2010-02-03

Fekete Ágnes: Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják.
Szokták mondani, hogy az életben egyetlen dolog van, ami állandó, és ez a változás. Nem csak mi magunk, a véleményünk, az ízlésünk, hanem a világ is körülöttünk állandóan változik. Néha gyorsan, váratlan módon, máskor viszont megadatik, hogy már előre megsejtsünk valamit a formálódó új helyzetből. Ahogy húsz évvel ezelőtt a politikai rendszerváltás sem teljesen váratlanul történt, úgy a most változó világ sem hagy minket intő jelek nélkül.
Most fiatalok egy lelkes csoportjával találkozunk majd, akik egy szabadegyetem keretében összeálltak, hogy felkészüljenek e változó világ kihívásaira. A Jövőre elnevezésű előadássorozat ötletgazdájával, Kuslits Bélával beszélgettünk, és néhány résztvevőjét is hallhatják majd.
Előtte az egyik előadásba kukkantunk bele. Antal László, szociológus a kitalálója és fő vezetője az úgy nevezett Klímabarát Települések Szövetsége nevű mozgalomnak, amelynek fő célkitűzése, hogy az előttünk álló elkerülhetetlen változásra tudatosan felkészüljünk, és az együttélésünket már most próbáljuk új alapokra helyezni.
Vörös Virág járt a Jövőre klubban.

Antal László: Egy évig Londonban éltem, és az akkori miniszterelnök, Tony Blair hihetetlen intenzitással foglalkozott ezzel a kérdéssel, és mindenki látta, hogy a kormány komolyan veszi. Éppen ebben az időben jelent meg egy híres klíma-dokumentum, tulajdonképpen egy stratégia, amelynek a bevezetőjében Tony Blair azt írta, hogy a kormány nem veheti magára azt a felelősséget, hogy az országot megvédje a klímaváltozás káros hatásaival szemben. Az jutott eszembe, mi lett volna, ha a II. világháború idején Churchill kiállt volna, és azt mondta volna: támadások következnek az országunk ellen, nem tudunk mit tenni, mindenki védje meg magát. Tony Blair tulajdonképpen azt mondta, hogy mindenki dolgozza ki a saját éghajlatváltozási-stratégiáját. Az ember nem csak ámul és bámul, hanem elkezd gondolkodni azon, ami körülötte történik. Az éghajlatváltozás rávilágít az angol demokrácia egyik nagy hibájára: ha egy kormány tisztában van vele, hogy milyen veszélyek fenyegetik azokat az embereket, akik megbízták őt a kormányzással, és meg akarja védeni az embereket a veszélyektől, azok az emberek rögtön leváltanák. Egy ilyen rendszerben nem lehet az éghajlatváltozást kezelni.
Egyre gyakrabban tölt el az az érzés, ami már a ’80-as években is eltöltött: akkor már nagyon igyekeztünk a szocialista rendszer gyengéire rávilágítani, és azt fogalmaztuk meg, hogy az a rendszer működésképtelen. Hiába erőlködtek azon, hogy a szocializmus emberarcú vagy vállalkozó kedvű legyen, és hiába próbálkoztak sokféle eszközzel, hogy helyre igazítsák, egy idő után kiderült, hogy ez nem megy, és valami egészen mást kell csinálni helyette. Úgy érzem, most teljesen hasonló a helyzet. Érezzük, hogy a rendszer, amiben benne vagyunk, recseg-ropog, valahogy működésképtelenné vált, elképesztően sok baja van. Szociológusként úgy szoktam ezt magyarázni, hogy az éghajlatváltozás, amire a hőmérsékletemelkedés utal, olyan, mint egy lázas állapot, nem maga a betegség. Egy sokkal súlyosabb betegség alakult ki, melynek csak egy tünete az éghajlatváltozás. Olyan rendszerproblémák vannak, amelyeken belül a lázcsillapítást nem lehet megoldani. Úgy érzem, hogy egy ökológiai fordulat előtt állunk. Egy egészen más alapra, más eszmére kellene építenünk a világot.

Antal László: A Föld lázas állapotához sok váratlan esemény kapcsolható, melyeket a szakirodalom extrém időjárási jelenségeknek nevezi. Hőhullámokra, aszályra, az UV sugárzás megnövekedésére, hirtelen lezúduló csapadékra, és még sok minden másra lehet számítani. Vitatott kérdés, hogy miért alakult ki ez a láz. Nem tudjuk pontosan, hogy ennek a betegségnek mi az igazi oka. A Föld történetében voltak már melegebb és hidegebb periódusok is. Lehet, hogy most egy melegebb periódus következik, mondja a szekértők egy része. Mások pedig azt mondják, hogy ehhez az emberi tevékenység nagymértékben hozzájárul. Elsősorban az üzemanyag felhasználására szoktak hivatkozni, a szénre, gázra és kőolajra. Ez a vita most is tart. Számunkra igazából nem ez az igazán fontos, hanem a felkészülés arra, hogy a világ változik körülöttünk. Az a kérdés számunkra, hogy mennyire vagyunk képesek kialakítani egy új életformát, amely a változó körülmények között is lehetőséget teremt arra, hogy az élet fennmaradjon, és tovább folytatódjon.

Vörös Virág: Már most is érzékelhetőek szélsőséges időjárási jelenségek, de mikor várható ezeknek a teljes kibontakozása?

Antal László: Erre nézve mindenki mást mond. Én azt gondolom, hogy a már megtapasztalható extrém időjárási jelenségek radikális változásokra utalnak, de ehhez még az a kérdés is hozzátartozik, hogy mennyi energia áll még a rendelkezésünkre. Ez is egy sürgető kérdés. Pontos időpontot szerintem senki nem tud mondani, de én azt hiszem, hogy 10 éven belül bekövetkezik ez a radikális változás. Arra is van lehetőség, hogy kivárjuk, ami következik, aztán majd kitalálunk valamit. Az emberek a kényszerhelyzetben megteszik, amit tenni tudnak. De mondhatjuk azt is, hogy van a jelenről egy olyan elképzelésünk, ami nem folytatható tovább, elképzelünk magunknak egy újfajta jövőt, és azt kezdjük el tudatosan építeni. Ez a jövő az, amit megpróbálunk a Klímabarát Települések Szövetségében megfogalmazni. Azok az ellátórendszerek, amelyek most nagy segítséget nyújtanak nekünk, hogy kényelmesen és jól éljünk, működési zavarokkal küszködhetnek majd, és nekünk végig kell gondolnunk, hogy a mindennapi élet hogyan tartható fenn. Az önellátás az, ami segíthet az embereknek abban, hogy egy ilyen helyzetre felkészüljenek. A jövőképünkben egy olyan társadalom képe bontakozik ki, amelyben erős közösségek élnek együtt, amelyek közösen kitalálják, hogyan képesek azon a helyen, ahol élnek megteremteni az élet feltételeit. Fontos tudni, hogy mikor kell elültetni egy palántát, hogyan kell gazdálkodni egy kertben, hogy kell állatokat gondozni. Erdélyben jártam, és az ottani falusi emberek életét tanulmányoztam: ők univerzalista módon éltek. Felnéztek az égre, és megmondták, hogy milyen időjárás várható, művelték a földjüket, ellátták az állatokat, képesek voltak kalákában egy házat megépíteni, ha valaki megbetegedett, meg tudták gyógyítani, ha valaki meghalt, méltó módon meg tudták adni a végtisztességet, mivel a temetési szertartás a kisujjukban volt, mindenki pontosan ismerte a rítust. Amit mi külső forrásból szerzünk meg, tévén és rádión keresztül érünk el, nagy ellátórendszerekből, azt ők maguk oldották meg. Persze nem egyénileg, hanem a közösség birtokolta azt a tudást, amely az élethez elengedhetetlenül szükséges. Az ilyen közösség még akkor is működik, ha egyetlen egy csepp kőolajat sem tudunk már kinyerni többé a földből.
A vízzel való gazdálkodást is kiemelt fontosságú kérdésnek tartom. Óriási nagy kincs lesz a víz nemsokára. A pomázi önkormányzattal közösen kidolgoztunk egy éghajlatváltozás- és vízstratégiát. A város vezetői átgondolták, hogyan érintheti településüket, ha az éghajlatváltozás miatt hirtelen nagy mennyiségű víz zúdul le. Vagy mi történik akkor, ha nagyon kevés víz van, és zavarok állnak be a vízellátásban. Komplex módon átgondoltuk a város településszerkezetét, vízellátását, szennyvízelvezetését, és azt, hogy milyen lehetőségek vannak az éghajlatváltozás következtében felvetődő kérdések tisztázására.
A másik, amit fontosnak tartok, az értékrend váltás. A mai kultúra egy fogyasztás-orientált normát erőltet ránk. Mi ezzel szemben nem egy növekedésorientált társadalomban gondolkodunk, hanem egy olyan társadalomban, amelynek az a célkitűzése, hogy a természet törvényeit betartsa az élet feltételeinek kialakítása közben. Most csak egy ilyen természeti törvényre utalok, pedig sok van, amit be kellene tartanunk: az energiaforrás kibocsátásszintjét a természetes nyelőszintjére kellene csökkenteni. Ha e fölött van a kibocsátás, egészen bizonyosan baj lesz. Ezt nem szabad így hagynunk.

Vörös Virág: Úgy gondolja, hogy reális ez az elvárás, hiszen nagyon erős érdekek húzódnak meg amögött, hogy ne történjen meg a szemléletváltás.

Antal László: Ez egy küzdelem. Amikor egy új értékrendszer kezd kialakulni, annak meg kell küzdenie a régivel. Ez természetesen időigényes folyamat, de már most kiterjedt önkorlátozó mozgalmak foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy mit miért veszünk meg. Ez a szellemiség terjed, és ez biztató.

Vörös Virág: Ön, mint hívő ember próbálja ezt az egészet szemlélni.

Antal László: Nagyon fontos, hogy mit gondolunk az emberről, hogyan képzeljük el az emberi életet, és ebből milyen következtetéseket vonunk le. A mai, profán gondolkodásmód egyik jellemző sajátossága, hogy az emberi életet a születéstől a halálig képzeli el. Ebbe kiválóan beleillik az, hogy az ember bármit megtehet ebben a rövid periódusban. Ez erősíti a hedonista életmódot. Ez akkor döbbentett meg, amikor interjúk sokaságában hallottam ugyanazt a mondatot teljesen különböző helyen és helyzetben élő emberektől, miután már sokat beszéltünk az éghajlatváltozásról: "Remélem, én azt már nem élem meg!" Típusmondattá vált, és sok mindenre következtethetünk belőle. Sokat gondolkodtam azon, milyen kultúra az, amely ezt a kiutat kínálja fel az emberek számára egy konfliktushelyzetben. "Te mindent megtehetsz, nincs semmi baj, mire baj lesz, te már nem fogsz élni. Hogy utánad mi történik majd, mi lesz az utódaiddal, azzal ne foglalkozz!" Ez a fajta mentalitás tükröződik vissza ebben a mondatban. Úgy érzem, eljött az ideje annak, hogy az európai kultúrában az emberről kialakult képet, újból átgondoljuk, mert ez a paradigma az éghajlatváltozás tükrében tarthatatlan.

Résztvevő: Ez egy késő esti program, mégis sokan veszünk részt rajta, és mindenki önként van itt. Minden alkalom ugyanúgy épül fel: egy előadás után, amelyet egy ember tart, több meghívott beszélget a témáról. Keresztyén fiatalok számára hirdetik meg elsősorban a programokat, és úgy látom, hogy az előadók is erről az alapról indulnak ki. Nem csak ismeretet adnak át, hanem gondolkodásmódot is.

Kuslits Béla: Én még egyetemista vagyok, a műszaki informatikus szakra járok. Érdekel a fenntartható fejlődés problémája, és gyakran beszélgetünk barátaimmal erről a kérdésről.

2008 nyarán jött a szabadegyetem ötlete a napi aktualitások kapcsán. Az idei tematika az elkövetkezendő évek nagy krízisei. Még túl fiatal vagyok ahhoz, hogy ezekkel ne foglalkozzam, és a jelenlevők nagy része azzal az érzéssel megy haza hónapról hónapra, hogy nem teheti meg, hogy ezekkel ne foglalkozzon. Leginkább a felelősség vezérli az embert, és erkölcsi szempontok és szerepet játszanak abban, hogy az életemben jelentősége lett ezeknek a dolgoknak. A XII. kerületben, a Barabás villában kaptunk helyet. Ezt a körülbelül száz fő befogadására alkalmas helyiséget a XII. kerületi önkormányzat bocsátotta a rendelkezésünkre. A bevezető előadás nem törekszik a teljességre, csak felvezeti a témát, hiszen ezekkel könyveket lehetne megtölteni. Nagyobb hangsúly esik az azt követő beszélgetésre, amelyre több idő is jut. Tartunk egy hosszabb vacsoraszünetet, hogy az emberek beszélgethessenek egymással, majd az estét mindig egy kulturális program zárja le.

A fenntartható fejlődés tág fogalom, azt jelenti, hogy a jelen igényeit úgy kell kielégíteni, hogy a jövendő nemzedék is ki tudja elégíteni a sajátjait. Úgy kellene viselkednünk, hogy a Föld ne pusztuljon el, és ez az energiafelhasználásunkra, a hulladékgazdálkodásunkra és még sok minden másra is kihatással van. Rettenetes állapotban vagyunk most, és attól önmagában nem leszünk boldogok, hogy nem halunk meg. Ami nem mérhető pénzben – a szeretet, a béke, a művészet, egy kirándulás – a gazdasági növekedés-orientált világban már egyáltalán nem mérhető, és éppen ezért ki is szorul. Arra kellene készülnünk, hogy átalakítsuk az értékrendünket. Mert ha tudjuk, hogy mi az igazán fontos, akkor nehéz körülmények között is tudunk élni. Arra gondolok, hogy ha nem gazdaság-orientált a szemléletünk, akkor nem is lesz akkora kihatással ránk a gazdaság összeomlása. Nem azt mondom, hogy nem lesz baj, csak azt, hogy nem akkora.

A szabadegyetem alapvetően a történelmi egyházak fiataljainak lett meghirdetve. Inkább csak azért mondom ezt, mert nagyon sok erkölcsi kérdés vetődik fel, és ezekről nem kívánok vitát nyitni. Nem azért, mert fafejű, középkori egyházfelfogásom van: az van, amit mondok, hanem mert nincs időkeret arra, hogy bármiről elvitázzunk. Ha valaki szeretne ezekről vitázni, azzal szívesen beszélgetek, csak nem a szabadegyetem keretein belül. Tehát azért építünk keresztény alapokra, mert így biztosított egy olyan erkölcsi alap is, amelyből kiindulva tudunk beszélgetni. Ha erre az alapra helyezzük az életünket, az nagy segítség, mert akkor nem a gazdasági növekedés lesz az elsőszámú cél, hanem például az emberiség.

Fekete Ágnes: A nemrég történt földrengés Haitin szomorú példája annak, hogy milyen is, amikor egy változás teljesen váratlanul szakad egy közösségre. Sok ember életét változtatta meg a természet a maga nyers erőivel. A Református Szeretetszolgálat egy csapatot küldött a helyszínre Osgyán Dániel vezetésével, hogy a károsultak segítségére legyenek. Most az ő élményeit hallhatjuk.

Osgyán Dániel: Megérkezésünkkor a legnagyobb probléma az volt, hogy az ENSZ katasztrófa helyzetekért felelős ágazata, amely az orvosi segítségnyújtást koordinálja, megbénult, mivel a Haitin lévő központjuk is összeomlott. Több mint 200 ENSZ alkalmazott halt meg a tragédiában, közöttük olyanok is, akik az ehhez hasonló helyzetekben a mentőakciókat koordinálják. Ennek következtében koordináció alig, az egészségügy terén pedig egyáltalán nem működött. Elmentünk, bejelentkeztünk, felajánlottuk a segítségünket, de nem tudtak támpontot adni a munkánk megkezdéséhez. Így hát kimentünk az utcára, és kerestünk magunknak munkát. Katonákat kellett szereznünk, autót bérelnünk. Az első napokban megálltunk egy-egy helyen, kordont építettünk magunk köré, felállítottuk a hordágyainkat, kiraktuk a felszerelésünket, és az emberek elkezdtek jönni. Mi elláttuk őket, és amikor akkora lett a tömeg, hogy már nem voltunk képesek átlátni és kezelni a helyzetet, továbbálltunk, és egy új helyen kezdtük el a munkát. Az első körben végzett élelmiszerosztásnál konkrét zavargások törtek ki. Ami szokatlan volt, hogy kutatómentőket is megtámadtak az emberek. Négy esetről is hallottunk, amikor fegyverrel támadtak a túlélők után kutatókra, és kirabolták őket. Mivel külföldiként voltunk ott, azt feltételezték, hogy van ételünk, ivóvizünk, vannak olyan értéktárgyaink, amelyeket piacra lehet dobni. Ékszerekre, drágább ruhákra, mobiltelefonokra gondolok itt most. Ez azért elég vonzó lehet egy olyan helyzetben, amikor a helyzet szinte teljesen kilátástalan.

Vörös Virág: A Szeretetszolgálat mentőalakulatát érte személyes atrocitás?

Osgyán Dániel: Mivel megpróbáltunk előre felkészülni ezekre a helyzetekre, nem. Egyszer történt csak meg, amikor este indultunk a városba, hogy az autónkat körbeállták, és elkezdtek dübörögni rajta. Mivel még nem voltunk messze a táborunktól, azonnal visszafordultunk, és bár így elmaradt egy-két ügy elintézése és nem vacsoráztunk, de legalább nem lett semmilyen nagyobb baj.
A helyszínen az emberek nem számok, nem a statisztika részei. Itthon számokat lehetett hallani. Ott az embert látom, aki éppen az elhunyt szerettét ölelgeti, siratja. Ez nem hátráltat, hanem motivál a munkára. Én személy szerint a sebektől, a vértől itthon, Magyarországon rosszul vagyok, kint pedig képes voltam a kollégáim keze alá dolgozni, és a nyílt töréses lábat fogni, amikor kellett. Mindig arra koncentráltunk, hogy még egy életet megmentsük. Amikor ez sikerül, hatalmas öröm tölti el az embert, amit szavakkal nem tudok kifejezni. Hívő keresztyénként azt érezzük át ilyenkor, hogy Isten szava mennyire igaz, és olyan öröm és boldogság járja át az embert, amit semmi más nem tud előidézni. Sem vásárlás, sem utazás, sem nyaralás nem válthat ki ehhez hasonlót.

Vörös Virág: Milyen érzés szemtől-szembe találkozni a természet nyers erőivel?

Osgyán Dániel: Az is bibliai alapigazság, hogy az ember soha nem volt a Föld ura. Isten ugyan hatalmat adott neki a növények és állatok felett, de a természet erői felett nem. Megdöbbentő érzés volt a 6.1-es utórezgést átélni. Úgy éreztük, hogy kimegy a lábunk alól a talaj, pedig 100 km-re voltunk az epicentrumtól. Az első másodpercekben apró remegést lehetett érezni, mint amikor elhajt a közelben egy nagy teherautó, utána pedig nagy kilengést lehetett érezni jobbra és balra, szó szerint kilengett a föld, az emberek pedig nem tudtak megállni a lábukon. Persze rögtön pánik tört ki a városban, mindenki sikoltozott, rohangált, az emberek féltek az újabb áldozatoktól.

Vörös Virág: Mit érez ilyenkor az ember?

Osgyán Dániel: Ijedtséget leginkább, ugyanakkor elkezd pörögni az ember agya azon, hogy vajon jó helyen van-e, biztonságban, mit kell tennie azért, hogy biztonságba kerüljön, és tisztában van a saját tehetetlenségével is, hiszen még lépni sem tud, kicsúszik a lába alól a talaj. Gondolatban készültünk erre, ezért is volt az agyam éber, és ráadásul éppen biztonságos helyen tartózkodtunk, de a rengéstől térdre rogytunk. Ha öt lépést kellett volna tennem a biztonság felé, nem tudtam volna megtenni. Ilyenkor érzi meg az ember, hogy milyen kicsi pont. Lehetnek nagy infrastruktúráink, repülőink, műholdjaink, ezekben a pillanatokban nem segítenek.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg a következő hét református eseményeit, híreinket!

A Magyar Evangéliumi Szövetség harmadik alkalommal szervezi meg Magyarországon a Házasság Hetét február 8-a és 14-e között. A hét mottója: Kapcsolat és elköteleződés.

Ismét megrendezi a Szilágyi Dezső téri gyülekezet a Budabált február 13-án, melyre a jegyek már kaphatóak a lelkészi hivatalban. A bál bevételéből a felvidéki szórványgyülekezeteket támogatják majd.

A farkasréti ökumenikus összejövetelek következő alkalmán Lázár Attila közíró, evangélikus teológus tart bevezető előadást Együtt a ránk bízott értékek védelmében címmel február 8-án, este fél héttől. Cím: Budapest XI. Németvölgyi út 138.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Lukács evangéliumának 17. fejezetéből, az 1. verset!

Lehetetlen dolog, hogy botránkozások ne essenek; de jaj annak, aki által esnek. (Lk 17:1)

Mostanában statisztikákkal dobálnak minket.

Mindig elgondolkodom, vajon az ember képes arra, hogy adatnak tekintse magát? Vajon valamit elmond rólam, ha tudom, hogy én abba a 20 %-ba tartozom, aki, meg abba a 80 %-ba, aki nem? Mintha egy zsákba dobálnának bele, aztán egy másik bugyorba raknának, de én nem érzem azt, hogy ott a helyem. Sőt, úgy látom, becsaptak.
Egyébként a matematika is segítségünkre siet, hogy ezt megértsük, mert a valószínűség számításakor is azt mondják, az elemi eseményről nem mond semmit az, hogy 1000 esetben mi történik. Tehát ha egyszer dobunk a kockával, akkor erről semmit nem tud mondani a számítás. Ez az egyszeri és valóságos történet a maga módján megismételhetetlen és besorolhatatlan.

Egy furcsa és életidegen valóság az, ahova minket a nagy számokkal és százalékokkal vezetnek. A nagy számok, a táblázatok, a valószínűségek általánosságokat mondanak, valamiféle metszetet adnak, de az én életem soha nem válik metszetté. Egyfajta kábulatba vezetnek, és elhitetik velem, hogy én vagyok a 20 %. Nem, nem igaz, mert az élet pillanatról pillanatra történik, döntéseket hozok, és azok következményeit hordozom, mint egy fa nő az életem, és nincs módom arra, hogy a törzsem metszetét megvizsgáljam, azt majd az utókor teheti meg csupán. De akkor már nem egy élő fáról beszélnek, tehát engem magam soha nem érhetnek el a számok.

Nagyon fontos, hogy ma, az adatokkal dobálózó korban ne higgyük el azt, hogy számok vagyunk. Inkább, hogy dolgunk van. Szeretnünk kell, meg kell bocsátanunk, és bocsánatot kell kérnünk, gondolkodnunk kell, és hűségben élnünk.

Ha megértjük, hogy látszat az, amit sugall felénk ez a világ, akkor megértjük azt a titkot is, amiről Jézus beszél a farizeusok kapcsán. Statisztikailag igaz, hogy botránkozások esnek. Lehet közönyös szemmel végignéznünk sorainkon is, és megállapíthatjuk, sok a silány ember. Az embernek fáj is, amikor látja a bukásokat.

Arra gondolhatunk, hogy ha statisztikailag szükséges, akkor a számokkal oldjuk meg a kérdést, csökkentsük a bukások lehetőségét, állítsunk korlátokat, segítsük a számadatokat. E jézusi mondat előtt éppen arról van szó, hogy jöjjön el Mózes, és magyarázza el nekik, mondja el Isten még világosabban. tegyen valamit az adatokért, rágja a fülünkbe már az üzenetét! Sokszor belehergeljük magunkat effajta gondolatokba: miért éppen én? el szoktunk jutni addig a mondatig: miért engedte meg Isten? Ha statisztika a világ, akkor Isten igazán megjavíthatná a statisztikát!
Szóljon bele, irányítsa azt a dobókockát, hogy jó felére essen!

De Jézus gondolata egészen más irányba fut. Egyszerre eltávolodik a számoktól, és azt mondja, de jaj annak, aki által esik. Ott az egyén, az egyszeri történés és esemény, ami fölülír minden statisztikát, és azt mondja: te vagy a felelős. Itt és most veled történik valami, teljesen függetlenül minden valószínűségtől. Te térj meg! Te vedd a fáradságot és botránkoztatás helyett hajolj oda egy kicsinyhez. Ha képesek leszünk megváltozni, akkor igazán kilógunk minden számból. Jézus azt mondja mai nyelven, a statisztika nem oldoz fel senkit, és nem is véd meg. Jézus következő mondata: Őrizzétek meg magatokat! Ha atyádfia vétkezik, dorgáld meg őt, és bocsáss meg neki! Ne hagyjátok, hogy a számok bűvölete elvigyen. Amikor ezt mondják: mekkora baj, mert az emberek 98%-a milyen, hogy a nők 65%-a. Nem! Jaj annak, aki megbotránkoztat akár egyet is. Adja Isten, hogy életünk fája növekedjen Isten bölcsességében, nem számban és adatban, hanem valóságban. Ámen