2007-07-25

Ifjúság és zene az egyházban

Egy olyan problémáról szeretnék beszélni, amely szerintem folyamatosan jelen van az egyházban, de sajnos nem kap elég nagy nyilvánosságot. Ez a kérdés az istentiszteleteken kívüli egyházi alkalmakon megjelenő zene. Úgy látom, mind a két "oldal" (azok is, akik a gyülekezeti énekeket tartják fontosabbnak és azok is, akik az új énekeket szeretnék előtérbe helyezni) egyre inkább tabutémának tekintik a kérdést, és azt gondolják – a legjobb, ha megkötjük a magunk kompromisszumait és nem megyünk bele komolyabb következményekkel járó vitákba. Azért merült fel bennem most, hogy leírjam a véleményemet, mert részt vettem a Csillagpont Református Ifjúsági Találkozón, és itt fokozottan szembesültem ezzel a problémával. Általában, amikor ez a kérdés előkerül, legelőször az jut eszembe, hogy elsősorban nem azzal kell foglalkoznom, hogy az én személyes ízlésemnek mi felel meg (mivel kiskoromtól a régi zsoltárokon, dicséreteken nőttem fel, számomra természetesen ezek jelentik az egyházi zenét), hanem meg kell próbálnom elfogadni, hogy másoktól, olyanoktól, akik ettől eltérő körülmények között szocializálódtak, eléggé távol állhatnak ezek a dallamok és szövegek.

A Csillagpont Band tagjaként kicsit nagyobb problémát jelentett számomra, hogy a zenélést hogyan érezzem mégis szolgálatnak. (A Csillagpont Band a rendezvény hivatalos, alkalmi zenekara; klasszikus és könnyű zenészekből áll össze, akik az ország különböző részeiről gyűlnek össze, hogy együtt zenéljenek és az áhítatokon, istentiszteleteken szolgáljanak). A két évvel ezelőtti zenékhez képest egyértelműen érezhető volt a gyülekezeti énekek háttérbe szorulása és a könnyűzenei elemek abszolút többsége (elsősorban a kíséretben). Felmerült bennem, hogyha valaki végigolvas egy-két dalszöveget, vajon mi az a mondanivaló, ami megérinti. Végül újra arra a következtetésre jutottam, hogy itt nem rólam van szó, hanem a közösségről, a lényeg pedig az, hogy a többség számára ez hitbeli élményt jelent(het), hogy sokan így szeretnék Istent dicsőíteni.

Ezt a hozzáállásomat egészen addig meg tudtam tartani, amíg ki nem derült, hogy az Úrvacsora alatti énekek között is megjelennek ezek a dalok. Leginkább az zavart, hogy úgy éreztem, az Úrvacsora alatt az ilyen zene teljesen elvonná a figyelmet az ember személyes érzéseitől, hitétől és nem az elmélyülést szolgálná.

Amikor ezt problémaként vetettem fel, akkor kompromisszumos megoldásként egy-két ének kikerült a programból és végül valóban a gyülekezeti énekek kerültek többségbe, de ekkor éreztem először azt, hogy ez így nem megoldás és mindenképpen beszélni kellene erről a témáról.

Már a Csillagpont alatt eljutottak hozzánk hivatalos, illetve személyes úton különböző kritikák a zenével kapcsolatban, és később is többektől olyan véleményt hallottam, hogy így a zene nem jól töltötte be a funkcióját. Sőt, tovább megyek, SZINTE CSAK ILYEN VÉLEMÉNYEKET HALLOTTAM A FIATALOKTÓL. Eddig meg voltam győződve arról, hogy a többség valóban a rockosított, poposított stb. ifjúsági dalokat kedveli, de a mostani személyes tapasztalataim azt mutatták, hogy ez nem így van. Nagyon jó kezdeményezésnek tartom, ha megpróbáljuk minél többek igényét kielégíteni (erre legjobb példa a reggeli áhítatok sokszínűsége), de azt gondolom, hogy ebben az esetben kicsit elcsúsztunk az egyik irányba. Természetes, hogy a fiataloknak más az ízlésük, mint az idősebbeknek, más témákról szeretnének hallani, más zenét kedvelnek, de a fiatalság nem azt jelenti, hogy a tradíciónak teljesen hátat fordítunk és a lényeg az – mindegy, hogy hogyan és mit, csak mást és máshogyan, mint eddig.

Egy kicsit általánosítva, úgy érzem, hogy a konzervatívabb felfogású emberek már nem merik elmondani a véleményüket, mert attól félnek, hogy "levaskalaposozzák" őket, és ha nem engednek, a máshogyan gondolkodó emberek ezért eltávolodnak az egyháztól. Kétségtelen, hogy a misszióban ez fontos eszköz lehet, de nem kockáztathatjuk azt, hogy miközben új embereket elégítünk ki vele, másokat elveszítünk, elhagyjuk a hagyományainkat és a régi szép énekeskönyvi énekeinket (gondoljunk csak bele, a kisgyerekek hány gyülekezeti éneket ismernek, és hogy sajnos hány olyan zsoltár van, amit a lelkész azért nem mer választani, mert szinte teljesen "kihalt" már).

A végén mindenképpen szeretném hangsúlyozni, hogy nem valami ellen, hanem valami mellett írok. Az ifjúsági énekek igényesebb fajtáját én is nagyon kedvelem, táborokban, ifiken mi is ezeket énekeljük, a könnyű zene is része szinte minden fiatal életének, így az enyémnek is, tehát nem ezeket kritizálom. Azt szeretném elősegíteni, hogy az egyházban és ezen belül az ifjúságon belül el tudjon indulni egy párbeszéd, amely végigjárja az egyházban jelenlévő zene témáját. Örülnék, ha az igényesség, a hagyományok tisztelete és az újdonság, nem, mint három egymást kizáró fogalom jelenne meg, hanem mint olyanok, amelyek kiegészítik egymást.

Zalatnay Fruzsina (19 éves, a Csillagpont Band fuvolistája)

Fekete Ágnes: Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják. Az elmúlt héten tartották meg az országos református ifjúsági találkozót, a Csillagpontot. Több mint 2000 fiatal a sárospataki kemping 40 fokos sátraiban hihetetlen fegyelemről tett bizonyságot. Mai hangkép összeállításunk a találkozó hangulatát tükrözi. A végén egy istentiszteletet is hallhatnak. A riporter Vörös Virág volt.

Kisgyerek1: Elmentünk a sakkokhoz, ahol megpróbáltunk egyet anyuval sakkozni, de anya úgy nem ért hozzá, hogy nem tudtunk. Legtöbbször voltunk a játszóházban, felmásztunk az óriásfalra, majdnem.

Vörös Virág: Te milyen programokon vettél részt?

Kisgyerek2: Felmásztam a házra, lecsúsztam a házról, sakkoztam és kiütöttem a lovat.

Édesapa: Nagyon nagyra értékeltük a Gyermekszigetet, ahol felügyeletet is vállaltak, és így volt lehetőségünk arra, hogy egy kicsit szabadabban járjunk a táborban. Családos áhítat is volt, ami össze is hozott bennünket, családosokat.

Vörös Virág: Ismerték egymást előtte?

Édesapa: Nem, de örülök, hogy megismertem őket. Nem könnyű gyerekekkel sátorozni, de ők nagyon élvezték, csak mi voltunk egy kicsit nehéz helyzetben, hogy mindig tiszta legyen a reggelihez használt pokróc.

Vörös Virág: Mit tudsz mesélni erről a SakkSétaTérről?

Lengyel Gábor: Sétálgatnak, megállnak, és ilyenkor megszólítjuk őket, és ha kedvük van, érdeklődnek, akkor szívesen beszélgetünk velük a fekete-fehér kérdéskörről.

A tér másik vége felé egy stilizált templomot állítottunk fel, ami a Fehér Vezér nevet viseli. Véleményünk szerint Jézus Krisztus az abszolút fehérség. A beszélgetést arra próbáljuk terelni, hogy a látogató fogalmazza meg, hogy mi a fehér, és mi a fekete, a rossz és a jó. A fehér nem egy szín, és a fekete sem egy szín. A fehér az összes szín összessége, míg a fekete a fény hiánya. Mi, emberek színek vagyunk mindannyian, Jézus, a fehér fény a mi színeinket gyűjti egybe prizmaként. Ahogy Jézus teste az egyház, mi pedig a tagjai vagyunk, ugyanígy írható le a színek és a fény kapcsolatával is az egyház.

Nem minden relatív, van egy abszolút igazság, amit ha követünk, az életünk fényes lehet. Persze az ember önmagában nem tudja elérni az abszolút fehérséget, mint ahogy egy szín sem lehet abszolút fehérré.

Ahhoz, hogy megnyerjünk egy sakkjátszmát, taktika kell, nem lehet csak úgy lépkedni, mert az ember néhány lépésen belül hibát követ el, és hamar ott lesz a sakk-matt. Az életben a legtöbbször nem egy külső ellenféllel küzdünk, hanem önmagunkkal, de erről általában nem is tudunk. Időnként elszúrjuk, de mindig van esély és remény.

A király a legértékesebb bábu a sakkban, mégis az egyik legvédtelenebb. A királynő a legerősebb, de nem a legértékesebb. Királynő nélkül is megy tovább a játék, a halála azonban még nem vezet a király halálához automatikusan. Amikor az ember elkezd menekülni, mindig sakkot kap az ellenféltől, hiába megy tovább, menekülnie kell mindig. Ha nem veszi észre, hogy mit tehetne ez ellen, akkor az egész élete meneküléssé válhat. Szerencsére az élet sakktáblája egy másfajta terepasztal, nem kaphat az ember olyan könnyen sakk-mattot.

A sakk-matt kifejezés szó szerinti fordításban a király halálát jelenti. A mi királyunk is meghalt. A pont a végén azonban kettőspont, mert Jézus győzött a halálon.

Vörös Virág: Nem is gondoltam, hogy ilyen sok mindenre lehet asszociálni a sakkból. Az erre elhaladóknak általában mennyire sikerült ilyen mélységekig eljutni.

Lengyel Gábor: Ha érdeklődő arcot láttam, mindig végigvittem ezt a gondolatsort. A beszélgetőkön pedig általában láttam az érdeklődést.

Vörös Virág: Ahogy körbenézek, látok egy csomó fehér sátrat, ahol különféle érdekességekkel találkozhat az idelátogató.

Lengyel Gábor: Most éppen a Kultúrház mellett állunk, ahol képeket lehet nézegetni. Itt a képek egymással párhuzamba vannak állítva, de az egyik színes, a másik fekete-fehér. Két táblára is fel lehet írni kedvenc idézeteinket a jóról és a rosszról. A következő sátorban található a Matt-Mozi, ahol különféle filmeket vetítettünk esténként, többek között a Hetedik pecsétet. Sakkozni is lehet természetesen, illetve a Huszár Házban többféle érdekes sakk található. Van egy kávézónk is: Kávézó a Fekete/Fehér Lóhoz, ahol házi szörppel is kínáljuk az idelátogatókat. A hideg szörp ebben a melegben nagyon jól jön. A hangyákkal mi mi is megküzdöttünk, mert szeretnek úszkálni a szörpben, talán ezen a problémán úrrá lettünk. A lányok segítenek a kézműveskedésben: nemezelni, üveget festeni, és még egyéb dolgokat lehet készíteni.

Vörös Virág: Személyesen mi a véleményed a Csillagpontról?

Lengyel Gábor: Ez a második Csillagpontom, mert Debrecenben is voltam, igaz ott csak kívülállóként vettem részt, kezdő voltam, ha lehet ezt így mondani. Most sem vagyok profi, nem ezt akartam mondani, hanem azt, hogy mivel most szervező vagyok, ezért nem látogatom úgy a helyszíneket. Ami nagy különbség az előzőhöz képest, hogy ez a kemping szűkösebb. Itt a kisszínpad, a szomszédban is zenélnek, ezért nem lehet úgy elcsendesedni. Sokan vagyunk.

Ének

Résztvevő1: Volt mindenféle zenei program, előadások a legkülönbözőbb témában, például politikai vagy vallási jellegűek. Minden este volt táncház, ami nagyon közösségépítő volt. Minden délelőtt és kora este összegyűltünk a közös áhítatra, ahol csodálatos történeteket hallhattunk.

Vörös Virág: Melyik volt a kedvenced?

Résztvevő1: Az első délelőtti nagy előadás tetszett a legjobban, mert abban közreműködtek színészek is, és érthetőbbé tették az előadást.

Résztvevő2: Nagyon jó hangulat alakult ki a kiscsoportos beszélgetések közben, volt, aki szombat reggelre is itt maradt. A vezetőnktől sok életrevaló kérdést is megkérdezhettünk, akár komolyabb, egyházi témákban is. Nagyon jó volt, hogy lehetett ezekről ilyen baráti hangvételben is beszélni. De nagyon gyorsan eltelt ez a pár nap.

Ének

Szervező1: Beszélgetésünk apropója a Láthatatlan Színház, aminek az a lényege, hogy bekötjük a résztvevő szemét, mielőtt bemegy a terembe, ahol aztán ő lesz a főszereplő. Végigvisszük egy eseménysorozaton, amiben a maradék négy érzékszervére hagyatkozhat csak, azokra azonban mindenképpen, mert az előadás azokra fog hatni: tapintás, hallás, ízérzékelés. Ezeken keresztül visszük végig őket mindennapos, valós eseményeken.

Vörös Virág: Éppen most jöttetek ki a Láthatatlan Színházból és gondolom, hogy tele vagytok élménnyel.

Néző1: Nagyon meghatódtam és nagyon tetszett.

Vörös Virág: Miért, mi történt?

Néző1: Vigyáztak ránk. Nagyon jó élmény volt átélni, hogy minden lépésünkre figyeltek.

Néző2: Az egész íve egy napi rutin: a felkeléstől a lefekvésig. Öltözködés, kávézás, munkahely, illatok? Tárgyakat is adnak a kezünkbe. Főleg suttognak azok, akik mondanak valamit, és ezért nagyon átható minden szó. Átéltük például, hogy milyen tapintással megnézni egy kulcscsomót, egy széket, amire leülünk, milyen egy magas lépcsőre fellépni. Benne volt a küzdelem is és a vívódás, volt ugyanis egy jelenet, amikor megkötöztek, és két oldalról húztak ide-oda. Az ember ide-oda hányódott, és ez nehéz még akkor is, ha tudja, hogy jó helyen van.

Néző3: Kaptunk egy cetlit, amin rajta vannak azok az Igék, amiket bent mondtak nekünk, és ezek mind ígéretek.

Vörös Virág: Mennyire van szerintetek helye a mai világban a reménységnek?

Néző3: Az emberek reménykednek.

Néző2: Kétféle reménység van. Az egyik tünékeny, könnyen jön, könnyen megy, de táplál a mindennapokban. Kis célok ezek, amiket kitűzünk magunk elé. Keresztyén szemszögből nézve: az Ő kezében vagyunk, nem eshetek lejjebb.

Résztvevő3: A programok sokszínűsége megmaradt a harmadik Csillagponton is, ugyanis nekünk ez a harmadik alkalom. Volt egy előadás a Bibliával kapcsolatos hamis elvárásokról: a Da Vinci kódról és a Júdás evangéliumáról. Kifejezetten érdekfeszítő volt. Hiányérzet és várakozás előzte meg azt, hogy eljöttem. Ez a tábor híd volt ezen az árkon.

Vörös Virág: Meg tudnátok fogalmazni röviden, hogy mit jelent nektek most a hit?

Résztvevő4: Bizalom, ami az emberben van valaki felé, akitől segítséget kérhet.

Résztvevő5: Szerintem az a szükséges dolog, ami az életben megtart, mert ha valaki semmiben sem hisz, elveszik ebben a világban.

Résztvevő6: Voltunk este evangélizáción.

Résztvevő7: A lelkész nagyon szépen beszélt, mert személyes életpéldákat mondott. Nem csak úgy beszélt a levegőbe. Itt alapjában véve is olyan jellegű programok voltak, amelyek között az ember megtalálhatta azt, ami őt személyesen megérinti. Igaz, hogy nagyon meleg volt és kókadozott mindenki, de jól éreztük magunkat, és egy idő után már a meleg sem volt zavaró. Nagyon jó embereket ismertem meg. Nagyon örülök az új barátságoknak: nem aludtunk éjszakákon át, mert végig beszélgettünk.

Résztvevő8: Ifivezető vagyok, és azzal a várakozással jöttem, hogy azokban a dolgokban, amikben bizonytalan vagyok, meg tudok erősödni, és azt kell mondanom, hogy megerősödtem. Rám nagyon jó hatást tettek a fogyatékkal élők, együtt lehettünk itt a Csillagponton. Egy süket-néma lánnyal összebarátkoztunk, és rengeteget nevettünk. De most már jó lenne lezuhanyozni, mert nem aludtunk egész este.

Vörös Virág: Hogy érezted magad?

Résztvevő9: Nagyon jól. Rengeteg új barátot szereztem. Békességben vagyunk itt és szeretetben, és ez nagyon jó érzés.

Vörös Virág: Melyik programot élvezted a legjobban?

Résztvevő9: A táncház nagyon jó volt. Minden este tanítottak nekünk egy táncot. Ezeken az alkalmakon mindig volt egy együttes is, akik zenéltek.

Vörös Virág: Jössz jövőre?

Résztvevő9: Szerintem igen.

Résztvevő10: Kellemesen csalódtam a Csillagpontban, mert azt hittem, hogy unalmas lesz, nem lesznek programok, és egész nap mindenki csak ülni fog. De igazából nagyon jó volt, mindig volt valamilyen program, és nem lehetett unatkozni.

Vörös Virág: Milyen koncertet hallgatunk itt éppen?

Résztvevő11: Úgy tudom, hogy Pintér Béla koncertjét. Azt beszéltük az előbb Zsuzsával, hogy azzal sem vagyunk tisztában, hogy milyen valláshoz tartozik a Pintér Béla, és 10-20 évvel ezelőtt a Magyarországi Református Egyházban elképzelhetetlen lett volna, hogy ilyen műfajban és stílusban dicsőítsék az Istent.

Vörös Virág: Neked tetszik ez?

Résztvevő11: Őszintén szólva érdeklődve figyelem. Nagyon érdekes statisztikai adat lehet, hogy a sátrak ebben a pillanatban hány embert fogadnak be. Mi sátorról sátorra barangoltunk, és itt vannak a legtöbben. Annyira átalakuló félben van a református egyház, hogy ez mára már teljesen természetes. Nem kell lebecsülni a hagyományainkat, mert ez őrizte meg a református egyházat. Ravasz László fogalmazta meg, hogy a hitvalló egyházat tradicionálissá, a tradicionális egyházat hitvallóvá kell tenni. Meg kell találni az összhangot.

Vörös Virág: Az itt fellépő együttesek még nem lépik át ezt a határvonalat? Ez még belefér?

Résztvevő11: Nézd, annyira felfokozott a hangulat, hogy ezen senki nem gondolkodik jelen pillanatban, csak a konzervatív emberek. A fontos az lenne, hogy a híd a tradicionális és hitvalló egyház között meglegyen. Ha nincs meg, akkor nem csináltunk semmit.

Vörös Virág: Véleményed szerint ez megvan?

Résztvevő11: Nincs meg, de remélem, hogy következő évtizedek során kialakul, mert ez itt csak egy szegmense a református egyháznak, egyfajta szárnypróbálgatás. A sok alternatíva majd kiegészítik egymást remélhetőleg.

Vörös Virág: Zeneileg már nagyon populárisak ezek az együttesek. Tudnak közvetíteni emellett értékeket és hitorientált világnézetet?

Résztvevő11: Ez műveltség kérdése. Ha jelen esetben nekem ez a zene nem tetszik, mégis hordoz magában értékeket, akkor – ha művelt vagyok – felfedezem benne az értékeket annak ellenére is, hogy nem tetszik és nem tudok vele azonosulni, de nyilván van benne érték.

Résztvevő12: Szerintem nagyon széles ennek a skálája, és pont az a jó benne, hogy mindenki megtalálja azt, ami neki tetszik és lehet válogatni.

Horsai Ede: Valaki mondja meg, hogy hogyan lehetek boldog! Valaki mondja meg! Csak remélni kell, hiszen amíg élünk, remélünk. Én utálom a közhelyeket. Jön valaki, aki beszélgetni akar, és lerendezzük egy közhellyel, mert nincs időnk a másikra, vagy mi magunk sem remélhetjük azt, hogy ennek a beszélgetésnek értelme van. De attól ezek a közhelyek még igazak. Amíg élünk, remélünk, és ilyenkor idézzük a nagy gondolkodókat, mondhatjuk együtt Senecával, hogy az ember az, aki amíg él, mindig mindent remélnie kell.

Gondoljatok bele: van egy ember, akinek van egy családja, él, dolgozik vagy tanul, telnek a napok, és érzi, hogy az a hely, ahol ő otthon lenne, nem az otthon, édes otthon, hanem a veszekedés helye. Nem jön ki saját szüleivel, gyermekeivel, elmérgesedik kapcsolata, úgy érzi, hogy tönkrement az élete, és elkeseredésében olyat tesz, amit magáról soha nem gondolt volna: fogja magát, és elmegy a templomba! Beül hátulra, és azt mondja, ha van Isten az égben, akkor talán Ő tud neki segíteni. A lelkész pedig felmegy a szószékre, és azt mondja: Igen.

Rövid jelenet a Meglepetés Színház tolmácsolásában: Szeresd felebarátodat és ellenségedet! De hát szeretem! Képtelen vagyok rá! Szeretem! Nem tudom! De, de, de, de! Nem tudom, nem tudlak szeretni!

Horsai Ede: Van egy ember, aki tanul, különórákra jár, jól akar érettségizni, mert a pontok sokat számítanak, nyelvvizsgázik, jelentkezik az egyetemre, diplomát szerez, jó munkahelye lesz. Mindent megkap, huszonéves, egyedül él, dolgoznia kell. 28-30 éves korára az egyik legjobb. Egy nap hazamegy a saját lakásába, körülnéz és lát mindent, mert mindene megvan, és azt mondja, hogy nem bírja tovább. Elkeseredésében olyat tesz, amit soha el nem gondolt volna: elmegy vasárnap a templomba, ahelyett, hogy dolgozna, vagy a gép előtt ülne. Beül a másik mellé, és ő is az Igére próbál figyelni. Azt mondja neki a lelkész: azt üzeni neked az Úristen az égből, hogy legyetek tökéletesek, amint a ti mennyei Atyátok tökéletes. Nem úgy tökéletes, ahogy a cég elvárja, hanem olyan tökéletes, amilyen a ti mennyei Atyátok.

Jelenet Autó! A tiéd. Mercedes Lakás! Pénz! Én csináltam! Minden megvan, de jó! Minden megvan! Iszonyú ez a teher, iszonyú! Horvátországi nyaraló! Segítség, valami hiányzik! Kérek segítséget!

Horsai Ede: Lehet reménykedni egy boldog életben? "Anyám azt mondta, hogy boldog légy." De miért nem e földön? Miért azt mondják nekem, hogy majd, ott, akkor boldog leszel? Miért adta az Isten akkor EZT az életet, ha itt nem lehetek boldog? Miért nem a földön? Mire várunk akkor itt, ebben az életben? Miben reménykedünk? Azt hiszem, mindannyiunk nevében mondhatom azt, hogy egy értelmes életben reménykedünk, mert emberek vagyunk, akiknek nem csak ösztöneik vannak, hanem értelmük is. Eljön az az idő mindenki életében, amikor kimondja: nem születtünk tenni, mint az állat, hogy csak úgy legyek napról-napra. Olyan életet szeretnénk élni, aminek a végén elmondhatjuk, hogy jó volt, megérte.

Ének

Sziasztok! Négy évvel ezelőtt Bodajkon, amikor meghallgattuk a harmadik főelőadást, eleredt az eső. Hatalmas dörgés és villámlás közben próbáltunk menedéket keresni. Volt egy nagy ebédlő, ahova összezsúfolódtunk több százan. Az történt, hogy nagyon sokan voltunk együtt, nem tudtuk, hogy miért akarhatta Isten ezt, amikor olyan szépnek indult a délelőtt. Amikor vége lett az áhítatnak, akkor volt egy pont, amikor a rendezők megkérték a társaságot, hogy álljon fel, lépjen oda valakihez, és áldja meg. Isten Lelke különös módon megajándékozott bennünket az Ő jelenlétével. Életünkben nagyon sokszor várjuk Isten Lelkét, hogy megszólítson bennünket, elérjen hozzánk. Az az igazság, hogy Isten Lelkének érkezését mindig előkészíti, mégpedig úgy, hogy vágyunk rá, várakozunk rá. Azt szeretném kérni, hogy a ma esti áhítat előtt érkezzünk meg, ne csak testben, hanem lélekben is, fél percre csendesedjünk el, forduljunk mennyei Atyánkhoz imádságban, hogy ajándékozzon meg bennünket jelenlétével.

Závodi Zsuzsanna: Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Ő szent Fiától, a mi Urunk Jézus Krisztustól. Ámen

Liturgus: Isten Igéjét olvasom János evangéliumából:

"Simon Péter így szólt hozzájuk: "Elmegyek halászni." Ők erre ezt mondták: "Mi is elmegyünk veled." Elindultak és beszálltak a hajóba, de azon az éjszakán semmit sem fogtak. Amikor már reggel lett, megállt Jézus a parton, a tanítványok azonban nem tudták, hogy Jézus az. Jézus ekkor megkérdezte tőlük: "Fiaim, nincs valami ennivalótok?" Így válaszoltak neki: "Nincs." Ő pedig ezt mondta nekik: "Vessétek ki a hálót a hajó jobb oldalán és találtok." Amikor Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára vette felső ruháját, mert mezítelen volt, és bevetette magát a tengerbe."

Závodi Zsuzsanna: Szeretettel köszöntelek benneteket! Ez már a negyedik este ezen a Csillagponton. Ki érzi magát fáradtnak vagy egy kicsit kábultnak ezen az estén? Elég sok kezet látok felemelve. Szeretném azt is megkérdezni, hogy ki az, aki a mai nap folyamán megfürdött a medencében? Úgyszintén sok kezet látok, még a magamét is felteszem.

Az Ige, amely most hangzott el, fáradt, elalélt, kicsit kábult, maguk elé bámuló embereknek szól. A történet elején még fáradtak, vízre szállnak, megfürödnek ugyanúgy, mint ahogy a legtöbben mi is ezt tettük ma délután, mégis partot érnek, és mi is itt vagyunk a parton, a fűben, a mezőn, hogy Jézust hallgassuk.

Amikor a kisfiammal egy játékbolt előtt haladunk el, és valamin megakad a szeme, akkor gyakran szokta mondani, hogy: "Ugye, ezt megkapom a születésnapomra?" Valamire igenlő választ kap, valamit pedig elutasítunk. Vannak olyan dolgok, amelyek az álmok és a vágyak birodalmába tartoznak, és ez így jó, de vannak olyan dolgok, amelyek beteljesednek. Augusztusi születésnapjáig még sok minden fog történni, ez biztos, de az is biztos, hogy találkozni fog azokkal, akik igazán szeretik.

Amit Jézus mond, szintén a távlatokról szól. Tétova, maguk elé bámuló percemberek indulnak el a vízhez, a Galileai tengerhez. Péter jelenti be először, hogy elmegy halászni, és a többi hat tanítvány erre feleletként mondja, hogy ők is elmennek Péterrel. Ezen a hajnalon, ahogy Jézus feltámadásának hajnalán is, a tanítványok Jézus felé indulnak el. Nem a jövőbe menekülnek, hanem a múltat látják maguk előtt.

Jézus halála és feltámadása, ami megtörtént, összeköti a mi időnket az Ő idejével, az örökkel. Ezért nekünk nem valami elandalítót, nem valami szépet, pálmafás nyaralást, nem valami nagy szerencsét kell várnunk, hanem magát Krisztust. Jézus konkrét segítséggel jön az övéihez, bár azon a hajnalon még alig ismerik fel őt. Az arca nem látszik a hajnali ködön át, csak az alakját látják, nem tudják, hogy kivel beszélnek, de amikor Jézus megszólal, felismerhetővé válik, és segíteni tud. Azt mondja nekik, hogy vessék ki a hálót a hajó jobb oldalán. Jézus szavai megmozdítanak: legyetek cselekvő emberek! Jézus szavai nem mentenek fel a fáradtság alól, de menedéket adnak.

Amikor a kicsi Annánkkal voltam várandós, mindenféle vészjelet jósoltak, ezért sokáig voltam kórházban. Ezek az idők nem teltek könnyen. Néha sírósan, csendes, máskor pedig hangosan elmondott imádságokkal, de mégis jó volt tudni azt, hogy én nem az orvosi segítséget várom, hanem magát Istent, Jézus kézfogását. Ez a váradalom az, ami elindítja a tanítványokat a part felé. Milyen sokan vannak ma, akik lebegni, szárnyalni, tűzben égni akarnak, akik úszni akarnak a boldogságban, de járni nem.

Jézus arra hív, hogy járjunk, éljünk vele. Jézus a partra hívja tanítványait és bennünket is, hogy elfogadjuk az Ő menedékét. Ne csupán a pillanat érzéseit, a mi fáradtságunk álmos gondolatait, hanem az ő vezetését, mert Jézus nem fényjelenség, nem titokzatos sarki fény, hanem vezet, konkrét szavakat ad. Nem csak annyit mond, hogy vessék ki a tanítványok hálóikat, hanem azt is mondja: "jöjjetek, egyetek". Nem hagy néma gondolatok között, nem hagyja, hogy némán hajózzunk, hanem közösségbe hív. Isten arra hív, hogy ne ringassuk magunkat hamis gondolatok, érzések között, hanem lássuk meg legbelül, hogy kicsoda Jézus. Ő velünk jön az úton.

Az utolsó versekben Jézus nem csak a partra hívja tanítványait, hanem kenyeret és halat ad nekik. Jézus bennünket is partra hív. Vajon a sok hívogató hang közül, a morajlás, a tenger zúgása, az elandalító zenék között halljuk-e az Ő szavát? Tudod, Ő ott van a sötétben? A fátyolos köd rejtekében ott áll a parton és csendesen téged hív. Mondd neki: "Uram, Te itt vagy ezen a helyen. Jelenléted betölti a teret, jelenléted világosság!" Hajnali világosság közelít az életünkhöz. Továbbra is az árnyékokba kapaszkodunk? Eldöntöttük, hogy a sötétségben maradunk? A napfelkelte itt van, a világosság közeleg. Az aktuális félelmek eltűnnek, az új keletű bűnök eltöröltetnek. Lásd meg, hogy Jézus veled van! Akkor is, amikor visszahúzódik a partot mosó víz, Jézus ott van a parton. Akkor is, amikor az erőforrások kiapadóban vannak, Jézus megújulásra hív. Valahol a sötét helyzeteink közepette egy fényesebb hajnalcsillag vár ránk. Képesek vagyunk nyitott szemmel, elmével fogadni Jézust? Ő ott van, ahol a víz találkozik a földdel, a föld az éggel, ahol a sötétség világosságba fordul, ahol a múlandó örökkévalóvá lesz. Ott van minden találkozóhelyen. E világ partjain és az örök partokon. Most arra hív, hogy ismerd fel Őt. Arra vár, hogy fordulj felé. Várja a sötét elmúlását, a köd felszállását.

Uram, nyisd meg a szemem, hogy lássam jelenlétedet! Most és mindörökké.
Ámen

Ének: Tebenned bíztunk eleitől fogva