2010-07-28

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat! Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják.
Nyáron az országot járva belebotolhatunk nagyon érdekes falvakba. Ilyen például Markóc. Az Ormánságban, Pécstől Délre található. Ici-pici református település. Iskolájuk is református. De az a gondolat, aminek a mentén szeretnének megújulni méginkább a református lélekről árulkodik. Saját kezükbe próbálják venni az életük irányítását. A polgármester, Lantos Tamás, úgy próbálja megoldani a vidék kilátástalan munkanélküliségét, és a jövő várható ökológiai nehézségeit, hogy az embereket önellátó életformára serkenti. A cél az, hogy a falu anyagilag önálló, lelkileg egészséges közösségként tudjon élni. Erről a törekvésről hallhatunk most tőle és falu lakosaitól.

Lantos Tamás: Az egész Ormánságnak komoly református kötődése van. A Kárpát-medencében az egyik olyan térség, ami a legkorábban vált reformátussá. A református kultúra még nyomokban megvan a közösségekben, egyes családokban és az egyénekben is, de csökken a reformátusok száma és sajnos az egyházhoz és a hitélethez való kötődésük is gyengébb. Az egyház és a vallás egy közösségformáló erő, ami összetartja a lélek útján, a lélek nevelésével, a lélek formálásával az embereket. Ezért természetesen, ha azt akarjuk, hogy előbbre jussunk, akkor ezt az oldalt is erősíteni kell! Az önellátás erre is vonatkozik. Ha a saját lelkészünk nem gondozza, – mert nincs, – akkor a szomszéd falu lelkészének kell gondoznia, de szükségünk van arra, hogy valaki gondozza a lelkünket. Mivel a református kultúra nagyon errodálódott a közösségekben, ezért fel tudtak erősödni azok a kulturális elemek, amik nagyon pusztító erejűek tudnak lenni a közösségben. Mert az urbánus, fogyasztói kultúra rövid távú, rövid szemléletű kultúra, ami az embereket félrevezeti.

A főutcán megyünk végig. Az egyik oldalon házak vannak, a másik oldalon meg a berek, egy hajdani Dráva meder, ami védett terület. Nyári aszály idején kiszárad. Különben mindig nedves, mocsaras, nádasos terület, rendkívül gazdag élővilággal. Nagyon szeretjük, mert mindig madárdal szól, reggel, este. A bereknek nagy szerepe van a helyi klíma kiegyenlítésében. Nincsenek olyan nagy szélsőségek, mint olyan helyen, ahol nincs egy ilyen sűrűn, vadon benőtt erdő. Hetven állandó lakos van Markócon, abból körülbelül hatvan lakik itt.
Vörös Virág: Hogy van az idősek-fiatalok aránya?
Lantos Tamás: Nagyjából jó. Ha egy korfát megrajzolnánk, akkor azt mondanánk, hogy kiegyenlített korfája van a falunak. De ez csak egy véletlen helyzet. Lehet, hogy öt év múlva már nem így lesz. Olyan pici a falu, hogy statisztikai törvényszerűségek nem érvényesülnek.
Vörös Virág: Azt nézem, hogy ezek a házak itt, régi stílusú házak. Nem nagyon látok modern épületet.
Lantos Tamás: A XIX. század végén és a XX. század elején épültek ezek a házak. Itt van a könyvtár és az orvosi rendelő. Most épül hozzá egy kézműves műhely, hogy a falusiak tudják hol tanulni, meg gyakorolni a kézművességet. Nem múzeumot akarunk, hanem olyan helyet, ahol tényleg használati tárgyakat tudunk készíteni. Ami az önellátást illeti, azt próbáljuk elérni, hogy az úgynevezett stratégiai jelentőségű javakat itt helyben állítsuk elő. Ez egyébként négy dolog: ivóvíz, élelmiszer, az energia és a biztonság. A biztonság is egy jószág, amit elő kell állítani, magától nem jön. Azt szeretnénk elérni, hogy minden család előállítaná a saját élelmiszerét a saját kertjében, a lehető legnagyobb mértékben. Amit nem állít elő, azt pedig cserével vagy ajándékozással kapja meg másoktól. Ilyen értelemben akár százszázalékos lehet a falu. Extra, külső élelmiszerekre nem számítunk, mint például a banán. Az ivóvíz azért érdekes, mert jelenleg sem iható a csapvíz. Az ásott kútvíz az többnyire jó. Erre még egy külön stratégiát kell kidolgoznunk, hogy hogyan tudjuk a talajvizünket, – ami az ásott kútban van, – tisztán tartani, hogy a nagyon szennyezett és csak drágán tisztítható központi vízműről ne kelljen vizet szereznünk. Ez persze elég nehéz dolog, mert az emberek hozzászoktak a kényelmes megoldáshoz. Az energiáról eleget beszélnek ma már. Azt szeretnénk elérni, hogy ha leállítanának mindenféle külső energiaforrást, akkor is túléljük ezeket a viszonyokat. Vagyis annyi energiánk legyen, amiből az alapvető szükségletünket ki tudjuk elégíteni. És végül, a biztonság közösségi együttműködéssel valósítható meg. Ehhez közösséget kell építeni, ami eléggé romokban hever nálunk is, mint ahogy más falvakban is. Bár nem annyira, mint gondolná az ember. Ki kell építeni az önvédelmi rendszerünket! Meg kell védenünk egymást, figyelnünk kell egymásra! A közösség rendjét érvényesíteni kell a közösségben, anélkül, hogy különböző állami szolgáltatást igénybe vennénk. Ezt egyesek szeretik önbíráskodásnak nevezni, de ez nyilván nem az, hanem egy közösségi, pozitív viselkedésmód. Az önellátáshoz tartozik a gyógyítás is. Ezt is szeretik kuruzslásnak minősíteni, amikor mi azt mondjuk, hogy meggyógyítjuk a betegeinket. Úgy gondolom, hogy a család gyógyítsa a család tagjait, a közösség a közösség tagjait egészen addig, amíg erre illetékes, amíg erre tudása van. És csak ezek után forduljon az egészségügyhöz, mert akkor biztos, hogy sokkal kisebb lesz az egészségügy terhelése, meg a falu kiadása.

Vörös Virág: Ezt hogy próbáljátok megvalósítani?
Lantos Tamás: Például úgy, hogy most körömvirágot termesztünk a közösségi szaporító kertben és a körömvirágból már az idén csinálunk olyan kenőcsöket, amit gyulladáscsökkentésre lehet használni. A régi, helyi gyümölcsfajtákat szaporítjuk.
Vörös Virág: Milyen gyümölcsök ezek?
Lantos Tamás: Minden, ami itt honos, ami itt jól érzi magát. Vagyis cseresznye, meggy, szilva, alma, körte, ribiszke, egres, dió… Például az idén oltottam egy fekete körtét, az utolsó fáról, amit az Ormánságban találtunk. A télen a nagy szélviharban ki is dőlt ez a fa. Ha nem oltottam volna át, akkor vége lett volna a fajtának. Az az elv, hogy kiültetjük a közterekre a gyümölcsfákat, „elgyümölcsösítjük” a falut. A kertekbe is mindenki ültethet gyümölcsfát, mert ingyen adunk annak, aki kér. Százkét fajtából lehet válogatni. És ha marad, – márpedig mindig marad, – akkor azt szétosztogatjuk a szomszéd falvakban. Most már nagy igény van erre és jóval többet kellene nevelnünk. Mi a vetőmagot magunk szedjük, és azt elvetjük. A felnőtt alanyt beoltjuk a magunk által gyűjtött oltóvesszővel. Utána magunk gondozzuk és magunk osztjuk szét. Ehhez nem kell pénz, ehhez csak emberi munka kell. Pénz csak a kapa, az oltókés és a többi szerszám megvételéhez szükséges. Ez nem nagy kiadás. Itt az igazi kiadás a munkabér, amit kifizetünk az embereknek. Itt pedig kihasználjuk a közcélú foglalkoztatás által adott lehetőségeket, vagyis közpénzből fizetjük a dolgozóinkat. Gyakorlatilag a közfoglalkoztatáson és a pécsi ingázáson kívül más munkalehetőség nincsen. Az egyetlen út az, hogy mindenki maga termelje meg a saját javait és annyit termeljen, ha lehet, hogy a piacon még bevétele is legyen és ettől kezdve itt a kánaán. Jövőre már kukoricát is termesztünk, takarmánynak. Az idén nagyon sok baromfit osztottunk szét, de ahhoz, hogy a baromfit olcsón tarthassák, hogy nem kelljen a nemlétező jövedelmükből takarmányt venni, ehhez kezdünk el kukoricát termeszteni. Ezek kicsi dolgok, de összeáll belőle, hogy a kiadásokat minimalizáljuk. A pénzforgalom csökkenni fog, de az életszínvonal emelkedni. S ez a lényeg.

Asszony: Kicsi a falu. Zárkózottak vagyunk. Mindenki a maga portáját szokta csinálni. Eleinte olyan hihetetlen volt, hogy bemehetünk egymáshoz segíteni. Jelenleg közmunkás vagyok. Most elsősorban szépítjük a környezetünket. Gyümölcsfákat, virágokat ültetünk. Nagyobb bizalom van egymás felé, mert megyünk és kihúzzuk egymást a pácból.
Fiatalasszony: Nekem ez sokkal nagyobb örömet okoz, ha kimegyek a saját kertembe és ott dolgozom, mintha ezt az időt a szoláriumban vagy a konditeremben tölteném. Én így érzem magam közelebb a természethez. A férjem dolgozik és pedig három gyerekkel vagyok otthon. A Mindenható az mindenhol ott van, és ha a kertemben dolgozom és közben beszélgetek vele az nekem jó.
Vörös Virág: Szokott Vele beszélgetni?
Fiatalasszony: Igen. Mindennap. Az életről és arról, hogy mi a dolgom? Megkérdezem, hogy éppen aznap mit tegyek? Vagy, hogy helyes-e amit cselekszem? És hogy tudom jobban tenni a dolgomat?
Vörös Virág: Mindig jön válasz?
Fiatalasszony: Válasz valószínűleg mindig jön, csak én nem hallom meg mindig, amikor bennem nincs minden rendben.
Vörös Virág: Ön ugyanígy áll ezzel, ahogy a párja?
Férfi: Természetesen. Itt az idő, sokkal lassabban ketyeg. Nem vagyunk perchez kötve.
Vörös Virág: Milyen bungi?
Gyerek: A padláson van és van két külön része. A lányoknak meg a fiúknak.
Vörös Virág: Akkor ez nektek, fiataloknak lesz egy találkozóhely?
Gyerek: Mondjuk úgy! Igen.
Gyerek: Vannak szőnyegek, polcok meg díszek.
Vörös Virág: Mit szoktatok ott csinálni?
Gyerek: Szoktunk társasjátékozni, beszélgetni…
Gyerek: Gyöngyöt fűzni…
Vörös Virág: Nincs is veletek felnőtt?
Gyerek: Nincs. Most nincs.
Vörös Virág: De lesz? Ki lesz később?
Gyerek: Mindjárt jön értem, meg Hajniért, a barátnőmért, Nagyapa. De aztán holnap megint jövünk.
Idősebb asszony: Nagyon szeretem, amikor gyerekműsor van.
Vörös Virág: A templomban szokott lenni gyerekműsor?
Idősebb asszony: Igen, szokott lenni. Nem rossz ez a Károly!
Vörös Virág: A lelkész, aki idejár?
Idősebb asszony: Igen, igen. Nagyon szépen foglalkozik a gyerekekkel. Eljön, tanít nekik valamit és akkor elmegyünk a templomba megnézni. Szépszámmal jövünk össze ilyenkor.
Idősebb férfi: Kertészkedök. Konyhakert van, úgyhogy van mindig friss dolog. Most a fokhagymát szedtem ki. Holnap földieper átrendezés lesz.
Vörös Virág: Mindent maguk termelnek?
Idősebb férfi: Mindent. Teljesen.
Vörös Virág: Elég lesz idénre a termés?
Idősebb férfi: Szerintem igen. Úgy mutatkozik. Kukorica az nem lesz annyi, de krumpli, bab, paprika, uborka az lesz. Szükség szerint. Tartunk baromfit.
Vörös Virág: Azt kaptak a közösből. Ugye?
Idősebb férfi: Igen. Az jó dolog. Ha az ember kap valamit, akkor másképp viszonyul minden dologhoz. Végsősoron a jó megértés az összehozza az embereket.

Vörös Virág: Gyümölcsfákat is kapnak a közösből?
Idősebb férfi: Igen, azok is el vannak ültetve itt a kertben. Sajnos nagyon megoszlik a nép. Nem az a nép, ami valamikor volt. Én megértem a hetven évemet és jóindulatú emberek lakták ezt a falut. Bár igaz, hogy azok az emberek már rég meghaltak. Nem írok én senki számlájára rosszat, de ez a nép, nem a régi markóci nép.
Vörös Virág: Egész életében Markócon lakott?
Idősebb férfi: Itt is születtem. Gazdag emberek voltak, de nem voltak lenézőek. A legszegényebb ember is olyan volt, mint a leggazdagabb. Összeültek beszélgetni. Nem lehetne most is úgy, mint valamikor? Igaz, mindenki a magáét csinálta. Sokkal több munka volt, de mindenki elment kapálni, aratni, rétet kaszálni, és este mindenkinek volt egy-másfél órája, hogy leüljön a kapuban 10-15 emberrel. A legszélső háztul is eljött az idős bácsi, – pedig mindig fáradt volt, – hogy beszélgessen a többiekkel.
Vörös Virág: Itt még megvan a kispad.
Idősebb férfi: Hát esténként kiülünk, még a sok szúnyog ellenére is. De nem ekkora pad köllene, hanem akkora, hogy a fele falu ráférne és mindenki jó megértésbe lenne! Az volna a jó! Ha volna húszméteres pad, nem egyméteres!

Ének
Lantos Tamás: Nemrégen még a templom körüli virágágyásokat, az öreg nénik gondozták és eszükbe nem jutott, hogy bért kérjenek érte. Ma már ezt senki nem tenné meg. Vissza kell szoktatni az embereket erre, hogy a falu, a köz érdekében és így saját maguk érdekében is dolgozzanak. Nagyon könnyű volt erről leszoktatni őket és most nagyon lassan megy vissza. Kertet könnyű művelni, de emberfőket nehéz. Az egyének gondolkodása és a közösség gondolkodása kívül áll azon, amiről beszéltünk. De nem mindenkié és kezdik már kapizsgálni. Ezért tanfolyamra is küldjük őket. Hogy etéren ismereteket szerezzenek.
Vörös Virág: Miféle tanfolyamra?
Lantos Tamás: Ez összefügg a közcélú dolgozókkal. Nálunk úgy van a közcélú dolgozók alkalmazása, hogy nincs olyan, akit nem vennénk föl, ahány ember van, azt mind fölvesszük dolgozni. Bár tudjuk, hogy bizonyos időszakokban nincs annyi munka, hogy mindenkinek legyen napi nyolc órát kitöltő munka, ezért az Markóc fejlesztéspolitikai elve, hogy minden egyes család fejlődése a közösség érdeke. Tehát, ha egy családban a közcélú dolgozó otthon dolgozik, a saját kertjét műveli, vagy a ház tetejét megjavítja, azzal a közösség javát szolgálja. Tehát közcél. Így a közcélú dolgozóknak megengedjük, hogy a közcélú keret terhére a saját portájukat, lakóépületüket, a saját családjukat erősítsék, fejlesszék. Ez azért fontos, és azért függ össze az oktatással, mert azt láttuk, hogy megvan ez a lehetőség, de nem tudják kihasználni. Ezt mi ösztöndíjnak tekintjük. Nem szoktak hozzá, hogy senki nem ad nekik munkát és mégis elvárjuk, hogy dolgozzanak. Saját maguknak dolgozzanak. Ezért kellett egy életvezetési stratégia alkotást tartani velük együtt, ahol mindenki a saját stratégiáját vagy annak a kezdeteit kidolgozta. Sikerült egy egyesülettel együttműködve – pénzt adtak hozzá –négy alkalommal tartani egy életvezetési stratégiai tervezést. Elég jól működött, de azért még van mit finomítani rajta. Ez egy próba volt, amit később majd nagyban is fogunk csinálni. Nagyon sokan nem tudták felvenni a szálat, nem nagyon értették meg, hogy hogyan működik a tervezés, miért fontos? Mi azt mondtuk, ha mi nem tervezzük meg az életünket, akkor megtervezik helyettünk, de abban nem lesz sok köszönet. A társaság fele nem igazán tudott ezzel mit kezdeni, de a másik fele az igen.

Vörös Virág: Mióta próbálod ezt itt bevezetni?
Lantos Tamás: Amióta polgármester vagyok, vagyis közel négy éve. Azelőtt is volt ilyen, de nem az önkormányzattól indult ki. Itt mindig is volt önellátás. Tehéntartás is volt addig, amíg az utolsó tehén el nem pusztult. Disznó- és baromfitartás, kiskertművelés mindig is volt a családok nagy részénél. Most a cél az, hogy ez tudatosodjon és fejlődjön, hogy minél nagyobb mértékben tudják ellátni magukat. Szó sincs arról, hogy ideális önellátás folyna. Van, aki semmit sem tart és van, aki egy kapavágást sem tesz, de ez a kisebbség. Alacsony szinten vagyunk, de megvan az út, amin haladunk. Jó irányba megyünk, de az út elején vagyunk. Azt mondják az ökológiai rendszer akkor stabil, ha önszabályozó alrendszerek laza hálózatából épül fel. Ugyanez áll a településekre is, ha minden település egy bizonyos autonómiával rendelkezik, úgy építi fel a tájat, akkor a táj ismét nagy autonómiával rendelkezik és úgy építi fel az országot, akkor az egy stabil társadalmat eredményez. A vidékfejlesztés alapjának azt tartom, hogy ezeket a stabil egységeket hozzuk létre és egy jól meghatározható markáns egység, az a falu és a faluközösség. Ezért szeretnénk az önellátást biztosítani, mert ha nem vagyunk önellátók, ki vagyunk szolgáltatva és más rendelkezik velünk, úgy irányítanak, ahogy akarnak. Egy éhező emberrel mindent meg lehet csinálni, és egy éhező faluval is. Ha nem éhezünk, ha mindenünk megvan, attól kezdve mi döntjük el a saját sorsunkat. Természetesen együttműködünk más falvakkal, és felsőbb rendszerekkel, egy tájjal vagy egy kistérséggel, egy országgal vagy Európával, de akkor mi is beleszólunk az együttműködés formájába és ez egy építő jellegű együttműködés.
Vörös Virág: Istenhit nélkül nem is lehet egy ilyen önrendelkező, stabil közösséget felépíteni.
Lantos Tamás: Ezzel egyetértek. Ismerünk olyanokat, ahol jó közösség van és az emberek hisznek abban, hogy az a rend, amit Isten alkotott az működik és eszerint a rend szerint élnek az adott közösségben. Ha nincs rend, akkor rendetlenség, káosz lesz, előjön az individualizmus, az irigység, előjön minden, ami gátolja az együttműködést és az értékteremtő életet. Most padlón van a közösségek erkölcse és ezt kellene újraépíteni. Ebben segíthet a vallás, a hit, a templom meg az igehirdetés, mert ezt erősítheti az emberekben. De ugyanolyan fontos az, hogy mit valósít meg a lelkész a magánéletében, mert ő egy példakép lehet. Vagy mit valósít meg a polgármester a magánéletében? Amikor én azt mondom, hogy önellátó módon célszerű gazdálkodni, akkor természetesen az én családom is ebbe az irányba törekszik. Ezért van nekünk gyümölcsösünk, rengeteg fát telepítettünk. Ezért kezdtünk el baromfit tartani, ezért végzek sok fizikai munkát. Például nem használok gépet a kaszáláshoz, kézzel kaszálok, hogy mutassam, kézzel kaszálni sokkal olcsóbb és eredményesebb. Szoktam futni esténként, hogy ne rokkanjak le, mint a falusiak negyven-negyvenöt éves korukra. Saját magunknak készítjük az élelmiszert, mi dolgozzuk fel a gyümölcsöket. Rengeteg lekvárt készítünk, ecetet, pálinkát, befőttet, aszalványt, gyógynövényt gyűjtünk és szárítunk. Mindent megteszünk, amit csak tudunk és ezt látják a faluban az emberek. Nem követi ugyan mindenki, de legalább elgondolkodhatnak rajta, hogy valami értelme csak van. Én nem származom vallásos családból, a feleségem igen, ő erdélyi református családból származik. Én hiszek abban, hogy mindenkinek megvan a maga helye és ott feladatai vannak, amit el kell látnia. Mindig elmegyek templomba, ha csak tehetem, egyrészt mert érdekel és odafigyelek arra, hogy mi hangzik el ott, másrészt, mert szeretném jelezni, fontosnak tartom, hogy az emberek higgyenek valamiben és főként, hogy valami közösben higgyenek. Legyen egy közös alap.
Vörös Virág: Ezeket hogy próbáljátok fölépíteni itt Markócon? Mert azt mondod, hogy jelenleg elég rossz bőrben van.
Lantos Tamás: Amíg én nem voltam polgármester, tudomásom szerint, a templomot nem használták. Tizenhat évig kihasználatlanul állt. Amióta polgármester vagyok egy kicsit rendbe is hoztuk, önkéntes, közösségi munkával, ami azt jelzi, hogy nem pusztult le egészen a közösség nálunk. Azóta vannak istentiszteletek, igaz hogy ritkán, de vannak. A könyvtárban vannak beszélgetések a lelkésszel, ahová elhívjuk őt rendszeresen. A Biblia kapcsán fontos kérdésekről beszélünk, ahová én is el szeretek járni, szeretem elmondani a véleményemet. Szeretnénk még több alkalmat tartani, hogy többet járjon a lelkész a faluba. Egyébként ezek nagyon jók szoktak lenni és a szomszéd faluból is eljönnek és nagyon örülünk neki.

Vörös Virág: Milyen gyakran van? Havonta?
Lantos Tamás: Van, amikor rendszeresen van, körülbelül havonta, de van, amikor szüneteltetjük. Most éppen egy szünet van, de majd megint folytatjuk, amikor azt látjuk, hogy van rá igény. Ez nem csak azt jelenti, hogy összeülünk beszélgetni, hanem süteményeket hoznak az emberek, teázgatunk, a saját magunk által előállított növényekből. Itt megjelennek azok az elemek, amiket a beszélgetésen kívül is szeretnénk terjeszteni a faluban. Idejárunk a markóci templomba, amikor jön a lelkész, de alkalmanként el szoktunk járni Drávafokra, aminek nagyon egyszerű oka van. Az iskola vezetése összefonódott az egyházzal, mert a református egyház a fenntartója. Átadtuk a református egyháznak, hogy megmentsük az iskolánkat, hogy nem kelljen központosítani. Ezzel meg is mentettük, de ezzel összefontuk az iskolánk életét az egyházzal. Következésképpen, sok egyházi rendezvény van az iskolában és sokszor a templomban zajlanak az iskolai események. Kicsi az iskola létszáma, nem felel meg a törvény szerint az iskola kritériumának, nem tarthattuk volna fenn, ezért csatlakoznunk kellett volna a sellyei általános iskolához, vagyis központosították volna az iskolánkat. Erre egyetlen megoldást tudtunk csak, átadtuk az iskolánkat az egyház kezelésébe, úgy, hogy az a Pécsi Református Gimnázium tagiskolája lett, de ez garancia arra, hogy helyben marad az iskola, maradtak a tanárok, maradtak a diákok, maradt a helyszín, tehát semmi sem változott csak a fenntartó neve. A gondolkodásmódunk eléggé egyezik azokkal, akik a református egyházhoz tartoznak, akár mint hívők, akár mint lelkészek.

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!
Felújítják a debreceni Nagytemplomot, aminek belső felújításához szeptemberben kezdenek és a tervek szerint decemberben fejezik majd be. A pályázaton nyert összeghez jelentős önrészt is kell biztosítani. Ezért az egyházközség adakozást hirdet.

A Református Egység Napjához kapcsolódva a Baranyai Egyházmegye rajz-, novellaíró és zsoltárfeldolgozó pályázatot hirdetett. A pályaművek beadásának határideje: augusztus 15.

Aknay János Kossuth- és Munkácsy-díjas festőművész kiállításának megnyitója július 31-én, szombaton délután négy órakor lesz Balatonbogláron a Hétház utca 17. szám alatt.

Egyedülálló, új szak indul a Sárospataki Teológián 2010. szeptemberétől, a Református közösségszervező alapképzési szak. Az ott tanulókat a gyülekezeti és intézményi közösségek szervezésére és irányítására készítik fel. Augusztus közepéig jelentkezhetnek az érdeklődők.

„Lélek- és közösségépítő” nyári napközis tábort szerveznek gyerekeknek augusztus 2-tól 6-ig a Debrecen-Füredi úti templomban.

Az ifjúság részére rendezett motoros túra lesz a Zemplénben augusztus 1. és 6. között.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Pál apostolnak a Rómabeliekhez írott levele 8. fejezetéből!

"Akik Istent szeretik, minden a javukra van." (Róma 8:8.)
Adj egy biztos pontot, és kimozdítom a Földet a helyéből. Ha van egy pont, ami fix, akkor mindent lehet. Ha Isten szeretetére képes vagyok összpontosítani, akkor enyém az egész világ.
Mostanában ezt a kettősséget felejti el az emberiség, hogy csak valami nagyon mély, belső összeszedettséggel lehetséges a világ meghódítása. Ha nem tudom magam megkötni, mint a szerelmes lovát a szomorú fűzfához, és szívét gyönge violához, akkor szétszalad a világ, akkor ellenségek születnek, akkor nem értjük, hogy a dolgok miért alakulnak úgy, ahogy, akkor minden bizonytalan lesz.
Az emberben nagyon mélyen benne van az az érzés, hogy az életben a sötét foltok és a világosak, az emberek és az állatok, az élet és a halál, és minden egy nagy egységben szeretne lenni. Assisi Szent Ferenc ezt úgy mondta: Istenem és minden. Ha Isten az enyém, akkor minden az enyém már. Ha látom a szálakat összefutni, ha ott van a lényeg középen, akkor minden az enyém. Akik Istent szeretik, minden a javukra van. Két ponton szoktunk elbukni: néha ezen az "akik Istent szeretik" feltételen. Tehát nem vagyunk képesek abból a bizonyos középpontból nézni a dolgokat, nem tudjuk megkötni még a lovunkat sem, nemhogy a szívünket. De ott a másik kényes pont: "minden a javukra szolgál". Féltjük magunkat, és egymást a dolgoktól, az időtől, az érzésektől. Nem engedjük, hogy Isten legyen az, aki megóv és összeköt mindeneket. Ha nagyon féltek valakit a fénytől, az árnyéktól, és mindentől, akkor kicsit az Istene leszek. Nem azt sugárzom felé, hogy minden a javadra lesz, hanem hogy vigyázz, mert ez is rossz, az is veszélyes, tehát mi magunk védjük meg magunkat. Ez a mondat: "Akik Istent szeretik, minden a javukra van.", óriási szabadságot adhat nekünk. Szabad azonban csak az lehet, aki képes széttárni karjait, és odaadni mindent Istennek.
Érdekes szójáték adódik itt a magyar nyelvben: a javaink nem feltétlen azonosak a javunkkal. A javadalmunkról, az összegyűjtött javakról azt hiszi az ember gyakran, hogy az jó. Ami ennek az ellentéte, hogy elveszítek valamit. Az a rossz. Pedig, minden a javunkra szolgál. Eredetileg a földi javak is a jó szóból erednek, tehát valami, amivel jót lehet tenni. A tévút az, amikor magunkon kívül keressük a jót, amikor tárgyak sokaságában találjuk meg azt, ami előre visz minket. Minden a javunkra szolgál, ez azt jelenti, hogy a jó bennünk születik. Mert a dolgok nem önmagukban jók, vagy rosszak, hanem bennünk válnak azzá.
Jézus hátán csattant a korbács, véresre verték – ez jó? Az ember örök kérdése tör elő belőlünk. Tényleg igaz lenne a mondat: azt bünteti, kit szeret? Ez az a kérdés, amire elnémulunk. Nincs jó válasz. Csak egyet tehetünk. Némán Jézusra mutatunk, a kereszten megszületett a tökéletes szeretet. A kereszten láthatóvá lett, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra szolgál. Ámen.