2016-10-05

Baracsi Levente – Arad
Müllerné Lovas Krisztina – Aradi vértanúk
Fekete Ágnes – Zsolt 33,16-18

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Talán kevesen tudják, hogy március 15. helyett sokáig október hatodikát ünnepelték a forradalom emlékeként, és nem volt egyértelmű, hogy melyik nap lesz kiemelt ünnep, az 1948-49-es forradalom és szabadságharc emléknapja. Nyilván nagyon komor lenne éppen a leszámolás napjával azonosítani az ünnepet. Azonban az sem helyes, hogy ezt a napot szinte elfeledjük, és nem látjuk, hogy még mai politikai helyzetünk is sok tekintetben visszavezethető ahhoz az igazságtalan ítélethez, amit 1849. október 6-án hajtottak végre. A református egyház is rendkívül fontos szerepet játszott a szabadságharcban, illetve később emlékének hordozásában. Most Aradra látogatunk el, az ottani református templomban Kiss Sándor beszélgetett Baracsi Levente lelkipásztorral.

Baracsi Levente: Különleges története van az aradi református gyülekezet megalakulásának. Egy Keresztesi Pál nevű Székelyföldről ideköltözött református csizmadia legény, néhány évi itt tartózkodás után be akart iratkozni az aradi Iparos Egyletbe, a céhbe. Amikor a vallása felől érdeklődtek, nyíltan, őszintén elmondta, hogy református. Erre kigúnyolták, kikacagták és nem akarták bevenni a céhbe. Sőt a jegyzőkönyvek arról is beszámolnak, hogy egyenesen ki akarták kergetni a városból, de őt, székelylegény lévén, nem olyan fából faragták, hogy ezt hagyja. Pert indított az Iparos Egylet ellen, amit néhány év után meg is nyert. Ennek a híre elterjedt a városban és annyira fölbuzdultak az addig csak rejtőzködő reformátusok, hogy néhány esztendő alatt körülbelül háromszáz-háromszázötven református megszervezte a gyülekeztet. Az első lelkipásztor 1830-ban tudta megkezdeni a szolgálatot. 1847-ben épült fel a templom. Az alapkő letételekor jegyzőkönyvileg megörökítették a nagyobb összeget adományozók neveit. Többek között szerepel ott Bohus János és a felesége, Bohusné Szögyény Antónia. Az ő világosi kastélyukban írták alá a fegyverletételről szóló megállapodást 1849. augusztus 13-án.
Két emléktábla van a templomban. Az egyik Fábián Gábor, költő, közíró, műfordító táblája, aki a templomépítés idején a református egyház főgondnoka volt. A Magyar Tudományos Akadémia tagja volt és Kossuth Lajos személyi titkárának szerette volna megnyerni, de ő inkább a világosi körzet országgyűlési képviselője lett. Később feketelistára került, letartóztatták, és internálták.
A másik emléktábla Kaziczy Lajosé. Róla méltatlanul feledkezett el a közvélemény, hiszen többnyire az aradi tizenhárom körül forog minden. Amikor Aradról, a "magyar Golgotáról" beszélünk, az ő emlékét is meg szoktuk idézni. Ő 1849. augusztus 24-én a világosi fegyverletétel hírére tette le a fegyvert, és adta meg magát az oroszoknak. Aztán október 25-én az Aradon működő rögtönítélő bíróság halálra ítélte és még azon a napon főbe is lőtték. Huszonkilenc esztendős volt csupán. Kazinczy Ferencnek, a nyelvújítónak a fiáról van szó. Az akkori itteni református lelkipásztor Balló Benjámin temette el, akinek bátorságára vall az, hogy az akkori anyakönyvbe be is írta, – pedig ez tilos volt – hogy a halál oka politikai kivégzés. Nos, ennek a történelmi eseménynek szerettünk volna emléket állítani és 2002 októberében ezt az emléktáblát felavattuk. Dombormű is díszíti, ami Dinnyés László budapesti képzőművész alkotása és egyben ajándéka.
A református egyházhoz illetve az akkori református lelkészhez, Balló Benjáminhoz négy név kötődik az 1848-49-es események és a szabadságharc leverése utáni megtorlásokkal kapcsolatban. Egy nagyon szomorú kötelességteljesítés volt az osztályrésze. Tragikus módon fonódott össze ez saját egyéni sorsával. Az 1848. októberi román felkelések és vérengzések elől menekült el a családjával, feleségével és kisfiával. Balló Benjáminnak szomorú kötelessége volt az, hogy legelőször Ormai Norbert ezredest temesse el, aki protestáns vallású volt, majd utána 1849. október 6-án először a vársáncnál Dessewffy Arisztid mellett kellett a lelkipásztori vigasztaló szavakat szólnia és eltemetni az ő agyonlövetésénél. Ez reggel történt. Utána pedig a bitófánál Leiningen-Westerburg Károly mellett végezte ugyanezt a lelkigondozó és temetési szolgálatot. Október huszonötödikén pedig a fiatalon huszonkilenc évesen kivégzett Kazinczy Lajos honvédezredes lelkigondozását és temetési szertartását végezte el. Ugyanabban az esztendőben 1849 augusztusában veszítette el huszonkilenc éves feleségét és kétéves kisfiát is. Számára ez egy rettenetes és tragikus esztendő volt.
Sárosi Gyula nevét is megemlítem még, aki akkor országos hírű költő volt, és ennek a gyülekezetnek presbitere. Felolvasó körutakat szervezett, amelyek bevételeit felajánlotta a református templom építésére. Valamivel több, mint húszezer forintba került a templom felépítése és ő ezerkilencszáztizenhárom forintot gyűjtött össze. Ő írta az Aranytrombita című elbeszélő költeményt Kossuth Lajos buzdítására. A nyíltan Habsburg ellenes megfogalmazás miatt a szabadságharc bukása után halálraítélték, majd megváltoztatták életfogytiglanra az ítéletet. Néhány év múlva kiszabadult ugyan a börtönből, de az életét üldöztetésben és nyomorban töltötte.
Arad magyarsága már a kezdeti időktől fogva nagyon komolyan vette az aradi tizenhárom emlékezetét. A minorita templomban megtörtént első gyászmise óta minden esztendőben, még a kommunista elnyomás idejében is megemlékeztek a vértanúkról. A vesztőhelyen először egy kezdetlegesebb emlékmű hirdette az emléküket, aztán 1881-ben a mai obeliszk és 1890. október 6-án felavatták a szabadságszobrot a Szabadság téren. Sajnos, nem sikerült ugyanarra a helyre felállítani. A magyarság azóta is minden évben kijárt a vesztőhelyre, még a kommunista diktatúra legnagyobb elnyomást gyakorló éveiben is. Családosan elsétáltunk egy szál virággal. Másnap persze a nemzeti színű szalagokat mind leszedték a koszorúkról és virágcsokrokról. Ezek a dolgok jelzik, hogy a magyarság nagyon kötődik ezekhez az emlékekhez. A szórványsorsban naponta erőt ad a rájuk való emlékezés. Kossuth megfogalmazása szerint, Arad a "magyar Golgota". A Golgota egy nagyon szomorú és nagyon fájdalmas esemény színhelye, Isten Fiának a halála történt ott. Ugyanakkor hisszük és valljuk, hogy "akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra van". Istennek hatalma és szeretete van arra, hogy a legnagyobb rosszat is a javunkra fordítsa. Ilyenkor a Kárpát-medence minden területéről idesereglő magyar testvéreink közösségében legalább azon az egy napon a magyarság érezheti, hogy nincs elhagyatva, és nem marad egyedül ebben a harcban, amit nem október 6-án, hanem azon kívül a hétköznapokban kell megküzdenie.

Fekete Ágnes: Müllerné Lovas Krisztinát, a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársát kérdeztem a mártírok hitéről.

Müllerné Lovas Krisztina: Szerintem szükséges lenne, hogy amikor 1848-ról megemlékezünk, akkor ne csak a márciusi forradalomról beszéljünk, ami egy békés demonstráció, egy ünnep volt. Egyszerűen örültek annak, hogy a polgári átalakulás vívmányai, a sajtószabadság egy nap alatt megvalósult. Sőt a templomokban hálaadó istentiszteleteket tartottak azért, hogy vér nélkül zajlott le ez a forradalom. Mikor először megünnepelték 1849-ben, már a kormány Debrecenbe menekült. Kossuth pedig a törökszentmiklósi táborban volt éppen és a feleségének írt egy levelet, amelyben értetlenségének adott hangot, hogy miért kell ezt a napot ennyire ünnepelni, hiszen az volt a nagy dolog, amit az országgyűlésben véghezvittek. Abban igaza volt Kossuthnak, hogy az országgyűlésen történtek a nagy dolgok, amit V. Ferdinánd, az uralkodó szentesített is. Gyakorlatilag a polgári átalakulás, a jobbágyfelszabadítás megvalósult. Éppen ezért volt nagyon váratlan és utólag nézve aljas lépés Bécs részéről, hogy a törvényes átalakulást támadták meg azzal, hogy Jellasicsot az uralkodóház támogatta. Megindult a szabadságharc. A magyarok végig a törvényes jogaikért küzdöttek, legalább is ők így gondolták, és így gondolták az aradi vértanúk is. Lelkileg megnyugodva és abban a tudatban készültek a halálra, hogy ők ártatlanok. Ez az utolsó pillanatokban egyébként fontos volt számukra. Többen is említik a kivégzés előtt, hogy odafönn biztosan igazságosabban fognak felettünk ítélni.

Fekete Ágnes: Nagyon érdekesek az aradi vértanúk levelei, és a bennük lévő hit.
Müllerné Lovas Krisztina: Valahol természetes dolog, hogy amikor az ember a halálra készül, akkor befelé fordul, visszatekint az életére és Isten felé fordul. Talán ez még természetesebb volt a XIX. században. A legerősebbnek tűnő jellemek írták a legérzelmesebb leveleket. Például Damjanich János tábornokra gondolok, aki egy borzalmasan nagyerejű, nagydarab, szókimondó ember volt. Volt egy csodálatos felesége, Csernovics Emília, akinek az édesanyja sem támogatta ezt a házasságot, mert Damjanich tizenöt évvel idősebb volt és már akkor rossz híre volt, hogy állandóan nőzik, kártyázik, de úgy tűnik, hogy ez a fiatal lány megszelídítette ezt a vasakaratú, nagy életerővel rendelkező embert, aki már a harcok folyamán a táborból olyan gyengéd leveleket írt az ő Emíliájához. Mindig úgy írta alá, hogy "a te Janid". "Vigyázz magadra és ne aggódj, hidd el, hogy a Jóisten meg fog engem oltalmazni és egyetlenegy golyót sem szán nekem." Tudni kell Damjanichról, hogy ő szerb származású, ortodoxvallású volt. A végén, az utolsó napon egy katolikus papnál is meggyónt, megáldozott. Igazából ez neki azért volt fontos, hogy egy magyar pap adja rá az áldását. Ez a magyar pap Sulyánszky Euszták volt. A két reformátusvallásúhoz, Dessewffy Arisztidhez és Leiningen-Westerburg Károlyhoz Óaradról egy református lelkészt rendeltek ki, akit Baló Béninek hívtak. Ő is megírta a visszaemlékezéseit. Hét pap ment a tizenhárom vértanúhoz. Egyöntetűen mondták mindannyian, hogy nagyon megrendítő volt ez az egész szörnyűséges eset. A vértanúk mindannyian a legnagyobb lelki nyugalommal várták őket. Nagyon örültek a jelenlétüknek. Amikor a kivégzés helyszínére vonultak tudjuk, hogy négyüket golyó által végezték ki és a maradék kilencet pedig körülbelül egy félórajárásnyira és mikor odaértek egyszerűen a lelkészek, a papok roskadtak össze és ők kezdtek sírni. Damjanich is odaszólt Sulyánszky Eusztáknak és azt mondta: "Mit sír Tisztelendő Barátom, hisz, akit a kezében tart, az is az igazságért akasztatott fel." Egymást pedig azzal biztatták, hogy nemsokára ismét találkoznak odaát. Sőt mikor szerencsétlenek végignézték egymás kivégzését, akkor egymástól csókkal búcsút vettek. Utoljára Vécsey Károly maradt és már nem volt kitől elbúcsúznia, előtte akasztották föl Damjanichot, odament és Damjanich halott kezét csókolta meg.
Nyilván minden emberben ott van egy ici-pici kétely. Ezt például Leiningen-Westerburg Károly a feleségéhez írt levelében így fogalmazta meg: "Azt hittem mindenre készen vagyok: és mégis e pillanatban görcsösen vonaglik a szívem arra a gondolatra, hogy téged, legnagyobb kincsemet örökre elveszítelek. – Nem! – nem örökre! Erős a hitem, hogy egy szebb és jobb élet következik erre az életre…"
Csernovics Emília élete végéig gyászolta Damjanichot, gyászruhában járt. Aztán később Batthyánynéval, aki néhány év múlva hazatért az emigrációból, megalapították a Magyar Országos Gazdaasszonyok Egyesületét. Valójában ez egy álnév volt, hiszen az ötvenes években nem lehetett a honvédek emlékét ápolni és az árvákról sem lehetett gondoskodni. Már a Kiegyezés után az általuk fenntartott árvaházat Erzsébet királyné, Sissi meglátogatta, ahol a két asszony tüntetőleg nem jelent meg a királyné fogadását, ami azért valljuk be, eléggé erős lépés volt. Nagyon szép az a néhány mondat, ahogyan Csernovics Emília visszaemlékezik arra az utolsó pár percre, amikor meglátogathatta a férjét. Ezután Damjanich egy gyönyörűszép imát írt: "Mindenség ura! Hozzád fohászkodom! Te erősítettél engem a nőmtől való elválás borzasztó óráiban, adj erőt továbbra is, hogy a kemény próbát: a becstelen, gyalázatos halált erősen, és mint férfiú állhassam ki.
Oltalmazd meg Mindenható, az én különben is szerencsétlen hazámat a további veszedelemtől! Hajlítsad az Uralkodó szívét kegyességre a hátramaradó bajtársak iránt és vezéreld annak akaratát a népek javára! Adj erőt, óh Atyám, az én szegény Emíliámnak, hogy beválthassa nékem adott ígéretét, hogy sorsát hitének erejével fogja elviselni.
Áldd meg Aradot! Áldd meg a szegény, szerencsétlenségbe süllyedt Magyarországot! Te ismered, óh Uram, az én szívemet és egyetlen lépésem sem ismeretlen előtted: azok szerint ítélj fölöttem kegyesen s engedj a túlvilágon kegyes elfogadást találnom. Ámen."

Hírek:
Az Október a Reformáció Hónapja rendezvénysorozat keretében Budaörsi Ökumenikus Missziói Napot rendeznek a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa tagegyházainak szolgálatával október 9-én, vasárnap 17 órakor Budaörsön, a református templomban.

A II. Helvét Hitvallás mai üzenetei címmel rendeznek konferenciát október 11-én és 12-én, kedden és szerdán Budapesten, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán. (Ráday u. 28.)

Udo Schnelle újszövetséges professzor tart előadást október 10-én hétfőn 15 óra 30 perckor, 11-én, kedden 9 órától Debrecenben, a Hittudományi Egyetemen, valamint 12-én, szerdán 16 órakor Budapesten, a Ráday utca 28. szám alatt.

A tanítványság kérdéseiről rendez konferenciát a Szentírás Szövetség október 10-én, hétfőn 9 óra 30 perctől az István tér 24. szám alatti Újpest-Belsővárosi református gyülekezeti teremben.

Elég volt! – gondolatok hatvan évvel a forradalom után címmel tart előadást Regéczy-Nagy László október 7-én, pénteken 18 órakor Budapesten a Torockó tér 1. szám alatti református templomban.

A Budapesti Református Cigány Szakkollégium ünnepélyes évnyitóját Szabó István püspök igehirdetésével október 11-én, kedden 15 órakor tartják Budapesten, a Belényes utca 9. szám alatt.

A 72 óra kompromisszum nélkül elnevezésű ökumenikus önkéntes napokat rendezik meg október 6. és 8. között szerte az országban, amelynek keretében a fiatalok saját környezetükben igyekeznek segíteni a rászorulóknak.

Hatodszorra hirdetik meg a Kárpát-medencei református imaéjjelt, amelynek célja, hogy a fiatalok saját közösségükben imádkozva élhessék át az összetartozást és az egységet.

Hálaadó istentiszteletet tartanak Csomós József püspök szolgálatával október 7-én, pénteken Miskolcon, a 20 éves Lorántffy Zsuzsanna Református Kismamaházban.

Tizennegyedik alkalommal rendezik meg ezen a héten a Matula-napokat a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumában, ahol előadásokat, vetélkedőket, kiállításokat és megemlékezéseket tartanak.

Őszi csendesnapot tartanak október 9-én, vasárnap 10 órától Végh Tamás szolgálatával Székesfehérváron a Széchenyi úti templomban.

A Református Nevelőszülői Hálózat új képzést indít leendő nevelőszülők részére, amelynek első találkozója október 9-én, vasárnap 10 órakor lesz Miskolcon, a Diósgyőr-Vasgyári református templomban.

A Debreceni Kántus és a Psalterium Hungaricum a Reformáció 500. évfordulójára rendezett koncertsorozat részeként ad hangversenyt Zenei Hitvallásaink címmel október 8-án, szombaton 19 órakor a Debreceni Nagytemplomban.

Mező Tibor kerámia kiállításának megnyitóját október 7-én, pénteken 17 órakor tartják Kecskeméten a Ráday Múzeumban.

Somodi Ildikó textilművész Valóságtitkok című kiállításának megnyitója október 5-én, azaz ma 17 órakor lesz Budapesten, a Bibliamúzeumban. A kiállítást Békési Sándor nyitja meg.

Fekete Ágnes áhítata:

"Nem szabadul meg a király nagy sereggel; a hős sem menekül meg nagy erejével; Megcsal a ló a szabadításban, nagy erejével sem ment meg. De az Úr szemmel tartja az őt félőket, az ő kegyelmében bízókat." Zsoltárok 33,16-18

Johann Sebastian Bach volt mondhatjuk, legnagyobb mestere a fúgának. Ez a zenei műfaj szó szerint azt jelenti, menekülés. Egy rövid zenei mondatot ismétel minden szólam, és mivel a szólamok egyenként lépnek be, kisebb-nagyobb időközben kötött szerkesztési módban, "reménytelenül" űzik, kergetik egymást. Nincs menekülés. Az életünk is egy kicsit ilyen. A dolgok, az emberek kergetik egymást, de ebből a sorból nincs kimenekedés. Nap jön napra, perc jön percre, és mi mint valami óra ketyegünk egészen addig, amíg a szívünk az utolsó ütését meg nem teszi. Azt is tapasztaljuk, ami a fúgákban hallható, hogy voltaképpen ugyanazok a dallamok jönnek vissza újra és újra, csak más hangszerelésben. Ezért van az emberben az az érzés, "mintha már láttam volna". Hibák, amiket újra és újra elkövetek, vágyak, amik újból és újból felgyulladnak bennem, örömök, amik mintha vissza-visszatérnének.
Bach élete végén írta meg a fúga művészetét, így is nevezik Bach testamentuma. Nem fejezte be, nem írta rá, milyen hangszerekre szánja, csak sejtéseink vannak. Az azonban biztos, hogy számára az ellenpontos szerkesztés egyfajta életszemlélet volt. Zenéjében a szabadság és a rend teljes harmóniája van jelen. Mintha elénekelte volna a világnak, hogy nem akkor vagy szabad, nem akkor menekülsz ki e világ kötelékeiből, ha a magad esze után mész, hanem ha nagyon erősen Istenhez kötöd magad, ott aztán bármit megtehetsz. A legnagyobb kötöttség adja a legnagyobb szabadságot.
Ez a hite azután a fúga művészetében teljes csúcsára jutott. Fia vallomásából tudjuk, hogy azt a korált, amit e mű befejezésének szánt megváltoztatta. Az eredeti szöveg így hangzott: Amikor legnagyobb a vész. Félig vakon, megöregedve a halálra készülve írta ezt a kottára. Azután a vallomás szerint megkérte fiát: Változtassa meg a szövegét, legyen ez a vége: Vor deinem Thron gehe ich… Ez az ének szabad fordításban így hangzik: Trónusod elé járulok, Istenem, és alázatosan kérlek, ne fordítsd el kegyes arcod tőlem szegény bűnöstől, adj nekem boldog véget, élessz föl az utolsó napon, uram, hogy örökkön lássalak, ámen, ámen. Hallgass meg. A mai kutatók csak annyit tudnak, hogy a kotta belső lapján valóban ott szerepel ennek a korálnak a szövege.
Eszünkbe juthat az 1849-es vértanúk vallomása, például Jeszenák Jánosé, akit a lelkész megkérdezett, óhajt-e úrvacsorával élni. "Igen úgymond, mert az szerzette, kinek küzdelme az életben és kimúlása hasonlít a miénkhez."
Azt is látjuk, hogy a legnagyobb a vész. Hogy nem szabadulunk meg. Nem mentenek meg még a lovaink sem. Nincs kiben bíznunk, csak menekülünk ágról ágra, mint egy fúgában. De eljuthatunk Bach utolsó látomásához is: trónusod elé járulok, ím. Ez az élet nem csak menekülés, hanem megérkezés is. Van egy legfölső szólam, ahol szemmel tartják futásunkat. Isten kegyelme fölötte van minden földi történésnek és bukásnak. Csak hozzá érdemes menekülni.
Életre szóló élményem egy bírósági tárgyalás: Az ítélet egy rágalom miatt öt év volt. És az én barátom, miután az első sokkból felocsúdott, ezt mondta, tudod Ági, ha ezek akármit tesznek velem, akármit elvesznek, az én életem mérlege pluszos marad. Én annyit kaptam Istentől, hogy soha nem leszek mínuszos. Olyan egyszerű és hiteles volt ez a mondat. Az életünk pluszos, mert nem a sötétség felé tart, hanem Isten trónja felé, ahogyan ezt Bach is elzenélte nekünk. Ámen.

Similar Posts