2005-03-16

Simone Weil: Jegyzetfüzet – A kereszt

"Aki kardot fog, kard által vész el. Aki nem fog kardot (vagy kiejti a kezéből), annak a kereszten kell végeznie. … Ahhoz, hogy valaki igaz legyen, mezítelennek és halottnak kell lennie. Képzelődés nélkül. Ezért van az, hogy az "igaz"-ság mintájának mezítelennek és halottnak kell lennie. Egyedül a kereszt tesz lehetetlenné minden képzeletbeli utánzást… t kell törnünk magunkat az idő és a tér végtelen sűrűjén: Először Istennek, hogy hozzánk jöjjön, mert először Ő jön. Isten és ember kapcsolatában a legnagyobb lépést a szeretet teszi meg. …Hogy a szeretet a lehető legnagyobb legyen, a távolság is a lehető legnagyobb. Ezért nyomulhat el a rossz a legeslegvégső határig, amelyen túl elveszne a jónak még a lehetősége is. … Vér a havon. Az ártatlanság és a rossz. Hogy maga a rossz tiszta legyen. Másképpen nem lehet tiszta, csak egy ártatlannak a szenvedésében. Ezért van, hogy egy Istennek, aki szereti az embert, és egy embernek, aki szereti az Istent, szenvednie kell."

(Ford. Jelenits I.)

MINDENKINEK ISTENÁLDOTTA NAGYHETET ÉS SZÉP HÚSVÉTOT KIVÁNUNK!

Fekete Ágnes: Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, a műsor szerkesztőjét hallják.

A tegnapi, történelmi emlékek még itt élnek bennünk. Ezért a mai műsort a múltba nézésnek szenteljük. A 48-as forradalomban talán az elgondolhatónál is több lelkész vett részt. Most Győrfy Endréről, egy pápai teológiai tanárról hallunk, akinek az utódai ma is kutatják szabadságharcos ősüket. Győrfy Saroltát hallják.

Győrfy Sarolta: Ezen a képen a köveskáli református templom látható felállványozva, mert restaurálás alatt állt 2001-ben. A Köveskáli Református Templomban helyezték el Győrfy Endre emléktábláját. 1825- ben született, Jókaival egy évben, és mindössze 24 évet élt. "Így halt el a 23 éves ifjú" – írják a búcsúztató beszédében, – "ki többet élt a honnak, mint sok agg, aki élt nyolcvan évet." Én a családból nagyon sokat tudtam már Győrfy Endréről. Az üknagyapám testvére volt. Édesapám mesélt róla, hogy Buda várának felszabadításánál halt hősi halált. Ő egy hős felmenőnk, aki református teológiai tanár volt Pápán, együtt tanult Jókaival és Petőfivel. Itt látható Győrfy Endre "A hazámhoz" című verse. 1848 májusában a pápai diákfelkelések szervezője volt. Ifjú diáktársaival honvédzászlóaljat alkotott, és fölmentek Pestre. Előtte még engedélyt kért a szüleitől – ebben a korban az apának még nagyon nagy szerepe volt a családban -, hogy adjon engedélyt arra, hogy ő a hazáért harcolhasson. Miután ezt az engedélyt megkapta, végigharcolta az egész szabadságharcot, minden csatát túlélt. "A kis Petőfi" – így nevezték őt. A nagymamám testvére mesélte, aki majdnem száz évet élt, hogy vékony, törékeny alkatú, lobbanékony, heves ifjú volt, aki könnyen lobbant szerelemre, és más érzésekre is, és az igazságszeretete, a lelkesedése páratlan volt.

Fekete Ágnes: Úgy került a fiatalokkal kapcsolatba, hogy tanított a teológián. Mit tanított, azt lehet tudni?

Győrfy Sarolta: Tanított a teológián, de erről nagyon keveset tudunk. Vannak olyan feljegyzések, amik szerint jogot is tanított. Akkor az oktatás teljesen más szerkezetű volt. Én mindig nagy lelkesedéssel hallgattam a történetét, mivel magyar szakos tanár vagyok. A harmincharmadik zászlóaljban volt, amit a leghősiesebbnek tartottak. Május 21-én volt a döntő ütközet, ahol ő lett volna, aki kitűzi a zászlót. Ágyéklövést kapott, és tíz napig szenvedett, haldoklott, iszonyatos fájdalmai voltak. A katonái végig őrizték őt, tehát megérte a győzelmet, tudta is, ahogy mondták a versben: "Ott reszket szemedben még az örömsugár." Édesanyja akkor ért csak fel szekéren Budára, sietett, mert az Óbudai Honvédkórházban szenvedett, de már csak a halott fiát láthatta viszont. Elhozta a naplóját, a kardját, a gyűrűjét, a csákóját és a mentéjét. A csákó és a mente már az enyészeté, a gyűrű egy családtagnál van, a napló és a kard ma is Köveskálon van. Már csak Győrfy Károlyné él, ő őrzi. Gyönyörű mondatokat írt a naplóba, például Vácon jegyezte fel ezt: "Istenemre, bámulni lehet azon erőt, melyet ez annyi darabokra szakított ország kifejtett a forradalomban. Egy töredék csak, s pénz és hadierő nélkül. Majdnem azt kell hinnünk, hogy ismét a csodák világában élünk. Vagy csakugyan valami különös Isten-védelme alatt állunk? Mily szánandók is lehetnek azok, kik harcainkat csak a történet hideg könyveiből, vagy legjobb esetben is csak apáik elbeszéléseiből lehetnek képesek megismerni!" Milyen szép, régies magyar nyelv! Nem véletlen, hogy mi ezt előadtuk a Sylvester János Protestáns Gimnáziumban kis, hetedik osztályos gyerekekkel, hogy most ti vagytok a márciusi ifjak, a tizenhárom éves ifjak!

Fekete Ágnes: Az ember hallgatja ezeket a nagyon szép, de borzasztó távoli, romantikus eszméket, ma ez hogyan hat?

Győrfy Sarolta: Volt olyan gyerek, aki némi túlzással az iskola réme volt, most úgy megszelídült, mert átérezte ennek a jelentőségét.

Fekete Ágnes: Mivel a teológián tanított Győrfy Endre, a hit és a hazaszeretet állt gondolatai középpontjában. Hogy ennek a kettőnek mi köze egymáshoz, arról ritkán esik szó.

Győrfy Sarolta: A hit bátorította őt arra, hogy ne féljen. Ne féljen a haláltól. Az erős hit segít abban, hogy legyőzzük a nehézségeket. A búcsúztató beszédben ezt olvassuk: "Ő vígan ment a halálra, ti ne szomorkodjatok! A jó honfinak hamvára nyugalmat kívánjatok." A végén meg is indokolja a hit és a hazaszeretet összefüggését: "Arra kér, zöld hantjaiddal fedd, s takard el tetemét. Híven áldozza fel érted mind vérét, mind életét. Mindnyájan, kik jól ismertük, kitűnő érdemeire emlékezvén ezt kívánjuk: áldás és béke tetemire!" Csak ez vihette ezt a törékeny kis embert, az erős hite. És hitt abban, hogy érdemes föláldozni az életét.

Fekete Ágnes: Most egy nagy történelmi korszakot ugrunk. A második Világháború 60 éves évfordulójához kötődik következő összeállításunk. Felkeresett bennünket Lebovits Imre, aki szeretné felkutatni azokat az egyházi személyeket, akik a kor szörnyűségei között embereket mentettek. Sajnos az elrettentő emberekről mindig sokat hallunk, de a példaadókról keveset.

Lebovits Imre: Az emberek sokkal többet tudnak azokról, akinek a nevéhez nagyon sok gonoszság fűződik. Pedig igazán fontos lenne, hogy a jó példákat is lássa a világ.

Fekete Ágnes: A református levéltárakban kutakodott ebben a témában?

Lebovits Imre: Az embermentő, zsidómentő kérdésekkel elég régen foglalkozom, magam is, mint zsidó, egy véletlen folytán maradtam életben, a tiszafüredi gettóban. Mielőtt a gettót felszámolták volna, megjelent Vitéz Horváth Kálmán magyar királyi százados, aki besorozásokat szervezett a hetedik hadtest területén. Nagyon sok fiatal gyerek és negyvennyolc évtől egészen hatvan-hetven éves korú idősebb embereket is besorozott, ami tökéletesen ellentmondott minden szabálynak. Akkor már ki volt adva a Baki-féle államtitkári rendelet, hogy tilos zsidókat besorozni. Nyilvánvaló, hogy ebben volt olyan embermentő szándék, amelyik egybeesett a honvédségi érdekekkel is. Megtudtam, hogy Vitéz Horváth Kálmán úr él, azt kell, hogy mondjam, hogy Izraelben sokan keresték évtizedek óta. 1992 Karácsony előtti időszakában megkerestem, egy igazán önfeláldozó, derék ember, aki nagyon sokat tett másokért. A központba folyamatosan vitte, küldte vonaton ezeket az embereket, akik nem feleltek meg semmiféle előírásnak. Ez önmagában rendkívül veszélyes volt. Mesélték a túlélők, hogy például ott az egyik csendőrtiszt azt mondta valakire: Ugye, öreg zsidó, téged is a Horváth százados sorozott be? Ez mutatja, hogy mennyire szálka volt a szemükben. Természetesen feljelentették, gondoltam, hogy nekem fiúi kötelességem megismerkedni Horváth Kálmánnal, megtudni, hogy van, mint van. Arról ne beszéljünk, hogy ő 1945 után visszakerült a honvédséghez, nagy szerencsével megúszta, nem ültették le, de leszerelték. Ostyasütő kisiparos lett, nyilvánvaló, hogy ez egy állandó seb volt a lelkén, hogy mért bántak így vele. Sajnos, ez az életnek nem szükséges, de kényszerű velejárója. Megkerestem a közigazgatási államtitkárt a Honvédelmi Minisztériumban, igen gyorsan egy ezredesi előléptetést eszközöltem ki, és megkapta a "Jad Vasem – Igaz emberek" elismerését is. Miután elkezdtem foglalkozni ilyen zsidómentő ügyekkel, ennek a révén irányult újra a figyelmem Vitéz lófő Nagybaczoni Nagy Vilmos tábornok úr tevékenységére. Szóltak, hogy Nagybaczoni Nagy Vilmos két leánya (ikerpár) ma is él Klotildligeten, és meglátogattam őket. Nem a pénz nagysága az érdekes, az mellékes, de azt az örömöt, ahogy örült ez a két hölgy nekem, és elbeszélgettünk a tábornok úr dolgairól, ez számomra is nagyon nagy élmény volt. Akkor határoztam, el, hogy Nagybaczoni Nagy Vilmos emlékét meg kell őrizni.

Fekete Ágnes: Mit lehet őróla tudni?

Lebovits Imre: Ő egy székely nemes ember volt, a testvérével együtt kiválóan tanultak. Az akkori Szászvárosban végezték a középiskolát, ösztöndíjak révén került mind a kettő a katonai pályára. Nagybaczoni Nagy Vilmos a bécsi hadiiskolát végezte el, egyébként az egész mentalitása, a műveltségi szintje, az hogy több nyelven beszélt, hogy Magyarországnak egy olyan területén, Erdélyben született, ahol több nemzetiség volt, ahol a szászok, örmények, zsidók, románok együtt éltek, és békesség volt, ebből adódóan a tolerancia foka sokkal nagyobb volt. S jött a Horthy-Magyarországra az a korszak, amikor ezek nem erények voltak, hanem hibák. Nyugállományba vonult, élte a világát, de a II. Világháború nem úgy fordult, ahogy a magyar vezérkar elképzelte. Horthy úgy gondolta, hogy változtatni kell a Honvédelmi Minisztérium élén levő személyen. Ő lett a honvédelmi miniszter. Kilenc hónapig bírta, de le kellett mondania, mert már a Kállai- kormány hadügyminisztereként nem tudott megmaradni. Kiderült, hogy a tisztikar nem engedelmeskedett, még Vitéz Nagybányai Horthy Miklósnak sem.

Fekete Ágnes: Ő mit tudott tenni az embermentésben?

Lebovits Imre: Ez a derék székely ember tette a dolgát. Első intézkedése az volt, hogy megszüntette a híres rendelkezést, amely kimondta, hogy zsidónak, szerbnek, románnak a munkaszolgálatból való visszahívása hat hónap frontszolgálat után nem lehetséges, kinn kell maradniuk. Bátran kiállt, a Parlamentben, a Minisztertanácsban elmondta a véleményét, és meg is kérdezték tőle, hogy nem fél? Nem, a parlamentnek erről tudni kell. Bátrabb embert nagyon keveset lehetett találni, mint amilyen Nagybaczoni Nagy Vilmos volt, aki azt mondta, hogy az ő vezérelve, és számára az iránymutatás a Biblia és a szolgálati szabályzat.

Fekete Ágnes: Lebovits Imrét hallották, aki nagyon szeretné a segítségüket kérni abban, hogy az embermentőket felkereshesse vagy kutathassa. A legtöbbjük névtelenségben él még ma is. Aki ebben segíteni szeretne, írjon szerkesztőségünk címére: 1146 Budapest, Abonyi utca 21. Minket is annyira megindított Nagybaczoni Nagy Vilmos élete, hogy felkerestük leányát, Nagy Károlynét, Klotildligeten. Először a református templomba mentünk el, amelyet a volt miniszter, Nagybaczoni Nagy Vilmos építtetett.

Fekete Ágnes: Ide ki van írva, hogy épült Nagybaczoni Nagy Vilmos kezdeményezésére és tervei alapján.

Nagy Károlyné: Ott van a táblája az uramnak, és ez a lányom, ez a testvérem.

Fekete Ágnes: Ők mind itt vannak eltemetve?

Nagy Károlyné: Igen, a kriptában elől.

Fekete Ágnes: De szép templom!

Nagy Károlyné: Az édesapámmal ebben a padban szoktunk ülni. Most is mindig ott ülök azon a végén, az a fehér párna az enyém.

Fekete Ágnes: Egyszerű, de mégis milyen szép, magyaros az egész!

Nagy Károlyné: A berendezést Tóni bácsi adta, ez volt az ő ajándéka az egyház részére. Apám 92 éves volt, nem járt az utcára, de én mentem a templomba, ő itt ült kinn a teraszon, és mondta: Na, megjöttél, mit prédikált Tamás, mondd el miről beszélt! És akkor mondta nekem, tudod, olyan fáradt vagyok, már szeretnék elmenni. Másnap reggel rosszul lett, és éjjel meghalt. Elment úgy, ahogy elmegy egy jó ember, nem szenvedett, nem szorult senkinek a segítségére, elaludt. A jó Isten szerette, mert nem élt vissza azzal a tálentummal, amit kapott. Én így fogom fel, mert bennem ez így van. Olyan gyönyörű temetése volt! Vad idegenek messze földről jöttek, mert ugye bemondta a rádió. Odajött hozzám a János. Mondom, János, hogy kerül ide? Azt mondja: csak nem képzeli kisasszony, hogy nem jövök el ide!

Fekete Ágnes: Ő volt a lovász.

Nagy Károlyné: Igen. Szóval, a hűség az csodálatos valami! Amikor ő miniszter volt, állt a kapuban egy rendőr. Nem költözött be a miniszteri lakásba, maradtunk a Szondy utcában, és ott állt a rendőr a kapuban. Ki volt adva neki az utasítás, hogy mindenkit fel kell engedni. Nagyon sok kérelmező jött hozzánk, és előfordult olyan, hogy éppen ebédeltünk, ő felállt, és otthagyta az ebédet. Bánata volt, baja volt annak, aki segítségért jött – és ő segített.

Fekete Ágnes: Hogyan tudott segíteni?

Nagy Károlyné: Rengeteg ismerőse, összeköttetése volt. Mint honvédelmi miniszter, akit lehetett, mindenkit felmentett a frontszolgálat alól. Beosztotta olyan helyre, hogy itthon maradhasson. Utánanézett, hogy hogy bánnak a munkaszolgálatosokkal. Támadták aztán a németek, mert ugye még akartak katonákat, hogy adjon a frontra magyar katonát. Azt mondta, több katonát nem adok! Több magyar katona nem megy a frontra! Mindenki, aki csak teheti, jöjjön haza! Akkor követelték, hogy mondjon le, a képviselőházban is megtámadták, felszólaltak ellene.

Fekete Ágnes: Mi történt azután, hogy lemondott?

Nagy Károlyné: Amikor a németek megszállták Magyarországot, akkor ide betelepítettek egy német katonát. Mikor a nyilasok uralomra kerültek október 15-én, őt november 16-án elhurcolták. A csendőrőrs-parancsnok üzent, hogy tűnjön el, mert kiadták ellene a letartóztatási parancsot, de ő azt mondta, hát, nem csináltam én semmit!

Fekete Ágnes: Mégiscsak elvitték?

Nagy Károlyné: Elvitték Sopronkőhidára.

Fekete Ágnes: Mikor jött haza?

Nagy Károlyné: 1945. szeptember 6-án. És én voltam itt. Megrázó volt, hogy én ölelhettem meg először. Szaladtam, kiabáltam, gyertek, gyertek, megjött, megjött!

Fekete Ágnes: Aztán megint elég rossz idők jöttek, 50-es évek, kitelepítések. Ez hogy volt?

Nagy Károlyné: Minket teljesen kiraboltak. Helybeliek voltak, magyarok, egy részük orosz ruhába öltözött. A kukoricát átdobálták a szomszéd ház udvarába. A gyerekszoba függönye még az új tulajdonosnak is ott függött az ablakban. Mit csináljunk, el kellett fogadni. Mindegy, több is veszett Mohácsnál! A honvédség szemet vetett a házra, ki kellett belőle költözni. Hat katonacsaládot költöztettek oda, abba a másik házba, édesapáméknak el kellett menni. De nem adtak lakást, és írásba sem adták! Ebben a szobában, és a verandában laktunk mi, a nővérem ott a két gyerekkel. Akkor a Kossuth Lajos utcában lakott egy régi tanárcsalád, és ők befogadták a szüleimet. Mert senki más nem fogadta be.

Fekete Ágnes: Ez félelmetes lehetett.

Nagy Károlyné: Apuka rugalmasan kezelte a helyzetet, de nekem egy borzalmas csalódás volt. Igaz, hogy én már csalódtam 44-ben is, mikor elhurcolták a nyilasok, mert a barátok, tisztek a vonaton elfordították a fejüket. Elvették a nyugdíját is. A főerdész adott neki az erdőben munkát. Ő telepítette az erdőt, a kopárokat, kapálták a csemetéket. Hát, jól bírta.

Fekete Ágnes: És ezt mind szelíden tűrte, nem volt benne semmi ellenállás?

Nagy Károlyné: Nem, és állandóan azt mondta: Legyen már vége a bosszúnak, mert a bosszú bosszút szül, és a harag nem jó tanácsadó. Ha bosszút állok, és megtorlom a sérelmet, akkor ugyanazt kapom vissza. Lakott itt az utcánkban egy család. Ő az istállóhoz csináltatott egy egyágú létrát, hogy a padlásra feljussunk, mert oda volt feltéve a takarmány egy része. Ezt a létrát innen valaki elvitte. Mikor meglátta a létrát, mondta, hogy ez az én létrám, az illető pedig azt mondta, hogy az utcán találta, és nem adta vissza. Ezzel együtt nem tartott vele haragot. Nevetett egyet, azt mondta, na, tudjátok, ezt is meg kellett érni.

Fekete Ágnes: Erdészeti dolgozóként ment nyugdíjba?

Nagy Károlyné: Nem kapott nyugdíjat. Ő visszakapta a nyugdíját akkor, amikor a Grózsa az ötven éves érettségi találkozót rendezte. Dr. Grózsa Péter, a román államelnök volt akkor. Szászvároson együtt jártak iskolába. Lementek egész Nagybaconig együtt. Aztán a hatvanas években visszakapta a házakat is, és lelépést fizetett sorba minden katona családnak. Ingyen költöztek be, és akkor lelépést kértek apukától. Közben beköltözött egy civil család, 20 évig lakott itt. De nem volt velük semmi bajunk, ma is jó barátságban vagyunk, aztán építettek házat maguknak. Azoknak is kellett adni lelépést. Nem volt sok a nyugdíja, éppen csak megéltek belőle, valahogy csak megvoltak. Kapott külföldről segítséget, nem is ismertük személyesen kiktől, az egyik jelszóval jött Svájcból, IKA csomagok jöttek, Amerikából jött egy levél egy orvostól, hogy az életét mentette meg, és minden hónapban küldött 40 dollárt. Az neki nagy segítség volt.

Fekete Ágnes: Hogy volt az a templomépítés? Mikor épült, és miként?

Nagy Károlyné: Ez a templom 1939-ben épült. A Koltai néni a sarokrészt, ahol most a templom áll, az egyháznak ajándékozta. Nagyon kevesen voltunk, és Tinnyéről járt át Lázár Sándor bácsi, a pap. Hol nálunk az ebédlőben volt az istentisztelet, hol a gondnoknál, mert a gondnokunk felesége, a Laki néni nagyon jól tudott zongorázni, és kísért zongorán, és tanultuk az egyházi énekeket. Aztán felmerült, hogy építsünk templomot. Nyári vásárokat csináltunk, mert kézimunkáztunk, meg összeadtak a hívek, tombola volt, minden volt, és apránként gyűlt a pénzünk. Édesanyám, meg a barátnője, a Schulerné voltak a pénztárosok. Édesapámhoz jöttek, akikkel jót tett, hogy mivel tudjuk meghálálni a segítségét. Ő senkitől nem fogadott el semmit, de volt egy olyan tisztje, aki azt mondta, hogy kérem, a kegyelmes úrnak nem lehet adni semmit, de templomot akar építeni. A templom javára adakozzanak, téglát vegyenek. És akkor így gyűlt a pénz. Aki építette a templomot, a honvédségnek nagyon sokat építkezett, laktanyákat, ilyesmiket épített, és volt egy fogadalma, hogy minden évben mindegy hogy milyen felekezetnek, de épít templomot úgy, hogy ő nem kér pénzt. Amelyik gyülekezet akar építeni, megveszi az anyagot, a munkásokat ki kell fizetni, és így épült meg a templomunk. Édesapám megtervezte, ő mindig mérnök akart lenni, ez volt a mániája, hogy szabad idejében könyvet írt, vagy házat tervezett. Tavasszal elkezdték építeni, és augusztus 20-ra kész volt. Ez volt az erőssége, hogy a hite nagyon erős volt. Mélyen vallásos volt, nem verte a dobot, de hitt. Amikor miniszter lett, kitette a táskájából a Bibliát és a szolgálati szabályzatot, mert azt vallotta, hogy ez a kettő, amihez tartani kell magamat.

Fekete Ágnes: Az íróasztalára kitette?

Nagy Károlyné: Igen. Nem nagy hangon hitt ő, csak belül mély hite volt. Hitte azt, hogy ez egy átmenet, ezért van, hogy jobbak legyünk, hogy javuljunk, mert egy jobb világba megyünk el. Apuka mindig azt mondta, hogy ne sirassatok, mert én elmegyek egy jobb világba. Ez volt az ő meggyőződése: Nekem nem lesz rosszabb, sokkal jobb lesz, hitte.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Ézsaiás próféta könyvének 25. fejezetéből:

"És elveszi ezen a hegyen az Úr a fátyolt, amely beborított minden népet, és a takarót, amely befödött minden népséget…" (Ézsaiás 25, 7)

Az első emberpár szégyenében betakarta magát. Ez az ősi gesztus azóta is megvan mindannyiónkban. A takaró alá bújnak a gyerekek is, ha nem akarják, hogy lássuk őket, vagy ha egy kicsit magukban szeretnének lenni. Az ember vágyik a betakartság érzésére. Ez a vágy nem csupán az Isten hiány sötétségét mutatja, hanem azt a világosságot is, amit Istentől kaphatunk. Ő betakar fátylával. Ézsaiás könyvében azt olvassuk, hogy az Úr hegyén kiderül, hogy valamiképpen valamennyi népet Ő óv, és takar. És amikor elveszi a halált ebből a világból, amikor minden könnyhullatás, minden gyász véget ér, akkor elveszi a fátylat is. Addig Isten minden dolog fölött, mint valami takaró, ott van. Ez egy nagyon ősi emberi érzés. Ott találjuk a gyermekrajzokban is. Szinte minden lány rajzol királylányt, akit gyönyörű fényhaja betakar, és barlangként föléborulva védi. Nemrég egy különlegesen gyönyörű hajfátyol rajz született otthon. Az arany nap sárgája szinte beszínezte a lány haját, és nemcsak hogy egy kifordított naphoz hasonló ívben védelmezte, hanem még a környezetét is megfényesítette. Mit jelent ez a jelkép-szerű üzenet? Először is azt, hogy érzik a gyerekek, mennyei védelem nélkül nincs élet. Isten betakar minket meztelenségünkben, megóv minket fátylával, ha hideg van, elrejtőzhetünk benne. A rajzokon e védelem jelképes eredete a nap. Hallottuk, hogy a történelem viharaiban is menedék volt sok ember számára Isten. Mennyire másként látjuk a történelmet, ha a népek fölött Isten oltalmazó kezét is felismerjük. Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy minden olyan aranylónak tűnik, mint a gyerekrajzon. Birodalmak emelkedhetnek és buknak el, súlyos gyászt kellett és kell megélnie sokaknak, de Krisztus fátyla nem tűnt el. Vágyunk vissza az ősbarlangba, az anyaölbe, és minden élet ősi eredetébe. Minden óvó takaró ezt az ősi, óvó melegséget hozza elő, az Édenkert isteni emlékét. Másodszor azt látjuk e jelképes gyermeki ábrázoláson, hogy nem a soha el nem érhetőt rajzolják le, hanem a mindig jelen levőt. Van, aki újra és újra fel tudja ismerni Krisztus szeretetében a betakartság utáni vágyat. A karácsonyi barlangistállótól egészen a húsvéti sírig mindenütt fellelhetjük az óvó isteni burok jelképeit. Krisztus köntöse, amely hasítatlanul maradt meg szinte annak a jelképe volt, hogy ő ruhájával betakarja ezt a világot. Ma is átélhetjük ezt a védettséget. Minden összekulcsolt kézben, a templom csöndjében, az anyaszentegyházat jelképező pelikán madár szárnyai alatt. Isten kegyelme nélkül nem élhető át a védelem, Ő viszont kínálja oltalmát. Régi történetekben olvassuk, hogy bizony éppen az emberi haj is hogyan adott menedéket. Hihetetlen sokféleképpen jelen van és látható az a nagy fátyol, amely minden népet betakar Harmadszor azt látjuk e jelképes rajzon, hogy az oltalmazott embernek a környezete is oltalom alá kerül. Aki átélte Isten kegyelmét, annak az élete mások számára is napsugarassá válik. Hiszen nemcsak a lány útja lesz napfényes, hanem mindannyiunk útja képes arra, hogy továbbadja az áldást, amit a mennyei Atyától kaptunk. Krisztus kereszthalála és feltámadása kétezer év óta hihetetlenül sok emberen keresztül világít még ma is. Ritkán gondolunk bele, hány másokat fényesítő, jó szó kellett ahhoz, hogy ma tudjunk az evangéliumról. A Mennyei Atya adja, hogy meglássuk az ő életet és halált bevilágító fényét.
Ámen

Énekajánló – Nagyhét, Húsvét

A Nagyhéten gyülekezeteinkben általában az ünnepi előkészítők mellett Nagypénteken van istentisztelet, számos helyen azonban Nagycsütörtök este – az úrvacsora szereztetésének emlékére – sor kerül úrvacsorás istentiszteletre. A nap epistola-igéje maga a szereztetési ige (1. Kor. 11,23-29.), evangéliumi olvasmánya a lábmosás története. Az úrvacsorával kapcsolatban itt jegyezzük meg, hogy sokfelé (tagadhatatlan "praktikussága" és népszerűsége ellenére) téves gyakorlatként elterjedt a 457-tel kezdődő dicséretek kizárólagos éneklése. Az énekeskönyv kijelölt úrvacsorai énekei egyrészt a 435. és 443. között találhatók, de számos más dicséret és zsoltár alkalmas arra, hogy az úrvacsoravétel élményét elmélyítse, megfelelő válogatással pedig gyülekezeteink énektudását, énekismeretét gyarapítsa.

Énekek Nagycsütörtök napjára:

Fennálló ének: 111,1. és 3. Hálát adok Uram, néked / Csuda dolgait az Isten

Fő (derekas) ének: 440,1. és 8. verstől Jer lássuk az Úr keresztjét / Ezért szerzé szent asztalát

Igehirdetés előtt: 295,1. Jézusom, ki árva lelkem vagy 294,1. Jézus, vígasságom vagy 437,1. Ó, Jézus, mi idvességünk

Ráfelelő, illetve úrvacsorára készítő ének: 439,5-.6. Azért, kik éheztek, jertek az Úr asztalához

Úrvacsora alatt: 293. Jézus, ó mi idvességünk; 286. Jer, dicsérjük az Istennek Fiát

Záró ének: 336. (1-9, 15. vagy 1,10-15.) Dicsérd lelkem, Istenedet (énekelhető az 500. dics. dallamára is).

A Nagyhét egyéb igei alkalmaira az ünnep énekei (332-346.), más bűnbánati énekek (205-230.) mellett választhatunk a bűnbánati zsoltárokat (6, 32, 38, 51, 102, 130, 143.) és további, a Nagyhéthez kapcsolódó, de kevéssé ismert, Jézus Krisztus értünk hozott szenvedésére utaló zsoltárokat, pl. a kereszten elhangzó 22. zsoltárt, valamint a kevésbé ismert 69. (dallama az 51-re éneklendő) és 71. zsoltárt (ez pedig a 31-dikre éneklendő).

A keresztyén egyházakban kialakult szokás szerint Nagypéntek napján leggyakrabban a János szerinti szenvedéstörténet az ige (János ev. 18. és 19. fejezete), olvasmányként pedig kivételképpen nem levélrészlet (epistola), hanem Ézsaiásnak az Úr szenvedő szolgájáról mondott próféciája (Ézs. 53,1-12.) került elő. Ha lehet, énekben is szólaltassuk meg a 22. zsoltár szavait! A derekas éneknek lehetőleg olyat válasszunk, ami a nap központi eseményéről, a kereszthalálról szól, például a 341. dicséretet, mely Európa-szerte a legismertebb nagypénteki ének. Számos szép korálfeldolgozás készült ez énekre, amelyet már a böjti idő kezdetétől alkalmas helyen megszólaltathatunk, mégis, sehol máshol nincs jobb helyen, mint Nagyhéten, vagy Nagypéntek istentiszteletén.

Énekek Nagypéntek napjára:

Fennálló ének: 22,1,4. Én Istenem… / Aki lát, minden csúfol engemet (alkalmasak még a 9-11. versek is)

Fő (derekas) ének: 341. Ó Krisztusfő, te zúzott vagy 337. Paradicsomnak te szép élő fája (javasolt rövidítés: 1. és 4-11.)

Igehirdetés előtt: 333,1. Buzdítsd fel, Uram, lelkemet

Ráfelelő: 344. Királyi zászlók lobognak (ha lehet, kivételképpen minden versével!)

Záró ének: 340,1, 5-8. Te drága Jézus… / Meghal a jó, ki hűség volt s alázat vagy 339. Jézus, Istennek Báránya esetleg a 335. ill. 336. dicséretek

Húsvét

A Húsvét ünnepének énekeivel kapcsolatban ismét a zsoltárok jelentőségére szeretnénk rámutatni. A 117. és a 118. zsoltár kiemelt szerepet kap vasárnap, hétfőn pedig a 105. zsoltár. Főünnepeken elsősorban a legismertebb énekeket tanácsos választanunk, de a 118. zsoltár ismert dallamával (66-dikra éneklendő) könnyen beemelhető. Köszöntő igeként vehetjük a bibliai zsoltár 24. versét (ez minden vasárnapi istentiszteletünk oka és eredője): Ez a nap, a melyet az Úr rendelt…(Latinul: Haec dies quam feit Dominus…, ami egyébként a latin istentisztelet második éneke.) A legősibb, és ma is népszerű "Krisztus feltámadott" ének eredeti helye az igehirdetés előtt van, így kerülhet a zsoltár is helyére – fennálló énekként. Az feltámadásünnep továbbőrzésének "lélekre ható" eleme lehet, ha Pünkösdig minden istentiszteleten igehirdetés előtti énekként énekeljük a 185-t és az énekrendben e mellett még egy húsvéti ének szerepel. (Erre még visszatérünk.) Az ünnep első napja a feltámadás tényét és üzenetét hirdeti, a második nap az emmausi tanítványokra utalva a Jézussal találkozás személyes élményét állítja középpontba a alábbi igék alapján. A vasárnapi istentisztelet óegyházi igéi: Márk 16,1-8. és 1. Kor. 5,6-8., a hétfői ünnep igéi: Luk. 24,13-35. és Csel. 10,34-43.

Énekek Húsvét vasárnapjára:

Fennálló ének: 118,1. és 12. Adjatok hálákat az Úrnak / E jeles napot őmagának…

Fő (derekas) ének: 356. Felvirradt áldott szép napunk vagy 350. Feltámadt a mi életünk vagy 351. Emlékezzünk ez napon vagy 348. Jézus meghalt bűneinkért

Igehirdetés előtt: 185. Krisztus feltámadott

Ráfelelő, illetve úrvacsorára készítő ének: 347. Jézus, ki a sírban valál (ajánlott rövidítés 3-5. Nincs már szívem félelmére) vagy 353. Krisztus feltámada igazságunkra (ajánlott rövidítés: 1, 5-7.)

Úrvacsora alatt többek között az ünnepi énekek közül ajánlott: 349. Jézus meghalt bűneinkért 352. Krisztus ím feltámada 357. Jézus, én bizodalmam

Záró ének: 350. Feltámadt a mi életünk vagy 196. Mondjatok dicséretet

Énekek Húsvét hétfőjére:

Fennálló ének: 105.1-2. Adjatok hálát az Istennek

Fő (derekas) ének: 357. Jézus én bizodalmam vagy 350. és 354. énekek valamelyike (fő szempont, hogy minden fontos és ismert húsvéti ének egyenlőképpen sorra kerüljön, sőt bővüljön az énekek köre)

Igehirdetés előtt: 185. Krisztus feltámadott

Ráfelelő, illetve úrvacsorára készítő ének: 388,5. és 8. verse Maradj meg, Uram, vélünk / El ne távozzék tőlünk vagy 511,1-2. Maradj velem…

Úrvacsora alatt ajánlottak a vasárnapi énekrendnél megjelöltek.

Záró énekként ajánlottak a vasárnapi énekrendnél megjelöltek.