2005-07-06

A 150. levelet a 150. zsoltárral köszöntjük.

Dicsérjétek az Urat! Dicsérjétek Istent az ő szent helyén! Dicsérjétek őt az ő hatalmának boltozatán! Dicsérjétek őt hősi tetteiért, dicsérjétek őt nagyságának gazdagsága szerint! Dicsérjétek kürt-zengéssel, dicsérjétek őt hárfán és citerán. Dicsérjétek őt dobbal és tánccal, dicsérjétek hegedűkkel és fuvolával! Dicsérjétek őt hangos cimbalommal, dicsérjétek harsogó cimbalommal! Minden lélek dicsérje az Urat! Dicsérjétek az Urat!

Mintha szélessége és hosszúsága lenne a dicséretnek. Először helyszínek szerint, aztán hangszerek szerint osztódnak a dicséretek. Reméljük, ezt is elmondhatjuk azzal a sok kedves emberrel, aki a 150 levélben segített, a sok kedves visszajelző és köszönő levelezővel, azokkal akik internetre teszik fel az anyagot, akik képeket keresnek, akik küldik és akik fogadják: Dicsérjétek az Urat számítógépes levélben!

Fekete Ágnes: Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, a műsor szerkesztőjét hallják. Nyáron igyekszünk barangolni az országban. Erre különféle rendezvények több lehetőséget kínálnak. Következő hangos barangolásunk az Őrségbe vezet, abba a 18 Nyugat-Magyarország-i faluba, amely évszázadokon át megőrizte reformátusságát. Farkas Orsolya az elmúlt héten megrendezett őrségi napokon járt, amelynek csírája a református lelkészek munkája volt. Akkor még a szellemi tartalom volt a lényeg, ma emellett vásárosok sokasága lepi el az Őrséget. Először Papp Vilmos kőbányai lelkész beszél, aki hosszú ideig Bajánsenyén szolgált.

Papp Vilmos: 26 évet szolgáltam az őrségi Bajánsenyén, ami kétszáz évvel ezelőtt öt önálló község volt. Baján egy régi avar kagáni cím, Senye egy személynév. Kotormány, Dávidháza, Alsó-Senyeháza, Felső- Senyeháza, Bajánháza őrszolgálatot vállaltak. Ez volt a nyugati és dél-nyugati gyepüvidék.

Farkas Orsolya: Milyen régóta élnek itt reformátusok?

Papp Vilmos: Okirat nincs, de már az 1550-es években református volt az egész vidék, mégpedig annak köszönhetően, hogy a Batthyányiak nem csak szimpatizáltak a reformációval, hanem kifejezetten, minden anyagi és szellemi erőt megmozgatva gondoskodtak arról, hogy a reformációt támogassák. 1524-ben kapta meg a Batthyány család az Őrséget. Batthyány Boldizsár Ferdinánd császár követe volt Franciaországban, Habsburg-párti volt. Megtapasztalva, személyesen átélve a hugenották tömeges kivégzését úgy kiábrándult a császári udvarból, követségből, katolicizmusból, hogy mindenről lemondott, és elkötelezett kálvinista lett. Majd egy évig még Hollandiában tartózkodott, és amikor onnan visszajött, Németújvárt vette birtokba, és a reformáció fészkévé tette Bejtepüspököt. Odavitte Charles Clusius -t, a híres német-alföldi botanikust, akinek az apját máglyán égették el elevenen, és Elias Corvinust, a híres orvost. Tulajdonképpen a tudomány minden területéről vitt oda embereket, menedékjogot adott nekik. Nagyon sok zsidót is befogadott. A birtokain négy református egyházközség létesült, a németújvári, a körmendi, a vépi és a vízlendvai. Az Őrségben és egész Vas megyében a így voltak református templomok. És ha Árpád-koriak voltak is, hogy mennyire reformátusok voltak, mutatja a magyarszecsődi, az őriszentpéteri templom, ahol még Károli Gáspár előtti bibliai szövegekkel van tele a fal. Később, mikor a Batthiányiak katolizáltak, mindenáron zsarolni akarták, és jobbággyá akarták tenni az Őrséget. Összefogott az őrségi nép, de a XVIII. század végén már elfogyott az ereje. Száz évenként meg kellett újítani a jogokat, ez pedig annyit jelentett, hogy minden évben Balázs napján, tehát február 3-án, le kellett adni a győri káptalannak egy bizonyos pénz mennyiséget, amivel megváltották a tizedet, a földesúri kilencedet, a katonáskodást és minden mást egy összegben. Pálóczi Horváth Ádám érzett küldetést arra, hogy ami a nagy politikában nem valósulhat meg, azt a kis politikában megcsinálja. Tudniillik Pálóczi Horváth Ádám ötven év előtti kornak volt a Kossuth Lajosa, ő is benne volt a Martinovics-féle perben, csak hozzá nem mertek nyúlni, mert olyan kapcsolatai voltak, hogy ezeket a kapcsolatokat nem akarták lejáratni, pl. Ferenc császárral. Lefékezte a Batthyány család mohóságát. Az egyik vádpont a csákányi Batthyányiak részéről ez volt, hogy az őrségieknél a religio és a rebellio egy tőről terem, tehát a religiot kell kiirtani ahhoz, hogy a rebellio szűnjön, és viszont. Tehát óriási dolgot tett, és ezt három éven keresztül végezte Pálóczi Horváth Ádám.

Farkas Orsolya: Második Lajos idejében, Péter Pál napján került a Batthyány család az Őrségbe, és Péter Pál napjához kapcsolódik az Őrségi Napok rendezvény is. Hogyan indult el ez a mozgalom?

Papp Vilmos: Az egésznek a genezise az, hogy az Őrséget meg akarták szűntetni a Kádár korszak hatvanas éveiben. Egyrészt szétkergették a lakosságot, a lakosság egyharmada maradt csak ott, fiatalok mentek el, következésképpen kevesebb lett a gyermek. Azután mindent próbáltak megszüntetni, a vasutat sikerült is, de hála Istennek az nagy ellenállás után újra épült. Buszjáratokat, postajáratokat, még a TSZ- eket is megszüntették, illetve bokrosították. Az egyházat is meg akarták olyképpen szüntetni, hogy egyetlen lelkész maradjon, ezt nekem szánták, de gondolták, hogy ha mindent hozzá bokrosítanak, akkor majd összeroppan. Régen 32 falu tartozott a Bajánsenyei Egyházközséghez, ami nagyon gyönyörűen virult. Bajánsenyén és a kapcsolt községekben voltak un. házi istentiszteletek. Pártunk és kormányunk igen berzenkedett, mert mindenhova tudtak "füleket" küldeni, de a házi istentiszteletekre nem. Az egész világ szóba került ezeken a házi istentiszteleteken, Arany János életétől kezdve Egyiptom, vagy Mezopotámia…

Farkas Orsolya: Akkor ezek kulturális összejövetelek is voltak.

Papp Vilmos: Az egyház egyenlő a kultúrával ősidők óta, ez nem elválasztható.

Farkas Orsolya: Az asztalon előttünk van egy fényképalbum, és különböző színészek, énekesek fényképe látható, amint előadást tartanak a templomban.

Papp Vilmos: A Kádár-korszakban volt négy lelkész. A békeidőben volt 18 egyházi tanító. Amikor erre jutottunk, akkor egy sem volt. Mégis volt egy kicsi csoport, néhány alkalmi segítőtárs. Oda jutottunk, hogy legyen Őrségi Nap. Na, de ezt félve határoztuk el, lábujjhegyen kezdődött, mert a nacionalizmus, meg egyéb bélyegek napi renden voltak. Aztán ez a mozgalom kiegészült a ercaszomori templommal, kultúrházi eseménnyel. De mindjárt a kezdet kezdetén zavaró repülések is voltak. Így történt például, hogy a bajánsenyei templomban az Őrségi Napok megnyitó istentiszteletét tartottunk, és a tanácselnök óriási pénzen megrendelte a kőszegi ágynemű-, takaró-, és függönygyárnak a fúvószenekarát. Tíz órára voltak odarendelve, pont amikor az istentisztelet kezdődött, megérkeztek, leszálltak az autóról, fölálltak és elkezdtek játszani. A lelkész a saját szavát nem értette, de hát valamikor fúvószenész volt ő is, odament a harangkapcsolóhoz, a két harangot bekapcsolta, és egy perc alatt vége volt a térzenének, mert a karmester adta az egyik ütemet, a nagyharang a másikat, a kisharang a harmadik ütemet, hát összezavarta az egész társaságot. Persze a karmester utána odajött, bocsánatot kért, mert őket nem informálták arról, hogy ott bent istentisztelet folyik. Volt egy presbiterünk, a Bata Jani, olyan negyven év körüli férfi, aki istentisztelet után mindig bement a kocsmába. Azért ment be, hogy azok, akik onnan lesik, hogy kik mennek templomba, és ellenőrzik, hadd hallják, hogy miről van szó a templomban. Na, ekkor is bement a kocsmába, és a párttitkár egyenesen nekitámadt azzal, hogy: "Elment a papotok esze, hogy ilyet csinált, hogy rákapcsolta a zenekarra a harangokat? Nagy baj lesz ebből!" És akkor mondta a Bata Jani a párttitkárnak: "A ti eszetek ment el, mert elfelejtettétek, hogy nemcsak Őrségi Nap van, hanem ősrégi nap, azaz vasárnap!" Ez megint egy olyan furfangos őrségi észjárás, egyébként gazdálkodó ember volt a Bata János, de helyén volt az esze, a szíve, és a nyelve is. Ily módon kezdődött.

Hella Ferenc bajánsenyei református lelkész vagyok. A templomon van egy tábla, mely szerint itt állott a templom őse, az oratórium. Nemes Népi Zakál György (1762-1822) az Őrség őrnagya, ő volt az, aki Senyeházán, ahol most állunk, megalakította az első gyülekezetet. Az Őrség 18 települése közül Bajánsenyéhez négy tartozik, itt építettek egy fa oratóriumot. A bélyegzőlenyomat ma is egy kultúrtörténeti emlék, hiszen megőrizte azt, hogy hogy nézhetett ki az első imaház itt, és látható rajta két kakas, ahogy viaskodnak. Amikor Nemes Népi Zakál György kezdeményezésére megalakították a gyülekezetet, ennek nem örültek a környező református lelkészek, veszekedtek.

Farkas Orsolya: A templom oldalán egy idézet is található: "Megtartódat benne becsüld magyarság, ország lappangott itt, mikor nem vala ország."

Hella Ferenc: Amikor mindenütt németül kellett tanítani az iskolákban, itt csak azért is magyarul tanították őket. Ez az ajtó Szenczi Molnár Albertnek állít emléket, és ezt 1983-ban készítette egy falubeli fafaragó ácsmester.

Farkas Orsolya: Itt mindegyik kép egy-egy zsoltárra utal.

Hella Ferenc: Látjuk a 25. zsoltárt, kézben a szívvel, a kálvini motívumot.

Farkas Orsolya: Lépjünk be a templomba!

Hella Ferenc: Ahogy belépünk két emléktábla látható, az egyik annak állít emléket, hogy az országban először itt fogadtak hollandiai testvérkapcsolatot. Aztán, ahogy beljebb lépünk, a Pálóczi Horváth Ádám emléktábla látható, aki az őrségi protestánsok szabadságmozgalmát vezette 1795-98 között. Egy Csokonai idézet olvasható itt, mely szerint ő az, aki magyar hangra tanítja az erdőket. Holnap az Őrségi Napok keretében orgonahangversenyünk lesz, rengeteg széket be kellett hoznunk a karzatra, a padok közé.

Farkas Orsolya: Mivel rendkívül kicsi a templom. Milyen érzés volt először prédikálni ezen a gyönyörűen faragott szószéken?

Hella Ferenc: Azt éreztem, hogy valóban sóvárogva várják az emberek, hogy mit fogok mondani.

Farkas Orsolya: Ha ezt az ajtót becsukjuk, egy szöveg olvasható a két félfát összeolvasva: "A nagy király jön, hozsánna, hozsánna! E földet jó cselekedettel pitvarává tégyük az egeknek!"

Hella Ferenc: "Adj hitet, szeretetet, lelki boldog életet!" Pálóczi Horváth Ádám tollából származik, látszik az ajtón is az a sok-sok motívum, ami arról árulkodik, hogy Pálóczi Horváth Ádám tudós volt, költő, tehát abban a korban egy polihisztor. 2002 március 15-én adtunk át egy Pálóczi Horváth Ádám kiállítótermet. Debrecenben végzett, ott tanult retorikát, teológiát. Rövid ideig volt az Őrségben, és úgymond kiharcolta és védelmezte az őrségi embereknek azokat a jogait, amelyek őket megillették. A gyülekezetben volt egy tűzeset 1999-ben, nagyon- nagyon sok minden odaveszett, talán mondhatjuk azt, hogy az Úr Isten csodája, hogy a Biblia és a palást nem égett el. Azok a könyvek, amik a parókia másik szegletében voltak, megmaradtak, de nagyon sok minden elégett.

Farkas Orsolya: Itt a falon egy panaszlevelet lehet olvasni, mely szerint egyesek ebben a gyülekezetben botrányos énekeket énekelnek.

Hella Ferenc: Az előbb említett Pálóczi Horváth Ádám szövegével kapcsolatos ez, "A nagy király jön, hozsánna, hozsánna! Zeng e kiáltás előtte, utána." Ferenc császár írt egy levelet, mert tarthatatlannak tartotta ezt az állapotot, és kérte, hogy tegyék meg a szükséges intézkedéseket, mert ezt az embert el kell hallgattatni.

Györke Gyuláné vagyok, az Őriszentpéteri Önkormányzatnál dolgozom, az ellátó szervező vezetője vagyok.

Farkas Orsolya: Ön az Őrségi Napok fő szervezője is.

Györke Gyuláné: Igen, igen. Minden őrségi vásár egy szomszédos szlovéniai településen kezdődik.

Farkas Orsolya: Ez a vásár különböző egyházakkal is szoros kapcsolatban áll.

Györke Gyuláné: Igen, az Őrség protestáns település volt, ez az utóbbi harminc évben nagyban megváltozott. Például Őriszentpéter fele-fele arányban, de nagyrészt protestáns felekezetű. Szívesen segítenek a lelkészek, helyet adnak a templomaikban. A horgászversenyt egy korábbi bajánsenyei református lelkipásztor, Kovács Dávid kezdeményezte, és azóta minden évben megrendezésre kerül, a lelkész úr eltávozása óta is.

Farkas Orsolya: Nem hétköznapi dolog ez!

Györke Gyuláné: Szeretett a tiszteletes úr pecázni, igen.

Asszony: A lányom horgászik, én csak az édesanyja vagyok, és a fotó miatt ültettek ide, különben nem horgászom.

Farkas Orsolya: Hány órája ülnek itt?

Lány: Öt órás a verseny.

Farkas Orsolya: És most már pár perccel az eredményhirdetés előtt vagyunk.

Lány: Igen, igen. Most már elég is volt, megmondom őszintén.

Farkas Orsolya: Csak nem te is fogtál már valamit?

Kisgyerek: Igen, fogtam, vörösszárnyút, törpeharcsát is, meg még nagyon sok mindent.

Farkas Orsolya: Szinte itt az egész bajánsenyei gyülekezet színe-java.

Főgondnok: Én vagyok a főgondnok, és itt a részvevők nagy része a presbitérium tagjai, akik már több éve a segítségemre vannak, hogy meg tudjuk szervezni ezt a versenyt. Az eredményhirdetés után mindenkit meghívunk egy tál halászlére.

Hella Ferenc: Ami érdekes, hogy sem én, sem a főgondnok úr, aki szervezi ezt a horgászversenyt, nem horgászunk. Nagyon jó hangulat szokott kialakulni, majd én mérem a halat. Ez egy olyan lehetőség, ami által az emberek azt láthatják, hogy jó az egyházban. Nem egy kaszton túli csapatról van szó, földön járó emberek vagyunk. Most, ha az Őrség Kupát nézem, száz-százötven ember el szokott jönni, meg szoktuk őket vendégelni. Mondjuk, lehet az, hogy életében nem volt lelkész közelében, és azt mondja, hogy nem is olyan lehetetlen ember ez a lelkész, akihez odamehetek, és esetleg kérdezhetek is. Kimegyünk a templomból, és az is nagyon fontos, hogy legyen olyan alkalom, amikor a gyülekezet nem csak szorosan a templom falai között van, hanem gyülekezeti életet él.

Farkas Orsolya: Az Őrségi Napokat vasárnap istentisztelet zárja.

Hella Ferenc: Példás dolog, hogy az önkormányzattal, a polgármester úrral, a sportegyesülettel aktívan részt veszünk a szervezésben, és erre szükség van, részt kell venni ezekben a dolgokban.

Farkas Orsolya: Milyen gyülekezeti élet folyik jelenleg?

Hella Ferenc: Minden korosztályt igyekszünk megérinteni. Az óvodában három éves kortól már vannak hittanos foglalkozások. Ami igazából jellegzetesen őrségi szokás, régi hagyománya van a házi istentiszteleteknek. Falurészenként szoktuk tartani télidőben, novembertől. Nem csak reformátusok, hanem más vallásúak is részt vesznek ezeken. Most alakult meg a nőszövetségünk, 42 taggal. Filmklubot indítottunk útjára, ez a fiatalokat igyekszik becsalogatni a közösségbe, és ifjúsági alkalmunk is van. Gyülekezeti újságot is indítottunk, pozitív volt a visszajelzés sok gyülekezeti tag részéről, mert ha nem is jár templomba, de értesül arról, hogy mi van a gyülekezetben. Az újság címe: Üzenet.

Farkas Orsolya: Ha jól tudom, a nagytiszteletű úr Erdélyből jött ide, az Őrségbe. Hogyan találta meg a hangot az itteni emberekkel?

Hella Ferenc: Az Őrségben erdélyi származású emberek vannak. Nemes Népi Zakál György az "Eörséghnek leírása" című munkájában, ami az Őrség első leírása volt, említi, hogy az Őrségbe Árpád apánk idején telepítettek ide háromszéki székelyeket. Például ezt a szót, hogy "paszita" Magyarországon talán itt használják egyedül, de Háromszéken a székelyek használják. Az Őrségben a nagy keresztelői lakomát jelenti a paszita. A székely ember is, ha az utolsó darab szalonnáját teszi is az asztalra, és az Őrségben is, ha az utolsó darab szalonnáját adja is oda a vendégnek, akkor is odaadja, de ha nem fogadja el, ugyanúgy megharagszik.

(Ének: Az nyomorult éhezőket minden jókkal bétölté…)

Farkas Orsolya: Hallom, hogy te agyagozol! Mit készítettél eddig?

Kisgyerek: Gyöngyöket, fel is lehet fűzni egy nyakláncra. Ez mézes csupor, hamutálca.

Farkas Orsolya: Mi tetszik neked a legjobban? Gondolom, nem most vagy itt először.

Kisgyerek: A szőttes.

Farkas Orsolya: Jó szórakozást neked!

Kisgyerek: Köszönöm.

Néni: Nagyon-nagyon tetszik, ez igazán kézi munka, csodálatos!

Tóth János vagyok, fazekas mester. A dédszüleim fazekasok voltak, én néztem az öreg mestereket, hogy hogyan csinálják a dolgokat, és nagyon tetszett, megszerettem.

Farkas Orsolya: Egyébként ön református?

Tóth János: Igen, református vagyok.

Farkas Orsolya: Melyik gyülekezetnek a tagja?

Tóth János: A kerceszomori gyülekezeté. A mi papunk jó irányba vezeti a híveket, támogat mindenben, akár pályázatírásban is, szóval univerzális ember. Nagyon nehéz itt az élet.

Nagy Dániel szentgyörgyvölgyi, kerkafalvi körzeti református lelkész vagyok, tizenhárom éve itt szolgálok. Azt megelőzően kanyargós volt az életutam. Erdélyben születtem, Háromszéken, erdővidék az én hazám. Nagyon sok munka volt amikor ide jöttünk, itt a templomba nem lehetett bejönni, olyan gaz volt. Tudniillik tizenöt évvel ez előtt, hogy ide jöttem, nem volt helyben lelkész. Aztán lassan-lassan irtottuk a gazt, próbáltam az embereket rávenni, hogy javítsuk meg. Kevés esély volt, mert nem volt pénzük az embereknek, azt kértem, hogy mindenki, amennyivel tud, járuljon hozzá. Megjárták az egész falut, a költségvetés akkor tizenegy és fél millió forint volt, ezelőtt tíz évvel. Akkor egy presbiteri gyűlésen mondtam: "Rendben van, itt van egy ív papír – felírtam a nevemet – tíz napot én felajánlok, nyolc órai munkával, tíz nap dolgozom a templom mellett. Most gondnok úr, maga következik, írja oda, mennyit ajánl." Szégyenletében aztán mindenki ajánlt, a gondnok kevesebbet, mint a pap, de minden presbiter megajánlotta, hogy öt, hat nap dolgozik a templomnál. Aztán hozzáfogtam, kívül vertem le a kalapáccsal a falat, mert le kellett verni az egészet. A szomszéd látta, hogy én dolgozom, és azt mondta: "Tiszteletes úr, én is eljövök, hol kezdjem?" Mindenhol, mert kívül- belül le kell verni a falat. Aztán lassan jöttek az emberek, és amit tudtunk, kézzel megcsináltunk.

Farkas Orsolya: Most szinte az eredeti formájában látható az épület, ami Magyarország legnyugatibb kazettás temploma. Lépjünk be!

Nagy Dániel: Az eredeti formájában áll, 1787-ben építették, amikor megjelent a Türelmi Rendelet. Azóta is mindig csodálkozom, hogy hatvanöt év alatt ezek az emberek megtartották a református hitüket, szervezkedtek, és felépítették az Őrségi Egyházmegye legnagyobb templomát. Ekkora nagy templom az Őrségben nincsen, még katolikus sem. Szétszórtan éltek, nagyon elidegenültek templomtól, paptól, egyháztól, még egymástól is. Azt mondták, a régi kommunista rendszer az oka. A határzónában van Szentgyörgyvölgy, ide nagyon nehezen lehetet bejönni, még akik itt laktak is, de kicsit távolabb volt a földjük, írásos engedélyt kellett kérniük, hogy a földjükre elmenjenek dolgozni. Beépített emberek is voltak, nem tudta senki, még a családban sem, hogy ki a besúgó. Egymástól nagyon féltek, nem voltak közlékenyek, ez a mai napig is megvan.

Farkas Orsolya: Most itt állunk az Úrasztalánál, és ha feltekintünk a kazettás mennyezetre, gyönyörű virágmotívumokat, illetve felhőket látunk.

Nagy Dániel: Volt itt az első oskolamester, Patkó András nevezetű, őt kérték meg hetvenöt éves korában. Festette az egész bútorzatot. Kék égboltozatot, majd bárányfelhő motívumokat festett, középen egy nagyon szép csillag alakú kazetta. Körülveszi két bibliai ige: "E hely nem egyéb, hanem Istennek háza, s a mennyeknek kapuja." "Mely igen szerelmetesek a te hajlékaid, ó, Seregeknek Ura!" Ezt körülveszi egy gyöngyvirág koszorú. Nagyon sok látogatója van a templomunknak, nagyon szép. Könnyű dolog, amikor van pénz. Akkor az ember leül az íróasztalhoz, és kiutal két millió, vagy öt millió forintot, abból csinál az ember azt, amit tud. De amikor egy fitying sincs a kasszában, és valamit kell csinálni, azt mondják, az egy kicsit művészet.

Farkas Orsolya: Milyen érzés egy ilyen templomban prédikálni?

Nagy Dániel: Vegyes. Az, hogy a templom nagyon szép, az egyik oldala a dolognak, mert itt ez a hatalmas templom. Nem vagyunk mi kétszázan, az ember ide bejön, úgy néz ki, mintha senki sem volna a templomban. A tizenöt százalék úgy néz ki, kevesen vannak. Nehéz. Én a Református Egyház vezetőségét is okolom egy kicsit ezekért a dolgokért, mert ezt a gyülekezetet leírta. Azt mondták, nincs mit kezdeni, vége mindennek. Én reggel fél kilenckor elindulok, és este hétig megyek. Vasárnap spórolok az ebéddel, mert nincs idő rá.

Farkas Orsolya: Hova valósiak?

Asszony: Ide, Bajánsenyeiek vagyunk.

Farkas Orsolya: Kiállítási darabról, kiállítási darabra járnak.

Asszony: Megnézzük, hát érdekel minket az ilyesmi.

Farkas Orsolya: Odahaza is tart ilyen szőtteseket?

Asszony: A régieket megőriztem. Nem lehet kidobni, sokat dolgoztak rajta.

Asszony: Örömtelibb dolog az, hogy innét a környékből vannak, akik ezeket készítik, minthogyha Budapestről hoznák. Mi nem mehetünk el Budapestre és múzeumba, ezt kell becsülnünk, ami itt van.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát két helyről, a Példabeszédek könyve 4. fejezetéből, és az első Korinthusi levél 2. részéből.

"Figyelj szavamra, őrizd meg azokat szíved mélyén!"
"…mert a Lélek mindent megvizsgál, még az Isten mélységeit is."

Az emberek sokszor azt érzik, hogy a lelkész beszél-beszél, de amit mond, annak nem feltétlen van köze az életéhez. Amit most mondok, az énrám és mindannyiunkra vonatkozik. Mert magam is úgy vagyok, hogy szaladgálok ide-oda, de ritkán adódik lehetőség, hogy leüljek és megkérdezzem magamtól: Ennek az egésznek mi az értelme? Mintha egy kifordított kabát lenne a világ körülöttünk, a mélységek elrejtve, a felszín, mindaz, ami nem az élet lényege fecseg, mint a Dunán a kosz. Azt hisszük, minden elfér egy életben. Elfér a pénz, elfér a boldogság, elfér a hit is. Pedig úgy tűnik, hogy egyfajta bolyongásra van csak időnk. Én magam is megdöbbenek saját dolgaimon, hogy mennyire kevés energiát szentelek annak, amiért érdemes élni. Pilinszky János gondolata cseng a fülemben: A tékozló fiú horizontális vándorlásra indult, az Atya vertikális vándorlásban várta őt otthon. Mert nem lehetséges egyszerre tékozlónak is, meg gyűjtögetőnek is lenni. Egyszerre vertikális, isteni dimenziókban egyre mélyebbre jutni, de horizontálisan, a földi utakat is mind bejárni. Mivel ma a mélység nem jelent kihívást, nem érezzük vándorlásnak azt, amikor az Isten titkait kutatja lelkünk, így aztán fel sem tűnik, mennyire tékozlók lettünk. Mi lenne, ha pontosan olyan izgalmas tétje lenne Isten mélységei megértésének, mint egy-egy gazdasági döntésnek, vagy egy kirándulásnak? Mi lenne, ha kifordítanánk a kabátot? Hiszen valójában a szív mélysége az élet központja. Valójában azok a titkok tartanak minket, amik a lelkünk mélyén vannak rejtve.

Mint mostanában minden héten, ma is előttem van egy gyermekrajz, a kis vakond lakása van rajta. Nem véletlenül szeretik a gyerekek ezt a föld mélységeiben élő kis titkos lényt. Mintha éreznék, az igazán fontos dolgok nem a felszínen keresendők. De ugyanígy számos fában odú található a rajzokon, amelyek az elrejtőzésen túl a mélység jelképei is. A gyerekek a maguk módján mindig azt keresik, hogy mi van a dolgok mögött, a mélyben mi található. Ezért kérdezik, hogy mért kék az ég? Ezért kíváncsiak mindenre. Érdemes nekünk is eltanulni ezt a vágyat, megállni és kutatni Isten mélységeit. Persze, ez magunktól nem megy. Isten mélységeit Isten maga tudja csak. Egyedül és eszköztelenül nagyon veszélyes vállalkozás ez a bolyongás. Az atyai házban maradva azonban nem. Ahogyan Perseus csak úgy tekinthetett a medúza képébe, hogy tükörként használta pajzsát, mi is Isten szavaiba kapaszkodva küzdhetünk. A Lélek vizsgálódásait követve lehetünk csak képesek e világ felszínességét elhagyni. Adja Isten, hogy az atyai házban maradva egyre mélyebbre vándorolhassunk.

Ámen

Énekajánló – 2005. július 17.

Énekválasztás és énekrend

Több mint egy éve olvashatók énekrendek a Reformátusok Levele oldalain. Kántorok elektronikus fórumán az utóbbi hónapokban élénk eszmecsere alakult ki e téma körül. Az alábbiakban Fekete Csaba hozzászólásaiból adunk közre hetenként egy-egy érdekes gondolatot.

Úgy fogják el az igen nagy szárnyú madarakat (a kondorkeselyűt is), hogy leszáll a csalira olyan helyen, ahol nincs elég tere a felszálláshoz. A különben jó éneknek is, ha nincs elég liturgikus tere, akkor nem röppenhet fel, csak vánszorog a porban. Egyre rosszabbul éneklő gyülekezeteink énektudásának további hanyatlását munkálja az a régi (ágendában is rögzített) szokás, hogy majdnem törvényszegésnek számít, ha egynél több verset énekeltetne valamelyik elszánt kántor – alighanem szembekerülve lelkészével – fennállónak, prédikáció előtt vagy ráfelelő éneknek. A Ravasz-féle ágenda elméleti bevezetője kimondotta: "Közénekül lehetőleg csak egy verset kell kijelölni" (8. lap). Követte ezt az erdélyi ágenda így: "Közénekül lehetőleg csak egy verset kell fölvenni, melyet a lelkipásztor fölolvas" (A mi istentiszteletünk… 31. lap). A záróénekhez az akkori – nyilvánvalóan általános – megszokásra utalva ezt fűzte: "A záróéneket a gyülekezet ülve énekli. A gyülekezet, – miután leborulva, hangtalanul imádkozott, – a második verstől kezdve szép rendben eltávozik. Az ének első versének vége előtt senki se menjen ki a templomból" (10. lap). Milyen ének az olyan, amelynek éneklését abbahagyják, mert mennek haza? 1985-ös ágendánk ajánlása hasonlóan ez: "Az igehirdetés utáni hálaadó, "ráfelelő" éneket is fennállva énekeljük. Lehetőleg egy versszak legyen, amelynek tartalma szoros kapcsolatban van az igehirdetés üzenetével; Isten magasztalása, hálaadás a kapott áldásokért, vagy könyörgés" (61. lap). A záróénekről pedig ezt mondja: "Ez az ének egy-két versszak hosszúságú lehet" (62. lap). Prédikáció előtti énekül is a pünkösdiek közül lehet választani leginkább – a 171-180. énekünk mellett -, mert ez is epiklézis (ágendánk is erre utal a 61, lapon). Az éneklést kevésre tartó, és az énekléshez nem igen értő lelkész fel sem fogja, hogy itt mit veszíthet vagy nyerhet a szertartás. Énekes szolgálatban való járatlanság miatt valójában nem is sejtheti meg, hogy egyetlen verset, különösen rövid soros, mindössze négy, vagy csak három sorból álló énekverset jól elénekelni, tehát úgy, hogy minden sor valóban imádsággá váljék, meg a felépítés is jól érvényesüljön (értelmes éneklésben, ahogyan szegény jámbor Pál gondolta), egyáltalán nem könnyű. Jól éneklő gyülekezetnek és énekkarnak sem. Mire belelendülne a gyülekezet, már vége is van a néhány sornak. Hosszú prédikáció és imádság után lehet azt sokszor észlelni, hogy a lendületesen énekelt derekas énekhez mérten a ráfelelő ének csenevész, lompos, vonszolt. Hosszú beiktató, vagy hálaadó ünnepi istentisztelet végén, a sok köszöntés végigvárása után az egy-két verses záróének sem szokott méltó lezárásként sikerülni. Itt a baj másként jelentkezik, mint a nyúlfarknyi énekeknél. Tapasztalható, hogy hosszabb derekas éneknél sem azonnal, inkább a második, harmadik strófánál találja el az ének hangulatát a gyülekezet, akkor aztán valóban fellendül, azután lelkesen szárnyal. Ezért is kockázatos, hogy csak széttagolt, meg csak igen rövid énekek hangozzanak el istentiszteleteinken. Arról is szó van, hogy az ének szerzője soha nem csak egy-egy vagy egy-két strófányi lezárt éneket írt, majd több ilyet összeragasztott kerek egésszé. A kontextusból kiszakítás irodalmilag, költészetileg szintén degradálása az éneknek, olyan, mintha egy ünnepélyes fogadáson a Talpra magyar harmadik vagy csak az utolsó strófáját szavaltatná el a rendező, hogy az ünneplő hallgatóság meg ne sokallja. Hosszú szertartásokon (ezek oka a jó előkészület hiánya, nem a tartalom túltengése) egy verset énekelni nem jó, noha ez a leggyakoribb. Nem számít ritkaságnak, hogy egy órás beszéd (köszöntés, imádság, hirdetés, stb.) után énekeltet a lelkész egyetlen strófát a gyülekezettel, majd egy újabb hosszú intervallum (néha másfél óra múlva) megint egy másik strófát. Például egy háromórás szertartás végén a Vezess Jézusunk első versét… (probatum est). A szertartás megbecsülése nem történhet az egyes énekek és a református énekköltészet megbecsülése nélkül. Az említett megoldások szinte kötöttségnek számítanak. A szokás pedig igen nagy úr. A mi szertartási kötöttségünk a gyülekezeti éneklésben és az énekek megválasztásában tehát többnyire nem más, mint megrögzött íratlan szabályok sorozata, amelyek az éneklésnek sem használnak, a szertartásnak sem válnak díszére. Ha pedig keresgéljük a református alapelveket, akkor csak általánosságokat találunk a kívánalmak szintjén, az ágendák példái sem jóra serkentenek, nem az éneklésnek kedvező elvárást fogalmazzák meg. Végül még ezek a szerény elvárások sem kidolgozott és jól megokolt választást jelentenek, hanem csak olyat, amelyet "lehetőleg" követni kellene.

Énekrend – 2005. július 17.

A Szentháromság ünnepe utáni 8. vasárnap evangéliuma (Máté 7,15-23.) a gyümölcstermésről szól, a Róma 8,12-17. pedig arra mutat rá, hogy egyedül a Krisztusba plántált, lélek vezetése alatti élet hordoz áldást és jó gyümölcsöt. Az igéhez tartozó énekszövegek egyrészt örvendeznek Isten közelségén (a bibliai 48 zsoltár 10-12. versei alapján, mely beköszöntő igének is alkalmas lehet), másrészt könyörögnek az istentelen ember, vagy az ellenség bántása miatt (12., 79. zsoltár), illetve az áldott, gyümölcsöt termő életért (Sztárai éneke, a 197. dicséret).

Énekrend a Szentháromság utáni 8. vasárnap igéihez:

Fennálló ének: 162,1,6. Ím béjöttünk nagy örömben

Derekas (fő) ének: 84. Ó Seregeknek Istene

Igehirdetés előtti ének: 166. Urunk Jézus, fordulj hozzánk

Ráfelelő ének: 36,2,(3.) Uram, a te nagy hűséged Égig ér…

Záró ének: 197. Hálaadásunkban rólad emlékezünk

(Szentháromság vasárnapjával vége szakad az üdvtörténeti ünnepeknek az a sorozata, mely egymásra épülve tematikailag is logikusan épült fel és a legtöbb egyházban – köztük kálvini egyházakban is – ma is él. Hasznosnak tartjuk mindazáltal, ha a protestáns vonalon elsősorban Luther indítására kialakult, de óegyházi gyakorlatig visszavezethető, a Szentháromság-ünnep utáni vasárnapokat is tematikusan rendező perikópasorozat szerint egy-egy vasárnapra összeállított énekrendet közlünk. Ha ez nyilvánvalóan nem is illeszkedik a legtöbb református vasárnapi istentiszteletet meghatározó Bibliaolvasó kalauz tematikájához, mégis érdemesnek tartjuk ezt alapul venni. Ha másra nem, általános énekválasztási elvek leszűrésére bizonyára alkalmas lehet…)