezetést – komolytalan felvetés. Inkább arról az oldalról kellene megvizsgálni az ügyet, hogy miért fontos a Kerületnek, hogy az egyházközségek ne maradjanak magukra ezekben a kérdésekben. Példa: kicsi egyházközség kb. 50 millió Forintért tudná csak felújítani a templomát. Összesen 6 millió forintja van. Kellene még ugyanannyi, hogy nagyjából meglegyen az önrésze. Segítsen-e a kerület, vagy sem? Ha ez központosítás és hatalom-koncentráció, akkor magam is azt mondom: Isten őrizz, ne csináljuk. Ezer más ügyre is elkölthető ez a pénz, központosítás nélkül.

4. Egyházmegyék. Hogy a megyék kimaradnak a dologból? Egyszerű a felelet: "központosítsanak" a megyék. Minden joguk megvan hozzá.

5. Gyülekezetek függetlenedése. Hogy a gyülekezetek emiatt függetlenednek a megyéktől és "önálló" egyházként élik világukat? Szerintem az előző felvetésekkel ellentétben áll ez a megjegyzés. Az előzőek arról beszélnek, hogy a kerület központosít, itt meg arról hallunk, hogy mindenki szabadjára van eresztve. Ha megyék fájlalják hatalmuk csökkenését (ami nem igaz!), dolgozzanak ki alaposabb és életesebb vizitációs rendszert, gyakorolják jobban a testületi lehetőségeiket (tudok olyan megyéről, ahol évszám nincs lelkésztestületi ülés), ebben buzdítom és nem hátráltatom őket. Egyébként is kilóg a lóláb. Amit ez a felvetés fájlal, az spirituális kérdés: van-e megyének lelki-szellemi tekintélye. Ha nincs, vajon pénzen (amit a kerület a megyének ad, hogy a megye majd továbbadja) megvehető ez? Ez itt a panasz tárgya? A névtelen levélíró simoniásnak tünteti fel az espereseket. Esperesek urak, tiltakoztok-e?

6. Morális kérdések. Erre csak annyit válaszolhatunk, hogy nem kötelező pályázatíróval iratni a pályázatot. Bárki megcsinálhatja – ha ért hozzá és jól tudja kitölteni. Remélem a levél névtelen írója nem kárhoztatja azokat az egyházközségeket, ahol kántor van (a pap is tudna énekelni), ahol egyházfi van (a papné is tudna takarítani), ahol hitoktatókat alkalmaznak (a pap is tarthat hittant ), ahol harangozó van ( a pap gyereke is tudna harangozni), stb. stb. Nem akarom a kettőt keverni, de annak sejtetése, hogy ha egy munkát rábíznak valakire s azt megfizetik, erkölcstelen lenne – nos, a sejtetés abszurd és erkölcstelen.

7. Végezetül a SAPARD-ról. A levélíró kétszer is Sapart (sic!) nevezi a programot. Vagyis nem elírta, hanem így hallotta (ó hangzóhasonulás, ékes magyar nyelv!), vagyis nem is tudja miről beszél, csak hallomásai vannak. Ennyit a tárgyilagosságáról és felvetéséről.

Örülünk, hogy – a levélíró felvetése szerint – az egyházvezetés a szocialista időknél is jobban központosít, s annak még jobban, hogy a tisztelt szerkesztő az újdani demokrácia jegyében névtelen levelek írására buzdít – a szocialista időknél is jobban. Kvittek vagyunk. Üdvözlettel: Szabó István Dunamelléki Egyházkerület püspöke.

Tisztelt szerkesztő! Kérem teljes terjedelmében, változtatás és kihagyás nélkül elhelyezni ugyanott és ugyanolyan hozzáférhetéssel, mint a névtelen levelet. SZI

VÁLASZ:

Főtiszteletű Püspök Úr, Kedves István!

Nagyon-nagyon köszönjük a fenti levelet! Bármennyire felszínes és amatőr volt a bírált írás, amiért elnézést kérünk, talán jó jel lehet arra, hogy valamilyen fórumon el kellene kezdeni beszélgetni azokról a gondokról, amik bennünket, református embereket érintenek. A mi levelezésünk sem jogilag, sem egyébként nem minősül sajtóorgánumnak, és el-elfogy az erőnk fenntartására. Én lennék a legboldogabb, ha ez nem egy amatőr magánkezdeményezés lenne, hanem profi, közegyházi hír- és levelezőújság.

Velem együtt nagyon sok ember áll készen arra, hogy segítsen bármiben, ami egyházunkat előre viszi, jobbítja. Velem együtt nagyon sokan az elmúlt püspökválasztást azért tartották fontosnak, azért szántak rá energiát, időt és pénzt, hogy tényleges változás szülessen egyházunkban, mert lehetetlennek tartottuk azt az ál-feudális szisztémát, ami kialakult.

Talán éppen ezért fáj az, hogy valóban az anyagiak az a terület, ami miatt egyszerre a toll mozgásba lendül, pedig az előző levelünkben fejtegetett téma az imádsággal kapcsolatosan legalább ennyire kritikus. Szűkebb területemmel, a kommunikációval kapcsolatosan éppen ez a levélváltás mutatja, mennyire fontos volna megtalálni azokat a lehetőségeket, amik az őszinte és nyílt párbeszéd felé terelik egyházunk embereit. Talán nem csak konferenciák szervezésével segíthetünk ezen ma a leginkább.

Hadd tegyek itt egy javaslatot: Ha olyan vidéken élő lelkészek, akiknek nincs pénzük internet előfizetésére, kapnának ADSL vagy valamely hasonló világháló-kapcsolatot, ezek az emberek lehetnének azok, akik elmondanák körmenyeztük eseményeit és a tényleges problémákat. Így a sokszor nyomorúságos körülmények között élő lelkészek motiválva lennének arra, hogy szellemi munkával foglalkozzanak, és ez magasabb egyházi szinten is megjelenne, párbeszéddé alakulna.

A "Reformátusok levele" azért indult, mert annyira kevés fórum létezik, ahol az egyházi sajtóorgánumok szép, de itt-ott felszínes beszédén túl arról van szó, hogy mi égeti a mai református embereket. A közszolgálati rádió nyilván nem lehet terepe egy ilyenfajta beszédnek. Akkor azonban hol van ez a terep?

Azért is fontos a kommunikáció mihamarabbi fejlesztése, mert ha ezt mi nem tesszük, teszik mások helyettünk. Már elindult az a tendencia, hogy az egyházi történetek botránylapok tárgyai lesznek, és a lelkészek is ezekből a lapokból értesülnek torz módon az eseményekről.

Köszönöm, hogy mindezt leírhattam. A hatékony válasz reményében, szeretettel és tisztelettel,

Fekete Ágnes

A következő levelet Szabó Péter írta Madocsáról:

Kedves Szerkesztő!

A Reformátusok Levele 88. számában található egy rövid fejtegetés (többek között) az egyházmegye intézményének térvesztéséről. A témát érintő néhány megjegyzésem:

Az előcsatlakozási program pontos neve: SaparD (Community Support Regulation for Pre-Accession Measures for Agriculture and Rural Development). A kifejezés végén árulkodó is a d helyett a t, arra enged következtetni, hogy a fejtegetés írója nem írt vagy íratott ilyen pályázatot. Az űrlapok tetejéről ugyanis unos-untalan ez a 6 betű néz az emberre. A továbbiakhoz előrebocsátom, hogy a dunamelléki tapasztalokról számolhatok be. Szóval az észrevételek.

Nyilatkozat a jogi személyiségről. Az utóbbi időben a Zsinati Iroda állította ki ezeket az igazolásokat (Bölcskei püspök aláírásával – volt úgy, hogy hetekig nem kaptunk igazolást, mert a püspök úr külföldön tartózkodott). Régebben igaz volt olyan idő, hogy az esperesi hivatal állított ki ilyet, de ezt az időt nem sírom vissza, mert előfordult, hogy igazolás gyanánt csak a Magyarországi Református Egyház bejegyzéséről szóló papírt kaptunk kézhez (semmi utalás az egyházközségre, mint önálló jogi személyiségre). Szóval most az igazolás kiállítása a Zsinattól került az egyházkerülethez, ezt ma divatos szóval decentralizálásnak nevezik, és nagyon szerencsétlennek tartom ezzel kapcsolatban azt a megfogalmazást, hogy "a Magyarországi Református Egyház még a szocialista időnél is jobban központosítja – kénytelen-kelletlen – a vezetést, a hatalmat."

"Véget ért az az idő, amikor személyesen megbeszéltük a pályázat kiírójával terveinket, amikor maga a gyülekezet intézkedett." Egyrészt szinte naponta tartottuk a Sapard Hivatallal a kapcsolatot és többnyire korrekt és őszinte válaszokat kaptunk a kérdéseinkre. Személyes megbeszélésre is invitáltak. Másrészt a gyülekezet maga is intézkedhet. Persze csak ott, ahol van még némi lelkierő a pályázásra a siker reményében. Őszintén szólva a pályázat megírása nem volt komplikáltabb, mintha arra kértek volna, hogy hitelesen és dokumentumokkal alátámasztva töltsük ki az éves Vizitációs Jegyzőkönyvet.

A korrupcióról. Az előzőekből következik, hogy néhány áldozatkész emberrel (találtam ilyeneket a falusi gyülekezetemben!) meg lehet oldani az egészet. És akkor nincs pályázati díj, nincs sikerdíj. Persze lehet, hogy nyeremény sincs, de ez a pályázatíróknál sem garantált.

Az egyházmegyékről. A dunamelléki egyházkerületi vezetés sokszor hangsúlyozott célja, hogy visszaadja a hatósági és az anyagi kompetenciát az egyházmegyéknek. Ha pénz kértünk erre-arra, azt a választ kaptuk, hogy az egyházmegyéknél rendelkezésre állnak a megfelelő keretek. És tényleg úgy volt. Mi inkább azt tapasztaljuk, hogy az egyházmegyék némelyike nem alkalmas az egyházmegyei kormányzás megnövekedett felelősségének az elhordozására. Új helyzetek önálló kezelésére pedig teljességgel alkalmatlan. A Sapard pályázat pedig ennek tipikus példája volt! A Sapard pályázat néhány jellemző vonása: rövid határidő, gyors intézkedési kényszer, az állam és a kerület- zsinat közötti egyeztetések, jelzálog-probléma, stb. Én azt hiszem, hogy az egyházkerület felelőtlenül járt volna el, ha mindezt – a rövid határidőre való tekintettel – nem tartja egy kézben, hanem kiadja az egyházmegyéknek. Nyilvánvaló, hogy ha egy olyan feladattal szembesülünk, amire fel lehet készülni, be lehet rendelkezni, akkor azt a feladatot át is lehet adni a fokozatos testületeknek, de megítélésem szerint a Sapard nem ilyen feladat volt.

Annak természetesen én sem örülök, hogy az egyházak jeltelenül buknak alá a non-profit áradatban és így egyre inkább kénytelenek lesznek átvenni a pályázatírás ritmusát, ez pedig egyéb szolgálatoktól von el időt, energiát. Egyetértek a szerkesztővel abban is, hogy ez a kis gyülekezeteket veszélyezteti a leginkább.

Amiért mindezt leírtam: a fejtegetés hatásos publicisztika, de a valóságalapját, amire reflektál nem látom.

Szabó S. Péter

Végül Nagy Péter, budafoki lelkész:

Kedves Reformátusok Levele! Mély benyomást tett rám ismeretlen levélírónk fejtegetése a pályázat és a diktatúra összefüggéseiről. Mennyivel kedélyesebb volt, amikor pályáztató és pályázó kedélyesen megbeszélték egymás között a dolgot fehér asztalnál. Tán finom pörkölt is akadt, le volt zsírozva. A pörkölt is, meg a pályázat is. Kádári idill. Maradjon csak a kedves levélíró névtelen. Egyébként ma hallgattam egy előadást a Théma Egyesületben az EU-ról. Kénytelen voltam, én vagyok az egyesület elnöke. Voltunk vagy 10- en.Arról beszélt az előadó, hogy hogyan működiünk a pályáztatási rendszer az EU-ban. KERÜLETNÉL KISEBB EGYSÉGEK, EGY-KÉT INTÉZMÉNYT KIVÉVE – PL. EGYETEM, KÓRHÁZ – ne is számítson semmire. A pályázatírás ettől a pillanattól kezdve a pályázatíró cégek feladata lesz. Ezt meg kell fizetni. De legalább olyan bonyolult lesz az elszámoltatás is. Görögország elvesztette a pályázatai 30%-át, mert nem tudott elszámolni az iszonyúan bürokratikus rendszerben. Utófinanszírozás van. Akit nem fizetnek ki formai okok miatt, az tönkre megy, vagy tönkre tesz embereket, netán gyülekezeteket. A levélíró ne pályázzon, ha szabad kérnem. Egyébként az egész kérdést sürgősen zsinati szinten kell tárgyalni, koncepciót kialakítani és létrehozni a professzionális adminisztrációt. Az Eu-ban pályázni sok bajjal jár, egy nagyobb van, ha nem pályázunk. Csupán egy dologtól tartok, ha a Zsinat pályázik, akkor ki fog törni a zsinati diktatúra. Testvéri köszöntéssel Nagy Péter Budafok

Fekete Ágnes: Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat. Fekete Ágnest, a műsor szerkesztőjét hallják.

Az egyházhoz nagyon sok esetben akkor fordulnak az emberek, amikor baj van. Ez egy természetes emberi érzésből fakad, félelmeink elől oltalmat keresünk. Az azonban nem jó, ha ebből ideológia születik, és az egész egyházat ilyen menedéknek és oltalomnak fogják fel csupán. Az elmúlt szocialista rendszerben a teológia mégis leszűkült az emberi dimenzióra. Isten az, aki segít, aki az emberek mellé áll és a mi dolgunk: a szerető Istent szolgálni – mondták. Ezért is nevezték szolgálat, vagy diakónia teológiának azt az irányzatot. Ma már kutathatók azok a titkos dokumentumok, amelyekből kitűnik, hogy politikai nyomásra született ez a teória. Krisztusról ne beszéljenek a papok úgy, mint a királyról, inkább a lábmosást végző, a bűnbánatra ösztökélő megváltó legyen a középpontban. Ennek a kornak kórtünete volt, hogy az árvaházakat átalakították fogyatékos otthonokká. Egészséges gyermekeket nem bíztak a klerikusokra, a sérült ember nem számít, azokkal foglalkozhatnak bátran – mondták. Az őrbottyáni kastély is árvagyerekeknek adott menhelyet, mígnem az ott dolgozó diakonisszákat szélnek eresztették, az intézményt egészségügyi gyermekotthonná alakították. Azóta ismét fordult egyet a történelem kereke. Ma nagyon sokat beszélünk a fogyatékkal élőkről, és a törvények igyekeznek segíteni őket. A fogyatékos otthonoknak új neveket adnak. Az elmúlt vasárnap az őrbottyáni református intézmény vette fel a Juhász Zsófia Szeretet Otthon nevet. Ma erről a névadó igazgatóról fogunk megemlékezni, mivel ő egy emblematikus alakja volt az említett korszaknak. Hiszen, bármennyire kötelező volt a szolgálat teológiája, voltak emberek, akik ezt hitelesen művelték a gyakorlatban, és ez által az egész rendszer fölé emelkedtek. Ilyen volt Juhász Zsófia. Mitől volt ő különleges és kiemelkedő vezető? Talán, mert mesterkéltség nélkül, egyéniségét, önmagát adta a fogyatékos emberek ügyében. Semmi álszenteskedő önfeláldozás nem jellemezte őt. Ha kellett, kiabált, még a keze is eljárt. Mégis, mindenki tudta, hogy a legmélyebben a sérült emberekért él. Korhoz kötöttségével együtt ezért vált hiteles személlyé. Most egy kis ízelítést kapunk abból a hangulatból, amely az ő vezetése alatt élő intézetet jellemezte. Egy archív prédikációjának részletei mellett, volt dolgozók, lakók beszélnek majd. Először azonban látogassunk el testvéréhez, Nemes Györgynéhez.

Nemes Györgyné: Én a nővére vagyok, ő 1926-ban született, én 1928-ban. Nagyon örülök, és boldog vagyok, hogy ilyen testvérem volt. Ketten voltunk testvérek egy paraszt családban, gazdálkodó emberek voltunk.

Fekete Ágnes: A templom nagyon fontos volt a családban?

Nemes Györgyné: Igen.

Fekete Ágnes: A szülei mennyire gyakorolták a hitet?

Nemes Györgyné: Mindig templomba jártunk. Először nagyanyámmal, azután édesanyámékkal nagy ünnepeken, mert munka volt. Vasárnap néha eljött édesanyám is, de inkább nagyanyámmal mentünk. Versében meg is említi, majd elolvassa, hogyan is volt. Mindig templomba járók voltunk. Nem volt akkor még tévé, nem szórakozásból mentünk, hanem szokásból-e vagy mi, de a falusiak akkor nagyon jártak a templomba.

Fekete Ágnes: Hogyan került ő távol a falutól?

Nemes Györgyné: Már gyerekkorában is mindig csak a tanuláson járt az esze. Jó tanulók voltunk. Amikor én is kikerültem a hatodik osztályból, akkor kijött a kedves tanítónk, Kádár András, hogy engedjenek tovább tanulni. Nekem nem volt kedvem, szerettem a paraszti munkát, a kapálást, a jószágokat is nagyon szerettem. Az én jó apám azt mondta, hogy ha az egyik nem tanul, akkor ne tanuljon a másik se. Neki ez nagyon borzasztó volt, mert ő nem szerette a paraszti munkát. Mindig csak a tanuláson járt az esze. Végül, azután édesapám megengedte neki, 1942-ben beiratkozott az Apáthy Gimnáziumba. Onnan elment Kecskemétre és onnan sárospataki teológiára, a lelkészi pályát választotta.

Fekete Ágnes: Akkor még nem sok nő volt lelkész.

Nemes Györgyné: Nem. De voltak vagy négyen. Ketten a sárospataki teológián voltak, onnan átkerültek a debreceni teológiára, ott ballagtak.

Fekete Ágnes: Mikor elvégezte a teológiát hová került?

Nemes Györgyné: A képesítés megszerzése előtt már kihelyezték őket intézetekbe, őt Dunaalmásra tették. Volt egy évig körülbelül a debreceni könyvtárban is, nem bírta. Azt mondta, hogy itt megfulladok, nem bírom. Neki prédikálni kellett, menni és szórni magát szerteszét az országban. Onnan Leányfalura került és úgy jött Bottyánba.

Fekete Ágnes: Áthelyezték őt?

Nemes Györgyné: Biztosan.

Fekete Ágnes: Gondolom, a kapcsolatot nem volt könnyű tartani?

Nemes Györgyné: De igen, mindig jött, soha meg nem tagadott, nem bánta, hogy ilyen paraszt vagyok. Nagyon örültünk mindig egymásnak.

Fekete Ágnes: Az, hogy ő ennyire a sérült, fogyatékos emberek felé fordult, pici korában is így volt, vagy csak később alakult ki?

Nemes Györgyné: Nem. Ez később alakult ki nála. Amikor elkerült Dunaalmásra, ott látott ilyen sérült gyerekeket és nem iszonyodott tőlük. Amikor legelőször elmentünk hozzá én szóhoz sem jutottam, hogy ilyenek is vannak. Szerettek bennünket, odajöttek hozzánk, igényelték a szeretetet.

Fekete Ágnes: Nagyon odaadó ember volt. Minek tartotta ő igazán magát? Lelkésznek?

Nemes Györgyné: Én ezt nem tudnám megmondani. Lelkésznek is, mert nagyon szeretett prédikálni. Azt mondta, hogy neki menni kell és prédikálni.

Fekete Ágnes: Abban az időszakban, az 1950-es, 60-as, 70-es években egy teológiai irányzat volt, a diakónia teológiája, akkor azt mondták, nem szabad mással foglalkozni, csak ezzel. De nála ez nem volt így. Ő nem választotta ezt le a hit egészéről – legalább is én azt hiszem.

Nemes Györgyné: Nehéz volt az biztos. A gyülekezetek is támogatták, küldtek neki ezt, azt. Küldtek tojást. Most is akarok vinni nekik 150 tojást. Nyaranként hazajöttek ide édes dinnyét enni, mert mindig termeltünk dinnyét, nagyon finomak voltak a sárga dinnyék. Jócskán evett belőle, mindig rá kellett szólni. Akkor a Manyi mindig azt mondta: A veséd! És erre ő: Jól van fiam. Idősebb korában a veséjét is kivették, de meggyógyult. Azt hitte, ebből a bajból is meggyógyul.

Fekete Ágnes: Mi volt a betegsége?

Nemes Györgyné: Gyomor rákja volt. Orvosprofesszorok kezében volt, de nem tudták megmenteni. Mindig rám szólt olyan erélyesen: – Ne sírj, az Istenre kérlek, ne sírj!

Ildikó: A Pető Intézetből jöttünk. Nem volt kedvem idejönni, mert nem tudtam milyen ez az intézet, nekem jó volt a Pető Intézet.

Fekete Ágnes: Nem akartál ide kerülni?

Ildikó: Az, hogy vele konfirmáltam, szép volt, jó volt.

Fekete Ágnes: Itt leültetek egy teremben és tanított?

Ildikó: A 48-asban voltunk.

Vidák László: Születtem 1967-ben. Hogy hogyan emlékszem vissza Zsó nénire? Amikor idejöttem 1979-ben, nem éreztem azt, hogy nekem micsoda nagy szeretetben lesz részem.

Fekete Ágnes: Honnan kerültél ide?

Vidák László: Egy módszertani intézetből, Budatétényből. Ami szép volt? Számomra 1982. május 23. amikor konfirmáltunk. Az nagyon szép emlék volt.

Fekete Ágnes: Hogy volt ez? Zsó néni készített?

Vidák László: Igen, és az akkori lelkipásztor Kántor Ervin bácsi. Az a sok gyülekezetbe járás… Szóval, Zsó néni olyan volt, mint egy anya. Mi nem is tekintettük őt vezetőnek. Ő olyan volt, akihez oda lehetett menni. Te, Anyóca. Éreztette, hogy ő nem vezető, hanem olyan, mint egy családfenntartó. Akkoriban, amikor én ide jöttem még 150-en voltunk. 150 ember rá volt bízva. Nagyon kemény, nagyon jó időszaka volt az intézetnek. Ő, amit hitt, azt itt megélte. Nemcsak beszélt a hitéről, hanem meg is élte. Neki az igehirdetésen az volt az igéje, hogy " bárcsak hideg volnál vagy hév, de mivel langyos vagy, kiköplek a számból". A hátam is beleborsózott….

Fekete Ágnes: Amikor ide kerültél, akkor mi volt itt?

Vidák László: Ahol most vagyunk, ez az épület nem volt. Három épületből állt az intézetünk, egy kastélyból, egy hatalmas nagy épületből, amit 1975-ben adott át a református egyház.

Fekete Ágnes: Zsó néni hol lakott?

Vidák László: Az új épületben lakott, egy szoba és egy fürdőszoba társaságában. Gondolj bele, az a szoba soha nem volt üres, tele volt gyerekekkel. Az ajtajára az volt kiírva: Lépj be kopogás nélkül.

Fekete Ágnes: Soha nem volt kemény?

Vidák László: De igen. Voltak kemény időszakai, mi is sokszor rossz gyerekek voltunk. Mi sem voltunk minta gyerekek. Sokszor oda kellett csapni.

Juhász Zsófia beszédéből részlet:

"Nemcsak siker, nemcsak ajándék, nemcsak mindig győzelem a tanítvány élete. Van meg nem értés, ellenvetés is. A tanítvány élete minden időben céltáblának kitett élet, különösen akkor, ha a tanítvány szava nem áll meg a beszédnél, hanem valóban élet próbál lenni. Sokak előtt botrány és bolondság ezt a pályát választani. Itt élni le éveket, évtizedeket. Nem is éppen a legnagyobb kényelemben, nem is éppen a legjobban megfizetett munkában. Sokan mondják egyházi berkeinkben, hogy ez a fajta szolgálat útjában áll személyiségünk fejlődésének. A sok teher alatt nincs lehetőség önmegvalósításunkra. Az intézeti munka felőrli, elsüllyeszti az embert. Egy szóval, láthatjuk, hogy a diakóniai munka sokszor kellemetlen. Kihívó és botránkoztató azoknak a döntése, akik nem az olcsó és könnyű megoldások felé terelik az emberek gondolatait. Hány keresztyén ember félti magát, óvja gyermekét, hozzátartozóit ettől a szolgálattól. Pedig, alapjaiban Jézus Krisztustól óvja és félti. Aki nem látja érdekesnek az ember körüli szolgálatot, az nem látja érdekesnek magát, az embert. Nem látja érdekesnek egyáltalán az életet."

Nagy Józsefné: Sokat dolgoztam itt, összesen 43 évet. Volt jó is, rossz is benne. Előtte Teréz testvér volt itt, akkor idekerült Zsó néni. Először gyógypedagógus volt Teri nénivel közösen, aki a vezető volt, Zsó néni, pedig a gyerekekkel foglalkozott. Amikor Teri meghalt, akkor ő lett a vezető.

Fekete Ágnes: Az itt léte az olyan meghatározó az otthon szempontjából?

Nagy Józsefné: Igen. Ő szívvel-lélekkel, odaadással végezte a munkáját. Neki az egész intézet egy nagycsalád volt. Volt itt egy különc kislány Bérci Gabi. Ott állt az irodaajtóban már reggel, várta, mikor mennek postára vagy bevásárolni. Sőt, már sokszor fél órával előbb beült az autójába és ott várta, hogy: – Zsó, mikor indulunk már? Nem szerette, ha hátrafele kellett tolatni az autóval, akkor mondta, hogy: Mit csinálsz Zsó? – meg volt ijedve. Sokszor volt, hogy nem akarta, hogy vele menjen, mert sietett volna, akkor mondta. Gabikám, lesz hátramenet is! Mindennap ment a postára, bevásárolt az üzletben, hozta a húst. Jó volt, na. Erélyes volt. Minden reggel végig járta az osztályokat, a konyhát is és mindig meg tudta az ember vele beszélni a dolgokat.

Juhász Zsófia beszédéből részlet:

"Miért van az, hogy az intézeteinket meglátogatóknak minden ismertetésnél, minden prédikációnál többet mond egy-egy gondozottunk pihegése, örömtől fel-felcsillanó szeme, felénk nyújtott karja, vagy egy-egy fáradt kézlegyintés, egy-egy szomorú öreg tekintet, amely kitörölhetetlenül emlékezetünkbe vésődik annak bizonyítására, hogy valóban igaz az első kéz utolsó krisztusi értékrendje."

Pitlik Jánosné: Lidi néni. Én 30 évet dolgoztam itt. Szólt nekem valaki, -a szomszédban laktunk-, hogy van hely a konyhán. Kijöttem, akkor voltak itt diakóniai testvérek. Lidike meg a Joli néni, és amikor megláttak engem, azt mondták:- Ez kell nekem az osztályba, nem a konyhában a helye, hanem az osztályon. Akkor még kis gyerekek voltak itt nyolc hónapos kortól három évesig és diakonisszák dolgoztak itt. Zsó nénivel sokat dolgoztam. Jött reggel ide a fiúkkal nézte, kivel dolgozom. Mikor látta, hogy egyedül vagyok, elment felvett másik köpenyt és beállt dolgozni velem. Sokszor megtette, mert nem volt párom. Szigorú is volt, nem mondom. A gyerekekkel is, levette a papucsot, odakoppantott gyengén. Ez azért kellett, mert látta, nem bírunk a gyerekekkel. Máskülönben nagyon jó volt vele dolgozni, mentünk gyülekezetekbe, kirándulni. Volt egy szoba, ott a gyerekeket tanította zenére, kiből mit tudott kivenni. Az is egy szép dolog volt. Amikor jött Vácról egy zenekar – azt is Zsó néni intézte -, akkor itt a teremben harmóniumon játszott a Pepe: Isten áldd meg a magyart! – és énekelték.

Fekete Ágnes: Pepe történetét elmesélné?

Pitlik Jánosné: Ez egy nagy történet. Béna volt a fél fele. Térden ment le a lépcsőn, és azon is jött fel. A kórházba is mentünk látogatni. A térde volt sokszor vizes. Mondta: Nem jön te hozzád a Lidi néni? Ott állt az ajtóban, és amikor meglátott, már üvöltött: – Itt van, mit mondtam! Szeretett engem. Olyan volt, mintha a fiam lett volna.

Fekete Ágnes: Juhász Zsófiának is egészen különleges kapcsolata volt vele.

Pitlik Jánosné: Igen. Szerette nagyon. Laci nem volt jól Zsó nénivel, mert Pepe volt a kedvence. Nem tetszett neki. Mindig emlegette, aki jött és ott aludt, este már fölhozta: "Jaj, Lidi néni, Zsó néni merre lehet?" Jártunk Mátraházára, mindenfelé mentünk. Hosszúztunk, és akkor megmondta, Lidi jön velünk. Szeretett engem is, én is szerettem őt. Amikor tanult autót vezetni, – volt egy hosszú épület, kint voltunk, ebédeltettünk, nyár volt – mondtuk, Jézusom, Zsó néni ide bejön a gyerekek közé autóval? Teri néni tanította vezetni, ő kiszállt és Zsó néni ment körbe-körbe és kiszólt: Ne féljetek! Minden reggel az osztályokat körbejárta, hogy mi a baj. Hallom, hogy most már ilyen nincs. Volt olyan is, hogy amikor az osztályon valami nem tetszett, akkor a konyhán csattant. Valahogy kijött belőle az egész.

Fekete Ágnes: Én arra emlékszem, hogy amikor ide valaki betette a lábát – nagyon sok csoport jött akkor ide – először mindig az előtérbe vezetett bennünket. Ott megmutatta az irgalmas samaritánus képét és arról beszélt.

Pitlik Jánosné: Igen, emlékszem. Karácsonykor és húsvétkor jöttek a gyülekezetekből az autókkal, és hozták a karácsonyi meg a húsvéti süteményeket. Ő volt az első, aki fogadta őket. Meg is köszönték és viszonozták az ajándékot. Mindig felkészítette a gyerekeket és elmentek egy-egy szereplésre a gyülekezetekbe.

Fekete Ágnes: Hozzá kell tenni, ami ebben igazán döbbenetes, hogy ma ennek divatja van, hogy csak a sérültekkel, a hátrányos helyzetűekkel foglalkoznak, állandóan erről beszélnek, abban az időben ez nem így volt.

Pitlik Jánosné: Nem volt úgy, mint most. Valóban sokat beszélnek róla. Tényleg úgy van, hogy ha egy-egy gyülekezetből jöttek ide látogatók, először meg is voltak szeppenve. Kimentek sírva, amikor meglátták őket. De, ha valaki köztük volt, tényleg meg lehet őket szívvel- lélekkel szeretni. Olyan sok odaadás, szeretet és ragaszkodás van ezekben a gyerekekben

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Jézus egyik példázatát Máté Evangéliuma 13. fejezetéből.

"Hasonló a mennyek országa ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett a földjébe. De, amikor az emberek aludtak, eljött az ő ellensége és konkolyt vetett a búza közé és eltávozott. Mikor, pedig szárba szökkent a vetés és termést hozott, felütötte fejét a konkoly is. A gazda szolgái előállottak és így szóltak: -Uram, nemde tiszta magot vetettél te a földedbe? Honnan van azért benne a konkoly? Ő, pedig azt mondta nekik: Valamelyik ellenségem cselekedte ezt. A szolgák erre azt kérdezték: – Akarod, hogy nekilássunk és kigyomláljuk a konkolyt? Ő azonban így szólt: – Nem, mert amikor összeszeditek a konkolyt, azzal együtt esetleg a búzát is kiszaggatnátok. Hadd nőjön együtt mind a kettő az aratásig."


Ilyenkor tavasszal sokan meg-megállunk a kertben, és a felbukkanó gazt kitépkedjük a virágok közül. Szeretjük, ha szépen, rendben növekedik, amit ültettünk. Ezt a példázat éppen ezt az ösztönt, amit gazoláskor érzünk, teszi példává. Vágyunk egy olyan világra, ahol nem nő gyom a nemes növény mellett. Jó lenne, ha az Isten országa kitisztítana minden rosszat ebből a világból. Persze, érezzük lelkünk mélyén, hogy ez lehetetlen. Mégis úgy élünk és dolgozunk, mintha lehetséges volna. Hiszen, olyan nehéz elfogadnunk a tökéletlent. Amikor este számot vetünk azzal, hogy mi mindent szerettünk volna aznap megtenni, sokszor kétségbe esünk, mert sem ez, sem az nem sikerült. Jó lenne tökéletesen élni. Pedig ez a példázat – többek között – arról is szól, hogy az Isten országa e világban nem a tökéletesség világa. Az Isten vetése is elgazosodik. Bármilyen furcsa ezt hallani, tapasztaljuk is, hogy nem abban különbözik az egyház minden más intézménytől, hogy tökéletes. Ellenkezőleg. A mai korban újra divatba jöttek a romantikus filmek. A jó és a rossz küzd egymással, és mire agyon izgultuk magunkat, kiderül, hogy a jó győzött. Valójában azonban, érezzük, hogy az élet nem ilyen fekete-fehér. A mi szívünk sem így működik, hiszen hányszor megindulunk egy-egy történeten, egy gyermeki gesztuson és magunk sem értjük. Nem tudjuk sem a jó, sem a rossz kategóriájába besorolni. Bármennyire igyekszünk tökéletesedni, sötétség is lesz a szívünkben. Tapasztalatom szerint nem lettem attól jobb ember, hogy örökké vájkáltam a lelkemben és minden kis gyomot igyekeztem kitépni. Nyilván az sem jó, ha valaki azt gondolja, úgy is tele vagyunk gonoszsággal, ilyen ez a világ, akkor éljünk, ahogyan bírunk. Ebben az esetben az egész emberi szív egy gyomkert lesz. De, csak akkor képes az ember a jóra, ha szeretik. Ha egyszer azt érezzük, hogy van gazdánk, aki belehelyezett ebbe a világba, aki mindig mellettünk áll, aki jó magot, jó termésre vetett el itt, akkor nem gyomlálás lesz a cél. Nem a búza tisztasága a lényeg, hanem a teremtő vetése. Szinte láthatjuk a mennyei atya arcát, amint szórja szét gazdagságát, a tiszta búzát, az életet. A gyomot nem Isten vetette, de nem is mibelőlünk származik. Manapság nagyon sok ember küzd azzal a lesújtó érzéssel, hogy a rossz én vagyok. Igen, én vagyok a hibás azért, hogy a család élete ilyen, hogy rendetlenség van, hogy neveletlenek a gyerekek, még a tragédiákért is: én vagyok az oka mindennek. Persze, ezt ritkán merjük kimondani, sőt inkább támadva védekezünk, nem a pénztelenség, ez a szörnyű világ az oka mindennek. De, valahol a mélyen iszonyú bűntudat éget sokakat. Pedig a gyomot nem mi vetettük. Nem én, és nem te vagy a rossz. Teljesen helytelen és a Bibliával ellentétes ez a lesújtó szégyenérzet. Valami ellenség vetette a gyomot ebbe a világba. Nem én, és nem te. Isten szeret és fölemel, nem pedig, lenyom és elkeserít. A szégyenérzet helyett felelősségérzetet ad. Minden felelőtlenségünk, minden feladatunkat megtagadó utunk elhagyására hív bennünket. A szégyen, takargatásra ösztönöz, a felelősség arra, hogy egyre világosabban azt tegyem, amit Isten itt és most vár tőlem, hogy búza legyek, kenyérré váljak családom számára, hogy jó szót mondjak ott, ahol csak lehet, hogy ne az ítélettel, hanem a kegyelemmel legyen tele az életem. Isten adja, hogy szeretetét megízleljük.
Ámen

Énekajánló ajánló – Cantate vasárnap

Húsvét 4. vasárnapjának kezdőéneke a 98. zsoltár első két verse: Cantate Domino canticum novum, alleluja: quia mirabilia fecit Domino, alleluja… Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodadolgokat cselekedett, a népek előtt megjelentette az ő igazságát. Megsegítette őt az ő jobbkeze és az ő szentséges karja. Egyházunkban az egyházi ének és zene ünnepe lett az egyik (nem mindig a negyedik) húsvétot követő vasárnap. A Cantate-vasárnap azonban az ének-zene szerepét tekintve semmivel sem emelkedik ki a többi vasárnapok sorából és mi is akkor teszünk jól, ha nemcsak ezt, de minden vasár- és ünnepnapi istentiszteletet ünnepivé tesz az Úrról szóló, őt magasztaló ének. A hálaadás sohasem öncélú, nem kedvtelésünk gyümölcse, hanem Isten tettein való örvendezés gerjeszti azt bennünk. Ez a zsoltár többek közt így fogalmaz: "Énekeljetek… mert csodadolgokat cselekedett", és ez így húsvét után mi másra vonatkozhatna, mint a legnagyobb csodára: Krisztus feltámadására, a halál fölötti győzelemre? A kijelölt igerészek már pünkösdre utalnak. Az evangéliumból vett részlet a Jubilate-vasárnapon olvasott szakasz előzménye (János 16,5- 15.), ahol Jézus a megígért Szentlélekről szól tanítványainak. Az epistola-ige (Jakab 1,16-21.) ebben az összefüggésben azt húzza alá, hogy Isten ajándéka – a várt Szentlélek – tökéletes ajándék. Alábbi énekválasztásunk hármas elve így foglalható össze: zsoltár, húsvéti dicséret, pünkösdi könyörgés.

Énekek Cantate vasárnapjára (Húsvét utáni 4. vasárnap): Fennálló ének: 98,1.(2.) Énekeljetek új éneket Fő (derekas) ének: 371. Jézus Krisztus egy Mesterünk Igehirdetés előtt: 185. Krisztus feltámadott, vagy 380,7. Siess most mihozzánk Ráfelelő ének: 369,1.7. Jövel Szentlélek Úr Isten / Te vagy a nagy Úr Istennek… Záró ének: 351. Emlékezzünk ez napon… vagy más húsvéti dicséret

HÁZASSÁG, CSALÁD, SZEXUALITÁS A Magyarországi Református Egyház Zsinatának állásfoglalása

I. A Magyarországi Református Egyház a Szentírás alapján (1Móz 1,27; 1Móz 2,24; Ef 5:32 vö. II. Helv. Hitv. XXIX.2.) a házasságot, mint egy férfi és egy nő életre szóló szövetségi kapcsolatát, Isten jó teremtési rendjének tartja. Bár a házasság és család intézménye napjainkban megrendülni látszik, mi a hagyományos felfogást megalapozó bibliai kijelentés értelmében valljuk, hogy a családi élet alapja a házasság, melyet Isten gyermekekkel áldhat meg, részesítve a házasfeleket ez által az élet továbbadásának teremtői áldásában is. Ezt a bibliai rendet erősíti meg az a tapasztalat, hogy a tartós, monogám házasságban teljesedhet ki két személy szeretetkapcsolata. Ez teremt érzelmi, jogi és anyagi biztonságot mind a szülők, mind gyermekeik számára. Tudatában vagyunk, hogy a gyermekek sokirányú fejlődése leginkább a harmonikus családi légkörben biztosított. Ezért a család a teljes és az egészséges társadalmi élet megalapozója is.

II. Valljuk, hogy a bűn egész emberi természetünket megrontotta, és ez alól nem kivétel a férfi és nő kapcsolata sem. Ennek következtében a házasság válságba juthat, formálissá válhat, felbomolhat. Noha a szexualitás Isten ajándéka maradt, eszközévé válhat az önzésnek. A felelőtlen kapcsolatok és önző vágyak gátlástalan kiélése számtalan egyéni és közösségi kárt okoz (pl. művi abortusz – a MRE Zsinatának állásfoglalása a magzati élet védelmében – Ref.Egyh. 1992/júl-aug. 182. old.). Ezért szorítja mederbe Isten törvénye a szexualitást: "Ne paráználkodjál!" (2Móz 20,14) Hitvallási irataink szellemében valljuk: e parancsolat pozitív tartalma, hogy tiszta életet kell élnünk a házasságban is. "Mivel testünk és lelkünk egyaránt a Szentlélek temploma, Isten azt akarja, hogy mindkettőt tisztaságban és szentségben megőrizzük. Megtilt tehát mindenféle tisztátalan cselekedetet, magaviseletet, beszédet, gondolatot, kívánságot, és mindazt, ami az embert erre ingerelhetné." (Heid.Káté 108/109. kérdés.-felelet) Korunkban, amelyet a szexuális forradalom korszakának is neveznek, a keresztyének – minden emberrel együtt – nagyobb kísértéseknek vannak kitéve, mint azokban az időkben, amikor maga a társadalom ítélte meg szigorúbb normák szerint a fenti parancsolat ellen vétőket. Nem gondoljuk, hogy a megelőző korszakok emberei jobbak lettek volna, a mi korunkéi pedig bűnösebbek lennének, hiszen az Ige szerint "mind elhajlottak valamennyien megromlottak, nincs aki jót tesz, egyetlenegy sincs" (Róma 3,12). Mégis, kötelességünk felhívni egyházunk és népünk figyelmét olyan aktuális bűnökre, mint pl. a szabad nemi élet, a pornográfia, a prostitúció és a szexuális kizsákmányolás bármely formája, és ezek következményeinek felelőtlen kezelése. Mindennek tömeges és korlátlan bemutatása és terjesztése különösen gyermekeink személyiségének fejlődésére hat károsan, fertőzi a közerkölcsöt és kiindulópontja lehet a bűnözés számos formájának. Bűnbánattal valljuk meg, hogy a tisztaság és a hűség erényeit egyházunk sem tudja kellő erkölcsi erővel megjeleníteni a világban. Fájlaljuk és helytelenítjük az egyházunk tagjai és tisztségviselői között is előforduló házassági válásokat (a Zsinati Bíróság jogegységi határozata – 5/1985. bír. szám). Mégis, valamennyi kortársunkkal szolidaritást vállalva hirdetjük Isten kegyelmét, a megtérés evangéliumát és az újrakezdés lehetőségét, amelyet mind egyéni, mind közösségi életünk erkölcsi megújulása egyetlen lehetőségének tekintünk.

III. Ezzel a lelkülettel szólunk korunknak arról a jelenségéről is, amely a külön neműek élettársi és az egyneműek tartós kapcsolatát a házassággal egyenértékűnek kívánja feltüntetni. Ismeretes előttünk, hogy vannak embertársaink, akik öröklött, vagy szerzett hajlamként saját nemükhöz vonzódva képtelenek a teremtési rend szerinti házasságra. Magát a hajlamot erkölcsileg nem minősítjük. Ezen testvéreinket lelkigondozói tapintattal fogadjuk, mély emberi drámájukat megértéssel és diszkréten kezeljük. őket az emberi méltóságot sértő, mindenfajta diszkriminatív magatartással szemben kötelességünk megvédelmezni. Mivel azonban a homoszexuális gyakorlatot mind az Ó-, mind az Újszövetség elítéli, s azt a házasságtöréssel egyenlő súlyú bűnnek tekinti (3Móz.18;45. Róma 1,26k), ezért egyházunk az ilyen kapcsolatokat elfogadni nem tudja, ezek egyházi megáldását lehetetlennek tartja. Mindezekből az is következik, hogy az ilyen életvitel vagy annak propagálása a lelkipásztori és vallástanári hivatással, valamint az e hivatásokra felkészítő képzéssel és mindennemű egyházi szolgálattal összeegyeztethetetlen. A házasság és a család védelme érdekében egyházunk kötelessége tiltakozni az ellen is, ha a törvényhozás a házassággal azonos értékűnek kívánja tekinteni a homofil párok együttélését, lehetővé téve számukra gyermekek örökbe fogadását. E tekintetben a magyar Alkotmánybíróság házassági értékeket védo állásfoglalásával (14/1995. (III. 13.) AB határozat, Magyar Közlöny 1995/20 (III.13.)) és a jelen hatályos családjogi törvény vonatkozó rendelkezéseivel (A házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. sz. törvény 10. §) értünk egyet.

IV. A Magyarországi Református Egyház Zsinata tudatában van, hogy állásfoglalása eltér mind a szekularizált társadalom egy részének felfogásától, mind néhány külföldi egyház vélekedésétől, meggyőződésétől. Mindazonáltal állásfoglalásunkat mégis – a "jobbra taníttatás" hitvallásos örökségével egyezően – azzal az Igéhez kötött lelkiismereti szabadsággal hozzuk meg, hogy "Istennek kell inkább engedni" (ApCsel. 5,29), mintsem a korszellemnek.
Budapest, 2004. május 6.

NYILATKOZAT AZ EURÓPAI UNIÓBA VALÓ BELÉPÉSKOR

A magyar nemzetnek 2004. május 1. történelmi dátum. Hazánk tagja lett az Európai Uniónak. A Magyarországi Református Egyház Zsinata ismerve a reményeket, váradalmakat és aggodalmakat a Lélek vezetését kérve fordul gyülekezeteihez: könyörögjünk együtt a józanság Lelkéért, hogy örömünk legyen és ne hamis illúziónk!

A váradalmak közepette valljuk, hogy mi, mint Isten megváltottjai, akik életet adó kapcsolatba kerültünk Istennel, valódi szabadságban kívánunk élni az emberek közösségében. Ez a szabadság összeköt minden határunkon túl élő magyar testvérünkkel, valamint közösséget teremt ember és ember, nép és nép között.

Mi, Európa népeinek ebben az egyesülési folyamatában is a megbékélést hirdetjük, elbeszéljük Isten nagyszerű tetteit, emlékeztetünk igazságára. Olyan közösségbe léptünk most be, amely egyszerre az értékek és érdekek közössége. Nekünk a reformátori egyházak tagjaként küldetésünk és kötelességünk saját örökségünket gyümölcsözőnek megtartani. Az Evangélium jó hírét kívánjuk hirdetni, megosztva mindenkivel tapasztalatainkat, hogy mit jelent Krisztus igazságának ereje. Ez az igazság az Isten megbékélése az emberrel, és az ember emberrel való megbékélésének lehetősége. Ebből élnek a keresztyének és ebből él az egyház. Megtéréshez vezet és megszabadít a bűn terhétől, általa szabaddá leszünk Isten és a felebarátok számára.

Felemeljük szavunkat a gazdasági, politikai és szociális szempontból hátrányos helyzetben lévőkért. Meg kívánjuk őrizni Isten teremtési rendjét az önzo és romboló erőkkel szemben. Síkra szállunk a szociális különbségek csökkentéséért, a család és a szülői hivatás megbecsüléséért, a jövő nemzedék élethez való jogáért, az idősek emberi méltóságáért és életük munkája megbecsüléséért.

A keresztyén egyházakkal az Európai Unióban is jó békességben kívánunk együttmunkálkodni. Kijelentjük, hogy Jézus Krisztus összeköt minket az Ószövetség népével is. Elvárjuk, hogy az Európai Alkotmány Preambuluma tartalmazza a keresztyén gyökerekre utalást. Bár Európa a keresztyén hagyományokra épül, tudatában vagyunk, hogy Európa kultúráját más hagyományok is formálták. Ezeket tiszteletben tartjuk.

Továbbra is elutasítjuk azokat a kísérleteket, amelyek az egyes nemzetek közötti nézeteltéréseket vallási alapon igyekeznek igazolni. Ilyeneknek sem Európában, sem máshol a világon nem lehet helyük. Mindenkor védelmezői leszünk azoknak a kisebbségeknek, amelyek méltatlanul hátrányos helyzetben és fenyegetettségben, elnyomásban élnek. Isten iránti hálával kívánunk hűségesek maradni nemzetünk identitásához. Mindig büszkék leszünk népünk történelmére, kultúrájának gazdagságára, és különös felelősséget hordozunk az Unió határain kívül rekedt magyar testvéreinkért.

2004. június 13-án hazánkban először lesz Európa-parlamenti választás. Zsinatunk buzdítja és bátorítja egyházunk tagjait, hogy vegyenek részt ezen a választáson, és azzal a felelősséggel döntsenek, hogy az általuk választott képviselőknek keresztyén és nemzeti értékeinket kell képviselniük. Tudatában vagyunk, hogy az UNIÓ-nak szüksége van megújulásra, át kell gondolnia szerepét, lényegét és működését. Az új tagországok belépése az UNIÓ-ba minden itt élő állampolgár életére kihatással lesz. Ettől a folyamattól a hívő emberek sem tarthatják távol magukat. Vezérelje döntésünket az Ige tanítása: "…éljetek méltón ahhoz az elhívatáshoz, amellyel elhívattatok, teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel; viseljétek el egymást szeretettel, igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével". (Ef. 4:1/b-3.)
Budapest, 2004. május 6.

Similar Posts