2012-08-08

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes, az adás szerkesztője vagyok.
Egy megdöbbentő kisfilmet láttam, amit a New York Times készített. Egy nagy képzeletbeli úszómedencébe ugrottak az eddigi olimpiák 100 méteres távú úszó aranyérmesei. 1896-ban Hajós Alfréd, és most Nathan Adrian. Sorra lehet látni az eredményeket, és egy majdnem egyenes vonal vezet az éveken át. Hajós Alfréd negyven méterrel lemaradva a mai bajnoktól egy perc huszonkét másodperccel végez, míg ma körülbelül negyvennyolc másodperc alatt ússzák le ugyanazt a távot. Tovább is húzzák a képzeletbeli úszómedence vonalát, és kiszámolják, hogy ha ez így halad, elképzelhető, hogy 2024-ben még öt méterrel nő Hajós Alfréd hátránya. Mindezt újságírói nyugalommal kérdezik. De nekem óhatatlanul eszembe jut Kolonics György, meg Alexander Dale Oen, hogy másokról ne beszéljek, akik szívrohamban meghaltak. Tudom, hogy most nem népszerű ilyeneket mondani, mégis megkérdezem. Rendben van ez így? Normális dolog az, hogy azt halljuk a drukkoló újságíró szájából: győzött XY, sajnos nem volt világrekord. Meddig mehetnek el ezek a csúcsteljesítmények? Minden autónak van egy végsebessége. Ha a Trabant 200 kilométeres sebességgel megy, akkor azon kívül, hogy életveszélyes játékot játszik a benne ülő, az az autó már nem Trabant. Nem jól van ez így. Világunk a teljesítmények bűvöletében él, és drukkol egy gyilkos játéknak. 1896-ban a tömegsportból nőtt ki az olimpia, civilek vettek benne részt jószerivel, ma viszont teljesen szétvált ez a kettő, a tömeg fölött élő sztárok játszanak életveszélyes játékot a mi kedvünkre és a fogyasztói világ javára. A legdöbbenetesebb az, hogy miközben mindenki tudja, hogy a Föld erőforrásai tekintetében a végletekig feszítettük a húrt, hogy a mai világ tele van elhordozhatatlan feszültségekkel, hogy kultúránk napjai meg vannak számlálva, mi csak vágyjuk és tapsoljuk ezeket az embertelen teljesítményeket, mintha ez a világ egy százméteres úszóbajnokság volna. De ez a világ hála Istennek, nem a mi kezünkben van. Most tekintetünket igyekszünk előre vezetni és a paralimpiáról lesz szó. Amiről mi szeretnénk beszámolni, az öt egyszerű ember terve. A győri Tandem Látássérültek Kerékpározását Segítő Egyesület elhatározta, hogy kerékpárral tekernek ki a Paralimpia megnyitójára. A Református Egyház Missziói irodája az egyik támogatójuk. Holnap reggel indulnak erre az 1800 kilométeres figyelemfelhívó nagy túrára Győrből. Horváth Norbert, Matis Mónika, Baráth Mária, Komsa István és Mittnacht József az egyesület elnöke beszél.

Mittnacht József: Ötünk közül négyen vagyunk látássérültek különböző fokban. Marcsi nem lát semmit. A többiünknek van látásmaradványa, ezért elöl tudunk ülni és tudjuk a kerékpárt irányítani, amíg neki nem megyünk valaminek.
Horváth Norbert: Lehet úgy mondani, hogy vakmerően megyünk.
Fekete Ágnes: Most az a cél, hogy a paralimpiára kitekerjenek?
Mittnacht József: A paralimpia megnyitójára tekerünk ki. Idén, 2012. augusztus 9-én indulunk Győrből Londonba. Ausztriát, Németországot, Luxemburgot, Belgiumot és Angliát érintjük. Szeretnénk a figyelmet a fogyatékos emberekre, azon belül is a látássérültekre fordítani.
Matis Mónika: Nekünk ez egy óriási erőpróba, hiszen mindannyian tekertünk már elég sokat. Most azonban két és fél héten keresztül folyamatosan fogunk tekerni napi száz kilométert vagy többet is.
Fekete Ágnes: Tekertek már ennyit?
Komsa István: Régebben az évi átlag nyolcezer kilométer volt, de most, hogy nincs annyi időm, most négyezer kilométert kerékpározom évente. Néha elindulunk egy-egy kisebb versenyen a részvételért.
Fekete Ágnes: Vannak látássérültek számára versenyek?
Komsa István: Én a látók között megyek. Nincs információm, hogy van-e külön a látássérülteknek. A tandemezés most tért vissza az életbe. Én igazából egyedül szoktam kerékpározni. A párom szeretett volna tandemezni.
Baráth Mária: Igen, valamikor próbálkoztunk a tandemezéssel, csak rossz időben, rosszkor fogtuk meg ezt a dolgot és maradt mindenki a sajátjánál. Ez a kezdeményezés megint belendítette az érdeklődést, hogy próbáljuk meg és most máshogy sikerült. Nagyon nehéz azt megszokni, hogy nem én irányítok, nem rajtam múlik a tempó, hanem valakire rá kell bíznom az életemet. Ugyanis ő ül elöl, én hátul és egy dolgom van, hogy én is tekerjem a pedálokat.
Fekete Ágnes: A kormány sem működik hátul?
Matis Mónika: Semmi.
Horváth Norbert: Ha szerencsénk van, akkor nem.
Matis Mónika: Az az elölülő szerencséje, hogy nem működik a kormány, mert nem lenne meg az összhang.
Fekete Ágnes: Az, hogy együtt tekernek, az lelki kapcsot is jelent?
Matis Mónika: Igen. Mert össze kell szokni. Kompromisszumokat kell kötni, oda kell figyelni a másikra, tudni kell bizonyos jeleket fogni azonnal, hogy mit szeretne a másik. Alkalmazkodni kell. Nem könnyű néha, mert mindenki próbálja először a saját akaratát érvényesíteni. Amikor viszont megvan az összhang, akkor meg csak gurulni kell, magától megy minden.
Fekete Ágnes: Mindkettőjük látása hasonló?
Matis Mónika: Az övé jobb.
Fekete Ágnes: Mennyi látásszázalékot vesztettek?
Matis Mónika: Inkább azt mondanám, hogy nagyon kevés maradt. Nem a százalék mondja meg igazából azt, hogy mire lesz képes azzal az ember, hanem a rutinja. Az fogja megmondani, hogy mire elég.
Fekete Ágnes: A biciklizésben, mi az, ami megy és mi az, ami nem megy?
Matis Mónika: A buszmegállón látom, hogy melyik busznak van ott a megállója, de azt nem, hogy merre jár az a busz. Ezeket mind meg lehet oldani.
Baráth Mária: Össze kell szoknunk az biztos. Meg nekem is kell figyelnem az elsőre, nemcsak neki rám. Például, ha kanyarodunk, akkor nekem kell arra dőlni, ha fékez, azt érezni kell, hogy nekem is lassítani kell.

Mittnacht József: Marcsival körülbelül egy fél éve biciklizünk együtt, mivel a feleségem nem tekerhet a szeme miatt. Glaukómája van, és nem engedi az orvos. Most már kezdünk összeszokni Marcsival. Igaz, hogy a hegyvidék az részemről nehezebben megy.
Fekete Ágnes: Ő még nagyon ifjú tehetség.
Mittnacht József: Meg kell, hogy mondjam nagyon is jól teker. Amilyen kis vékony, olyan nagy erő van benne.
Fekete Ágnes: Öten mennek?
Mittnacht József: Két páros és István egyéni kerékpáron, ha kell, akkor besegít.
Fekete Ágnes: A paralimpikonokat ismerik, akik kimentek?
Mittnacht József: Névről. Győrből is indul mozgássérült. Sajnos látássérültek közül elég kevesen indulnak. Reméljük, azért ott találkozunk velük!
Fekete Ágnes: Miben indulnak a látássérültek?
Mittnacht József: Ha jól tudom, atlétikában indulnak. Csörgőlabdában elég jó helyezéseket értek el régebben, de most ki sem jutottak, sajnos.
Fekete Ágnes: Mire szeretnék az emberek figyelmét felhívni?
Mittnacht József: Nemcsak a látássérültek, a fogyatékos emberek egyrésze visszahúzódó. Szeretnénk a látássérültek figyelmét felhívni, hogy lehet vakon is sportolni. Lehet kocogni, futni. Kerékpár segítségével lehet túrázni. Az egyesületünket részben ezért is hoztuk létre, hogy el tudjunk menni látássérültekkel. Jómagam is látássérült vagyok, de én tudok elöl tekerni. Ezzel, hogy el tudunk menni tekerni kinyitjuk a világot a nemlátó, vak sorstársaink előtt. Amikor megyünk, meséljük, hogy merre járunk, hallják a madárcsicsergést. Idén voltunk először a Balaton körbetekerésén, ez kerékpárosverseny volt.
Fekete Ágnes: Hogy sikerült?
Mittnacht József: Tizennégy és fél óra alatt tekertük körbe.
Fekete Ágnes: Ez helyezést is jelentett?
Mittnacht József: Nem. Nekünk ez nem verseny, hanem túrajelleggel megy.
Mittnacht József: Norbiék nyertek a másik látássérült sráccal kupát Békéscsabán.
Matis Mónika: Tandem kategóriában nyertek egy első helyezést.
Mittnacht József: 2007-ben honosítottuk meg, addig nem volt tandem kerékpáros. 2006-ban indultunk először Csillával, a feleségemmel a Bécs-Budapest szupermaratonon is. Azóta rendszeresen ott vagyunk. Azt mondták, nélkülünk már el se indítják.
Fekete Ágnes: Ha jól értem, a cél ez, hogy a bezárkózott, sérült emberek merjenek kilépni ebből a világból.
Mittnacht József: Merjenek kilépni. Mutassák meg, hogy vagyunk mi is.
Fekete Ágnes: Amikor a paralimpia elkezdődött, egy nagyon szent dolog volt, de ahogy látom, egyre inkább az élsport irányába megy el ez is.
Mittnacht József: Igen, sajnos egyre jobban. Szeretnék megmutatni, hogy ők is tudnak azért, még ha nincs kezük vagy lábuk, akkor is.
Baráth Mária: Bizonyítani akarja, hogy egyenértékű abban, amit csinál. Ne azért figyeljenek föl rá, mert szegény, bénán, kéz nélkül, láb nélkül, vakon megcsinálja. Ez példa lehet annak, aki nem mozdul ki, nem csinál semmit, azt gondolja, hogy belekerült egy helyzetbe, mert megvakult, mert mozgáskorlátozott lett, vagy bármi baleset érte. Ha már sportolni kezd, akkor nem arra gondol, hogy mindenki figyeljen rám, mert én kéz nélkül, láb nélkül csinálok valamit, hanem arra, hogy én ezt szeretem csinálni. Ő olyankor teljesértékűként indul bármilyen versenyen.
Mittnacht József: Időeredményre megy minden és nem arra, hogy elindultunk és megcsináltuk. Persze az is nagydolog, ha valaki huszadikként ér be és megcsinálta, a világ előtt megmutatta, hogy mit tud. Sajnos a versenysport, az versenysport.
Fekete Ágnes: Akik valamilyen sérüléssel sportolnak, pont ezt is megmutathatnák, hogy a sport nem erről szólna.
Mittnacht József: Megmutathatnák, de már őket is arra húzzák, hogy te legyél az első. Téged mondanak, nem a többit.
Baráth Mária: Hány paralimpiai versenyt mutat a tévé például? Szinte semmit. Elmondják a sporthírekben, hogy XY ilyen és ilyen érmet nyert, vagy kiesett, de ezen kívül semmit.
Mittnacht József: Az egészséges emberek olimpiájáról tévéből, rádióból folyamatosan halluk. Sokan kérdezik tőlem: Józsi nem indultatok még el? Amikor mondom, hogy mi a Paralimpia megnyitójára megyünk, akkor csodálkozva mondják, hogy olyan is van? Erre szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy vagyunk. Nem azért megyünk ki, hogy megmutassuk, milyen sportteljesítményre vagyunk képesek, hanem, hogy megmutassuk, hogy itt vagyunk, létezünk, a fogyatékos emberek is tudnak sportolni. Nem a versenysport a lényeg. Nyilván, aki azt akarja, az csinálja! Mi most kitekerünk, reméljük, megcsináljuk, és ezzel azt mondjuk, hogy vagyunk, létezünk és nem kell bennünket leírni.
Mehetünk? Egy, kettő, három.
Fekete Ágnes: Jó utat! Minden jót!

Ő az út, az élet, Ő a nagy ígéret,
Ő a kezdet és vég, benne a teljesség!
Alleluja, alleluja, alleluja, ámen!

Fekete Ágnes: Sérült – ahogy mondjuk, fogyatékos – emberek közé látogatunk következő riportunkkal is. Biatorbágyon működik a Hit és Fény Közösség műhelye, idén éppen 25 éve. Hagyó József a Jézus Kistestvérei szerzetesközösség tagja alapította. Gyönyörű kerámiákat készítenek értelmükben akadályozott fiatalok. Kovách Máriát, az intézmény vezetőjét és Mrázné Jáger Júliát hallják.

Kovách Mária: Ez egy olyan fa, amin mindenki rajta van, aki a huszonöt év alatt itt megfordult a műhelyben.
Mrázné Jáger Júlia: Arra gondoltunk, hogy mindenki egy lapított agyagból készült levélke legyen. A továbbiakban még a támogatókat is szeretnénk valahogy megjeleníteni.
Fekete Ágnes: Úgy néz ki, mint a háncs.
Mrázné Jáger Júlia: Nem is gondoltam, hogy ez ennyire jól össze fog állni, mert annyira szép íveket ad ki. Meghagytuk natúrban magát a fát, a levelek pedig szép színes, mázasak lettek. Mivel a fő profilunk ez a virág, mondtuk, hogy ez nem maradhat le. Így színes virágok is lettek a fán. Huszonöt év az nagyon hosszú idő, sokan dolgoztak ez idő alatt a műhelyben. A neveket úgy tudtuk összeszedni, hogy van az autista Marcink, aki fantasztikus memóriával rendelkezik. Egyszer leültettük és mondtuk, hogy Marci, kik dolgoztak itt? És egy százfős lista össze is jött a végére.
Szőlősi Márton vagyok. És maga?
Én Fekete Ágnes.
Szőlősi Márton: Ágnes? Volt itt több Ágnes is. Lendvai Ági, meg régen Bakóné, aki hasonló Kovách Marihoz, anyukám is Ágnes, úgyhogy Dunát lehet vele rekeszteni.
Fekete Ágnes: Mit csinálsz itt?
Szőlősi Márton: Bögrét fülezek. Elmondom, hogy szoktam. Veszek agyagot, lapítógéppel kilapítom, kerek szaggatóval kiszaggatom, kihúzom, levágom, egy zacskóba berakok egy palára tizenhat darabot, bekarcolom, körbelocsolom, beragasztom a csövet, meg a talpat, ráhúzom, kihurkázom, egyengetek rajta, kihúzom a füleket, tizenhárom centire levágom, formázom, teszek alulról töltést és meghajtom a fület, hogy jól tartson.
Fekete Ágnes: Minden reggel van ima?
Szőlősi Márton: Hagyó Jóska bácsival van ima minden reggel. Mindenféléket szoktunk imádkozni.
Fekete Ágnes: Például ma mit?
Szőlősi Márton: Isten légy azokkal a munkásokkal, akik veszélyben forognak! Meg szelídségért imádkozunk, hogy egymással szelídek lehessünk.
Fekete Ágnes: Mind együtt elmondjátok ezt az imát?
Szőlősi Márton: Igen, az imateremben. Fáradt vagyok. Mást is szeretek csinálni. A műhelyben ott ülök a babérjaimon, azon a széken. Ez csak vicc volt. Szeretem csinálni a munkámat.
Fekete Ágnes: Mit szeretsz csinálni a munkán kívül?
Szőlősi Márton: Szelektív hulladékgyűjtést.
Szőlősi Márton: Külön törzshelyem van. Senki nem ül oda a helyemre, ahol az én szerszámaim vannak.
Fekete Ágnes: Félted a szerszámaidat?
Szőlősi Márton: Igen. Féltem.
Kovách Mária: Mindennap igényli, hogy beszélgessünk. Nagyon sokat tud beszélni például a különböző állatkertekről. Az összes környékbeli állatkertet ismeri. Van, amikor azt mondja, hogy nekem olyan érzetem van veled kapcsolatban, mintha a debreceni állatkertben lennék. Vannak olyan szavai, amit mi is átveszünk. Például a mikorság kérdése. Amikor tanakodunk, hogy mikor csináljunk valamit, akkor jön a mikorság kérdése. Sokat tanulunk tőle.
Mrázné Jáger Júlia: Ez dió betlehem. Egy félbevágott dióba egy egészen picike kis szentcsalád van beragasztva.
Fekete Ágnes: Ez hűtőmágnes? Nagyon szép!

Fekete Ágnes: Hogy alakult ez a műhely?
Mrázné Jáger Júlia: Huszonöt évvel ezelőtt a Hit és Fény Közössége egy erős családi, baráti közösség volt és eljutottak oda a szülők, hogy a gyermekeik az iskoláskort túllépték és fölmerült a kérdés, hogy hogyan menjünk tovább? Akkor jött ez az ötlet, hogy fogjunk össze és találjunk ki valami munkalehetőséget. Biatorbágyon találtak rá erre a házra. Először mindenféle módszerekkel próbálkoztak, volt szövés is, de igazából a kerámia jött be. Nagyon sokáig fejlesztgették, több helyre is becsatlakoztak, voltak valami szövetkezeti tagok is. Az épület viszont állagát tekintve nagyon romlott volt. Elkezdtünk gondolkodni, amikor már mi is itt voltunk – olyan öt éve -, hogy mégis valamit kéne csinálni, mert mindjárt összedől ez az egész. Az önkormányzattal nagyon jó kapcsolatunk volt és ők találtak egy uniós pályázatot, és így tudták ezt a szép új épületet létrehozni, hogy fogyatékosok nappali ellátását és foglalkoztatását vették egy kalap alá.
Kovách Mária: Középen van a nagy ebédlőnk, ami egy közösségi tér.
Fekete Ágnes: Mi a különbség a nappali ellátás és a műhely között.
Kovách Mária: A törvény eddig úgy szólt, hogy a nappali ellátásba kerülő fogyatékos embernek fél évig nem lehet foglalkoztatásban részt vennie, csak akkor, ha már felkészítették őt a munkatevékenységre. Mi most már szeretnénk foglalkoztatni, miután már egyévesek vagyunk, nagyon jó lenne, és nagyon várják is az itteni fiatalok, de a törvényi háttér most nem adott még. Csak 2013-tól tudunk foglalkoztatni, ha akkreditálódik a nappali ellátás.
Fekete Ágnes: A nappali ellátás nem kötelező. Ez egy lehetőség?
Kovách Mária: Igen, ez egy lehetőség. Nagyon örülünk neki, hogy felvállalták, mert itt a térségben ez hiánypótlás. Nagyon jó kis társbérlet itt a kerámiaműhely, így adott, hogy mivel foglalkozhatnának, akik idejönnek hozzánk.
Fekete Ágnes: Nagyon sok szülőnek probléma, hogy napközben a felnőtt fogyatékos embernek is el kell mennie.
Kovách Mária: Mi azt látjuk, akik idejöttek hozzánk, hogy évek óta nem tudtak hova menni, mit csinálni, csak otthon voltak. Volt, aki szórólapozott, de egyáltalán nem volt körülötte közösség, akivel tudott volna nap mint nap találkozni, sem olyan programokon részt venni, ami az ő felnőtt igényeit kielégíti. Ez óriási jutalom számukra, hogy idejöhetnek. Vannak olyanok, akik ha betegek is bejönnének, mert nem akarnak otthon maradni, mert itt van kivel beszélgetni és van mit csinálni. Mi is nagyon örülünk neki, hogy megtaláltuk az embereinket. Bár még tudnánk fogadni a térségből, mert mi kistérségi intézmény vagyunk. Most vagyunk harminc ember körül. Negyven férőhelyes az intézményünk.
Fekete Ágnes: Egy kicsit a keresztényi hivatásáról beszélnétek. Nem tudom, hogy ezt hogy élitek meg?
Mrázné Jáger Júlia: Mindig is úgy éreztük, hogy a Jóisten munkálkodik köztünk és Ő egyengeti az utunkat. Úgy jöttek ide emberek is, hogy tökéletesen összepasszolt a dolog. Magam is azt éltem meg, hogy útkeresés előtt álltam, hogy merre menjek tovább, és ide vezetett az utam és ide vezetett az utam és nem bántam meg és maradok, amíg lehet.
Kovách Mária: Az egész napirendet és a közösségi életet átszövi a keresztényi hivatás. Nagyon sok emberünk van, aki nem ilyen indíttatásból jött ide. A régieken lehet látni már, hogy mennyire megváltozott az életük azzal, hogy itt vannak. Ez nem egy erőszakos hittérítés. Maga a napirendünk is olyan, amiben nyugalmat, békességet, elfogadást találnak. Reggelente áhítattal kezdünk. Nem kötelező mindenkinek együtt imádkozni, akinek van kedve, az énekel, együtt mondja azt az imádságot, amit aznap Jóska bácsi tesz elénk. Közben egy kis történetet mesél nekünk, vagy egy verset mond el, utána együtt mondjuk el ezt az imádságot és énekelünk. Ez egy öt-tíz perces együttlét, nagyon jó a hangulata és az elcsöndesedés. Nagyon sokan úgy jönnek be, hogy teljesen feszültek, mert összevesztek az anyukával mielőtt eljöttek, vagy maga az egész, hogy útra kell kelni és itt idegenekkel kell találkozni, az felbolydítja a lelküket, és amikor ide megérkeznek, ezzel kezdődik a napunk és ez egy picit lecsöndesíti azt a feszültséget, frusztrációt. A nappali ellátósoknál még utána is beszélgetni szoktunk.
Fekete Ágnes: A nappali ellátás tulajdonképpen napközi?
Kovách Mária: Hasonlít egy napközire. Van gyógytestnevelés, zeneterápia, munkára felkészítés és sok-sok beszélgetés.
Mrázné Jáger Júlia: A munkába járók, akik hátul dolgoznak, hogyha besorolhatók a nappali ellátásba, akkor ők nappali ellátottak is egy bizonyos óraszámban. A megváltozott munkaképességűek nem vehetnek részt a nappali ellátásban, ők egész nap dolgoznak. Ők is ugyanúgy a terápiákon részt vesznek, be vannak szépen osztva, csak ez a reggeli beszélgetés marad el náluk, mert nekik munkahelyre kell bevonulniuk a reggelizés és az imádság után. Aki munkára megy, az odamegy, aki nappali ellátásra az meg ide.
Fekete Ágnes: Ez kötetlenebb.
Kovách Mária: Van egy társulatunk is, ahol előadunk színdarabokat, most éppen Shakespeare Szentivánéji álmot dolgoztuk fel nagyon jó mesés formában. Van csengettyűzenekarunk is. Nagyon sok impulzus éri őket a terápiákon is. Például vannak nagyon súlyos mozgássérültjeink, akik szinte egésznap ültek és nagyon keveset mozogtak, azzal, hogy kaptak egy gyógytestnevelési lehetőséget, nagyon sokat fejlődött az állapotuk.

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!

Nyári ifjúsági táborok lesznek az augusztus 13-ával kezdődő héten sokfelé az országban. Többek között a Debreceni Egyházmegye Balatongyörökön tartja nyári táborát, kézműves tábor lesz a surányi Árvalányhaj művésztanyán, a vértesaljai ifjúság Balatonfűzfőn találkozik a VIFI-n, a Bethánia CE Szövetség nemzetközi ifjúsági táborát pedig Piliscsabán rendezik meg.

A Crescendo Nyári Akadémia kamarazenei versenyének nyertesei augusztus 11-én, szombaton 17 órakor adnak hangversenyt, Sárospatakon a Református Kollégium Imatermében, ugyanezen a helyszínen augusztus 12-én, vasárnap délután több koncert is lesz.

Szeitl Zita ad orgonakoncertet augusztus 12-én, vasárnap 18 órakor Budapesten a Deák téri evangélikus templomban.

A Magyar Continental Singers koncertjét augusztus 14-én, kedden 18 órakor rendezik meg Abaújváron a Perényi Borbála Gyülekezeti Otthon udvarán.

A Zsinati Ifjúsági Iroda olyan fiatal önkénteseket keres, akik a Konfi+ konferencia előkészítésében segítenének augusztus 17-én, pénteken 9 órától. ([email protected] ; Reni 06-30/747-3595)

A Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója pályázatot hirdet prózai művek és rövid hitébresztő és hitépítő művek írására. Pályázni lehet máshol még meg nem jelent novellával, mesével, kisregénnyel, regénnyel illetve olyan közérthetően megfogalmazott rövid írással, amely a református keresztyén hit és élet fontos témáival foglalkozik. A pályaművek beadási határideje: december 21.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten Igéjét Jeremiás próféta könyvének első fejezetéből!

"Szóla továbbá nékem az Úr, mondván: Mit látsz te, Jeremiás? És mondék: Mandulavesszőt látok én. És monda nékem az Úr: Jól láttál, mert gondom van az én igémre, hogy beteljesítsem azt." (Jer 1:11-12.)

A teljesítmény szón merengek. Milyen érdekes, hogy a magyar kifejezés mögött egy megtelt tál képe látható. A teljesítmény voltaképpen egy megtöltött valami, az ürességnek az ellentéte. Míg az indoeurópai nyelvekben – amennyire tudom – az erővel van összefüggésben ez a kifejezés. A teljesítmény egyfajta megérkezés, egyfajta hiány betöltése.
Magam előtt látom azt a száz éves nénit, aki már nem mindent ért pontosan, de 40 fokban is kijön ide mifelénk a kertbe, és láttam hétfőn is, ahogy görbe lábaival bandukolt fel a hegyre, és arra gondoltam, vajon nem érdemelne egy aranyérmet ezért a kirándulásért? Mert én nem biztos, hogy ebben a rekkenő hőségben megtenném azt, amit ő tesz. Minden panasza és szétesettsége ellenére is jön, mert valami belső parancs azt diktálja, hogy jönni kell. Be kell teljesíteni küldetését. Mert így lesz teljes az élete.
Sokszor mások teljesítményén is azért örülünk, mert kicsit azt érezzük, a mi hiányainkat is betöltik. Szinte helyettünk versenyeznek. Amit mi nem tudunk megtenni, azt megteszik ők.
Jeremiás előtt egy mandulavessző virágzott, a legkorábbi virág. Arra emlékeztette ez, hogy éber legyen, mert ahogyan ez a korai virág egy késői gyümölcsöt hoz, úgy teljesíti be Isten azt, amit megmondott. Beteljesíti. Megtölti a tálat. Valójában nem is teheti ezt meg más, csak Ő. A mi teljesítményeink nem teljesek. A mi szavunk mindig egy kicsit felemás, nincs minden benne, mindig kicsit bicegős. Isten szava viszont biztosabb a legnagyobb teljesítménynél is. És azt hiszem, csak ebben bízhatunk. Ő a mandula virágot végigvezeti a termésig. Az Ő kezében van ez a világ, és feltétlen vigyáz rá. Ez az igazán beteljesítő teljesítmény, mert sem a próféta, sem mi, nem önmagunkban hordjuk a teljesítményt, hanem egy sokkal nagyobb és sokkal egészebb tervet, ha tetszik, virágot kell megvalósítanunk. Ezt adja meg Isten! Ámen.