2006-10-25

Fekete Ágnes: Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják. Európa keresztyén kultúra. Hiába próbálják konzum kultúrává átírni, mindig előbukkannak olyan alapvető kérdések, amelyek az Újszövetség fő üzenetei. Ilyen például a bűnbánat- bűnbocsánat kérdése. A muzulmán világban ez nem olyan központi fogalom. De itt, Európában nem lehet társadalmi szinten sem kikerülni azt, hogy a bűnösöknek bocsánatot kell kérniük és kapniuk. A magyar rendszerváltás ezt a kérdést kikerülte, a szőnyeg alá söpörte, de felbukunk a szőnyegben. Pufajkás emberek nem hogy nem kértek bocsánatot, de magyarázzák bizonyítványukat. Együtt vonultam Budapest főpolgármesterével annak idején a be nem jelentett, illegális március 15-ei ünnepeken, amiket nem oszlatott fel a kommunista rendőrség. De elképzelem, mi lett volna 1898-ban, a szabadságharc 50 éves évfordulóján, ha Haynau fia és volt besúgói megkoszorúzzák a Batthyányi örök mécsest, amit a rendőrség kordonnal vesz körül. A bűnbánat-bűnbocsánatra épülő gondolkodásunk, igazságérzetünk ezeket a dolgokat a helyére szeretné tenni. Ma a keresztyénségnek azért van óriási szerepe, mert ott van a kezünkben a megoldás kulcsa. Ezt egyszerűen így mondjuk, a megtérés. Történelmi méretekben 1956 októbere azért hasonlítható ehhez a bibliai képhez, mert mindenki egy akaraton, méghozzá jó akaraton volt 50 éve, még akkor is, ha lőttek. Most egy olyan református teológushallgatóra emlékszünk, akit éppen ma, félszáz éve lelőttek a Kossuth téren. Ezt a riportunkat hallgatóink kérésére a 2002. október 23-i műsorunkból ismételjük meg. Batka Ferenc testvérét, Batka Anikót és Merétey Sándor lelkészt hallják.

Batka Anikó: ’56. október 25-én reggel anyánk átment a tejcsarnokba, a Bécsi kapu térre. Amíg anya nem volt otthon, a fiúk meglógtak. Anyánk nem akarta elengedni őket abba a zavaros világba, ahol mindenhonnan lövöldöznek. Bejöttek hozzám, a Hattyú utcába, de pár perc múlva felálltak, hogy elmennek egy kicsit szétnézni. Elindult a két öcsém: Gyuri és Ferike. Átmentek a Margit-hídon, és a Jászay Mari téren találkoztak össze Merétey Sanyival, aki Ferikének volt osztálytársa.

Merétey Sándor: A Szabadság-térre menve találkoztunk egészen véletlenül. Kiderült, hogy Batka Ferinek kötözésre kellett mennie a klinikára, ezért igyekezett arrafelé. A keze be volt kötve. Ahogy haladtunk a belváros irányába, láttuk, hogy jöttek tankok nemzeti zászlóval és vonultak a Parlament felé. A Parlament elé fel voltak állítva a szovjet páncélosok.

Fekete Ágnes: Nem félt ott mindenki?

Merétey Sándor: Piros, zöld és fehér zászlókkal vonultak be, és szemben álltak meg. Tulajdonképpen oroszok az oroszokkal szemben. Nagyban ment a barátkozás és beszélgetés. Nem volt semmi baj egészen addig, amíg a tömeg a Parlament elé vonult, és ott egy-két olyan ember, akik bizonyos fajta extázisba estek, be akartak mászni a Parlament kapuján. Ez lehetett a riadó elrendelésének oka. Figyelők voltunk ott, néztük, hogy mivé fajul a dolog. Ismerősökkel találkoztunk.

Fekete Ágnes: Tehát csak a kíváncsiság vonzotta oda?

Merétey Sándor: Kíváncsiság, és együtt éreztünk.

Batka Anikó: Teljesen védtelenek voltak, fegyvertelenek, bevásárló anyák, gyermekekkel. Gerőt követelték.

Merétey Sándor: Amikor megszólaltak a fegyverek, mindenki levágódott a földre, elkezdett magának fedezéket keresni. Az első lövések oldalról jöttek, és amikor ezek elől fedezéket kerestek, akkor szólaltak meg a Földművelésügyi Minisztérium tetejéről a géppisztolyok, és kaszabolták le a népet. Tömeggyilkolás történt. Lőszünetben mindenki a Parlament mellé, az egyik lőárnyékba próbált menedéket keresni. Mi ott menekültünk meg.

Batka Anikó: Az első sortűzbe beleesett Ferike is.

Merétey Sándor: Utána el kellett hagyni a helyet. Nem tudtam semmit arról, hogy Ferivel mi történt. Valószínűnek lehetett tartani, hogy sokan ott maradtak, és kevesen kerültek ki élve. Az egyik felvétetik, a másik ott hagyatik. Ezt én magam sem értem. A mellettem lévők is életüket vesztették. Nem lehet megérteni, hogy ez hogyan történt. Tény az, hogy utána feltereltek bennünket a Parlament lépcsőjére, és ott vártuk meg, amíg elmúlt ez az egész. Végül is, amikor kiengedtek a Parlamentből, gyakorlatilag semmi nyom nem maradt a téren. Mindent lepucoltak és elvittek.

Batka Anikó: Nem tudtuk, hogy meghalt. Sanyit olyan sokk érte, aminek következtében nem volt tudatában semminek, teljesen össze volt zavarodva. Két hétig kerestük Ferikét: telefonon, rádióban, kórházakban. Végül Gyurival elmentünk a Farkasréti temetőbe, ott nem találtuk, Lackó pedig elment a korbonctani intézetbe. Ott talált egy listát, amin rajta volt Ferike neve azzal a megjegyzéssel, hogy a Kerepesi temetőbe vitték. A Kerepesi temetőben szintén megtalálta ugyanezt a listát, de azzal a megjegyzéssel, hogy helyhiány miatt továbbvitték Rákoskeresztúrra. Akkor már nem volt villamos, ezért ki kellett gyalogolnia Rákoskeresztúrra, ahol 600 ácsolt deszkakoporsóban feküdtek a Parlament előtti áldozatok. A temetőcsősszel nyitogatták sorra a koporsókat, mert név nem volt egyiken sem. Igy találta meg Ferikét.

Fekete Ágnes: Tehát egyszerűen csak nem jött haza.

Batka Anikó: Nem jött haza. Gyuri hazajött, Ferike pedig nem jött haza. Majdnem biztosra vettük, hogy valami baja történt, de amíg nem találtuk meg, addig végig reménykedtünk abban, hogy valami csoda folytán csak megtaláljuk.

Merétey Sándor: Elmentem haza, és sokáig nem is jöttem ki, úgyhogy kijöttek hozzám érdeklődni, hogy mi történt. Féltem attól, ami történt. Egy kicsit lelkiismeretfurdalást is éreztem, amiért én életben maradtam. Úgy látszik, hogy Isten valamilyen feladatot akart kitűzni nekem, valamire meghagyott.

Batka Anikó: Szegény anyám és apám. A lakásunkat teljesen szétlőtték. A Bécsi kapu elé fel volt állítva egy szovjet tank, és lőttek minden házra, amin kis ablakok voltak, úgyhogy soha nem mentek ki. Iszonyatos dolgok történtek. Gyuri lezáratta a koporsót, miután azonosította Ferikét. El lehet képzelni, hogy a halála után két héttel, miután fejlövést kapott… Soha nem beszéltünk erről, hogy anyámék ne tudják, hogy mit csináltak Ferikével. Roppant jámbor lélek volt, naiv, tele jóhiszeműséggel, szeretettel. Borzasztóan szerette a gyerekeket. Az utolsó karácsonyon egy tapadós posztót felragasztott a falra, és elmesélte a gyerekeknek Krisztus születését és a három királyokat. Már vőlegény is volt, édes mennyasszonya volt. Ennyi az emberi élet. Soha semmilyen jóvátételi igényt nem nyújtottunk be, mert ezt nem lehet pénzzel megfizetni. Minek a pénz?

Merétey Sándor: Változatlanul állítom, hogy 1956 csodálatos dolog volt az egész ország számára. Nem csak azért, mert végre 3 napon át igazi polgári demokrácia volt Magyarországon, hanem azért is, mert felkeltette az emberekben a tisztaság utáni vágyat.

Fekete Ágnes: Állítólag az Astoriánál ki volt rakva egy persely.

Merétey Sándor: Igen, magam is dobtam bele pénzt. Egy nagy ládában a sebesültek, az elhunytak hozzátartozói részére lehetett pénzt elhelyezni. Senki nem kérdezte, hogy mi lesz vele, hanem mindenki csak tette bele, és áldozott annak az oltárán, amit nagyon szentnek tartott mindenki. A jó tulajdonságokat hozta ki a forradalom a népből. Ezek még ma is benne vannak, és nagy szükség van rájuk.

Fekete Ágnes: Gulyás Lajosról, az 1957-ben kivégzett református lelkészről néhány éve a Károli Gáspár Református Egyetem nagykőrösi Tanítóképző Karának színjátszó köre egy darabot készített. A Darabot Debreczeni Tibor rendezte. Részleteket hallhatnak.

Szereplő (férfi): Gulyás Lajos, harmadrendű vádlott, 39 éves, református lelkész. Bűnös a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalom vezetésének bűntettében, valamint gyilkosságra való felbujtás bűntettében. Ezért őt a bíróság összbüntetésül halálra és teljes vagyonelkobzásra ítéli.

Szereplő (lány): Az ügyész, Grátz Endre, az ítélethirdetés előtti vádbeszédében ezt harsogta:

Szereplő (ügyész, férfi): Amikor Gulyás Lajos felett ítélkeznek, gondoljanak a Hegyeshalomban kért amerikai segítségre, és arra, hogy ez az ember gyűlöli a népet, gyűlöli a szocializmust, és azt a régi, rohadt világot akarta visszaállítani. Ezért népünk sújtson le az árulóra, és halállal büntesse meg gaztettéért.

Szereplő (lány): Az ügyész vádja beteljesedett. Dr. Gyenes István bíró, öt társával egyetemben halálra ítélte Gulyás Lajos református lelkészt.

Szereplő (lány): Minden jóérzésű ember megdöbbent. Erre nem számítottak.

Szereplő (fiú): Dr. Ritter László, a védőügyvéd fellebbezett is a másodfokú bírósághoz.

Szereplő (lány): Szorongott és reménykedett a feleség, bizakodtak a gyerekek, és várták az enyhítő döntést mindazok, akik szerették Gulyás Lajost.

Szereplő (fiú, Gulyás Lajos): Kegyelmes Isten, kinek kezébe életemet adtam, viseld gondomat, vezéreld utamat, mert csak Rád maradtam. Gyermekségemtől fogván egyedül csak Tetőled vártam, mint atya után fiú kiáltván, könyörögvén jártam. Most is csak Benned reménységemet, Uram, helyeztetem.

Szereplő (lány): Gulyás Lajost és mártírtársait egy nappal később, december 31-én hajnalban, a győri börtön udvarán felakasztották.

Ének

Debreczeni Tibor: Debreczeni Tibor vagyok, a nagykőrösi főiskola tanára. Rá kellett jönnöm, hogy itt egy sorozatos protestáns mártírfolyamról van szó, amelynek ő, a XX. században egy nagy állomása. Krisztusi volt ez az ember, ha lehet ezt mondani. Ahhoz, hogy halálraítéltek, nagyban hozzájárult a saját magatartása is. Tudták róla, hogy a templomon kívül is nemzetben gondolkodó, református személyiség. A másik megdöbbentő dolog az életében az, hogy őt odadobták. Mindenki jófiúnak akart mutatkozni a Kádár-rezsim idején, és tényleg igaz, hogy egy lépést sem tettek az érdekében.

Fekete Ágnes: A legmegdöbbentőbb része ennek a darabnak számomra, amikor elhangzik az a prédikáció-részlet, amit Bán István, a rabtársa, végül nem mondhatott el. Ennek mi a története pontosan?

Debreczeni Tibor: Bán István ezzel a beszéddel készült Gulyás Lajos temetésére. De kiderült, hogy a temetésen részt vettek a hatalomban illetések is, ezért nem mondhatta el, mert nyilván nagyon keménynek tűnt volna.

Szereplő (fiú): Ó, de gyarló az ember, édes Isten.

Zene

Fekete Ágnes: Ma a hónap utolsó szerdai adását hallják, amikor egy istentiszteletre látogatunk el. Az Érd-parkvárosi gyülekezetben Könyves Pál hirdette nemrég az igét, aki jelenleg a Magyar Rádió Kórusának a tagja. Azért ezt a prédikációt választottam, mert számomra is megkapó volt, ahogyan félelmeinket magasabb szintre emelte, és országunkról, sorsunkról úgy beszélt, hogy az Isten kezében van. Az Ige János evangéliuma 14. fejezetéből egy mondat:
"Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, higgyetek Istenben, higgyetek énbennem.

Könyves Pál: A legnagyobb megdöbbenéssel tapasztalom néha, hogy fiatal, boldog, hivő emberek, akikből sugárzik a Szentlélek ereje, azt mondják, hogy "ha még lehet, maradjunk egy kicsit a földön. Jó itt, dolgunk van, szolgálatunk van, aztán majd, akár az Úr is jöhet". Jöjjön, mert nagyon várjuk, csak nem igazán. A keresztyének másik fele azt mondja, hogy de jó lenne, ha most jönne el az Úr, jó lenne, ha most ölelne magához, jó lenne, ha többé nem fájna semmi, nem lenne sírás, könny, szenvedés. Ezt nem csak beteg, fáradt, egyedül élő, nyugdíjas korban mondják, amikor úgy tűnik, hogy az életnek már nem sok pozitív vonatkozása van a földön, hanem olyanok is, akiknek most minden jó. Akár az egyik, akár a másik oldalon áll valaki, én most ezzel az igehirdetéssel nem a gondolkodását akarom befolyásolni Jézus visszajöveteléről, csak egy érdekes pontra szeretnék rávilágítani. A lényeg az mondat első felén van: "Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, higgyetek!"

Isten népére nagyon jellemző a nyugtalanság. Aggodalmaskodunk, idegeskedünk, izzad a tenyerünk: "mi lesz, hogy lesz?". Akárhol vagyunk, ez sajnos igy van. És tudjátok, hogy miért? Azért, mert mi nem vagyunk olyan erősek, mint a többiek. A mi erőnk, erőtlenség által végeztetik el. A mi erőnk Isten ereje. Elég hosszan tanulmányoztam az iszlámot, és nagyon tetszett nekem ez a vallás. A leginkább azért, mert nincs benne félelem. A muzulmán ember soha semmitől nem fél. Legalább is a muzulmán férfi. Az iszlám tanítása nagyon kemény, de félelemmel és aggódással kapcsolatos dolgok nincsenek benne. Minden muzulmán büszke arra, hogy muzulmán. Azonnal odaadná az életét, mindegyik röppenne a Paradicsomba. Ezek az emberek nem félnek. Arra gondoltam, hogy milyen jó vallás ez, nem a félelmen alapszik. Aztán rájöttem, hogy a keresztyénség sem a félelmen alapszik, és nem is a bűnön, hanem a bűnbocsánaton és Jézus Krisztuson. De azért ez a tünet feltűnt nekem. Azóta is, amikor az élet dolgairól beszélgetek az embertársaimmal, mindig előjönnek nyugtalan, aggódó kérdések. Mi lesz velem? Ez a legfontosabb természetesen. Mi lesz velünk, a szűkebb környezettel? Mi lesz a tágabb környezettel? Közben imádkozunk, térdelünk, de a szívünk mélyén sokszor bujkál nyugtalanság, és ezt Jézus tudja, és ezért mondja a tanítványoknak, nekünk: Ne nyugtalankodjatok! Egy másik helyen azt mondja, hogy ne aggódjatok, mert nem fér össze ez a dolog azzal, hogy hisztek. Jézus azt mondja: Ne nyugtalankodj önmagadért, élj másért! Ő is ezt teszi. A tanítványokért, a betegekért, a hitetlenekért, Izraelért, az egész világért él, és nem nyugtalankodik magáért. Még amikor a Gecsemáné kertben leborult, és vért izzadt – saját gondolatom ez -, akkor sem félt, hanem megmutatta, hogy te, ha hasonló helyzetben leszel: az igazságért üldöznek, és holnap meg kell halnod, akkor mit csinálj. Nyugodtan kérd Istent: Atyám, ha lehetséges, múljon el tőlem ez a keserű pohár. Ezek természetes dolgok, ha valakinek az életét kell adnia az Atyáért. Ne nyugtalankodjatok!

Mindenki nyugtalankodik, én is a gyerekeimért. Ha bicikliznek, azért; ha nem bicikliznek, azért; ha edzésen vannak, azért; ha nem, akkor azért. Ha együtt vannak, azért nyugtalankodom, ha meg nincsenek együtt, akkor még jobban nyugtalankodok. Mi, szülők már csak ilyenek vagyunk. De ki tudná az aggodalmaskodásával meghosszabbítani gyermeke életét? Senki. Mégis bajnokai vagyunk az aggodalmaskodásnak. Bízd az Úrra gyermeked, unokád, mondom mindig magamnak is! Kedves testvérek, ne nyugtalankodjatok a magyarokért, a magyar hazáért! Egyrészt azért ne, mert akkor aztán végképp semmi nem történik, ha csak nyugtalankodunk. Akkor olyanok leszünk, mint azok, akik rémülten hallgatják a rádió hírfolyamát, ami idegesít és félelemben tart bennünket. Ne nyugtalankodjatok, ne féljetek, mert a félelem kiszámíthatatlan reakciókat vált ki belőlünk. Elveszítjük a lábunk alól a talajt, és már nem tudunk vezetni se egy családot, se egy közösséget, se egy oktatási intézményt, se egy osztályt, vagy bármit, mert a nyugtalanság teljesen áthatja az életünket.

Én tudom, hogy nyugtalankodnak, akik nem Jézus Krisztusban hisznek. Higgyetek! A nyugtalanságnak, az aggódásnak egyetlen egy ellenszere van. A hit, amely működik. Ez egy olyan program, amit te megkapsz az Istentől, mint egy csomagot az Interneten. Azt a lelked, szellemed kicsomagolja, mint a számítógép programja, és attól kezdve elárad benned. Isteni ajándék a hit, kegyelmi ajándék. Lehetne azt mondani, hogy nem tudok hinni, mert még nem kaptam meg a csomagot. Ez nem igaz: aki nem hiszi, ne kérje. "Istenem, ha vagy, küldj egy kis hitet." Nem fog, mert nem ahhoz az Istenhez szólt, aki a szeretet. "Istenem, szeretlek. Légy segítségül hitetlenségemben". Így jön a hit.

Nem vagyunk bőségében a hitnek. Mások vannak bőségében a hitnek, és ezt fennen hirdetik gyönyörű csarnokokban. Mi egyszerű vámszedők vagyunk, egyszerű megváltott bűnösök, akiknek semmiből nincs elég, de leginkább hitből nincs. Hogy erősítheted a hitedet? Ha tudod, hogy a legjobb még hátra van. Hiszen neked nem kell megöregedned, elsorvadnod egy elfekvő- otthonban, betemettetned a földbe és elfelejtetned mindenki által. Előtted ott van Jézus Krisztus, mint jövő. Ők a mának élnek, mi Jézusnak. A kettő között alapvető különbség van. A legjobbat Isten a végére tartogatja. Bármikor elveszítheted azt, akit a legjobban szeretsz a földön, de Jézust soha. Az Isten országában a legnagyobb öröm az, amit itt csak részletekben kapsz meg: mindenkor az Úrral leszel. "Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek. Ha majd elmentem, visszajövök értetek, és elviszlek magammal benneteket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek". Mit mond a hitetlen ember? Nincs Isten. Ha netán van Isten, akkor valamikor csinált valamit a világgal, de most már magára hagyja. Van Isten, és nagyon figyeli az embert, idejön, aztán szétcsap közöttetek. Aztán esetleg, aki ezt kibírja, azt magához veszi. Van olyan is, aki azt mondja, hogy van Isten, van Jézus, elment, visszajön és elvisz mindenkit. Ez se igaz.

Van Isten, az Ő Fia Jézus, itt hagy benneteket, elküldi a Szentlelket, a Vigasztalót, aki megmondja, hogy mikor mit tegyetek. Figyel benneteket, de nem úgy, mint egy börtönőr, hanem szeretettel, mint egy szülő a gyermekét. Azért, hogy itt éljetek ebben a földi világban, mert ő igy tartja jónak. Lehet, hogy ti nem, de Ő igen, és ha úgy látja, hogy elkészült a hely a mennyben, visszajön. Ezt Ő nekünk úgy mondja, hogy elmegy, csinál valamit, amikor befejezi, visszajön, és magához vesz bennünket. Sokszor láttam, hogy emberekben akkor kezd eluralkodni a békesség, amikor a környezetük egyre inkább békétlenné válik. A napokban gondoltunk az aradi vértanúkra. Olyan szép olvasni ezeket az utolsó mondatokat. Az imádságokat, amelyekben az Úr kegyelmébe ajánlják ezek az emberek a hozzátartozóikat. Mindegyikükben békesség volt. A hazáért ölték meg őket, de Krisztusért haltak meg. Tessék igy meghalni.

Most néhány negatívumot. Ne csodálkozzatok, ha gyűlöl titeket a világ. Hát kérem, nem is csodálkozunk, amióta kereszténység van, remekül gyűlöl bennünket a világ. Nem csattanunk ki a boldogságtól, ha emberek által, körülmények által, kísértések által támad bennünket az ördög. Jézus azt mondja: készíti a helyet. Mi azt mondjuk: nem bírjuk már cérnával.

Bármennyire letör sok minden az életben, te nézz fel és várd őt a felhőkön, ahogy elment, úgy jön vissza érted.
Ámen