2012-10-03

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat. Fekete Ágnes vagyok, az adás szerkesztője.
Ezekben a napokban indulnak el a hittanórák. A lelkész általában, miután minden különórát beosztottak a gyerekek, akkor igyekszik úgy igazítani az időpontokat, hogy mindenkinek alkalmas legyen. Ez a helyzet már önmagában is mutatja azt a nehézséget, amivel a hitoktatásban meg kell küzdeni. Most egy körképet szeretnénk nyújtani a hitoktatás területeiről. Először egy hittanévnyitóba kukkantunk bele Budaörsön, beszélgetünk a gyerekekkel és hitoktatójukkal, György Tímeával. Ők mind elmesélik a sok-sok felmerülő kérdést. Például a számonkérést, az összevont órákat, vagy azt, hogy egyszerűen nincs annyi terem, ahol ezeket a hittanórákat meg tudnák tartani.

Fekete Ágnes: Te nem jársz hittanórára?
Tanuló: Nem.
Fekete Ágnes: Miért?
Tanuló: Azért, mert túl sok elfoglaltságom van a héten.
Tanuló: Én a Mindszentybe járok, és hetente kétszer van hittanóra.
Tanuló: Az elején mindig énekelni szoktunk, aztán imádkozunk és vesszük az órai anyagot. Elolvassuk a leckét és kitöltjük hozzá a munkafüzetet.
Tanuló: Mi csináltunk olyat, hogy egy papírra felírtunk tulajdonságokat és ki kellett találni, hogy kiről van szó.
Fekete Ágnes: Tehát egy ismerkedő játék volt.
Tanuló: Nálunk úgy van, hogy vagy elsősökkel, vagy másodikosokkal vagyunk együtt. Először énekelünk, imádkozunk, és utána sajátmagunk csináljuk a feladatokat, és amikor kész vagyunk, kimehetünk, vagy csinálhatunk azt, amit akarunk.
Fekete Ágnes: Te hányadikos vagy?
Tanuló: Nyolcadikos.
Fekete Ágnes: És elsősökkel vagytok együtt?
Tanuló: Elsősökkel vagy másodikosokkal.
Fekete Ágnes: De miért?
Tanuló: Mert csak így tudták beosztani az órarendbe a hittanórákat. Kéthetente egyszer van, hogy magunk vagyunk. Olyankor beszélgetni és játszani szoktunk.
Fekete Ágnes: Mi az, amit magatoknak kell kitölteni, megcsinálni?
Tanuló: Már hetedikben sem volt munkafüzet, így a tankönyvben lévő kérdésekre válaszolunk.
Tanuló: Nekünk is ugyanez van.
Fekete Ágnes: Ti is össze vagytok vonva?
Tanuló: Igen, mi az elsősökkel vagy a másodikosokkal. Most az elsőből egy gyerek van. Így mi csináljuk a saját faladatunkat és Timi néni meg meséli az elsősnek a leckét.
Tanuló: Nálunk az első öt-hat óra azzal telt, hogy képeket néztünk a teremtéstől egészen a Bábel tornyáig. Elolvastuk a Bibliából az adott szakaszt és saját szavainkkal le kellett írni, hogy mi történt abban a részben.
Fekete Ágnes: Sose jártál hittanra?
Tanuló: Nem.
Fekete Ágnes: Hogyhogy?
Tanuló: Alsóban nem tudtam, hogy van hittan a suliban. Felsőben pedig már nem jut rá időm, mert két hangszeren tanulok, meg sportolok, festek, szolfézsra is járok, nagyon be van táblázva a hetem. És tanulnom is kell.
Fekete Ágnes: Jártok templomba?
Tanuló: Igen, de van, amikor nem tudunk eljönni, mert a mami nem ér rá.
Fekete Ágnes: Nagymamával élsz?
Tanuló: Igen, meg a testvéreimmel.
Fekete Ágnes: Hol jobb a foglalkozás, a templomban vagy az iskolában? Mi a különbség a kettő között?
Tanuló: Jobb a templomban.
Fekete Ágnes: Miért jobb ott?
Tanuló: Mert nem kaphatunk fekete pontot.
Fekete Ágnes: Tehát nincs számonkérés.
Tanuló: Igen. Tanulunk, és nem kell sokat írni és sokat vagyunk kint a játszótéren.
Tanuló: Ott jobban lehet beszélgetni. Nem úgy, mint az osztálytársakkal, akikkel egész nap együtt vagyunk.
Tanuló: Amikor jövök templomba, mindig fenn vagyok, mert a korosztályomból nincs itt senki, akivel beszélgethetnék.
Fekete Ágnes: Úgy érted a fenn-t, hogy a felnőtt istentiszteleten?
Tanuló: Igen.
Fekete Ágnes: Tizennégy évesen már tényleg ott a helyed. Nem?
Tanuló: Novemberben már tizenöt éves leszek, de még nem konfirmáltam. Most járok előkészítőre.
Fekete Ágnes: A számonkéréssel van a legtöbb bajotok?
Tanuló: Igen. Timi néni nem nagyon szokott számonkérni minket. Jó a templomban is meg a hittanórán is. A hittanórán sokat beszélgetünk.
Fekete Ágnes: Itt játékosabb, ott meg beszélgetősebb? Az iskolában alaptudásokat raknának le.
Tanuló: Mégiscsak dolgozat meg iskola. Itt meg felszabadultabb az ember.
György Tímea: A Mindszenty iskolában órarend szerint tartok egy héten huszonegy órát.
Fekete Ágnes: Az egy katolikus iskola, és be van építve az órarendbe a hittan.
György Tímea: Ezenkívül az önkormányzati iskolákban is tanítok. Az I. számú iskolában, a Bleyerben, a Hermanban és a Kesjárban is ott vagyok. Ezekben az iskolában heti egy óra van a gyerekeknek. Itt nem kötelező a hittanóra, ezért a jelentkezések függvényében tartunk hittanórát. Sajnos inkább csak az alsósok jönnek. A felsősöknek ciki hittanórára járni. Ha egy osztályból egy-két gyerek jár, akkor csúfolják. Mindenféle szakkör és egyéb elfoglaltság miatt nem igazán marad idejük erre, de van olyan önkormányzati iskola, ahol az idén húsz gyerek jelentkezett. Ezért nagyon hálás vagyok, mert ilyen még nem volt.
Fekete Ágnes: Vajon miért?
György Tímea: Amikor kiosztjuk a jelentkezési lapokat, akkor egy picit mindenki visszariad, hogy szegény kisgyerek elsőt kezd és mennyire nehéz lesz neki. Ugyanakkor az iskolák egymással versenyeznek, hogy ki milyen különórákat, szakköröket tud biztosítani és a szülőket elárasztják ezekkel. A szülők meg kapkodják a fejüket, hogy melyik is lenne jobb, hová írassa be a gyereket és a végére marad a hittan, ami már igazán nem fér bele. Azt mondják, inkább majd elmegyünk vasárnap a templomba vagy lehet, hogy oda se megyünk el, mert nem nincs rá időnk. Nem a gyerek dönti el, hanem a szülő dönti el, hogy akar-e jönni. Hála Istennek, azért történnek olyan csodák, hogy a gyerekek egymást hívogatják, anélkül, hogy a szülő tudna róla. Egyszercsak bekeverednek a hittanórára, mert az osztálytársuk, vagy barátnőjük jár és akkor ottragadnak. Persze erről a szülő is tudomást szerez, de ilyenként látja, hogy a gyerek akarja, meg szívesen jár, akkor általában hagyja, hogy maradjon.
Fekete Ágnes: Gyakorlatilag első osztályostól nyolcadikosokig együtt vannak a gyerekek a hittanórán, a református iskola kivételével, még az egyházi iskolákban is. Elég nehéz lehet megoldani a különböző korú gyerekek tanítását.
György Tímea: Az alsósok vannak összevonva. Az ilyen csoportban nehéz dolgom van, mert úgy kell beszélni és megnyerni őket, hogy a kicsik is jól érezzék magukat és a nagyok se unatkozzanak. Két irányban szoktam készülni, a kicsiket foglalkoztatom folyamatosan, a nagyoknak meg egy-egy feladatlapot adok. Nem az igazi így. A hittan bevezetésénél ebben látom a nehézséget, hogy honnan lesz további hitoktató és hol fogjuk ezeket az órákat megtartani az önkormányzati iskolákban? Mert most is az van, hogy bemegyek szeptember elsején és azt mondják, hogy majd ha megvan az órarend és megvan minden szakkörnek a helye, akkor keresünk egy helyet a hittanórának. Tegyük fel, hogy három felekezet van jelen, katolikus, református, evangélikus, akkor el nem tudom képzelni, hogy hol lesz három terem? Amióta bevezették a kötelező testnevelést, azóta vannak osztályok, akik az osztályteremben tartják az óráikat.
Fekete Ágnes: Eltolják a padokat és úgy tornáznak?
György Tímea: Nem voltam benn, nem tudom, hogy tudják megoldani, de láttam már folyosón is tornázni őket. A tanító néni ügyességén múlik, hogy hogyan mozgatja meg a gyerekeket, de a helyhiányt látom a legnagyobb problémának.

Hozzád emelem szómat Istenem.
Tégedet vár lelkem, hogy oltalmat nyerjen.
Jöjj el, édes Üdvözítőnk.

Fekete Ágnes: Most a Zsinati Irodába látogatunk el, ahol akkor jártunk, amikor éppen egy megbeszélés volt a megújuló hittantervvel kapcsolatosan. Először Szászi Andreát hallják, a Református Pedagógiai Intézet Munkatársát, majd Tőkéczky László, történészt, egyetemi professzort, aki a Dunamelléki Református Egyházkerület világi elöljárója.

Szászi Andrea: 2010-ben hozott a Zsinat egy olyan határozatot, hogy fölül kell vizsgálni a jelenlegi tantervünket és létrejött egy munkacsoport, aki a tantervvel foglalkozott. Ebben a munkacsoportban szándékosan olyan résztvevők voltak, akik a gyakorlat oldaláról közelítették meg a kérdést. Lelkészek, hitoktatók, de volt felsőoktatási szakember is köztük.
Fekete Ágnes: Mi a koncepció?
Szászi Andrea: Sokkal inkább a nevelésen, a szemléletmódformáláson van a hangsúly és nem az ismeretközpontúság dominál. Tehát a motiváció is középpontban áll, hogy valóban fölébredjen a gyermekekben az Isten iránti vágyakozás. Most szeptemberben országszerte öt helyen, találkozunk azokkal, akik hozzá kívánnak szólni a tantervhez. Körülbelül háromszázan vannak. Az általános iskolai tanterv az éves harmincöt órát veszi alapul, ami a gyülekezeti realitás és ehhez ad még harmincöt óra kiegészítést az egyházi iskolák számára.
Fekete Ágnes: Merthogy legtöbb helyen a gyülekezetben heti egy óra van, az egyházi iskolákban pedig kettő.
Szászi Andrea: Nem is csak legtöbb helyen, hanem hivatalosan ez az elfogadott. Problémát jelent azonban, hogy mindenki hozza a saját életvalóságát és teljesen más egy szatmári, egy borsod, vagy egy budapesti hitoktatás. Nagyon eltérő a gondolkodás azzal kapcsolatban, hogy mennyire kell ragaszkodnunk a bibliai könyvek sorrendjéhez vagy mennyire lehet az igeközpontúságot megtartva, mégis a gyermekből kiindulva témákat válogatni.
Fekete Ágnes: Ez egy általános kérdés, hogy a gyerektől kell a Bibliához eljutni, vagy a Bibliától a gyerekhez?
Szászi Andrea: Pontosan. Egy olyan vázat mindenképpen kell adni, ami az egész Magyar Református Egyház számára alap és segítség lehet. A koncepció része, hogy minden évnek van egy fő címe és van egy hozzá kapcsolódó szimbólum. Például az első osztályban a fő cím: Az Isten szeretetében. Ez egy ráhangoló, bevezető anyag. Az első osztálynak az lenne a lényege, hogy köze legyen a gyereknek Isten világához. Ennek eredetileg a fészek volt a szimbóluma, most elhangzott javaslatként, hogy legyen a kéz. Második évben, ami továbbviszi ezt a tematikát: Istennel az úton.
Fekete Ágnes: Nyolcadikban hová jut el? Mi a nyolcadik osztály témája?
Szászi Andrea: A nyolcadik osztály fő címe: Isten tükrében. Önismeret az Istentől kapott énkép kerül a középpontba.
Fekete Ágnes: Utána jön a gimnázium, egészen az érettségiig elmegy?
Szászi Andrea: Igen. A gimnáziumi anyag annyiban más, hogy elsősorban egyházi iskolákban van. Modulokban gondolkodunk. Egy-egy modul húsz-huszonöt órás egységekből épül föl. Olyan dolgok, amik annak a fiatalnak fontosak, érdekesek, amikből ő is meg tudja érezni, hogy itt róla van szó.
Fekete Ágnes: A Bibliában elég sok olyan "véres" történet van, ami nem kisgyerekeknek való. Ezzel kapcsolatban milyen álláspontok voltak?
Szászi Andrea: Igyekeztünk nem azokat a történeteket hangsúlyozni, amik "véresek". Bár ez egy nehéz kérdés, mert a gyerekek szembesülnek az általuk nézett rajzfilmek nagyrészében a gonoszsággal. Mi azonban arra törekszünk, hogy ne az izgalmas, de üres sztori kerüljön előtérbe, hanem a történetnek az a része, amelyet megbeszélhetünk, eljátszhatunk a hittanórán és a gyerekek megérezhetik, hogy róluk van szó.

Tőkéczky László: Az első, az ötödik és a kilencedik osztályokra kellene koncentrálni, merthogy ezek jövő szeptemberben beindulnak. A többiek még ráérnek. Aki időt nyer, életet nyer. Ami engem, elszomorított, hogy el fognak készülni a tankönyvek és segédletek, de semmit nem tudunk a személyzeti ügyekről. Már pedig hiába vannak kiváló tankönyvek és segédanyagok, az kevesebb, mint ha kiváló tanárok lennének. Egy kiváló oktató helyettesíteni tud egy könyvet, de a könyv nem tudja helyettesíteni a megfelelő oktatógarnitúrát. Össze kellene írni az embereket, hogy megnézzük, hány képzettséggel rendelkező emberünk van. Nem azt, hogy a faluban, vagy a kisvárosban az ottani lelkész hogyan van, hanem meg kellene nézni, hogy például Debrecenben, Nagykőrösön hány embert képeztek ki? A hitoktatói mellett van-e pedagógiai végzettségük, mert ezen múlik, hogy bemehetnek-e az iskolába? Ezeket kellett volna előtérbe helyezni, mert ezek a pedagógiai munkálatok fontosak. Többé-kevésbé azt látom, és örülök neki, hogy foglalkoztak mindennel. Bár az kérdés, hogy az apológia mennyire van benne ezekben a megfontolásokban. Tehát az hogy a gyerek már nagyon korán találkozik azzal, hogy ott van egy másféle gondolkodás is, aki ugyanúgy azt mondja, hogy az Úristen, de más a szimbólumrendszere, mint például az ortodoxiának. De itt van ma már az iszlám is. A középiskolában már kellene tudni, hogy miért vagyok református, de azok mit mondanak, és miért mondják azt, amit mondanak? Hogyan lehet ezt érteni? Ez egy hihetetlenül fontos dolog lenne. Nem szólva a materializmusról. Az állam azt szeretné, hogy az egyház jól oldja meg ezt a kérdést, ott, ahol igény van rá, mert most változott, hogy nem választhatóság van. Az erkölcstan kötelező, a hittan választható. Németországban pont fordítva van. A hitoktatás kötelező, és ha valaki azt nem akarja, a szülő jelzi ezt és a gyereknek etikára kell mennie. Ez is önmagában mutatja, hogy a politika érzékeny arra, hogy nem akar olyasvalamit erőltetni, amiből nagy botrányok lennének.
Fekete Ágnes: Magyarán szólva szeptembertől három induló osztályban, az elsőben, az ötödikben és a kilencedikben vezetik be a hittant.
Tőkéczky László: Igen, ebben a háromban, felmenő rendszerben. Ezt az állam finanszírozza.
Fekete Ágnes: Ez azt jelenti, hogy az iskolák fel fognak venni félállásban, egész állásban hitoktatókat?
Tőkéczky László: Akiknek pedagógiai képzettsége van, azok bekerülnek tulajdonképpen a tantestületbe is. Szórvány jellegű iskolában egészen más a helyzet, mint egy nagyvárosi iskolában, ahol tíz-tizenöt óra is kijöhet. Tehát nincs és nem lesz annyi órája egy hitoktatónak, hogy főfoglalkozásban odatartozzon. Ezek nagyon bonyolult kérdések és konkrét ügyintézést igényelnek.
Fekete Ágnes: Szórványban lehet, hogy nyolc osztályban osztályonként egy-egy gyerek fog jelentkezni. Hogy fogják megoldani, ki fogja tanítani?
Tőkéczky László: Az, hogy egy gyereknek tartsanak hittanórát, az nem fog menni. Már az egyetemen is szabályozzák azt, hogy bizonyos létszám alatt, például nálunk az ELTE-n tizenkét fő alatt nem lehet szemináriumot indítani. A termek, illetve a helységek is a problémát jelenthetnek. Most, hogy elindult a mindennapos testnevelés; sok igazgatónak minden jószándéka ellenére púp a hátán, hogy olyasmit kell megszerveznie, amihez nincs megfelelő infrastruktúra. A legfontosabb az lenne, hogy jól kiválasztott embereket kell oda küldeni, lehet, hogy kezdetben inkább kevesebb gyerek lesz, de aztán majd híre megy, és akkor ez az egész dolog, növekedésnek indul.
Fekete Ágnes: Hogyan lehet minősíteni a tanárokat?
Tőkéczky László: Ezt én nem akartam felvetni, mert az rögtön a bizalmatlanságot jelezné.
Fekete Ágnes: Hogyan lenne elképzelhető a jó embereket megtalálni és odaküldeni?
Tőkéczky László: Úgy kellene, hogy ezeket a jelentkező embereket egy "minősítő beszélgetésen" meghallgatnák, szakemberek: pszichológusok, pedagógusok, teológusok. Nagyon alapos beszélgetés kellene, hogy többé-kevésbé képbe kerüljön az egyházi vezetés, hogy milyen minőségű embereink vannak. Ezeket pillanatnyilag fontosabbnak találnám, mivel hihetetlen gyorsan múlik az idő.

Jézus légy ezerszer áldott,
mert kereszted és halálod,
megváltotta a világot.

Fekete Ágnes: Végül egy érdekes kutatásba szeretnénk bevonni kedves hallgatóinkat. A konfirmáció, kicsit hasonlóan a katolikus bérmáláshoz felnőtt egyháztaggá fogadja a fiatalokat. A régi konfirmációs hagyomány egyre nehezebben illeszthető az emberek mai életútjához. Egy nemzetközi kutatás részesei lesznek most magyar református egyházközségek is, amelyben igyekeznek a mai gyakorlatot leírni, és jó utakat keresni. Siba Balázst, a Károli Egyetem tanárát és Hámori Ádám szociológust, a kutatás magyar felelőseit hallják.
Hámori Ádám: Hét nyugat-európai ország protestáns egyházai körében mérték fel a konfirmáló fiatalokat; a várakozásaikat, élményeiket és a fiatalok vallási attitűdjét. Következő hulláma lesz idén ősztől. Óriási megtiszteltetés, hogy Magyarország és Lengyelország is bekerülhetett a vizsgálatba.
Siba Balázs: Október elején kérdezünk meg Európában majdnem negyvenezer fiatalt, majd tavasszal ismét. Tehát a konfirmációi oktatás elején és végén, illetve rá két évre. Így a nyomon követés is fókuszban van. Érdekes még a számunkra az is, hogy hogyan lehet bevonni a fiatalokat az önkéntességbe?

Hámori Ádám: Az ifjúságkutatások a fiatalok aggasztó mértékű elvallástalanodását mutatják. Magyarországon ez már nem számít meglepő információnak. A konfirmáció egy olyan lehetőséget jelent, ahol találkozhatnak az egyháznak egy másik arcával, megismerhetik a vallás lényegét. Sok fiatal számára mind a mai napig kényszer ezen a tanfolyamon részt venni. Szállóigévé vált, hogy a fiatalok kikonfirmálnak az egyházból. A kutatás ennek a folyamatnak a megértését célozza. Ahol sikeres a konfirmáció, sikerül a fiatalokból élő közösséget kovácsolni ott, milyen eszközök teszik ezt lehetővé, és mi okozza azt, hogy más gyülekezetekben ugyanez a folyamat nem sikerül.
Siba Balázs: Az első kutatásnak több tapasztalata, tanulsága van. Például az egyik az, hogy azon gyülekezetekben maradnak meg inkább a fiatalok, ahol várják őket. Ellenben ahol nincsen semmi program, ami megszólítja a fiatalokat, ahol a keresztelésük után legföljebb a konfirmációjuk köti őket az egyházhoz, vagy esetleg a hittan, de más nincsen, akkor nem fognak maradni. Finnországban minden harmadik konfirmandus ott marad az egyházban, mint ifjú önkéntes, míg Dániában talán csak a hat százaléka. Megkérdezték az egyházakat, hogy mely gyülekezetek kínálnak egyáltalán programot. A finneknél a gyülekezetek körülbelül kilencven százaléka gondol arra, hogy a konfirmáció után valamivel várja a fiatalokat. A dánoknál ez tizenhét százalék.
Hámori Ádám: Tapasztaltam magam is, hogy sokan rendkívül bizalmatlanok a szociológiai felmérésekkel kapcsolatban, nálunk a református egyházban is. Ezek a kutatások nem kínálják automatikusan a megoldást, nem előírásokat próbálnak megfogalmazni, de egy helyzetképet képesek megmutatni. Ennek a helyzetképnek is híján vagyunk.
Fekete Ágnes: Pozitív példát lehet mondani?
Siba Balázs: Svédországban elindult egy olyan mozgolódás, hogy fiatalokra koncentrálva, egy olyan képzési programot állítottak össze, ami a fiatalokról és a fiataloknak szól. Ez egy országos dologgá nőtte ki magát és megfigyelhető, hogy megállt az a tendencia, hogy a fiatalok elvándorolnak az egyházból.
Hámori Ádám: Kutatásnak rendkívüli jelentősége az, hogy ez egy nemzetközi szintű kutatás. Tanulhatunk az ő példáikból, ugyanakkor mi magunk is megmutathatjuk, hogy vannak nálunk kincsek és értékek.
Fekete Ágnes: Mik lehetnek ezek?
Hámori Ádám: A magyar egyházi gyakorlat sokkal biblikusabb.
Siba Balázs: Sokszor találkozom azzal a sztereotípiával, hogy, ahol ilyen módszereket használnak ott valószínűleg nincsen helye a hitnek, hanem helyettesítik azt. A finn-modellt tudnám megint említeni: a lelkipásztoroknak nagyon fontos, hogy Krisztushoz vezessék a fiatalokat, de az is fontos, hogy azok az élettémák, kérdések, amelyek foglalkoztatják a fiatalokat, szerepet és helyet kapjanak abban az időben, amíg esélyünk van foglalkozni velük. Ez a kettő nem kell, hogy kizárja egymást.
Fekete Ágnes: Amennyire látom, ma sem más a fiatalok témája, mint amikor mi voltunk fiatalok. Tehát ezek eléggé örök témák. Ami annyira más, az a gépek világa.
Hámori Ádám: Ez sok tekintetben igaz, a családok összetétele, a dinamikája nyilván a világ változásával átalakult. A pedagógiai módszerek legnagyobb részt a jól működő közösségek létrehozását, fenntartását célozzák meg. Senki sem lesz magányos emberként Krisztuskövető, ehhez közösség kell, ahol ezekről a kérdésekről bizalmas légkörben beszélgetni tudnak.
Siba Balázs: A nyári táborok több országban összekötődnek a konfirmációs csoportokkal. Van, ahol három hétre is elvonulnak a fiatalokkal egy-egy táborba. Több hónapon át készülnek a fiatalok erre az eseményre.
Fekete Ágnes: Ez Finnország?
Siba Balázs: Nem csak. Ez Skandinávia. Több mint százéves hagyománya van a nyári táboroknak. A kutatásokból is kiderül, hogy a fiataloknak nagyon fontosak ezek az együttlétek. Olyan fiatalokat vonnak be kortárssegítőként, akik az előző évben konfirmáltak, így jelen vannak és ők tesznek bizonyságot.

Fekete Ágnes: A finneknél ez volt a siker titka? Vagy valami más?
Siba Balázs: Egy országos pedagógiai reform ment végbe az országon több mint tíz évvel ezelőtt és ez hatással van a vallásos nevelésre. Nemcsak a kátékérdések vannak benne, hanem az életkérdésekre van felfűzve mindaz, amit a fiatalok tanulnak. Barátság, szerelem hasonló témák, amelyek fontosak ebben a korosztályban és ehhez kapcsolva jelennek meg a hittartalmak.
Fekete Ágnes: Magyarul, fordított az út. Nem a kátétól jutnak el az ő témájukig, hanem az ő témáiktól a kátéig?
Siba Balázs: Igen, ez egy másik szemlélet. Ugye az interaktív pedagógiai világ is megjelenik ebben. Véleményformálás, együttgondolkodás, és nem egy direkt oktatás, ahol valaki az igazság egyedüli birtokosaként kijelenti a fiataloknak azt, ami valóban az igazság, hanem erre együtt indulnak, ennek a megkeresésére és ebben a vezető a lelkész, aki kísér. Ezt a fiatalok értékelik is. Ez munkát jelent a lelkész részéről, tehát ha valami interaktív, nem biztos, hogy egyszerűbb.

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!

Merre tovább kántorképzés? címmel rendeznek konferenciát október 5-én, pénteken 9 órától Nagykőrösön, a Hősök tere 5. szám alatt.

Vizi E. Szilveszter akadémikus tart előadást október 8-án, hétfőn este 18 órakor Budapesten, a Szilágyi Dezső téri református templomban. Az előadás címe: Hogyan jutott el az emberi gondolkodás az Isten nélküli világképhez?

A Teremtés Hete keretében országszerte lesznek előadások, hálaadó istentiszteletek. Például Víz a Bibliában és a költészetben címmel tart előadást október 4-én, csütörtökön 17 órától dr. Ötvös László nyugdíjas lelkipásztor Telkibányán, a Dózsa György út 2. szám alatt. Október 7-én, vasárnap 10 órától testvérgyülekezeti találkozó lesz Dunavarsányban, és zenés áhítatot tartanak vasárnap 4 órakor Szekszárdon, a református templomban.

Férfi(,) vagy(…?) címmel rendeznek fiatal férfiak részére egy hétvégét október 5. és 7. között Galyatetőn.

Az aradi tizenháromról tart előadást Dr. Bona Gábor, hadtörténész október 6-án, szombaton 16 óra 30 perckor Miskolcon, az egyházkerületi székházban. Az előadás után Az Aradi Golgota című filmet is levetítik.

A Debreceni Református kollégium Dóczy Gimnáziuma az idén már tizedik alkalommal rendezi meg a Matula Napok rendezvénysorozatát, amelyen versenyek, előadások, találkozók, koszorúzások is lesznek valamint október 4-én, csütörtökön fél kettőkor a Szabó Magda és Szobotka Tibor emlékdíj átadására kerül sor.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten Igéjét a Máté evangéliuma 11. fejezetéből!

"Miután János követői elmentek, Jánosról kezdett beszélni Jézus a sokaságnak. Mit látni mentetek ki a pusztába? Szél ingatta nádszálat? Hát miért mentetek ki? Puha ruhába öltözött embert látni? Íme, aki pompás öltözetben jár, bőségben él, a királyok palotájában él. De, mit látni mentetek ki? Prófétát látni? Bizony, mondom nektek: prófétánál is nagyobbat." (Máté 11:7-9.)

Grünewald híres középkori oltárképén Keresztelő Jánost festette oda a feszület alá. Elképzelhetetlen, hosszú mutatóujjával a keresztre mutat, alatta egy kicsi bárány. Szikáran, de mélységes nyugalommal áll ott a felfestett mondat alatt: "Neki növekednie kell, nekem pedig alább szállnom". Keresztelő János, ez a Krisztus és emberek között, az égiek és földiek között kiáltó valóság. "Mit látni mentetek a pusztába? Puha ruhába öltözött embert?" Nem. Bőr övvel és teveszőrrel bebugyolált ember volt. János nem volt állatvédő, nem volt vegetáriánus, nem vett magára szent ruhát, már öltözetével kizárta magát mindenféle kategóriából. Ezért jogos a kérdés: "Mit látni mentetek ki?" Nem lehet besorolni Keresztelő Jánost sehova. Egy egyszerű nomád ember volt. Az volt, aki. Sem több, sem kevesebb. Talán ez az önazonosság jellemezte őt a legjobban. Ez vagyok. Útkészítő. Nem fent, nem is lent.
A cifra ruha talán éppen annak a világnak a jelképe lehet, ahol ez a belső azonosság hiányzik. A bonyolultság mindig leplez valamit. Az egyszerűség az, ahol tudjuk, ki kicsoda és milyen szándékkal jön felénk. Keresztelő János nem akarta megváltani a világot, de nem is volt alázatoskodó. Keményen szólt, ha kellett, és megalázta magát Jézus előtt. Békessége e kettő egyensúlyában rejlett. Mi hol alázatoskodunk, hol pedig dirigálunk. Az emberek egyensúlyért mentek ki a pusztába, de maguk sem tudták, mit látnak valójában. "Mit látni mentetek ki a pusztába?" Mély meghajlás. Téged Uram! Viperák fajzata, mit akartok itt? – mondta János.
Gondolkodjunk a képen egy kicsit tovább. Mi reformátusok, egyszerűnek valljuk magunkat. A cifraság helyett a pucér igazságot, a Szentírást tettük a középre. A forma helyett a tartalomra tették a hangsúlyt eleink. A látvány helyett a hallásra. A modern világ fő érzékszerve a szem és fő művészeti ága a film. A tapintás már nem olyan fontos, mint régen. Virtuális világokat gyártunk és a fő kérdés, hogy mi látszik? Már-már valóságnak érezzük magunkból is azt, amit láttatni vagyunk képesek. Vajon a szemünk el tud-e gyönyörködni egy olyan emberen, akiről rissz-rossz szőrme lóg? Ha eleinknek elég volt a jó szó, vajon mi ki tudjuk-e azt mondani, hogy elég? Nem legeltetem szemem különlegességeken, nem vágyom Uram senki másra! Te elég vagy nekem! Ámen.