2006-12-27

Fekete Ágnes: Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják. Mai műsorunk az év utolsó adása. Lehetne hátrafelé tekintenünk, de mi inkább azt kérdezzük meg, hogy mik azok a fő gondolatok 2006-ból, amiket szeretnénk átvinni a jövő esztendőre? Ma két ilyen nagyon személyesen fontosnak tartott témát hoztam. Én és a mi családunk a párbeszédet, a sok- sok beszélgetést tartja talán a legfontosabbnak. Ide kapcsolódik következő riportunk egy érdekes című könyvről: Párbeszélgetés. Nemes Ödön katolikus pap és Mucsi Zsófia református lelkész közösen jelentették meg a kötetet a Harmat kiadónál. Először a könyv születésének körülményeiről kérdeztem Nemes Ödönt.

Nemes Ödön: Ez Japánban született, mert ott a fiatal jegyespárok százai akarnak templomban esküvőt. Misztérium a számunkra a kívánságuk, mert nem voltak keresztyének.

Fekete Ágnes: Keresztény templomban.

Nemes Ödön: Sokan voltak és mi egy évig azon gondolkodtunk, hogy mit lehet tenni. Úgy döntöttünk, hogy meghívjuk őket, hogy öt hónapon keresztül minden héten másfél órára jöjjenek el hozzánk. A cél az volt, hogy elmélyítsék a kapcsolatukat, és noha nem keresztyének, mégis keresztyén alapokra építsék a házasságukat, illetve halljanak Istenről és Krisztusról.

Fekete Ágnes: Akkor valamit elkezdtek írni?

Nemes Ödön: Az én feladatom volt, hogy 20 alkalommal adjak nekik valamit. Azon gondolkodtam, hogy hogyan tudnám a keresztyénség alapjait adni, és akkor eszembe jutott, hogy a Lukács evangéliumának első két fejezetében benne van az egész evangélium. Igy az lett a váza az egész sorozatnak. Emellett a Házas Hétvégéken is hosszú ideig dolgoztam, tehát e kettő kombinációjából született a terv.

Mucsi Zsófia: Néhány éve, amikor az esküvőnkre készültünk, megkaptam Ödöntől a könyv kéziratos változatát, és a férjemmel elkezdtük a beszélgetés-sorozatot. Ödön vetette fel, hogy jó lenne ezt egy könyv formájába rendezni, és találtunk hozzá egy szerkesztőt a Harmat Kiadótól. Háromszor találkoztunk, és ez alatt az idő alatt sikerült rendezni az összegyűlt anyagot.

Fekete Ágnes: Érdekes, hogy katolikus és református koprodukció.

Nemes Ödön: Igen, a könyvet is a Harmat Kiadó és az Új Ember közösen adta ki, és ez is ritkaság.

Mucsi Zsófia: De jó is, mert nálunk a jegyes párok néha küzdenek azzal, hogy az egyik fél református, a másik pedig katolikus. A jegyes oktatásban is nehézséget jelent, hogy ide vagy oda menjenek. Ez a könyv, azt hiszem, áthidalja ezt a különbséget is.

Nemes Ödön: Visszatérve az alaphelyzethez: világos volt, hogy nem lehet előadássorozatokat tartani nekik. Ők nem azért jöttek, hogy a keresztyénségről halljanak, hanem azért, hogy mélyítsék a kapcsolatukat. Mindig is mondták, hogy "senki nem segít nekünk abban, hogy jobban megismerjük egymást, hogy jobb alapokra építsünk". Ha ez a cél, akkor világos, hogy egy műhely formát kellett kitalálnunk. Ebben a könyvben inkább csak kérdések vannak, válaszok nincsenek.

Fekete Ágnes: Nagyon szép ez a könyvcím: párbeszélgetés, ez egy szójáték és egy nagyon mai kép.

Mucsi Zsófia: Azt hiszem, a pároknál előfordul, hogy az egyik fél jobban érdeklődik a párkapcsolatnak a csínja-bínja iránt, főleg a nők, és elkezd olvasni könyveket, ahol előadások vannak leírva, de abból kimarad a másik fél, nem vonódik úgy be. Itt a beszélgetésekhez meg kell találni azt a helyet, időt, pontot, ahol mind a ketten ott vannak. Ezt egyedül nem tudja egyik fél sem csinálni. Kikerülhetetlen, hogy együtt foglalkozzanak a kapcsolatukkal.

Fekete Ágnes: Tehát az emberek azt hiszik, hogy ismeret nélkül is lehet szeretni egymást, de ez nem így van nyílván.

Nemes Ödön: Vannak kulcsfontosságú kérdések, például a meghittség. Meghittség nélkül kétség kívül nem megy az emberi élet.

Fekete Ágnes: Vajon miért van ez?

Mucsi Zsófia: Nem szoktattak arra bennünket, nem neveltek tudatosságra, hogy szóvá tegyünk olyan érzéseket, gondolatokat, amik bennünk történnek. Nincsenek rá szavaink sokszor. Talán azért jó a könyv, mert a kérdések ugyan kérdések, de irányítanak is sokszor azzal, hogy van egy megfogalmazás is bennük. Ezzel igazából egy nyelvet is tanultunk arra, hogy hogyan beszélgessünk.

Nemes Ödön: Mi a különbség a boldogság és a megelégedés között? Az is egy nagyon érdekes megtapasztalás volt, hogy a szabadság mennyire alapja mindennek. Például húsz éve házasoknak arról beszéltem, hogy tegyék egymást egymásnak szabaddá. Azt kérdezték, hogy ezt hogy értem. Ha az egyik fél szabad akar lenni, rendben, de hogyan tudja a párját is szabaddá tenni?

Mucsi Zsófia: Azt hiszem, a könyv alapján született meg bennünk, hogy a nagy döntések előtt mind a ketten imádkozni fogunk, tartunk egy imahetet, mindenki külön-külön abban a témában. Minden imánkat leírjuk, és azt, hogy mit értünk meg, majd a hétvégén egyeztetjük. Tehát "párbeszélgetünk" először Istennel, majd egymással. Mielőtt elköltöztünk az előző otthonunkból, ezt gyakoroltuk, és csodálatos dolgok születtek belőle. Azt hiszem, nagyon őszintén el tudtuk mondani mind a ketten, hogy mitől félünk, mik a kísértéseink, mi az, amiben nem érezzük magunkat biztonságban, és mit várunk a másiktól. És így született aztán a gyermekünk utána és mindketten ezt látjuk benne, a közös akaratot, ami azt hiszem a szeretet. Olyan döntést tudtunk hozni, amire most nem mondjuk azt, hogy megbántuk. Ez nagy ajándék egy kapcsolatban, nem?

Nemes Ödön: Csak azok tudják egymást mélyen megsebezni, akik mély kapcsolatban vannak egymással. Ha megsebződünk, akkor mit lehet azzal tenni. Erről is van egy fejezet…

Fekete Ágnes: Hogy volt ott Japánban, milyen hatással volt a házaspárokra a sorozat?

Nemes Ödön: Tokióban volt egy templomunk, egy egyetem mellett. 22 pap vett részt a munkában. Egész évben 22 csoportunk volt, és minden csoportban volt 25 pár úgy, hogy soha, sehol nem tettünk ki egyetlen hirdetést sem. Se az interneten, sem a templom előtt egy plakáton. Szájról szájra szállt, és nagyon örültek magának az esküvőnek is. Nem szoros értelembe vett egyházi esküvőt tartottak, mert ők nincsenek megkeresztelve. Feltettem nekik öt kérdést. Az első kérdés az volt, hogy milyen szentírási részt szeretnének, hogy felolvassak az esküvő alatt. Erre azt válaszolták, hogy nekik nincs Szentírásuk. Mondtam nekik, hogy kölcsönözzenek a könyvtárból. Életükben először volt a kezükben a Szentírás. A második kérdés az volt, hogy miért akar a másik emberrel házasságot kötni? Néha olyan dolgokat írtak, amit akárkiről el lehet mondani, és visszaadtam nekik mondván, hogy az emberi nem egyik feléből kell választania valakit. Miért éppen a párját választotta? A következő kérdés is jó nehéz volt: "Mit akarsz megígérni azért, hogy boldog házas életet éljetek?" Ez azért volt nehéz, mert Japánban nem esküsznek. A következő kérdés nagyon elgondolkodtatta őket. "Miért szeretnél imádkozni az esküvőd alatt?" "Én soha nem imádkoztam", jött legtöbbször a válasz. Megkérdeztem ilyenkor, hogy nincs olyan vágyuk, amit kifejezhetnének. Dehogynem, volt. Az esküvőn odaadtam mindenkinek a mikrofont, és mindenki előtt fel kellett olvasni ezeket a válaszokat, mind az öt kérdésre. Volt olyan esküvő, ahol azt mondta a nagymama, hogy nagyon szép esküvő volt, de nagyon szégyellte magát. Megkérdeztem, hogy miért szégyellte magát, amire az volt a válasz, hogy azért, mert olyanokat mondtak, amit ő soha nem mondott senkinek. A japánok rettenetesen csodálkoztak azon, hogy eljönnek a templomba, és veszekedni tanítjuk őket. Ha a keresztyénség a szeretet vallása, hogy lehet ez? A veszekedés, az építő veszekedés az egyik legjobb formája a kapcsolatmélyítésnek és teremtésének.

Mucsi Zsófia: Ma is reneszánsza van Magyarországon a templomi esküvőnek, olyan pároknál is, akik nem keresték előtte a kapcsolatot az egyházzal. Ugyanaz a módszer, ami Japánban bevált, a magyarok számára is jó. Sokan mondták, hogy ez fontos szolgálata az egyháznak. Volt olyan pár, akik mondták, hogy az egyházon kívül még sehol senki nem mondta nekik, hogy a barátnőjével, a jegyes párjával beszélgetnie kellene, ez nagy ajándék az egyház részéről.

Fekete Ágnes: A másik nagy célkitűzésem nekem és családomnak, amit szeretnénk átvinni a következő esztendőbe: a magyar falu támogatása. Nyilván gyenge eszközökkel tehetünk csak valamit, de józanul belegondolva hamar beláthatjuk, hogy minden nehézség ellenére egyfajta mentő környezet ma Magyarországon a falu. Nemrég megalakult az Agrárszociális Misszió, Benedek Szilveszter vezetésével.

Benedek Szilveszter: Az agráriumot itt elsősorban lelki oldalról nézzük. Az agrárszociális jelző nagyon sok mindent jelent. Nagyjából azt, hogy ebben a struktúrában, a mezőgazdaságban, észrevegyük az egyes embert, és azt, hogy az egyes embert annyi paraméter veszi körül. Szociális paraméter, és ezért a missziónak is a neve. Elsősorban az embert nézzük, és az őt körbevevő paramétereket kívánjuk, ha nem is alakítani, de mindenképpen közel hozni az emberhez.

Fekete Ágnes: De mit tudunk segíteni mi a falunak?

Benedek Szilveszter: Azt látjuk, hogy nagyon sok a baj. Én sokszor azt tapasztalom, hogy reménytört emberek vannak. Meg tudom érteni őket. Ha azt nézzük, hogy mennyi probléma és kihívás veszi őket körül, akkor a reménytörtséget is meg lehet érteni. De mégis, mikor azt olvassuk, hogy "ameddig föld lesz, addig vetés és aratás soha meg nem szűnnek". Ez egy reményt adó és bennünket munkára elhívó isteni ígéret. Az Agrárszociális Missziónak is ez a középpontja. Az, hogy bár annyi baj van, minket Isten Igéje mégis munkára hív, és reményt ad. Érzik azt, hogy nincsenek egyedül, nagyon sok olyan ember van, aki küszködik a hasonló jellegű problémákkal, megtapasztalják azt, hogy vannak emberek, akik segítséget akarnak nekik nyújtani.

Fekete Ágnes: Voltak már konferenciák, amik erről szóltak.

Benedek Szilveszter: Pontosan. 2006. januárban került sor az első ilyen jellegű megbeszélésre. Monoszlón rendeztük meg. Nagyon örülök annak, hogy az egyházközségem egyfajta kiinduló pontja lehetett az Agrárszociális Missziónak. Aztán szeptemberben Móron és Sárospatakon volt agrárszociális konferencia. Itt is mindig erről a kettős oldalról igyekeztünk a témát megközelíteni: mit tehet az egyház a vidéki térségben, úgy mint lelkigondozói szolgálat és úgy is mint intézmény, aki együtt tud működni agrárszakemberekkel?

Fekete Ágnes: Az egyik nagy problémájuk ugye az, hogy a terményeiket annyi kézen-közön tudják csak eladni, hogy szinte semmi nem marad nekik. Mit lehet ebben segíteni? Az egyház szerintem ebben tudna nekik segíteni.

Benedek Szilveszter: Pontosan. Azt neveznénk közvetlen értékesítésnek, mikor a gazda értékesíti a terményét, és realizálja a hasznot, nem pedig a különböző értékesítők fölözik le. Szeptemberben, a gazdagréti gyülekezetben szerveztünk egy direkt marketing alkalmat. A Bugyi Református Egyházközségből érkezett zöldség. A gondnokúr zöldségtermesztéssel foglalkozik, vidéki gyülekezet, de ugyanakkor közel van Pesthez. Az istentisztelet után, előzetes megrendelések alapján lehetősége nyílt arra a városi gyülekezeti tagoknak, hogy vásároljon családi gazdaságból érkező, egészséges, magyar zöldséget. A vásárlók jó minőségű zöldséghez jutottak, olcsóbban, mint a piacon, a gazda pedig közvetlenül a vásárlónak tudta értékesíteni, így a hasznot ő kapta meg.

Fekete Ágnes: Logikus lenne az alma is, hiszen Szabolcs egy református vidék, ahol a legtöbb almát termelik.

Benedek Szilveszter: Nagyon fontos lenne, ha a városi és vidéki gyülekezet partnerkapcsolatot kötne. Bibliaórán lehetne azzal a témával is foglalkozni, hogy mi a termelő és a fogyasztó felelőssége a teremtés iránt. Hogyha ezek a foglalkozások találkozásokkal is párosulnak, akkor ezeknek a találkozásoknak az alkalma a vásárlásoknak is helyet adhat. Ennek az egésznek lehetne egyházi koordinációja. Az Agrárszociális Misszió még nem bejegyzett társadalmi misszió, még nem rendelkezik olyan infrastruktúrával, amivel fel tudná vállalni, hogy a városi és a falusi gyülekezetek között partner-kapcsolatot szervezzen, de ha maguk a gyülekezetek indulnának el egy ilyen úton, összefognának és találkoznának, akkor bebizonyosodna, hogy igen, tud az egyház tenni valamit.

Fekete Ágnes: Esetleg jelentkezhetne egy-egy gyülekezet, hogy be tudna szállni ebbe a rendszerbe?

Benedek Szilveszter: Nagyon örülnék neki. A gazdagréti gyülekezet szeretne folytatást, és én nagyon igyekszem odafigyelni, hogy ahol arra igény van, ott tudjunk összehozni városi és falusi gyülekezetet. De jó lenne, ha a gyülekezetek maguk is mozgolódnának ezen az úton. Az Agrárszociális Missziónak nincs akkora infrastruktúrája, hogy az egész országban felmérje, mely gyülekezeteknek kellene összejönnie. Ha egy ilyen tudatformálódás is lenne az egyházban, és elindulnánk ezen az úton, akkor szerintem óriási lehetőség lenne benne.

Fekete Ágnes: Hát igen, hogy ne csak elmenjenek az emberek a nagy áruházba, és gondolkodás nélkül bekerüljenek a fogyasztói világba, hanem valamiféle felelősséggel gondolkodjanak.

Benedek Szilveszter: Azt, amit mi protestáns felelősségvállalásnak nevezünk, és az egyház nagy értékeként emlegetünk, meg kell élnünk. Egy olyan társadalomba, ahol polgár helyett egyre inkább a fogyasztó dominál, öntudatos emberekre van szükség, akik felelősséget vállalnak. És az által, hogy Magyarországon magyarországi gazdától veszi meg a terméket, felelősségteljesen cselekszik.

Fekete Ágnes: Ma, a hónap és az év utolsó szerdáján, kicsit szimbolikusan is egy erdélyi igehirdetőt hallgatunk meg.
Dr. Juhász Tamás a Kolozsvári Teológia dogmatika-etika professzora a most hallható beszédet Budafokon mondta el a
Mózes 5. könyve, 6. fejezetéből vett Ige alapján.
"Ha a te fiad megkérdez téged, hogy mire valók e bizonyságtételek, amelyeket az Úr adott nekünk, akkor mondd el: Szolgák voltunk Egyiptomban, de kihozott bennünket az Úr!".

Dr. Juhász Tamás: A 20. század folyamán teljesen megváltozott a tudomány, a művészet, de a legjobban a kultúra harmadik nagy területe, a nevelés változott. A mai nagyszülők, szülők nem tudnak lépést tartani az iskola és a pedagógia mai szabadabb, szabadosabb elvárásaival, törvényeivel és állandó gond az, hogy gyermekeinket, unokáinkat rá bízhatjuk-e azokra az intézményekre és iskolákra, amelyeket a mai nevelési rendszer hozott létre, vagy működtet.

Vaskos könyvet néztem át a napokban, Magyarországról szólt, és azt az adatot találtam benne, hogy egy 12 éves gyermek annyi gyilkosságot lát a televízióban, amennyit a valóságban ennyi idő alatt Magyarországon sem követnek el. Egy 12 éves gyermek 13000 gyilkosságot látott már életében a képernyőn, miközben Magyarországon egy év alatt 200 gyilkosság történik, s azokat nem mutatják meg nekünk. Ezt a riasztó képet csak azért vetítettem fel, hogy lássuk, mindenhonnan folyik a gyermekek lelkébe a rossz, legjobban a pergő-mozgó képek a televízióból és számítógépekből. Ha ezt a rossz benyomást nem ellensúlyozza az otthoni, az iskolai és az egyházi nevelés, akkor nagyon, nagyon nagy baj lesz.

12 éves volt Jézus, amikor a templomban úgy belefeledkezett az Isten Igéjének figyelésébe, hogy elfelejtett a szüleivel továbbmenni.

A másik élményem, amit a napokban Magyarországon gyűjtöttem, szintén egy könyv, amit egy 12 éves gyermek irt. A naplójában feljegyezte mindazt, amit 1956. október 23-tól 1957. március 15-ig átélt. Eszembe jutott, hogy az ’50-es években minket is köteleztek arra a szüleink, hogy naplót írjunk. Ha nem szokja meg, hogy napi rendszerességgel írjon és olvasson, akkor írástudatlan marad nemzetünk. Éppen ezért fontos odafigyelni arra, hogy mit mond ez az Ige a nevelésről.

Ha majd a fiad a jövőben megkérdezi tőled, hogy milyen rendelések ezek, mi az, ami ebben a Bibliában van, hogyan tudsz válaszolni? Két dolog mindjárt szembe jut az Ige kezdő szavaiból. Az egyik az, hogy a gyermekeink nevelésének a kérdésében nem a gyermekünkhöz kell fordulni felemelt ujjal és inteni őket, mondván: kisfiam vagy kislányom, légy ügyes és szorgalmas. A nevelésben Isten először minket, a felnőtt nemzedéket, szólít meg. Minket fog számon kérni az Isten a gyermekeink útján, ha bármit is elmulasztunk nevelésük érdekében. Meg fogja kérdezni, hogy milyen értékekre neveltük a gyermekeket? "Én sosem hallottam otthon, hogy mi is az a 10 parancsolat. Édesapám, édesanyám, nagymamám, soha nem mondtad nekem, hogy így jó és úgy rossz, hanem hagytatok engem választani, mint a számítógépes játéknál, hol az egyik, hol a másik gombot nyomogattam." – mondhatja egy mai gyermek. "S ha majd megkérdi a te fiad, majd így felelj neki. A fáraó szolgái voltunk Egyiptomban, de ki hozott minket az Úr hatalmas kézzel".

Történelmi leckét, történelmi emlékezetet is majd számon kérnek tőlünk. Mi volt a veszedelem idején a szabadulás, mi volt a betegség idején a gyógyulás útja. Ezt mind az Istennek köszönhetjük. Ő szabadított ki minket az ázsiai sztyeppékről, Ő szabadított ki minket a tatárok, törökök közül, legutóbb pedig a németek és a szovjetek markából, hatalmas kézzel.

Az Úr megparancsolta, hogy teljesítsük ezeket a rendelkezéseket, és akkor jó dolgunk lesz, igazak leszünk az Isten színe előtt. Azt parancsolja Mózes itt a népnek, hogy az Isten törvényének legfontosabb kivonatát írják fel a homlokukra kötött imaemlékeztetőre, írják fel és kössék szíjjal a karjukra, az ajtófélfára. Aki járt zsidó háznál, szállodában, mindenütt meg lehet látni a kapura szegezett igerészt, és mikor bemegy, vagy kimegy a házból a hívő ember, megérinti a kezével, akkor ezzel azt fejezi ki, hogy emlékszik arra, hogy ez az Isten törvénye. Nincs más Isten csak az, Aki kihozott minket történelmi fogságainkból, nyomorúságainkból. Emlékezzünk, és állandóan ismételjük, amikor jövünk, megyünk, járunk, kelünk. Emlékezés és ismétlés! Ez ennek a bibliai történetnek, parancsnak a módszertana. Csak így fogjuk az Isten szavát, a 10 parancsolatot, a jézusi nagy szeretet parancsolatát jól bevésni a magunk és a gyermekeink fejébe, és végül a szívébe. Ne csak a 12 éves Jézus példája, ne csak Sámuel példája emlékeztessen minket arra, hogy mi a kötelességünk és az előttünk álló életfeladatra. Mert Isten azt akarja, hogy a mi egyházunk népe, a mi nemzetünk tudjon megállni, helyt állni egy olyan világ forgatagában, ahol mi magyarok valami egészen külön helyet kaptunk.

Hadd idézzek egy erdélyi költőt, ha már én is erdélyi vagyok. A költő különös módon Jónás rakományáról beszél. Mi ismerjük Noé rakományát, aki mindenféle állatból bevitt kettőt. De Jónásnak nem volt rakománya, épp ellenkezőleg, őt vitték hajón, ő maga volt a rakomány. Aztán lenyelte egy cethal, s annak is ő volt a terhe, mert megfeküdte a cethal gyomrát. De hogy Jónásnak lett volna rakománya? Az erdélyi költő azért beszél igy, mert megfordította gondolatban Jónás helyzetét, és azt mondta: "nem Jónás vitte a cethalat, hanem azzal a lelki erővel és hatalommal, ahogy Jónás ott, a cethal gyomrában is megtalálta Istent, és tudott hozzá imádkozni, bevallotta előtte mindazt a rosszat, amit elkövetett, és kérte az Ő segítségét, s ezzel az Istenre találással Jónás tulajdonképpen vitte a cethalat. Az, aki lenyelte őt, annak ő most a javára vált, és Isten őt most meg is szabadította. A költő úgy forgatja tovább ezt a gondolatot, hogy minket Magyarország testéről leszakadt magyarokat, bár lenyelt egy-egy cethal, de tulajdonképpen mi nyertünk egy gazdag rakományt. Nincs a miénken kívül még egy olyan nemzet, amely annyi románul, szerbül, horvátul, szlovénül, németül, szlovákul, ukránul, oroszul tudó emberrel dicsekedhetne, mint a miénk. Mi mind megnyertük ezeknek a minket elnyelő népeknek a kultúráját. Hát nem áldás ez a keserűség? Csak ebben a fordított szemléletű életformában, a cethal gyomrában életünket vállalva, és lelki ajándékként felfogva tudunk másokkal azonosulni, másokhoz odafordulni. Ugyanez a költő mondja, hogy "csak az tud részvéttel lenni mások iránt, csak az tud türelmet, toleranciát gyakorolni, aki a legelesettebb és a legszegényebb". Ady Endrét is idézem: "Bízhatunk abban, hogy a csodák Ura meglátja végre ezt a szánalmas népet, és ad neki egy dárdányi úri kiméretlenséget. Hogy néhány megmaradt sereghajtó, törötten, fogyva azt ne vallja, hogy ezért a népért úgyis mindegy. Eb sorsot akar, hát akarjon." NEM! Nem mindegy, mert Isten úgy adott nekünk otthont, családot, iskolát, hazát és gyülekezetet, úgy vagyunk itt Európában és a világban, mint akiknek nem elárvult és elárult a sorsa. Nem a hőkölés népe vagyunk, hanem a bátraké, a Jónások népe, akik a helytállás útján mindig meg tudjuk nyerni az Isten előtti igazságot, az Isten előtti jó dolgunkat. Erre segítsen bennünket az Isten, erre segítsen gyermekeinket az új évben, minden engedelmes Istenre odafigyelésig.
Ámen.