2006-01-25

Fekete Ágnes: Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, a műsor szerkesztőjét hallják. Kamasz koromban gyűjtöttem a gyökereket, míg aztán a hangos szúsercegést hallva, az egész gyűjteményt kidobták a szüleim. A gyökerek nagyon különleges kacskaringókat tudnak leírni, magukba tudnak növeszteni köveket, ráncossá tekerednek – szépek. Pontosan úgy, mint lelkünk gyökerei. Mi, reformátusok is megdöbbentően gazdag gyökérzettel bírunk. Ha felcsendül egy zsoltár, a nagyszülők hite egészen maivá tud válni. Szenczi Molnár Albert öröksége ez, akinek néhány napja ünnepeltük halála évfordulóját. Németh Pállal, a Biblia Múzeum munkatársával és Szabó András történésszel, Szenczi Molnár kutatójával beszélgettem.

Németh Pál: Sokáig nem tudták pontosan, hogy mikor halt meg Szenczi Molnár Albert. Azt tudták róla, hogy 1634 januárjának első felében egy pestisjárvány áldozata lett. Később került elő egy dokumentum, amely pontosan igazolta, hogy mikor halt meg. A Kolozsvári Unitárius Kollégium Levéltárában találták meg azt a harangozási listát, amely a pestisjárványban elhunytak neveit tartalmazta. Szenczi neve azért szerepelt ezen a listán, mert csak az unitárius templomnak volt harangja. Január 18- án harangoztak érte először, tehát valószínűleg 17-én halt meg. Élete nyitott könyv előttünk, mert több mint 20 éven át vezetett naplót. Hirtelen hagyta abba a naplóírást, de akkor már ismert embert volt.

Fekete Ágnes: Mit szeret Szenczi Molnár Albertben?

Szabó András: Valójában egy nagyon tehetséges ember életét kutatom. A naplójával foglalkoztam a legtöbbet. Nyilvánvalóan ez a gyerekkoromból is jön: lelkészgyerek vagyok, hozom magammal a zsoltárok ismeretét.

Fekete Ágnes: Tudnál izgalmas részleteket idézni a naplóból?

Szabó András: Sokat szokták idézni a sikertelen lánykérések történetét. Azért is volt rendkívüli az élete, mert nem jött haza Magyarországra külföldi tanulmányai után.

Fekete Ágnes: Ez ma is sokszor megtörténik.

Szabó András: Igen, de ez akkor nem volt szokványos. Manapság nincs abban semmi rendkívüli, ha valaki 30 éves korában még egyetemista, és akkor sem akarja abbahagyni, de abban az időben a magyar diákok egy-két év után hazajöttek. Szenczi Molnár Albert ezt nem tette, Németországban szeretett volna maradni, és ott alkotni magyar műveket. Az egyháza és népe számára akart könyveket alkotni. Nyilvánvalóan meg akart nősülni, és ahogy telt az idő, egyre korosabb lett, de mivel nem volt semmije, szegénylegény volt, ráadásul idegen, ezért nagyon nehéz helyzetben volt. Három esetről tudunk a naplóból, amikor megkérte valakinek a kezét. Az első lánykérés után idegösszeomlása is volt, erről sokat ír, talán ez a legérdekesebb része a naplójának.

Fekete Ágnes: A legtöbb ember arról ismeri, hogy a zsoltárokat versbe szedte.

Szabó András: A puritánok hozzák be énekeskönyvként a genfi zsoltárkönyvet, majd a református énekeskönyv szerves részévé vált. Ez már jóval a halála után történik. Nehéz dolga volt, főleg a francia dallamok miatt. A hagyományok is ellene szóltak, hiszen a 17. század végén a graduálok éneklése volt népszerű.

Zene: Zsoltár – Úr Isten az én imádságom

Németh Pál: Nagyon sok mindent tett. Különböző helyeken volt vándordiák, többek között Göncön is, akkor került kapcsolatba Károli Gáspárral. Ő volt az a bizonyos kisfiú, aki a nyomdai előkészítésben segített a nagy bibliafordítónak. Ő vitte a kéziratot, illetve a korrektúrapéldányokat a bibliafordító és a nyomda között. Nagyon sok előszót írt, nem csak a saját, hanem mások műveihez is. Ezekben saját magáról és gondolatairól vall. A magyar református nép sorsát, az európai kultúrához való integrálódását mindig szem előtt tartotta, tudatosan művelte őket, a megfelelő műveket tudatosan hozta létre. A késő református humanista műveltségnek egyik kimagasló képviselője lett. Mit hozott létre? Egy latin-magyar, magyar- latin szótárt, amit háromszor adtak ki még Szenczi életében. Mindig bővítette, szinte enciklopédiává szélesítette ki. Írt magyar nyelvtant, a Magyar Grammatikát. Bár nem ez volt az első, hiszen Sylvester János már írt egyet, de ő azt nem ismerte. Ő mutatott rá arra, hogy a magyar nyelv nem rokona a hébernek, hiszen addig azt hitték külföldi nyelvtudósok is, hogy az ungarus szó bibliai eredetű, és a két nyelv rokon. A zsoltárfordításról már volt szó. A Biblia revíziója: két Biblia-kiadást tervezett sajtó alá. Ő fordította le Kálvin Institutioját, keveset beszélünk erről. Bethlen Gáborban ő látta meg a nagy fejedelmet, az ő javaslatára fordította le az Institutiot. Tőle származik az a fordítási megoldás, amit újra és újra visszahoznak, mivel az institutio szót nem rendszernek, hanem tanításnak fordította.

Szabó András: Nehéz dolga volt Szenczi Molnárnak, amikor egy ennyire bonyolult teológiai, filozófiai tartalmat próbált a korszak magyar nyelvén kifejezni. Talán ez lehetett az oka annak, hogy fordítása végül is nem ment át a használatba, hiszen aki iskolában tanult, tudott latinul, így Kálvint latinul olvasta. Egyszer jelent meg a fordítás, és érezhetően birkózott a nyelv ezzel a teológiai, filozófiai mondanivalóval.

Fekete Ágnes: Mit tudunk a teológiájáról? Elhangzott, hogy ez már a reformációnak egy új korszaka, tehát neki már magától értetődő volt. De mit jelentett akkor az, hogy valaki református.

Szabó András: Az akkori református teológiának két jelentős irányzata volt: az egyik az ortodox irányzat, amelyhez a heidelbergi egyetem és a genfiek tartoztak, Kálvin utóda, Béza Tódor. Ez meglehetősen konzervatív irányzat volt, hithű kálvinista. Volt egy másik irányzat, amelyhez egy német főiskola tanárai tartoztak. Érdekes, hogy Szenczi Molnár Albert egyik teológiai irányzat mellett sem tette le a voksát. Mindkettő hatással volt rá, képviselőikkel kapcsolatot tartott, leveleztek. De nem döntött igazán, és ez jellemző volt rá: nem ment bele a megosztó vitákba, hanem igyekezett megtartani mindenkivel a jó kapcsolatot. A puritán mozgalom hatásai már 1620-ban érezhetőek és ezek Szenczi Molnárt is elérik. A heidelbergi konzervatív teológusoktól is fordított, és azokkal is jó kapcsolatban volt, ugyanakkor a puritán irodalmat is elkezdte fordítani. A Praxis pietatist például ő kezdte el fordítani németről magyarra, majd összetalálkozott a fiatal Medgyesi Pállal, aki pedig angolból fordította, és akkor rábízta ezt az egész munkát.

Németh Pál: Kellemetlenségei voltak abból, hogy kálvinista volt. A strassbourgi egyetemről eltávolították emiatt a lutheránusok. Mint kiváló diákot, ellátták ugyan ajánlólevelekkel, de nem tűrték meg. Ezután vándorútra indult, Svájcba ment, Genfbe. Hosszan beszélgetett Béza Tódorral, majd onnan továbbment Rómába. Kapcsolatba került az ott tanuló magyar diákokkal, akik elvitték egy lakomára a pápa palotájába, amin feltehetőleg VIII. Kelemen is részt vett. Heidelbergbe tért vissza, ami a kálvinizmus szellemi fellegvárának számított. Ez a kor a hitviták kora volt, mindenki készen állt a vitára. Ő azonban nem volt egy hitvitázó alkat. Hunyadi Mátyás korának kultúráját látta maga előtt példaként. A távoli ősei szolgálták is a Hunyadiakat katonaként. Egy új Mátyást látott meg Bethlen Gáborban. Valószínűleg felhasználta Bethlen Szenczit kultúrpolitikai célokra. A nagy szellemi összefüggések embere volt, és műveivel alapot vetett a magyar református művelődés számára. Határozottan képviselte a kálvinista irányt, de nem volt harcos kálvinista abban az értelemben, hogy nem leste, hogy hol van alkalom nagy vitára.

Zsoltár: 42. Mint a szép híves patakra

Fekete Ágnes: Világjárók ma is vannak. Ma is akadnak köztünk olyan elhívott emberek, akik úgy érzik, hitükből következően idegen földeken kell dolgozniuk. Miskolcon egy missziói kibocsátáson vett részt Karcsai Nagy Éva.

Karcsai Nagy Éva: A miskolc-tetemvári református templomban Keszi Krisztina orvos-misszionárius kibocsátó ünnepsége után beszélgetünk Krisztinával, aki középkorú, törékeny, bár szívós embernek tűnik. Nagyon egyszerű, ősz haja van, de mosolygós. A barátai közül néhányan őrültségnek tartották, hogy ezt a munkát elvállalta. Zambiába készül, és így az első orvos-misszionárius lesz ezen a kis helyen.

Keszi Krisztina: Volt, aki azt mondta, hogy miután Angliában diplomát szereztem, őrültség ilyen helyre elmenni, de én nem akarok karriert befutni, sok pénzt keresni. Tudom, hogy veszélyes ez a vállalkozás, mert én magam is beteg lehetek, de bármi történjék velem, azt Isten beletervezte az életembe. Zambiában kukoricatárolókban adják a védőoltásokat. Ott nem európai körülmények között kell élni, dolgozni. Ugyanakkor biztos, hogy a betegek éreznek valamit a lelki többletből. Az ott dolgozó missziói nővérek mesélték el, hogy mivel ez egy kisebb rendelő, ahol azért fekvőbeteg- ellátás is folyik, ezért mindig elmondják, hogy nem tudnak igazán segíteni, ajánlják, hogy menjenek el egy jobb, felszereltebb kórházba, de sokszor a beteg ezt elutasítja, mert AIDS-beteg, és úgyis hamarosan meghal, és itt legalább imádkoznak érte, szeretik, és emiatt a többlet miatt nem megy tovább egy felszerelt helyre.

Karcsai Nagy Éva: Folyton az jár az eszemben, hogy hogyan mer ilyen missziót vállalni.

Keszi Krisztina: Hadd mondjam elöljáróban, hogy én sem erős, sem bátor nem vagyok, bár ezt a címkét sokszor rám akarták már ragasztani, de mindig mindenkinek csak azt mondhattam, hogy én nem bátor vagyok, hanem engedelmes. Azon az úton megyek, amiről hiszem, hogy Isten rendelte a számomra. Az egyik áldó Ige arról szólt, hogy ha majd hegyeket látok, akkor gondoljak arra, hogy a hegyek meginoghatnak, de Isten hűsége nem inog meg.

Karcsai Nagy Éva: Ugorjunk egy kicsit vissza a múltba! Hol praktizált eddig?

Keszi Krisztina: A Semmelweis Kórházban dolgoztam a szakvizsgámig, belgyógyászatból szereztem szakvizsgát, utána pedig a 25-ös felnőtt körzetben dolgoztam 20 éven át. Aztán megértettem azt, hogy tovább kell mennem, Afrika szegényei felé fordulni, és ott segíteni.

Karcsai Nagy Éva: Annál is inkább megérti a szegény embereket, mivel egy többgyermekes családban született, ha jól tudom.

Keszi Krisztina: Nálunk csak egy kenyérkereső ember volt. Az hasznos volt a számomra, hogy nem kaptam meg mindent azonnal gyerekkoromban, ennek mostanában is sokszor láttam hasznát.

Karcsai Nagy Éva: Két éve készül erre a misszióra.

Keszi Krisztina: A hivatalos felkészítés Kanadában kezdődött, ahol először az idegen kultúrában való szolgálatra készültünk. Tavaly Angliában, Liverpoolban tanultam, "trópusi betegségek és közegészségügy" témában szereztem diplomát, de a hivatalos felkészülés és felkészítés mellett Isten is oktatja a maga tantárgyait. Angliában azt tanítgatta, hogy ha erőn felül kell terheket hordozni tartósan, hogyan lehet megmaradni hűségben úgy, hogy az ember ne fáradjon bele, ne szürküljön bele az egészbe. Örömre tanított, arra, hogy minden nehézség ellenére legyen öröm a szívünkben.

Karcsai Nagy Éva: A kibocsátó ünnepségen utalt arra, hogy amikor megkeresztelték, a lelkész szinte megjósolta, hogy mi lesz életének folytatása.

Keszi Krisztina: 1952-ben születtem és még ebben az évben meg is kereszteltek Ózdon. Az édesanyám ezzel azt is kockáztatta, hogy esetleg kenyérkereset nélkül marad a hattagú családunk. Ünneplő gyülekezetről szó sem lehetett, a templomban édesanyámon és rajtam kívül csak a lelkész volt. Azt kérte Istentől, hogy áldjon meg olyan élettel, amilyen a templomot bevilágító gyertyáké, hogy életem a sötétben élők számára világító fény legyen.

Fekete Ágnes: Mai műsorunk a hónap utolsó adása, így egy református istentiszteletbe kukkantunk bele. Az elmúlt vasárnapi Kalocsán elhangzott igehirdetésből hallgatunk részleteket. A lelkész Hunyadi János. Máté evangéliuma 8. részéből a következő történetet magyarázza:

”Amikor Jézus betért Kapernaumba, egy százados járult elé és ezt mondta: "Uram, a szolgám bénán fekszik otthon, és szörnyű kínjai vannak." "Elmegyek, és meggyógyítom." – felelte neki Jézus. A százados tiltakozott. "Uram, nem vagyok méltó arra, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szót szólj, és meggyógyul a szolgám." Jézus elcsodálkozott: "Bizony mondom nektek, senkiben sem találtam ilyen nagy hitet Izraelben."

Hunyadi János: Két helyen olvashatjuk az Újszövetségben, hogy Jézus elcsodálkozott. Olvastuk ebben a történetben, amikor egy pogány százados Izraelt megszégyenítő hitről, szeretetről és alázatról tesz bizonyságot. Ezzel szemben, kontrasztként olvassuk Márk evangéliumában, a hatodik rész hatodik versében, amikor Jézus Krisztus elkezdi földi működését: "Csodálkozott is hitetlenségükön." Mi lehet szörnyűbb annál, mint amikor Isten Fia csodálkozik el a hitetlenségen?! Elgondolkodtam azon, ahogy engem ismer az Úr: vajon min csodálkozna el az én életemben? Jó, ha ezt mi is magunkra tudjuk venni: Mit szól vajon Jézus a mi hitünkhöz, talál-e hitet a földön, amikor eljön? Ezzel ellentétben: mi lehet annál felemelőbb, mint amikor Isten Fia elcsodálkozik valakinek a hitén? Miért is csodálkozott el Jézus Krisztus ennek a pogány, római századosnak a hitén? Ez a százados minden szakadék ellenére szereti a szolgáját. "Uram"-nak szólítja Jézus Krisztust. "Uram, a szolgám bénán fekszik otthon, és szörnyű kínjai vannak." Annyira szép, szinte megkönnyezni való ez a lehajlás, ez a szeretet. A százados gondoskodó, szerető és kedves ember volt. Nem volt egy tipikus főnök, nem volt egy tipikus gazda. Ma az a hang érvényesül, annak a kísértése ül rajtunk, hogy mindig csak magunkkal törődjünk. Arra buzdít minket ez a hang, hogy csak a saját dolgainkkal, problémáinkkal törődjünk. Mindig visszatükröződik a sátáni kérdés: "Vajon őrizője vagyok-e én az én atyámfiának? Miért érdekelne a másik nyomorúsága, szerencsétlensége? Elég nekem a magam baja!" Ez a római százados példája lehetne minden gazdának, mindenkinek, aki alá mások vannak rendelve. Ha egy nő gyermeket akar vállalni, akkor bizony kockára teszi a munkahelyét, sokszor éhbérért dolgoztatnak embereket, egy-egy hosszantartó betegség veszélyes lehet a munkahelyünkre. Hol az empátia, a lehajlás, az, hogy fontosak vagyunk egymás számára? Ez a római százados elsősorban testvére, barátja volt a szolgájának. Noha teljesen más volt a sorsuk, származásuk, társadalmi helyzetük, anyagi körülményeik, mégsem ezek határozták meg a százados szolgájához való hozzáállását. Ha a magunk háza táján maradunk, akkor mondhatjuk, hogy mi magunk is kategóriákat állítunk fel, és megpróbáljuk ezekbe a kategóriákba belesorolni az embereket. Azt mondja a százados Jézusnak: "Uram, a szolgám bénán fekszik otthon, és szörnyű kínjai vannak." Az a csodálatos ebben, hogy egy rabszolgáért könyörög a római százados. Közbenjáró imádsággal könyörög egy másik emberért. Mintha a saját életéről lenne szó, egy picit máris kezd a történetben Krisztus tükörképévé lenni. Milyen volt Jézus, és milyen mind a mai napig? Olyan ember volt, aki meg tudott indulni, és tudott sajnálatot érezni a szerencsétlen emberek iránt, nem volt személyválogató. Azt olvassuk róla a Szentírásban, hogy könyörög mindannyiunkért. A százados csodálatos hitének a megnyilvánulása, hogy érthetetlen és fantasztikus alázattal közelít Jézushoz. Száz ember tartozott a vezetése alá, megbecsült emberről van szó, presztízse volt, méltósága, nem csak a rómaiak becsülték őt meg, hanem Lukács evangéliumában, a párhuzamos történetben, azt olvassuk, hogy a zsidók mennek oda Jézushoz, és kérik Jézust, hogy tegye meg azt, amire a százados kéri, mert szereti a zsidó népet, még zsinagógát is építtetett. Ennek ellenére azt válaszolja Jézus mondatára a százados, hogy nem méltó arra, hogy a hajlékába menjen Jézus. Csodálatos alázat és bűnbánat van a szívében. Jézushoz való közeledésünkben ezeknek az érzéseknek jelen kell lenniük. Sokszor érezhetjük azt, hogy megsegít minket az Isten, sokszor természetesnek is vesszük, és várjuk áldásait, és ahogy visszatekintünk az életünkre, azt mondhatjuk, hogy bár nem voltunk méltóak, az Isten mégis velünk volt. Jézusról harmincöt csoda lett feljegyezve az evangéliumokban, ebből huszonhat gyógyítás volt, ebből hét ember kérte Jézust személyesen, hárman saját magukért és hárman gyermekeikért. Egyedül a római százados könyörög egy "idegenért". Titokzatos és csodálatos ez a feljegyzés, hiszen nem azt olvassuk a Szentírásban, hogy egy igazi zsidó az, aki megértette Jézust, hanem bennünket és az akkori zsidókat is megszégyenítő módon egy pogány százados. Egyedül ő imádkozik másért, ő ismerte el egyedül méltatlan és bűnös voltát, míg a többiek, akikről szóltunk, azonnal kérték a segítséget. Jézus elcsodálkozott ezen a hatalmas hiten. Ez a csodálkozás ítéletté válik a körülöttük lévők életében. Igen, ő érti, hogy mi Jézus küldetésének a lényege. És a körülöttük állók számára ez mindig vád. Mert arra figyelmeztet, hogy az ő hitük valamint a mi hitünk milyen hit ehhez képest. Jézus két embert dicsért meg életében: a századost és a kananeus asszonyt. Ezen felül a százados az egyetlen az Újszövetségben, aki távolsági csodát kér Jézustól. Minden gyógyításra vágyó szereplő a Bibliában találkozik az Úr Jézussal, de a százados távolról kéri az isteni segítséget. Az lehetett a szívében, hogy ha Jézus ura életnek és halálnak, akkor nincs szüksége érintésre, hiszen Ő maga Isten. Sokat kockáztatott a római százados már ezzel is, valószínűleg katonatársai furcsállták viselkedését, mégis annyira megindult a szíve szolgájának szenvedésén, hogy Jézushoz megy gyógyírért. Bűnbánat, hit és szeretet: ez a három dolog együtt hat. A mi életünkben is lehet úgy, hogy kicsinek, gyengének érezzük magunkat, vagy éppen félünk, és nem tudjuk, hogy kihez forduljunk. A százados hitével mutatja meg, hogy az egyetlen lehetőség, hogy legyőzzük gondjainkat, problémáinkat és félelmeinket, a Krisztusba vetett hit. A nagy bajok nagy hitet kívánnak. Így van ez ma is. A római százados története akár ma is megtörténhetne. Csak az a kérdés, hogy vannak-e olyanok közöttünk, akik ennyire tudnak szeretni, ennyire le tudnak hajolni, és ennyire hisznek abban, hogy bár az Úr Jézus testileg nincs közöttünk, mégis képes gyógyítani, megbocsátani. Jézusban a hit ajtaja ki van tárva. Sok ember kívülállónak érzi magát, de Jézus Krisztus pontosan azért jött, hogy megmutassa: benne nincs különbség az emberek között, mint ahogy utal is arra, hogy a pogányok meg fogják szégyeníteni Izraelt. Jézus Krisztus valóban velünk van minden napon a világ végezetéig.
Ámen