2004-12-22

Fekete Ágnes: Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, a műsor szerkesztőjét hallják.

Budapesten, a Déli pályaudvarnál jártam. Egy mozgássérült, csonkolt lábú ember ült a lépcső mellett, és kiabált: boldog karácsonyt emberek! Szívszorongató érzés volt, értelmemet érzelmeim tornászni, és azt mondani, úgysem ő kapná meg a pénzt. Nem ilyen kicsalt adományokra van szükség, úgy kell adakozni, hogy a pénz ne az utcára kerüljön. E bölcsnek tűnő gondolattal elsétáltam a kiabáló ember mellett. Szörnyű volt. Micsoda demoralizáló világ ez, ahol normális emberi szánakozásomat el kell fojtanom. Hideggé kell válnom, mert naponta csörög a telefon, alapítványok gyűjtögetnek, és koldusokkal találkozom bevásárló kosaram mellett. Az elfásultsággal szemben talán az a jó védekezés, ha mindenkinek van valakije, akiről érzi, a Jó Isten neki küldte, mert szegénysége által nevelni akar. Számos dolog van az életünkben, ahol kevés az emberi értelem megoldása. A szegénység kérdésében mintha különösen rászorulnánk Istenre. Nélküle nem fogjuk meglátni, ki az, akiben éppen Ő nyúl felénk és ki az, aki csak érzelmeinket hergeli, hogy megszerzett pénzével még mélyebbre süllyedjen. Megérthető és megérezhető, amikor valóban tennünk kell. Tegnap a ráckeresztúri drogbetegek számára létrehozott rehabilitációs otthonban jártam. Egy életútról hallhatnak, és az ottani karácsonyi készülődésekről.

Fiú: Az utcára kerültem. Már egy éve próbáltam leállni a drogról, nem ment a dolog.

Fekete Ágnes: Mit használtál?

Fiú: Heroint. Aztán kijöttem a kórházból, és túladagoltam magam. Sok választásom nem volt: vagy meghalok, vagy "rehab".

Fekete Ágnes: Rehabilitációs otthon?

Fiú: Igen.

Fekete Ágnes: Fantasztikus ez a ház, még nem jártam itt. Gyönyörű.

Fiú: Igen. Egy kolostor tervrajza alapján épült, kétszintes, van alagsora is és középen egy nagy udvar, ahol körbe-körbe lehet menni.

Fekete Ágnes: Kerengő-szerű?

Fiú: Igen, körbe lehet sétálni és elmélkedni, erre találták ki.

Fekete Ágnes: Hogy kerülél bele a heroin-ügybe?

Fiú: Tizennégy éves koromban kezdődött buliszinten, piázgatásal haveri társaságban. Aztán tizenhat évesen bejött a fű, party-drogok.

Fekete Ágnes: Szüleid?

Fiú: Nem tudták.

Fekete Ágnes: Ez hogy létezik?

Fiú: Úgy szerveztem az életemet, hogy ne találkozzam velük. Így oldottam meg. Általában minden drogos így oldja meg ezt a kérdést.

Fekete Ágnes: Karácsonykor azért csak találkoztatok, vagy más ünnepi alkalmakon?

Fiú: Igen, igen, de még nem volt nyilvánvaló jele annak, hogy füvezek. Kiskorom óta karikás a szemem.

Fekete Ágnes: Mikor derült ki?

Fiú: Olyan tizennyolc évesen. Már zavart, hogy ennyire nincsenek képben velem kapcsolatban. aztán elmentem katonának és azt gondoltam, majd ott leállok, megváltozom, de nem ez történt. Végig ittam, benne voltam minden balhéban, amiben lehetett. Majd kijöttem, húsz évesen megismerkedtem a heroinnal, és maradtam is a heroinnál. Most huszonöt éves vagyok.

Fekete Ágnes: Itt mi történt veled?

Fiú: Elfogadtak. Nem akartak mindenáron megváltoztatni. Kint a heroinistára mindenki köpköd, a narkóst lenézik az emberek, persze van is miért, hiszen kilógunk a társadalomból. Végülis kint már senki nem volt segítségemre, mindenki elfordult tőlem, a családom is. Egyedül voltam, teljesen reménytelennek tűnt a történet. Idejöttem, itt teljesen másképp álltak hozzám. Láttam és látok kiutat.

Fekete Ágnes: A hit szerepet játszik ebben?

Fiú: Az csak egy plusz, a bibliai tanítások, hogy lehet normálisan élni. Ez egy keresztyén "rehab", a református egyház rehabilitációs intézete. Máshol a srácok a szertől megszabadulnak, de élni valószínűleg ugyanúgy nem tudnak. Nem tudják, hogyan kellene jól élni.

Fekete Ágnes: Te hogy képzeled el azt, hogy majd elmész innen, és jól élsz?

Fiú: Most nem anyagi javakra gondolok, autóra, meg hogy mit szeretnék, hanem a gondolkodásmódra, az élethez, az emberekhez való hozzáállásra. Hogy ne kínlódás, szenvedés legyen az egész életem, hogy már megint minek kell dolgozni, és ha hazamegyek megint, ki kell takarítani a lakást, és még anyámhoz is át kell menni. Ne megszomorodva üljek negyven évesen egy "krimóban" és szidjam a rendszert. Ha nem ez történik, akkor már – szerintem – jó lesz. Itt minden este van egy tizenöt perces áhítat. Egyből úgy éreztem, hogy megszólítottak és kerestem az összeesküvést, honnan tudják itt a dolgaimat. Kerestem az egész mögött a hátsó szándékot, de nem volt. Mai napig nem látok ilyet.

Fekete Ágnes: Ezt a "megszólítottság érzést" tudod megfogalmazni.

Fiú: Igen, igen. Mindig szólt hozzám az Ige.

Fekete Ágnes: Mondtad, hogy egy darabig az utcán éltél. Karácsonykor különösen nehéz átélni az embernek, hogy olyan sokan az utcán vannak.

Fiú: Azoknak, akik az utcán vannak, ötven forinttal nem lehet megoldani az életüket. Ez nagyon nehéz kérdés. Legalább olyan nehéz, mint hogy miként lehet megszüntetni a drog-problémát Magyarországon. Sehogy. Az utcán általában nem igazán lehet az egészet elviselni anélkül, hogy ne inna az ember, vagy ne drogozna. A földtől el kell valahogy rugaszkodni. Persze ez generálja azt, hogy soha sincs a valóságban és egyre csak lejjebb kerül. Nagyon nehéz megmondani, mi lenne a megoldás.

Fekete Ágnes: Mégiscsak az lenne a jó, ha nem az utcán oldódnának meg ezek a problémák. Valahogy ebben kellene segíteni. Neked is ez segített.

Fiú: Igen, igen, nekem is.

Fekete Ágnes: Milyen lesz a karácsony, hogy szeretnétek karácsonyozni?

Fiú: Én szerettem volna egyedül lenni.

Fekete Ágnes: Miért?

Fiú: Szeretném átértékelni a dolgaimat. Ez az időszak arról is szól, hogy mérleget készít az ember 2004-ről. Biztos jó lesz. Hozattam szelídgesztenyét, sütök majd a gyerekeknek a nagy üstben. Jönnek majd a munkatársak, a családtagok, gyerekek, énekelünk. Van itt egy kápolna, ott lesz istentisztelet, éneklés. Készülünk műsorral is a munkatársaknak, ez lesz a mi ajándékunk. Aztán én már járhatok haza, huszonhatodikán elmegyek hozzájuk, ez lesz.

(A karácsonyi ünnepségen:)

Fekete Ágnes: Hogyan fogtok ünnepelni?

Másik Fiú: Jól fogunk ünnepelni, jönnek a mentorok, a családtagjaik, a segítők, akik itt dolgoznak. Próbálom beleélni magam az egész helyzetbe, hogy külön leszek a családomtól.

Fekete Ágnes: Otthon jó volt karácsonyozni?

Fiú: Az utóbbi két évben nem igazán, de előtte igen. Most remélem, jó lesz. Bízom benne.

Fekete Ágnes: Karácsonykor a rászorulókra és a gyerekekre gondolunk a legtöbbet. Most egy óvodába látogatunk el. A budafoki Halacska Református Óvoda nagycsoportosait hallhatják.

Gyerekek bemutatkoznak: Nagy Dorka. Varga Eszter. Hauser Panna. Tóth Franciska. Ábrahám Flóra. Bartha Bence.

Fekete Ágnes: Mik ezek a kis zsákok itt fölöttünk?

Gyerekek: Batyuk!

Fekete Ágnes: Batyuk? És miért vannak itt?

Gyerekek: Ki lehet őket bontani, van benne egy kis újság, és abban annak a gyereknek a neve, aki megkeresheti a csomagot.

Fekete Ágnes: Ez valami adventi várakozás?

Gyerekek: Igen.

Fekete Ágnes: És hova dugta el az óvó néni a csokit?

Gyerekek: Nem az óvó néni dugja el.

Fekete Ágnes: Hanem kicsoda?

Gyerekek: Angyalkák.

Fekete Ágnes: Az angyalkák! Ma hova dugták?

Gyerekek: Ma kint volt az öltözőben, Bán Gergő kapucnijában.

Fekete Ágnes: Ki ment el az idős nénikhez karácsonyi műsort adni?

Gyerekek: Énekeltünk, verseltünk és osztottunk a néniknek, bácsiknak ajándékot.

Fekete Ágnes: Örültek?

Gyerekek: Igen. Csipeszt is csináltunk, csillogós kis csipeszt!

Fekete Ágnes: Jól eldugtátok ezt a karácsonyfát!

Gyerekek: Nem mi dugtuk el, az angyalkák hozták. Elfoglaltak minket, amíg jöttek az angyalkák.

Fekete Ágnes: Addig egy közös teremben énekeltetek.

Gyerekek: Jó lenne, ha mindenki kapna egy nagy csomagot! Ezt nem szabadott volna kibontani Kriszti néni nem tudta, aztán mondta, hogy dugjuk el, mert Margit néni le fogja harapni a fülünket.

Fekete Ágnes: Karácsonykor mit ünneplünk, hol született Jézus?

Gyerekek: Jászolban!

Fekete Ágnes: És hol?

Gyerekek: Betlehemben, egy istállóban.

Fekete Ágnes: Mért pont istállóban?

Gyerekek: Mert nem volt máshol helyük, nem engedték be sehová sem Máriát, meg Józsefet. Pedig Mária már akkor terhes volt. A legutolsó házba bekopogtattak, ahol élt egy ácsmester, aki nagyon gonosz volt, volt egy vak lánya. Az a vak lány térden állva könyörgött, hogy engedjék be, végül azt mondta az ács, hogy beengedik, de nem a házba, hanem az istállóba. Ott született meg Jézus.

Fekete Ágnes: A vak lányról szóló történet egy monda, igaz? Nem lehet pontosan tudni, hogy történt csak annyit, hogy istállóban született.

Gyerekek: Az angyalok mondták a pásztoroknak, hogy menjenek el Betlehem városába, ott találnak egy istállót, ahol meglátják a kisbabát, ő az Úr Jézus. Elmentek, egy hullócsillag vezette őket.

Fekete Ágnes: Ez egy különlegesen fénylő csillag volt, igaz? Nagyon ügyesek vagytok! Mit énekeltetek a néniknek?

Gyerekek (éneklik): Menjünk együtt énekelve áldani Őt, Leborulva hódolattal színe előtt. Ajándékul vigyünk mi is hála jelét: Karácsonyi ünnepünknek új örömét.

(Vers) Siklós József: Szent Karácsony napján

Szent Karácsony napján boldog minden gyermek, Karácsonyfa alján ajándékra lelnek. Sok örömet szerez cukor, könyv és játék, De a gyermek Jézus a legszebb ajándék.

Fekete Ágnes: Jaj, de szép!

Gyerekek: Csináltunk betlehemet is!

Fekete Ágnes: Ezt ti csináltátok?

Gyerekek: Igen!

Fekete Ágnes: Miből készítettétek?

Gyerekek: Koszorúból, fenyőtobozból, rafiából. Hoztunk diót, abból lett a bölcső, odatettünk egy kicsi fagolyót, alá vattát, úgy néz ki, mintha be lenne takarva a kisbaba.

Ablonczyné Vándor Margit vagyok, a Halacska Református Óvoda vezetője. Budafokon hetedik éve működik az óvodánk az Úr Isten áldásával, ezt napról-napra megélhetjük. Az egyik legszebb ünnep a Karácsony. Közvetlen mellettünk egy szociális szolgáltató és idősek klubja van. Szorosan együtt működünk velük, az ünnepeinket is közösen tartjuk. A gyerekek idén karácsonykor is átmentek, egy kedves műsorral, énekekkel, versekkel, imádsággal köszöntöttük együtt a karácsonyt. Kölcsönösen apró meglepetéseket készítettek a gyerekek az időseknek, illetve az idősek a gyerekeknek. A két korosztály találkozása az igazi ünnep, ahol a szeretetet olyan őszintén lehet kifejezni, mint ahogy óvodánkban is történt. Felkaroltunk egy rászoruló kisgyereket, van egy perselye, amiben adományokat gyűjtünk. Találtunk benne egy levelet, az egyik nagycsoportos kisfiú írta a kislánynak: "Áldjon meg téged a jó Isten, te kisgyermek és szaporítsa meg ezeket az adományokat! A nevem Henrik. Én is egy kisgyermek vagyok, mint te. Szia." A gyerekeknek minden reggel áhítatot tartunk, idén minden nap más csoportba megyek az áhítatra. Őszinte imádságok hangzanak el, különösen a nagyobb csoportokban. A kisgyerek tud azért imádkozni, hogy a kórházban levő barátja nem is, hogy meggyógyuljon, de érezze, hogy az Úr Jézus mellette van és vigyáz rá. Ilyenkor azt mondom, velük foglalkozni. Ezek az apró kis ajándékok jelentik számomra az igazi Karácsonyt.

(Ének: Glória szálljon a Mennybe fel…)

Fekete Ágnes: Hallottuk, a különböző nemzedékek találkozása a karácsony egyik titka. Következő riportunk egy olyan gyülekezetbe vezet, ahol ezt egy idősek otthona működtetésével is igyekeznek megélni. A püspökladányi idősek otthonában járt Szőr Ádám.

Keserű Benjaminné: Én elmegyek, a gyerekek elvisznek. Mióta özvegy lettem, sok minden megváltozott, régen Karácsony volt, utána fenyőünnep lett és nem volt szabad semmi olyasmit mondani. Most meg újból, hála Istennek karácsonyt ünnepelünk. Nagyon szeretem az ünnepeket, mert olyankor mindig jönnek a gyerekek, elvisznek, mert nagyon nehezen tudok mozogni, lassan hatvan éves leszek. Keserű Benjaminné, nyugdíjas óvónő vagyok.

Édes János: Várom a gyerekeket.

Szőr Ádám: Jönnek majd önért?

Édes János: Nem, egyelőre nem érzem magam olyan jól, majd karácsony után jönnek. Szeretném, ha elbeszélgetnénk, üdvözölnénk, szeretnénk egymást.

Miklós Kornél: Én a feleségemmel vagyok itt két éve. Karcagról jöttünk, a karácsony mindig családi ünnep volt, egymás szeretetével telve. Itt is az, de inkább arra kell tennünk a hangsúlyt, hogy egymást segítsük, amiben lehet, mert elég sok olyan lakó is van, aki nem tud magáról gondoskodni. Az ápolókkal együtt amit lehet, segítünk. Mi egy karácsonyt éltünk meg itt ezen kívül, ami most jön. Volt közös kis ünnepség remélem, most is lesz. Van egy beteg lányunk, valószínűleg most is elmegyünk hozzá. Mozgáskorlátozott, beteg, őt meg kell hogy látogassuk.

Szőr Ádám: Hadd kérdezzem meg az egyik nővért, karácsonykor mennyiben más itt az ellátás? Mennyire érezhetik az itt lakók, hogy ünnep van?

Mária Rudolfné, főnővér: Nagyon várják a hazamenetelt, mert ilyenkor együtt van a család. Itt is ugyanúgy megvan a beigli, a hal, házias ételek, ami az ünnepek alatt szokás.

Kuzsella Ferencné: Karácsonykor mindig értem jönnek a gyerekek, kocsival hoznak, visznek, a családdal töltöm a karácsonyt. Egyszer maradtam itt, de akkor is szépen telt az ünnep, felolvastuk a Bibliából Jézus születését és énekeltünk.

Szőr Ádám: Mit jelent a karácsony az ön számára?

Kuzsella Ferencné: Örömünnep. Öt éve lesz március elsején, hogy itt vagyok, hála Istennek.

Szőr Ádám: Láthatóan kezd karácsonyi hangulat kialakulni, a különböző díszek már elkészültek. A foglakoztató nővérhez fordulok, akit nagyon sokan dicsértek már; mik készülnek most?

Nővér: Pillanatnyilag kis Jézuskák készülnek, amiket a karácsonyfára szeretnénk felakasztani, jelkép gyanánt. Készítettünk adventi koszorúkat, különböző díszeket, a folyosón végig lehet látni. Nagy örömmel készítgetik, és ahogy látjuk, el is érzékenyülnek néha. Én csak pár hónapja dolgozom itt, eleinte nagyon nehéz volt, mert bezárkóztak a szobájukba, de egyre többen jönnek ki, és egyre aktívabban vesznek részt a készülődésben. Nagyon jó hangulatban telnek a foglalkozások, rengeteget nevetünk. Van egy nagyon kedves vak nénink, aki gyönyörűen énekel, lecsalogatjuk, énekelünk, közben megy a munka. Sokszor nem tudok időben hazamenni, mert egyszerűen nem tudom őket itt hagyni, úgy belekezdenek a munkába.

Szőr Ádám: Ön hogy tölti a karácsonyt?

Nővér: Itt fogom tölteni, nagyon várom, mert még nem töltöttem köztük egyetlen karácsonyt sem. Remélem, jó lesz, és minél több örömet tudunk szerezni.

Szőr Ádám: Pella Pállal, a Püspökladányi Református Egyházközség lelkipásztorával beszélgetek.

Pella Pál: Más jellegű egy gyermek, egy felnőtt, vagy egy idős ember készülése a karácsonyra. Az idősek otthonában speciális a készülődés. Nem családban ünnepelünk, hanem más jellegű közösségben. Ez sokak számára megkönnyebbülést jelenthet, mert – mondjuk – olyan környezetből költöztek be, ahol nem vette őket körül senki, mások számára, akik családból jöttek, nehezebb, hiszen a család fokozottabban hiányzik. Gyerekek készülnek műsorral, meglepetést készítünk, ajándékcsomagot, amennyire lehet megpróbáljuk pótolni azt a hangulatot, ami otthon körülvette őket.

Szőr Ádám: Mit jelent az idősek otthona a református egyházközösség életében?

Pella Pál: Nagy felelősséget, negyven férőhelyes az otthon, huszonhárom munkatársunk van. Szoktuk kérni a hívektől, látogassák a benntlakókat. Volt, aki rendszeresen jött, mások készítenek valamit az idősekkel.

Szőr Ádám: Ön hogyan készül fel a karácsonyra?

Pella Pál: Adventben, esténként az adventi koszorú mellett énekelünk karácsonyi énekeket.

Szőr Ádám: Megkérhetném, hogy énekeljenek?

Idős asszony: Igen. Ezt az éneket nagyon szeretjük:

(Ének:) Áldjon meg és őrizzen meg téged az Úr, Ragyogtassa szent orcáját rajtad! Könyörüljön kegyelmével életeden, Békességét adja néked, ámen.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Ézsaiás próféta könyvének 5. fejezetéből a 20. verset:

”Jaj azoknak, akik a gonoszt jónak mondják és a jót gonosznak, akik a sötétséget világossággá és a világosságot sötétséggé teszik, a keserűt édessé és az édest keserűvé teszik!”

Világunkra jellemző, mennyire nem értjük ezt a bibliai mondatot. Mert miért baj az, ha valaki a keserűt édesre változtatja? Hiszen az egész cukrászművészet erre épül. Gyönyörű költeményeket sütnek és öntenek, amelyben minden keserű ízt édessé igyekeznek ízesíteni. Manapság minden ízt fokozni kell, az édeset még édesebbé varázsolják az "E" számok. És miért baj az, ha valaki a sötétséget világossá teszi? Milyen jó az, hogy mindenütt szép karácsonyi kivilágítások vannak, az embereknek jobban tetszik a fényes, a csillogó. Az is megfigyelhető, ha csak az elmúlt ötven évet nézzük, mennyire erősebb villanykörtéket csavarunk be a lámpákba. Már sötétnek érezzük a szobát, ha csak egy 100-as égő világít, holott régen a petróleumlámpát is fényesnek látták az emberek. Azt mindannyian értjük, persze, hogy a világosságot sötétté tenni nem jó. Érdekes, Ézsaiás, mintha egy folyamatot írna le, amely fordítva kezdődik: az első, hogy a keserűből lesz édes, először megszűnnek az ízek. Először elédesedik minden, aztán viszont az is keserű lesz, ami édes lenne. Először a sötétre is azt mondják, hogy világos, aztán minden összekeveredik. Tehát nemcsak az a baj, sőt nem ott kezdődik a legszörnyebb zűrzavar, amikor az igazságot lábbal tapossák, hanem amikor a gonoszkodásra azt mondják, hogy majd megváltozik, nem kell ebből olyan nagy ügyet csinálni. Megbánja, Isten megbocsát: kész. Távol álljon tőlem, hogy morális csősz legyek. Csupán úgy látom, arra mutat rá Isten szava éppen karácsonykor, hogy a dolgok pozitívnak látszó hamisításával kezdődik az emberek közötti zavarodás. Amikor kisjézuskázunk, a Megszületett Megváltóról való beszéd helyett, amikor negédes, édeskés történetecskévé zsugorítjuk a nagyon is büdös istálló valóságát, akkor kezdődik el az a folyamat, amit a végén így érzékelünk: becsaptak, igazságtalan a világ. Becsapjuk magunkat, amikor a növények ízét nem merjük a maguk valóságában érzékelni, csak E621-gyel dúsítva, és becsapjuk magunkat, amikor villogó színes égők utánozzák a gyertyát, mert a sötétséget nem merjük sötétnek látni. Isten segít nekünk, hogy a dolgokat nevén nevezzük. Hogy az ízek és fények kavarodásában meg tudjuk különböztetni az igazit a hamistól. Hogy a hangok áradatában azt a csendes szót meghalljuk: Jézus megszabadít! Ő ott van mindannyiunk mellett és megmutatja a járható utat! Mert gyakran úgy vagyunk, hogy a boldog élet minden eleme jelen van életünkben, mégis szétszórt darabokban maradnak a jó dolgok, és nincs boldogság. Ott van az édes, a világos, a jó, de nem áll össze a kép eggyé. Isten adja, hogy Jézus Krisztus megszületése összeállítsa a képet életünkben! A hangok kavarodásából kitűnjék a szó: Immanuel, velünk az Isten! Ez akkor lehetséges, ha a dolgokat merjük nevén nevezni.
Ámen