2013-07-31

Dancs Edina, Berke Krisztina Ágnes, Bogyó András, Szentjóbi Ottó, Pintér Nóra, Balogh Lázár, P. Tóth András, Achs Károly – Csillagpont

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.

Az elmúlt héten volt a Csillagpont Ifjúsági Találkozó. Szép ez a név. Azt mutatja, hogy ha egymással találkozni szeretnénk, nem vezényszavak szerint "jobbra át"-ot és "balra át"-ot kell tennünk, hanem átlósan, csillagalakban egy középpont felé kell tartanunk. Ez lenne a Kálvin-csillag igazi értelme, a sokféleség találkozása a lényegben. Ilyen volt ez a találkozó is. Rengeteg fiatal, rengeteg gondolat és valóság együtt ünnepelte hitét. Most életképeket, összeállítást hallhatnak a 2013-as Csillagpont Református Ifjúsági Találkozóról, Mezőtúrról.

Dancs Edina, a Kárpátaljai Református Egyházkerület ifjúsági lelkésze: A tükörterem egy olyan hely, ahol az ember egyfajta lelki utat járhat végig. Minden egyes állomáson van egy tükör és minden tükörhöz tartozik egy vagy több kérdés. Nagyon fontos, hogy az ember mindenfajta tükörbe belenézzen, és minden kérdésre válaszoljon önmagának.
Fekete Ágnes: Bemehetünk együtt?
Dancs Edina: Az első állomás: tükör keretben. Néhány gondolat magának a tükörnek a kialakulásáról Narkisszosz legendájáról, aki a tükörképébe szeretett bele. Illetve egy nagyon fontos Jakabi Ige. Ha valaki csak hallgatja az Igét, de nem cselekszi, az olyan, mint, amikor az ember megnézi a tükörben az arcát, de továbbmenve el is felejti.

Berke Krisztina Ágnes, a Romániai CE Szövetség ifjúsági munkás: Nagyon fontos erősíteni a fiúk szerepét a társadalomban, hogy a lányok és a fiúk is a helyükre kerüljenek. A társadalomban és a kisebb közösségekben is sérült ez a pont. Ezért kezdett el a férjem fiú túrákat, én meg lánytábort szervezni. Itt a Csillagponton is érdekelte az embereket ez a téma. Annyian jöttek, hogy nem fértek be a terembe így nehéz szívvel küldtük el az embereket, és biztattuk őket, hogy jöjjenek el egy másik programunkra.
Fekete Ágnes: Mit tapasztaltatok a lányoknál és a fiúknál?
Bogyó András, a Bethánia CE Szövetség igazgatója: A pornó hatásáról beszéltem a fiatal fiúknak ezen az alkalmon. Ez olyan kérdés, amiről szeretnének beszélni, de nem beszélnek az emberek.
Fekete Ágnes: Néznek pornót?
Bogyó András: Az első kérdésem az volt, hogy ki az, aki nem látott még ilyet? És senki nem tette fel a kezét. Tehát ezt a terméket nagyon sokan fogyasztják. A statisztikák szerint a fiúk kilencvenöt százaléka. Sokaknál függőséget is okoz. Ez egy olyan függőség, aminek nincs külső jele, de az életében és a párkapcsolatában nagyon súlyos problémákat okozhat.
Fekete Ágnes: Milyeneket?
Bogyó András: Ez egy olyan termék, amely teljesen művi ábrázolása egy párkapcsolat beteljesedésének. És amikor a valóságban kell megélnie a szexuális életet, ugyanazok az elvárásai lesznek, mint amit a filmen látott. Amikor nem találkozik az elvárás a valósággal, akkor ezt krízisként éli meg a fiatal. A szexualitás az Isten ajándéka és egy csodálatos dolog, csak nagyon sokszor elrontjuk. Isten nemcsak a vizualitáson keresztül szeretné kielégíteni a férfiakat, hanem egy sokkal komplexebb, teljesebb kielégülést akar adni a férfiaknak és természetesen a nőknek is.

Fekete Ágnes: Mit mondtak tegnap a fiatalok?
Bogyó András: Azt látom, hogy ők látják a problémát. Volt egy olyan feladat, amelyben le kellett írni a pornó káros hatásait. Ami ott kijött, szinte teljesen megegyezett a vázlatommal. Nagyon világosan látták, hogy ez milyen negatív hatással van a párkapcsolatukra, az önértékelésükre, és tönkreteszi a nászéjszaka varázsát. Jól látják a káros hatást, de ugyanakkor nagyon csábító a számukra ez a termék.
Fekete Ágnes: Engem például annyira nem érint.
Bogyó András: Teljesen másként működik egy nő és egy férfi. A férfinak a vizuális élmények sokkal fontosabbak. A nőnek pedig az érzékelés, az érzelmek, a ráhangolódás, az érintés a fontosabb. Ezeknek a termékeknek a kilencvenkilenc százaléka férfiaknak készül és nagyon könnyen hozzáférhető. Egy kattintás és ott van minden. Bár mindenegyes ilyen oldal megnyitása előtt felteszik a kérdést, hogy elmúltál-e tizennyolc éves? De ha valaki hozzá akar jutni, nyilván az igenre kattint. Bár vannak próbálkozások, nem nagyon lehet korlátozni. A fiatalok számára sokkal könnyebben elérhető, mint például tizenöt évvel ezelőtt és tele vannak az ifjak ezzel a termékkel. Én csak így hívom, mert tényleg egy termék, amit el akarnak adni. A szexológusok sem mondják, hogy ne nézzenek pornót az emberek, hiszen így van nekik páciensük. Tehát többszörösen érdekelt több réteg is. Van, aki pornófüggővé válik, egy idő után fizet is ezekért a termékekért. Ez a világ egyik legnagyobb biznisze.
Berke Krisztina Ágnes: A fiúk a pornó hatásáról beszéltek, nálunk, a lányoknál az önkielégítő romantika volt a téma. A pszichodráma módszerével néztünk meg helyzeteket, hogy a romantika mit jelent. Van, aki menekülési útvonalnak látja a romantikus filmek nézését az életében, mert ott is valami olyat kap, amit az életben nem kap meg. Az életben csalódások sorozatát éli át. Ezért hoztuk be ezt a témát, mert a lányok nagyon könnyen elítélik a fiúkat a pornóoldalak nézése miatt. Azt mondják, hogy milyen gyenge jelleműek. Nekünk is kéne ismerni önmagunkat, hogy mi sokkal árnyaltabban, finomabban ugyanezt szoktuk csinálni a legszebb klasszikus filmeken keresztül is. Tehát amikor egy Büszkeség és balítélet kitölt érzelmileg és napokig képesek vagyunk abba a világba menekülni és azon gondolkodni és a főhősökkel mindenféle helyzetben elképzelni magunkat. Hogy bárcsak ő lenne az én lovagom, akkor valamilyen szinten ugyanúgy elmenekülünk a valóságtól és ugyanúgy máshol keresünk érzelmi kiteljesedést, mint ahogy a fiúk teszik. A férfiak és a nők csapdába eshetnek, ha nem viszik Isten elé ezeket a kérdéseket. Ez a másfél óra csak arra volt elég, hogy a felszínt megpiszkáljuk. Két év múlva nem árt egy egész napot szentelni ennek. Kiderült, hogy van miről beszélgetni.
Bogyó András: A pornóhasználat csupán menekülési útvonal. Annak a tünete, hogy a fiatal nem tud mit kezdeni a lányokkal, a párkapcsolatokkal és tele van kudarcokkal.
Fekete Ágnes: Miért van ez a krízis?
Bogyó András: Talán, mert sok esetben nincs egészséges apakép. Általában, a válás után az anyához kerül a fiú.
Fekete Ágnes: Tudjuk, de az egészséges családokban is így van.
Bogyó András: Sokszor nincs idő a gyermekre. Sajnos nagyon ritka az, hogy egy apa leül a fiával és megbeszéli a pornót vagy a lányok működését. Meg kéne adni a lehetőséget arra, hogy megbízható forrásból kapjanak életszerű, valós és nem mű információkat.
Berke Krisztina Ágnes: Holnap fogunk beszélgetni az apátlan nemzedékről. Egy olyan előadót hívtunk meg, aki apa nélkül nőtt fel és mégis férfias férfivá tudott válni. Tegnap volt még egy nagyon tanulságos esti programunk. Tíz ok tíz percben, amiért nem állnak szóba veled a fiúk illetve a lányok. Egyszer a lányokat kérdeztük, hogy miért nem állnak velük szóba a fiúk. Rögtön röpködtek a válaszok, hogy azért, mert ilyenek a fiúk, olyanok a fiúk. Ezek a mondatok nagy százalékban igazak, de mégsem mozdítanak előre. Beszéltünk fiúkkal is és összeírtunk egy pár dolgot, hogy miért nem állnak velük szóba a lányok. Ekkor elkezdődött az egymásra mutogatás, hogy ti milyenek vagytok. Addig nem tudnak egymással szóba állni, amíg nem abból indulnak ki, hogy én mit tudok változtatni? Nekem kell változnom és magamhoz közel engedni a másikat.
Fekete Ágnes: Az az alapja mindennek, ha elkezdenek kommunikálni, mert abból lesznek normális kapcsolatok.
Bogyó András: Látjuk, hogy újabb felületek jelennek meg a kommunikációra, a facebook, twitter és egyéb oldalak. Az emberek egyfajta kettős életet élnek. Van egy facebook profiljuk, de amikor a valóságban kell szemtől szembe nézniük egy fiúval és kérdésekre kell válaszolni vagy éppen elmondani neki valamit, az már sokkal nehezebb. Viszont ezek az online felületek nagyon beszűkítenek. Adott esetben csak "szmájlikkal", képekkel fejeznek ki érzelmeket. Azt gondolom, hogy ez problémát okoz a kapcsolatok kialakulásánál is, mert nincs mögöttük valós érzelem. A tegnap esti beszélgetésben a fiúknál előjött az, hogy legyél bátor és állj elő! Ne félj! Erőt kell venniük magukon, ha szeretnének ismerkedni, beszélgetni egy lánnyal, akkor menjenek oda, lépjenek oda hozzá! Sajnos ez ma nagy probléma. Gyönyörű lányok elmondják, hogy nem találnak fiút, mert a fiúk nem mernek odamenni hozzájuk. Ma már sok esetben a lányok választanak. Édesapáktól hallottam, hogy féltik a fiaikat a skalpvadász lányoktól. Megfordult a világ, sajnos.
Berke Krisztina Ágnes: Nagyon sok lány nem meri a tekintetét kiemelni, nem mer felvenni egy olyan színt, ami egyébként jól áll neki és nem mer felvenni olyan ruhát, ami kiadná valamilyen formáját. Kicsit bátortalanok a lányok is. Erről próbáltunk nekik beszélni, hogy ők Isten csodálatos teremtései, merjék ezt bevállalni és az aktuális szépségtrendektől függetlenül merjenek ragyogni. Van egy nagyon kedves, hívő sminkes lány, aki testileg-lelkileg gondozta a lányokat, miközben egy-két kis trükköt elárult nekik. Egy fodrásznő is van velünk, aki hajvágást is bevállalt, hogy érezzék azt, hogy foglalkozunk velük, és ők is foglalkozhatnak magukkal. Nem kell sok! A tíz okban kiderült, hogy a fiúk se szeretik, ha túl sok a smink. Rá kell jönnie mindenkinek, hogy valójában ki is ő. S ha megtalálja, ne szégyellje felvállalni. Ha például gyönyörű a szeme, akkor sugározzon!
Az esti táncnál a táncmester, miközben tanított, arról beszélt, miért fontos, hogy a fiú vezessen és a lány egy kicsit engedje el jobban magát. Beszélt arról, hogy mi a nemek szerepe a táncban. Érdekes volt, hogy utána jöttek hozzám lányok, és azt mondták: nehezem tudom hagyni, hogy vezessenek. Mondtam, hogy akkor ezen még kell dolgoznod, hogy miért is van ez benned?
Bogyó András: A férfiaknak pedig meg kell tanulni vezetni. Bátrak vagyunk-e? Merünk-e döntéseket hozni? Akárcsak egy táncban is, hogy merre lépjünk? Vagy az élet nagyobb dolgaiban. Amíg a lányoknak sminkelés volt, addig párhuzamosan a fiúkkal a számítógépes játékokról beszélgettünk. Olyan játékokról, amik egy második, egy virtuális életet jelentenek. Sokaknak ez segít, hogy ki tudjanak emelkedni a szomorú, szürke valóságból egy virtuális térbe, ahol van egy másik személyiségük, mivel a való életben nem tudnak azzá lenni, akik szeretnének.
Fekete Ágnes: Milyen volt ez a beszélgetés? Mit mondtak a fiatalok?
Bogyó András: Izgalmas volt. Rengeteg időt töltenek a számítógép előtt, ami nagyon komoly függőséget okozhat. A fiatalok a pornóról sokkal egyértelműbben állapították meg, hogy bűn. A számítógépes játékokkal kapcsolatban kevésbé van problématudatuk.
Berke Krisztina Ágnes: Nagyon fontos, hogy szülőként sem a játékot kezdjem lehordani! Voltak itt szülők, akik várták, hogy most a gyerekek megkapják a magukét. Azonban, ha szidjuk őket, akkor csakazértis csinálni fogják. Sokkal fontosabb, hogy a gyerek saját döntése legyen és ne büntetés, hogy nem játszik, vagy kevesebbet játszik.


Szentjóbi Ottó: Vannak sárga pólóban sétáló lelkigondozóink, akik megszólíthatók és maguk is megszólítanak embereket. Sokan jönnek ide olyan problémával, amiről beszélni szeretnének. Érik itt hatások a fiatalokat, van, hogy krízishelyzetben kell valamit tenni. Ez olyasmi, mint az elsősegély szolgálat. Az áll a pólónkon, hogy meghallgatlak, nem az, hogy lelkigondozunk és megmondjuk a tutit. Az a dolgunk, hogy megszólíthatók legyünk. Hogy itt legyünk, ha valaki nem csak egy tömeg résztvevője akar lenni, hanem szemtől szembe akar beszélgetni.
Fekete Ágnes: Vágynak az emberek a meghallgatásra?

Pintér Nóra: Biztosan. Bár nem könnyű ezt fölvállalni és egy idegenbe bizalmat vetni. Ez mindig nehéz. Teljesen megértem azokat, akik szorongva indulnak el, vagy el sem indulnak egy beszélgetésre, mert nem könnyű. Mindannyiunknak szüksége van időről időre egy kis továbblendítésre, segítésre.
Szentjóbi Ottó: Villamosmérnök, informatikus és projektmenedzser vagyok. Elvégeztem egy mentál szakot, emiatt fordult az érdeklődésem az emberek felé. Nagyon szeretem csinálni, amit most csinálok.
Pintér Nóra: Kecskeméten vagyok beosztott lelkész egy éve. A SOTE-n végeztem lelkigondozói szakot. Így nekem is jó erősen ott van az identitásomban a lelkigondozói rész.


Balogh Lázár: Karmester és orgonaszakon végeztem a Zeneakadémián. A klasszikus zene az sokkal több rétegű és sokkal több mindenről szól, de egy ilyen fesztiválon nem annak van a helye. Az furcsa lenne, ha a délelőtti éneklésnél felmennék egy szimfonikus zenekarral a színpadra.
Fekete Ágnes: De miért?
Balogh Lázár: Előképzettségre van szükség ahhoz, hogy az ember a klasszikus zenét értékelni tudja. Mindenkinek van egy zenei anyanyelve, ami nagyon hasonlít a nyelvhez. Kodály azt akarta, hogy ez a magyar népzene legyen, de hát nem ez lett a zenei anyanyelvünk. Mindenféle zene van körülöttünk folyamatosan és ebbe növünk bele, ezért ezt értjük. Ez nem is feltétlenül generációs kérdés. Most itt ezen a fesztiválon annak van helye, hogy megpróbáljuk a saját nyelvükön megszólítani ezeket a fiatalokat. Ezt viszont szeretnénk minőségi módon tenni!
Fekete Ágnes: Meg kell kérdeznem, hogy mi az, ami nem minőségi?
Balogh Lázár: Amibe nincs beletéve a megfelelő munka. A könnyűzene olyan, mintha könnyű lenne, és ezért sokan hobbiból hozzányúlnak. De az nem biztos, hogy élvezhető lesz.
Fekete Ágnes: Kicsit színesebb a feldolgozás, mert sokféle hangszert használnak.
Balogh Lázár: A zongoristánk, ha nem is dzsesszzenész, de szeret elmenni abba az irányba. Időnként úgy kell visszafogni. Mi azért játszunk a Csillagpont Band-del, hogy énekeljenek velünk, akik itt vannak a fesztiválon.
Fekete Ágnes: Sokszor épp a feldolgozások nagyon jó volta miatt nehéz hozzákapcsolódni.
Balogh Lázár: Nehéz megtalálni az egyensúlyt, mert azt szeretnénk, hogy igényes legyen, de azért énekeljenek is velünk.
Fekete Ágnes: Ami engem zavar ezekben a dicsőítő énekekben, hogy szentimentális, – a lányom megfogalmazása szerint nyálas -, zenei közhelyekkel van teli.
Balogh Lázár: Ez nem is feltétlenül zenei kérdés szerintem. A mai vallásosság elment egy érzelmi irányba, ami egyébként nagyon nem református sajátosság, de ez nem baj. Nagyon fogékonyak a fiatalok erre a stílusra, amely fontosnak tartja az élményeket, a megtapasztalásokat, érzelmeket és kevésbé azt, hogy megtanuljunk igazságokat és bibliaismeretet. Én nem szeretnék semmilyen műfajt leírni. A fiatalok bemennek templomokba. A templomok egy részében ezer gond és pénztelenség van. Ha beázik a tető, nem az a legfontosabb, hogy keressenek egy olyan orgonaművészt. Hiszen nyilván ő több pénzért vállalja el a kántorizálást, mint, aki csak hobbiból orgonál. Vagy az ugyanolyan igénytelen gitározás felé fordulnak, mert azt legalább értik. Mi reformátusok egy kicsit szét vagyunk darabolva és nehezen megy az egyes részek között a kommunikáció. Ez teológiailag és zeneileg is ugyanígy van. Én próbálkozom, hogy ez a kommunikáció létrejöjjön és akármilyen műfajú zene szól, az legyen jó! Ezek nem istentiszteletek. Közös éneklés van és elhangzik egy előadás, hogy kezdjünk el beszélgetni erről.


P. Tóth András: Nagyon sokáig voltam a Csillagpontnak résztvevője és szervezője és most vagyok itt először hivatalosan, előadóként. A meghívást pedig, mint a Láthatatlan Egyetem kaptuk. Néhány alapvető életképesség teljes mértékben kimarad az oktatásból. Például, hogy hogyan bánjunk az időnkkel, az emberi kapcsolatainkkal? Lehet, hogy nem én vagyok az első, aki ezzel szembetalálkozik, hogy több feladatom van, mint, amennyi időm. Most új eszközeink vannak. Van google kalendárium, ami elosztott naptár és meg tudom osztani másokkal, hogy mikor hol leszek. Régebben ilyen nem volt. Most van internet, pillanatok alatt tudok valakinek küldeni egy levelet. Nemcsak én tudok jobban kinyúlni, hanem mások is, hogy szükségem van rád, segíts!
Fekete Ágnes: De nem érsz rá!
P. Tóth András: Igen. Az élet egyre jobban gyorsul.
Fekete Ágnes: Huszonnégy óra, az ezer éve is annyi volt.
P. Tóth András: Szokták azt mondani, hogy ha most valaki elolvas egy újságot, akkor több információhoz jut, mint ötszáz évvel ezelőtt egy ember egész életében. Azzal szembe menni, hogy a világ változik sokkal nehezebb, mint megtanulni bánni az új világgal.
Fekete Ágnes: Robinsonok nem lehetünk, de azért szembe is kell menni bizonyos dolgokkal. Ez mindkettő az emberben van.
P. Tóth András: Van egy csomó dolog, amivel szembe kell menni. Például amikor megjelent a pénz, azzal is meg kellett tanulni bánni. Ilyen kérdésekkel foglalkozunk mi elsősorban.
Fekete Ágnes: Hogy tűnt tegnap, mi a legfőbb kérdése a fiataloknak?
P. Tóth András: A halogatás. Körkérdésünk után általában az szokott lenni a diagnózis, hogy a dolgaink nem készülnek el. Valójában ez annak a tünete, hogy az ember céljai nincsenek rendben, a tennivalóit nem rendszerezi. Van, aki megjutalmazza magát, ha valamit sikerült megcsinálnia és ebből merít önbizalmat. Van, aki ingerszegény környezetet teremt magának és ott tud nekiállni a munkának. Van, aki egy picit elkezdi, és azt mondja, hogy csak egy öt percet csinálom, és majd ha kedvem van, akkor folyatatom. Rengeteg jó módszer van. Apró, pici tippek, trükkök, amik segítik az embert. A kialakult szokások – például, hogy valaki mindig imádkozik étkezés előtt és után – jó kapaszkodók, horgonyok, amire szépen lehet építeni. Valaki elmondta egy beszélgetés során, hogy ő az imádság által kap erőt, hogy a dolgainak nekiálljon.
Fekete Ágnes: Régen sokkal strukturáltabb volt az egyetemi oktatás, nem lehetett ennyire halogatni. Most, úgy hallom, nagyon rájuk van minden hagyva.
P. Tóth András: Azt hiszem, hogy a kreditrendszer megjelenése ebben nagyon sokat számít. Ha valaki elbukik egy tárgyat, nem egy egész évet mulaszt.
Próbáljuk meg, hogy harminc napon keresztül képesek vagyunk-e enni mindennap gyümölcsöt? Ez annyi mindenre megtanít. Például, csak akkor tudom ezt megcsinálni, ha a gyümölcsevést egy bizonyos időhöz kötöm. Mindenki óriási naggyal akar kezdeni és egyszerre akarja az egész életét átalakítani. "Holnaptól egészségesen fogok élni, egészségesen étkezem, sokat mozgok, tartok csendes tíz percet." Először próbáljuk ki azt, hogy egy nagyon picit változtatunk, és amikor ez sikerült, és úgy érezzük, hogy már automatikussá vált az életünkben, akkor jöhet a következő. Ha valaki harminc napon keresztül eszik gyümölcsöt, annyi mindent meg fog tanulni belőle. Állandóan egyensúlyban kell tartani az életünket, hiszen a dolgok egymásra hatnak. Amikor nem fordítok időt a saját kikapcsolódásomra, hanem minden időmben dolgozom, ez az életem többi területét is magával rántja. A munkában sem leszek olyan jó, és az életem többi területén is érezhető lesz valami lefelé menetel.
Fekete Ágnes: Az idő az egy értékmérő.
P. Tóth András: Nemcsak egy mennyiségi, hanem egy minőségi mérője is van ennek a dolognak. Tíz perc, amit azzal töltök, hogy rendbe rakjam a napomat, az teljesen más értékű tíz perc, mint, amit azzal töltök, hogy megnézem a facebookot. Az idő nemcsak mennyiségben mérhető. Az idő nagyon nagy érték. És hogy ezt hogyan használjuk, még akár fontosabb is lehet, mint, hogy a pénzünket hogyan használjuk. A pénz egy bizonyos szint után nem boldogít tovább. Az idő, amiből nagyon kevés van, nagyon boldogít. Szerintem az egyetemista korosztály jellegzetesen az, ahol még úgy tűnik, hogy nagyon sok idő van. Ott kell feltenni ezt a kérdést: a húszas éveidet, hogy mivel töltöd el? Egy számítógépes játékban leszel nagyon ügyes, vagy nagyon ügyesen megtanulsz az emberekkel bánni? Az életed hátralévő szempontjából egyáltalán nem mindegy. El kell döntened, hogy az életedet jobbra-balra párkapcsolatokban töltöd, és azt mondod, hogy igazából most próbálkozom és ráérek. Vagy pedig kereséssel töltöd: vajon ki vagyok én? Ki ő, a másik oldalon? Arról van szó, hogy magával az idővel mit csinálunk?


Achs Károly: A mezőtúri Teleki Blanka Gimnázium matematika, magyar, drámaszakos tanára vagyok. Arra kértek meg, hogy a kollégámmal együtt a család kérdéseiről készítsünk foglalkozásokat.
Fekete Ágnes: Drámapedagógiai foglalkozásokat?
Achs Károly: Igen. Egy kis könyvecskéből indulok ki, amiben nyolcéves gyermekek nyilatkoznak a szüleikről. Például ilyen szövegek vannak benne: "Az apukám haja barna. Szereti a sört, bort, pálinkát és más szeszesitalokat. Szeret futballmeccset nézni és szereti Andrea nénit, az új feleségét. Engem már nem szeret annyira. De engem már nem érdekel. Egyszer, amikor voltam nála megkérdeztem, hogy kit szeret a legjobban? Azt mondta, hogy engem, de Andrea néninek ezt ne mondjam meg, mert mérges lesz. Sajnálom, hogy nem mondtam meg Andrea néninek, mert lehet, hogy akkor otthagyta volna Aput, aki visszajött volna hozzánk." Az elmúlt hónapokban ez a legerősebb irodalom, amit olvastam. Szeretnénk a foglalkozásokon megtalálni azt a pillanatot, okot, amikor az apuka először issza le magát. Vagy arról beszélni, hogy az anyuka, hogyan fogadja a válást.
Fekete Ágnes: Milyen jelenetek lennének ezek?
Achs Károly: Lesz olyan, minek megadom a kezdő és a záró mondatát. Például: "Te más megint meccset nézel?" "Elmegyek Ferihez!"
Fekete Ágnes: Ezt a két mondatot megkapja a kiscsoport és neki ebből folytatni kell a beszélgetést?
Achs Károly: A kettő közé kell felépíteni egy helyzetet.
Fekete Ágnes: Segít az egy gyereknek, ha eljátsza, ami otthon van?
Achs Károly: sohasem az a feladat, hogy játsza el az otthon történteket.
Fekete Ágnes: Nem erre gondoltam, de indirekt kijön. Ez jó neki?
Achs Károly: Szerintem jó, mert felismerik a valóságot. Egyszer egy, a végén azt kérdezte: Ilyen nehéz szülőnek lenni? Ez volt az egyik legszebb mondat a pályámon. Ezért csináljuk! Pont a mai családi beszélgetésen fölmerült, hogy nem lehet szigetecskéken élni, a magunk tisztábbnak gondolt életét. A szerencsés gyereknek nagyon is találkoztatni kell a szerencsétlenséggel. Ez nagyon fontos.
Fekete Ágnes: Milyen a te családi identitásod?
Achs Károly: Ükapámig lelkészek a felmenőim. Édesapám itt Mezőtúron volt egy nagyon komoly lelkész. Valamiféle tiltakozás volt bennem, talán pont azért, mert a szüleim annyira tökéletesek voltak. Tényleg nagyszerű emberek voltak és nem könnyű nagyszerű ember gyerekének lenni.
Fekete Ágnes: A saját családod?
Achs Károly: Van öt lányom. Ők is lázadnak. A zenei ízlésük elképesztő, de az elmúlt években alakult ez is. A népzenét még nem, de azért néha már intellektuálisabb zenét is meghallgatnak.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Jób könyve 23. részéből!

"Még most is keserű az én beszédem; súlyosabb rajtam a csapás, ha panaszkodom. Oh ha tudnám, hogy megtalálom őt, elmennék szinte az ő székéig. Elébe terjeszteném ügyemet, számat megtölteném mentő erősségekkel. Hadd tudnám meg, mely szavakkal felelne nékem; hadd érteném meg, mit szólana hozzám. Vajon erejének nagy volta szerint perelne-é velem? Nem; csak figyelmezne reám!" (Jób 23:2-6.)

Nemrég egy beszélgetésben vettem részt, ahol egy a közszolgálat területén dolgozó ismerősünk kezdte el szapulni a rendszert. A vezetőség hozott egy következményeiben előre beláthatatlan szabályt. Alig jutottam szóhoz, hogy elmondjam, jó-jó, lehet, hogy igaza van, és minden rossz lesz, de legalább egy lélegzetvételnyi időt adjunk nekik. Megvallom nagyon dühös lettem. Miért ez a magyar virtus? Hogy mindenütt és mindig a rosszat látjuk meg? Emberek a világhálón addig bogarásznak, amíg valami elítélőt, sötétet nem olvasnak a dolgokról. Minden rossz. Bármi történik, egészen biztosan ez lesz a végkövetkeztetés, az egész el van szúrva. Ezek után megakadt a szemem Jób szaván: súlyosabb rajtam a csapás, ha panaszkodom. Mintha mi tényleg az amúgy is meglevő csapást állandóan fokoznánk… Azzal, hogy mindenben a rosszat látjuk meg, mintha egy önmegvalósító jóslatot mondanánk örökké, igen, legyen is rossz. A mai emberek, rettenetesek… és tényleg, egyre inkább rettenetesnek látok mindenkit, és az eredmény, hogy valóban minden egyre sötétebbé válik.
Isten kiszólít minket ebből az ördögi körből. De nem ilyen olcsó szólamokkal, hogy szép az élet, keresd meg a jót, mindig találsz valami szépet… Mondják ezt egyesek teljesen összetört embereknek. Jób maga is effajta tanácsokkal volt tele torkig. Lelke tele volt keserűséggel, és nem tudta hova kiönteni. Ugyanakkor látta, hogy csak fokozza a bajt ezzel a panaszáradattal.
Mi visz ki ebből az ördögi körből? Jób amint fölfedezi magában, hogy a saját panaszának a martalékává lett, ezt mondja: Óh ha tudnám, hogy megtalálom őt… valami mélységes vágyakozást fejeznek ki ezek a mondatok. Nagyon szeretné, ha Isten segítene. Nagyon-nagyon erősen kéri. Nem csak úgy félvállról, hogy mi szoktuk, majdcsak megsegít az Isten, hanem teljes szívéből kéri őt.
Mi, amikor panaszkodunk, gyakran elveszítjük az erőnket is. A panaszaink valójában legyintések. Ez már úgyis így van. Kicsit igazoljuk is magunkat, nincs mit tenni, rossz a rendszer. Ez egy magyar betegség, ami évszázadok óta terjed, jobban, mint a pestisjárvány. Itt mindig rossz rendszerek vannak, és mindent le kell hurrogni, mert úgysem érdemes semmit tenni, abból csak rossz sül ki. Bárcsak egyszer azt a gyógyszert alkalmaznánk erre a járványra, hogy ilyen nagy erővel kérnénk a Jóistent, hallgasson meg, válaszoljon kételyeinkre, mert nagyon vágyunk rá.
Jób megváltozik ettől az imádságtól. Ebben a fejezetben még nem teljesen, de már egy kicsit másként látja sorsát. Azt mondja: Mit szólna hozzám Isten? Nem szólna, csak figyelne rám. Rájön, hogy Isten valójában nem is kész válaszokat tartogat nekünk kérdéseinkre, hanem ezt a mélységes figyelmet. Képzeljünk el egy anyát, aki figyel a kicsi gyerekére, és a gyerek is figyel rá. Összeér a tekintetük, és tudják, számíthatnak egymás figyelmére. Ha elmegy az anya, fut utána a kicsi, és fordítva… Ha valaha megéltük ezt az osztatlan isteni figyelmet, akkor átéltük a csodát is, ami kihoz minket panaszainkból. Isten figyel, ott van mellettünk. Valahogy úgy, mint azon a közismert képen, amelyen két lábnyomot lehet látni a sivatag porában. Azonban egy idő után eltűnik az egyik lábnyom, és egy jó darabon csak egy lábnyom vezet a porban. Álmában kérdezte valaki Istent: Hol voltál? Miért van csak egy lábnyom éppen életemnek azon a szakaszain, amikor nehéz volt? Miért hagytál magamra? A Mester válasza: Ott az ölembe vettelek, úgy vittelek át a sivatagon. Isten figyel. Mi is figyeljük őt, és akkor egészen más színben tűnnek a dolgok. Ámen.

Similar Posts