2014-02-26

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Az egyház soha nem volt egyforma. Amióta Krisztus elküldte Lelkét, azok, aki őt követik, a sokféleség egységét képviselik. Az a világ, amelyben a leginkább igaz ez a sokféleség, az Amerika. Ez egy olvasztótégely nemcsak a népek, de a keresztyénség szempontjából is. Most egy különleges utazásra hívjuk kedves hallgatóinkat Amerikába, és arról lesz szó, miképpen élnek ott a keresztyén emberek. David Baer ebben az évben Magyarországon él, tanulmányi szabadságát tölti. Egyébként egy evangélikus egyetem teológiai fakultásának etika professzora Amerikában. Tőle kérdeztem, vajon hogyan alakultak ki az úgynevezett szabadkeresztyén egyházak Amerikában? Sok mindent hallunk innen-onnan, bennem is, sokakban számtalan előítélet él. Vajon hogy látja mindezt egy amerikai ember?

David Baer: Amerikai felmérések szerint a lakosság negyven százaléka hetente jár templomba, ötvenkilenc százaléka hetente imádkozik, harminchárom százalék hetente olvassa a Bibliát és harmincnégy százalék aktív tagja egy helyi gyülekezetnek. Negyvenhét százalék mondja, hogy nagyon fontos a vallás a magánéletében. Ez nem a többség, de egy fejlett országban mégis nagyon magas arányszám. Európában nem jellemző ez. Kivétel lehet talán Lengyelország, ahol az emberek nagy számban járnak templomba. A legtöbb fejlett országban azonban a vallás nem politikai tényező. Az amerikai társadalomra az a legjellemzőbb, hogy polarizálódott: aki vallásos, az valószínűleg republikánus, aki nem annyira vallásos, az inkább a demokrata pártra fog szavazni.
Fekete Ágnes: Mindenütt így alakul a jobb és baloldal?
David Baer: Ez nem mindig volt így. Az elmúlt húsz-harminc évben alakult ki a mai helyzet.
Fekete Ágnes: Korábban hogyan volt?
David Baer: A vallásosság, meg a politikai hovatartozás nem fedték egymást. Többen állítják, hogy a polarizálódás a hatvanas-hetvenes években kezdett kialakulni, mert akkor volt Amerikában az úgynevezett kulturális forradalom, amelynek egyik fő üzenete a szabadszerelem és a lazább szexuális kapcsolatok voltak. A vallásos embereket ez eléggé megrázta. Összefogtak, és azok, akik számára nagyon fontosak ezek az etikai kérdések sokszor kifejezetten konzervatív egyházakba léptek be. A legfeltűnőbb módon az úgynevezett szabadkeresztyén egyházak képviselik ezt az irányt. Reagan elnök idején lett a republikánus párt az a politikai erő, amely a politikában elkezdte a hagyományos értékeket képviselni. Azóta a republikánus párthoz való tartozás és a keresztyénség iránti elkötelezettség egyre jobban egybeesnek. Nagyon érdekes, hogy a lakosságnak az a része, amelyik nem azonosul semmilyen intézményes vallással, sokkal megengedőbb szexuáletikai kérdésekben.
Fekete Ágnes: Lehet, hogy ez összefüggésben van?
David Baer: Gyerekkoromban ez nem volt mindenhol így. A szabadkeresztyén egyházak később, a hetvenes-nyolcvanas években kezdtek nagyon elterjedni.
Fekete Ágnes: Ez azt jelenti, hogy a szabadkeresztyén egyházak konzervatívak?
David Baer: A szabadkeresztyén egyházak a legkövetkezetesebben konzervatív egyházak Amerikában.
Fekete Ágnes: Az embernek innen Európából az az érzése, hogy az egy furcsa világ, ahol valaki elmegy egy helyre, és eldönti, hogy holnaptól baptista lesz, holnapután metodista, aztán majd katolikus.
David Baer: Az Egyesült Államokban nincsen állami egyház. Nem kapnak az egyházak az államtól pénzt, így önállóaknak kell lenniük. Ez létfontosságú kérdés, mert csak akkor tudnak fennmaradni az egyházak, ha a tagok felelősséget vállalnak.
Fekete Ágnes: Ebből logikusan következik az egyháztagság kérdése is: az egyháztag, aki anyagilag is támogatja az egyházát.
David Baer: Általában adnak pénzt, mert egyébként nem lenne egyház. Igen, elvárás Amerikában, hogy az emberek önkéntesen, egyéni döntés alapján lépjenek be az egyházba, és tartsák fenn az egyházat!
Fekete Ágnes: Valójában ez egy politikai állásfoglalás is. Tehát az egyház lényege egy önkéntes egyéni döntés?
David Baer: Nem hiszem, hogy a keresztyénség más lehet, mint egyéni döntés. Európában van egy nagyon érdekes jelenség, például Szerbiában állítólag sokan mondják magukról, hogy ortodoxok, azonban gyakran kiderül, hogy valójában ateisták. Ez nem lehetséges!
Fekete Ágnes: Amit mondasz, az egy amerikai látás. Egy görög ember nem értené meg, amit állítasz. Kommunista embereknek is kint volt az ikon a falukon. Ez egy olyan mély kulturális beágyazottság, hogy magukat ortodoxnak vallják. Hiszen a kommunisták jöttek-mentek, ez azonban maradt.
David Baer: Ez a kulturális keresztyénség: A kultúra alapján keresztény vagyok, akkor is, ha nem hiszek az Istenben.
Fekete Ágnes: Szerintem mind a két álláspontnak van létjogosultsága.
David Baer: Igen, igen, értem. Elfogadom, de nem Amerikában találták ki azt, hogy egyéni döntésből kell egyházat választani. Ez Európából jött!
Fekete Ágnes: Ez a protestáns eszme?
David Baer: Valóban, ez a protestáns eszme: a gondolat, hogy az ember egyéni döntés alapján lesz egyháztag. Ő dönt Krisztus mellett. Amerikában benne van a kultúrában, a szociológiában ez az egyéni döntés, másképp nem lehet megélni. A protestantizmus lényeges teológiai felismerése, ez egy erős pont.
Sok felmérés azt mutatja, hogy Amerikában az egyháztagok sokkal aktívabban vesznek részt a társadalom egyes területein: többet adományoznak, és nemcsak az egyháznak, hanem civil szervezetnek is, mindig elmennek szavazni, gyakrabban vesznek részt civil egyesületekben. Ezt jelenti az egyéni felelősség vállalása.
Fekete Ágnes: Valóban olyan egyszerű például egy nonprofit szervezetet létrehozni, mintha csak a barátaimat hívnám meg valahová?
David Baer: Ez így van. Nagyon könnyű összefogni. A valóságnak van jó és rossz oldala. Az individualizmus negatívuma az, hogy már nem fontos a tradícióhoz, a régi hagyományokhoz kapcsolódni.
Fekete Ágnes: Egy ember elmegy egy helyre, és ha jól érzi ott magát, odajár templomba?
David Baer: Igen-igen.
Fekete Ágnes: Akkor innentől kezdve a jó érzés lesz a fő szempont?
David Baer: Ez azért egy kicsit bonyolultabb. Valóban igaz, hogy a lakosság nagy része kilép az egyik egyházból, és átmegy a másikba. Úgy tudom, hogy a lakosság negyven százaléka változtatja meg a gyülekezetét. Azonban a legtöbb egyháztag még mindig ahhoz a felekezethez tartozik, amelyhez a szülei tartoztak. És növekszik ez a rész. Ennek sok oka van. Az egyik ok az etnikumok szokásaiban keresendő. Például több mutató szerint az afroamerikaiak a legvallásosabb csoport Amerikában. Ők alig lépnek át másik felekezetbe. A Mexikóból vagy Dél-Amerikából való bevándorlás miatt Amerikában a katolikus egyház egyre jobban a spanyolajkúak egyházává válik. A spanyolajkúak nagy számban maradnak meg a katolikus egyházban, ők nem lépnek át. Azonban a fehér katolikusok ugyanolyan mértékben lépnek ki az egyházukból, mint más felekezet fehér tagjai. Tehát a fehér emberek azok, akik átlépnek. Ez kapcsolódik az identitáshoz. Amerikában például az evangélikusság, és a német származás nagyon erősen összefüggnek egymással. Nem beszélnek németül, de német származásúak. Ez ugyanaz a jelenség, amiről már beszéltünk. A fehér emberek könnyebben átmennek másik gyülekezetbe. Miért van ez? Legfontosabb tényező az, hogy vegyes házasságban nőttek fel. Aki felekezetet vált az, nagy valószínűséggel szabadkeresztyén egyházba lép be.
Fekete Ágnes: A presbiteriánus, evangélikus, vagyis a hagyományos egyházak sokkal kevésbé konzervatívak?
David Baer: Ez sem igaz teljesen. A legtöbb egyháznak van egy konzervatív és egy liberális ága. Tehát a konzervatívak így is megtalálhatják magukat. Készítettek egy felmérést. Azok az emberek, akik nem tudták a származásukat, azok többnyire szabadkeresztyének. De például aki azt válaszolta, hogy "ír vagyok", annak nagyon fontos a felekezeti hovatartozás. Ő katolikus. Ha azonban erre a kérdésre azt válaszolták, hogy "amerikai vagyok", akkor ezek az emberek többnyire szabadkeresztyének.
Fekete Ágnes: Végülis igaz lett, amit mondtam, hogy az amerikai identitásra, vallásosságra jellemző, hogy nem egy nagyobb szervezethez tartozásban, hanem szabadkeresztyén kis közösségekben jelenik meg.
David Baer: Kutatták azt is, hogy hogyan választják az emberek a gyülekezeteket? Először körülnéznek – lehet mondani, hogy hasonlóan a vásárláshoz, – mi van a különböző egyházakban. Amikor azonban belépnek egy egyházba, akkor ott meg is maradnak. És miért maradnak bent? Mert ott barátokra találnak.
Fekete Ágnes: Úgy érted, hogy nem olyan labilis ez a választás?
David Baer: Nem annyira labilis.
Fekete Ágnes: Azért mégis van egy kis fogyasztói attitűd az egészben, tehát úgy választom a gyülekezetet, hogy az én igényeimnek megfeleljen.
David Baer: Valóban. Azonban, ha a katolikus egyházat nézzük, ott egy kicsit vegyesebb a kép, mert ott mindenkinek a saját lakóhelyén lévő templomba kell járnia. Így a katolikus templomokban együtt vannak a spanyolajkúak és a fehérek is. De ha nézünk egy evangélikus gyülekezetet, az csak fehér német származásúakból áll.
Fekete Ágnes: Sokkal inkább igény szerint választanak a protestánsok?
David Baer: Nálunk nem kötelező a lakóhelyemen lévő templomba járni.
Fekete Ágnes: A területi elv a protestánsoknál már nem létezik?
David Baer: Ilyen nem létezik. Szerintem az etikai kérdés mindenben a legdöntőbb vízválasztó.
Fekete Ágnes: A dogmatika követi az etikát? Nagyon furcsa ez, de tény, hogy az etikai kérdések most teljesen központi kérdésekké váltak.
David Baer: Igen. Ez tényleg furcsa, de az is furcsa, – gondoljunk csak bele – hogy a tizenhetedik században az emberek hajlandók voltak egymást megölni azért, mert nem értettek egyet abban, hogy mit jelent Krisztus jelenléte az úrvacsorában, vagy ezért mert az egyik szerint valóságosan van jelen Jézus a kenyérben és a borban, a másik szerint pedig nem. Emiatt a teológiai kérdés miatt óriási vita volt, sőt háborúk is voltak emiatt. Ez is egy kicsit furcsa. Nem? Most más kérdések vannak, amelyekben nincs egyetértés és vitatkoznak rajta. Ez részben furcsa, részben érthető.

Fekete Ágnes: Amerika kulturális értelemben valóban a hagyománytalanság hazája. Mi, Magyarországon viszont talán az átlagnál is fontosabbnak tartjuk a hagyományokat. Ezeknek az őrzése sokféleképpen történik, de az biztos, hogy a családok a legfontosabb őrei a tradíciónak. A családfa kutatások ennek az egyik legékesebb példái. A Pápai Református Levéltár többek között ezeket a kutatásokat is szeretné segíteni. Nemrég hallottam, hogy valaki egy levéltárosról röviden így nyilatkozott: "Ott porosodik". Messziről talán azt látjuk, régi iratok között porosodnak megszállott emberek, de a valóságban hihetetlen munkát végeznek. Most dr. Hudi József és dr. Kránitz Zsolt a Pápai Református Gyűjtemények Levéltárának munkatársai fognak beszélni az ott megjelent kötetekről. Először a "Kései idők emlékezetében éljenek" címmel megjelent lelkészi életrajzok kötetéről lesz szó.

Dr. Hudi József: Elindítottunk egy forrásközlés sorozatot, amelynek a főtengelye a Dunántúli Református lelkészek és tanítók életrajzi adattára. A helytörténészek sokat küszködnek azzal, hogy egyáltalán össze lehessen állítani az adott település volt lelkészeinek a listáját. A tanítóké még sokkal nehezebb, hiszen a lelkészek magukat dokumentálták, azonban a tanítókról sokkal kevesebb forrás maradt fenn. Ez a gyakorlati szükséglet is indokolttá tette, hogy foglalkozzunk ezzel a témával.
Fekete Ágnes: Miért írtak önéletrajzot a lelkészek?
Dr. Kránitz Zsolt: Soós Béla debreceni levéltáros indítványozására 1942-43-ban országos összeírást tartottak, ugyanis egy országos lelkészi életrajzi lexikon összeállításában gondolkodott. Ehhez kérte a lelkészek segítségét, hogy az anyakönyvekből írják ki a lelkészelődeikre vonatkozó adatokat, illetve írjanak egy önéletrajzot. Külön érdekessége ennek az összeírásnak, hogy a negyvenes években a visszacsatolt területeken is megszülettek ezek az írások. Dunántúlon ez a csallóközi részre vonatkozóan történt meg. Szabadi István vezetésével a Debreceni Levéltár közölt válogatásokat az ottani és a kárpátaljai életrajzokból.
Fekete Ágnes: Ez akkor lenne igazán érdekes munka, ha tényleg egy egész országos munkává tudna kiterjedni.
Dr. Kránitz Zsolt: Igen, a Reformáció ötszáz éves évfordulójára, 2017-re jó lenne, talán közös összefogással Soós Béla tervezetét megvalósítani, és országossá tenni!

Dr. Hudi József: Levéltári források közül kiemelt jelentősége van az egyházi vizitációknak. Ezért tartottuk fontosnak Torkos Jakab dunántúli püspök vizitációjának a sajtó alá rendezését és kiadását.

Részlet az egyházlátogatási jegyzőkönyvből:
"Szentgyörgyi Uram tisztit, hivatalát hiven és igazán véghez viszi; igaz lelki esméret szerint vallyák, a Sz. Sácramentumoknak az ő idejében való kiszolgáltatását még eddig soha el nem mulatta, a könyörgés tételekben buzgó, az időnek alkalmatossága szerint. Szokott könyörögni mind a Fs. Királyné Asszonyért, mind a Földes Urakért, etc, a betegeket meglátogattya. Feddhetetlen életet él. Igen igen szorgalmatos, ugyannyira, hogy mikor a Filiában következik a tanítás, elébb a Mater Eclesiában kétszer prédikál, harmadikat pedig a Filiában. Felesége is dicsértetik." (Gige)

"A Halgatók nem dicsértetnek az Isteni tiszteletben való szorgalmatosságról. Vasárnap reggel a predikációra felmennek, dellyest kevesen, gyalázatot eleget tésznek Ts. Uramon némelyek, a fizetés nem imminuáltatott, a Parochiális ház roszsz, ha meg nem igazittyák, nem lakhatni benne." (Hedrahelly)

Dr. Hudi József: Az egyházlátogatás az egyházi törvények szerint az espereseknek évenkénti kötelessége volt. A püspököknek pedig a szolgálati idejük alatt, ahogy lehetőség volt rá, rendszeresen kellett meglátogatniuk az egyházközségeket. Erre azonban kevés alkalom volt, hiszen a lelkészi tevékenységük mellett nagyon elfoglaltak voltak. A Torkos Jakab féle vizitáció 1747-ben történt. Világos képet ad az egyháznak az akkori állapotáról, hiszen meghatározott kérdéssorra kellett válaszolni a megjelent lelkészeknek. Ötvenkét egyházközségről, anyaegyházról ad képet ez a vizitáció. Időközben Padányi Bíró Márton veszprémi püspök a királynőnél, helytartótanácsnál közben járt annak érdekében, hogy leállíttassa az egyházi vizitációt mondván, hogy a református püspök túllépi jogkörét és olyan kérdéseket is feltesz, amihez nincsen engedélye.
Fekete Ágnes: Mire kell itt gondolni?
Dr. Hudi József: A katolikus rendeletek lehetővé tették azt, hogy a katolikus püspök gyakorlatilag mindenféle kérdésre rákérdezzen a vizitáció során. Ugyanez nem volt engedélyezve a református püspök számára. Gazdálkodásról, vagy amennyiben létezett abban az időben szervezett presbitérium, annak működéséről kérdezhetett, de a vallásos élet kérdéseit nem tehette már fel. Erre a katolikus vizitációnak volt joga.
Fekete Ágnes: Katolikus vizitáció is volt a református gyülekezetekben?
Dr. Hudi József: Padányi Bíró Márton 1745-től volt veszprémi püspök. A püspökség területét évi beosztással, tervszerűen meglátogatta, és nemcsak az ott élő katolikus lakosokat íratta össze. Abban a korban a stólafizetés miatt a katolikus anyakönyvben megtaláljuk a protestánsok adatait is.
Fekete Ágnes: A katolikusoknak kellett stólát fizetni?
Dr. Hudi József: A protestáns lakosoknak, ha kereszteltek, a katolikus plébános számára meghatározott összegű stólát kellett fizetniük. Ha lelkiismeretes volt a plébános, akkor a katolikus anyakönyvbe ezeket az adatokat pontosan feljegyezte.
Fekete Ágnes: Megdöbbentő idők lehettek!
Dr. Hudi József: Az ellenségeskedés mindennapos dolog volt és a Dunántúli Egyházkerület ismeretében tudjuk azt, hogy a református közösségek közül nagyon sokan nemesi községekben éltek. Erős öntudattal rendelkeztek, és ha a nemesi közösségekben, katolikus hívek is éltek, akkor mindenféle eszközt felhasználva megpróbálták bosszantani, hergelni a másik felekezethez tartozókat. A Torkos Jakab féle vizitációnak az a történeti jelentősége, hogy az egyetlen tizennyolcadik századból fennmaradt püspöki vizitáció, amely ugyanakkor párhuzamba állítható Padányi Bíró Márton veszprémi püspök vizitációjával.
Dr. Kránitz Zsolt: Érdekes történet az is, hogy egyáltalán a kezünkbe vehettük ezt a jegyzőkönyvet, ugyanis 1945-ben a Kollégiumi Könyvtárat három nap alatt ki kellett üríteni, mert hadikórház céljára használták az épületet és csak egy-másfél év múlva történhetett meg a visszaköltözés. Közben magánházak pincéjében illetve jószándékú embereknél helyezték el. Egy ilyen jószándékú pápai polgárnak volt köszönhető, hogy ezek az egyházmegyénként készült összeírások fennmaradtak. Az 1970-es éves közepén behozta és felajánlotta az akkori gyűjteményi vezetésnek, akik visszavásárolták ezt a forrást. Így vált lehetővé, hogy megjelentessük ezt a vizitációs jegyzőkönyvet, amelyből egyedül a Drégelypalánki Egyházmegye összeírása nem maradt fenn.
Fekete Ágnes: Tehát nem került teljes mértékben vissza az 1945-ben széthordott levéltár?
Dr. Kránitz Zsolt: Magánembereknél maradtak könyvek és iratok. Rengeteg dolog el is tűnt, mert akkor óriási papírhiány volt, és gyújtósnak is elvitték a papírt.
Dr. Hudi József: A papírhiány miatt az állami és vármegyei levéltárakban a monarchia idején használt iratok hátoldalára kezdtek újra írni, vagy gépelni, és ily módon két iratot tartalmaz egy-egy kétoldalú papír.

Fekete Ágnes: Végül egy nemrég megjelent kötetet ajánlunk figyelmükbe. dr. Szabó István püspök a szerkesztője annak a sorozatnak, amely felújítva a régi Parókiális Könyvtárat, Kálvin János kommentárjait adja ki.

Dr. Szabó István: A Kálvin Emlékévek kapcsán indult el ez a sorozat. Amikor az ember belelapoz Kálvin kommentárjaiba, kiderül, hogy Kálvin egészen kitűnő tudós volt. Fordító is volt, részt vett az Újszövetség francia kiadásában is.
Fekete Ágnes: Ebben a kötetben van olyan rész, magyarázat, amely még sosem jelent meg magyarul?
Dr. Szabó István: Igen. Például a János evangéliuma kommentár teljesen új fordításban készült ugyanúgy, mint a legutóbb megjelent kanonikus levelek is. Kálvin az elsők között volt, aki áttörte a középkor hagyományos, ezer évig folyó írásmagyarázatát, amit allegorizálásnak szoktak nevezni. Ez azt jelenti, hogy ha az Ószövetségben olvastak egy fáról, akkor abból a magyarázónak mindenképpen el kellett jutni Jézus Krisztus keresztfájáig. Ő azt mondja, hogy nem érthetjük meg másképpen az Írást, mintha megtaláljuk a tiszta és világos jelentését és annak az értelmét. Mindig nagyon finoman jelzi, fenntartja és megkülönbözteti, hogy mi az, ami ott van, és mi az, amit az apostol eredetileg írt és szándékozott, és mi az, ami ebből nekünk üzenetként érkezik? Hihetetlen korszerű. Saját korához keresi a kapcsolópontokat. Ezek közül természetesen egy sor dolog van, ami minket már nem érint. A mi szabadságunk ennek a fényében az, hogy mi meg a saját életünkhöz, korunkhoz, gondjainkhoz keressük meg az Ige üzenetét. Ő a Szentírás ihletettségét organikus egységnek látta. A nehezebben érthető helyeket a könnyebben érthető helyek világítják meg a számunkra. A középkori allegorizálást – amely egyébként egy gyönyörű tudomány – Kálvin megfordítja, és mindig fölteszi a kérdést: miért volt jó az Istennek, hogy ilyen módon nyilatkoztatta ki magát? Miért választotta Isten ezt az eszközt? Miért beszél Isten? Jön a mennydörgés, jön a tűz, és azt mondja Illés története, hogy nem volt benne az Isten. Majd lett egy halk, alig hallható kis szócska, amely az Isten szava. Beszél a nap a holdnak, mondja a tizenkilencedik zsoltár. Itt van körülöttünk a világegyetem csodálatos alkotmánya. Minden Isten dicsőségéről beszél. Mégis miért választotta Isten ezt az utat, hogy mint a dajka lehajol az emberhez, a gyermekéhez, és gügyög neki. A szöveg, – egy helyen így mondja, – az Istennek szinte kézzel írott levele hozzánk. Akkor megnézem a kézírást: Milyen az, aki így ír? Ki az, aki így fogalmaz? Milyen az az Isten, aki így akar beszélni? Ki tudja mondani, hogy Isten nem talányokban, rébuszokban beszél.
Fekete Ágnes: Pedig a titkos üzenetek, ma külön divatosak.
Dr. Szabó István: Sokszor kimondja Kálvin, hogy ez nem árkánum. Ez nem egy elrejtett titok, nem delphoi jósda, nem "dodonázik", hogy vagy ez, vagy az, vagy amaz… Odajön hozzám, és úgy mondja, hogy megértem. Adolf von Harnack azt mondta Kálvinra, hogy epigon volt. Kálvin boldog örömmel hallaná ezt a minősítést, mert ő sose akart őseredeti lenni. Neki nem voltak ilyen ambíciói. Az Úr Jézus Krisztus epigonja akart lenni, úgy ahogy ez sikerült neki.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg a következő hét református eseményeit, híreinket!
Dr. Falus András tart előadást a modern humángenetika etikai, jogi és világnézeti kihívásairól, ma este 19 órakor Budapesten, a Ráday utca 28. szám alatt.

Dr. Erdélyi Judit kardiológus tart előadást a stressztől való szabadulás lehetőségéről február 26-án, azaz ma este 18 órakor Budapesten XXIII. kerületében, a Szent László út 149. szám alatti templomban.

A Bibliavasárnapi istentiszteleten Dr. Pecsuk Ottó, a Magyar Bibliatársulat főtitkára hirdet Igét március 2-án, vasárnap 11 órakor Boldván, a református templomban.

Hangversenyt ad a Veresegyházi Református Gyülekezeti Énekkar és a Kálvin téri Református Általános Iskola Gyermekkórusa február 26-án, azaz ma este 18 órakor Budapesten, a Szondi utca 67. szám alatti templomban.

A VII. Református Jótékonysági Bált rendezik meg az erdélyi Kőhalmi Szórványdiákotthon javára február 28-án, pénteken este Debrecenben, a Kölcsey Központban.

Bernadette Gouldig az abortusz utáni gyógyulásáról tesz bizonyságot március 3-án, hétfőn 18 órakor Budapesten, a Horánszki utca 20. szám alatti Párbeszéd Házában.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát János evangéliuma 20. fejezetéből!

"Azután monda Tamásnak: Hozd ide a te ujjadat és nézd meg az én kezeimet; és hozd ide a te kezedet, és bocsássad az én oldalamba: és ne légy hitetlen, hanem hívő." (Jn 20,27)

Ma a húszas számhoz jutottunk el a számok sorában, és mi más juthatna eszünkbe erről, mint az ember húsz ujja. Talán amikor a régiek a vonásokkal számoltak, és amikor a második tízest húzták, azt mondták: húsz. Mert korábban inkább a tapintással, minden érzékszervünk használatával értettük meg a dolgokat. Így érti meg a kisgyerek is: Két karját az égbe tartja, és azt mondja: kettő.
A baba első észlelése a szaglás és a tapintás. Ez a legelemibb tapasztalatunk. Azonban úgy tűnik, hogy a hit világától az ujjaink állnak a legtávolabb. A tapintás művészete, a szobrászat idegen volt mind az Ószövetségben, mind az Újban, de a korai egyházban is. Ugyanis tapintásunk kívánja meg a legkevésbé az elvonatkoztatást. Ha ujjaimmal érzékelek, egészen közelivé válik az a valami, eltűnik a távolság köztem és az adott tárgy között, szinte eggyé leszek vele. Ez a földi, testi érzékelés. Elsősorban a hallás, de a látás, a vonalak és különösen a színek érzékelése is sokkal inkább kiemelnek a földi világból. Arról, amit a szemem lát mindig eszembe jut valami, továbbgondolom, és mintegy szimbólummá válik a lelkemben. A nem látó embereknek is van lelki látásuk. Tehát mintha az ujjaink egyfajta csecsemőkorba vezetnének el minket, amikor még minden közvetlenül ért bennünket, és azt jelentette, ami. A tej, a száj volt a minden.
Tamás története az ujjaink, az érintésünk határait feszegeti. Húsz ujjunkkal sem vagyunk képesek elérni az Istent. Hiába minden erőlködés, minden okoskodás, nincs út érzékszerveinktől Isten felé. Mintha Tamás itt valamifajta infantilizmusba esett volna. Mintha ezt mondaná: újra kisbaba akarok lenni, aki anyatejként szopja a hitet. Nem akarok felnőtt módon hinni. És kérdezzük meg a modern, mindent tudni akaró ember vajon nem gyermeteg-e hasonlóan, amikor közvetlenül érteni és érzékelni akar mindent. Vajon nem infantilizálnak-e minket, amikor 3D-ben és illatokkal, varázskesztyűkkel igyekeznek üzeneteket, filmeket eljuttatni hozzánk? Mint a csecsszopó gyerek, így igyekszik a mai ember is megértés felé.
Nem olvassuk, hogy Tamás odanyúlt volna a sebekhez. Valószínűleg nem tette ezt meg. Nem volt már rá szüksége. A sebek helyett a földet érintette, és imádatát fejezte ki. Jézus azonban nem elutasította el Tamást, hanem felülmúlta vágyát. Így jött el Krisztus a mi három dimenziónkba, testté lett, és egészen közvetlenül találkozhatunk vele. Aki azonban csupán addig jutott el, hogy tapintotta őt, az utóbb a keresztre szegezte.
A hit belső látásra hív minket! Hunyjuk be szemünket, és képzeljük el Tamást, lássuk meg, hogy mi vagyunk azok, akik Jézust érinteni akarjuk, aztán érezzük lélekben a földet, azt az egyetlen valamit, amit igazán érinthetünk! Isten ujjainkat szolgálatára rendelte. Tapintásainkból legyen érintés! Ujjaink adják tovább a szeretet jelzéseit! Valahogy úgy, ahogyan egy áldás mondja: "Áldja meg Isten arca lenyomatát benned! A kegyelmes Isten áldjon meg téged tetőtől talpig. A menny királyának irgalma palástként takarja be testedet! Adja meg az Isten mindazt, amire testednek, lelkednek szüksége van! Adja meg Isten, hogy hálás szívvel megoszthasd másokkal kincseidet! (Varga Gyöngyi)" Ámen.