2005-07-13

Takács Zsuzsa, Nagy Bendegúz, Erdélyi Áron, Tóth Máté, Dizseri Márta, Vassné Baki Ilona, Sánta Ibolya, Járai Lóránt, Farkas Orsolya, Gacsai Teodóra, a siketmisszió gyermektáborának résztvevői

Fekete Ágnes: Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, a műsor szerkesztőjét hallják. Az esős idő ellenére nagyon sokan táboroznak ezekben a hetekben. Idősebb emberektől hallom, hogy egy életen át elkísérte őket egy-egy cserkésztábor élménye. Vannak persze olyan nyaraltatások, ahol az étkeztetés és a fürdés a lényeg, de olyanok is, ahol sokkal tartalmasabb időtöltést kínálnak a gyerekeknek. Hála Istennek, az egyházi táborok általában ilyenek. A következő beszámoló még ebből a körből is kiemelkedik, szinte soha nem hallottam ilyen jól megszervezett, magas színvonalú táborról, mint amit nemrég tartottak a Budapest Salétrom utcai gyülekezetben. Takács Zsuzsát hallják.

Takács Zsuzsa: Egy olyan templom látható ezen a logón, aminek különböző felekezetűek a tornyai, mégis egy hatalmas templom.

Fekete Ágnes: Egy karikában helyezkedik el. Miféle szimbólumok vannak benne?

Takács Zsuzsa: Az az öt felekezet, amiről ezen a héten beszéltünk. Hétfőn kezdtük a zsidó vallással. Mindig nagyon sokoldalúan közelítjük meg a témát, minél szemléletesebben, a gyerekek szája íze szerint. Zsidó sütemény, flódni sütésével kezdtük a napot, aztán elmentünk a zsinagógába, majd visszamentünk a gyülekezetbe, ahol a szent sátorról beszélgettünk, és tanultunk zsidó játékokat is ezen a napon. Van a kezemben egy flenderli, amit ha megpörgetnek a gyerekek, játszva tanulják a betűket és a számokat. Vagy fogtak egy marék kavicsot, és ahogy rakták sorba, nézték, hogy ki hol tart. Játszottunk egy olyan célbadobó játékot is, amit az Úr Jézus korában is játszottak a gyerekek. Elmeséltük, hogy hogy zajlik egy zsidó esküvő a mai napig is, aztán egy széder asztalt terítettünk, és valóban látták is a gyerekek a jelképes ételeket. A lelkipásztor vezette az alkalmat, és megkóstoltunk mindent, először a sós vízbe mártott retket, és mindent sorban, és megbeszéltük, hogy minek mi a jelentése. Kedden az ortodox nappal folytattuk a programot. Szentendrére utaztunk, és ott néztük meg liturgia közben a Blagovesztenszka templomot.

Nagy Bendegúz vagyok. Amikor beléptünk a templomba, volt egy kisebb tér, ahol gyertyák voltak. Ott úgy szokás, hogy állnak az istentiszteleten, és nincsenek padok. Amikor belépünk, szemben van az un. ikonosztáz, amin mindenféle képek vannak.

Takács Zsuzsa: A pópa énekelt, a gyerekeknek volt egy feladata a múzeumban, megbeszéltük a felekezetnek az ismérveit, és összehasonlítottuk a mienkkel. Utána Szent Száváról mesélt nekünk a nap vezetője. Minden évben az ortodoxok is megünneplik Szent Száva ünnepét úgy, hogy egy kalácsban elrejtenek egy titkos pénzt, és ezt is eljátszottuk, ugyanúgy, mint a széder asztalt vagy a flódnit, ezzel fejeztük be a programot. Majd átmentünk Leányfalura és nagy strandolással zártuk a napot. Végül az áhítat után következett ennek a füzetnek az írása, ami itt van a kezemben, beírtuk, hogy mi történt aznap. Szerdán volt a római katolikus nap, amikor elindultunk Győrbe.

Nagy Bendegúz: Volt négy csapat, kaptunk egyéni feladatokat is, de leginkább csapatfeladatokat arról, amit ott láttunk.

Fekete Ágnes: Válaszolni kellett kérdésekre?

Nagy Bendegúz: Igen.

Fekete Ágnes: Az utazás nem volt fárasztó és hosszú?

Nagy Bendegúz: Hát, ültünk, beszélgettünk, aztán eltelt az idő, ott is voltak ugyanis feladatok.

Takács Zsuzsa: Szent László hermájáról olvastak a gyerekek, ki kellett találni, hogy ez hogy nézhetett ki. Amikor leszálltunk Győrben, meg is néztük igazából. Ott is épp liturgia közben csöppentünk be, lábujjhegyen a székesegyházba, aztán mentünk tovább Fertőbozra. Ott várt minket egy külön busz, és átmentünk Hidegségbe, abba a faluba, ami már az Árpád-korban is tíz település közös falva volt. Van ott egy kicsi kápolna, amihez különböző korokban hozzáépítettek. Nagyon érdekes, mert belülről kör alakú, kívülről pedig négyszögletes, és az ottani plébános úr elmondta nekünk, hogy az akkori akusztikai követelményeknek is nagyon megfelelt. Onnan busszal mentünk tovább Petőházára, nagyon közel van, és ebben a hévvízben, egy nyári esőben fürödtünk, de nagy élmény volt. A gyerekek megismerték, hogy nincs rossz idő, csak elkényelmesedett ember. Úgyhogy nagyon-nagyon élveztük, és onnan vonattal jöttünk haza. És jött csütörtök, az evangélikusok napja, amikor Sárbogárdra, és onnan Vajtára utaztunk, Majd egy külön busz átvitt minket Bikácsra. Ott van egy nagyon érdekes evangélikus templom. A karzaton körben, fakazettákon az egész Biblia meg van jelenítve képekben

Nagy Bendegúz: Bibliai jeleneteket láttunk rajtuk, középen az Úrasztalánál az utolsó vacsora volt látható. Hasonlított a református templomra, csak középen volt más.

Takács Zsuzsa: Beszéltünk arról, hogy a reformáció miért indult el. Hagyományosan a csütörtöki napon festjük meg a pólóinkat, nagyon szépeket festettek itt is a gyerekek. Természetesen ebéd után az áhítat és a nagy fürdés nem maradhatott el, és úgy jöttünk haza. A hét ívének a vége volt a református nap a péntek, amikor Debrecenbe utaztunk. Nem csak arról beszéltünk, hogy mi jellemző a református vallásra, hanem arról is, hogy a templomtól az iskola elválaszthatatlan a református vallásban. A vonaton arról olvastak a gyerekek egy nem is könnyű szöveget, hogy a Debreceni Református Kollégiumban milyen volt az egykori diákélet, a cőtus, milyen tisztségviselők voltak, milyen rend volt, és hogy hogyan alakítottak ki maguk a diákok egy mini önkormányzatot. Nagyon nehéz feladatot kaptak, mert miután az összes tisztségviselőt átolvasták a gyerekek, természetesen mindegyiknek latin neve volt, ezt egy hierarchikus ág- diagrammban kellett lerajzolni, ami nagy fejtörést okozott. A felnőttek csapata ezt hamarabb feladta, de a gyerekek gyönyörűen megoldották, és mire odaértünk Debrecenbe, egy kicsit már ennek az íze ott volt bennünk. Miután bementünk a Nagytemplomba, ott a puritán falak között, a nagy egyszerűség közepette, ahol az ember tekintetét csak a szószék vonzza, azt mondták a gyerekek, hogy ez a legeslegszebb. Megérezték, hogy mi a lényege annak, hogy hófehér a fal.

Fekete Ágnes: Melyik volt a legjobb nap?

Nagy Bendegúz: A péntek, mert akkor Debrecenben voltunk. Jártunk a Nagytemplomban és a Kollégiumban.

Fekete Ágnes: Mit láttatok?

Nagy Bendegúz: Tógás diákok ruháját, magát a tógát, azt a botot, amivel a tüzet oltották, középen az udvart, a harangot, amivel ébresztették a diákokat, meg domborműveket az udvar körül. És azt a termet, ahol Kossuth Lajos és más nagy emberek tárgyaltak.

Takács Zsuzsa: Nagy szeretettel, asztalokkal, székekkel vártak minket az "Orando et laborando" timpanonja alatt, és ez olyan békesség volt.

Fekete Ágnes: Minden nap vonatozás, utazás, ez nagyon nagy dolog lehetett.

Takács Zsuzsa: Fárasztó is ez a tábor, tanulnak a gyerekek, egyrészt ismeretben, másrészt élményben gazdagodnak. Nem csak nyári táboraink, hanem év közben is egy jól felépített gyerekmunkás programunk van, amiben mindig fontos, hogy nagyon sok jó élmény érje a gyerekeket. Magyarországot már többször beutaztuk, mert ez a kilencedik táborunk, és az a nagyon fontos, hogy az élmények által odaszeressük őket az Úr Jézushoz.

Fekete Ágnes: Mért éppen ezt a témát választottátok idén?

Takács Zsuzsa: Idén lesz száz éves a gyülekezetünk, Szabó Aladár, a belmisszió atyja alapította. Nagyon fontosnak tartottuk, hogy a gyerekek tisztában legyenek azzal, hogy mi miért vagyunk reformátusok, és ebben az egyháztörténeti ívben a gyerekek számára is kézzelfogható, hogy miből mi lett. Ezer évet végigjártunk öt nap alatt.

Fekete Ágnes: Te már régóta jársz ilyen táborokba, igaz?

Nagy Bendegúz: Igen, ez nekem a negyedik.

Fekete Ágnes: Mik voltak eddig?

Nagy Bendegúz: Volt a vizek tábora, utána a szelek tábora, tavaly a kertek tábora, és most a templomok tábora.

(Ének: Tegnap harangoztak…)

Fekete Ágnes: Tovább vándorlunk táborról táborra, most az Érd Parkvárosi Gyülekezet napközis hetéről hallunk. Vassné Baki Ilona lelkésznek és munkatársainak munkája azért is érdekes, mert náluk egy külön hetet szánnak azoknak a gyerekeknek, akik nem kötődnek a református közösséghez, mégis érdeklődnek a gyülekezet iránt.

Erdélyi Áron vagyok.

Fekete Ágnes: Mi van a kezedben?

Erdélyi Áron: Amiket csináltam. Ez egy kígyó, ez pedig egy pókháló.

Fekete Ágnes: Van rajta egy katica. Kinek csináltad?

Erdélyi Áron: Nagymamámnak és nagypapámnak. Úgy kell fonni, hogy van egy koronaszerű fonás, és úgy tűzzük be.

Fekete Ágnes: Miről volt ma szó, emlékszel?

Erdélyi Áron: Arról, hogy akkorák vagyunk mi, és akkora az Úr Jézus, mint egy mustárfa, és mi akkorák vagyunk neki, mint egy mustárszem. Nagyon nagy fa lesz belőle.

Fekete Ágnes: Ez mit jelent, vajon?

Erdélyi Áron: Hogy sokkal világosabb nálunk.

Fekete Ágnes: És mi az, ami nagyon tetszett neked?

Erdélyi Áron: Eddig? A legjobb az volt, hogy amikor Ábrahám felébredt, gyorsan odament a feleségéhez, és azt mondta, hogy gyorsan süss pogácsát.

Fekete Ágnes: Szereted a pogácsát?

Erdélyi Áron: Igen! Most megyek zsíroskenyerezni, jó?

Fekete Ágnes: Jó.

Tóth Máté vagyok. Ebben a két napban az volt a jó, hogy volt egy csomó kézműves foglalkozás, és énekeltünk, például a "Glóri’ halleluját".

Fekete Ágnes: Miről volt ma szó, emlékszel?

Tóth Máté: Isten országa nagyon picike, aztán nagy lesz.

Fekete Ágnes: Vízilovat is láttam ott kirakva.

Tóth Máté: Igen, Isten is megvéd minket.

Fekete Ágnes: Ez egy mese?

Tóth Máté: Igen, arról, hogy a víziló nem fél ekkor sem, ha bajban van, ha jön az áradat, mert Isten vigyáz rá.

Dizseri Márta: Most éppen kézműves foglalkozásokat tartunk, sok kedves angyalkát rajzolunk, ragasztunk. Születik csupa szív angyalka, angyalkás üdvözlőkártya, nagy sikere van a szerelmes angyalkának, és egymásnak ajándékozzuk. Már feldíszítettük vele az irodát és a gyülekezeti házat. Végül is mindannyian angyalkák vagyunk, és ezt próbáljuk egymás felé is képviselni. Gyöngyöket is fűznek a gyerekek, nagyon helyes kis figurákat, halacskákat, kis pókokat, minden évben valami mást, és minden évben igyekszünk valami új technikával megismertetni a gyerekeket. Nagyon szeretnek még szőni, karkötőket, öveket, derékszíjakat, ilyeneket szőttek az idén.

Fekete Ágnes: Annyira sok anyuka van itt. Szabadságot vesznek ki az anyukák?

Dizseri Márta: Igen, az is előfordul, de sok pedagógus is van köztünk, nem tudunk elszakadni a gyerekektől. Ki-ki elhívja barátját, szomszédját, osztálytársát, ez olyan helyes dolog, és aztán van, aki itt ragad. Ez tényleg olyan, mint a mai történetünk a mustármagról, kicsiny kezdet. A gyerekhét is úgy indult, hogy öt, hat, tíz gyerekkel kezdtünk, és most már bizony a két héten kb. százan jöttek.

Gyerekek: (Éneklik:) Kicsi a hitem, de azt mondja Jézus, ha egy mustármagnyi lenne, az a nagy-nagy hegy belemenne a tengerbe. (taps)

Vassné Baki Ilona: 1981. október 1. óta vagyok itt lelkész, és ez a gyülekezet úgy született, hogy a tizenkét öreg néni, bácsi mellé gyerekek kezdtek jönni. Először a gyerekmisszió kezdett kiépülni, gyerek istentisztelet indult, gyerek szeretetvendégségeket rendeztünk, körülbelül 3-4 év után kezdtük az első gyerektábort tervezni. Az annyival volt izgalmasabb, hogy amíg körülbelül csak huszan-huszonöten voltunk, én főztem, illetve a gyerekekkel együtt főztünk. Itt tanultak a gyerekek mosogatni és söprögetni is, nem csak igei alkalmakat tartottunk, és aztán ahogy nőtt-nőtt a gyülekezet is, szaporodtak a gyerekek, így vált szükségessé, hogy minél több munkatársat szervezzünk be. És hála Istennek, a gyülekezetbe sok olyan ember jött, aki sok szabad idejét ide adja, ide teszi. Úgyhogy most a vasárnapi gyerek istentiszteleten és gyermek megőrzésen, a baba-mama körben, óvodás néptáncban, mindenhol segítők vannak, és a gyülekezet tagjai közül került ki a mostani gyerekhét munkatársi gárdája is. Ez a harmadik év, hogy két hetet tartunk, a második hét mindig azoknak a gyerekeknek szól elsősorban, akik nem a gyülekezetünk tagjai. A városban nincsen másik ilyen intézmény, ezért katolikus szülők is kérték, hogy hozhassák ők is a gyerekeiket.

Fekete Ágnes: Mind a két hétre nagy igény van?

Sánta Ibolya: Igen, mind a kettőre. Már csóváltuk a fejünket, hogy nem, több gyereket már nem fogadunk, de a lelkésznő azt mondta, hogy nem, olyat ő nem mond egy gyereknek, hogy nem jöhet. Egyszer csak merészen elhatároztuk, hogy akkor csinálunk két hetet. Tényleg nagyon nagy feladat. Épp tegnap beszéltük, hogy itt lenni pihenés. A gyerekekben annyi szép van, annyi gyönyörködtető, hogy sokszor zavarban vagyunk, hogy kit is válasszunk, például az aranyórán odébb állítani a mutatót, az egy kiváltság. Erre a programokat ragasztottuk fel képek segítségével, és amelyik gyermek valami szép és jó dolgot tett, az odamehet, és odébb állíthatja. Megható nézni a nagyobb testvéreket, akik egész nap képesek kézen fogva kísérni a kicsi testvérkéiket, nem a korosztályukkal mennek játszani, ott állnak, vigyáznak. Látszik, hogy a szülők mintája teljesen beépült a nagyobb testvérben. Ilyet látni nagyon megható. A csoportban tegnap nagyon élénkek voltak a gyerekek, és mindenki mondta a magáét. Többek között egy kislány nekifutott egy mondatnak, de az egyik fiú belevágott a szavába, és egyszer csak a szájához kapott, és azt mondta: "Jaj, bocsánat, majd én folytatom, ha befejezted." Amikor egy kamaszgyerek így reagál, ez nagyon jó dolog. Van itt egy kis fiúcska, aki angolul ért csak, mikor lefeküdt a földre bánatában, vagy álmos volt, nem tudom, az egyik kisfiú fölé hajolt, simogatta, biztatgatta, hogy "kelj fel már, gyere velünk…" Azért ez nem olyan gyakori, szerintem.

Fekete Ágnes: Mi a tábor címe?

Sánta Ibolya: A tábor témája, központi szava a növények. Ebben a szóban benne van, hogy növekszik valami. De azt mondjuk, hogy ezek a növények bennünket jelképeznek. Ugyanúgy, ahogy a növény növekszik, úgy növekszik bennünk ezen a héten a hit, a szeretet, a bizalom, a segítőkészség, a megbocsátás. Tehát a lelki történéseket fejezi ki. Hétfőn Ábrahámról tanultunk, a Mamré tölgyesében találkozott az Úrral és két kísérőjével, kedden Nabukodonozor álmáról, egy nagy fáról, amelynek a látható része az ő dicsőségéről szólt, de az Isten gondolata a gyökerekre vonatkozott, ott kellett neki megváltoznia. Ma a mustármagról tanultunk.

(Játék hangjai): Csússzunk le. Kicsit engedjük a kisfiúkat! Kérjük szépen Morgós Árpádot, hogy állítsa át az aranyóra mutatóját! Hogy köszönünk el? Áldás, békesség! (Ének:) Maradj mindig velünk, ha útra kelünk, őrizd életünk minden nap, minden nap.

Fekete Ágnes: Számos olyan tábor is van, ahol külön figyelmet szentelnek a sérült embereknek. Következő riportunkat Farkas Orsolya a siketmisszió gyerektáborában készítette. Először Járai Lóránt missziós lelkészt hallják.

Járai Lóránt: 1997 óta vagyok ebben a szolgálatban, tavaly több mint 70 gyereket sikerült ingyenesen nyaraltatni, ezek között hittanosok és szociálisan rászoruló gyerekek egyaránt voltak. Összesen több mint négy tábort szerveztünk hallássérült gyerekek részére.

Farkas Orsolya: Év közben milyen munka zajlik itt a siketmisszióban?

Járai Lóránt: Nagyobb városokban szeretnénk egy-egy gyülekezetet kijelölni, ahol jeltolmácsolással lehetővé teszik számukra az istentiszteleteken való részvételt.

Farkas Orsolya: Ez a mostani hét több helyszínen zajlik?

Járai Lóránt: Ez a táborunk igazi vándortábornak sikerült, hisz a gyerekek Debrecenből indultak útnak, és jöttek fel a Dunakanyarba, Tahiba, ahol három napot töltöttünk, majd Budapestre érkeztünk. Ma például Budakeszire megyünk a Vadasparkba, majd találkozunk a gyülekezet ifjúságával, este pedig kolbászsütéssel ér véget a nap.

Gacsai Teodóra vagyok, Debrecenben hitoktatok hetente egy alkalommal hallássérült gyerekek között. Én magam is hallássérült vagyok. A gyerekeknek már előtte jeleztem, hogy vak emberek közé megyünk, kezdetben nem örültek neki, ami nekem egy fájdalmas dolog volt, mert én látássérült emberek között is dolgozom. Nagyon meglepő volt, hogy amikor láttak vakvezető kutyával rendelkező embert, ez közelebb hozta egymáshoz őket, versenyeztek, hogy ki segítsen, ki vezesse a vak embert. Mondták a hallássérült gyerekek, hogy talán nekik még rosszabb, mint nekünk. Vannak gyerekek, akiknek van hallásmaradványa, a csoport fele nagyothalló, az éneklés nehéz számunkra.

Farkas Orsolya: Úgy látom itt voltak kommunikációs eltérések is, egyik jel itt mást jelentett, mint a másik gyereknél.

Gacsai Teodóra: Ez hasonló, mint a tájszólás, van például beregi tájszólás, Hajdú-Bihar megyei. Van egy egységes magyar jelnyelv, egymást megértik a siketek, de maguk között is alakítanak ki jeleket.

Farkas Orsolya: Hogy kell egy hittanórát megtartani?

Gacsai Teodóra: Nagyon fontos a képi megjelenítés, a vizuális élmény, diavetítés, képek, és minél lassabban haladunk, hogy fel tudják dolgozni az élményt. Saját zárt közösségükben érzik inkább jól magukat, sokkal nehezebben nyitnak a társadalom felé, mint például a látássérült emberek.

Farkas Orsolya: Ki honnan jött?

Én Debrecenből, Végh Péternek hívnak

Attila vagyok.

Farkas Orsolya: Hány éves vagy?

Attila: Tizenhét éves vagyok.

Ritának hívnak, Debrecenben lakom, és kilenc éves vagyok.

Kállai Lilla vagyok, Debrecenből jöttem, tizenegy éves vagyok.

Farkas Orsolya: Jártatok-e már Budapesten?

Peti: Már apával jöttünk, amikor apa elment egészen Görögországba.

Attila: Én még nem voltam Budapesten.

Peti: Nagyon tetszett nekem.

Farkas Orsolya: Mit láttatok eddig?

Peti: Kardot, mindent.

Attila: A Mátyás Palotát.

Farkas Orsolya: Tehát voltatok fent a Budai Várban.

Peti: Múzeumban, Esztergomban voltunk.

Farkas Orsolya: Mit láttatok Esztergomban?

Attila: A Bazilikát.

Peti: Nagyon tetszett.

Farkas Orsolya: Petikém, te mit rajzoltál?

Peti: Földet, napot, felhőt, meg egy bokrot.

Farkas Orsolya: Ez képzeletbeli táj vagy jártál már itt?

Peti: Kitaláltam, és csak festettem.

Segítő: Feltűnően sokkal jobban szeretnek rajzolni, meglepődtem azon, hogy menyire könnyen leülnek, és kérik is, hogy festhessenek. Festészetet tanultam.

Farkas Orsolya: Ebbe a táborba segítőként jöttél.

Segítő: Igen, főként. Az előző táborban fordult elő, hogy úgy értelmezték a ruha használatát, hogy a papír helyett azt kezdték kifesteni. Maga a foglalkozás tetszett nekem, csak kicsit nehéz odafigyelni, mert én is most tanulgatom, és sok mindenre nem gondoltam időben. Nehezen szokom meg, hogy próbálom felhívni a figyelmét egyszerre ötnél több gyereknek, de ez nem megy. Külön-külön oda kell menni, megfogni a vállát, integetni, és akkor úgy felfigyel. Volt, hogy kiborítottunk festékes poharat, és ráment a tiszta lapra, hát ezt tanulgatni kell.

Farkas Orsolya: Mit ábrázolnak ezek a képek?

Segítő: A kedvenc a ház, nap és rét, és sokszor rajzolják le azt, amit láttak.

Farkas Orsolya: Te nem vagy nagyothalló. Neked miben élmény ez a tábor?

Segítő: Minden egyes nap, ha festünk, tanulok valamit, amire kell még odafigyelni.

Farkas Orsolya: Hogyan zajlik egy nap?

Peti: Felöltözünk, mosakodunk, reggelizünk, ideadják az uzsonnát, és kirándulunk.

Farkas Orsolya: Hallottam, hogy tegnap volt egy nagy fagyizás is.

Rita: Igen, vett a Lóránt bácsi, mindenki kapott, finom volt. Állatkertbe mentünk.

Farkas Orsolya: Jó szórakozást kívánok a mai napra.

Rita: Köszönöm szépen!

(Ének: Egy lámpás, egy véka…)

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát, Máté evangéliuma 13 fejezetéből, a 32. verset:

"Hasonló a mennyek országa a mustármaghoz, amelyet megvesz az ember és elvet földjébe. Kisebb ugyan minden magnál, de amikor megnő, nagyobb a veteményeknél, fává lesz annyira, hogy rászállnak az égi madarak, és fészket raknak ágain."


A hétvégén Kolozsvárról jöttünk haza, és megláttuk az út mentén azokat az elhíresült bánfihunyadi palotákat, négy emelettel, csillogó tetővel, az örök befejezetlenség kastélyait. Az ember mennyire szereti azt, ami nagy. Magunk között viccesen szoktuk mondani bizonyos dolgokra, hogy ez olyan "balsój". Többet jelent, mint azt, hogy nagy, olyan önmagánál is nagyobb. Jó emlékszünk a nagy szövetkezetekre, a nagy birodalomra, és a nagy háborúkra. Nincs ez olyan messze tőlünk. Ma is úton útfélen azzal kecsegtetnek bennünket, hogy nagy, óriási, gigantikus, ez a jó, ide jöjjön, ezt vegye meg.

Jézus útját, a mustármag útját a gyerekek értik a legjobban. Lánykánk nagyon szereti a pici dolgokat. Elcseni könyveink közül a kisméretű szótárakat, imakönyveket, és bepakolja a hátitáskájába, és nemrég egy kis könyvet készített nekem is. Pici néhány négyzetcentiméteres ketté hajtott lapocska, amibe egy szív van, egy fa, két virág és egy lányarc. Mintha az életet rajzolta volna le dióhéjban. Ők szeretik valahogy ezt a kicsiből való kibontást. Belerejtenek valamit egy kis dobozba, aztán hozzák, hogy kukucskáljak bele. Ez a kis könyvecske, amiben egy piros szív lapul, meghatóan a mustármag példáját juttatta eszembe. Ez a pici szeretet majd felnő, és egyszer nagyobb szeretetté nő, azt reméli maga is. Mivel a gyerekek kicsik, ugyanakkor méregetik magukat, mennyit nőttem, ezért nagyon könnyen azonosulnak azzal, ami piciny, és benne látják a jövőt.

Az elrejtett jövőt meglátni. Az életcsírát megérezni egy-egy magban – ez az Isten országa. Nem a létszám számít, hanem az életképesség. Nem a kor, hanem az a belső erő, amitől életben marad az ember. Nem az ügyesség és okosság, hatalom, hanem az a lelki bölcsesség, amivel szeretni képes az ember. Sokszor félünk a jövőtől. Látjuk, hogy sok a baj, minden lefelé húz, beszélünk világvégéről. Ezek a kétségek megalapozottak, mégis Isten országának a logikája marad a mustármagé. A pici mag életcsírája óriási perspektívában él. Talán azért is érezzük dekadensnek világunkat, azért gondoljuk, hogy a dolgok romlanak, mert nem erre a csírára figyelünk. Mert nem azt a kicsi növekedést akarjuk észrevenni. Adja Isten, hogy látószögünk átálljon az apró elrejtett kis könyvek és kincsek, magocskák világára.
Ámen

(Ének: Kimegy a magvető, hinti szét a magot…)

Énekajánló – 2005. július 24.

Énekválasztás és énekrend

Több mint egy éve olvashatók énekrendek a Reformátusok Levele oldalain. Kántorok elektronikus fórumán az utóbbi hónapokban élénk eszmecsere alakult ki e téma körül. Az alábbiakban Fekete Csaba hozzászólásaiból adunk közre hetenként egy-egy érdekes gondolatot.

A reformáció egyházai nem kerülhetik el, hogy a reformáció és a puritánok korának liturgiai álláspontját tovább formálják; egyes pontokon meg gyökeresen helyesbítsék. Ez hajdan elkezdődött. Látványos mozzanatai: (1) az éneklés tilalmát eltörölték Zwingli utódai; (2) Cromwell, az orgonaromboló forradalom vezére orgonát építtetett. Más területeken azonban nem a reformáció örökségének őrzése és konstruktív továbbépítése helyett az egykori érveket emlegették (függetlenítve történeti összefüggésüktől), véglegesítették az ideiglenes és elhamarkodott megoldásokat. Halogatás sok van énekeskönyvünk és éneklésünk ügyében. Gyülekezeteink ma már nem képesek, nem is hajlandók hangszer nélkül énekelni. Istentiszteletünk keveredik a vallásos estélyek és kiscsoportos foglalkozások vegyes felhozatalával, hígítják a szertartáshoz illetlen köszöntések és szereplések. Ágendánk, éneklésünk és egyházfegyelmünk nem egymástól függetlenül létezik, nem lehet hol itt, hol amott tákolni, mint becsorgó tetőt, omladozó falakat, ha már igen nagy a baj, aztán tovább halogatni az épület egészének tatarozását. Egyszerre a ház rárogyik lakójára, mint most a Hegyalján, akkor már nem kell, nincs is mit tatarozgatni. Éneklést és szertartást egybefogva, egészként kellett volna mindenkor gondoznunk. Az énekválasztás előző kérdéseihez kapcsolódva szedjük még ujjhegyre az egyházi év gondját, majd a tanulást és kántort, valamint a liturgikus énekkart 1. Az egyházi év óvatos restaurálása égető szükség. Ez új koncepciót és szerkesztési gyakorlatot követel a bibliaolvasó kalauz jelenlegi szekularizálása helyett. Hanyatlásunknak kedvezett az egyházpolitika. 1985-ös ágendánk önálló ünnepként ilyeneket tartalmaz: diakóniai vasárnap, Afrika-vasárnap, Hirosima-vasárnap. Lesz maholnap bélyeggyűjtők meg menedzserek vasárnapja, majd vasutasnapi és kommunikáció-felmagasztalási liturgia?? Ennek érdekében elmaradnak az egyházi év ünnepei, üdvtörténet helyett betüremkednek az aktuális politikai állásfoglalások. Puritán irányzatok szerint egyik vasárnap olyan, mint a másik, nem kellenek külön ünnepek. Elég az ószövetségi szokásokból. Ez a felfogás nem halt ki, szektákban él. A reformkor óta tart az alkalmi énekek divatja: árvíz, drágaság, király születésnapja, stb. jelent meg az énekeskönyvben. Az eltolódás az énekekre és használatukra is hatott. 1985-ös ágendánk alig nevez meg énekeket. A diakónia vasárnapjával (s teológiájával) kivételezik, diakónusok szentelésére külön részletezi a liturgiát, meg nevezi az eléneklendőt: Boldog, aki a nyavalyást híven / Szánja ínségében (41. zsoltár). Egyszerűnek látszik, hogy a húsvéti és karácsonyi ünnepkör himnuszait énekeljük az ünnep két napján mindenütt. Nem egyszerű. Kell az is, hogy ne karácsonyi ének legyen kereszteléskor magától értetődő (a 329. karácsonyi ének!), hanem keresztelési; és hogy az ünnepkörnek legalább némelyik énekét végig énekelje el a gyülekezet. Úrvacsorai énekeink szóljanak (évente öt-hatszor), és ne az, hogy Az ég oly messze van, Még messzebb Tőled én. A megpróbáltatás és politikai elnyomás idejére igen jó illettek volna atyáink hitvalló énekei, a jeremiádok is, ha gyülekezeteink rendeltetés szerint használták volna énekkincsünket. Ezek a jelenlegi, keresztyénségünket fenyegető jövendőnkben is alkalmasak a szilárd meggyőződés, kitartás, valamint a nemzeti hitvalló örökség ápolására. Énekeskönyveink az egyházi év rendjét követték 1806-ig. Kivétel nélkül. Azóta nem. 1948-ban sem tért vissza ez a szerkesztési koncepció, ekkor válogatott tárgymutató készült, ez később elmaradt. Van konkordanciánk, ez azonban nem címéből következő módon épül fel. Válogató szómutató, azaz nem teljes. Fogalmi csoportosítása sem szakszerű. Használni azért lehet, csak ne szavakat, hanem énekeket válasszon a kántor és a lelkész. Az egyházi évhez illőt is válasszon, és ne csak a prédikációhoz vagy a hirdetéshez illőt. Ha így történik, akkor nem eshetik meg olyasmi (egy elszenvedhető példát említek), hogy a gyülekezet főénekül ezt énekli (az ének közepén kezdve): És oltalmazz meg mindentől… (358:5) – azaz mennybemeneteli énekünk második felét. Azért, mert emberi indulatokról, dühről szólt a prédikáció Pál apostollal kapcsolatban. Pál meg, a jámbor, védőbeszédében elmondja Agrippának, mit művelt Saulusként: … a szentek közül én sokat börtönbe vetettem … felettébb dühösködvén ellenük. Az énekvers tehát az alkalomhoz illő választás, mert hisz így folytatódik: Szent Atyádnak haragjától / Ördögtől és kárhozattól, / Minden dühösségtől.

Énekrend – 2005. július 24.

A Szentháromság ünnepe utáni 9. vasárnap egy kilenc hetes témasorozat lezárása. Isten üdvtervének megvalósulásával és az egyház megszületésével az evangélium üzenete az egész világra kiterjedt, ezt az üzenetet közvetítette az egyházi év első fele Szentháromság ünnepéig. Az ezt követő kilenc vasárnap átfogó értelemben arról szólt, hogy Isten mindannyiunkat hív. A 9. vasárnap üzenete (Lukács 6,1-9. és 1. Korinthus 10,1-13.) ennek lezárásaként a kegyelmet nyert ember felelősségére mutat rá: mindazért, amit Istentől ajándékképpen kapott (mind a kegyelem által nyert lelki javakért, mind a földi életben kire-kire reábízott javakért és feladatokért), felelősséggel tartozik. A fennálló énekként ajánlott 95. zsoltár mellett (mely a levélrészletben említett ószövetségi történetre utal) a főénekről szólunk még. A 476. dicséret a 70. zsoltár parafrázisaként egy régi énekajánlásban is szerepel. A híres 18. századi Öreg Debreceni énekeskönyvben e dicséretnél szerepel az a további két dallamutalás, melynek alapján az ének ismeretlenebb (és valljuk be, kevéssé tetszetős) melódiája helyett két másik, ismertebb dicséret dallama közül választhatunk. Hasonló, történetileg és stílusát tekintve is átgondolt dallamcserével több régi, dallamát tekintve kevésbé szerencsés, de szövegében tartalmas dicséretünk kaphat esélyt a továbbélésre.

Énekrend a Szentháromság utáni 9. vasárnap igéihez:

Fennálló ének: 95,1,4. Jertek, örvendjünk mindnyájan/Mert ő Istenünk és Urunk

Derekas (fő) ének: 476,1-3 és 9-11. Siess nagy Úr Isten (a 256. vagy 380. dics. dallamára is énekelhető) vagy 119. Az oly emberek nyilván boldogok válogatott versei (pl. 1-4. vagy 37-40.)

Igehirdetés előtti ének: 246,1. Adj Úr Isten nékünk Szentlelket vagy más alkalmas ének

Ráfelelő ének: 338,1.Lelki próbáimban Jézus légy velem vagy 50,1,9. Az erős Isten uraknak Ura, esetleg más alkalmas ének

Záró ének: 67. Úr Isten, áldj meg jóvoltodból

(Szentháromság vasárnapjával vége szakad az üdvtörténeti ünnepeknek az a sorozata, mely egymásra épülve tematikailag is logikusan épült fel és a legtöbb egyházban – köztük kálvini egyházakban – ma is él. Hasznosnak tartjuk mindazáltal, ha a protestáns vonalon elsősorban Luther indítására kialakult, de óegyházi gyakorlatig visszavezethető, a Szentháromság-ünnep utáni vasárnapokat is tematikusan rendező perikópasorozat szerint egy-egy vasárnapra összeállított énekrendet közlünk. Ha ez nyilvánvalóan nem is illeszkedik a legtöbb református vasárnapi istentiszteletet meghatározó Bibliaolvasó kalauz tematikájához, mégis érdemesnek tartjuk ezt alapul venni. Ha másra nem, általános énekválasztási elvek leszűrésére bizonyára alkalmas lehet…)

Similar Posts