2007-03-21

Lengyel Péter, Tőkéczky László

Fekete Ágnes: Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják.

Mostanában az antiszemitizmus témáját bedobták a közvéleménybe. Számomra a hit azért is nagy erő, mert emelt fővel beszélhetünk ilyen kényes kérdésekről is. Következő beszélgetőtársam Lengyel Péter, zsidó családban született és keresztyén hitre tért. A messiáshívő zsidók világszerte egyre népesebb csoportjához tartozik. Számomra nagyon érdekes volt, amikor elmondta, hogy éppen a zsidók számára jelent leginkább hátrányt a mai politikai forgatókönyv, mivel a régi beidegződéseket erősíti meg. A helyett, amit elméletileg a "vigyázz, antiszemitizmus van" jelszóval meghirdetnek, inkább megerősítik azt a gondolatot, ami a pénzhez, a baloldalisághoz és az erőszakos hatalomszerzéshez köti egyesekben a zsidóság fogalmát. Holott számunkra a Bibliát, az Ószövetséget és a keresztyénség gyökereit jelenti Izrael. Lengyel Péter először a József Főherceg felesége által támogatott budapesti zsidó misszióról beszélt.

Lengyel Péter: Mária Dorottyának nagyon sokat köszönhetünk, nagyon nagy vágya volt, hogy ébredés legyen Budapesten. Én úgy gondolom, hogy Isten csodája az, ami történt. Három skót misszionárius ment Palesztinából haza, és a Dunán kellett felhozni őket, mert az egyikük eltörte a lábát még Palesztinában. Meg kellett állniuk Pesten, mert "Duna-lázat" kaptak, itt maradtak, és ezt hallotta meg Mária Dorottya. El tudjuk képzelni azt a helyzetet, mikor fölveszi főhercegnői ruháját és elmegy egy ütött-kopott hotelba, hogy találkozzon ezekkel az emberekkel, beszél velük, és ők megígérik, hogy hazamennek és küldenek misszionáriusokat. Ez így is történt, és a későbbiekben Mária Dorottya minden támogatást meg is adott nekik. Így kezdődött el egy nagyon fontos felismerés: a mi örökségünk, hogy eljuttassuk az örömhírt a zsidó embereknek. Sokkal nehezebb olyan emberek felé szolgálni, akiknek a Biblia, Ábrahám, Izsák és Jákob Istene semmit nem jelent, ugyanígy a Tóra és az Ószövetség sem. Én úgy gondolom, hogy ezt a szolgálatot emberi ésszel nem lehet megérteni, hanem csak az Atya szívén keresztül. Ez a misszió azt vállalta fel, hogy közvetít a zsidóság és az egyház között.

Nagyon sok félreértés és seb van ezen a néven: Jézus. Ettől meg kell tisztítani. Ő nyilvánvalóan ugyanannak az Istennek a Fia, zsidónak és nem zsidónak egyaránt. A második feladatunk, hogy az egyházat visszavezessük a gyökereikhez. Örvendetes, hogy sok helyre meghívnak, hogy a zsidó gyökerekről beszéljek.

Nem mondom azt, hogy könnyű, nyilván nem egyszerű, ami Magyarországon történik. Az Apostolok Cselekedeteiről szóló könyv 15. fejezetében egy apostoli gyűlésről van szó. Arról szól, hogy a pogányságnak mit nem szabad magára vennie, viszont egy kérdést nem tárgyaltak: hogy a zsidónak kell-e pogánnyá válnia. Akkor például békességben tudott élni a Jakab-féle gyülekezet, és a Pál, a nemzetek apostola által alapított gyülekezetek. Ez a kettő identitásban is megfért egymás mellet, és valahol ezt tűzi ki céljául a messiáshívő mozgalom is, ami a 19 században kezdődött el. Ma két országban erősödik: az Egyesült Államokban és Izraelben, utána pedig Nyugat-Európában. Tehát lehet úgy Jézusban hinni, hogy zsidó marad valaki.

Fekete Ágnes: Személyesen, ha megkérdezhetem, hogyan kapta meg ezt a krisztusi hitet?

Lengyel Péter: Ateista, materialista családban nőttem fel, ezért az a kérdés, hogy zsidó vagy nem zsidó még csak föl sem merült. Sőt a kommunizmus kellős közepén erről nem is beszéltünk, az anyám pedig megtiltotta, hogy apámat megkérdezzem, hogy honnan jött, mi a múltja, hogy ki ő egyáltalán. Mindenki tudta, de nem mondta el, hogy miért ne kérdezzem. Ez nem volt kérdés, erről nem is lehetett beszélni. Később, húsz évvel ezelőtt, amikor megtértem, megkérdeztem, hogy kicsoda. Felismertem Isten népének az örökséget, és éreztem, hogy van valami nagyon fontos, amit meg kell tennem. Ekkor kérdeztem meg, hogy ő kicsoda. 3-4 órán keresztül beszélt arról, hogy az édesanyja hogyan menekült meg a holokauszt idején, viszont az apját és testvérét elvesztette. Egy olyan párbeszéd kezdődött, ami a mai napig tart és nagyon nehéz. Pál is beszélt arról, hogy zsidónak zsidóvá válok, és nem zsidónak nem zsidóvá, és mindeneknek mindenekké, hogy valamelyiküket megnyerjem. Ő azonosított engem azzal az emberrel, akik itt a háború idején "Heil Hitlereztek". Nem tudja ezeket hová rakni, de nagyon jó viszonyunk van, mert látja, hogy ez a húsz év pozitív gyümölcsöket termett.

33 évesen tértem meg. 7 éven át kerestem. Középiskolás koromban apukámtól egy gyönyörű örökséget kaptam, mégpedig a könyv szeretetét. Mindig odaküldött a könyvespolchoz, és azt mondta, hogy vegyem le ezt és ezt a könyvet, amiben benne van a válasz. Emlékszem, hogy volt a polcon egy fekete kötésű, aranybetűs könyv, amire az volt írva, hogy Szent Biblia. Egyszer rákérdeztem erre a könyvre. Azt mondta, hogy azzal a könyvvel nem kell foglalkozni, mert az a vallásos emberek Algopyrinje. Nekem, mint kamasznak ez persze kihívást jelentett: "miért is ne olvasnám el". Amikor elment otthonról, akkor egyből levettem, és elkezdtem olvasni. Érthetetlen volt számomra, de nagyon szép mondatok voltak benne. Éreztem, hogy valaminek lennie kell, mert nem voltam elégedett, tudtam, hogy hiányzik valami. Nagyon szomorú voltam sokszor. Sőt, a mai napig nem tudom, hogy miért, de 22 évesen a villamoson, velem szemben szörnyet halt egy ember. Akkor megláttam, hogy milyen törékeny az emberi élet. És éreztem, hogy ez az élet, amit mi élünk nem véletlen. Kell lennie valami oknak. Akkor elkezdtem keresni. Emlékszem, hogy újra és újra találkoztam a Megfeszített ábrázolásaival: szobor, rézkarcok, festmények és még sorolhatnám. Fogalmam sem volt, hogy ki az. Egy idő után letettem a művészettörténetet, és a Biblia maradt a kezemben. Egy kórusban énekeltem, ahol a karnagy kántor volt. Rajta keresztül jutottam el egy paphoz, akinek nagyon sokat köszönhetek, hiszen vele tudtam csak beszélni a természetfölöttiről. Abban a pillanatban, hogy még szomjasabb lettem, még többet akartam, beleütköztem egyházi doktrínákba. Elmentem az adventistákhoz, elmentem ide, elmentem oda. Találkoztam azzal a kifejezéssel: Isten élő személy. Akkor ért véget hét éves bolyongásom. Találkoztam egy barátommal, aki teljesen megváltozott. Megkérdeztem tőle, hogy hogyan történt ez a változás. Ő elmondta, hogy hogyan jutott hitre, majd elhívott egy házi-csoportba. Kiengedtem a szellemi antennáimat, atyám öröksége szerint, és végül is a 7 év bolyongása annyira előkészítette a helyzetet, hogy két hét múlva igent mondtam Istennek, Jézusnak, és ezt nem bántam meg.

Azt kerestem, hogy hogyan tudok neki a legjobban szolgálni? A Római levél 11-es fejezete a legszebb üzenet számomra, ahol Pál zsidóként mondja el, hogy szüntelen az ő fájdalma, mert azt szeretné, hogy az ő testvérei hitre jussanak. Sokszor kérdezik tőlem azt, hogy én zsidó vagyok-e vagy sem. Én erre azt szoktam válaszolni, hogy "tudod mit, ez egyáltalán nem fontos, mert én a szívemet találtam meg a testvéreimmel, akik itt szolgálnak velem együtt".

Az áldozattípusból kellene kihozni a zsidóságot. Minden, ami itt történik, az nem ellenük van. Bármiféle negatív hang az üldözéssel egyenlő. Ez nem teljesen igaz. Érzem azt, mondjuk az apámon, hogy bármiféle negatív jelenség tűnik fel Magyarországon, hangok, plakátok, ő egy második holokauszttól fél.

Fekete Ágnes: Ha valakinek egy csöpp esze van, akkor látja, hogy direkt gerjesztve van ez az egész.

Lengyel Péter: Igen, hiszen ez egy ősi kígyó. Az egyháznak nagy szerepe van abban, hogy megtisztítsa a híveket. Szeretnénk megtudni, hogy az a negatív kép, ami a zsidósággal kapcsolatban az emberekben él, igaz-e vagy sem. Vagy egy része igaz. Mi az, amit a választott népnek köszönhetünk? Mi az, ami szellemi értelemben rájuk rakódott. Mi az, amitől meg tudjuk tisztítani? Az is a római levélben van, hogy az egyháznak féltékennyé kell tennie, vagy versenyre kell ingerelnie Isten népét. Ez olyan lesz nekik, mint a halálból való feltámadás. Kiben fogja meglátni Izrael, hogy Jézus, az élő Isten feltámadott? És hogy az a szeretet, amiről már nagyon sok bőrt lehúztunk, nem csak szólam, hanem valóság is? Azért szoktam azt mondani, hogy ha nem éljük a hitünket, ha csak beszélünk róla, de nem cselekszünk, akkor az egy hiábavaló dolog. Ha versengésre ingerelné az egyház a zsidóságot, akkor felismerné a zsidóság, hogy ki az ő Megváltója, de tudom, hogy ehhez a szolgálathoz több könny, megértés, párbeszéd és megbocsátás szükséges. Ezért kell felvállalnunk azt, hogy közvetítünk. A gyülekezet és a misszió is közvetít a zsidóság és az egyház között. Nagyon sok más szervezet is van egyházon belül és kívül, akik teszik a dolgukat. Még több könny kell.

Fekete Ágnes: Mit jelent az, hogy még több könny kell? Szép ez a kifejezés. Többet kellene sírni?

Lengyel Péter: Több könnyet kellene ejteni azért, hogy a zsidó nép ilyen állapotban van ma.

Fekete Ágnes: Milyen állapotban van?

Lengyel Péter: Meg kellene békülnie Istennel. Mondjuk ki, hogy a legtöbben világi emberek, akik az örökségük nélkül élnek: Biblia, Isten, szövetségek nélkül. Sok-sok fiatalt látni, akik inkább lesznek más vallásúak, inkább mennek más filozófiák felé, mert szellemi éhségük az van. Inkább kinyílnak idegen gondolatok felé, és épp ezért teszem fel a kérdést: hány hívő ejt könnyeket zsidó szomszédjáért.

Fekete Ágnes: Egyértelmű, hogy a zsidóság és a kommunizmus között van egy összefüggés, ez nagyon terhes.

Lengyel Péter: 50 éve Magyarországon élek, és tudom azt, hogy milyen légkörben élnek, én is magyar vagyok és szeretem a hazámat. De mondom, hogy az a legfájdalmasabb pont, mikor hívők között találok antiszemitizmust. Nem tudom a kettőt összeegyeztetni, mert szerintem nem is lehet.

Fekete Ágnes: De ez nem jellemző ebben az országban, hiszen elképesztően nő a bevándorlás Izraelből, nőnek a birtokok.

Lengyel Péter: Hangokról beszélek, mikor kimegyek a városba. Nem általánosítok, mivel ez nyilvánvaló nagy hiba lenne. S nem is arról beszélek, hogy nincsenek hibák a zsidóságban. Viszont nem lehet az egyik végletből a másikba esni, mert nem lesz jó a vége. Tehát nekünk, akik hívők vagyunk, van valami olyan identitásunk, ami Jézushoz kapcsolódik: hordozzuk a beszédét, karakterét, viselkedését. Azok tudnak jó bizonyságul lenni zsidónak és nem zsidónak egyaránt, akik hordozzák Őt. Én nagyon szeretnék felvonulni, a magyar nemzet egyik kis magyarjaként felvonulni a Mennyei Jeruzsálemben, és ott azt mondani, hogy Magyarországot képviseljük. Nagyon várom ezt a pillanatot, de addig még sok víznek le kell folynia a Dunán.

Fekete Ágnes: A mai napon gyerekkorunkban iskolai szünet volt, hiszen az akkor "dicső tanácsköztársaságnak" hirdetett hatalom kezdetét ünnepelték. Hogy valójában mi történt akkor, hogy micsoda tragédia oka lett néhány tucat ember félelmetes hatalma, s hogy mindebben még református vezetők is mennyire megtévedtek, erről Tőkéczky László történész beszél.

Tőkéczky László: Négy éves irgalmatlan vérveszteség és anyagi áldozat után, hirtelenjében ott állt a magyarság teljes kiszolgáltatottságában, és csodaváróként viszonyult az eseményekhez. A politikában szinte bárkit hajlandó volt elfogadni, aki azt ígérte, hogy a háború elvesztésének következményeit ki tudja kerülni. 1918 októberében így került hatalomra egy dezertált katonai lázadás élén egy pacifista társulat Károlyi Mihály vezetésével, aki el akarta hitetni, hogy az antant benne megbízik és ő, mint demokrata, el tudja majd intézni azt, hogy Magyarország igazságos békét kapjon. Annak az új értelmiségnek és új tőkés rétegnek volt az embere, amelyik elitváltást akart Magyarországon. A régi arisztokrata köztisztviselő réteg helyett saját magukat akarták hatalomra emelni. Mögötte állt a szabadkőműves páholyok sora, és sikerült felsorakoztatnia a szociáldemokrata munkásság jelentős részét is. A hadsereget leszerelték, mert azt hitték, hogy honvédő, tehát ellenforradalmár szellemű tiszti karával fogja zavarni a forradalmukat. Akkor már állig felfegyverzett seregekkel jöttek az ellenfelek, és megkezdődött az ország feldarabolása, de közben megkezdődött a kommunista agitáció is: lefegyverzett és leszerelt kommunista katonákkal bomlasztották az országot. Nem volt fizetésük, nem volt semmijük, és akkor kárpótlást kértek. A kommunisták mindent megígértek nekik. Egy teljesen tönkrement országban leállt a termelés. Olyan irgalmatlan egzisztenciális feszültségek keletkeztek, melynek következtében a kommunisták egyre népszerűbbek lettek. Azt hirdették, hogy a világforradalomban a proletárok hatalmával fogják megoldani a társadalmi problémákat, az egyenlősítő világban a földi burzsoázia elsöprésével megkezdődik a földi paradicsom. Ehhez úgy kapcsolódik a református egyház, hogy az kétarcú volt. A nagyobbik része a dualizmus talaján állt, és minisztereket, Tisza Kálmánt és Tisza Istvánt, adott az országnak, illetve rengeteg képviselőt. Ők voltak azok, akik megteremtették az egyház korszerű polgári összefüggés-rendszerét is. A másik része a radikális kisebbségben politizált, ők voltak a politika szociálisan érzékeny része. Ez lett az a rész, amely 1918-ban fellépett az új típusú, forradalmi erők mellett. Harmadrészt pedig voltak a szabadkőműves páholyok, amelyek kezdetben nálunk angol típusú páholyrendszert alkottak, s nem vettek fel ateista embert, ellentétben a franciával, amely 1907 után terjedt el nálunk. Azok éppen a vallásos embereket zárták ki a páholyrendszerből. Ezekben a páholyokban elég jelentős radikális református emberek is részt vettek. Ilyen volt például a Haypál család, Debrecenből mondjuk Lencz Sándor. Ezekhez a körökhöz tartozott Baltazár Dezső, akinek nem volt szép szerepe püspökként 1918 során, noha később megbocsátottak neki. A világ-boldogító forradalom oldalán állt a tanítóság egy része is, ami kétségtelenül nem tette könnyűvé a helyzetet. Tildy Zoltán feleségének az édesapja az 1919-es kommunista direktóriumban tag volt, mint tanító. A református egyház többsége természetesen ellene volt annak, ami történt. A Tiszántúlon, a gazdaságilag leghátrányosabb helyzetű vidékeken alkottak tömegegyházat a reformátusok, s ott tényleg gazdasági nyomor volt. Ez a helyzet – nem véletlenül – a népi mozgalom felé fogja terelni az egyházat.

Fekete Ágnes: Egyszerűen megdöbbenve áll az ember, ha erről a korszakról olvas. Hogyan lehetett egy ilyen megtévesztés áldozata ennyire sok és művelt ember?

Tőkéczky László: Válsághangulat, világvégi hangulat uralkodott mindenhol, és vártak valamilyen nagy pozitív változásra. A magyar társadalom csodaváró volt: először az Antanttól, aztán később a kommunisták a világforradalomtól várta a megoldást. Felléptek az Antantseregek ellen, de nem Magyarországért, hanem a világforradalomért. Nem véletlen, hogy északkelet felé támadott a Magyar Vörös Hadsereg. Az volt a cél, hogy az orosz Vörös Hadsereggel egyesüljön, és szétszakítsa azt a blokádot, amelyben a románok és a csehek is szerepet játszottak. Amikor Kassát visszafoglalta az úgynevezett magyar vörös hadsereg, akkor a magyar nemzeti lobogókat nem lehetett kitűzni, Eperjesen pedig kikiáltották azt a szlovák tanácsköztársaságot, amiről az ottani szlovákok azt sem tudták, hogy eszik-e vagy isszák, hiszen fogalmuk sem volt arról, hogy egyáltalán van-e szlovák nemzetiség. Botrányos dolog volt, másfelől pedig ügyes kommunista manipuláció. Szétesett egy ország. Másodsorban a politikai hatalom legitimációja meggyengült, hiszen a régi politikai garnitúra azzal delegitimizálódott, hogy elveszítette a háborút. Jött egy új politikai legitimáció. Nem kellett hozzá sok: a központi pozíciókat kellett csak elfoglalni, majd a felfegyverzett katonatanácsokat és a különítményeiket kellett mozgósítani. És az a magyar társadalom, amelyik aggódott, éhezett és rettegett, azt hitte, hogy majd valami pozitívumot hoz az egész. Aztán jöttek a gyakorlati kioktatások az államosításra nézve, a családi ezüst begyűjtésétől kezdve a terrorisztikus dolgokig, az internálásokig. Amikor pedig a tiltakozás tömeges méreteket öltött Dunapataj és Kalocsa környékén, tömeges akasztásokkal, fegyveres kivégzésekkel törték le a mozgalmat. Az országban mindenhol félelem és tehetetlenség uralkodott. Nem volt senki, aki megszervezte az ellenerőket. Tisza István halálával eltűnt az egyetlen személy, aki össze tudta volna fogni ezeket az erőket, hiszen a többiek, nagyon célszerűen, életüket mentve elbujdostak.

Fekete Ágnes: Nem tudtak összefogni?

Tőkéczky László: Nem lehet úgy összefogni, ha senki nem tudja, hogy mi lesz. Erdélyt kezdték elönteni a román csapatok, a Károlyi kormány által felfegyverzett, román nemzetiségű nemzetőrök, délről jöttek fel a szerbek, északról a cseh megszállás indult el. A teljesen elfáradt mindenki, több százezer ember meghalt, megnyomorodott, fogságban volt. Egyszerűen nem volt szervező közege már a magyar társadalomnak, s már a 1918-as őszirózsás forradalom vezetői is felléptek azok ellen, akik nem az ő kedvük szerint gyűléseztek. A kommün pedig egy az egyben terrorizált, nem véletlenül, mivel egy olyan társadalmi csoport volt, akiket a háború megkímélt. Az ipari munkásokat ugyanis a hadi üzemek működtetése végett itthon hagyták. Sajnálatos, hogy az ezer éves ország úgy esett szét, hogy igazából tényleges erő, ellenállás alig volt a székely és egyes katonai hadosztályokon kívül.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Pál apostol első korinthusi levelének 13. fejezetéből:

"A szeretet nem háborodik fel, nem rója fel a rosszat, nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal."

Március 15-én határoztam el, hogy erről az Igéről beszélek. Ugyanis furcsa emberek és furcsán beszéltek az összefogásról és az egységről. Ha azt halljuk, hogy kicsik és nagyok, homoszexuálisok és heteroszexuálisok, sárgák, feketék, tehát mindenki legyen egy a hazaszeretetben, akkor ezzel azt is mondhatnánk, legyen mindenki a lehető legközönyösebb. Mindenkit szeretni, voltaképpen a közöny kiteljesedését jelenti.

A korinthusi levél 13. fejezete lehetne a "Mindegy" himnusza is. Mindent eltűrni, mindent elviselni, elfogadni, nem róni fel a rosszat, soha fel nem háborodni, e mögött egy rettenetes kép is állhatna: ott hever valaki az utcán, ott fetreng a mocskában, arra járnak az emberek: mindegy. Talán még egy milliárdos oda is megy a szerencsétlenhez, és elmondja, te nem tudod kifizetni a számláidat, de azért nem vetlek meg, sőt egy vagyok veled ezen a földön. Hiszen emberek vagyunk. Semmi rosszat nem tesz senki, kedvesen mosolyognak, és nem mondanak ellene a himnusz üzenetének. Mégis érezzük, itt valami nagyon sántít. Hiszen mi az, amiben egy a lehajoló ember és a koldus. Talán a sírban majd egyek lesznek, de most szinte semmi nem közös bennük, csak az, hogy mindegyik megadta magát a sorsnak. Ez már csak így van. Ez a közöny.

Pál himnuszának a kulcsa éppen a közepén van, az a mondat: együtt örül az igazsággal. Az igazság és a szeretet bármennyire nehezen férnek meg egymással, feltételezik egymást.

Ne mondja senki ezeket a szólamokat, hogy egység, megértés és szeretet, aki nem hajlandó beszélni, gondolkodni a valóságról, a dolgok igazi arcáról.

Ne mondja senki, hogy szeretet, aki lényegileg kihúzza a talajt az igazság alól, mert szerinte fundamentalista, múltba révedező mindaz, aki ki meri mondani: bűn, vagy azt, hogy erkölcstelenség. Nincs ma igazság a közbeszédben, mert minden relatív, mert tények helyett bonyolult problematika az élet. Már pedig, ha ezt így gondoljuk, akkor nincs egység sem, akkor szeretet sincsen. A szeretet az igazságban születik meg. Az egység a közös hűségben, közös vállalásban születik meg. Amikor valaki nem színészkedik, hanem tényleg eggyé tud válni a koldussal, ahogyan ezt sok-sok szent megtette.

Krisztusban, az ő szeretetében felismerhetjük az igaz egységet. Benne valóban nincs többé zsidó és görög, szegény és gazdag, mert Ő mindenekben Minden. Ha az ő keresztjét, a bűn igazságát kimondó, a bűnre halált mondó áldozatát látjuk, akkor ebben a kegyelemben egyek lehetünk. Ha átéltük, hogy én is a halálból szabadultam, te is, akkor egyek lehetünk. De csak úgy, mert valaki elneveti magát, átkarol, és azt mondja, testvér, vagy honfitárs, még semmiféle egység nem fog megszületni.

Ezért mindennél jobban az a kérdés, mit tudunk áldozni, mit tudnunk adni magunkból egymásnak, a hazának, az emberiségnek. Batthyány Lajos és Petőfi Sándor az életét adta. Ebben az áldozatban, ebben az odaszánásban lettek egyek. Ha Krisztus akaratát feltétlen a magunké elé helyezzük, egyek lehetünk sokakkal, akik ha bukdácsolva is, de szeretnénk megtanulni a szeretet útját.

A zsidó filozófiában fontos szerepet játszott a számmisztika. Azt mondták, Isten az Egy. A teremtés a kettő. Hiszen Isten szétválasztotta a sötétséget a világosságtól. Önmagától elkülönített egy valóságot, a világot, ez a kettő. És az újra megtalált egység a három. Isten és a teremtett világ együtt. Ezt a gondolatot érthetjük úgy is, hogy a Szentháromság az újra felfedezett egység.

Hogyan épülhet hát híd két elkülönült ember vagy embercsoport között? Csakis egy harmadik által. Lehet, hogy sokak nem Krisztust látják annak a személynek és erőnek, aki ma itt Magyarországon minket összefog. Nem is vitázunk velük. De annyi bizonyos, hogy csak egy külső erő, egy külső hitbe való megkapaszkodás vezet minket előre. Nem a minden jó, mindenki egyforma közönyös himnusza, hanem a hit.

Adja Isten, hogy ha botorkálva is, de keressük a hármas egységet. Húsvétra készülünk. Isten végtelen szeretetével kinyújtja kezét. Halált is vállaló szeretetével segít megtalálni a jó utat.
Ámen

Similar Posts