2011-02-16

Dr. Szabó Endre és Nemesy Krisztina – a Házasság Hete
Bodroghelyi család – Házas és Jegyes Hétvége

Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják. Egyik újságban azzal a mondat-címmel számoltak be az ezekben a napokban zajló Házasság Hetéről, hogy "Válságban a házasság". Úgy odakiabáltam volna a szerkesztőnek: "már amelyik!" Ha pedig nincs válságban a miénk, az nem azért van, mert mi tökéletesek vagyunk, – távol legyen ez a gondolat tőlem – hanem azért, mert napról napra nem a bajokon merengünk, hanem igyekszünk kibeszélni és megoldani őket. Azért is fájt ez a cím, mert hiszen a Házasság Hetét éppen azért találták ki, hogy végre valami biztató és igenlő üzenet legyen a sajtóban, és ne csak állandóan a rossz huhogás. Ezek szerint ezt is lenyelte a fenevad. De talán mégsem. Mi mindenesetre ennek a megerősítésére teszünk most kísérletet. Három házaspárral fogunk beszélgetni. Egy szülő és gyermekházaspárral az elszakadás kérdéséről. Először pedig Bagdán Zsuzsanna beszélget azzal a párral, akik ebben az évben a Házasság Hetének úgymond az arcai, ők: Dr. Szabó Endre és Szabóné Nemesy Krisztina.

Szabóné Nemesy Krisztina: Gyermekkoromban hittanra kellett járnom és hetedikes koromban közöltem a szüleimmel, hogy én többet nem megyek, mert nekem ebből elegem van. Apukám azt, mondta, hogy nyolcadik végéig, mindenképpen járnom kell. A végén magamtól ott ragadtam. Amikor elkezdtünk együttjárni Bandival, akkor kíváncsiságból, és hogy minél többet lehessen velem, eljött a hittanokra és ő is ott ragadt.
Bagdán Zsuzsanna: Jól csőbe húztad!
Szabóné Nemesy Krisztina: Azt hiszem nagyon jól.
Dr. Szabó Endre: Azokon a beszélgetéseken olyan hitvalló atyákat ismertem meg, akik a kommunizmusban súlyos börtönéveket vállaltak a hitükért. A nyolcvanas évek langyos kispolgári légkörében ez számomra újdonság volt, hogy léteznek ilyen hitvalló személyek és egyházi közösségek. Akkor még megfigyelték az embereket, és a besúgó rendszer is kiválóan működött.
Bagdán Zsuzsanna: Hogyan élitek meg a hiteteket a mindennapokban?
Dr. Szabó Endre: Szeretném az életemet, amennyire csak lehet jól, tisztességesen és szolgálva élni! Nem nagyon szoktam belegondolni, hogy most hitvalló vagyok-e? Ez a szó idegesít engem, mert melldöngetést juttat az eszembe. Az ember csak éli az életét és arra törekszik, hogy minél jobban és szebben élje azt.
Szabóné Nemesy Krisztina: Az életünk a legfőbb imádságunk.
Dr. Szabó Endre: Olyan ez, mint a gyermeknevelés. A csillagos eget is lemagyarázhatom a gyerekeimnek, de őket ez egyáltalán nem érdekli. A gyerekeink egy szóból értenek, az a tett, ahogy élünk.
Szabóné Nemesy Krisztina: Például rendszeresen imádkozunk, és nem csak beszélünk róla.
Dr. Szabó Endre: Gyakorlatiasabb szemléletben vagyunk otthon.
Szabóné Nemesy Krisztina: Nagyon bensőséges dolog az ember és Isten kapcsolata.
Bagdán Zsuzsanna: Ugyanúgy, mint egy házasság. Azért beszélgetünk most, mert ti lettetek a Házasság Hete arcai. Hogyan ért benneteket ez a felkérés?
Szabóné Nemesy Krisztina: Először meglepődtem, mert eddig híres emberek voltak a felkért házaspárok. Akkor miért éppen mi legyünk? De azt gondoltam, hogy mégis el kell vállalni, mert szükséges, hogy a házasságnak pozitív reklámot adjunk, a jót is reklámozzuk. A családi élet az alapja mindennek. Én nem szeretek szerepelni, de akkor is ezt egy olyan feladatnak és lehetőségnek tartottam, amit meg kell tenni. Ez egy szolgálat.
Bagdán Zsuzsanna: A nagycsaládosokért nyilván sokkal könnyebb tenni, mint a házasokért. Könnyebb kiharcolni egy segélyt, mint pozitív kampányt csinálni a házasságnak. A házasságot nem lehet törvényileg védeni.
Dr. Szabó Endre: Az alkotmány 15. paragrafusa védi a házasságot. Nehéz azonban reklámozni, mert sajnos ez a fogyasztói társadalom arra van beállva, hogy a szenzációt és a negatívumokat keresse. Azért lehet pozitív példást is találni. Például Svédországban kötelezővé tették, hogy a reklámokban legalább három gyerek legyen. Ezzel szemben mit látunk Magyarországon? Egy kutya, jobb esetben egy-két gyermek reklámoz például egy mosóport. Kicsit családellenes, hogy annyi mindent reklámoznak a kutyákkal. Nincs semmi bajom a kutyákkal, – nekünk is van – de mindent a helyére kellene tenni.
Bagdán Zsuzsanna: Nagy nyüzsgés van otthon nálatok?
Szabóné Nemesy Krisztina: Igen. Átjáróház van, mindig jön, vagy megy valaki.
Bagdán Zsuzsanna: Négy gyermeketek van. Mesélnétek egy kicsit róluk?
Szabóné Nemesy Krisztina: A nagylány az húszéves, egyetemista. A két fiú, középiskolás. A kislány tizenhárom éves, ő még általános iskolába jár.
Bagdán Zsuzsanna: Már akkor nagycsaládot terveztetek, amikor összeházasodtatok?
Szabóné Nemesy Krisztina: Mindketten kétgyerekes családban nőttünk föl. De én láttam olyan nagycsaládokat, akiket nagyon irigyeltem. Egyszer a moziban láttam A mi családunk című dokumentumfilmet, amiben bemutattak egy nagycsaládot. Nagyon tetszett nekem és akkor azt gondoltam, hogy nekem is ilyen kellene. A médiának nagyon nagy a felelőssége, mert ha pozitív mintákat tud felmutatni, az egy csomó ember számára vonzó lehet.
Dr. Szabó Endre: Úgy érzem, hogy leginkább az egyházak törekszenek a házasságápolásra.
Szabóné Nemesy Krisztina: Nagyon helyesen.
Dr. Szabó Endre: Azonban a társadalom minél szélesebb rétegeit el kellene érni!
Szabóné Nemesy Krisztina: Az lenne jó, ha ki lehetne terjeszteni a Házasság Hetét és az egész országban egy hét a házasságot reklámozná!
Dr. Szabó Endre: Jó lenne, ha a bulvárlapokban is szó lenne erről, mert nem csak az egyházi közéletet érinti. A magyar nemzetnek nincs jövője, ha nem születik elég gyermek, illetve, ha a családok nem épek. A gyermekvállalás elsősorban szemléleti és nem anyagi kérdés. Hogy ezzel a nemzettel és hazával mi lesz, az a magyar anyáktól függ.
Bagdán Zsuzsanna: Én a magyar apákat is támogatnám.
Dr. Szabó Endre: Igen. Olyan korszakban élünk, ahol kimutathatóan igen magas a középkorú, magyar apák halandósága. El kell mondani azt, hogy a házasságban élő férfiaknál ez a szám sokkal kisebb, mint a házasságon kívül élőknél. Nagyon érdekes ez a 2010-es adat.

Bagdán Zsuzsanna: Minden évnek van mottója. Ennek az évnek a jelmondatát hogyan találtad ki?
Szabóné Nemesy Krisztina: Amikor Bandi még a NOE elnöke volt, rengeteg problémával jött haza, amiket megbeszéltünk és igyekeztünk megoldást találni. Ha sikerült, mindig azt mondta: "nélküled félkezű óriás vagyok" Amikor jelmondatot kerestünk ez jutott eszembe, de azért ezt mégse lehet mondani. Így lett, az hogy "Veled vagyok egész." Mi tényleg úgy érezzük, hogy mi együtt vagyunk egészek.
Dr. Szabó Endre: Különösen is igaz ez a magashegyi túrákra, amikor kénytelen vagyok magasra menni, akkor nagyon-nagyon hiányzik a feleségem.
Bagdán Zsuzsanna: Mindegyik gyermeketek nagy hegymászó?
Dr. Szabó Endre: Igen. Mindegyik szereti.
Bagdán Zsuzsanna: A könyvespolcon látom az Erdély története trilógiát.
Dr. Szabó Endre: Nagyon érdekel a történelem és a népzene. Főként fúvós hangszerekkel foglalkozom, de másokkal is. Elsősorban az erdélyi rendkívül mély és ősi furulyazenét szeretem.
Bagdán Zsuzsanna: Mennyire szinonima a család és a házasság?
Dr. Szabó Endre: A házasság nagyon fontos a család szempontjából, hiszen egy olyan elköteleződést jelent, ami az élettársi viszonyban nincs meg. Az élettársi viszony szabadabb, de labilisabb, bármikor kiléphetnek belőle. A statisztikák is ezt mutatják. A felnövekvő gyermeknek egy állandó szellemi, lelki háttérre van szüksége. Ezt leginkább a házasság tudja nyújtani. De természetesen számos olyan élettársi kapcsolatot is ismerhetünk, ahol nagyon szép családok vannak és a házasságban is élhetnek rossz szellemi környezetben a felnövekvő gyermekek.
Videó hangja: Szép test, szabad élet, egzisztencia, karrier, anyagi helyzet. Ne mondogasd túl sokáig, mert úgy maradsz! Egyedül. Alapíts családot! Mert családban élni jó! Nagycsaládosok Országos Egyesülete a családi értékek őrzője.
Bagdán Zsuzsanna: Azt mondja a videó, hogy szép test, szabad élet, egzisztencia, karrier versus házasság. A kettő valóban ellentétben áll?
Dr. Szabó Endre: A szép test, szabad élet, karrier nem áll ellentétben a házassággal csak az a kérdés, hogy ezek a dolgok minek a szolgálatában állnak? Nárcisztikus módon egy önzésnek az eszközei vagy a családot szolgálják? Ezt a kettőt állítja szembe ez a spot és ez ki is jön. Mindenkinek ajánljuk, hogy nézze meg a www.hazassaghete.hu weboldalon. A munkámat és a közéleti tevékenységet nem is tudnám csinálni, ha nem kapnék támaszt. Egyedül nem megy. Azonban ez egy küzdelem is. Konfliktusok vannak nálunk is.
Szabóné Nemesy Krisztina: Mi sokszor a gyerekek előtt kérünk bocsánatot egymástól és néha tőlük is.
Dr. Szabó Endre: Nem az a lényeg itthon, hogy ki a főnök.
Szabóné Nemesy Krisztina: Hogy várhatnánk el a gyerekektől, hogy bocsánatot kérjenek, ha mi nem tesszük?
Fekete Ágnes: Van egy kérdés, amelyik szinte minden házasságban jelen van, éspedig a szülőkkel való kapcsolat. Anyagilag is, segítségben is a fiatalok függenek szüleiktől. Jól is van ez így, hiszen a családok összekapaszkodása nagyon fontos, de vajon meddig és hogyan? Fájdalmas ragaszkodás címen egyébként erről a témáról a Házas Hétvége Közösség egy napos beszélgetést is szervez tagjainak. Ugyanennek a mozgalomnak a keretében Jegyes Hétvégéket tart Bodroghelyi László és Erzsébet. Saját fiatal házas fiukkal és menyükkel együtt beszélgettünk velük a Jegyes Hétvége lényegéről és a szülő-gyerek kapcsolatról.
Bodroghelyi Erzsébet: A jegyes hétvégét olyan fiataloknak tartjuk, akik valamilyen elhatározást tettek egymás mellett. Nem az a fontos, hogy jegygyűrű legyen az ujjukon, hanem az, hogy komolyan gondolják, hogy együtt szeretnének élni. Ezeket a Jegyes Hétvégéket Szegeden és Budapest környékén, Törökbálinton tartottuk.
Bodroghelyi László: Székelykeresztúron is tartottunk már kettőt.
Bodroghelyi Erzsébet: Egyszerre körülbelül tizenöt jegyespár tud részt venni. Ahol kapnak két és fél napot arra, hogy egy kis irányítás mellett beszélgethessenek egymással.
Fekete Ágnes: Mit tapasztaltok, mi a legnehezebb?
Bodroghelyi László: A dolog lényege kettőjük között zajlik. A vezető házaspár feladata, hogy ráhangolja az adott témára a fiatalokat. Ami fontos, az négyszemközt a jegyespárok között zajlik.A beszélgetésük a kettőjük titka marad. Mi csak az indirekt jeleket látjuk, hogy jobban csillog a szemük, szorosabban ülnek egymás mellett. Az egésznek van egy íve. Önismerettel kezdődik, majd hogy hogyan legyenek nyíltak a másik felé, hogyan hallgassák meg a másikat, a végén pedig azzal záródik, hogy egy keresztyén házaspár érti egymást akkor is, ha meg se mukkan.

Fekete Ágnes: Ti is voltatok ilyen jegyes hétvégén?
Mónika: Igen.
Fekete Ágnes: A papáékkal?
Ábel: Nem ők tartották, amikor mi voltunk. Talán nekik is nehezebb lett volna, mert én azt a másik oldalról láttam már. Az nagyon jó volt, hogy példákon keresztül elmondták a saját életüket. Nyilván nekik is voltak problémáik, amikhez hasonló mindenkinél előfordul.
Fekete Ágnes: Milyen hatást gyakorolt rátok?
Mónika: Egyetlen kérdésre sem emlékszem az egészből, de arra igen, hogy Ábellel milyen mélyen lehet beszélgetni.
Ábel: Sikerült elmélyíteni a kapcsolatunkat, olyan dolgokról beszélgettünk, amik felett eddig átsiklottunk.
Fekete Ágnes: A szülő-házaspár és a gyerek-házaspár közötti elszakadási kérdés nem merül föl?
Bodroghelyi László: Úgy említjük meg, hogy ti most ketten lesztek egy pár, együtt kell dönteni. Beszélünk róla, hogy a döntéseket hogyan lehet párként meghozni? Ti ketten kell, hogy döntsetek, ne szóljanak bele mások, még a szülők se! Tanácsot lehet kérni, de a döntést kettőtöknek kell meghoznotok!
Bodroghelyi Erzsébet: Vannak olyan párok, akik nem tudnak elszakadni a szülőktől, de vannak olyan szülők is, akik továbbra is kisgyermeknek tartják őket, és mindenbe bele szeretnének szólni, tanácsokat adnak, és nem hagyják őket maguknak élni. Találkoztunk már olyan fiatal párral, akiknek ettől romlott meg a kapcsolata, hogy egyikük állandóan a mamától kért tanácsot.
Fekete Ágnes: Nehéz egy szülőnek elengedni a gyerekét.
Bodroghelyi László: A szülőben benne van, megszokta huszon valahány éven át, hogy ő az én gyerekem, nevelnem kell, tanácsokkal kell ellátnom és akkor hirtelen minden megváltozik. Onnantól ők egy külön család és nekik kell meghozni a döntéseket. Egy szülőnek, akinek megházasodik a gyereke, annak ezt tudatosítani kell magában. Sok Jegyes Hétvégét tartottunk már, amikor ugyanabba a helyzetbe kerültünk, hogy a fiunk is megnősült. Akkor kellett rájönnöm, hogy rám is vonatkozik mindaz, amit el szoktam mondani. Tudatosan kell odafigyelni, hogy ne osztogassak bölcs tanácsokat. Néha azért kicsusszan, de akkor figyelmeztetnek.
Bodroghelyi Erzsébet: Igyekszem tiszteletben tartani a döntéseiket. Például, amikor új lakásba költöztek, addig nem mentem hozzájuk, amíg nem hívtak. Nem volt bennem semmi rossz érzés, de én ilyen vagyok, hogy könnyen el tudom fogadni, hogy ez most már tényleg az ő életük. Persze, ha valami nagyon nem tetszene, akkor biztosan szólnék. Vagy ha félteném őket, ha rossz irányba mennének, akkor is szólnék. Eddig még nem volt erre példa, így nekem nem volt nehéz elengedni őket.
Bodroghelyi László: Amikor mi összeházasodtunk, az első két szentestét egyik szülőtől a másik szülőig való rohangálással töltöttük. A második karácsonykor Ábel már féléves volt és vele együtt lótottunk-futottunk, és akkor azt mondtuk, hogy ezt soha többet! Utána alakult ki az a menetrend, ami máig él, hogy a szenteste a családé, karácsony első és második napja a nagyszülőké. Ki kell alakítani a saját szokásaikat, karácsonyi szertartásukat. Nekünk meg el kellett fogadni, hogy most már eggyel kevesebben állunk a fa körül. De ez az élet rendje!
Fekete Ágnes: Ez volt az első szentestétek? Mikor volt az esküvőtök?
Ábel: Másfél éve házasodtunk. Egyetértettünk abban, hogy a karácsony a családról szól, és mi ketten vagyunk. Ezt kell felépítenünk.
Mónika: Nekem van két nővérem, akik már férjhez mentek. A szüleimnek így már volt tapasztalata. Ennek ellenére persze nem minden tökéletes. Erzsivel a legkönnyebb a négy szülő közül. Ő az, aki leginkább tiszteletben tartja, a mi kis külön életünket.
Fekete Ágnes: Ebben egy kis alkati kérdés is van. Nem?
Mónika: Biztosan.
Fekete Ágnes: Mi az útja annak, hogy könnyebb legyen az, ami nehéz?
Mónika: Engem például már tizennyolc éves koromban zavart, amikor az édesanyám megkérdezte, hogy ebédeltem-e? A nevelést nem ott kell abbahagyni, amikor elmegy a gyermek, mert megházasodik. Nincs még gyerekem, lehet, hogy akkor majd másképp fogom gondolni. Nekem akkor nem volt meg a saját életterem.
Ábel: Csak egy kilométerre lakunk a szüleinktől, de ennyi kell.
Fekete Ágnes: Ahhoz, hogy a saját életeteket kialakítsátok.
Mónika: Nekem nagyon nagy könnyebbség, hogy amikor nincs kedvem főzni, akkor átmehetünk a szülőkhöz. Ez egy állandó menedék. Ott mindig szeretettel fogadnak és az nagyon jó érzés.
Bodroghelyi László: Szerencsére elég gyakran jönnek. Én tiszteletben tartom a döntésüket és akkor jönnek, maikor ők akarnak. Ez a világ legtermészetesebb dolga. Azt még nem tudom, hogyan fogom megélni, amikor már nagyszülők leszünk és gyerekre kell vigyázni. Mennyit kell, lesz-e elég energiánk, főleg, ha már több gyerekünktől lesz unoka? Erről még nincs tapasztalatom, de már várom, hogy legyen.
Fekete Ágnes: Nektek segít az, hogy több gyerek van. Nem?
Bodroghelyi Erzsébet: Biztos. Volt, aki kérdezte, hogy nehéz volt-e Ábelt elengedni, de én nem érzem, hogy nehéz lett volna. Lehet, hogy amikor a legkisebb is elmegy majd, az egy határkő lesz. Mert akkor már csak ketten leszünk otthon és az nagyon furcsa lesz. Most is furcsa, ha csak két gyerek van otthon.
Fekete Ágnes: Annakidején a ti szüleitekkel hogy volt ez?
Bodroghelyi László: Voltak berögzült rituálék. Egyik hétvégén az egyikhez mentünk ebédelni, a másik héten a másikhoz. Mindig kellett vigyázni az egyensúlyra. Voltak azért olyan mondatok, hogy "nem akarok beleszólni, de…" A tanácsokat megkaptuk, amiknek nem örültem felhőtlenül, de nem volt számonkérés, ha nem úgy csináltuk.
Fekete Ágnes: Túl sok volt a jótanács?
Bodroghelyi László: Nem volt olyan rettentő sok, de az önállóságunkat éreztem veszélyben. Ez már régen volt. Amikor belőlem jönnek ezek a mondatok, akkor igyekszem visszafogni magam több-kevesebb sikerrel. Igyekszem, hogy a "nem akarok beleszólni, de" kezdetű mondatok ne hangozzanak el. Másrészről nagyon is szükségünk volt a segítségre. Mi egyetemisták voltunk, amikor Ábel született. A nagymamák akkor nagyon sokat segítettek.
Bodroghelyi Erzsébet: Azt csináltuk, amit mi szerettünk volna. A tanácsok között azért voltak olyanok, amik elgondolkoztattak egy kicsit, és segítettek, hogy megfelelően tudjuk a saját dolgainkat alakítani.
Bodroghelyi László: Van, amikor a szülő nem bírja elengedni a gyereket és mindig beleszól mindenbe. De vannak olyan házaspárok is, ahol az egyik fél mindig visszaszalad a szülőkhöz megkérdezni és nem a házastársát teszi az első helyre, nem vele beszéli meg és így a másik ott marad kívülállóként. Ezt a köldökzsinórt mind a két oldalról el kell vágni.
Bodroghelyi Erzsébet: Ilyenkor a szenvedő fél úgy érzi, hogy ki van zárva a döntésekből és előbb-utóbb úgy érzi, hogy rá nincs szükség.
Bodroghelyi László: A házastársi kapcsolatoknak van egy hierarchiája. A legfontosabb a házaspár egymás közötti kapcsolata, utána következik a szülő-gyerek kapcsolat. Ez akkor is igaz, amikor még kisgyermekeim vannak. Ugyanis akkor tudom jó felnőtté nevelni őket, ha egy biztos családban nőnek fel. Mit jelent a biztos család? Ha a papa, mama közötti kapcsolat stabil és jól működik.
Fekete Ágnes: Mit tapasztaltok a többi fiatal házasnál?
Mónika: Általában nagyon erősek a szülő-gyerek kapcsolatok.
Ábel: Talán nekünk nagyobb szerencsénk volt, hogy tudtunk önállósodni.
Mónika: Persze azon múlik, hogy megtehetik-e?
Fekete Ágnes: Költséges dolog, de azért nem csak ezen múlik, hogy külön költözik-e a szülőtől a gyerek.
Ábel: Igen, de ez nagy segítség.
Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!
Amint hallották ez a hét a Házasság hete. Idézünk néhányat a programok közül. Február 16-án, szerdán a Pestszentimrei Baptista Imaházban 18 órakor Család, hit, közélet címmel Dr. szabó Endre tart előadást, majd a Jákim Stúdió kamaraszínházi produkciót láthatják. Február 18-án, pénteken a Debreceni Református Kollégiumban házasságra felkészítő tanfolyam indul. Az előadó, Pálhegyi Ferenc. A hét egyik záróeseménye Érden lesz vasárnap a Művelődési Központban délután négy órakor.
"Az alkotmányozás dilemmái" címmel rendez tudományos konferenciát a Károli Gáspár Református Egyetem Jogi Kara február 18-án, pénteken 15 órától Budapesten az Abonyi utca 21. szám alatt. Az esemény díszvendége Schmitt Pál köztársasági elnök lesz. Az egyik főelőadó Dr. Pokol Béla professzor.
Negyedik alkalommal rendezik meg a Református Jótékonysági Bált február 18-án, pénteken este fél héttől, Debrecenben, a Kölcsei Központban.
Bibliai parafrázisíró pályázatot hirdet a Veszprémi Református Egyetemi Gyülekezet. Pályázni lehet zsoltár, Jézusi példázat vagy egy szabadon választott igevers mai nyelvre való átírásával. Beküldési határidő: március 4. ([email protected])
Steinbach Józseffel beszélget Kamarás István február 21-én, hétfőn 17 órától a Háló Közösségi Központban, Budapesten a Ferenciek tere 7-8. szám alatt.
Körzeti Presbiterképzést tartanak február 20-án, vasárnap délután 2 órától Tácon.
Kurcz Ádám és Thomka Orsolya, Délvidéki barangolások címmel tart vetített képes előadást ma este 6 órakor Budapesten a III. kerületi Vörösmarty utca 2. szám alatt.
E. Kecskés András lesz a vendége a Tabulatúra Régizene Együttes következő találkozójának február 21-én, hétfőn este 7 órakor, Budapesten a Szilágyi Dezső tér 3. szám alatt.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Ézsaiás próféta könyvének 24. fejezetéből!

"Romlással megromol a föld, töréssel összetörik a föld, rengéssel megrendül a föld; Inogva meging a föld, miként a részeg, és meglódul, mint a kaliba, és reá nehezedik bűne és elesik; és nem kél fel többé!" (Ézsaiás 24:19-20.)

A részeges ingatag lábon álló ember képét használja Ézsaiás a világ, illetve Tírusz elpusztulásának leírására. Ez a kép nagyon találó. Magunk előtt látjuk azt az embert, akinek nincs biztos talaj a lába alatt. Talán át is éltük ezt egy elvarázsolt kastélyban, egy rossz éjszaka, vagy akár egy betegség folytán. Mintha nem mi mennénk, hanem maga föld járna alattunk.
Nemcsak Ézsaiás világában, hanem ma is ezt a látomást látjuk magunk előtt. Szétesik minden. Már az egyház sem az a sziget, ahol még egyben lennének a dolgok. Nem tudjuk sokszor ki a lelkész, minek is mondhatjuk őt. Néha szabadidő-központ igazgatónak, néha pszichológusnak, néha szónoknak. De hasonló van az oktatásban is: ki a tanár? Most adták le a diákok a felvételi papírjukat, egy hivatalnak, egy gépnek. Ha majd mégis egy valós emberrel sikerül szembenézniük, talán mert valami baj van, akkor ő majd a fölöttesére, meg a rendszerre mutat. Valahogy semmi és senki nem egyértelműen az, aminek látszik. Olyan arctalan az egész világ. A dolgok nincsenek a helyükön, az alapok megrendültek. Teljesen mindegy, hogy hova nézünk. Mindenki önmagának szab törvényt, keresi az önazonosságát, és főként menekül valahova, valami szigetre, ahol talán még lehet levegőt kapni. Legyen ez a család, a zene, egy közösség vagy bármi.
Mit válaszol Ézsaiás próféta erre az életérzésre? Nem azt, amit mi szoktunk, amikor elkezdjük összeragasztgatni az ezer darabra szétesett vázát. Mi általában "mentsük, ami menthető" – alapon gondolkodunk, és megkeressük azt a néhány dolgot, amit még az égő házból ki lehet menteni.
Isten nem erre a mentegető gondolkodásra hívott el minket. Ézsaiás itt rögtön utána egy imát mond el.
"Ezért dicsőítnek téged erős népek, Mert erőssége voltál a gyöngének, erőssége a szegénynek szorongásában; a szélvész ellen oltalom, árnyék a hévség ellen."
Egyszerűen kiderült a próféta számára, hogy nem a város volt az erős. Nem a falak védtek igazán.
Ma is így van. Csak valami vertikális, Isten kegyelméből kapott különleges áldás segít. Ezt az áldást pedig akkor kapjuk meg, ha képesek vagyunk alázatosakká válni. Aki azt hiszi, hogy képes egy-két cserépdarabból bármit is újra összeeszkábálni, téved, és túlságosan sokat gondol magáról. Aki azt hiszi, hogy régi korok biztonságát visszahozhatja, sajnos az is téved. De aki azt hiszi, hogy ma is, ez a megingott világ is az Isten kezében van, az nem téved. Nem mi döntjük le – jelképesen mondva – az erős várost, de nem is az tart meg minket. Minél inkább azt látjuk, hogy az alapok megrendülnek, annál biztosabban és erősebben kell azt gondolnunk, hogy nem a mi kezünkben van ez a világ. Isten szeretete tartja és fogja tartani. Éppen azért szabadon és szeretettel fordulhatunk azokhoz is, akik alatt nagyon inog a talaj. Meg kell értenünk egymást, és kizárólag Isten bizalmába helyeznünk sorsunkat, családunkat, barátainkat.
Sokszor ránézek a föld térképére, és annyira elfog a félelem. Milyen kicsi, milyen védtelen ez az egész. Kedves ismerőseimnél láttam a falon szintén egy földtérképet, amire Jézus szava volt ráírva: "Ne féljetek, én meggyőztem a világot." A szigorúan tudományos földrajzi szélességi vonalak mellett ez nagyon erős üzenet ez.
Ha az alapok megrendülnek, akkor az emberi erő helyett, egyre jobban figyeljünk Istenre! Ámen

Similar Posts