2005-05-25

Fekete Ágnes: Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, a műsor szerkesztőjét hallják. Fesztiválok korát éljük. Az emberek szeretnek sokadalmakba járni, szórakozni. Sokan vannak úgy, hogy igyekeznek távol tartani magukat ettől a jelenségtől, mások pedig igyekeznek jóra használni ezt a kortünetet. Két ilyen kezdeményezésről hallhatunk most beszámolót. Az első a Csillagpont találkozó, amelyet a Debrecen melletti Dorkas kempingben tartanak ez év július 19-23-ig. Az elmúlt hétvégén a szervezők a helyszínen tartottak megbeszélést. Szőr Ádám beszélgetett velük.

Lány: Úgy csöppentem ide, hogy életemben nem láttam még ezeket az embereket. Az előző Csillagponton csak pult mögött álltam. Én tényleg úgy érzem, hogy számomra nagyon sokat ad ez a közösség. Jókedvben, barátságban tudunk itt együtt lenni, szabadidőben lehet akár bohóckodni, vagy különböző vicces ötleteket is felvetni.

Lány: Én úgy gondolom, hogy aki református ifjúsági találkozóra jön, az egyfajta lelki feltöltekezést vár. Szeretne megállni egy pillanatra és kapni valami útmutatást, egy olyan igét, amit magával tud vinni a hétköznapokba, de ennél a Csillagpont sokkal több, mert itt kapcsolatot teremthet a többi fiatallal. Azért jó szerintem ez a találkozó, mert a református fiataloknak egy gyűjtőpontja.

Kiss Sándor: 20-25-en érkeztünk tegnap este ide a Dorkas kempingbe, a különféle munkaterületek képviselői vagy vezetői. Mint általában minden ilyen rendezvény, ez is forráshiánnyal küzd. Várjuk református egyházunkhoz kötődő vállalkozók, magánszemélyek jelentkezését, akik akár néhány ezer forinttal is hozzá tudnak járulni a találkozó megvalósulásához.

Lány: A kávéház itt nem egy egyszerű büféként szolgál, hanem ez szellemi helyszín is, ahol délutánonként különböző beszélgetések, előadások is zajlanak, illetve a KIE (Keresztyén Ifjúsági Egyesület), mint egy missziós csapat, nemcsak kávét, teát, illetve édességeket kínál, hanem egyben bemutatja önmagát. Olyan lehetőségeket ajánl fel, ami gyülekezetei keretekben egy kicsit szokatlan. Ezeket ki lehet próbálni, és különböző segédanyagokhoz lehet hozzájutni itt a KIE kávéházban. Reggeli kávéra várjuk azokat, akik nem tudják kávé nélkül elkezdeni a napot. Itt persze haza is beszélek, mert én is ilyen vagyok, teljesen meg lehet érteni. Nyilvánvaló, hogy az előadások, illetve az áhítat ideje alatt mi is zárva vagyunk. Délutánonként szellemi programok lesznek, melyek alatt folyamatos nyitva tartás van, illetve este a nagykoncert után lesz itt még hangulatzene, körülbelül éjfélig, hajnal egyig leszünk nyitva.

Szőr Ádám: Mennyire összetartó a csapat, aki szervezi ezt a munkát?

Lány: Nagyon örülök, hogy ezt a kérdést felvetetted, hiszen számunkra ez azért is különleges, mert a KIE egy ökumenikus csapat, ami főleg református és evangélikus fiatalokból áll össze – a vezetőség is. Azt hiszem, hogy nagyon fontos, hogy nemcsak a saját felekezete, saját gyülekezete bővül és erősödik, hanem látja azt, hogy mások munkájában is részt vehet. Szinte alkalomról alkalomra megtapasztaljuk, hogy akik Krisztusban vannak, keresztyének, azok apró-cseprő kérdéseken nem vesznek össze, hanem képesek együtt dolgozni.

Hajdú Zoltán Levente: Református lelkész vagyok. Azt a munkacsoportot vezetem, amely a főelőadásoknak a témáit dolgozza ki. Egy, a Bibliában többször szereplő mondat került az előadások címeként: "Én veled vagyok.". Egy-egy nap egy-egy szót emelünk ki ebből a mondatból. Az első napnak az "én", a második napnak a "veled", a harmadiknak pedig a "vagyok" lesz a témája.

Fiú: Reméljük, hogy az alkalmak önmagukért fognak beszélni.

Szőr Ádám: Lovász Edit a fogyatékkal élőket segítő munkacsoportnak a vezetője.

Lovász Edit: Többféle feladatunk van, pl. a találkozón részt vevő fogyatékos fiataloknak az itt létét segíteni. Elsősorban az akadálymentesítésre gondolok, a programokba való bekapcsolódási lehetőségük feltérképezésére, illetve annak segítésére. A fogyatékos emberek az Isten szeretetét sokféleképpen közvetítik, és fontos, hogy legyen lehetőség ezt megélni az ép fiatalok felé. A "Lehetőségek piacán" alkalom nyílik beszélgetni kerekes székesekkel. Tervezzük egy mini "ability" berendezését, ahol akadályokkal kiépített pályán próbálhatják ki az ép fiatalok, hogy milyen az élet kerekes székben.

Molnár Szabolcs vagyok, református teológus és a IX. cserkészkerület ügyvezető elnöke. Háromezer református cserkész van különböző református gyülekezetekben szerte az országban. Reméljük, hogy kedvet kapnak, és talán felcsapnak néhányan cserkésznek. A cserkész szövetség megalakulása Magyarországon nagyban kötődik a reformátussághoz, hiszen az első csapat Magyarországon református volt. Azt tervezzük, hogy az egészségügyi ellátásban veszünk részt, illetve egy nagy sátrat, cserkésztábort tervezünk építeni, sőt, ha elég sokan jelentkeznek, akkor egy palánkvárat is felépítünk, ahol bárki megfordulhat a résztvevők közül.

Krisztina vagyok, a "Lehetőségek piacát" szervezem. Itt mutatkozhatnak be református egyházunkhoz kötődő ifjúsági szervezetek, szövetségek, missziók, illetve lehet az egyházi kiadóktól könyveket vásárolni.

Bölcsföldi András vagyok, a Budapesti Teológia spirituálisa, lelkigondozója. Mi egy imakertet szeretnénk berendezni a Csillagponton. Ennek az alapötletét egy németországi Kirchentag-ról, egyházi napokról hoztam haza – Frankfurtban volt -, ami a "Mi Atyánk" imádságra alapul. Abból a kiindulásból, hogy sokszor istentiszteleteken ezt az imádságot csak úgy eldaráljuk, szinte az Ámennél ocsúdunk fel, hogy mit is mondtunk, és nem éljük át igazán. Ez a kiállítás, ez a kert abban segítene, hogy elmélyítené a fiatalokban ennek az imádságnak a jelentését, lényegét. Kertszerűen berendezett kiállítást tervezünk. Ez csendes pont is lenne a sokféle, talán zajosabb program között, ami alkalmat ad arra, hogy valaki elcsendesedjen, imádkozzon, Istenhez közelebb kerüljön. Debrecen egy elég erős jelképe a reformátusságnak és sokféle tradíció kapcsolódik ide. Talán egy kis frissítést hozhat ez az ifjúsági találkozó a gyülekezetekbe. Maga a környék nagyon szép, a kempingterület nincs messze a tótól. Ez a kiállítás Frankfurtban egy kiállító teremben volt. Mi pedig itt a szabadban vagyunk, ami eleve egy feltöltődést hozhat, természetközelséget, Isten közelséget, és ebben a szép környezetben találhatunk rá újra a "Mi Atyánk"-ra és Istenre is.

Fekete Ágnes: A másik fesztivál a jövő hétvégén lesz Budapesten a Ráday utcában. A 2. Református zenei fesztiválról Böszörményi Gergellyel Makrai Kiss Zoltán beszélgetett.

Böszörményi Gergely: A Ráday utcában, napközben a pizzafutár mégiscsak elindul a motorral, sőt látszik a szemében a cinkosság, a mosoly az arcán, amikor elkezdődik a zene, megvárja, és akkor kezdi el berregtetni a motorját, akkor indul el. Ez benne van a pakliban. Tavaly nagyon helyes volt például Écsi Gyöngyi felvidéki református lelkész, aki egyébként népénekes és mesemondó is: oldalra fordult, ahonnan ez a nagy robbanás hallatszott, és egy másodperc alatt beleszőtte a meséjébe. Tehát a városi népmese költés valahogy így alakul. Ez talán jól jellemzi a Ráday utca hangulatát. Az esti koncertekre jegyet kell vásárolni, hisz magas bérleti költségek és egyéb kiadások jelentkeznek. Itt áruljuk a jegyeket a Bartók Béla út 59. szám alatt, a volt Bartók Mozival átellenben.

Makrai Kiss Zoltán: Tekintsük végig a péntek-szombat és vasárnap esti nagy koncerteket.

Böszörményi Gergely: A péntek esti koncert minden évben egy református templomban volt, és lesz. De, ezt a református templomot minden évben változtatjuk. A Szilágyi Dezső téri budai református gyülekezet lesz a helyszíne az esti programnak. A koncertek fél nyolckor kezdődnek. Az idén a Bolyki Brothers, illetve a Vujicsics együttes lép fel. A második este a Zeneakadémia Nagytermében lesz. Vedres Csabát, aki az "After crying" együttes egyik alapító tagja, komponistája, zongoristája, énekese volt, kortárs zenét játszik, ő zongorázni fog, és fellép egy vonósnégyes, a Kairos Quartett.

Makrai Kiss Zoltán: Egy egyházzenei csemege részesei lehetünk.

Böszörményi Gergely: Utána jön a vasárnap esti hangverseny. Minden évben kettő vagy három új kórust szeretnénk ebbe a református zenei koncertbe beiktatni. Talán el tudom sorolni az alap kórusokat fejből: a Berkesi Sándor vezette debreceni Kántus, Pasarétről a Cseri Zsófia által vezetett Palló Imre énekkar, a Julianna Általános Iskolából az idén 25 gyermek, a Felvidékről a FIRESZ énekkara, és a Psalterium.Hungaricum énekkar. Az idén az alap kórusok mellett részt vesz a koncerten a Gödöllői Református Líceum gimnáziumának énekkara, a Pécsi Református Kollégiumnak az énekkara és a Pápai Református Kollégiumnak az énekkara. Tehát, úgy gondolom, hogy egy nagyon szép estének nézünk elébe. Tele vagyunk világsztárokkal – mondhatnánk -, mert az orgonista ezen az estén Fassang László lesz, aki nem régen tért haza franciaországi tartózkodásából Magyarországra. Az idén deklaráltuk írásban is az ökumenikus jelleget. Tavaly is meg volt ez a jelleg, egyébként. Az Ökumenikus Tanács főtitkárával közösen írtunk egy levelet, amelyben a Tanács valamennyi állandó tagját, tagegyházát meghívtuk. Sátrakat állítunk, kézművesek, népművészek állítanak ki, egy táborban. Egy másik szekcióban pedig a református intézmények, kiadók, könyvkiadók, szerkesztőségek mutatkoznak be. Már jelentkeztek különböző segélyszolgálatok, alapítványok is. Ezzel az is a célunk, hogy a legkülönbözőbb csoportok valóban egy nagy közösséggé formálódhassanak. A programokon lesznek kórusok, rézfúvósok, népénekek, világzenei együttesek. Néha még a jazz is megszólal. Tizenegy órakor kezdődik minden nap a program. Kicsit a gyerekekre is gondolunk. Mindhárom nap olyan programmal indul, ami a gyerekeknek is szól. Komolyan javaslom mindenkinek, hogy családdal jöjjön, mert ez tényleg egy olyan program, hogy unokától a nagymamáig mindenki jól érezheti magát. A mese olyan műfaj, amit tulajdonképpen felnőtteknek mondunk, csak valamiért mégis azt gondoljuk, hogy a gyerekeknek kell elmondani. A "Kalamajka" is valami ilyesmit csinál zenében. A "Talitha Kúmi"-t szintén ismerheti már a református fesztivál közönsége, mert tavaly felléptek. Ők ahhoz a fiatal, nagyon lelkes, református zenei társulathoz tartoznak, akik a Csillagponton visszatérően és rendszeresen fellépnek. Kollár Attilát is ismerhetik már tavalyról. Néhány évvel ezelőtt hallottam, hogy zsoltárokat fuvolázik és kérdeztem tőle, hogy ez a 140 valahányadik zsoltár, nem? Mire az ő válasza az volt, hogy igen, én is református vagyok, nemcsak te! Ebben az az érdekes, hogy nyolc évig egymás mellett ültünk a repülőn, és ez nem derült ki. Itt fuvola, gitár és ütőhangszerek szólalnak meg. Gyerekkoromból emlékszem arra, hogy Hódmezővásárhelyen a toronyból, 40 méter magasból egy tárogató, vagy egy rézfúvós társaság milyen jól szólt. Az egész várost szinte elborította a zene. Úgy látszik, hogy ezek az emlékek megmaradnak az embernek idősebb koráig. És arra gondoltam, amikor a fesztivált elkezdtem tavaly szervezni, hogy a rézfúvós zene jól hangzik az utcán. A polgármester úr, amikor tavaly megkerestem azzal az ötlettel, hogy református zenei fesztivált szeretnénk tartani többek között a Ráday utcában, nagyon megörült. Ő maga is református, és mindenképpen szerette volna, hogy a Hittudományi Kar előtt és a Ráday utcában egy olyan program is legyen, ami egyházi jellegű.

Fekete Ágnes: A nagy rendezvényeken túl azért a négyszemközti beszélgetések jelentenek a legtöbbet egy ember életében. Peter Spangenberg egy olyan író, aki a nagy tömegben való megjelenést és a személyes emberi kapcsolatokat egyensúlyban próbálja tartani. Most megjelent könyve kapcsán Magyarországon járt. A könyv címe: Staunen über Gott (Hódolat Isten előtt).

Peter Spangenberg vagyok. Voltam lelkész, voltam egyetemi tanár, ma már nyugdíjas és a hetvenes éveimet töltöm. A német-dán határ mellett lakom.

Fekete Ágnes: Mi a témája?

Peter Spangenberg: Mi nem a témám? Írok meséket, meditációs könyveket, énekeket, krimiket, teológiát, színdarabokat, amit a világ kínál és Isten megenged, ezt írom én. Új könyvem arról szól, hogy Istenre rácsodálkozhatunk. Igazán ekkor ismerjük meg. A gyermekek tudják ezt.

Fekete Ágnes: Nagyon el lehet csodálkozni azon, ahogyan a gyerekek Istenről beszélnek.

Peter Spangenberg: Igen. Az a jelmondatom (lehet így fogalmazni): Amikor egy gyerekkel találkozol, a teremtő Istennel találkozol. A gyermek a teremtés tükre, éppen ezért ők Isten kedvencei. Ma a gyerekeket annyira kihasználják, félrevezetik. Én a gyerekek ombudsmanja vagyok. Ott északon, ahol élek, felajánlották nekem ezt a posztot. Én vagyok a világon az egyetlen gyermek-ombudsman. Azoké, akiket megütöttek, akiket elhagytak, kihasználtak és így tovább. Ezért látom, hogy amire a gyerekeknek szüksége van, az sok-sok melegség, sok idő, sok gyengédség és a két vállam. Sajnos az egyházban is sokszor azt tapasztaljuk, hogy a gyerekek nincsenek otthon. Van dogmatika, de a gyerekek nem nevethetnek, nem mozoghatnak, nem csinálhatnak semmi olyat, ami igazán róluk szól. Sokat táncolok és énekelek gyerekekkel. Elmegyek óvodákba is és eljátszok nekik történeteket arról, mennyire jó Isten az, aki ezt a világot megteremtette. A gyerekek óriási szemekkel néznek. Sokszor felhívnak telefonon, néha e-mailt is írnak és elmondják a gondjaikat. Ezután megbeszéljük, hogy hol találkozunk. Vannak, akik hosszú kilométereket utaznak ezért. A kis Sára például írt nekem, hogy nem tud imádkozni, tanítsam meg. Aztán írtam neki egy kis lefekvés előtti imát. Eljött és elmesélte, hogyan tanul imádkozni. Én pedig beszéltem neki arról, hogy összekulcsoljuk a kezünket, meg hogy be lehet csukni a szemünket, de nem muszáj. Sára ma 16 éves, és a legcsodálatosabban imádkozik azok közül, akiket valaha ismertem. A gyerekek hihetetlenül nyitottak.

Fekete Ágnes: Mai adásunk a hónap utolsó szerdája, ezért egy istentiszteletre látogatunk el. Vincze István kiskunhalasi lelkész a budapesti egyetemi gyülekezet, tehát fiatalok számára elmondott igehirdetését hallgatjuk meg. A megbocsátásról beszélt Jézus példázata alapján, amelyet Máté evangéliuma 18. fejezetéből olvasok:

"Egy szolgát vittek egy király elé, aki tízezer tálentummal tartozott neki. Mivel nem volt miből megfizetnie, ura megparancsolta, hogy adják el őt is, feleségét is, gyermekeit is és mindenét, amije van és fizessen. Ekkor a szolga térdre esve könyörgött: Uram, légy nagylelkű hozzám, és mindent megfizetek. Az úr pedig megszánta ezt a szolgát, elbocsátotta, sőt az adósságát is elengedte. Ahogy kiment a szolga, találkozott egyik szolgatársával, aki száz dénárral tartozott neki. Ez megragadta őt, fojtogatni kezdte és követelte: fizesd meg nekem, amivel tartozol. Ekkor az ő szolgatársa térdre esve könyörgött: légy nagylelkű hozzám és mindent megfizetek. De ez nem engedett és elmenvén, tömlöcbe záratta, amíg ki nem fizeti tartozását. A történtek láttán szolgatársai felháborodtak és elmentek, hogy jelentsék uruknak mindazt, ami történt. Ekkor maga elé hívatta őt az ura és azt mondta neki: gonosz szolga, én a te egész tartozásodat elengedtem könyörgésedre. Nem kellett volna neked is könyörülnöd szolgatársadon?"

Vincze István: Nagyon sokszor éljük át azt, hogy tőlünk elvárják, hogy mi mindig mindenkinek mindent megbocsássunk. Sok keresztény él úgy, hogy előbb-utóbb betelik a pohár. Péter kérdése nem véletlen vetődik fel. Már tizenötször a lábamra taposott, tizenhatodszor mit mondjak neki? Még akkor is azt mondjam neki, hogy nem, nem baj, taposs rajta nyugodtan, én tűröm. A halasi ifjakat sokszor tanítottam arra, hogy a keresztyén ember bárány, nem birka. Meddig vagyunk mi bárányok és mikortól vagyunk birkák? Nagyon nehéz kérdés, ugyanakkor rendkívül egyszerű is. Erről szól ez a történet, amit felolvastam. Nagyon örülök, hogy erről köztetek beszélhetek.

Azok az emberek, akik megtértek és úgymond felöltözték az új embert, azok mindattól a sok dologtól, amit az apostol elsorol, kezdtek megszabadulni. Vége a nyereségvágynak, a hazugságnak, az állandó haragvásnak, a lopásnak, a bomlasztó beszédeknek, a keserűségeknek, az állandóan lángoló, felgyorsuló indulatoknak, az istenkáromlásnak. Vége lett mind ennek a sok gondnak, amelyekről érezhettek, hogy ezek tették őket tönkre. Valaki rájött arra, hogy folyamatosan hazudtak neki. Végre Krisztusban megszabadult, és már nem indulatos. Mindezt végigsorolja, és mintegy koronát felteszi a legvégére ezt az Igét, és azt mondja, hogy amit feltétlenül meg tudtok tenni most már, ami a legnagyobb gyümölcse lesz az egész keresztyénségeteknek: "ti pedig egymásnak bocsássatok meg kölcsönösen, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban."

Felhívja a papot a kis hittanosa: Ó, tiszteletes úr, elfelejtettem elmenni, a templomot kitakarítani, pedig megígértem. Meg tetszik tudni nekem bocsátani? A pap unottan mondja, hát persze, ez a dolgom. Nem ez lesz a korona, nem ezt fogjuk érezni, hogy nekünk ez a dolgunk. De lássuk ezt a történetet egy kicsit elölről. Ez a szolga, aki megtapasztalja azt, hogy az ura egyszer csak önmaga elé hívatja őt, kicsit megijed. Az a tízezer talentum adósság nem egyik pillanatról a másikra lett. Egy talentum 43,2 kg aranyban. Ezt tízezrével megszorozni, óriási összeg. Nem egyik napról a másikra esett oda az ölébe. Kicsit több, kicsit több, és egyszer csak szép nagy lett az összeg. A szolga mennyit halogathatta, hogy majd megadja, jobb vállalkozást fog csinálni, majd csak lesz valahogy. Szinte érthetetlen. Képzeljétek el, hogy ha valakinek ekkora adóssága van, hogyan tudott élni, a családja körében leülni, voltak gyermekei meg felesége, jókat vacsorázni, beszélgetni velük! Nem tudom, hogy a családban bármelyiketeknél volt-e már ilyen nagy adósság? Nem tízezer talentum, de mondjuk tizenötmillió Ft. Édesapáknak ilyenkor általában sűrűbben ráncosodik a homloka, az anyák olykor hevesebben húzzák be az ajtót. Borzasztó lehetett ez az élet. Nem lehetett nyugodtan leülni, elbeszélgetni. Nagyon sokan élünk így. Érezzük, hogy amikor Istenre gondolunk, inkább elhessegetjük magunktól ezt az érzést. Majd csak lesz valahogy. Élünk és megyünk tovább, alszunk, felkelünk, megyünk dolgozni, sok-sok minden történik, de érezzük, hogy valami gond van. Ha Istenre gondolunk, akkor valami nyomást érzünk. Megelégeli az úr, és azt mondja, hogy jó, akkor nézzük, előcitálja ezt a szolgát. Íme, lássuk, hogyan használta fel a drága időt, a lehetőséget, az alkalmat. Az ember ilyenkor rémülten szembesül a csőddel és azzal a borzalmas nagy adóssággal. Döbbenetes, az ember érzi, hogy itt is nyom egy kicsit, ott is nyom, elmegy az orvoshoz, és nem meri meghallgatni a diagnózist. Édesapám, aki rengeteg cigarettát elszívott naponta, egyszer felfedezett magán egy gyomorpüffenetet. Ő egyébként mentős volt. Nagyon jól tudta, hogy az ilyen korúnak, közel a hatvanhoz, ha megpüffed a gyomra, az általában gyomorrák. Nem mert elmenni orvoshoz. Évekig nyúztuk, hogy apu, menj el, mert ha az, még megoperálható. Nem, neki egy orvos se mondja, hogy ez rák. Döbbenetes. Nem az volt, később elment orvoshoz, megoperálták, hála Istennek még most is él. Így vannak vele az emberek, megijednek. Ha valaki szembesül Istennel, először megijed. Azt mondja: borzalmas nagy tartozásom van. Ha Isten ilyen, és ennyi mindent adott nekem, és én ilyen mértékben tékozoltam el, nem foglalkoztam vele, felhalmoztam az adósságot, akkor jobb róla nem is tudni. Hagyjuk ezt, Isten nincs is. Ez a lelki mechanizmusa, és nagyon nehéz ezzel szembesülni.

Isten látja a dolgainkat, érzi és érti a gondolatainkat, ismeri az egész hitvány életünket, amit a kulisszák olyan jól takarnak. Egy ilyen tekintet alatt az ember csak összeroskad. Pontosan úgy, mint amikor valakivel közlik, hogy az adóssága nem több, mint tízezer talentum, mikor törleszti ezt le? A válasz rém egyszerű: Soha. Az emberi reakció döbbenetes. Azt mondja, hogy: Ó, Uram, könyörülj rajtam, légy hozzám türelmes, majd visszafizetem. A reakció pontosan így néz ki a keresztyéneknél is. Rájövünk, hogy gond van, hogy valamit nem jól csináltunk, és azt mondjuk, hogy: Uram, többet járok templomba. Bibliát is fogok most már olvasni, megértettem, igen, köszönöm, elfogadom. Tényleg erre vár az Isten? Nem növeljük az adósságunkat bármelyikkel? Egy valamit lehet ezzel az adóssággal tenni, elengedni. Meg kell bocsátani. Isten nem tud más kiutat számunkra, de nekünk is be kell látnunk azt, ha rájövünk, hogy nem tudjuk ledolgozni az adósságunkat. Nem tudunk olyan jó keresztyének lenni, hogy elérjük azt az állapotot, hogy Isten azt mondja, hogy semmivel nem tartozol. Nem azért nem, mert Ő ekkorával terhelt volna bennünket. Jézus csodálatos módon megmutatja nekünk Istent olyannak, amilyennek szeretné, ha mi látnánk. Azt halljuk róla, hogy az úr megszánja ezt az embert. Csak az tud egy másik embert megszánni, aki képes a szeretetre. Megesik a szíve rajta. Más nem is következhet ebből. Azt mondja neki: menj el, elengedem az adósságod! Megszántalak, annyira szeretlek, hogy nem tudlak tovább terhelni ezzel az adóssággal, mehetsz tovább. Egyetlen lehetséges választ ad az Isten: bocsánatot. Ez a szolga haladékot kért, de teljes elengedést kapott. Amikor valaki keresztyén lesz, azaz Krisztushoz tartozó, akkor ez a bűnbocsánat valóban új alapra helyezi az életét.

A történet folytatódik és nagyon jó, hogy Jézus folytatja ezt a történetet, ismer bennünket, embereket. Ez az ember kilép nagy örömmel, a felszabadulás örömével és összetalálkozik egy szolgatársával, egy hozzá hasonló hitvány emberrel, aki száz dénárral volt adósa – zsebpénz. Száz Forintot mondhatnánk helyette. És ő egészen más szavakat használ: Adós, fizess! Polgárjogilag teljesen korrektül jár el. Őtőle kölcsön kértek, meg kell adni. Ez jár, senki ezt meg nem támadhatja. Senki nem veheti piszkálódásnak, ha valaki a tartozását követeli rajta. A hatalmas tartozás alól felszabadított szolgának valami mást kellene tennie, hiszen ő kegyelmet kapott. Kegyelmet kellene tükröznie is. Jézus itt pedig rámutat ennek a lényegére, hogy mi a viselkedésünkkel mindig valamit tükrözünk. Hatást tükrözünk vissza, Isten ránk történő hatását tükrözzük az embereknek, és az emberek ránk mért hatását tükrözzük és adjuk azután tovább. Egyféle visszhang, amit hallanak az emberek tőlünk. Ha mi megbántjuk Istent, az a dolga, hogy megbocsásson, de ha minket megbántanak, akkor pedig haragudni fogunk.

Péter kérdésében és Pál levelében ott rejlik az életünkre oly jellemző magatartás, azt kérdezi, hogy hol a keresztyéni megbocsátás határa? Ebben a kérdésben ott tévedünk, amikor azt gondoljuk, hogy a felebarátomnak történő megbocsátás az a jóindulat, egy morális erőfeszítés, rendkívüli önuralom eredménye. Az önuralomhoz erős akarat kell, és amikor ez az erős akarat elfárad, a cérna szakad, a pohár törik, és azt mondjuk: Uram, ez lehetetlen. Egészen új alapra helyezi ezt a kérdést. Ha te igazán komolyan gondolod és komolyan veszed, hogy Istent minden nap megbántod, és ő minden nap képes neked megbocsátani, akkor nekünk nem türelmesnek kell lenni, nem kegyelmesnek kell lenni, hanem valami egészen másról van itt szó. Arról van szó, hogy mielőtt ránézek a másik emberre, ránézek Istenre vagy a keresztre, végiggondolom, hogy milyen hihetetlen nagy adósságot engedett el nekem az Úr, én ebből merítve szinte könnyedén, morális erőfeszítés nélkül tudok cselekedni. Amikor az emberek ezzel találkoznak, döbbenetes nagy élmény lesz számukra. Ha a sok beszéd nem is, de ez a magatartás, ez a visszhang nagyon meggyőző erő. Egy utazó hatalmas gyémántot talált csak úgy, hányaveti módon a földön, és gazdag lehetett ezzel. Ment tovább és egy szegény koldussal hozta össze a sors. A koldus mondta, hogy nem adná-e neki azt a gyémántot, amiről mesélt, hogy találta? Azt válaszolta, hogy dehogynem, nesze. El is csodálkozott a koldus, és ment tovább. Az utazó arra lett figyelmes, hogy egy nap múlva rohan utána ez a koldus: Visszaadom a gyémántodat, de azt a képességet add nekem, amivel nekem tudtad adni ezt a gyémántot.

Egymásnak kölcsönösen megbocsátani. Ez a gyémánt odaadásának a képessége. Sokkal többet jelent, mint a gyémánt. Isten sem húzza a strigulákat, hogy ennyiszer már megbocsátottam, Vincze fiam, betelik a pohár…! Nincs ilyen. Egy helyen telt be a pohár, a Golgotán, teljesen és tökéletesen. Valaki azért szenvedett és azért halt meg, hogy nekünk soha ne teljen be. De nincs is pohár. Menj el, és visszhangozd ezt ebbe a világba. Az a képességed van, amivel mindent oda tudsz adni, ezzel ajándékozd meg az embereket! Áldjon meg az Isten bennünket, hogy így találkozzon velünk mindenki, hozzánk való irgalma pedig ragyogjon ránk nap, mint nap!
Ámen

(Ének: Néked bűnöm megvallom, mert én azzal tartozom…)

Énekajánló – 2005. június 5.

Énekválasztás és énekrend

Több mint egy éve olvashatók énekrendek a Reformátusok Levele oldalain. Kántorok elektronikus fórumán az utóbbi hónapokban élénk eszmecsere alakult ki e téma körül. Az alábbiakban Fekete Csaba hozzászólásaiból adunk közre néhány igen érdekes gondolatot.

Korstílus is volt, de szándékosan is nyújtották az éneket. Hasper szerint a holland gyülekezetek a huszadik század elején a kívánatosnál négyszer lassabban énekelték a zsoltárt (ezért akart addig eljutni, hogy két sort énekeljenek egy lélegzetre). Magasztos, nem tagadhatjuk, mikor egy tömött templomban több száz férfitorok megharsan. A méltóságos lassúság is másként hat egy nagy zengő térben. Sokszor megideologizálták ezt, mint a tősgyökeres kálvinista zsoltáréneklés netovábbját. Most mindezt csak az előjáték (intonáció) kedvéért említem. Ravasz László ágendájában így szól az utasítás:

"A fennálló éneket a gyülekezet az orgona intonálására kezdi énekelni. Leghelyesebb, ha az énekvezér az orgonán minden előjáték nélkül egyszerűen eljátssza az éneklendő ének dallamát, miáltal a gyülekezet emlékezetébe idézi a dallamot, biztosítván ezzel a hibátlan és szabatos éneklést… az orgonajáték a gyülekezet szívbeli éneklését csupán megindítja, kíséri és egészen annak szolgál, miért is a hosszadalmas praeludiumok, interludiumok és postludiumok tilosak" (7. lap.) "Instrumentális zene (éneklés nélkül) istentiszteleteinken tilos" (8. lap.)

Ajánlom: vonuljon be valamelyik lelkészgyűlés egy templomba és próbaképpen énekelje el például fennállónak Krisztus feltámadott (185), majd főéneknek a 32. zsoltárnak legalább három versét a Baksay-Baltazár-Ravasz korában idealizált elnyújtott mérték szerint, Szotyori Nagy Károly vagy Szügyi harmóniáival, a megtiltott közjátékok nélkül. Előtte pedig az orgonán hallgassa végig a dallamot egy szólamra, ugyanúgy elnyújtva. Akkor értékelheti igazán, atyáink milyen normát adtak ki nyomtatott liturgiás könyvben. A kántorok testülete is tegyen ilyen próbát!

Énekrend ajánlás június 5-re

A Szentháromság-ünnepet követő vasárnapokat a protestáns egyházi naptár egészen Ádventig folyamatosan számolja. Amíg az egyházi év első, "ünnepes"-nek mondott szakaszában Isten megváltó tervének megvalósulását szemléljük, a Szentháromság-ünnepet követő vasárnapok során mindenekelőtt az egyház – benne pedig mindannyiunk személyes – élete és feladatai kerülnek reflektorfénybe. A Szentháromság utáni második vasárnap evangéliuma (Lukács 14, 15-24.) a nagy lakomáról szól, melynek vendégségébe Isten mindenkit hív. A régi énekrendek nem csak Isten hívásáról és a vendégség ünnepi jellegét emelik ki, hanem arról is szólnak, hogy ez két részre osztja az embereket. Akik nem fogadják el a meghívást (Isten felkínált kegyelmét) azok nem csak a meghívót utasítják el, hanem azokat is, akik Isten népéhez tartoznak. Így válik ketté az embervilág az isteni kegyelem elfogadásának határmezsgyéje mentén.

Énekek Szentháromság utáni 2. vasárnap igéihez:

Fennálló ének: 116,1,10. Szeretem és áldom az Úr Istent/Áldozom néked hálaadással

Főének: 378. Adjunk hálát mindnyájan

Igehirdetés előtti ének: 164,1-2. Kegyes Jézus itt vagyunk

Ráfelelő ének: 438,1. Hallottuk Jézus, miképpen hívogatsz

Záróének: 225. Nagy hálát adjunk az Atya Istennek