2010-06-02

Fekete Ágnes: Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják.
A héten megemlékezések lesznek mindenfelé Trianon 90. évfordulója alkalmából. Nagy kérdés, hogyan lehet erről a veszteségről ma jól beszélni. A dölyfösség gondolata nélkül úgy látom, most ebben a kérdésben a Református Egyház valóban példát adott. Éppen akkor, amikor a szlovák parlament megszavazta azt a nagyon nem örvendetes törvényt, amely lehetetlenné teszi, hogy a felvidéki magyarok magyar állampolgárok legyenek, a református egyetemes zsinat ülésezett, többek között a szlovák reformátusokkal is. A Kárpát-medencei reformátusok zsinatának ülésén Fazekas László püspökkel és Géresi Róbert püspökhelyettessel beszélgettem.

Géresi Róbert: A Felvidéken és Szlovákiában magyar és szlovák nyelvű reformátusok élnek. Mély történelmi gyökerei vannak ennek, de van egy nyelvváltási folyamat is, amely a szlovák reformátusok arányát lassacskán, de növeli. Ebben a feszültséggel terhelt társadalmi helyzetben a mi egyházunk példaértékű, stabilizáló tényező. Nincs a Református Egyházon kívül más olyan szervezet Szlovákiában, amely hosszú időn keresztül tudna szlovákokat és magyarokat egybetartani, és egy cél irányába mozgatni. A Református Egyház belső modellje példaértékű lehet a szlovák többségi társadalom számára is. Autonómiával rendelkeznek a szlovák testvérek, és ez nem jelent semmiféle szeparációt vagy elszakadást. Ez az autonómia szélesebb körben is megvalósítható Szlovákiában, ha megvan hozzá a pozitív szándék és a jóakarat. Nem az elhatárolódás irányába kell lépni a magyar és szlovák testvéreknek, hanem a közös múlt megbecsülése felé. Együtt kell szolgálnunk az evangélium ügyét itt, a Kárpát-medencében szlovák és magyar reformátusként.

Fekete Ágnes: Ezt ők is látják?

Géresi Róbert: A szlovák lelkészek a nyelvtörvény módosítása esetére saját elhatározásból megalkottak egy olyan nyilatkozatot, amelyben elhatárolódnak a szlovák többségi társadalom döntésétől. Számunkra nagy biztatás az, hogy együtt képzeljük el a jelent és a jövőt is.

Fazekas László: Amikor a Generális Konvent ülésének összehívásáról volt szó, akkor jeleztem az Elnökségnek, hogy meghívom őket. Ők ezt a meghívást elfogadták. Nagyon örülök annak, hogy itt voltak. Pozitív volt a püspökhelyettes köszöntése. Mielőtt elmentek, azt vetették fel, hogy miért fáj nekünk annyira ez az elszakítottság, amikor a határok átjárhatók?

Fekete Ágnes: Miben több az, hogy egy papír lesz erről?

Fazekas László: Egy papír vagy egy bizonylat tényszerű dolog, ami bizonyítja, hogy egy nemzettestnek a részei vagyunk. Ez egy kicsit olyan, mint amikor a második világháború után nem volt állampolgársága az itt lakó magyaroknak. A XXI. század Európájában most elkövetkezhetett az az idő, amikor erről őszintén lehet beszélni.

Fekete Ágnes: Azt gondolom, hogy a szlovákiai választások előtt ez különös felhangot kap. Ez a nagy hullám, ami ekörül van, összefüggésben van a választással?

Fazekas László: Természetesen! A „magyar kártyát” újból és újból kijátsszák.

Fekete Ágnes: Hogy érinti ez a Református Egyházat?

Fazekas László: Isten Igéje teljes mértékben eligazít bennünket, hogy megtaláljuk azt az utat, amelyet nekünk járnunk kell. A kölcsönös megértés, a szeretet, a békességes az egymás mellett élés útja.

Fekete Ágnes: Sokan erre azt mondják, hogy békés egymásmellett élés az, hogy nem kell őket provokálni.

Fazekas László: Az evangélium mindig két oldalú. Nem lehet azt mondani, hogy üthetnek, mert mi keresztyének vagyunk. A keresztyén embernek látni kell azt az utat és azt az igazságot, ami mentén haladni kell. A Krisztus-testnek több tagja van. S minden tagnak vannak ajándékai. Így szolgálunk egymás mellett. Ha egy tagnak valami fáj, akkor kell, hogy az az egész testnek fájjon! Ha nekünk, itt élő magyaroknak fájdalmasak ezek a dolgok, akkor – mint keresztyéneknek – a szlovák testvéreinknek is föl kell emiatt szólalniuk! Ezt kell mondani: ennek az én magyar testvéremnek ez fáj, akkor gyógyítsuk! Álljunk mellé és vizsgáljuk meg, hogy hol az igazság?

Fekete Ágnes: Van olyan szlovák testvér, aki így fogalmazott, és ezt így fogja fel?

Fazekas László: Vannak. Nem is kevesen. Csak azzal van baj, hogy az értelmesen gondolkodóknak kicsi a hangjuk. A leghangosabbak azok, akik saját érdekből vagy pártérdekből eresztik ki a hangjukat, és így próbálják befolyásolni az embereket. Úgy kellene a szlovák értelmiségnek kiállni, mint ahogy a mi egyházunkban a szlovák egyházmegyék álltak ki a nyelvtörvénnyel kapcsolatban. Egy nyilatkozatban mondták el, hogy nagyon sajnálják a magyar testvéreket, és hiszik, hogy eljön majd egy olyan világ, ahol nem lesz különbségtétel nyelvi vonatkozásban, sem más módon.

Fekete Ágnes: Itt voltak a szlovák egyházmegyék képviselői is. De Debrecenben nem voltak ott.

Fazekas László: Debrecenben nem voltak, bár hívtuk őket, de ők akkor azt mondták, hogy abból ki szeretnének maradni. Zavarja őket az, hogy Magyar Református Egyház alakult. Annak idején felvetettük, hogy ne Magyar Református Egyházként legyen megnevezve, hanem Kárpát-medencei Református Egyházként. Ebben az esetben nem lett volna semmi gond. Ők nem akarnak a Magyar Református Egyház tagjai lenni. Ezt úgy próbáltuk megoldani, hogy nem ratifikáltuk az alkotmányt. Ez egy gesztus volt a részünkről, ők pedig a nyelvtörvényre való reagálásukkal tettek nekünk gesztust. Megpróbálunk így egymás mellett élni, és bizonyítani azt, hogy fontos ez az egység. Ennek a gyümölcsei érlelődnek, amikor Kálvin kommentárok jelennek meg, magazint tudunk kiadni, vagy közös lelkészképesítést tudunk szervezni.

Fekete Ágnes: Sokan azt gondolják, hogy az az orvoslás, ha nem piszkáljuk a másikat, és csendben maradva nem foglalkozunk ezzel az üggyel.

Fazekas László: Bűnbánatot is csak úgy lehet tartani, ha a múlt bűneit beismerjük. Beszéljünk róla és tárjuk fel azokat a tényeket, amik hamis alapokra lettek építve, azok, akik a hamis alapokra építettek, ezt ismerjék el!

Fekete Ágnes: Úgy tűnik, hogy ők nem akarnak erről beszélgetni?

Fazekas László: Úgy látom, hogy nem csak itt Szlovákiában, hanem Romániában és a többi utódállamban is tabutéma ez, mivel félnek a határrevíziótól. A jelenlegi szlovák politikai elit kimondja, hogy a magyarok irredenták, és határrendezést akarnak. Voltak olyan nagy hibák a múltban, amiket tényleg orvosolni kell, hogy az egységes Európa tényleg egységesként működhessen. A diktatúra óta eltelt húsz év. Ezek a kérdések ezalatt az idő alatt is itt voltak és felszínre kerültek. Ezeknek a konfliktusoknak a fölvállalása segít abban, hogy ezek a kérdések nyugvópontra jussanak.

Fekete Ágnes: Nem kell félni attól, hogy konfliktus van?

Fazekas László: Nem kell félni a konfliktustól. Hála Istennek, ezek a konfliktusok nem olyan súlyosak, mint Erdélyben a marosvásárhelyi események voltak. Sokan vannak a szlovákok között, akik racionálisan látják ezeket a témákat, és józan megoldásokat várnak és keresnek. Ez a szított magyarellenesség sokszor már elfogadhatatlan.

Fekete Ágnes: Ezzel szavazókat lehet szerezni. S ha nem, akkor talán abbahagyják.

Fazekas László: Mutatja a tegnapi esemény is. A szlovák kettős állampolgársággal rendelkező szlovákoknak is hátrányos helyzetet okoz. Egyelőre mélyponton van a szlovák-magyar kapcsolat.

Fekete Ágnes: Trianonról tisztán beszélni nem könnyű feladat.

Fazekas László: A szlovák társadalomban Trianon kérdése csak most kerül előtérbe, mert a történelemoktatás másképpen szólt ezekről a kérdésekről. Attól tartok, hogy a megbékélés gátjává válhat.

Fekete Ágnes: Akkor mi a megoldás?

Fazekas László: A megoldás a továbblépés lenne. Figyelembe venni azokat a reális valóságokat, amelyek itt, Közép-Európában vannak. A szlovákoknak el kell fogadni azt, hogy Szlovákia területén belül jelentős nem szlovák közösség él. Szlovákia akkor lesz élhetőbb ország, ha benne mindenki jól érzi magát. A politika ezt teljesen figyelmen kívül hagyja. Az oktatás területén kellene továbblépni, ugyanis a szlovák irodalom- és történelemoktatás nagyon magyarellenes. Ez a gyerekekben általános iskolás kortól olyan indulatokat gerjeszt, amelyeknek nincs valóságalapjuk. Szakmai és nem politikai síkon kellene ezt kezelni.

Fekete Ágnes: Az elmúlt héten megjelent a Confessio folyóirat következő száma. Trianonról rendkívül érdekes cikkeket olvashatunk benne. Többek között egy pszichológus, Dr. Kosza Ida tollából olvasunk a Trianon traumáról. Abból a közismert tényből indul ki, hogy a nagyanyáinkat ért sebek, minket is érintenek. Vele Vörös Virág beszélgetett.

Dr. Kosza Ida: 1956-ban nagyon fiatal voltam. Annak az időnek különleges légköre volt. Semmi nem tudja visszaadni azt az összetartozást, azt a hihetetlen felszabadultságot, amit akkor átéltünk.

November 4-én arra ébredtünk, hogy ágyúztak. Majd jöttek a hazugságok. Az igazság meghamisítása rendkívül mély fájdalmat okozott. Azt gondolom, hogy amikor szétdarabolták Magyarországot, az emberek ugyanezt érezték. Ismeretes egy poszttraumás stresszneurózis nevű kórkép. Ez egyénekre vonatkoztatva azt jelenti, hogy egy súlyos trauma következtében betegség alakulhat ki, aminek a tünetei: depresszió, szorongás, pánik. Nagyon súlyos tünetek is jöhetnek, és gyakran nem gyógyul meg az ilyen beteg. Időnként csillapodik, majd visszatér a betegség. Amikor a beteg a pszichiáterhez kerül szorongással, depresszióval, ki kell deríteni, hogy milyen traumának a következménye ez a kórkép. A magyarság életében az egyik legnagyobb trauma Trianon volt. Különböző tüneteket okozhat még a harmadik, negyedik generációban is. Az emberek viselkedését a kollektív tudattalan tartalmai határozzák meg, ezért a nagyarányú depressziónak és különböző pszichés tüneteknek az oka lehet ez a magyarságot ért trauma, akkor is, ha az egyes emberek nem tudják, hogy ezzel függ össze.

Vörös Virág: Ami a kilencven évvel ezelőtti magyarokkal megtörtént…

Dr. Kosza Ida: …az az emlékezetünkben van. Van egy tényező, a szociális biztonság, ami rendkívül fontos szerepet játszik. Ha valakit teljesen elszegényítenek, akkor már nem érdekes, hogy magyar vagy sem. Ez a rabszolgai lét.

Vörös Virág: Van-e olyan eszköz, aminek segítségével földolgozhatjuk ezt a traumát?

Dr. Kosza Ida: Például most a nemzet visszafogadása a kettős állampolgársággal. Ennek a jelentősége sokkal nagyobb, mint ami a tudatos tudat szintjén látható. Azoknál, akiknél ez a betegség nagyon nehezen gyógyítható, a spirituális megoldás lehet az egyetlen. Egy trauma az egyén életében lehet egy súlyos baleset is. Én személyesen is átéltem egy súlyos balesetet. Azért nem lettem beteg, mert aki istenhívő, az elgondolkodhat azon, hogy milyen szándékkal történt az emberrel az, ami történt? Ha rá tudunk jönni, hogy milyen oka van, akkor meg tudunk gyógyulni, vagy akár meg se betegszünk. Trianon mindig csak elnyomva volt, soha nem lett feldolgozva, pedig az ilyesmit fel kell dolgoznia a nemzetnek. S hogy később hogy alakul, az a gondviselés dolga.

Zene

Fekete Ágnes: A Csillaghegyi Estéket többször hirdettük. Ma este, 6 órakor Szidiropulosz Archimédesz beszél majd Trianonról, ő a Trianon Kutatóintézet vezetője.

Szidiropulosz Archimédesz: Négy éves koromig Görögországban éltem. A polgárháború következtében huszonhatezer gyereket kivittek az úgynevezett népi demokráciákba 1948-49-ben.

Vörös Virág: Így került Magyarországra?

Szidiropulosz Archimédesz: Így kerültem Magyarországra egy református családhoz. Ez sokat jelentett a gondolkodásom alakulása szempontjából. 2000 elején, amikor létrejött a Huszadik Század Intézet, pályázatot hirdettek. Én az első pályázók között voltam. XX. századi témát kellett választani, és én úgy láttam, hogy Trianon volt a magyarok számára a legtragikusabb esemény. Nem is gondoltam, hogy milyen nehéz témát választottam. Beadtam a 30 oldalas kutatási tervet, és megkaptam az ösztöndíjat, majd elkezdtem foglalkozni a témával. Az Országos Széchenyi Könyvtárban minden Trianonhoz kapcsolódó anyag zárolt volt. Nem sokkal később feloldották a zárolást. A volt szociológiai évfolyamtársaimat felhívtam, hogy csatlakozzanak hozzám, mert többemberes feladatba kezdtem. Szívesen csatlakoztak volna, de amikor meghallották, hogy Trianon a téma, akkor visszakoztak. Az emberek döntő többsége már nem hisz abban, hogy vissza lehet térni a régi határokhoz. Érzelmi szempontból a társadalom egy részét nagyon szíven ütötte, hogy első ízben kérdezték tőle, hogy Trianon mit jelent a számára. A rendszerváltozás előtti évtizedek kommunista osztályharcos szemlélete a mai napig is sokakban él. Van egy félelem: ha valaki Trianonnal foglalkozik, akkor rögtön rásütik a bélyeget, hogy fasiszta, nacionalista és az osztályharcos jellegből fakadó jelzőket aggatnak rá. Bennem nem voltak ilyen aggályok, nem is gondoltam, hogy ilyenbe ütközöm. A társadalom másik része viszont azt mondja, hogy minek ezzel foglalkozni? Nem téma ma Trianon. Nem ez foglalkoztatja az embereket, hanem az, hogy holnap tudnak-e kenyeret venni. Esetenként találkoztam olyanokkal, akik pont az ellenkezőjét mondták, pedig nem voltak jómódú emberek, de Trianon érdekelte őket. Most azonban olyan e-mail-eket kapunk, hogy: „végre valaki foglalkozik ezzel!” Egyszerű emberek, munkások, vidékiek, köszönik meg, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozunk.

Vörös Virág: Ezek szerint nagy most is az igény?

Szidiropulosz Archimédesz: Óriási az igény. Hat-hétezer példányban jelenik meg a lapunk, és el szokott fogyni.

Fekete Ágnes: A Trianoni Szemle folyóirat szerkesztője, Szidiropulosz Archimédesz után egy erdélyi lelkészt, a Brassói Egyházmegye esperesét, Szegedi Lászlót hallják Trianonról. Ő nem történészként, nem teológusként, hanem filatelistaként, bélyeggyűjtőként foglalkozik a kérdéssel. Vele szintén a Confessio folyóiratban olvashatnak egy beszélgetést.

Szegedi László: Azon kevés gyűjtőkhöz tartozom, akik egyetlen bélyegsorozatot gyűjtenek. A Nagy-Románia születésének korából, az 1919-es Kolozsváron és Nagyváradon kiadott foglalási vagy megszállási sorozat minden velejáróját gyűjtöm.

A trianoni döntés egy megérett, hosszú folyamatnak az eredménye. A román hadsereg és hatalom tudatosan készült rá régóta. Szinte minden intézmény és hivatal pénzügyi gonddal küzdött, és a háború vége felé papírhiánnyal is. A román hadsereg rátehette a kezét a milliárd forintnyi papírokra, bélyegekre, amelyek ívekben álltak, és nagy értéket képviseltek. Visszavonták a postahivatalokból őket. 1919 májusa és júliusa között felülnyomták a korabeli magyar bélyegeket, amelyek a Parlamentet, az aratást Károlyt és Zitát ábrázolták, a Köztársaság felülnyomású bélyegeket, a portót. 1919. augusztus 3-án helyezték forgalomba Kolozsvárott ezt a bélyegsorozatot. Mezőhegyes, Békéscsaba, Békés, Sáránd, Nagyléta, Debrecen, Budapest postahivatalait is ellátták a Ferdinánd királyt és az apját, Károlyt ábrázoló bélyegekkel. Ők a modern Románia megalapítói voltak. Így történhetett meg, hogy Budapestről a román király képével felülnyomott bélyeggel adtak föl leveleket. Ezt a módszert átvette a többi leszakadó nemzetállam is. A horvát királyságban felülnyomták a magyar bélyegeket SHS-sel; Fiume szabadváros az olasz jelenlétnek adott nyomatékot; Felvidéken a szlovák posta jelét nyomták rá; Pécsett a szerb foglalás tette ugyanezt. Ezek a kis papírcetlik üzentek mindenhová. Szomorú, de találtam olyan csomagot, ahol ötven-hatvan ív volt összeragasztva, amin látszott, hogy fizetésként volt kiadva egy alkalmazottnak. Ritkaságnak számítanak az akkori kornak a táviratai. A távírdai hivatalokat a vasútállomásokon szigorú katonai ellenőrzés mellett működtette a román hadsereg 1919-20-ban. Darvas János lelkész cenzúrázta a táviratokat. Az egyik táviraton egy Rákóczi nevezetű besztercei cenzor román írásjelei vannak. 1919-ből származik az a levelezőlap, amelyet Nagyszebenben adtak fel, de a postás nem volt hajlandó elfogadni azt, hogy a Károly király képével felülnyomott bélyeggel akarták elküldeni a lapot Bukarestbe, ezért megportózta, és így a címzett büntetést fizetett. Azért portózta meg, mert nem akart tudomást venni arról, hogy Nagyszeben már a Román Királyság része. Mindez 1919. december 1-én történt, és hol van még Trianon?

Zene

Hírek

A trianoni békeszerződés aláírásának 90. évfordulóján, június 4-én 16 óra 30 perckor megszólalnak a református és az evangélikus templomok harangjai, hogy emlékeztessenek és Istenhez hívjanak.

A X. Ráday utcai Könyvheti fesztivál; a VII. Református Zenei fesztivál és a IX. Bárka kikötő könyvbemutatókkal, előadásokkal, zenei programokkal várja az érdeklődőket június 4. és 6. között délelőtt 10 órától a Bakáts téren és környékén.

Református szerzők dedikálnak az Ünnepi Könyvhéten. Többek között Nagy Péter Hatvan párperces című könyvét, mely gyermekeknek szóló vasárnapi tanításokat tartalmaz.

Az Albert Schweitzer Kórus és Kamarazenekar jótékonysági koncertet ad a Bethesda Kórház javára június 6-án, vasárnap 19 órakor az Óbudai Szent Péter és Pál Főplébánián.

Tóth József Múltunk hídjai című fotókiállítása június 20-ig látható naponta 10 és 18 óra között a Klebelsberg Kultúrkúriában, a II. kerületi Templom utca 2-10. szám alatt.

Önkénteseket keres nyári bibliatáboraiba a Szentírás Szövetség. Olyan fiatalok jelentkezését várják, akik segíteni tudnak az angol, német és sportfoglalkozások megtartásában szerte az országban. ([email protected] )

Ignácz Rózsa, erdélyi íróról nyílt vándorkiállítás a Debreceni Református Kollégiumban. A kiállítás június 19-ig látogatható.

Fekete Ágnes:: Hallgassuk meg Istennek Igéjét Mózes harmadik könyvének 4. részéből és Lukács evangéliuma 8. részéből!

Mikor kitudódik a bűn, amelyet elkövettek: akkor áldozzék a gyülekezet egy tulkot, fiatal marhát a bűnért, és vigye azt a gyülekezetnek sátora elé. És a gyülekezet vénei tegyék kezeiket a tuloknak fejére az Úr előtt, és ölje meg a tulkot a pap az Úr előtt. Azután vigyen be a felkent pap a tulok véréből a gyülekezet sátorába. És engesztelést szerez számukra a pap, és megbocsáttatik nékik. (3Móz 4:14-16.20.)

Senki pedig, ha gyertyát gyújt, be nem fedi azt valami edénnyel, sem az ágy alá nem rejti; hanem a gyertyatartóba teszi, hogy akik bemennek, lássák a világot. Mert nincs oly titok, mely nyilvánvalóvá ne lenne; és nincs oly elrejtett dolog, mely ki ne tudódnék, és világosságra ne jönne. (Luk 8:16-17.)

A mai ember nem tud mit kezdeni a bűnnel. A modern kor egyik lényeges tulajdonsága, hogy a bűn kérdését kitolta az életéből. Ugyanakkor persze innen is, onnan is betör a világunkba. Mostanában, hogy esik az eső, állandóan egyre több szájról hallom, sír a Jóisten, rosszak vagyunk.
Ezzel az ősérzéssel nem nagyon tudunk mit kezdeni.

A bűn lényege, hogy mindig valamiféle titok lengi körül. Valami szégyen, valami, amit nem lehet csak úgy kimondani. Valami, amit talán értelmezni sem tudunk, csak úgy van.

A Biblia első segítsége, hogy segít megnevezni a dolgokat. Isten azért kezdte úgy az emberrel, hogy törvényt adott neki, mert ezzel képessé tette arra, hogy megnevezze a rosszat. Nagyon fontos ez ma, amikor mindent összekulimászolunk. A dolgok nyilvánvalóvá lesznek. A természetes, a jó, a helyes út egyértelmű.

Tegnap például a szomszéd kocsibejárója elé beálltam egy pillanatra, mert éppen hárman jöttek az utcában, nem fértünk el. Éppen csak megálltam, abban a pillanatban megjelent a tulajdonos, és éreztem, most a keresztvizet is leszedik rólam. Nyilván formálisan igaza volt, nem helyes a másik elé állni, én bocsánatot kértem, de nem nézte a jó szándékomat. Ez fájt. És arra gondoltam, nekem most jó szándékkal kell őt néznem, talán segítek ezzel a helyzeten. A bocsánat erejével, és az embert nézve kell gondolnom a helyzetre. Hiszen ismerem őt, tudom, mennyi testi-lelki bajjal küszködik. Ebben a parkolási ügyben megint csak egy rejtett dolog, a lélek egy sebe jött elő. Megnevezhetem az én hibámat is, és azt is, ami kiderült ebben az esetben. Ez a megnevezés segít abban, hogy ne keverjük tovább az indulatokat.

A másik, amiben segít a Biblia, hogy az áldozat fogalmát köti a bún fogalmához. Nincs a bűnre megoldás áldozat nélkül. Ez az a pont, amit nagyon nehezen emészt meg a mai ember. Ilyen esők kellenek ahhoz, hogy mégis kibukjon belőlünk, igen, a lelkünkben érezzük, a bűnöknek kell, hogy ára legyen. Csak az a baj, hogy ezek az önkéntelen önsanyargató gondolatok – hogy elrontottuk a földet, hogy kihalt a szeretet, hogy Isten lesújt haragjával – csak arra jók, hogy lelkifurdalást okozzanak, és majd ha elmúlik a baj, újból ugyanazokat a bűnöket követjük el. Ezek a gondolatok – a jó Isten sír, azért van ennyi eső – csak ideig-óráig nyomják a lelkünket. Amint kisüt majd a nap, 5 perc alatt elfelejtjük őket.
A bűn kérdését sokkal mélyebben és igazán kell tisztáznunk. Az Ószövetség válasza az volt, hogy Istennek tiszta lélekkel áldozatot kell bemutatni. Ennek az értelme, hogy egyszer és mindenkorra letudjuk a bűnt. Krisztus új korszakot hozott el. Ő a lelkünk legmélyéig hatol, amikor nem csip-csup áldozatokkal, hanem Önmagával oldja fel a bűn átkát. Ezt a széttört világot, ezt a lelkiismeretében is agyonszaggatott világot Ő egyesíti, hiszen Ő az, aki elfogadja az áldozatot, Ő bemutatja az áldozatot, és Ő maga az áldozat. Tiszta szándékkal ebbe az egységbe kerülhetünk bele, és ez az egység az, ami helyrehozza a lelepleződéstől rettegő emberi lelket.

A harmadik segítsége a Bibliának, hogy nem elsősorban a leleplezés irányából beszél a bűnről. Manapság nagy divat azt mondani: lelepleződött. Tudjuk meg, derüljön ki! Ez a fő cél mindennel kapcsolatban. De kérdezzük meg, akkor mi lesz, ha megtudjuk? Közismert bibliai rész, hogy nincs olyan dolog, amely nyilvánvalóvá ne lenne. De ritkán gondolunk arra, hogy Jézus ezt nem abban az értelemben mondja, hogy na, végre megtudjuk, ki mikor mit csinált, hanem éppen ellenkezőleg. A világosság, a tiszta szándék fog kiderülni mindenképpen. Ha én tényleg tisztán és jóindulattal keresem az Urat és a felebarátomat, akkor nyugodjak meg, mert ez a fény nem maradhat titokban. Ma a legnagyobb segítség, amit kaphatunk, ha megértjük, Krisztus áldozata egyesít. Jézus segít megnevezni a bűnt, lelkünket egyesíti a lelkifurdalásból, és megmutatja, világosságra hozza a tiszta szándékot. Ámen!