2007-05-23

Fekete Ágnes: Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják.

Mai műsorunkban nagyon régi és nagyon új kérdésekről lesz szó. Megünnepeljük Szenci Molnár Albert zsoltáros könyvének 400. évfordulóját. Ezek a régi hagyományos énekek ma sokszor olyan falvak templomaiban csendülnek fel, ahol viszont a lakosság többsége cigány. Ilyen például Old község, ahol Orián Géza cigánymissziót végez. Ő először arról beszél hogyan kezdett cigánymisszióval foglalkozni.

Orián Géza: Eszem ágában sem volt a cigányok közé menni. Úgy kezdődött az egész, hogy a cigányok kiraboltak. Szabolcsból költöztek fel Ferencvárosba, ahol én születtem. Véletlenül összetalálkoztunk az utcán, lefényképeztem a gyerekeiket, mert nagyon szeretek fényképezni. Ezek után kipakolták az egész lakásunkat. Ami a legfájdalmasabban érintett az egészben, az a mód volt, ahogy kifosztottak. Amikor beszélgettünk, sok minden szóba került. Megkérdezték például, hogy milyen vallású vagyok. Elmondtam nekik, hogy református. Ők is annak vallották magukat. A 11 éves Zsolti nevű fiúk nem volt megkeresztelve, valahogy elfelejtődött- mondták. Megkértek, hogy legyek Zsolti keresztapja. Nagyon megörültem, hogy vihetek a református egyháznak egy új tagot. A fiút meg is keresztelték, és miközben a templomban álltunk az Úr asztala körül, az egyik kedves rokona lesegítette a kabátot a vállamról, és kivette a kulcsot. A kulcsért eljött egy férfi, elment a Kinizsi utcai lakásunkba, és ott a szomszédaink "segítségével" kipakolta a lakásunkat. Mivel addigra már mindenki tudta, hogy Orián Géza a cigányokkal foglalkozik, szívesen segítettek neki levinni a tévét, a hegedűt, és mindenünket, ami volt. Délután a család meginvitált bennünket egy ebédre, és még fel is hívtam anyám figyelmét, "nézd, nekik milyen hasonló készletük van, mint nekünk". A tévéjük is hasonló volt. Egyszer aztán rájöttem, hogy az mind a miénk. Hogy hogyan került oda, el sem tudtam képzelni, csak azt tudtam, hogy ott minden a miénk. Azt hittem, hogy ez csak egy jó tréfa, és kértem, hogy adják vissza, de nem adták. Ezután elmentem Dobos Károly bácsihoz, és azt mondtam neki: "Károly bácsi, én hívő református ember vagyok. Templomba járok, adakozom. Miért engem rabolnak ki? Annyi ateista, meg mindenféle ember van, miért nem őket rabolják ki a cigányok?" Soha nem felejtem el, hogy mit mondott erre Károly bácsi. "Géza, nem mondtuk még el nekik az evangéliumot, azt, hogy Isten őket is szereti, hogy Jézus értük is meghalt a kereszten. Lehet, hogy téged akar küldeni a cigá nyok közé a misszióba." Engem? Hát én egy balek vagyok: éppen most fosztottak ki, én erre teljesen alkalmatlan vagyok. "Gézám – mondta Károly bácsi – lehet, hogy azért vagy alkalmas, mert magadat alkalmatlannak érzed. Az országban sokan vannak, akik romologiát végeztek, mindent megtanultak a cigányokról, amit csak lehetett, mégsem tudják, hogy kik a cigányok." Azóta foglalkozom a cigányokkal, egyre több sikerrel, egyre több gyümölccsel.

Fekete Ágnes: Az olaszliszkai eset nagyon sok embert megrázott. Te mit éreztél akkor?

Orián Géza: Nagy szomorúságot éreztem. Jogosan felháborodott, magyar emberek mondták nekem: "Géza, miről beszélsz? Ezek a cigányok megölték azt a magyar tanárt, aki ráadásul egy rendes ember volt, mindenki szerette." A cigánytörvény azt mondja, hogy szemet szemért, fogat fogért. Itt nem halt meg a kislány. A börtönben maguk a cigányok hoztak ítéletet, ugyanis összeverték a elkövetőket. Tiltakoztak az ellen is, hogy egy zárkába tegyék velük azokat az embereket, mert úgy érezték, hogy többet ártottak nekik maguknak, mint a magyar parasztok. A rádió hullámain keresztül üzenem a cigány vezetőknek, hogy merjenek őszinték lenni, őszintén kimondani, hogy elhatárolják magukat ezektől a gyilkosoktól. Sajnos nem tették meg, és ezzel a saját népüknek ártottak. Régen a vajdák súlyos büntetéseket szabtak ki a gyilkosság miatt: kiközösítették, a haját lenyírták. A romák szerint ez a tanárember nem volt bűnös, akik őt megölték, gyilkosok, a legsúlyosabb ítéletre méltók a "romano cris" szerint. A cigányok nem értenek egyet az olaszliszkai elkövetőkkel. Pár évvel ezelőtt mi, magyarok is választottuk a cigányok vezetőit, zavaros ügy. Én ismerem a fóti vajdát, aki igazi cigánybíró, igazságos ember. Öregember, kövér ember, igazságos ember. Ezekre a vezetőkre a cigányok azért néznek fel, mert ők választják ki maguk közül. Nem vállalnak közösséget a mai politikusokkal. Azt hiszem, mondhatom, hogy rosszabb a helyzet, mint 8-10 évvel ezelőtt, mert akkor a továbbtanuló cigánygyerekek kaptak még ösztöndíjat, amit ma nem kapnak.

Fekete Ágnes: Egyszer beszéltünk arról, hogy az oktatásban az integrációt nem pártolod.

Orián Géza: Tiltakoztam a VIII. kerület egyik iskolájának bezárása ellen, ahova egyre több cigánygyermek iratkozott be. Sok helyen vetődnek fel problémák, például Dél-Baranyában és Szabolcsban is. Hiába tiltakoznak a cigány-politikusok, nem értik a helyzetet. Azért veszik ki a magyar gyerekek szülei a gyerekeiket a cigánygyerekek mellől, mert a magyar gyerekek visznek uzsonnát, a cigánygyerekek pedig nem. Mivel ő is éhes, ezért elveszi a magyar gyerektől az ennivalóját. Elveszi a zsebpénzét is, a vonalzóját, és még sorolhatnám. Belenyúlnak a magyar lányok bugyijába, ezért pánikszerűen elviszik a gyerekeket egy másik iskolába. Hiába akarják erőszakkal integrálni a cigányokat, ez Amerikában sem ment. A Damjanich utcai iskolát, minden tiltakozásunk ellenére bezárták: pedig mindent megpróbáltunk. Tiltakoztunk a helyi polgármesternél, az oktatásügyi miniszternél, a miniszterelnöknél, a köztársasági elnöknél. Kaptunk mindegyiktől egy szép levelet, de érdemi változás nem történt. Az iskolát bezárták, az odajáró gyerekeket magyar iskolákba tették be. A gyerekeket ezek után is rendszeresen látogattam, hiszen az előző iskolájukban bibliaórát tartottam nekik. Kiderült, hogy nem járnak iskolába, mert az új iskolában nem érzik olyan jól magukat. A cigányoknak joguk van a magyarok közé járni, csak lehetőségük nincs. Néhány gyerek azért továbbtanult, mint például Laci, aki az én VIII. kerületi titkárom. A legértelmesebb, de a legrosszabb gyerekeket választom ki titkárnak.

Fekete Ágnes: Ezt most tényleg úgy kell érteni, hogy gyerekek százai nem járnak iskolába?

Orián Géza: Igen. Ismerem őket név szerint. Drogoznak, lopnak, rabolnak, börtönbe kerülnek. Kinek fáj ez, kérdem én?? Nekem nagyon fáj. Az elmúlt 12 évben foglalkoztam egy-két emberrel azért: az egyik, Aladár, a temetőben fekszik, 17 évesen került oda. Rontó Elemért is meghalt, 23 évesen. Az oldi cigánygyerekektől is elvették az iskolájukat. Az indok az volt, hogy jobb lesz, ha négy-öt falu tart fenn egy iskolát, és oda járnak a gyerekek. Old egy református magyar falu. Csodálatos, kazettás, nagy temploma van. A faluban 100 cigánygyerek él, akik minden nap felülnek egy buszra, és átutaznak Egyházasharasztiba, ahol 100 magyar gyerek él. Ez az integráció. Mivel a cigányfiúk benyúltak a magyar lányok bugyijába, és elvették a magyar fiúk tízóraiját, ezért az egyházasharasztibeli szülők elvitték a gyermekeiket Siklósra.

Fekete Ágnes: Mindenki egy faluval arrébb jár iskolába?

Orián Géza: Igen, így most mindenki egy faluval arrébb jár. A papíron jól hangzik. De ez nem integráció, ez egy marhaság. Engem gyakran neveznek rasszistának. Magyarnak születtem, de a szívem cigánnyá változott. Aki engem rasszistának nevez, az nézzen a saját lelkébe. Az egyházasharaszti iskolát is bezárták éppen úgy, minta VIII. kerületi iskolát. A Lenhossek utcait nem zárják be, mert vannak olyan polgármesterek is, akik tudják, hogy cigánygyerekeket csak cigánygyerekek között lehet oktatni, és igyekeznek fenntartani az iskolákat. A cigánygyerekek, mivel egymásra irigyek, féltékenyek, lehet őket egymással versenyeztetni. "Ide figyelj, Józsi! Sanyi megtanulta a Himnuszt minden versszakával, pedig butább nálad. Te miért nem tanulod meg?"

Fekete Ágnes: Az egyházasharaszti iskola jó volt.

Orián Géza: Oldon Katona Imre volt az iskola igazgatója, és ő országos hírűvé tette azt az iskolát azzal, hogy hagyományőrző gyerekeket vitt el mindenhova, ahol előadásokat tartott. A gyerekek kólót táncoltak, és románul – általuk beás cigánynak tartott nyelven – szavaltak. Mindenki kíváncsi volt rájuk. A pécsi tanárképzőből jártak ki. A VIII. kerületi iskolában sok idős pedagógus dolgozott, akik igazán jól értettek a cigánygyerekekhez.

Fekete Ágnes: Most mi lesz Oldon?

Orián Géza: Ezentúl Alsószentmártonba fognak járni, a Tan Kapuja Buddhista Egyház iskolájába. Nem történt semmi azon kívül, hogy az oldi cigánygyerekek ezentúl nem Egyházasharasztiba járnak, hanem Alsószentmártonba. Az pedig, hogy az iskola igazgatója nem reformtus, hanem buddhista, ma már nem számít, ugye?. A misszió abban áll, hogy elmondom nekik, hogy bár tolvajok, de Jézus megszabadított őket, mint ahogy az egyik latornak is azt mondta a kereszten, hogy együtt lesznek a Paradicsomban. Ennél csodálatosabb hír nincs. Többször jártam a kalocsai börtönben. 80-90-100 cigányasszony jön össze egy-egy alkalomra, és erről szoktam nekik beszélni. Olyan főnököm van, aki még a keresztrefeszített tolvaj latornak is azt mondta: velem lehetsz, ha megtérsz, ha átadod az életed, és nem mindig azt csinálod, amit te akarsz, és arra kéred Isten áldását, hanem átengeded Istennek a döntést, és azt kérdezed tőle, hogy mit tegyél.

Fekete Ágnes: És a cigány-agresszióra mi lehet a válasz?

Orián Géza: Én féltem a kutyáktól egészen addig, amíg lett egy kutyánk, Cattan felügyelőnek hívtam. Megtanultam, hogy ha belerúgok, akkor beleharap a kezembe. Egy kutya nem harapja meg a gazdáját. A cigánygyerekek éheznek Dél-Baranyában. A kormány megígérte, hogy építenek oda egy gyárat és adnak munkát, én magam is láttam a terveket, még sincs gyár, és a cigányok nem tudnak dolgozni. Ha tudnak, akkor lopnak. Például Baranyában erdőket vágtak ki. Az a kisfiú, akit Molnár Miklós a Kálvin téren megkeresztelt, Nagykőrösre jár, a református főiskolára. Tanító akar lenni a cigánygyerekek között. Ha ránézek, mindig azt látom, hogy tényleg csak jóval lehet meggyőzni a gonoszt. A családja engem anyagilag tönkretett, lelkileg a sárba tiport. A keresztapja lettem annak a fiúnak, és mindezek ellenére hűségesen kitartottam mellette. Megtartottam a fogadalmamat, amit a kereszteléskor tettem: "Úgy neveljétek, és neveltessétek, hogy egyszer majd ő maga tegyen önként bizonyságot." Református fiatalember lett belőle, Bibliát olvas, imádkozik, tanúságot tesz.

Fekete Ágnes: Amint említettük, Oldon az a furcsa helyzet van, hogy néhányan, nagy hűséggel őrzik a zsoltárokkal átitatott falakat. Ezek a dalok négyszáz éve szólnak magyar földön. Ennek az évfordulónak a tiszteletére rendeznek konferenciát e hét végén Csurgón. Az egyik szervező Szabó András, a Károli Egyetem rektor-helyettese.

Szabó András: Május 12-én volt napra pontosan 400 éve, hogy Szenci zsoltáros könyvét megjelentették.

Fekete Ágnes: Amikor azt mondjuk "zsoltár", mit értünk alatta?

Szabó András: A bibliai 150 zsoltárt, annak mindenféle feldolgozását, parafrázisát, prózai formájától a verses formájáig, hiszen a középkorban inkább a recitatív zsoltározás ment, a reformáció korától pedig versbe szedve énekelték a zsoltárokat. Először átiratok formájában énekelték őket, de aztán elkezdtek a szöveghez egyre hűségesebben ragaszkodni. Ezért készítette Szenci Molnár Albert is a zsoltároskönyvét.

Fekete Ágnes: Akkor, amikor megjelent, óriási hatása volt, igaz?

Szabó András: Először önállóan jelent meg a zsoltároskönyv Németországban, a Herborn-Nassaui-i Grófságban nyomtatták ki, ahol egy református főiskola is működött, és az ott működő nyomdász vállalta el, hogy kiadja. Miután kinyomtatták, szekérre rakták, és úgy hozták haza. A második kiadás a következő évben született meg, ez a hannaui Biblia függelékében látott napvilágot. Ettől kezdve szokássá is vált, hogy a bibliakiadások komplex kézikönyvek voltak: mellette volt a Heidelbergi Káté, a teljes zsoltároskönyv és minden szükséges dolog. Elterjedtek ezek a zsoltárok annak ellenére, hogy a dallamuk a magyar fülnek még a XXI. század elején is nehéznek számítanak.

Fekete Ágnes: Szenci Molnár miért a francia dallamokat választotta?

Szabó András: Ehhez szokott hozzá valószínűleg. Ő nagyon sokáig Németországban élt, és ezeket a zsoltárokat németül énekelte. A németek is a francia dallamot vették át, ezért számára nem volt kérdés, hogy átvegye a francia dallamokat.

Fekete Ágnes: Érdekes, hogy ezeket ma szinte ősi magyar énekeknek érezzük, mondjuk a 90. zsoltárt.

Szabó András: Pedig nem azok: francia, reneszánsz dallamok, és a versformák is francia, reneszánsz versformák.

Fekete Ágnes: A magyar versformában is követi ezt a francia, reneszánsz verselést?

Szabó András: Igen, teljesen átveszi. Sokszor még jobban, mint a német fordítás, amivel tulajdonképpen dolgozott. Ezért is jelentős irodalmi szempontból ez a zsoltárkönyv, mert hirtelen megjelenik száznál több olyan versforma, amely addig nem volt. A Balassi versforma volt divatos még sokáig a 17. században, egyébként viszonylag kevés versforma létezett akkoriban. Az eredeti franciában időmértékes formák figyelhetőek meg, és a magyarnak is van ilyen időmértékes hatása, de vannak ölelkező rímek, belső rímek, amelyek nem azonosak a sor végén lévő rímekkel. Olyan rímek is vannak, amelyek túlnyúlnak egy-egy versszakon. Ezt a régi magyar irodalmi konferenciát a zsoltártémának szenteljük, illetve a Református Zenei Fesztivál keretében is lesz még egy koncert, ha jól tudom, június 15-én, a Lónyay Utcai Gimnázium Dísztermében. A Károli Gáspár Református Egyetem kórusa ad majd elő zsoltárfeldolgozásokat, az egyik tanítványom pedig részleteket fog felolvasni.

Fekete Ágnes: A salgótarjáni gyülekezet úgy ünnepel, hogy elhatározta, végigénekli az összes zsoltárt. Most a kilencveneseknél tartanak. Tóth Tibor és felesége, Lengyel Judit a motorja ennek az elhatározásnak. Ők saját előadásban CD-re is felveszik ezt a gazdag zenei anyagot.

Tóth Tibor: Életem egyik legnagyobb ajándéka ez a lehetőség. Olvastam valahol, hogy vannak olyan dolgok, amelyeknek a legnagyobb jutalma az, hogy az ember megcsinálhatta. 47 éves vagyok, de ha arra gondolok, hogy a zsoltárokat mind fel tudom venni, és ki tudom adni, már nem éltem hiába. Úgy érzem, hogy akkor már nyugodtan dőlhetek hátra, mert valamit letettem. Ha másért nem, legalább azért, mert én megtanultam a zsoltárokat. A felvételek javítása miatt többször vissza kell tekerni, ezért szinte már a véremmé vált, nagyon megszerettem őket. Judit is ugyanezeket mondhatná el, hiszen énekel operákat, operetteket, mint sok ezer énekes is egyébként, de a zsoltárokat még ebben a formában senki nem énekelte fel. Egy énekesnek nagy kihívás ez. Nem olyan régen fejeztük be a 80. zsoltár felvételét. 10-es blokkokban vesszük fel őket, 10 zsoltár 65 perc, minden versével felénekeljük. Csak azért tudjuk elvégezni ezt a munkát, mert házaspár vagyunk, nem kell máshova mennünk, akár két főzés közben is megejthetjük a felvételeket.

Fekete Ágnes: Ha jól értem, akkor ez nem úgy történt, hogy valaki letett az asztalra egy nagy pénzösszeget, és felkérte, "csinálják meg, majd kiadják".

Tóth Tibor: Nem, de éppen ez a csodálatos az egészben: nem függ az anyagiaktól. Judit képzett énekes, csak idő kérdése, hogy ezeket az énekeket felénekelje. A stúdió is adott, igazából csak az áram, – amit felvétel közben használunk el – jelenik meg költségként és a sok ezer munkaóra, amit invesztáltunk már eddig is, és még fogunk is. De ezt örömmel csináljuk, nem azért, mert valaminek meg kell felelni. Ha más nem is hallgatja, de én büszke vagyok arra, hogy elkészülnek, és én biztosan hallgatni fogom őket. Érdekes, hogy az ember a saját felvételeit nem szívesen hallgatja. Nagyon sokszor előfordult már, hogy autót vezettem, és közben zsoltárokat hallgattam, és akkor tudtam elmélyedni bennük. Egyszer mondta valaki, hogy az a rossz a zenészek számára, hogy munka közben nem tudnak zenét hallgatni.

Fekete Ágnes: És végül is ki lesz adva?

Tóth Tibor: Az eredeti terv az volt, hogy 10-es csoportokban adjuk ki a zsoltárokat. Most már arra hajlok, hogy egybe az egészet MP3 formátumban.

Fekete Ágnes: Ha jól tudom, akkor a gyülekezetben is éneklik a zsoltárokat.

Tóth Tibor: A gyülekezet megfogadta két évvel ezelőtt, hogy a Psalterium Hungaricum kiadásának 400. évfordulójára mindegyik zsoltárt megtanulja, és valamennyi versszakával végigénekli. A fogadalom eredménye, hogy múlt vasárnap a 97. zsoltárt énekeltük végig. Túl gyorsan nem tudunk haladni, mert minden héten csak egy zsoltárt éneklünk, illetve a hosszabb zsoltárokat megfelezzük, hogy ne éljünk vissza a gyülekezet türelmével.

Fekete Ágnes: Ezt hogyan képzeljük el: az istentisztelet elején az egész gyülekezet énekel egy szólamban?

Tóth Tibor: Az istentisztelet előtt egy 10-15 fős kórus találkozik a templomban, és az aznapi zsoltárt áténekeljük. Amikor elkezdődik az istentisztelet, a kórus kimegy az Úr asztalához, elénekli a zsoltárt, a végén pedig megkérjük a gyülekezetet, hogy az első versszakot együtt énekeljük el újra.

Fekete Ágnes: Miért nem énekli a gyülekezet is végig az egészet?

Tóth Tibor: Mert nem ismerik. Sok zsoltár van, amit Salgótarjánban sem ismernek, de ha már 3-4-5 versszakot végighallgattak, akkor általában bekapcsolódnak az éneklésbe.

Fekete Ágnes: Az istentiszteletből ez mennyit vesz el?

Tóth Tibor: Amíg végigénekeljük a zsoltárt, maximum hat percet.

Fekete Ágnes: És mikor lesz a vége? Mikorra várható a 150. zsoltár?

Tóth Tibor: Még egy bő év. Nem sietünk, mert nem az a lényeg, hogy minél gyorsabban végigérjünk rajta, hanem az, hogy megtanuljuk, és utána legyen legalább egy mag, aki ezeket ismeri, továbbadja.

Fekete Ágnes: Miért tartják fontosnak a zsoltárokat? Miért került ilyen közel a szívükhöz?

Tóth Tibor: Én őszintén bevallom, hogy 3-4 évvel ezelőtt még nem ismertem a zsoltárokat. Szégyelltem is magam, hogy járok templomba, és bár el tudom énekelni a zsoltárokat, ha előttem van a kotta, de nem ismerem őket. A munka közben derült ki, hogy nagyon közel állnak hozzám ezek a zsoltárok. Mind mondanivalójában, mind dallamában óriási kincsnek tartom őket.

Fekete Ágnes: Tudom, hogy nem lehet mindent elmondani szavakkal, de mégis mi az, ami tetszik a zsoltárokban?

Tóth Tibor: Szomorú aktualitásuk van a zsoltároknak. A magyar ember, a magyar nép hasonló helyzetben van, mint Isten népe. Lassan mi is idegenekké válunk a saját hazánkban, és az egyéni sorsok is keserűvé váltak az utóbbi időben. Szinte már remény sincs arra, hogy ezen a helyzeten pártok, emberek változtatni tudnának. Istenben azonban bízhatunk. Hozzá kell fordulnunk imádságban, könyörgésekben, és ezeknél nagyszerűbb szövegeket keresve se találnánk.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Máté evangéliuma 17. fejezetéből, a 21. verset:
"Ez a fajzat nem megy ki másképp, csak imádsággal és böjttel."

Nemrég protestáns emberek egy kerekasztal-beszélgetést rendeztek, amelyre meghívták többek között a prostituáltak érdekképviselőjét. Bennem meghűlt a vér, amikor olvastam. A jó szándék nem kétséges. Mégis úgy elgondolkodtam, mi lett volna, ha akkor, amikor a farizeusok meg akarták kövezni a bűnös asszonyt, Jézus az érdekvédelmi szervezetüket kereste volna fel, ha jogi vitákat kezdeményezett volna. Mert a bűn az nem érdek. Persze ma egybemossák e két fogalmat, de ebből csak egyre nagyobb zűrzavar keletkezik. Jézus erővel szólt. Tettével pontosan szétválasztotta az embert, a bűnt és a jogosságot. Mi mit csinálunk? Jelképesen, gumilabdákat adunk a farizeusok kezébe, hogy ne fájjon az ütés. Segítjük a hajléktalanokat, én is, de nem erővel, és ezért a mi támogatásunkkal kiköltöznek az utcára végleg, mert megoldani ténylegesen, erővel nem tudjuk az életüket. Talán, mert mi sem hiszünk abban, hogy meg lehet oldani. Ma a misszió sokszor az, hogy szűrővizsgálatokat végeznek, hogy komfortosabbá, tovább élhetővé tegyék a bűnt. Elkerülni a betegségeket, a megvetést, a fájdalmat, ez a fő cél. És perszer ez jó cél, de végre meg kell kérdeznünk saját magunktól, hiszünk-e Krisztus erejében? Hiszünk-e a Lélekben, akit Pünkösdkor várunk? Hiszen nemcsak régen, ma is egész életeket képes rendbe tenni. Krisztus nagyon nagy boldogság. Ő szeretettel ölel át mindenkit. Mindenkinek jobb Istenben elpihenni estéről estére, mint a saját félelmeivel.

E gondolatok után jutott eszembe a felolvasott bibliai mondat. Jézus tanítványaihoz hoznak egy beteg embert, de azok nem tudják meggyógyítani. Igen, százszor átéljük ezt a kudarcot: nem megy. Szeretnénk jót adni, de nem vagyunk rá képesek. A történet csodája, hogy kimondják a kudarcot. Mindenki megvallja azt, hogy képtelen megoldani a helyzetet. Jézusnak ez az első kérése: ne puhítsuk a bűn keménységét, hanem mondjuk ki, fegyvertelenek és bénák vagyunk vele szemben. A másik üzenet, hogy a tehetetlen ember kezébe fegyvert ad: az imádságot és a böjtöt. Ezeknek van ereje. Ha ma Magyarországon sok ember, aki látja, hogy a körülötte felgyűlt bűnnel szemben tehetetlen, mind böjtölne és imádkozna, biztos vagyok benne, hogy megváltoznánk. Adja Isten ezt a hitet. Azt, hogy ne ölbe tett kézzel várjuk tehetetlenségünkben a Lélek erejét, hanem imádsággal és böjttel. Szánjunk erre időt és erőt.
Ámen