2017-04-26

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat. Fekete Ágnes vagyok.
Sallay András és Regőczy Krisztina a mi gyerekkorunkban fogalom volt. A műkorcsolyázás akkor jelkép is lett, hiszen egy mosolygós, kedves és egyben erős és győztes emberpárt láttunk ott egy olyan időszakban, amikor nem éreztük hazánkon ezeket a jelzőket. Kevesen tudják, hogy Sallay András református, sőt a Budapest Gyulai Pál utcai református egyházközségben ő az, aki az úrvacsora alkalmával törölgeti a kelyheket, segédkezik a lelkészek mellett. Sallay András beszél életéről, hitéről…

Sallay András: Amikor a stadionban az ember kiment tizenkét-tizenötezer ember elé, és mindenütt kamerák voltak, akkor nem volt szabad megijedni, ott színvonalasan, művészien kellett szórakoztatni.
Fekete Ágnes: Református családból származik?
Sallay András: Így igaz! A Nagykunságban, Túrkeviben szinte csak reformátusok vannak, jó azért az ottani szóhasználattal vannak kathólikusok is. Édesanyám pedig kisújszállási tősgyökeres református családból származik. Lelkészek nem voltak köztünk, de kun kerületi kapitányok voltak százhatvanhárom éven keresztül az Illésiek. Természetesen ilyen nevelést kaptam. Nagyon sokat nem vagyok itthon, és annyira vágyom prédikációt hallgatni. Érzem azt, hogy szükségem van rá, amikor dolgozom vagy utazom. Sokszor kaptam már krízishelyzetekben segítséget az igehirdetésből. Mindig hálát adok ezért. Az otthoni neveltetésem is segít ebben, és az, hogy Farkas József "növendéke" voltam. A vele való beszélgetések, meg azok a prédikációk bennem élnek, bár szó szerint nem tudom idézni őket. Amikor az ember bemegy a templomba, érzi az otthon melegét, ami nagyon jó érzés. Nagyszerű, felemelő, szép küldetésnek veszem ezt az úrasztalánál végzett szolgálatot. Én gondoskodom az úrvacsorai jegyekről, hogy a bor és a kenyér ott legyen a lelkész keze alatt. Ha már a lelkészek szépen, papi ruhába vannak felöltözve, akkor természetes, hogy én is Bocskaiban vagyok.
Fekete Ágnes: Jelent is valamit ez a Bocskai?
Sallay András: Nagyon szerettem mindig a régiséget, és ahogy nézem a régi családi képeket, az őseimen is ilyen öltözet volt, és ez nekem mindig nagyon tetszett. Úgy örülök, hogy ez megmaradt, és hogy van ember, aki még rendesen meg tud csinálni egy Bocskait. Egy nagyon szomorú történetet mondok el. Amikor meghalt a volt edzőnk Betty Callaway, hatan vittük a koporsóját. Én voltam jobb oldalon elöl, a másik oldalon pedig Christopher Dean, és mögöttünk még négy ember. Rajtam a Bocskai volt. Utána odajött hozzám egy Angliában élő magyar, és azt mondta: Mit magyarkodsz ebben a maskarában? Körülnéztem, hogy biztosan hozzám beszél-e? Viszont a többiek azt kérdezték, hogy mi rajtam ez a gyönyörű öltözet? Mondtam nekik, hogy ez egy magyar tradicionális középpolgári elegáns viselet. Olyan szép, akár Arany Jánost vagy más neves embert ilyen viseletben látni. Úgy gondoltam, ha már az úrasztalánál szolgálok, csakis ezt veszem fel.
Fekete Ágnes: Sokan azért nem szeretik a Bocskait, mert politikai felhangja lett azzal, hogy bizonyos pártok egy pár évig ezt a ruhát kezdték el viselni testületileg. Persze butaság emiatt nem elfogadni ezt az öltözetet.
Sallay András: Egyszer, amikor az Operába felvettem, azt hitte valaki, hogy jegyszedő vagyok. Volt egy időszak, amikor ezt a bácsikámtól örökölt, kis Bibliát mindig magammal vittem. Ma már az internet világában nem kell a könyvet vinnem, hiszen így is rengeteg holmival utazom.
Sok különös dolgot éltem már át, amiben tapasztalhattam az Istent. Például, ott voltam Japánban, amikor az a nagy földrengés volt egy pénteki napon, ugyanis készültünk a következő héten rendezendő világbajnokságra. Nem hittem a szememnek, amikor láttam a vasúti sínt hullámozni.
Fekete Ágnes: Megijedt?
Sallay András: Nem. Hogyha el kell menni, elmegy az ember. Isten akaratával élünk. Eszembe sem jutott, hogy ránk szakadhat a vasútállomás épülete, ahol voltunk, hiszen Japánban annyira komolyan, földrengés-biztosan építkeznek. A külföldiek azonban bepánikoltak, és sorra mondták le a versenyen való részvételt. Végül bejelentették, hogy elhalasztják az eseményt. Ekkor Putyin elnök azt mondta, hogy ők hajlandók megrendezni az eseményt. Ebben teljesen biztos voltam, hogy ők képesek három héttel később megrendezni. Az amerikaiak sürgettek, hogy minél előbb hagyjam el Japánt, akkor száznyolcvanöt kiló holmival utaztam.
Fekete Ágnes: Kalandos az élet!
Sallay András: Valóban az! Emlékszem, egyszer a határon elkezdtek kutakodni, hogy miért viszem magammal ezeket a könyveket? A Biblia is köztük volt. Nagyon rosszul esett volna, ha elveszik.
Fekete Ágnes: A családjáról mondana pár szót?
Sallay András: Már harmincegyedik éve vagyunk együtt a feleségemmel, aki római katolikus. A lányaink a Fasori református Julianna iskolába jártak.
Fekete Ágnes: A felesége mivel foglalkozik?
Sallay András: Ha úgy tetszik, háztartásbeli. De a római katolikus egyházban karitatív munkát szokott végezni, segít az időseknek.
Fekete Ágnes: A korcsolyázás idején volt olyan esemény, amikor nagyon érezte Isten jelenlétét és segítségét?
Sallay András: Sokszor. Ő mindig velem volt. Ima nélkül nem mentem ki a jégre, amikor a jégrevüben voltunk. Az sem véletlen, hogy Regőczy Krisztával találkoztunk. Mind a ketten egyformán gondolkodtunk. Egymást respektáltuk, nem tettünk olyat, hogy nem megyünk el valahová, vagy elkésünk.
Szerencsénk volt, hogy nem volt nagy balesetünk, mert egy többhetes kimaradás valószínűleg szezonkimaradást eredményezett volna. A műkorcsolyában viszont az ilyen kimaradást szinte lehetetlen behozni, vagy legalábbis borzasztó nehéz.
Fekete Ágnes: Gyakran előfordul egyébként a nagy baleset?
Sallay András: Igen, de nekünk soha nem volt. Az edzőnk és Nagy Zoltán, a balettmesterünk úgy felkészített minket, hogy a nézők és a világ szimpátiáját meg tudtuk szerezni. Bár, ennek voltak politikai vetületei. Mi magyarokként a szovjetekkel versenyeztünk. Amikor legfölül volt a magyar zászló, hát az szép volt, és sokat jelentett. 1980-ban Dick Patton, aki egy etalon a korcsolya világában azt mondta, hogy az amerikai ABC televízió úgy mutatta be az olimpiai eredményhirdetést, hogy ment föl a magyar zászló, szólt a szovjet himnusz, és mi be voltunk montírozva, miközben ezt mondták: "Hölgyeim és uraim, ez az a páros, akinek nyerni kellett volna az olimpiát." Egyszer elkaptak gyorshajtásért, és a rendőr megkérdezte: nem maguk azok, akiknek nyerni kellett volna az olimpián? Mert ott másodikok lettünk, de utána a világbajnokságot megnyertük. Akkor nekünk játszották a magyar himnuszt, de nem játszották szépen, mert az inkább egy induló volt. Amikor hazajöttünk, az emberek eljátszották nekünk a magyar himnuszt rendesen. Az angolok, németek, svájciak kiálltak mellettünk, de ha a bírói testületben volt egy francia, olasz, cseh, lengyel, szovjet akkor biztos, hogy nem tudtunk előbb végezni. Elég nagy befolyásuk volt a szovjeteknek. Szóval, maradjunk annyiban, hogy sok minden történik a korcsolyában! Azonban annak, aki elkezd korcsolyázni, tudomásul kell vennie, hogy az almát a körtével fogják összehasonlítani, és nem biztos, hogy reális alapon megy a dolog. Nyilvánvalóan nagyon sok érzelem és érdek van belevíve.
Fekete Ágnes: Egyébként ez is a hit dolga, hogy az ember tud veszíteni.
Sallay András: Így van, de nem veszítettünk. Van egy első, egy második, meg egy harmadik, és így tovább. A közönségnek nem a helyezés számít. Előfordult, hogy a Szovjetunióban az orosz határőr megölelt, mikor meglátta a nevemet.
Fekete Ágnes: A sport azért vonzza azokat az embereket, akik mindenáron győzni akarnak, és csak az érdekli őket, hogy a legfölső dobogón álljanak. Nem így van?
Sallay András: De igen. És a pénz is vonzó. Abban az időben nem volt szó pénzről. A győztes kapott egy valódi arany érmet, de az ember nem a grammokra nézett. Az is vitt minket előbbre, hogy nagyon büszkék voltunk Magyarországra. Kriszta római katolikus és mindig megbeszéltük, hogy hol éreztük Isten jelenlétét. Van, aki elhiszi, van, aki nem, de az nem érdekes, majd egyszer megtapasztalja. Arra ne számítson senki, hogy a Teremtő majd elvégzi helyette azt a kűrt. Nem fogja lefutni helyettünk, de ad nekünk erőt hozzá. Ha van az emberben hit és akarat, akkor ez a dolog nagyon szépen összeáll, és azt meg kell köszönni. Kétségtelen, hogy manapság a pénzért nagyon sok mindent megtesznek az emberek, a sportban és azon túl is. Az ésszerű viselkedésen és felkészülésen túl a pénz érdekli őket, ami viszont mindent megesz, és ez nagyon-nagyon szomorú dolog.
Amikor először fölkerültünk a dobogóra, most negyven éve Helsinkiben, az sokak számára meglepetés volt. Akkor a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség bírói értekezletén valaki azt mondta, hogy ez igen, ennek a jégtáncnak stílusa és újdonsága van. Azonban a következő bajnokságon ugyanez az ember azt mondta, hogy a kutyának sem kell a táncunk, a közönséget nem is érdekli. Az történt ugyanis, hogy találtunk egy nagyon-nagyon jó induló zenét. Nem ismertük, de nagyon tetszett. Kimentünk Japánba. A Yoyogi stadionban volt tizenkétezer ember, de alig tapsoltak nekünk. Utólag tudtuk meg, hogy ez az induló az amerikai tengerészgyalogság indulója volt a második világháborúban. Úgy érzem borzasztó nagy károkat okoztunk nekik a lelkükben, és magunknak is. Erre három hét alatt csináltunk egy új műsort. 1979-ben volt egy úgynevezett Monarchia kűrünk. Krisztán egy gyönyörű kalocsai hímzett ruha volt. Kezdtünk egy délszlávval, folytattuk egy palotással, utána jött egy Strauss, majd egy csárdás. Ez teljesen levette a lábáról a bécsi közönséget. Belefoglaltam az imáimba, hogy köszönjük szépen ezt a csodálatos erőt, amit kaptunk.
Azt mondták nekünk annakidején: "Mit akartok, ti csak másodikok letettetek az olimpián!" Erre azt mondtam ennek az illetőnek, hogy szerintem szeretne Magyarország például második gazdasági hatalom lenni a világon, azért az a második hely is ér valamit. Meg kell azzal barátkozni, hogy nem mindenkinek tetszik. Kinek a pap, kinek a papné…
Fekete Ágnes: Szokott még korcsolyázni?
Sallay András: Nem. 1984. december 16-án megfogadtuk, hogy ez volt az utolsó, nem korizunk együtt többet. Az egy világbajnokság volt Washingtonban. Miért? Mert jönnének az emberek és ilyeneket mondanának: "Jaj, Andriska, olyan snájdig fiatalember volt, de hát azért csak magára szedett egy keveset." Akkor mi napi hat órát korcsolyáztunk.
Fekete Ágnes: Hány évig szólt erről minden?
Sallay András: Huszonöt évig korcsolyáztam. Ebből tizenhetet Krisztával. Ez nem egy házasság, nem egy testvéri kapcsolat, vagy munka, ez több annál.
Fekete Ágnes: És hogy ez egészséges tud maradni.
Sallay András: Abszolút egészséges. A mai napig. Néhány nappal ezelőtt voltunk Krisztával egy közönségtalálkozón, ahol gyerekek, fiatalok, és egészen idősek is voltak. Néhányan odajöttek, hogy akkor nem volt lehetőségem gratulálni, most gratulálok.

Fekete Ágnes: Most két lelkésznővel találkozunk egy útmenti büfében, amikor éppen a felvidéki Deregnyőre tartottak, hogy a nyári gyerektáborokra felkészüljenek. Az egyik gyerekmissziós szervezetnek, a KOEN alapítványnak képviselői, munkatársai ők. Kutasiné Molnár Boglárkát és Andrási Károlyné Tóth Franciskát hallják. Többek között az idei tábor témáját is elárulják, melynek az a címe, hogy Hű ha…

Kutasiné Molnár Boglárka: Keresztyén Oktatásért és Erkölcsi Nevelésért Alapítvány a magyar szervezet, amelynek az anyaalapítványa a holland KOEN. Táborokhoz készítünk programokat, illetve az óvodai hitoktatáshoz és élménypedagógiához is.
Andrási Károlyné Tóth Franciska: Negyedik éve vagyunk benne. Nekünk talán jobban kidomborodik az élménypedagógia, mert régóta benne vagyok, csinálom, alkalmazom. Egy-egy foglalkozást az élménypedagógia módszer eszközeivel építünk föl. Például van egy nyolcadikos osztályom, akikkel nagyon nehéz foglalkozni. Elég nagy a szájuk, sok gond van velük. Egy foglalkozássorozatot csináltunk, amelynek a lényege az, hogy megsemmisült a világ, és Isten tizenegy embert, – mert ők tizenegyen vannak – visszaküld, hogy állítsanak helyre lehetőség szerint mindent. Egy-egy óra ez alapján épül föl. Például újjá kell építeni egy lakóépületet, merthogy meg kellene húzni magukat valahol. Építőkockával dolgozhatnak és van öt percük, de mindeközben nem kommunikálhatnak. Egy másik foglalkozás, amikor már van hol lakni, akkor élelmet kell szerezni úgy, hogy egy tojást kell eljuttatni két méter magasból a földig úgy, hogy senki nem érhetett hozzá. Végig kell gondolniuk, meg kell beszélniük, hogy ez hogyan lehetséges. Viszek hozzá különböző eszközöket, és a fantáziájukra van bízva, hogy mit csináljanak. Nagyon kreatívan oldják meg a feladatot, és lám, kommunikálnak egymással. A hitoktatás és a keresztyén világ erről szól, hogy szociális kompetenciában hihetetlenül erőseknek kell lennünk, mert Krisztus is ezt képviselte. Nagyon jól találkozik a hitoktatás és az élménypedagógia egymással. Hozzátartozik a megbeszélés, a feldolgozás, reagálás, mit érzünk, közben hol voltam gyenge, hol voltam erős? Amikor házat építettünk nagyon sokat segítettem nekik, anélkül, hogy ezt előre jeleztem volna. Akár azzal, hogy a kezét segítettem, ha éppen a csoporttársai nem segítették, hogy most az a kocka kellene oda, és utána beszélgettünk erről, hogy volt-e valami váratlan esemény? Igen. Valaki megfogta a kezemet és odaemelte. Ez egy utalás arra, hogy sokszor az Isten is egészen meglepő módon, váratlanul tud az életünkbe segítő lépéssel megjelenni. Utána erről tudtunk beszélgetni, hogy az Isten végig velünk van, kísér bennünket. Ott volt melletted, amikor magad is tudtál menni a kötélen, de amikor látszott, hogy megbillensz, akkor volt, aki megfogta a lábadat. Tehát mindig kilyukadunk oda, hogy az Isten jelenléte, az Istenhez való kapcsolódás milyen fontos, milyen értékes.
Kutasiné Molnár Boglárka: Most kíváncsiak vagyunk mi is, merthogy, az új, 2017-es anyagért megyünk Deregnyőre. Most látunk majd egy profi bemutatónapot, és majd mi is tartunk a Dunántúlon hármat. Az egyik május 20-án 10 órakor Székesfehérváron a Református Gyülekezeti Központban. A résztvevők mindent ki tudnak majd próbálni, megnézik, hogy ők hogyan tudják hasznosítani az anyagot. Itt nagyon sokféle gyülekezet van, a városi gyülekezettől a szórványhelyzetben élőkig. Valaki ökumenikus tábort csinál, valaki ifjúsági korosztályt is visz táboroztatni a gyermekekkel. Arra is lehetőség nyílik ezen a bemutatón, hogy megbeszéljük, kinek hogyan tudjuk a speciális igényét segíteni ezzel az anyaggal.
Fekete Ágnes: Az idei anyag a reformációról szól?
Kutasiné Molnár Boglárka: Hű ha… Ez a címe. Dániel próféta története a hűségről szól. Kapcsolódik ehhez a kerek jubileumhoz, a reformáció ötszázadik évéhez is. Meglepetésként, ilyen vidám címet adtak neki: Hű ha… Két pulikutya, Bogáncs és Boróka kalauzolja napról napra a gyerekeket. Egy fekete és egy fehér puli. De csak ennyit tudunk mi is. Majd ha megkaptuk az anyagot, akkor többet tudunk. A bibliahet.eu oldalon lehet megvásárolni a tábor anyagát. Ott van kiírva, hogy a régiókban kik azok, akiket telefonon vagy e-mailben meg lehet keresni. Szintén ezen az oldalon lehet jelentkezni a bemutatónapra, ahol majd át is vehetik kért dolgokat. Csak végszükségben postázzuk.
Fekete Ágnes: Mik a fő szempontok?
Kutasiné Molnár Boglárka: Az egyik fő szempont a megszólítás, hiszen sok gyermek nem találkozik máshol bibliai történetekkel és az evangéliummal. De a napközis táborba eljönnek, mert praktikus, hisz helyben van, a szülők dolgoznak, nem kerül semmibe… Tehát az evangélium az elsődleges cél. Az igényesség is nagyon nagy hangsúlyt kap. Nem degradálhatjuk le ügyünket azzal, hogy nem értékeset, és nem értékesen kínáljuk a gyermekeknek. Vannak napi logók, a témához kapcsolódó, apró ajándékok a gyermekeknek. Az áhítatok úgy vannak kidolgozva, hogy a gyermekek a saját korosztályuk nyelvén legyenek megszólítva, hiszen koruknál fogva máshogyan, és mást értenek ebből a világból.
Andrási Károlyné Tóth Franciska: Nincs az anyagban munkafüzet, hisz a gyermek alig várja már, hogy mehessen szaladni, nem akar a kiscsoportos foglalkozásnál feladatlapokat töltögetni. Mindent játékosan próbálunk tanítani, az aranymondástól kezdve a történetig. Így nem azt érzi a gyermek, hogy jaj, már megint le vagyok kötve, és alig várom, hogy mozdulhassak. Ha éppen nem kaptunk olyan instrukciót az anyagban, akkor mi kitaláltunk valami olyat, hogy megmozduljon az a gyermek. Tehát az iskolaszag ki van iktatva.
Kutasiné Molnár Boglárka: Ez nem vasárnapi iskola, ez nem hittanóra. Ez tábor. Pihenés és az élmény a lényege, és a tartalommal megtöltött közösség.

Hírek
A Magyar Református Nőszövetség és a Magyar Református Presbiteri Szövetség közös országos konferenciát rendez 2017. április 29-én, szombaton 10 óra 30 perctől a Dunamelléki Egyházkerület Székházának dísztermében. A konferencia témája: Felkészülés a presbiter-választásokra.

A Protestáns tavasz programsorozat keretében a reformációról beszélget Balog Zoltán Gáncs Péter evangélikus püspökkel, Pásztor Zsófia metodista lelkésszel és Visky András íróval április 27-én, csütörtökön 18 órakor Budapesten, a Hold utcai református templomban. Ugyanott Fassang László diplomakoncertje lesz április 29-én, szombaton 18 órakor.

A heidelbergi peregrinációról tart előadást Heltai János április 27-én, csütörtökön 16 órakor Budapesten, a Reviczky utca 4. szám alatti díszteremben.

Nagykunsági visszatekintés címmel rendeznek reformációi emlékülést, hangversenyt április 29-én, szombaton 10 órától Túrkevén. A Templomgalériában 13 órakor Bibliakiállítás nyílik.

Megemlékezést tartanak a reformáció 500. és Szabó Magda születésének 100. évfordulója alkalmából április 29-én, szombaton 17 órakor Kerepesen, a Szent Anna templomban.

A Magyarországon élő erdélyiek találkozóját rendezik meg április 30-án, vasárnap 10 órától Budapesten, a Gyógyszertári úton lévő Reménység Szigetén.

Mit jelent a szabadság? címmel beszélget Dragomán György és Forgách András április 27-én, csütörtökön 18 órakor Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Hálaadó istentiszteletet tartanak a templom felszentelésének 100. évfordulója alkalmából Fekete Károly igehirdetésével április 30-án, vasárnap 15 órakor Orosházán.

A Hirdesd az Igét programsorozat keretében presbiteri találkozó lesz április 29-én, szombaton 10 órától Püspökladányban és Hajdúnánáson.

David Tetterington, a londoni Királyi Zeneakadémia orgona tanszékének vezetője ad hangversenyt Budapest, és Nagykőrös után, április 30-án, vasárnap 16 órakor Tiszakécskén, a református templomban.

FrissítŐ névvel keresztyén zenei napot szerveznek április 29-én, szombaton 14 órától Miskolcon a Gárdonyi Művelődési Házban.

Jótékonysági hangversenyt adnak a halmozottan fogyatékos gyerekek és fiatalok ellátásával foglalkozó FECSKE szolgáltatás javára április 29-én, szombaton 18 órakor a Debreceni Református Kollégium Dísztermében.

Mozart orgonakoncertet ad Rákász Gergely április 29-én, szombaton 19 órakor Miskolcon, az Avasi Műemlék Református Templomban.

Zenés istentiszteletet tartanak, ahol Händel, Pergolesi és Mendelssohn művei hangoznak el április 30-án, vasárnap 11 órakor, Vizsolyban, a református templomban, valamint 16 órakor Hangácson.

Zenés istentiszteletet tartanak Pintér Béla közreműködésével április 30-án, vasárnap 18 órakor a Debreceni Református Nagytemplomban.

Borsos Miklós és a Biblia című kiállítás nyílt Győrben, a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeumban. A tárlat június 11-ig látogatható.

Ige-Idők címmel nyílik kiállítás a reformációról, amely ma délutántól a Magyar Nemzeti Múzeumban látható.

Fekete Ágnes áhítata:

"Így értek el ahhoz a faluhoz, amelybe igyekeztek. Ő azonban úgy tett, mintha tovább akarna menni. De azok unszolták és kérték: Maradj velünk, mert esteledik, a nap is lehanyatlott már! Bement hát, hogy velük maradjon. És amikor asztalhoz telepedett velük, vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és nekik adta. Ekkor megnyílt a szemük, és felismerték, ő azonban eltűnt" Lukács 24,28-31

Jézus négy gesztusa látható az emmausi tanítványok történetében.
Az első az, hogy velünk vándorol. Ha most gyorsan meg kellene fogalmazi, hogy mit kérünk Istentől, bizonyára lenne benne egészség, talán béke, erő, lennének tárgyak, sikerek elérése. De Jézus elsősorban nem adni akar nekünk, hanem velünk lenni. Nem azért van velünk, mert ezt tudjuk, nem azért, mert tapasztaljuk, hanem egyszerűen ott van és létezik velünk. Erich Fromm híres könyve, a Birtokolni vagy létezni? szembeállítja ezt a két értékrendet, és azt állítja, hogy át kell engednünk magunkat a létezésnek ahhoz, hogy igazán felszabaduljunk az életre. Jézus velünk van.
A második gesztusa Jézusnak az, hogy kérdez. Szerintem sokan elmondhatják itt, hogy egyszer az életükben meghallották Jézus kérdését. Valahogy a szívünkben ott van: Ki vagyok én? Miben bízom? Mitől félek? Jézus ezekben a kérdésekben van jelen. Mert Ő kíváncsi. Jaj, milyen sokan úgy magyarázzák az Isten dolgait, mint egy fejbecsapós játékot: Mondjad, de nem érdekel a kérdésed, mert én tudom a választ. Van is egy ilyen vicc, hogy Jézus a válasz. De mi a kérdés? Pedig ha Jézus jelen van az életünkben, akkor ez azt is jelenti, hogy nincs messze a kérdéseinktől. Ezek a tanítványok azonban nem akarták Jézus kérdéseit igazán meghallani, csak a magukét mondták.
Ezért jött Jézus harmadik gesztusa, a próbatétel. Úgy tett, mintha továbbmenne, és várta, hogy a tanítványok unszolják: Ne menj el! Maradj itt! Sokszor megtörténik az életünkben. Apró döntéseket kell meghoznunk. Most nem birtokolni, hanem lenni akarok. Ne menj el! Most nem számít, hogy már este van, úgyis alszunk. Ne menj el!
És ott benn a házban megtörténik Jézus negyedik gesztusa, hogy megtöri a kenyeret. Nem felemeli, nem átadja, hanem megtöri. Itt minden szó véget ért, feleslegessé vált. A szavak már nem tudnak semmi lényegeset kifejezni. Jézus ezzel a tettel mutatja meg magát. A kenyér az, amiért annyit fáradozunk, a kenyér hiánya az, amitől félünk. Az emberi élet maga a kenyér. És Jézus ezt törte meg. Ez olyan nagy titok, nem tudjuk, miért van ez így? Mennyi, de mennyi sorsot látunk, akik nem tudnak életük töréspontjaival szembenézni, és boldogtalanok maradnak. Itt viszont az történt, hogy az emmausi tanítványoknak széttört az álma, amit vágytak a Messiástól, viszont felismerték Jézust a kenyér megtöréséről. Épp a törésponton tudott betörni a feltámadás fénye.
Jézus velünk vándorol. Jézus kérdez, Jézus megtöri a kenyeret, és azon keresztül világosságot gyújt. Ezt adja meg nekünk Isten! Ámen.