2005-10-05

Fekete Ágnes: Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, a műsor szerkesztőjét hallják. Nagyon szeretem nézegetni a Duna-parti fákat. A kimosott gyökerekben mintha valami feltárulkozó titkot látnék. A gyökérzet általában a fa titka. Csak sejtjük, hogy milyen óriási mély háló van egy-egy fa alatt, mennyi kacskaringós ágas-bogas gyökér. Nagyon szépek ezek a múltat jelképező képek. Mai műsorunkban titkos gyökereket feltáró embereket hallhatunk. A múlt erőforrásairól, máig ható emberekről fogunk beszélni. Először egy kiállításról lesz szó. Az elkövetkező szombaton este 5 órakor több látnivaló is várja az érdeklődőket a Ráday utca 28. szám alatti kollégiumban. Az intézmény 150 éves évfordulója alkalmából az ott tanult képzőművészek, köztük Fáy Aladár grafika-kiállítása nyílik meg, valamint egy történeti kiállítás hanganyaggal, régi fotókkal, Török Pál palástjával és rézládájával. A rendezvény tiszteletére a Magyar Nemzeti Bank egy ötezer forintos emlékérmet is kibocsátott. Most Németh Pált, a Bibliamúzeum munkatársát kérdezem a Ráday Kollégium történetéről.

Németh Pál: A Dunamelléki Egyházkerületnek korábban is volt teológusképzése Kecskeméten, de aztán Pest, illetve Buda fejlődésnek indult, és egyértelművé vált, hogy az ország szellemi vérkeringésének ez lesz a központja, és a reformátusság, a protestantizmus is megerősödött Budapesten. (Közismert ugyanis, hogy korábban, a türelmi rendelet előtt protestánsok nem lakhattak a fővárosban.) Ez idő tájt óriási fejlődésnek indult a város. Az akkori egyházi vezetés, élén Török Pállal, aki az ügy legmarkánsabb harcosa volt, akart egy főiskolát alapítani, ami a protestantizmus szellemi felvértezését szolgálta volna. Később a Teológiai Akadémia tervévé nőtte ki magát a törekvés.

Fekete Ágnes: Török Pálról mit tudhatunk?

Németh Pál: A Kálvin téri egyházközség lelkésze volt, kiváló tudós, ő lett a püspöke a Dunamelléki Egyházkerületnek, ő küzdött az egyházkerület szellemi felvértezéséért, ugyanis Kecskeméten és Nagykőrösön kívül nem volt szellemi központja. Nem volt kollégiumi nagykönyvtára. Debrecennek például ott volt a kollégiuma a maga nagy tradíciójával. A Ráday Könyvtárat is ő harcolta ki, azt, hogy meg lehessen vásárolni a családtól a teológia számára a köteteket. Kitartóan és rendíthetetlenül küzdött azért, hogy valami megvalósuljon.

Fekete Ágnes: Kikkel kellett egyébként küzdenie?

Németh Pál: Az egyházi maradisággal, amely az újat mindig nehezen fogadja. Török Pálnak hatalmas tervei voltak és nagy elképzelései, amikhez pénz kellett, a pénz pedig nehezen jött össze. Persze mindig voltak olyanok, akik pártfogolták. Sokszor magánéletének a kárára mentek ezek a nagy harcok. A küzdelmek elkoptatják az embert, az ügy előre megy, de az ember tekintélye megkopik.

Fekete Ágnes: Rögtön a Ráday utcába telepedett a kollégium?

Németh Pál: A Kálvin téren indult meg az oktatás és csak később vásárolták meg ezt a területet a Köztelek utca és a Ráday utca sarkán. Itt egy dohánygyár volt eredetileg. A Pál utcai fiúkban is szerepel ez a rész, erre mennek a fiúk hazafelé.

Fekete Ágnes: A filmben is szerepel, hogy itt szívják el a szivart.

Németh Pál: Azt hiszem, a Biblia Múzeum részén lehetett ez a jelenet. A Kálvin téren indult meg az oktatás, megnyertek egy nagy személyiséget az oktatás ügyének: Ballagi Mórt, aki egy rendkívül érdekes sorsú ember, zsidó vallásban született, abban nevelkedett, tudományos teljesítményt nyújtott már akkor, bibliafordítást végzett. Áttért a református vallásra. Két tárgyat is tanított a teológián: dogmatikát és Ószövetséget. Meghatározó személyisége volt a teológiának, liberális felfogású tudós volt, a korabeli divat szerint.

Fekete Ágnes: Hogyan fogadta akkor ezt az egyház?

Németh Pál: Akkor az asszimiláció természetes dolog volt mind a reformátusok részéről, mind a zsidóság részéről. Vigyázzunk! Ez kétoldalú folyamat volt. Ballagi Mór az asszimiláció híve volt, rendkívüli hatású, szótáríró. A kultúrpolitikában is komoly embereket indított el, például Goldzieher Ignácot pártfogolta, aki nagy szeretettel emlékezik meg róla, és ez a szeretet át is ragadt Goldzieherről a református egyházra. A keresztyén szót mindig "ty"-vel írja a műveiben. Goldzieher tanította a héber nyelvet a teológián.

Fekete Ágnes: Ki lesznek állítva ezek a régi dokumentumok?

Németh Pál: Persze. Nagyon sok minden fog szerepelni a tervek szerint, nem egy kamarakiállitás lesz.

Fekete Ágnes: Hogyan alakult azután az élet?

Németh Pál: Ballagi mellett megjelent egy másik teológus, aki egyháziasabb volt, tradicionális dogmatikát művelt: Filó Lajos. Komoly vitába keveredtek egymással, ez volt a híres Filó-Ballagi vita. Az iskolalapban megjelent egy cikk, ami nagyon racionálisan beszélt Krisztus feltámadásáról. Erre írt egy választ Filó Lajos, melyben védelmezte a feltámadásban való hitet. Ballagi ezt az álláspont a középkorból feltámadt skolasztikának ítélte, és bírálta egy kis könyvben, amire Filó egy nagy művel válaszolt: A keresztyén hit védelme. A vita normális keretek között folyt, jól megmutatta azt az óriási különbséget, ami ebben a két szemléletben megvolt.

Fekete Ágnes: Akkor a teológia nem annyira egyháziasan indult igazából?

Németh Pál: Szigorú történeti kérdéseket tettek fel. Ez érthető, nem vagyok híve annak, hogy a liberalizmust egy kézlegyintéssel intézzük el, mert az egy komoly tudományos erőfeszítés volt, tisztességes szándékkal. Az egy más kérdés, hogy az egyház bizonyságtételét és igehirdetését kevéssé segítette elő. De Ballagi nem állt egyedül, az akkori legmodernebb felfogást képviselte. Filóék érezték ennek a kevés voltát, hogy nem lehet ilyen módon kérdezni. Ugyanis a teológiában nem annyira a válaszok az érdekesek, hanem a helyes kérdésfeltétel. Mindent nem kérdezhettünk meg édesanyánktól sem.

Fekete Ágnes: Tényleg ez a kérdés a teológiában, hogy tudomány-e vagy gyülekezetépítő tudás.

Németh Pál: Ez örök probléma. Sarkadi professzor sírkövét avattuk fel, ő mindig a praxisra tette a hangsúlyt. Szükség van teológiára és szükség van tudományos teológiára ettől függetlenül.

Fekete Ágnes: Mondhatjuk, hogy az egész teológiára rányomta az indulás a bélyegét? Tehát az, hogy egy erősen liberális ember határozta meg a dolgokat.

Németh Pál: Abban a korszakban a teológia liberális volt, viszont nem maradt ilyen, mert ahogy külföldön is más irányok jelentek meg, ugyanúgy nálunk is megjelentek egyházépítő missziós irányzatok: gondoljunk Szabó Aladárra, aki filozófiát tanított és pedagógiai tárgyakat, de a belmissziónak harcos híve volt. A belmissziós törekvések az egyháztól elidegenedett embereket próbálják visszaszerezni az egyház számára.

Fekete Ágnes: Amennyire én tudom, a teológián párhuzamosan voltak olyanok, akik a belmissziót pártolták, és olyanok, akik nekik ellentmondtak. Így volt ez?

Németh Pál: Gyakorlatilag a XIX. század végére, XX. század elejére elégedetlenség alakult ki azzal kapcsolatban, amit a teológia művelt, illetve azzal, ahogy az egyház és a teológia egymáshoz viszonyult. Elég korán megjelent a történelmi kálvinizmus is Sebestyén Jenő személyével, ami Hollandiában Kuyper Ábrahám nevéhez fűződik. Ez is egy missziói irányzat volt, úgy gondolták, hogy az egész társadalmat kell a keresztény szemlélettel átitatni. Kuyper, Hollandia miniszterelnöke, pártot alapított, itt Magyarországon ez nem történt meg, de Sebestyén Jenő is folytatott társadalomformáló tevékenységet. Karakteres egyéniség volt, részt vett az SDG megszervezésében, a Kálvin Szövetség munkájában, maga is alapított társaságot, közéleti publicisztikát folytatott.

Fekete Ágnes: Az elmúlt rendszer dolgait nem lehet elhagyni, még akkor sem, ha erről nagyon nehéz beszélni.

Németh Pál: Nem olyan gyorsak a változások, mint ahogy a politika változik. A folyamatosság igénye erős. Az akkori egyházvezetés, ami lojális volt az akkori kormányhoz, úgy alakította a dolgokat, hogy olyan emberek kezébe kerüljenek fontos pozíciók, akik hasznosak voltak a számukra. Sebestyén Jenő nyugdíjba vonult már korán. Az a lelkészi karakter, amely minden nehézség ellenére is hűséges volt a református egyházhoz a kommunista érában, az az ő keze alatt fejlődött és edződött meg. Mert a barthianizmus nem vértezte fel a lelkészeket, inkább a helyzet elfogadására indította őket. Maga Barth is erre biztatott.

Fekete Ágnes: Barth Károly egy nagy svájci teológus volt és nagy hatást gyakorolt több magyar teológusra is.

Németh Pál: Barth Károly mindenkire elemi hatással volt, aki nála tanult Svájcban. És sok ilyen volt, közülük is legkiválóbb volt Nagy Barna, akit Barth is, mint legtehetségesebbet emlegetett. Ő sárospataki származású volt, itt tanított a teológián, de szegény kinyíródott a politikai harcokban és végül kitették a pesti teológiáról. Az Isten dolgaiban járók előbb-utóbb eljutnak arra az alapvető igazságra, hogy ami velünk kezdődik, csak velünk, az mindig be is fejeződik velünk. Az egyház élete viszont nem abból áll, ami velünk kezdődik és nem velünk végződik. Az az igazi teológiai tudomány, aminek előzménye van, aminek mélyen vannak a gyökerei az egyház életében és nem mi találtuk ki, nem velünk kezdődik, hanem valahonnan vettük, az atyák tudásából, életéből vettük át, és velünk nem fog befejeződni, mert az utódaink is ugyanazt fogják vallani. Tehát az egyház életének fő folyama ez. A szokásnak, a magyar teológiának rákfenéje mindig az volt, hogy volt egy tehetséges fiatal, kiment ösztöndíjra külföldre egy-két évre, ott egy szeletet látott az akkor éppen ott művelt teológiából, hazajött és ezt a szeletet abszolutizálta. Nyugdíjba ment, és nem volt folytatója. Ami vele végbement, be is fejeződött vele. És akkor jött egy újabb fiatal egy másik egyetemről egy másik szelettel és azt abszolutizálta. Nem volt stabilitás a teológiába. Legalább a bírálat szintjén viszonyulni kell az elődeinkhez.

Fekete Ágnes: Nemrég nevezték ki a Magyarországi Református Egyház Szeretetszolgálata élére Czibere Károlyt. Egyik fontos terve neki is éppen a gyökerek felkutatása, a diakonisszák, a háború előtti diakóniai élet még létező erőinek megkeresése.

Czibere Károly: Szatmári családból származok, kemény nyakas kálvinista családból. Nálunk teljesen egyértelmű és magától értetődő volt, hogy a református gimnáziumban tanulunk az öcsémmel együtt. 1987-ben mentem oda és négy szép évet töltöttem el ott.

Fekete Ágnes: Az még különleges idő volt akkor. Ez volt az egyetlen református iskola, gondolom ennek a nyomai ott vannak.

Czibere Károly: Élnek bennünk olyan emlékek, amikor a március 15-ét ünnepeltük egészen más feltételek mellett. Májusban egy baráti kör találkozóján vettem részt, ahol régi tanáraimmal tudtam találkozni, nagyon megható volt, régen nem jártam már a Kollégiumban, jó érzés volt. Az első élmény, amikor beléptem, az volt, hogy azok a fák, amik akkor még csenevész bokroknak tűntek, mára kinőttek az épületből. Lenyűgöző volt.

Fekete Ágnes: A kinevezés nagy kihívás?

Czibere Károly: Igen. Szociálpolitikus vagyok, korábban a szociális minisztériumban is dolgoztam, illetve a szociális tárca kutatómódszertani háttérintézményét vezettem. A szakterületen maradva már az egyház ügyeit segítve tudok ebben a székben ülni. Egyelőre még csak tanulok, de azért elég határozott elképzeléseim vannak. A református egyház diakóniáját alapjairól kell újragondolni. Látok nagyon jó embereket, ragyogó elméket, jó műhelyeket, csak sok esetben ezek valamilyen oknál fogva nem valósultak meg, vagy elakadtak. Alapvetően diakónia alatt a gyülekezeti diakóniát értem. Igehirdetés mellett a szeretetszolgálat nélkül nincs hit, nincs élet, nincs cselekvő gyülekezet. Tűnjön fel, ha valaki nem jött vasárnap istentiszteletre, látogassák meg, kísérjék figyelemmel, hogy ki az, aki leesett a lábáról.

Fekete Ágnes: Ez az a dolog, ami a rendszerváltás óta történt, és nem mindig pozitív. Azelőtt én is részt vettem ifjúság tagjaként, mentünk mosdatni Dunaalmásra, Őrbottyánba, tehát nagyon meleg volt a kapcsolat az intézményi diakónia és a gyülekezet között. Ma nagyon kevéssé vannak ezek a lelki szálak meg.

Czibere Károly: Ennek nagyon sok oka van. Az adományok is csökkentek, a gyülekezet teherbíró képessége is csökkent, növekedett az állami szerepvállalás a gondozásban, sok esetben professzionalizálódott az ellátás. Nem szabad, hogy a jogszabály vagy a finanszírozási logika befolyásolja, determinálja a szeretetszolgálatról való gondolkodásunkat. Az egyháznak a saját szeretetszolgálati értékeit, melyek mindig is voltak és lesznek, mindig is el kell tudnia mondani. A köz érdekében igen is fel kell szólalnia nagysúlyú társadalmi kérdésekben, hiszen ez kötelessége.

Fekete Ágnes: Sokszor azt gondolják ugye, hogy szolgáljunk, a selejtes termékeket javítsuk ki, de a gép működésébe nem szóljunk bele. Ez azért fals.

Czibere Károly: Ez az állam és az egyház szétválasztásának, viszonyának rossz értelmezéséből fakad. Természetesen sokan szeretnék, ha ez így lenne, de a társadalom mint közösség számára vannak olyan értékek, amelyeknek mint közjavaknak a sorsa az egyház számára nem lehet közömbös. A saját értékrendszere alapján nem csak, hogy kifejezheti, hanem kötelessége, hogy ezekben a kérdésekben elmondja a véleményét. Ilyen értelemben kell, hogy az egyház politizáljon, de nem pártpolitikai értelemben. A pártpolitika silányította a politika valódi értelmét, ami a közjóról való közös beszédet, együttműködést és együttgondolkodást jelenti.

Fekete Ágnes: Mostanában sokat lehet hallani a finaszírozási problémákról, pénzelvonásokról. Mi a helyzet jelenleg?

Czibere Károly: Utólagos finanszírozásban is vannak akadozások. Nagyon ritkán érkezik meg időben a normatíva. Nyár közepén előfordult egészen jelentős, több hetes csúszás is.

Fekete Ágnes: Fizetést is nehéz ilyenkor adni.

Czibere Károly: Nehéz, majdhogynem lehetetlen. A miniszterasszony üdvözlendőnek ítélte meg az egyházak térnyerését a szociális ellátásban. Két dolgot mindenképpen el kell mondani. Az egyház az elmúlt évtizedben öt intézményt vett át az önkormányzatoktól, tehát semmiképpen nem igaz az, hogy ez tömeges jelenség lenne. Az egyházi intézmények számára nagyon fontos az a bizalmi tőke, ami miatt hozzánk jelentkeznek. Ezt a bizalmi tőkét az egyházi intézmények semmiképpen nem kockáztathatják, hiszen egyik legfontosabb értékük. A másik kérdés a kiegészítő normatíva kérdése. Próbáljuk most már átnevezni fenntartói támogatásnak, hiszen arról van szó, hogy az egyházak ugyanannyit kapnak, mint az önkormányzatok. Mind a ketten két jogcímen, közpénzből normatívát és – ezt kiegészítendő – fenntartói támogatást kapnak. A kérdést tehát nem úgy kell felvetni, hogy az egyházak miért kapnak annyit, mint az önkormányzatok, hanem úgy, hogy ezt a feladatot a nem államiak kevesebb forrásból hogyan tudják ellátni. Három nagy szektor van: önkormányzati, egyházi, nem állami szektor. Az, hogy az egyházi fenntartói támogatást támadások érik, ezt a kérdést rejti el. Indokolatlanok a támadások az egyházakkal szemben. Manipulációs lehetőség rejlik abban a kifejezésben, hogy kiegészítő normatíva. Ki kell egészíteni? Mit kell kiegészíteni? Hova kell kiegészíteni? Például most szeptember 30- ig van határidő, október elején a tárca már tudni fogja, hogy jövőre, 2006- ban hány férőhellyel lehet számolni. Tehát a tervezést meg lehet nyugodtan csinálni, a probléma az, hogy alul volt tervezve a költségvetés. Az egyházat használták fel arra, hogy bűnbakot keressenek.

Fekete Ágnes: Hallhattuk, hogy a gyülekezeti diakónia az egyik terv, milyen tervek vannak még?

Czibere Károly: Számtalan szebbnél szebb terv van, csak bírjuk majd erővel. Nagyon fontos lenne a gyülekezetek számára a családokat segítő, támogató szolgáltatások kiépítése. Amit ők elképzelnek és a gyülekezeti gyakorlatba be tudnak illeszteni, abban próbáljuk őket segíteni. Ezek módszertani, szakmafejlesztési szolgáltatások. Egy másik elképzelés az lenne, hogy pótoljuk azt a hiányt, hogy ma keveset emlékezünk a nagy elődökre, a háború előtti vívmányokra.

Fekete Ágnes: Az épület, ahol vagyunk, a Bodoki család adománya a diakonisszáknak. Itt vannak a falakban ezek az emberek, lehet ezt mondani, ők odatették az életüket. Fontos erről beszélni, a lelkületet kicsalogatni.

Czibere Károly: Így van. Amíg még a diakonisszák közöttünk vannak, a Bodoki család leszármazottjai közöttünk élnek, át kell tanulmányozni a hagyományt, meg kell nézni, hogy hogyan és mi menthető át a mai diakóniába. Az az erkölcsi alapállás és keresztyén lendület, mely őket jellemezte, a mai időszakban nagyon fontos lenne. Kamatoztatva ezt a hagyományt az élő hit fog jó gyümölcsöket teremni.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát!
"Bűneinket maga vitte fel a fára!" 1Péter 2,24

Mai műsorunkban elhangzott, hogy az Istenről való gondolkodásunk sarkalatos pontja a kérdésekben van. Ha jó kérdéseket tudunk feltenni, akkor jó úton haladunk a megértésben. Eszembe jutottak megint csak a gyerekrajzok. Egyik gyerekünk rendre úgy kezdi az alkotást, hogy húz egy zöld vonalat alulra, és egy kék vonalat felülre. Ez ennek a világnak a kerete a számára. Nem lehet kérdés tárgya, hogy vajon miért van a fű alul, és miért van az ég felül. De ha jobban belegondolunk, a lent és a fent mindannyiunkban nagyon mélyen benne élő valóság. A pince a sötét dolgok helye. A gyökér, a mély vizek az életnek azok az elemei, amelyek jó és rossz értelemben egyaránt valami elrejtett, valami nem mindenki előtt nyilvánvaló dolgot mutatnak. A mélység és a bűn jele minden, ami lent van. Ha tekintetünket a csillagos égre vetjük, Istenre gondolunk. A hegyek, a virágok felfelé törnek, és ez nincs másként sohasem. Érdemes a gyerekrajzok képvilágából kiindulni, mert egy egészséges világlátást, a dolgok elfogadását mutatják éppen azok a kis emberek, akik örökké kérdeznek. Hol van Isten? Hogyan fér bele a templomba? – és így tovább. Érdemes jó kérdéseket feltenni. Nem jó kérdés az, hogy "Ugyan hol vannak az én bűneim? Én jót akartam örökké…" Nem jó kérdés az, hogy "Ugyan hol van az a hely, ahol elveszik a bűnt?" Ezt a kérdést vagy a bíróságon, vagy mindenki a maga lelkiismeretében rendezi el. Jó kérdés az, hogy mi is van itt lent? És ki is van fent számomra? Akkor merünk igazán letekinteni, ha előbb feltekintünk. És akkor látjuk értelmét felnézni, ha megrettentünk attól, ami lent van. Mint Péter, aki a nagy halfogás után azt mondta Jézusnak: Eredj el tőlem, mert én bűnös ember vagyok. A vizek mélységei felett úr Jézus ugyanakkor úr a lélek mélységei fölött is. Mi van a lábam alatt? Esetleg eltaposott emberek? Vagy olyanok, akiken átléptem? Milyen érzések vannak bennem a mélyben? Nem őrjítő lelki kutakodásra gondolok. Inkább valami egyszerű tükörbe nézésre. Rossz gondolatainkat és érzéseinket Jézus felemeli, kihozza a mélyből és felviszi a fára, ha engedjük. Óriási élmény ha képesek vagyunk lelkünkben is megélni a lent és a fent erejét. Isten kinyújtja kezét, és felemel minket mindazzal együtt, ami lelkünk mélyén van. Persze meg lehet kérdezni, hogy miféle pszichológia ez. Auditálás, tréning és egyéb lelki gyakorlatok. De ha a maga egyszerűségében megéljük ezt a mondatot a gyerekrajzok világos geometriájával, hogy maga felvitte bűneinket a fára, akkor bennünk történhet valami átalakulás. Nem én kuporgatom bajaimat többé, félelmeimet, gyászomat és minden egyéb kétségemet, hanem mintegy kinyújtott tenyérben tartva engedem, hogy Isten elvegye. Csak a Mennyei Atya képes arra, hogy átvegyen rólunk terheket, mert ő fent van, mi pedig itt lent.
Ámen

Énekajánló – 2005. október 16.

A Szentháromság után 20-24. vasárnapok csak olyan években kerülnek sorra, amikor viszonylag korai időre kerül a Húsvét ünnepe. Ezekben az években ugyanakkor a Vízkereszt utáni vasárnapok száma rövidül meg. A Szentháromsági időnek ebben az utolsó előtti szakaszában a 21. vasárnapon a hívő, Isten előtti élet egy-egy jellemzője emelkedik ki; ezen a vasárnapon a hit harca. A János 4,46-54. versei szerint vett evangéliumi történetben a Krisztusba vetett, halálon is győzedelmes hitről, az Efézus 6,10-18. szerinti levélrészletben pedig a hit fegyvereiről olvashatunk.

Énekrend a Szentháromság utáni 21. vasárnap igéihez:

Fennálló ének: 119,29. Hiszem, te vagy az én örökségem

Derekas (fő) ének: 239. Úr Jézus, hozzád kiáltok

Igehirdetés előtti ének: 234,1. Jer, kérjük Isten áldott Szentlelkét

Ráfelelő ének: 130,4. Izráel az Istenben vesd reménységedet

Záró ének: 272. Mind jó, amit Isten tészen