2012-03-07

Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat. Fekete Ágnes vagyok, az adás szerkesztője.
Ma Felvidékre utazunk. Nemrég ugyanis Kassai Gyula lévai lelkipásztor bejelentette, hogy magyar állampolgárságot kapott, aminek következtében elvesztette szlovákiai állampolgárságát és gyakorlatilag hontalanná lett.

Kassai Gyula: Kellett hoznom egy döntést. Fölvettem a magyar állampolgárságot. Véleményem szerint a magyarság megmaradása tekintetében ez életbevágóan fontos törvény, ami lehetővé teszi, hogy közjogi értelemben is Magyarországhoz kötődjünk. Bejelentettem a szlovák hatóságoknak a magyar állampolgárság felvételét, mert ezt a törvények előírják. Ezzel azonban automatikusan meg is szűnt a szlovák állampolgárságom. A bejelentésben hangsúlyoztam, hogy semmiképpen sem szeretnék lemondani a szlovák állampolgárságról. Szeretném azt megvédeni nemcsak én, hanem mások is. Fölvettük a küzdelmet, a harcot a szlovák állampolgárság megtartásáért. Amikor bejelentettem, vártam, hogy kapok választ a hivataloktól, a Belügyminisztériumtól vagy a Nyitrai Körzeti Hivataltól, de lényegében semmilyen választ nem kaptam arról, hogy valóban elveszítettem-e az állampolgárságomat, tehát egy bizonytalanság lépett fel. Ráadásul a személyi igazolványom és a személyi irataim is megvannak, amiket ezért tudtam megtartani, mert egyetlenegy alkalommal sem tettem eleget annak a felszólításnak, beidézésnek, amely a lévai rendőrség részéről két ízben is utolért, nemcsak engem, hanem a társaimat is. De minden alkalommal visszautasítottuk a személyi okmányaink leadását, arra hivatkozva, hogy nem kaptunk semmilyen hivatalos iratot az állampolgárság elvesztéséről. Ahhoz, hogy életvitelszerűen Szlovákiában maradhassak, itt élhessek és dolgozhassak, ahhoz nekem tartózkodási engedélyre van szükségem, azáltal, hogy megvonták tőlem a szlovák állampolgárságot. Azt kérték tőlünk, hogy menjünk az Idegenrendészetre és ott intézzük el a tartózkodási engedélyt. Ezt hogyan tegyem meg én, vagy hogyan tegyük meg mi, akik itt születtünk, akik itt élünk, a szüleink, a felmenőink is mind felvidékiek voltak, nem hagytuk el az országot, nem vagyunk bevándorlók. Miért kérnénk mi a Bevándorlási Hivataltól engedélyt a tartózkodáshoz. Mi itt akarunk élni és itt akarunk maradni. Ez már egy olyan atrocitás az állam részéről, amit elég nehéz elhordozni és elviselni. Megemlítem a március tizedikei választásokat, amin nem vehetünk részt. Emellett pedig a tartózkodási engedélyhez van kötve a munkavállalás is. Én a mai napig a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház alkalmazásában vagyok. Mivel nincs tartózkodási engedélyem, bármikor megszakadhat az alkalmazásom, és elveszítem a szociális juttatásokat is és mindent, a mi ezzel jár. A lakossági nyilvántartásból én magam és a többiek is ki vagyunk húzva. Az a nyolc ember, akik egymásról tudunk, hogy ezt az utat járjuk, ha lehetséges, akkor mindent megbeszélünk és egyeztetünk. Tájékoztattam a gyülekezetemet, a presbitériumot, akik egyhangúan kiálltak mellettem. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke úgyszintén. Azt hiszem, átérzik ennek a helyzetnek a súlyosságát, azt a helyzetet, amibe kerültünk, bár azt hozzáteszem, hogy mi ezzel számoltunk. Tisztában voltam ennek a veszélyeivel, de azt fogalmaztam meg magamban, hogy mégis vállalom, mert magyar ügyet képviselünk. A nemzet számára fontos egy ilyen törvénynek a szabaddá tétele. Furcsa dolog, hogy éppen a többségi nemzet az, amelyik fél a kisebbségtől. Talán ez abból is ered, hogy a kisebbségben élő magyarság a határ mellett lakik. Talán az a félelem él bennük, hogy bármiféle kötődés, ami Magyarországgal bennünket összekapcsol esetlegesen Szlovákiának a politikai integritását, magát az államot veszélyezteti.
Dálnoky Ernő: A hontvarsányi gyülekezet gondnoka vagyok. Sajnos naponta kényszerülök arra, hogy szembesüljek az itteni magyarság problémáival. Azzal, hogy a létszámunk állandóan csökken. Nemcsak az egyházi tagság számára gondolok itt, hanem általában minden szinten. Erre nagyon jellemző példa Hontvarsány helyzete is, ahol jelenleg már a magyar nemzetiség száma annyira lecsökkent, hogy az egyház azzal a gonddal néz szembe, hogy nem lesz milyen módon fenntartani ezt a kis egyházközséget. Sokan közülünk titokban fölveszik az állampolgárságot, mert érzik, hogy hova tartoznak, és ki is kell nyilvánítani, de aki nem vallja be hivatalosan, hogy felvette a magyar állampolgárságot, azt elég nagy összegre megbüntethetik. Itt ez a dilemma nagyon sok emberben most zajlik. Sokak számára nagy probléma a hétköznapok gondjai mellett, hogy milyen módon nyilvánítsa ki azt, hogy vállalja a nemzetiségét. Az egyszerű szlovák ember ugyanúgy, mint az egyszerű magyar ember lényegében politikamentesen szeretne élni. Ez a közvetlen kapcsolatokban jelentkezik. Amíg ez az ideológiai vonal nem kerül előtérbe, addig nincsenek gondok, de van a szlovákságban egy komplexus a magyarok ellen, ami a történelemből fakad.

Ének:
Emlékezzél, mi történék, Uram, mirajtunk,
És tekintsd meg, mely nagy szidalomban mi vagyunk,
Mert bűnünkért, Uram, tőled ostoroztatunk,
Azért szükség éjjel-nappal hozzád kiáltnunk!
Örökségünk, édes hazánk másra fordula,
Mi házunk és jószágunk idegenre szálla,
Ügyünk juta már minékünk nagy árvaságra,
Mert Istennek nem akaránk térni útjára.
/Jeremiád ének Dallam: Kolozsvár, 1553 Szöveg: Hoffgreff énekeskönyv, 1556/

Fekete Ágnes: Felvidéken most erős összefogás kezdődött el azért, hogy magyar képviselet legyen a szlovák parlamentben. Erdélyi Géza nyugalmazott református püspök ötvenedik helyen van a Magyar Koalíció Pártja képviselőjelöltjeinek listáján.

Erdélyi Géza: Minden megosztó lépés nagyon súlyos következményekkel járhat. A statisztika szerint megint hatvanezerrel fogytunk, ami nem fedi a valóságot. Nagyon rossz nyomtatványok voltak. Nagyon sokan be sem jelentkeztek. De fogyunk, sajnos. A létkérdés itt a tét most. Megkértek, hogy adnám-e a nevemet? Azt mondtam, hogy ha erről van szó, egyenesen kötelességemnek érzem. Ezért adtam a nevemet.
Fekete Ágnes: Itt lista van, és nem olyan a választás, mint Magyarországon?
Erdélyi Géza: Sok mindenben eltérő. Bejelentkeznek a pártok. Most azt hiszem huszonhárom vagy huszonnégy készít listát. Megkaptam a sorszámát, az MKP a huszonnégyes. Sajnos jelképes is lehet, hogy a huszonnegyedik óra. Aki tudta összeszedte a százötven jelöltet. Én az ötvenedik vagyok. Nincs semmiféle tolakodás. Szarka Tamás a Ghymes együttesből, szintén a nevét adta, hogy valami támpont legyen a tájékozódásban.
Fekete Ágnes: Az ötödiktől kezdve szinte biztos, hogy nem fognak bekerülni a parlamentbe. Csak a nevüket adták?
Erdélyi Géza: Ez természetes, de ha valaki nagyon ismert, akár a századik helyről is fel tudják hozni a választók. Meg kell kérdeznünk önmagunktól, hogy mi történik akkor, ha megint demagóg jelszavaknak fog hinni a népünk, és nem adja le a szavazatát az egyszerű magyar pártra. Ez azt jelenti, hogy akár véglegesen ki is eshetünk a parlamentből, képviselet nélkül. Én nem harcolok egyik ellen sem és eszemben sincs neveket sem emlegetni. Nagy divat a pártok között is, – Magyarországon is ezt látom -, hogy legyőzni, de akkor megsemmisíteni. Nem ez a járható út és nem ez az élet útja, mert akkor ki fog képviselni? Én boldog lennék, ha akadt volna az elmúlt huszonkét évben egy Mocsáry Lajos, szlovák változatban, mint 1848 után. Mindenestül vállalta a történelmi Magyarországon élő kisebbségek ügyét, de nálunk nem akadt. Számíthatunk akkor a szlovák többségre? Egyszerűen nem akarnak látni sem ott bennünket. Ezt ki kell végre mondani. Érteni kell a szóból. Hónapok óta egyszerűen nem tudnak az ott élő kisebbségekről. Holott körülbelül tizennégy-tizenöt százaléka a lakosságnak. Azt hallani, hogy a szlovákok hova szeretnek utazni, hogyan haragszanak a szlovákok, és mit kedvelnek, de azt nem ejtik ki a szájukon, hogy Szlovákia polgárai, a lakosság. Nem, egyiket se. Csak a szlovákokról esik szó. Úgy néz ki, hogy bizonyos államokban a kisebbségekkel azt csinálnak, amit akarnak. Egy ilyen helyzetben nem lehetünk romantikusak. Én nem vagyok szlovákellenes. Sose voltam. Szlovák barátaim vannak. Ne legyen a szlováknak identitászavara és ne kívánja azt, hogy a magyart identitászavarba hozza. Mert ez a munka is folyik. Legyünk józanok, tisztességesek, becsületesek és döntsünk! Ne adjuk fel önmagunkat!
Fekete Ágnes: Itt ez az önfeladás nagyon érdekes kérdés. Úgy tűnik, hogy a környező országokban élő magyar kisebbség között legsúlyosabban talán éppen a felvidékieket érinti. Mi ennek az oka?
Erdélyi Géza: Bizonyára ennek több oka van. A legdurvább és legkegyetlenebb, amit nem is szívesen emlegetünk, a kitelepítés. A februári mínusz tíz-tizennyolc fokos hidegben marhavagonokban szállították ki a magyarokat a német Szudéta vidékre.
Fekete Ágnes: Sehol nem volt egy szisztematikus magyarellenesség?
Erdélyi Géza: Ilyen kiterjedésű és ilyen hosszantartó, kegyetlen intézkedés, tudomásom szerint nem volt máshol. Én hét évig voltam prágai lakos. Ott volt egy ilyen felfogás, hogy na, koccintsunk, legyünk jó barátok, megtörtént, ami történt, csak éljünk jól és megleszünk szépen egymással. Megint csak egy ilyen hálóba fogó, sokkalta humánusabb, megtévesztő magatartás, ami közrejátszik. Hogy boruljunk össze, mindegy, hogy a vesémnél ott van a tőr a kezében, de azért öleljük már át egymást. Nálunk az a szó járja, hogy lehet ezt bratyózódva is csinálni. Most már tapasztaljuk, 1989 után, hogy ahol a pénz az úr, az isten, ott demokratikus eszközökkel is el lehet tüntetni népeket és nyomorba dönteni országokat, ha másoknak az érdeke ezt kívánja. Ez is nagyon szomorú és erről se beszél senki. De hát mi lenne az egyháznak a szerepe? Nem ellenségképet formálni, de rámutatni, arra, hogy ez istentelen és egyben embertelen is, és hogy van más út. Meg van írva: szemet szemért, fogat fogért, én pedig azt mondom nektek, imádkozz az ellenségedért! Nem a bosszúállás a megmaradás útja.

Ének:
Dobunkat perdítvén, trombitát zendítvén,
Jézust, Jézust kiáltsunk!
Gyakran könyörögjünk, vitéz módon éljünk,
országvesztőket rontsunk,
Szegény, szép hazánkért, magyar koronánkért
ideje vagdalkoznunk.
/Debreceni Sz. János: Militaris congratulatio/

Fekete Ágnes: Azt mondja, hogy ez a bratyizás ugyanolyan rossz, mint a gyűlölködés?
Erdélyi Géza: Egyáltalában nem olyan rossz. A végeredmény azonban nagyon hasonló, majdnem hogy azonos. Vidáman megyünk tönkre. Én nem akarok tönkremenni, nem akarom, hogy mi magyarok eltűnjünk. Azt sem akarom, hogy eltűnjön a szlovák, vagy a román, vagy a német, vagy a francia. Ne tűnjön el! Mindenkinek van annyi kulturális gazdagsága, hogy ha beteszi azt a közös kosárba, az egészen fantasztikus valami lesz. Csak meg ne tagadjuk már a múltunkat is, meg a kultúránkat és a hitünket! Én nagyon félek, hogy az Eu-ban pillanatnyilag túlsúlyban van ez az erő, hogy felejtsük el a múltat! Gyűlöletre, soha egy nép se próbálja építeni a jövőjét, mert belepusztul! Közben görcsök is vannak. Azt sem lehet gyűlölettel feloldani. Elhiszem, hogy kimegy az a betelepült kassai szlovák, ránéz az Erzsébet dómra, és olyan jól esne azt mondani, hogy az őseink építették, csak éppen nem lehet. Nem kell azért pusztítani a magyart, mert azt a dómot bizony magyarok és németek építették. Hisz akkor nem is volt más lakosa Kassának. Eltettem azt a képes újságot, ami arról szól, hogy ezerháromszázig, bizánci liturgia szerint imádták az Istent Magyarországon, de amikor a szláv származású Árpád-háziak kihaltak, akkor átbillent a más orientációra. A blődségek netovábbja. A józan szlovákok ebbe bele se mentek volna, még a politikusok se, ha nem éreznék maguk mögött a külföldi bitangok támogatását. Nekem van normarendszerem, ami a Szentírásra épül fel és idáig nagyon bevált. Jól tudtam tájékozódni a kommunista időkben is. Most is ezt az utat járom. Én a Bibliából tanultam és tanulok élni. Miért nem találtak már ki a Tízparancsolatnál jobbat? Mert nem lehet! Miért nem múlta már felül valaki Jézust. Az ő életéből tudjuk meg, hogy minden igazi nagy és tiszta dolog, áldozattal jár. És mindig kell, hogy legyenek, akik áldozatokat vállalnak, a tömegeknek meg hallgatni kellene rájuk. Borzalmas elviselni azt, hogy Európa közepén egyetlen olyan ország van, ahol a saját polgárai külföldön, belföldön egyaránt lejáratják azt az országot. Szlovák olyat nem tenne, Brüsszelben sem, hogy szembe helyezkedne Szlovákiával. Most mondjam ki, hogy mi a szégyenem és a fájdalmam? Nem tudom, hogy mennyire magyarok, de magyar állampolgárok, akik ezt megteszik. Bennünket, nyúztak, deportáltak, kitelepítettek, megpofoztak, kopaszra nyírtak, de tudjuk, hogy ők mások. Mindig meg kell kísérelni, megmagyarázni neki, hogy pajtás, testvér, vagy barátom, nem jól csinálod, mert magadnak is nagyon sokat ártasz vele és ellenségeket szerzel, és akkor ne panaszkodj, hogy téged miért nem szeretnek. De ha belülről, a sajátja rombolja, az szörnyű. Petőfi egyik versében azt írja, a hazai bitangok ne legyenek. Az, hogy én kimegyek és visszaköpök az országomra, az a legnagyobb gyalázat.
Fekete Ágnes: Szerintem gyakorlatilag ugyanez folyik a nyugat-európai nagy népek és a kelet-európai kisnépek vonatkozásában. Tehát az lenne jó, ha a szlovákok megértenék, hogy közös érdekünk az, hogy ne acsarkodjunk.
Erdélyi Géza: Nem értik. Itt már nemcsak a tönkrementeket fenyegeti a megszűnés, a nemlét veszélye, hanem a nagyszájú uralkodókat is ugyanolyan veszély fenyegeti. Hálás vagyok az Úristennek azért, hogy van egy bizonyos fokú szabadság. Látom, hogy mi történik. Szétverik a jól működő szövetkezeteket, leépítik a gyárakat, megvásárolják potom pénzért, függőhelyzetbe kerül. Ez a legmodernebb gyarmati politika, amelyhez olyan méretű pusztító individualizmus, önzés és hatalomvágy tapad, ami már sehogyan se lehet jó. És itt van még egy dolog: a mi szabadságfogalmunk, a magyarok szabadságfogalma nem azonos a szomszéd népek szabadságfogalmával és végképp nem azonos a nyugat-európaival. A Mennyből az angyal című ötvenhatos versben van, hogy "Azok, akik ajándékba kapták, kérdik: ilyen nagydolog a szabadság?" Persze, mert nem azt értették a szabadság alatt, mint mi magyarok, akik századokon át véreztünk miatta, és butának tartanak, hogy miért véreztetek? A magyar nem a magyar szabadságért vérzett, hanem Magyarország szabadságáért és ott éltek már akkor is a kisebbségek, sokkal kisebb számban, de ott voltak és senkinek nem mondták, hogy te nem leszel szabad, mert nem vagy magyar, te meg szabad leszel, mert magyar vagy. Ilyen nem volt. Amikor életemben először jártam Londonban, láttam a sok emléktáblát a küzdelmek, csaták, győzelmek helyén. Azok gyarmatok voltak, odahaza pedig a saját felfogású szabadságukat gyönyörűen építették. A gyarmaton elvették és odahaza gyönyörű szabadságot építettek és példaként állítják mindmáig. Persze össze sem lehet hasonlítani, de valami nem passzol. De ma nem így van?
Fekete Ágnes: Ha jól értem, akkor Szlovákia rájött, hogy ő be tud állni ebbe a tengelybe.
Erdélyi Géza: Arra gondol, hogy ez az ő történelmi esélye. Nem ez a történelmi esélye, mert ha nem azt teszi, amit elvárnak tőle eltapossák. A román miért nem jött már rá, hogy ebben az egész térségben ország és állam csak kettő van, amelyiket se ide, se oda nem lehet, se a germán, se a szláv csoportba sorolni. Miért élvezi még mindig azt, hogy gyerünk egymás nyakának. Hú, rengeteg a tennivaló!

Ének:
Keserves nemzetünk, szomorodott szívünk
egyszer hadd vidámuljon,
Rabságából testünk, siralomból lelkünk
immár hadd szabaduljon,
Ezeknek fejében, boldog reménységben
minden ember induljon.

Hadat igazgató, győzedelmet adó
bölcs és hatalmas Isten,
Mutasd meg magadat, irgalmas voltodat
magyari híveidben,
Kiért fejedelmünk és minden nép velünk
áldjon tégedet. Ámen.
/Debreceni Sz. János: Militaris congratulatio/

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!
Úttalan utakon címmel tartanak evangélizációs esteket március 8-án, és 9-én, azaz csütörtökön és pénteken 18 órakor a székesfehérvári Maroshegyen. Ugyancsak evangélizációs estéket tartanak Hitéletidő címmel ezen a héten minden nap 18 órakor Kiskunhalason a református gyülekezetben.

A Magyar Református Presbiteri Szövetség évi rendes közgyűlését március 10-én, szombaton 10 órától tartja Budapesten a Ráday utca 28. szám alatt.

Az egyházzene és az egyházzenész mai helyzetéről tart előadást dr. Dávid István orgonaművész március 13-án, kedden 15 órakor Budapesten a Ráday utca 28. szám alatt.

Egyházi énekversenyt rendez a Csomasz Tóth Kálmán Alapfokú Művészetoktatási Intézmény március 9-én, pénteken 14 órától Miskolcon a Kálvin János út 2. szám alatt.

Asszonykonferenciát rendez a Tatai egyházmegye március 10-én 9 óra 30 perctől Császáron a református templomban.

A Tiszántúli Nőszövetség tizennyolcadik Bibliaiskoláját rendezi meg március 19. és 23. között Berekfürdőn. Jelentkezési határidő: március 9.

Református Egyetemi Gyülekezetek Találkozója lesz március 9. és 11. között a Miskolci egyetemen.

Dr. Pálhegyi Ferenc a hűség értelméről és természetéről tart előadást március 12-én, hétfőn 18 órakor Budapesten a Ráday utca 28. szám alatt.

Emberek és életek a címe annak a sorozatnak, amelyet ezen a héten esténként 6 órakor tartanak Gombán, a Kossuth Lajos tér 21. szám alatt. A hét vendégei: többek között Kispál Gábor, Levente Péter, Pete Violetta és a Kis Boróka Bábegyüttes.

A Kanizsai Esték keretén belül dr. Bogár László közgazdász tart előadást Léleképítéssel a válság ellen címmel, március 10-én, szombaton 15 órakor Nagykanizsán a Kálvin tér 1. szám alatt.

Jonathan Edwards amerikai prédikátorról tart előadást Gerald R. McDermott március 9-én, pénteken 10 órától Budapesten a Ráday utca 28. első emeletén.

Az észak-amerikai őslakosok világáról szóló konferenciát rendeznek március 8. és 10. között a Károli Gáspár Református Egyetemen és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. ([email protected])

Zenés áhítat lesz a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Momento Kamarakórusa, a Szervánszky Kvartett és Tariska Zoltán szolgálatával március 11-én, vasárnap 16 órakor a Pestújhelyi Református Templomban. (Sztárai Mihály tér 3.)

Mozart Requiem-jét adják elő Szűcs Lóránt zongoraművész emlékére március 9-én, pénteken 19 órakor Budapesten, a Kálvin téri templomban.

Kibővült a telefonos lelki segélyszolgálat. Hívhatják a 201-0011-es budapesti telefonszámot és skype-on a lelkigondozás1.hu-t.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Máté evangéliuma 17. fejezetének 21. verséből!

"Ez a fajzat pedig ki nem megy, hanemha könyörgés és böjtölés által." (Máté 17, 21)

Egy lelkésztársunk elhatározta, hogy most egész böjtben szigorúan nem eszik semmit, és teszi ezt imádkozva a lelkészekért. Sokunkat megragadott ez a példa, ennyire komoly ez a dolog? Igen, most én is úgy gondolom, ennyire komoly. A mai világnak roppant erős a szívó hatása. Az ember észre sem veszi, mennyire nem azzal foglalkozik már, amivel kellene. A szavak szétmállanak az emberek kezében. Mint amikor egy gyönyörű régi posztó ruhát látunk, csodáljuk, de ha hozzányúlunk, elporlad. Nincs súlya annak, ha azt mondom: szeretlek. "Persze, ahhoz képest." Elveszett az a tér, ahol a megélt valóságok vannak. A tömegközlő szervek olyan mennyiségű silányságot ontanak ránk, annyira nem szent semmi sem, és még az újságírók számára is ellenőrizhetetlen a dolgok igazságtartalma, hogy nem tudjuk mi a valóság.
Ennek a jelenségnek pedig első következménye a közöny. Ott állunk a Tábor hegy lábánál a tanítványokkal, és jó esetben tehetetlenül nézzük, hogy nem tudunk segíteni az epilepsziás gyereken. Rossz esetben, és legtöbbször mostanában ezzel találkozom, nem is vesszük komolyan, hogy egyáltalán dolgunk lenne vele. Megyek az utcán, beledermedek egy alkoholista kéregető arcába, mert már a negyedik néz így rám ma. Óhatatlanul közönyös leszek. Ez egy rettenetes lelki terhe a tévét bambuló mai világnak.
A második, ami ebben a tehetetlen helyzetben velünk történik az az, hogy elkezdünk lótni-futni. A fontos dolgokat felcseréljük a sürgős dolgokra. Pótcselekvésekbe kezdünk. Nem látjuk már, hogy a hitünknek kellene mustármagnyinak lennie legalább, hanem hitünk helyett ügyességünket próbáljuk jobbá edzeni: majd meggyógyítjuk a gyereket! Papírhalmokon ülünk, nyomjuk a gépet, pályázunk, újságot írunk, és nem látjuk a dolgok szíve dobbanását.
A harmadik, ami velünk ebben a tehetetlen helyzetben történik, hogy versengések, acsarkodások és felesleges viták uralnak el mindent. Jézus, amikor lejött a hegyről, azt látta, hogy a tanítványok vitatkoztak a szerencsétlen beteg fölött. Ez talán a mai kor legszomorúbb tünete. A farkastörvények. Hogy minden szétzilálódott, hogy a családok, a barátságok szétmennek, mert a tehetetlen hitetlenség annyira eluralkodott mindenen.
Ez a fajzat nem űzhető ki csak könyörgéssel és böjttel – mondta Jézus. Bárcsak megértenénk ezt a mondatot ebben a böjtben! Nincs más út, csak az, hogy testemet, lelkemet, szellememet odateszem a Krisztus szolgálatába. Hogy megüresítem magam a szó minden értelmében, és Krisztust hívom el. A böjt pont az említett hiányok miatt fontos. Nem lehetek közönyös, hiszen éhezem. Nem tehetek akármit, mert testem gyengesége sem engedi ezt. Aki böjtöl, az biztosan nem fog üres vitákba belekeveredni. Szabadítson meg minket Isten a közönytől, szabadítson meg a pótcselekvésektől és szabadítson meg az acsarkodásokból! Ámen.

Ének:
Siess, keresztyén, lelki jót hallani,
Régi törvényből harcolni tanulni,
Az igaz hit mellett mint kell bajt vívni,
Krisztusban bízni.

Mert nem hiába ezt az ó törvénybe,
Próféták írták Biblia könyvébe;
Szép tanulság ez most az új törvénybe’,
Mi eleinkbe’.

Jól tudja földön ezt minden keresztyén:
Nem csak fegyverrel oltalmaz az Isten.
Ezt minden népnek tudására adom:
Istenünk vagyon!

Fejedelemség vagyon csak Istenben,
Minden hatalom vagyon ő kezében;
Kiket ő akar, föld kerekségében:
Emeli égben.

Ne ess kétségbe ő nagy jóvoltában,
Az igaz hitben erős légy magadban,
Mint Dávid, úgy jársz párviadalodban,
Hitvallásodban.

Dávidot Isten hagyá királyságban,
Ő ellenségit veté gyalázatban.
Dicsérjük Istent nagy hálaadásban,
Énekmondásban.
/Református Énekeskönyv 161.Tinódi Lantos Sebestyén (1556) nyomán/