2012-04-04

Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok, az adás szerkesztője.
Nagyhét van. Ezen a héten Krisztus halálára és feltámadására emlékezünk. Ha ezt mondom, emlékezünk, lehet, hogy valaki felhorkan: csak emlékezünk? De hát, micsoda az emlék? Nem olyan valami, ami a múltból a jelenbe lép? Ami itt és most fontossá válik? Emlékezünk, emlézünk – ahogyan a régiek mondták, azaz ismétlünk, és ezáltal megértünk valamit. A legjobb az, amikor az ember nem is úgy emlékezik, hogy az eszével alaposan végiggondolja a dolgokat, hanem egy kicsit mélyebben, talán a tudat alattiját is érintve magába szív valamit, ami réginek tűnt, de ma is fontos. Ezért nagyon jó a passió történetét zenében énekelni vagy hallgatni. Ezért kértük meg most Kamp Salamont, hogy vezessen be Bach János passiójába bennünket. A zenebeszéd című műsorban majd egy egész hosszú előadást hallhatnak tőle Johann Sebastian Bach János passiójáról.

Kamp Salamon: Volt egy gazdag éremverő és aranykereskedő, aki szerette volna, ha a vasárnap délutáni vesperáson elhangzik a passió, s ezért létrehozott egy alapítványt, hogy megszólalhasson a mű. Így került Bach abba a helyzetbe, hogy komponálhatott egy passiót. 1724-ben mutatták be a János passiót. Amikor ma csak zeneileg közelítünk hozzá, akkor jószerivel csak a felületét halljuk. Megdöbbentő, hogy milyen mélyen értette meg János evangéliumának üzenetét. Bach, amikor Lipcsébe került a Thomas templomba kántornak, már a felvételi alkalmával olyan teológiai kérdéseket kellett megválaszolnia, hogy azt hiszem, hogy alig van néhány ember, aki erre válaszolni tudna. A János passió alapos ismerete után biztosan állíthatom, hogy ez tényleg így is van.
Fekete Ágnes: Nyilván nem tudjuk végig venni az egész passiót, de esetleg példákat tudunk erre hozni?
Kamp Salamon: Igen. Például János evangéliumának egyik központi gondolata az, hogy Krisztus szenvedésének oka az Isten szeretete. A szeretetét abban kell felismernünk, hogy életét áldozta értünk. Az első korál első szava a lieb, a szeretet és az utolsó szava a leiden, a szenvedés. Voltaképpen az első korálban összefoglalja a teljes passiót, mégpedig a jánosi gondolkodás értelmében, amikor először szólal meg Jézus. Amikor Júdás érkezik hozzá a katonákkal, kimegy eléjük és azt mondja: Wen suchet ihr? Kit kerestek? – ott egy rendkívül különleges harmóniai fordulat van.
Nem csupán egy földi ember kérdése hangzik el, hanem maga a logosz testesül meg Jézus Krisztusban, az Isten jelenlétét tapasztalhatjuk meg. Megint egy lényeges tanítása Jánosnak, aki Krisztus személyére koncentrál. Isten önmagát nyilatkoztatta ki Egyszülött Fiában.
Fekete Ágnes: A nyitótételben ott van a kétszólamúság.
Kamp Salamon: A nyitótételben egyértelmű, hogy a prológusra utal. Részint a Szentháromságot foglalja zenébe, aztán a fúvósoknak lesz egy két szólama, ami mindig Krisztusra utal. A H-moll misében külön oda is írta, amikor Krisztusról szól, hogy két szólam, ami a második személyt jeleníti meg, a Fiút, a Krisztust.
A félelmetes disszonanciák, amik megszólalnak a fúvósokban a kereszthalálra, Krisztus szenvedésére utalnak. Talán fel tudja idézni a háromszólamú vonós együttest is, ami pedig a harmadik isteni személy, a Szentlélek ábrázolására szolgál.
A bevezető, pontosan tizennyolc ütemben, háromnak a duplája a kilenc, a harmadik eleme a tizenkettő. Minden forma, harmónia a Szentháromságra utal.
Érdemes még a zárókorált megemlíteni. Ezen nagyon sokat tanakodott, hogy mivel fejezze be a művet? Volt, hogy elhagyta a zárókorált és csak a nagy siratókórussal, a Ruht wohl-lal fejeződött be, de végül ezt a korált helyezte a végére, amelynek a lényege, amikor a kórus azt énekli: Herr Jesu Christ, azaz nevén nevezi az Isten Fiát. A legcsodálatosabb harmóniai és formai pillanat: Ich will dich preisen ewiglich! Én örökké akarlak magasztalni téged. Ezt kétszer megismétli szövegben. A kutató szeme, ha a basszus szólamra téved, akkor a B-A-C-H motívumot is hallja, hogy tudja, ki az, aki a művet komponálta és ki az, aki örökké az Istent akarja magasztalni.
Fekete Ágnes: Ez azért érdekes, mert a Passió megáll a szenvedésnél, de azért mégsem szabad ott megállni. Ez mindig is egy dilemma, hogy hogyan lehet nagypénteken mégiscsak többet látni, mint a kereszt.
Kamp Salamon: Lezárul a korállal valóban így van és utána jön a zárókórus. Többé már nem siratom – mondja a szöveg, a zene azonban zokog. A szavakkal mást fejez ki. Más az, amikor ő végigélte, a belsejében követte a szenvedés útját.
Fekete Ágnes: Péternek mi a szerepe?
Kamp Salamon: Voltaképpen a követés megtestesítője Péter. A két elhívás, az élete elején és a végén történt elhívás között zajlik az egész élete. Ez ragadja meg Bachot, amikor igyekszik zenében ábrázolni Krisztus követését. Tényleg lebilincselő fantáziával. Péter alakja nagyon érdekes, az elején van az alt ária, utána egy rövid recitativo, aztán rögtön jön a szoprán ária. Sokan a Bach kutatók közül, még Albert Schweitzer is a szemére vetette a mesternek, hogy túl közel vannak az áriák és így a cselekményt megtörik. Én különlegesnek tartottam, mert Schweitzer teológiailag is nagyon képzett volt, de azt hiszem ezt nem értette meg, hogy mi volt Bach szándéka. Ugyanis Péter, amikor Jézus először szól a tanítványokhoz Márk evangéliumában, akkor azt mondja, hogy kövessetek engem! És az utolsó szava a János 21:22-ben Péterhez éppen ez: Kövess engem! Tehát sehol máshol nem szerepelhetne az ária, csak ez a recitativo után, amikor azt mondja, hogy Simon Péter és egy másik tanítvány követte Jézust. Örömteli léptekkel követlek téged.
Ketten árulták el a Mestert: Péter és Júdás. Júdásnál tudjuk, hogy mi a vége, odaszalad a főpapokhoz, visszaadja a pénzt és önkezével vet véget az életének. Péter a Mesterhez szalad, leborul és megbánja a bűneit. Ez nekünk is tanítás, hogy hová fordul az ember a fájdalmával és kétségbeesésével. Júdást Bach egyetlen harmóniával tudja jellemezni, egyetlen szűkített szeptim harmóniával. Tökéletes ábrázolása egész jellemének. Bizonyos értelemben a zene sokkal többet tud elmondani egyetlen pillanat alatt. Bárhol igyekszik az ember megbontani akár a szövegkezelésben, a formai kialakításban, a legkisebb részletben is a teljes mélységében meg tudja világítani az evangéliumot. Döbbenetes.
Fekete Ágnes: A gamba szóló, a Krisztus halálának a pillanata.
Kamp Salamon: Es ist vollbracht! Elvégeztetett!
Ez is különbség a Máté passió és a János passió között, hogy amikor lehajtja a fejét, akkor teljesítette be az Atya akaratát. Azt mondhatnám, hogy rábólint erre és ez voltaképpen egy győzedelmes kijelentése. Míg a Máté passióban az utolsó szava "Miért hagytál el engem?" Júda hőse hatalommal győzött. Tudjuk, hogy ki a Júda hőse, d-dúrban van, a feltámadás, a diadal, a dicsőség hangnemében, ami szintén a János evangéliuma, aki dicsőségében ábrázolja az Urat.
Fekete Ágnes: Krisztus halála egy győzelem.
Kamp Salamon: A fájdalom természetesen benne van, de az Atya akaratát teljesítette. Tudta, hogy mi fog bekövetkezni. Az első pillanattól kezdve tudja, és az egész passió során isteni dicsőségében jelenik meg mindig előttünk. Persze végigélve a fájdalmakat és a szenvedéseket, ezért ad alkalmat minden hallgatónak, hogy ezt maga is átélje. Az evangélium fényében szemlélheti a saját életét, hogy ő valóban követi-e a Krisztust?

Fekete Ágnes: Az embernek az emlékezete nem mindig olyan tiszta, hogy képes legyen Krisztus szenvedésének a történetét tisztán megélni a mában. Mert rossz emlékeink is vannak, amik sokszor lenyomnak minket. Egy férfi vallomását hallhatják, aki képes volt rossz emlékeit, félelmeit legyőzni. Varga Csabával beszélgettem.
Varga Csaba: A Rám-szakadékban voltunk kirándulni, ott van egy láncos szakasz, ahol megcsúsztam egy jeges részen, és bevertem a fejemet, ami egy kicsit fájt, de nem sokat foglalkoztam vele. Ez egy szombati napon történt. A következő héten, kedden Mosonmagyaróvárra mentem kiküldetésbe. Hazafelé egy erős fejfájás és szédülés jött rám. Megittam egy kávét, mert azt hittem, hogy leesett a vérnyomásom vagy fáradt vagyok, de nem segített rajtam. Gyakorlatilag a leállósávban negyvenes tempóban jöttem haza Mosonmagyaróvárról. Akkor lementem az érdi ügyeletre, hogy fáj a fejem, ott azt mondták, hogy kimerültség miatt lehet. Kaptam egy injekciót és aludtam tőle. Másnap még pihentem, nem mentem dolgozni. Pénteken este már a János Kórházba kellett bemenni, mert nagyon rosszul voltam. Ott elmondtam az ügyeleten, hogy elestem a múlt hét szombatján. Kivizsgáltak, de nem találtak semmit. Azt mondták, hogy valószínűleg agyrázkódást kaptam és benn kell maradnom. Nagyon rosszul esett, hogy péntek este benn kellett maradnom a kórházban. Szombaton, ahogy ott voltam, heves szívdobogásom lett. Szóltam a nővérkének, aki csinált egy EKG-t és az derült ki, hogy T-hullámot vert a szívem, ezért szívritmus szabályzó gyógyszert kaptam. Teljesen bepánikoltam, mert a keresztanyám, aki velünk élt, harmincéves volt, amikor fájt a feje, lefeküdt aludni és többet nem kelt föl. Nagyon megijedtem, hogy itt vagyok huszonhárom évesen és már baj van a szívemmel. Ettől iszonyatosan feszült lettem. A hétvége után hazaengedtek a kórházból és feküdni kellett egy hétig, amit be is tartottam, de a fejfájás nem múlt el és a mellkasi fájdalom is megmaradt. A gyülekezetben keresünk orvos ismerőst, hogy segítsen. Háromféle terheléses EKG-n voltam és mindenhol tökéletes volt a szívem. Mondtam, hogy ennek nagyon örülök, de ennek ellenére fáj. Akkor mitől fáj, ha nem a szívemtől?
Fekete Ágnes: A János Kórházban viszont az EKG kimutatta a problémát?
Varga Csaba: Mint ez később kiderült, a nővérke összecserélt két kanócot. Tipikusan az az eset volt, hogy ha eddig nincs is baj, most már lesz. És lett is, a pánikbetegség. Július, augusztusban Szegedről jöttem haza az autópályán a belső sávban és egyszercsak elfogyott a levegőm. Iszonyatos érzés volt, hogy vettem a levegőt, de úgy éreztem, hogy nem elég. Kimentem a leállósávba, az ablakot letekertem és pár perc után jobb lett. Hazafelé menet bementem a körzeti orvoshoz, hogy nem kapok levegőt. Megvizsgált és csak annyit mondott, hogy szoros a nadrág, menjek haza. Ezt nem is akartam elhinni, akkor már komoly légszomjak voltak és az volt a furcsa, hogy csak nappal éreztem. Éjszaka teljesen jól aludtam, és ha napközben is lefeküdtem, akkor nem voltak ilyen tünetek. Sikerült egy pszichológushoz kerülni és hozzá kezdtem el járni. Ekkor azonban már olyan mélységekbe jutott nálam ez a pánikbetegség, hogy a nyaralásról is haza kellett jönnöm. Bármit csináltam, mindig légszomjam volt. Ezt nem kívánom senkinek.
Fekete Ágnes: Mikor derült ki, hogy ez a gond?
Varga Csaba: Hat-nyolc hónapba telt, amíg a pszichológussal való beszélgetések során kinyomoztuk, és megállapodtunk abban, hogy valószínűleg, amikor elestem a Rám-szakadékban, akkor a sziklának ütöttem a hátamat. A gerincnél a lapockaizom megfeszült és becsípődött egy ideg a gerincbe és ez tipikusan olyan fájdalom, ami előre vetül át a mellkashoz. Azt tanácsolta, hogy menjek el egy masszőrhöz. Találtunk Újpesten egy vak masszőrnőt. Három alkalom után megszűnt a mellkasi fájdalmam, de a pánikbetegség az maradt.
Fekete Ágnes: Magyarul, két dolog véletlen egybeesése volt ez?
Varga Csaba: Nem. Az agyrázkódás miatt volt a mellkasi fájdalom, és emiatt féltem, hogy én is fiatalon fogok meghalni. Ez váltotta ki a pánikbetegséget. Öröm az ürömben, hogy pszichológus találta meg azt, amit a sebészek az agyrázkódásnál nem bírtak felfedezni, hogy mitől van ez a mellkasi fájdalom. A pánikbetegség annyira elfajult, hogy csak gyógyszerrel lehetett kezelni. Amíg a gyógyszereket sikerült beállítani, azzal megint elment két-három hónap. Legtöbbször légszomjat éreztem és iszonyú feszültséget. Sokat aludtam, mert tudtam, hogy az megszünteti. Elkezdtem enni, meg tudatosan kivonni magamat az egyedüllétből. Az első időkben mindenkit eltaszítottam magamtól, hogy nekem ne segítsetek, mert én már haldoklom, és majd én megoldom egyedül, ahogy tudom. Bementem a hálószobába, az ajtót becsuktam, hogy alszom, ne zavarjatok. Csak forogtam, légszomjam volt. Borzalmas volt. Nem lehet szavakba önteni, amikor az ember már ott van, hogy feladja, és nem küzd tovább. Borzalmas. Akkor voltam friss apuka, azon a nyáron született az első lányunk. Azt éreztem, hogy fiatal apuka vagyok és ver engem az Isten. Az idő múltával rájöttem, hogy ez nem így működik. Ott voltam a családban, de nem kommunikáltunk erről, taszítottam magamtól az ilyen dolgokat. A belső érzéseimről nem beszéltem a feleségemmel. Nem is azért, mert szégyelltem, hanem egyszerűen nem akartam terhelni, mert ott volt a gyerek. Közben azért mindig akkor kaptam nagy lökéseket, amikor oda tudtam figyelni az Úristenre, amikor nem magamtól akartam mindent megoldani. Amikor el tudtam engedni magam, amikor azt mondtam, jó Uram, értem, hogy ezt akarod velem, biztos rá fogok jönni, hogy miért, elfogadom. Mindig, amikor eljutottam erre, hogy elfogadom, és tényleg elfogadtam, akkor mindig könnyebb volt. Visszatekintve láttam, hogy honnantól volt jobb és egyre könnyebb. Amikor el tudtam engedni a bajokat és tényleg az Úristenre oda tudtam figyelni, akkor onnantól kezdve tudtam a feleségemmel is kommunikálni, és tényleg érezhető volt a jobbulás, még ha nem is pillanatról pillanatra, de szépen lépcsőzetesen. Megtanultam napi szinten, hogy el kell engedni ezt a betegséget. Ez egy olyan betegség, aminek ilyen tünetei vannak, de nem halálos. Gyerekkoromban is, amikor fejfájásom volt, én kész voltam. Féltem aludni, mert akkor meghalok. Borzalmas volt. Az elején erős nyugtatókat is szedtem. Ez tizenöt éve volt. A vidámságot már visszanyertem, viszont sok a savam, nyitott a gyomorszájam, erre már folyamatos gyógyszer van, amit nem lehet elhagyni. Ebbe beletörődtem és elfogadtam, hogy nem egy halálos betegség. Szednem kell napi egy bogyót és akkor minden rendben van.
Fekete Ágnes: Most is szeded a pánikbetegségre a gyógyszert?
Varga Csaba: Nem, azt már évek óta elhagytuk hála Istennek. Maga a pánikbetegség körülbelül három-négy évet vett ki az életemből, amit én tényleg úgy élek meg, hogy bár csak csak három-négy év volt, agyilag nekem az a sokszorosa. Hála Istennek nem menekültem az alkoholba, nem kezdtem el cigizni vagy drogozni. Fiatalkoromban sem erre, hanem az Úristen felé menekültem. Segítettek a gyülekezetből, ami jó volt.
Fekete Ágnes: Hogy érted azt, hogy az Úristen felé menekültél?
Varga Csaba: Megpróbáltam jobban belefolyni a gyülekezet életébe. Az ifjúság kezdett széthullani, mert már felnőttünk. Intenzívebben próbáltam összefogni őket, azt mondták, hogy én voltam a mozgatórugó régebben az ifiben is. Közös programokat szerveztem, hogy akik eltávolodtak az ifjúságiból azokat, most próbálom visszacsábítani egy egyházi focival. Első lépcsőben tökéletes dolog, hogy elmegyünk, focizunk. Az elején, amikor elkezdtem templomba járni, akkor a Bibliát olvastam és a Bibliaolvasó kalauzt. Amikor a pánikbetegségem volt, akkor ez nekem túl száraz volt, amit nem tudtam földolgozni. Tiszteletes asszony javaslatára Spurgeont kezdtem el olvasni, ami nagyon rövid ige és egy nagyon jó igemagyarázat van hozzá. Ez nekem nagyon sokat segített, teljesen a magaménak éreztem, mintha nekem írta volna Spurgeon. Így értem, hogy jobban menekültem az Istenhez és oda tudtam figyelni az Úristenre, hogy tényleg napi szintre tudtam emelni a Biblia olvasását és nem volt terhemre. Pánikbetegségem során is, ha nem tudtam százszázalékosan figyelni az igehirdetésre, elkalandozott egy kicsit az agyam, akkor már jöttek is a tünetek, a légszomj. Volt olyan, hogy fölálltam és kimentem, hogy nekem most friss levegő kell. Egy idő után már jött a félelem, hogy biztos itt fogok összeesni a karzaton és leégek az egész gyülekezet előtt, hogy fetrengek. De vigyázott rám az Úristen. Ő adott egy csodálatos feleséget, aki annak ellenére, hogy az elején nagyon taszító voltam mégis segített, programokat, kirándulásokat szervezett. Megkönnyebbülés volt az a szint, amikor eljutottam arra, hogy igen, beteg vagyok, ebből meg lehet gyógyulni, ha hagyom, hogy meggyógyítsanak. A pszichológussal beszéltünk az Istenről, azt mondta: látja, hogy az emberek mikre képesek, amikor az Úristen felé figyelnek és ezt látta rajtam is.
Fekete Ágnes: Meg tudtál küzdeni a halálfélelemmel?
Varga Csaba: Százszázalékosan nem. Szerintem minden emberben benne van, hogy nem tud mit kezdeni az ismeretlennel, ami nem kézzel fogható. Nem tudja hova tenni a misztikus, a megfoghatatlan, elképzelhetetlen jövőt. El tudom fogadni, hogy van örökélet. Hiszek benne és várom is, de mint ember megpróbálom elképzelni, hogy mi lesz, és nem tudom elképzelni, hogy meghal a testem és elhamvasztanak. Utána mi lesz a lelkemmel? Rendben, hogy megtanultuk a Bibliából, de akkor is elképzelhetetlen. A filmekben láthatjuk, hogy kis szárnyacskával lebegünk az Isten mellett, de ez megfoghatatlan. Magát a halál tényét, most már el tudom fogadni, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy ettől nyugodt vagyok. Végülis a Bibliából tudom, hogy mi vár rám és ezt el tudom fogadni, de egy félsz azért van bennem. Szerintem ez egészséges. Ha meg kell halni, akkor meg kell halni, hiába kapálózom, elfuthatok, elbújhatok, fölülhetek bármilyen hajóra és ellenkező irányba mehetek. Úgy érzem, nem véletlenül történnek a dolgok, hanem az Úristen irányítja azokat és mindennek megvan a miértje. A betegségem alatt jöttek a gyerekek sorba. Akkor elgondolkodtam: az nem lehet, hogy ilyen fiatalon kapom a feladatot az Úristentől és a feleségemnek mégis egyedül kell felnevelni a gyerekeinket. Igenis én ott akarok lenni, amikor leérettségiznek! Ott akarok lenni az esküvőjükön! Látni szeretném az unokákat! Azt mondom, hogy ezt látni kell, nem hiszem, hogy az Úristen ezt nem engedi meg. Ez segített hozzá, hogy rendbe jöjjek.
Fekete Ágnes: A gyerekek is segítettek?
Varga Csaba: Persze. Rengeteg élmény. Voltak olyan szakaszok, amikor a gyógyszerektől "kiütve" fáradt voltam. Biliztetni tanítottuk a lányomat, ráült a bilire én lefeküdtem mellé, magyaráztam és közben elaludtam. Végzett és rázott, hogy apa, apa! Visszatekintve, hála Istennek jól kijöttünk, de ha az elején az orvosok nem kezelnek félre, én nem pánikolok be. Agyrázkódása nagyon sok embernek volt és semmi baja nem lett, de úgy látszik, hogy az Úristen engem így tanított meg arra, hogyan kell ráfigyelni.

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!
Bach János passióját az elkövetkező napokban két helyen is előadják. A Lutheránia énekkar április 7-én, nagyszombaton este 6 órakor a Deák téri evangélikus templomban és az ArsNovaSacra Énekegyüttes és a Concerto Kamarazenekar április 4-én, azaz ma este 19 órakor a Ciszterci Szent Imre templomban, Budapesten, a Villányi út 25. szám alatt.

A húsvét előtti nagyhéten számos különleges istentiszteletet tartanak szerte az országban többek között nagypénteki zenés elmélkedés lesz a Hylarion Énekegyüttes részvételével április 6-án, pénteken Budapesten, a Hold utca 18-20. szám alatt. Ugyancsak zenés istentisztelet lesz nagypénteken Budapesten, a Kálvin téri templomban. Passiós istentisztelet lesz nagypénteken, Pátyon. A felsorolt alkalmak mind 18 órakor kezdődnek.

Huszár Gál húsvéti úrvacsorás liturgiája szerinti istentisztelet lesz április 10-én, kedden 17 órakor Debrecenben, a Kistemplomban.

A Nemzetközi és a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség evangélizációs diákkonferenciát rendez 43 ország fiataljainak részvételével április 5. és 10. között Győrben. A rendezvény főelőadója Jonh Lennox, oxfordi professzor lesz.

Húsvéti virrasztást tartanak graduál énekléssel, nagyon szép régi, egyházi írások felolvasásával nagyszombaton éjszaka a Reménység Szigetén, az Erdélyi Gyülekezetben. Budapesten, este 10 órakor április 7-én. Az érdeklődők hívhatják a 06-1-34-16-602 budapesti számot. Ugyancsak Húsvét hajnali úrvacsorás istentiszteletet tartanak a fancsikai Árpád-kori templomromnál április 8-án, vasárnap hajnali 4 órakor.

A Székely Jeruzsálemnek nevezett Bözödújfalu történetéről és pusztulásáról készült képeket a Debreceni Nagykönyvtár Kiállítótermében tekinthetik meg az érdeklődők április 17-ig.

Fekete Ágnes: János evangéliuma 16. fejezetének 4. versét olvasom:

"Ezeket pedig azért beszéltem néktek, hogy a mikor eljön az idő, megemlékezzetek róluk, hogy én mondtam néktek." (János 16,4)

Nem gondolunk arra, mennyire mai és rólunk szóló ez a bibliai mondat. Most jött el az idő. Most van az, amikor emlékezhetünk Jézus szavaira. Itt a soha nem látott lehetőség, elő vehetjük most már távolból Jézus szavait, és megérthetjük őket.
Ünnep előtt állunk. Minden ünnep egyfajta emlékezés. Időről időre visszatérő valóság, amikor kifejezzük, hogy valami, ami egyszer fontos volt, ma is lényeges a számunkra. Akár egy születésnap, akár egy házszentelési ünnep, mind-mind a múlt valamiféle előidézését jelentik. Az ünnep önmagában mutatja, hogy az igazság sosem ma kezdődik, nem mi vagyunk azok, akik ma kitaláljuk a dolgokat. Átveszünk ünnepeket, és az emlékeinkben, ahogyan azok ma értelmet nyernek, megszületnek az igazságok. Azért nem nagyon tudunk mit kezdeni az emlékezés fogalmával, mert az idő szónál elakadunk. Számunkra az idő egyenlő az elmúlással. Ketyegnek a percek, és az idővel voltaképpen múlandóságunkat mérjük. Pedig az idő nem csak ez. A teremtésben, amikor Isten minden egyes teremtési szakasz után azt mondta, első nap, második nap, harmadik nap… elválasztásra használta az időt. Megadta a teremtés ritmusát. Mintha megadta volna a taktust. Mintha egy zenemű elválasztó szünetei lettek volna azok a napok. A bűneset előtt nem az volt az érdekes, hogy múlik az idő, és nem mondta senki, te jó ég, már eltelt egy nap, mindjárt szombat, sietnem kell, hogy mindent időben megteremtsek. Az idő akkor még csak ritmus volt. A bűnesettel azonban eljött tudatunkba a ketyegő idő. Ellenségünkké lett az idő. Számolásunk tárgyává vált, ketreccé lett mindaz, ami azelőtt a teremtés nagy szimfóniájának az üteme volt. És mégis, mindenki tudja, hogy nincs ez így jól. Senki nem szereti számolni az időt, nem szeret az elmúlásban sodródni. Ez mutatja, hogy ott él bennünk mégiscsak a vágy, hogy az örökkévaló időt elérjük. Vágyva vágyunk arra, hogy Istennel találkozva kiemelkedjünk ebből a ketyegő ketrecből. Ez az ünnep. Emlékezünk azokra a történésekre, amikor Isten kiragadott minket a mocsárból. Emlékezünk arra, amikor átéltük szeretetét, és ezt átéljük a mában is. Ha valóban ünnepelünk, és nem kipipáljuk: megfőztem, elintéztem, megvolt. Az ünnepben jelenhet meg a legtökéletesebben a végtelenre nyitott emberi lét. Tegyünk magunk elé két fadarabot keresztbe. Gondoljuk végig, mit is jelent ez a kereszteződés. Engedjük magunkba az ünnep lényegét, hogy kiléphessünk zakatolásainkból. Érdemes Jézus utolsó szavait újra elolvasni, érdemes a mában megélni ezeket.
Isten adjon mindannyiunknak áldott, szép húsvéti ünnepet! Ámen.