2012-07-25

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat. Fekete Ágnes vagyok.
A nyári kirándulások idejében hadd hívjuk a kedves hallgatókat is egy utazásra. Három helyszínre látogatunk el. Tyukodra, Fehérgyarmatra és legelőször Balatonendrédre. Varga Kata először a református templomban beszélgetett Kopeczky Mártonné, Anikóval.

Kopeczky Mártonné: Csak így kapott a gyülekezet engedélyt, hogy a templom "általnéz az utcára".
Varga Kata: Hányas éveket írunk?
Kopeczky Mártonné: Az ezerhétszázas évek közepe. Többször leégett a torony, többször elkergették a lelkészt, a tanítót. És mindig talpra tudott állni a gyülekezet. Napszámba jártak máshova, nagyurakhoz az emberek és az ott szerzett bérüket ideadták.
Varga Kata: Menjünk egy kicsit beljebb! Tiszta fehérfalú templom.
Kopeczky Mártonné: A mennyezet viszont mintás. Ez Somogy megyében előfordul másutt is. Két bejárat van, ugyanis nálunk tradíció az, hogy az egyik ajtón a férfiak jönnek be, a másikon pedig az asszonyok. Itt ülnek velünk szemben a férfiak. Ezen az oldalon a legények. Most már jönnek házaspárok is, akik egymás mellé ülnek.
Ez a híres-neves endrédi vert csipke. Öt asszony készítette kimondottan ide az endrédi református templom úrasztalára.
Varga Kata: Szinte hihetetlen, hogy ezt kézzel készítették, mert olyan szabályos és pontos.
Kopeczky Mártonné: Bizony kézzel készítették. A csipkemúzeumban meg fogom mutatni a technológiát. Ezt a Kájel családtól kaptuk ajándékba. Az ő nevükhöz fűződik az endrédi csipkeverés tudománya. Kájel Endre volt itt az előző századfordulóig a lelkész, ő honosította meg a csipkeverést, hogy ezzel munkát tudjon adni a helybeli asszonyoknak. Itt a parókia udvaron hosszú asztaloknál ültek az asszonyok, katolikusok, reformátusok egyaránt. Olyan híres lett az endrédi vert csipke, hogy az angol királyi udvarból is rendeltek méterben készült csipkét, amivel gondolom ágyneműket vagy egyéb textileket díszítettek. Szoktunk csipkekiállításokat rendezni ennek emlékére és országos pályázatot is írtunk ki, amire rengeteg munka érkezett.
1907-ben az egykori református lelkipásztor Kájel Endre, Belgiumból hozott ide tanítónőket, akik a helybeli asszonyoknak megtanították a csipkeverés tudományát. A felesége Koroknai Zsófia tervezett is csipkéket. Ezek nagyrészt az ő tervei nyomán készültek. Vannak bizonyos motívumok, amelyeknek külön nevük van. Az a pávafarkas, az rettenetes munkaigényes. Ezt gipürnek nevezik.

Varga Kata: Ez egészen modern.
Kopeczky Mártonné: Azt hópehelynek nevezik.
Varga Kata: Szép kerek terítő.

Kopeczky Mártonné: Azért olyan vékony, mert minél vékonyabb a cérna, annál vékonyabb a kész munka is. Olyan, mint a pókháló.
Varga Kata: Leheletnyi.
Varga Kata: És ez az ágy itt?
Kopeczky Mártonné: Kájel lelkészék lánya, aki Amerikában is él, amikor hazajön, itt lakik.
Gondnok: Nyolcvankilenc éves és már nem tud buszozni.
Kopeczky Mártonné: Van itt egy gondnok is, mert azért rendet is kell tartani.
Ilyesmiből került az angol királynőnek is. Szegély, amit alsóneműre szoktak rakni.
Varga Kata: Meg ágyneműre.
Kopeczky Mártonné: Ez például olyan munkás, hogy öt hónapig nyolc asszony csinálta.
Gondnok: Több részből van összevarrva.
Kopeczky Mártonné: Össze lehet azt úgy alkotni, hogy nem látszik meg.
Ez a párna, amit elkészítettek a gyerekeknek, korpával van kitömve.
Varga Kata: Ez nem egy alvós párna, mert kemény.
Ezt a mintát rárakják erre a párnára…
Kopeczky Mártonné: …karton fölé.
Van egy vezér, azt állandóan vinni kell, amikor ide kiérünk, aztán vissza, ezt nem szabad elhagyni, mert ha elhagyja, akkor a minta nem úgy fog kijönni.
Gondnok: Ezeket így dobálják. Azért mondják, hogy vert csipke, mert, ahogy dolgozik az illető, csörög.
Kopeczky Mártonné: Postai mérlegen mérték meg és súlyra adták el. Behozták a munkát, és ha nem tetszett, mert gyengébb minőségű volt, akkor ollóval kettévágták és azt mondták, hogy add vissza a napának. A napa az anyós volt és abban időben szégyen volt, ha valaki az anyósának ilyet mutatott. Nem fogadták el a piszkos munkát, és azt sem, ha lazább volt, mert eladásra mentek ezek a csipkék.
Varga Kata: Jól éltek belőle?
Kopeczky Mártonné: Az asszonyok sokkal jobban kerestek, mint a férjeik. Ilyen nagy lehetősége volt a falunak.
A kiállításon azt is megmutatjuk, hogy mire lehet használni ezeket a csipkéket. Például egy ilyen tálcára. Az ablakot lehet vele díszíteni, úgy hogy a függönyre rávarrják.
Varga Kata: Mikor maradt abba a csipkekészítés itt a faluban?
Kopeczky Mártonné: Amikor nyugdíjba került a tiszteletes úr. De nem maradt az attól abba. Nagyon sokan művelték meg művelik is. Az iskolában is tanítják, és nagyon bízom benne, hogy a fiatalabb generációból is kerülnek ki, akik majd folytatni fogják.
Az egész falu büszkesége, meg a reformátusoké. Január elseje óta nincs önálló lelkészünk. Az előző lelkész elköltözött egy nagyobb helyre, ahol a megélhetés jobban biztosított. Mióta nincs helyben lakó lelkész gyakran összejövünk, szinte havonta, próbáljuk terelgetni a dolgainkat abba az irányba, amit kitűztünk célul. Nagyon nehéz most. Összefog a társaság. Nagy munkálatokat végeztünk a parókia és a templom körül többször is. Nagyon sokan eljöttek, de úgy, hogy el kell menni az emberekhez személyesen. Nem elég egy cédulát bedobni, hogy légy szíves gyere, mert szükség van a segítségedre. Személyesen el kell menni, csak annak van eredménye. Ez a gyülekezet él. Hála Istennek. Összedugjuk a fejünket többször is, ha valamit kell csinálni, hogy ki mit hallott. Pályázzunk, mit csináljunk, hogy legyen? Van egy jó mag, aki mozgatja a többieket.
Varga Kata: Ahogy jöttünk ide a parókiára, említette, hogy a parókia udvarát is úgy tették rendbe, hogy huszonöten összegyűltek a faluból. Ez azért szép szám.
Kopeczky Mártonné: Sokat is imádkozom ezért, hogy ne széledjen széjjel a nyáj, amíg lelkész nem lesz. A fiúk jönnek füvet nyírni. Nem mindig könnyű fiúkat sem találni, de mégis mindig sikerül megoldani. Édesapám ötvenkét évig szolgált lelkészként ebből itt Endréden harminc évig. Az odaszánást, a szolgálatot láttam tőlük a mindennapokban gyerekkorom óta. Lehet, hogy ezért is annyira szívügyem, hogy ne haljon meg a gyülekezet. Ez lehetetlen, ezt nem lehet megengedni! Biztos vagyok benne, hogy az Úr sem ezt akarja. Egy ilyen épület szinte állandóan felújításra szorul valahol. Most aztán felmérte a presbitérium a helyzetet, és volt egy minisztériumi pályázat, amin el is indultunk, de sajnos nem nyertünk. Sehonnét nem is kaptunk segítséget. A B-terv, hogy van három telek a templom felett. Teleknek való terület, amiben most jelenleg kukoricatermelés folyik. Úgy döntöttünk, hogy egy telket eladunk, mert nem várhatjuk meg, amíg nagyobb baj lesz.
Azért hallunk már olyan hangokat is, hogy talán mégse kellene lelkész, nem tudjuk mi azt eltartani. Én próbálom őket meggyőzni, hogy sokkal jobban menne a szekér, ha lenne pásztor. Akkor a nyáj összeterelődik. Sietni kell!
Varga Kata: Milyen lelkészt szeretnének?
Kopeczky Mártonné: Vagy milyet nem? Ez jó kérdés. Az esperes úr is megkérdezte tőlem viccesen, hogy lehet-e szoknyás? Más helyen – nem is messze tőlünk azt mondták -, hogy azt ugyan nem! Mi nem mondunk ilyet. Nagyon örülnénk egy női lelkésznek. Az a legfontosabb viszont, hogy legyen nagyon odaszánt, mert nagy a feladat.
Varga Kata: Tulajdonképpen Balatonendrédhez tartozik Zamárdi. És nem fordítva.
Kopeczky Mártonné: Zamárdi szórványban lenne több munka, mert lélekszámban azonos létszámban vallották reformátusnak magukat Zamárdiban, mint Endréden. Azelőtt közös rendezvényeket is tartottunk. Mindig kitalálunk azért valamit, ha nincs is lelkész. Augusztusban tervezünk egy gulyáspartit és hívjuk a zamárdiakat is, de mindig kevesebben vannak Zamárdiból. Össze kell szedni az embereket.
Itt negyven házat vásároltak meg német és holland emberek. Megkeresett engem egy a templom közelében lakó német házaspár és megkérdezték, hogy vajon a gyülekezet fogadna-e egy ruhaszállítmányt, mivel tudták, hogy üressé vált a parókia. Gyorsan összedugtuk a fejünket és mondtuk, hogy igen. Kaptunk is egy kamionnyi holmit, a babakocsitól kezdve, rengeteg és nagyon jó minőségű dolgokat. Egy hétig tartott több asszonynak mire valamelyest szortírozni tudtuk. Itt voltak az üres helyiségek és miért ne segítsünk másoknak. Hirdettük és hívtuk az embereket. Ez a halleluja butik.

Varga Kata: Miért olyan fontos önnek, Anikó, hogy itt újra gyülekezet lehessen? Mert szerintem, az nem elég indok, hogy édesapja lelkész volt.
Kopeczky Mártonné: Az ősök és a szülők nem tudnak helyettünk imádkozni és helyettünk hinni, nekünk magunknak kell ezt gyakorolni. Gyerekkoromban, emlékszem, hogy vasárnaponként nagyon szerettem harangozni. Akkor még kötéllel. Aztán a többi annyira már nem igazán vonzott, hogy nekem mindig ott kellett lenni a templomba, mert ki legyen ott, ha még én sem. Gyerekkorban nem köteleződtem el. Tudtam, hogy ez fontos és láttam a szüleimtől, hogy nekik milyen fontos, de nekem még nem volt akkor az. Kaptam egy-két nagy leckét felnőttkoromban. A legkomolyabb dolog az volt, ami engem végképp erre a pályára állított, amikor a harmadik gyermekem született és tényleg az Úrnak köszönhető az, hogy ő életben maradt. Mindenki sajnálkozva jött látogatni engem, hogy van ám probléma, de majdcsak jobb lesz és én vigasztaltam őket, hogy dehogy is, nem lesz ebből semmi baj, jobban lesz úgy, mint mások. Óriási szívvel, magas vérnyomással, tüdővizenyővel született, úgyhogy két hétig mindent gépek irányítottak. Azután csodálkoztam el, amikor már hazajöhettünk, hogyan lehetséges az, hogy nem estem pánikba? Azt tudom, hogy nagyon sokan imádkoztak értünk.

Fekete Ágnes: Most Fehérgyarmatra látogatunk el, ahol az elmúlt hétvégén nagyon sok fiatal volt, mert a szatmári ifjúsági találkozót, az úgynevezett SZIRT-et tartották ott. Zsoldos Barnabás beszélgetett Levente Péter és Döbrentey Ildikó előadókkal, valamint Némedi Gyula lelkésszel.

Levente Péter: Meg szoktam kérdezni, színpadon akár ötszáz ember előtt, hogy találkozni szoktál apáddal? Mikor találkozol legközelebb? Vasárnap vagy nyáron? Ha legközelebb találkozol apáddal, nézz a szemébe és mondd: Apa, alig vártam, hogy találkozzunk! Péter bácsi azt üzente neked, hogy már azért megérte, hogy éljél, hogy én megszülettem. Azért, hogy ti itt vagytok kedveseim, mint gyöngyszemek, már ezért megérte, hogy megfogantatok. Talán tovább fogjátok vinni ezt az országot. Eggyel többen lesztek.
Zsoldos Barnabás: Levente Péter a Szatmári Ifjú Reformátusok Találkozóján a Tízparancsolatból, az ötödik parancsolatról beszélt a fiataloknak.
Levente Péter: A Nyíregyházi Főiskolán, hittan másodszakos hallgatókat tanítottam tizenöt évig. Protestáns hittantanár jelölteket és ott kiderült, hogy több hallgatónak elvált szülei vannak. Az egyik eredményeit illetően legjobb hallgató, megállapodott, huszonkét éves fiatal volt és kétségbeesetten jött hozzám, hogy tanár úr azt mondta, hogy az unokáját, – mármint az én unokámat – ne tanítsa olyan hittantanár, aki ateistát nevel a hittanórán a gyermekből. Ez a hallgatóm azt mondta, hogy a nagymamája nevelte őt föl, az apját hírből sem ismeri, az anyját egyszer látta, amikor jött a nagymamához pénzt kérni. Akkor ő hogyan tanítsa az ötödik parancsolatot, hogy tiszteld atyádat és anyádat? Akkor én azt válaszoltam neki, hogy ezen még sokat kell gondolkodnom, mert ez tényleg a huszonegyedik század feladata. Azért van egy azonnali válaszom is, ha haza mégy a nagymamádhoz, egyik kezét úgy csókold meg, mintha az az édesanyádé lenne, a másik kezét meg, mintha az édesapádé lenne, mert a te nagymamád egy személyben volt a te édesapád és édesanyád. A szüleid meg nemzőszülők voltak.
Résztvevő: Megvallom, hogy ezekről én bár tudtam, de nem tartottam be őket. Nekem erre szükségem volt és van, hogy tartsam magam előtt a szülők iránti tiszteletet. Ez nagyon alap dolog és tényleg megérdemlik a tiszteletet, nekem ki kell vívnom azt. Próbálom megadni nekik a tiszteletet, a feltétel nélküli szeretetet, mert ők adták nekem az életet mind a ketten. Apa is, tudom, hogy ő is szeret engem, csak néha vannak problémák.
Zsoldos Barnabás: Együtt él apa meg anya?
Résztvevő: Igen. Együtt élnek, csak vannak problémák. A munkahely. Nagymamával is együtt élek. Gyerekkoromban csak ő vigyázhatott rám és senki más. Anya dolgozik, apának el kell menni hosszútávra dolgozni külföldre, mert nincs más lehetőség, akkor se anya, se apa. Anyát várom tévét nézve, de kapcsolatunk nincs. Nem tudom, ki a hibás.
Levente Péter: Két fél ember, egy nő és egy férfi, ha szövetséget köt, akkor egész emberré válik és abból lesz a gyermek. A gyermeket nem magunk közé szüljük, mert akkor megint két félembert lát maga körül. Tehát egészségben magunk köré kell szülni a gyermekeket. A gyermek, amikor tizennyolc éves korában természetesen elengedendő otthonról, akkor példaként tudnak a világot látni indult leány és legény előtt megjelenni és ők is hasonló kapcsolatra vágynak és hasonló kapcsolatot fognak tudni létesíteni, mert láttak egy ilyen példát. Igyatok bort, de akkor bort is prédikáljatok. Bort meg úgy tudtok prédikálni, ha nem hánytok a bortól, tehát annyit isztok, hogy még tudjatok prédikálni annak a bukéjáról, ízéről és a mennyiségéről és a körülményeiről.
Az ismeretlépcső a földi úton, a születés és a halál között három lépcsőből áll. A megismerés, ráismerés, felismerés lépcsője. Azért, hogy ne szédüljünk le erről a lépcsőről, fogódzóra van szükség. Nem korlátra, nem kapaszkodóra, hanem fogódzóra. Az pedig a fölülről érkező szeretetlajtorja. Az első foka a megismeréslépcső mellett az önző szeretet. A második lajtorjafok a szeretetlajtorján a feltételes szeretet. A legtöbben eddig jutnak el. A földön a halálunk előtt a legmagasabb szeretetlajtorja fok, amit elérhetünk az az elismerő szeretet, vagyis a tisztelet. Ez a legcsodálatosabb, amikor a társunk iránt érezhetjük. Visszagondolva még a régi-régi időkre, amikor még csak önmagunkat szerettük, amikor feltételesen szerettük egymást, amikor feltétel nélkül, de még mindig bennünk volt, hogy ilyen meg olyan hibád van, de azért szeretlek, itt, amikor már idáig eljutottam, akkor úgy, ahogy van, úgy fogadom el a másikat.
Döbrentey Ildikó: Éhesek vagyunk arra, hogy találjunk csak egyetlen egy embert, aki képes bennünket meghallgatni, aki képes odafigyelni ránk, aki egyáltalán hajlandó rá, hogy a szemünkbe nézzen egy percen keresztül és közben ne hallgasson rádiót, ne figyeljen a telefonjára, ne meredjen a tekintetével a laptopja képernyőjére, hanem miránk figyeljen. Ezzel az igénnyel kerestek párt a fiatalok egymásnak. Olyan párt, akiről feltételezték, hogy meghallgatja őket. Volt egy érdekes játék, ami arról szólt, hogy az egyik megkeresi őt, és a másiknak az volt a dolga, hogy ne tegyen fel segítőkérdést, ne vágjon közbe. Semmiféle hallható megnyilvánulása ne legyen, csak hallgasson! Ezt megélhették, hogy meghallgatta őket valaki, sőt ezt a történetet vissza is kell, mesélje az, aki meghallgatta és véleményt kellett mondani, hogy valóban odafigyelt? Közben nem gondolt arra, hogy mi lesz az ő következő mondanivalója, feladata? Csak arra figyelt, amit a másik beszélt. Nagyon ritka és nagyon nagy ajándék. Ebből kiindulva jött egy közös játék, ahol egy gyerekeknek szóló mesét adtak elő.
Én nem láttam olyan arcot, akik úgy ültek volna a templompadokban, hogy ez őket nem érdekli. Azt éreztem végig, hogy válaszokat kaptak a kérdéseikre.

Némedi Gyula: Az egyik főszervező vagyok. Pálinkás Gyula milotai kollégámmal álmodtuk meg ezt a találkozót. Tavaly voltunk Tatán a Csillagponton. Amikor megérkeztünk ott lepődtünk meg, hogy körülbelül száz szatmári fiatal van ott. Amikor élményekkel teli hazafelé tartottunk, a buszon beszélgettünk arról, hogy ha a szatmári fiatalok veszik a fáradtságot és ilyen nagy utat megtesznek azért, hogy elmenjenek egy református ifjúsági találkozóra, miért ne szervezhetnénk – kihasználva ezt a lelkesedést – itt helyileg mi is egy találkozót? Jó lenne, ha Szatmárban találkozhatnának, együtt lehetnének azok, akik évek óta részt vesznek ilyen nagyobb rendezvényen és azok is, akiknek ez nem adatott meg eddig, de egy helyi, szerényebb mértékkel megrendezett ifjúsági találkozóra el tudnak jönni. Sikerült egy találó nevet találni ennek a fesztiválnak, amit a későbbiekben is fel lehet vállalni. A SZIRT szó, a Szatmári Ifjú Reformátusok Találkozója név kezdőbetűinek összeolvasása, de a szirt, a kősziklára, Jézus Krisztusra is utal.

Fekete Ágnes: Végül Tyukodra látogatunk el, ahol most fejeződött be a több éven át tartó templomfelújítás. Lakatos Illés lelkipásztort hallják.

Lakatos Illés: Tizenegy esztendővel ezelőtt kerültem Tyukodra. Az akkori presbitérium úgy határozott, hogy a templomot fel kell újítani. Tudni kell, hogy a tető is be volt szakadva, a vakolat mállott le a falakról, a padok leszakadtak a hívek alatt az istentiszteleten, ha négy-öt embernél többen ültek bele. 2002-2003-ban sikerült ezeket korrigálni és most a Magyar Vidékfejlesztési Hivatal által kiírt pályázaton sikerült a vidéki örökség megőrzése, megóvása kategóriában több mint huszonegy millió forintot nyerni erre a templomra. Fűtést szereltek a templomba, kívül-belül festés történt. A tornyot lefestettük. Térköveztek a templomkertben, a vízelvezetőt, a csatornát felújították. Nagyon sok mindent sikerült most megcsinálni, amiért hálásak vagyunk. Mindig van feladat és a következő feladatunk az orgona felújítása lesz. Ezt már a presbitériummal megbeszéltük. Egy gyönyörű orgonánk van 1814-ben épült Nagyváradon, de eredetileg a Szatmárnémeti Láncos templomban szólt 1906-ig. Akkor vásárolta meg a tyukodi gyülekezet és azóta itt van. Orgonatanszakos hallgatók szinte évente jönnek és nézik meg ezt az orgonát, és sajnálattal állapítják meg, hogy most már meg sem szólal. Ez nagyon fontos feladat lenne a következőkben.
Zsoldos Barnabás: Van egy másik nagyon régi szerkezet. Éppen most szólalt meg a toronyóra.
Lakatos Illés: A gyülekezet adta össze rá a pénzt. A toronyzenével együtt több mint kétmillió forintról beszélünk. Az önkormányzat segített ennek a megvalósításában. Sokan azt gondolják Tyukodon, hogy nem volt toronyóra soha ebben a toronyban, pedig megvan a helye. A gondnok úr kutakodott az egyházközségi levéltárban és egy 1862-es levelet talált, amelyben az akkori tyukodi lelkipásztor a szatmárnémeti órásmestertől árajánlatot kér a tyukodi templomtorony órájának megjavítására. Sőt a kölönc a helyi történeti múzeumban, itt Tyukodon, meg is tekinthető. A presbitérium és a gondnok úr kérése volt, hogy fél nyolc előtti harangszó előtt a Te vagy a legény Tyukodi pajtás… dal szólaljon meg. Délben a református himnuszt a kilencvenedik zsoltárt üti el a harangjáték. Délután népdalokat és különböző zsoltárokat játszik. Vasárnap az istentiszteletre, ahogy gyűl a gyülekezet, öt-hat percig szól a harang és utána néhány zsoltárt játszik a harangjáték, tehát egyfolytában szól fél órán keresztül a zene vagy a harang.

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!
Az idén is megrendezik a Vizsolyi Biblia Fesztivált július 26. és 29. között. A rendezvényen lesznek kiállítások, koncertek, színházi előadások, kézműves foglalkozások, futóverseny és Rákóczi Zsigmond korát ismertető fegyverzet bemutató.

A Mezőföldi Református kórusok II. Találkozóját július 28-án, szombaton 17 órától tartják a táci református templomban.

Pótfelvételit hirdet a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara hittanár-nevelő és teológus szakokra valamint a Sárospataki Református Teológiai Akadémia katekéta-lelkipásztori munkatárs, református közösségszervező és teológus szakokra.

A Nyáresti orgonamuzsika rendezvénysorozat részeként Szotyori Nagy Gábor orgona- és Molnár Eszter oboaművész ad hangversenyt július 29-én, vasárnap 19 órakor Enyingen, a református templomban.

Lélek- és közösségépítő tábort szervez a Debrecen-Füredi úti Református Gyülekezet gyermekek részére július 30. és augusztus 4. között délelőttönként.

Kerékpáros tábort rendeznek fiataloknak július 29. és augusztus 4. között Abaújszántón, ahonnan naponként zempléni kerékpár túrákra indulnak.

A Válóháló, az elváltak közötti felekezetközi misszió július 30. és augusztus 4. között tartja táborát Gödöllőn. Az idei tábor témája: Milyennek lát Isten? Milyennek látom Istent?

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten Igéjét Mózes első könyve 21. fejezetéből!

"És elment Hágár és leült által ellenébe mintegy nyíllövésnyi távolságra; mert azt mondta: Ne lássam mikor a gyermek (Izmael) meghal. Leült tehát által ellenébe, és fölemelte szavát és sírt. Meghallotta pedig Isten a gyermeknek szavát, és kiáltott az Isten angyala az égből Hágárnak, és monda néki: Mi lelt téged Hágár? Ne félj, mert az Isten meghallotta a gyermeknek szavát, ott a hol van. Kelj fel, vedd fel a gyermeket, és viseld gondját, mert nagy néppé teszem őt." (I. Mózes 21:16-18.)

Egy szomorú történet az Ószövetségből, amikor Ábrahám elbocsátja gyermekét, Izmaelt a pusztába meghalni. De a történetben mégis van egy nagyon szép részlet. Szívtelen az apa, sír és imádkozik az anya, de az angyal nem ezekre a felnőttekre figyel, hanem azt olvassuk, meghallotta a gyermek hangját. Arról nem is olvasunk, hogy a gyermek egyáltalán megkukkant volna. Arról főleg nem, hogy imádkozott volna. Mégis ebben a sok galádságban az ő hangját hallotta meg Isten.
Eszembe jut egy nem régi élményem. Valahogy az első padokba keveredtünk az istentiszteleten. Ott álltunk, szépen peckesen ötöcskén, apa, anya, gyerekek. Volt bennem egy kis büszkeség is, milyen jó, hogy így itt vagyunk. Elkezdtem imádkozni: "Uram add, hogy ez mindig így legyen! Add, hogy gyerekeink a Te utadon járjanak, hogy megértsék szavadat!" Aztán láttam, hogy csak hébe-hóba figyelik az énekeket, minden felé tekintgetnek, de nem nagyon vannak jelen. Akkor már kicsit jobban szorongtam, és azt az imádságot mondtam el magamban: "Istenem add, hogy képesek legyenek odafigyelni, hogy valami bemenjen a szívükbe ezen az istentiszteleten!" Aztán a két fiú elkezdett játszani, egymás lábát rugdosták, egyre aggasztóbb lett a helyzet. Lelki szemeim előtt láttam, ahogyan valami nagy erővel elővett szigorral végigvonulunk a padok között, és ki kell hurcolnom a neveletlen gyerekeket. Akkor már csak az volt az imám: "Add Uram, hogy ne legyen botrány! Add, hogy lecsillapodjanak, és megússzuk ezt az egészet!" Hála Isten, meghallgatást talált ez az ima. Azt hiszem, sokszor egyszerűsödnek le így az imádságaink. Szép magasztos és büszke szózatokból lesznek nagyon egyszerű kérések. "Csak ezt ússzuk meg!" Egyrészt fájdalmasak is ezek a leegyszerűsödések, mert jó érzés azokban a magasztos gondolatokban röpködni, másrészt van ebben valami önbecsapás is. Az ember szeret az egekben járni, szeret fennkölt lenni. Valahogy félünk a természetességtől, amire pedig Isten teremtett. A fennkölt, elhívott Ábrahám, a magasztos szent család, íme, nagyon elemi, leegyszerűsödött kérdésekkel lett tele. És a vége már csak annyi lett: ne lássam, hogy meghal! Megdöbbentően utolsó, végsőkig összetöpörödött látás és kérés ez. De az Isten ennek a beszűkült látású embernek a helyzetébe is belelát. Nem azt teszi, hogy egyenesen felemeli, meghallgatja, hanem szinte egy csavarral, a gyerekre figyel, szeretetének tárgyára, a veszteségére figyel. A gyereket hallgatja meg.
Mert Isten egyáltalán nem fennkölt. Pontosan látja a valóságot, az ő teremtménye ez a világ, azok a dolgok is, amik zavarnak. A gyerekek talán éppen erre a leszállásra tanítanak meg minket. Az élet sokkal egyszerűbb és sokkal magától értetődőbb, mint gondolnánk. Talán ezért is állította a gyerekeket Jézus elénk: "ha ilyenek nem lesztek, nem mentek be az Isten országába." Érdemes a gyerekek imáira is odafigyelni, mert azok soha nem bonyolultak. Sokszor csak elmondják, ami történt az Istennek. Adja az Ég, hogy ki tudjuk magunkat tárni Istennek, ki tudjunk lépni magasztos szerepeinkből, és önmagunkat, ahogy vagyunk, át tudjuk neki adni! Ámen.