2013-11-20

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Nagyon szeretek idős emberekkel beszélgetni. Ők már nem szigorú elvárásokkal és szúrós tekintettel néznek többnyire erre a világra, hanem csak mesélnek. Sokszor hosszasan, de mindig tanulságosan. Most Ritoók Zsigmond életvallomásait hallhatják, akivel 84 évesen is alig lehet időpontot egyeztetni, mert állandóan hívják, igyekszik jelen lenni, szolgálni, nemcsak a klasszikafilológia, a latin a görög tudomány, hanem a református egyház területén is. Először azt kérdeztem, melyik bibliai mondat áll a legközelebb hozzá.

Ritoók Zsigmond: Sokat jelentett számomra a 16. zsoltár egyik verse: "Az én részem kies helyre esett, nyilván szép örökség jutott nekem." Ez volt az az Ige, amellyel 1940 májusában a református gimnázium alapkövét a diákok képviselőjeként letettem.
Fekete Ágnes: Mit jelent az, hogy letette az alapkövét?
Ritoók Zsigmond: Az alapkő avatási ünnepélyen nagyon sokan egy-egy Igével vagy mondással, kalapáccsal ráütöttek az alapkőre ezzel jelezve, hogy ők is leteszik az alapkövet, amire majd az épület épül. Így kerültem én oda, mint a gimnázium egyik első osztályának tanulója.
Fekete Ágnes: Ez a Lónyai?
Ritoók Zsigmond: Budapesti Református Gimnázium. Nem tudom, hogy miért rám esett a választás. Voltak más jó tanulók is, szerintem jobb tanulók is. Később, már felnőtten megkérdeztem, az akkori osztályfőnökömet, későbbi igazgatómat, Kondói Kiss Józsefet, hogy miért? Ő sem tudta. Ennek örülök, mert ez magában jelzi azt, hogy Isten bizonyos szolgálatokra kiválasztja az embert. Én nem tudom, hogy miért, Ő tudja. Így kaptam ezt az Igét, ami akkor kedves dolog volt, de semmi különösebb jelentőséget nem tulajdonítottam neki. Később jöttem rá, hogy ez az életemnek egyik nagy vezérigéje, hiszen ez az örökség, amit kaptam családomtól, tanáraimtól, ez mind előhaladásomat, fejlődésemet szolgálta.
Fekete Ágnes: Ez azt jelenti, hogy a tradíció nagyon fontossá vált? Szinte azt mondhatjuk, hogy amit kapott a bal kezével, azt a jobb kezével továbbadja?
Ritoók Zsigmond: Ötéves koromban kezdtem el németül tanulni. Szüleim tanítottak. Ez az ő részükről nagy áldozat volt, hiszen ez a harmincas évek elején, a gazdasági válság idején volt, amikor az édesapám fiatal gépészmérnökként örült annak, hogy nem bocsátották el, csak leszállították a fizetését. Ez egy kicsi apróság, de szemlélteti, hogy mit jelent az, hogy az ember kap valamit a szüleitől. Ez az ismeret is hozzáadódott ahhoz a folyamathoz, amelyben később annyit, amennyit tudtam, megtanultam. Ez aztán nemcsak a nyelvtanításban jelent meg, hanem abban a szigorú, de meleg szeretetben is, amelyben felnőttem. Nem dörgölték az orrom alá, de később magam is rájöttem, hogy az ember azért kap dolgokat, hogy azokat továbbadja másoknak. A tanári pályán adódott erre lehetőségem. 1948-ban érettségiztem és azt mondtam, hogy latin-görög szakos tanár leszek. Akkor nagyon sokan bolondnak tartottak. Voltak, akik rá akarták beszélni Édesapámat arra, hogy verje ki ezt a butaságot a fejemből, csináljon belőlem gépészmérnököt! Akkoriban a gépészmérnökség divatos foglalkozás volt. Édesapám erre azt mondta, ezt ő nem teszi, mert neki nem az a dolga, hogy nekem pályát válasszon, hanem hogy minden tőle telhetőt megadjon ahhoz, hogy azon a pályán, amelyet én választok magamnak elinduljak. Hogy aztán a pályán majd mit csinálok, – abban tud segíteni, amennyire tud – de az én dolgom, hogy megálljam a helyemet.
Fekete Ágnes: Miért akart klasszikafilológus lenni?
Ritoók Zsigmond: Tulajdonképpen ezt sem tudom. Vannak olyan döntések, amelyeknél maga az ember sem tudja, hogy miért?
Fekete Ágnes: Gondolom, hogy jó volt ezekből a tantárgyakból.
Ritoók Zsigmond: A gimnáziumi tanulmányaim elején nem voltam olyan különösen jó latinból. Voltak hiányosságok. Egy nagynénémtől, Ritoók Emmától kaptam ókori latin szerzőket, azzal, hogy "neki már erre nincs szüksége, talán én tudom hasznosítani." Kamaszkorban az ember szeret olyan dolgokkal foglalkozni, amivel mások nem, ezért elkezdtem ezeket fordítani. Borzasztó dolgok lettek belőle, mert nem volt elegendő nyelvismeretem hozzá. Azonban elkezdtem az ókor iránt érdeklődni. Megint olyasmi szökkent szárba ezzel, amit már korábban kaptam, amikor meséltek nekem történelemről, múltról, mitológiáról, ókori történetekről. Egy nagy tervben el volt gondolva, hogy lépésről lépésre hogyan nevel engem Isten, és vezet a pályámon előre.
Fekete Ágnes: Az élet tulajdonképpen ilyen nagy szárba szökkenésekből áll?
Ritoók Zsigmond: Igen. Bizonyos magvetésekből az ember szárba szökken, növény lesz belőle. Ezek a magvetések néha elpusztulhatnak a történelem viharaiban, vagy egy súlyos betegségben. Megint csak kegyelem, hogy ez az én esetemben nem következett be, hanem azt kell mondanom, az egész életem zavaroktól mentesen ment végbe. Ez egy furcsa dolog. Talán vannak, akik azt gondolják, hogy ez lehetetlen, hiszen 1929-ben születtem, és azóta mi minden történt. Voltak megpróbáltatások, de később azoknak is értelme lett. Az ember felismerte az értelmét. Isten jó tervet gondolt ki a számomra és volt olyan kegyelmes, hogy megengedte, hogy ez a terv megvalósuljon, sokszor az én okoskodásom, butaságom, makacsságom ellenére is.
Fekete Ágnes: A tanári pálya kristályosodott ki leginkább?
Ritoók Zsigmond: Az ember latinnal, göröggel hol foglalkozhat? A tanári pályán kell elindulni. Egyébként is úgy éltem meg egész életemben, akkor vagyok a helyemen, amikor tanítok.
A középiskolában már nem volt görög nyelv, ezért magánúton tanultam 1946-47-ben. 1948-ban már látnivaló volt, hogy nem ez lesz a jövő útja. Latin-görög-angol szakra iratkoztam be az egyetemre. Akkor valaki némi iróniával azt kérdezte: "Három holtnyelv. Nem lesz az sok?" Akkoriban úgy nézett ki, hogy az angol is holtnyelv lesz, mert azt is eltiltják az iskolákból. Történtek is erre lépések. Voltak, akik azt mondták, hogy "tanári pálya"? "Egész életedre a szegénységgel jegyzed el magad." Ebben a tekintetben sem panaszkodhatom, Isten mindig gondoskodott arról, hogy legyen annyi, amennyire szükség van. A szüleinkkel együtt laktunk ebben a lakásban. Tízéves korom óta lakom itt. Elég sok mindenen mentem keresztül, például az ostrom ideje alatt.
Fekete Ágnes: Pincétől a padlásig ismeri a házat?
Ritoók Zsigmond: Így van. Valamikor a nagymosás után a padláson szárítottuk a ruhákat. A légoltalmi pincerészben és a tűzifás pincében is sokat forogtam.
Fekete Ágnes: A hite hogyan kapcsolódott a tanársághoz?
Ritoók Zsigmond: A hit ettől függetlenül jött. Amikor én iskolába kezdtem járni hatévesen, akkor még volt hitoktatás. A KIE nagyon sokat jelentett nekem.
Fekete Ágnes: A KIE, a Keresztyén Ifjúsági Egyesület?
Ritoók Zsigmond: Igen. Ott bontakozott tovább a hitem. Például egy csendesnap alkalmával Pásztor János igehirdetése arról szólt: "Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim – így szól az Úr." (Ézs 55,8) Ahogy olvassa az ember, akkor rájön arra, hogy Isten megbocsátó Isten és ebben az összefüggésben mondja azt, hogy az én gondolataim nem a ti gondolataitok, én megbocsátó Isten vagyok, nem úgy, mint ti, akik nem tudtok megbocsátani. Nagy tanulság magyar helyzetünkre vonatkozólag is, ahol az emberek szintén nem tudnak megbocsátani, pedig anélkül nagyon nehéz továbbjutni.
Fekete Ágnes: Ez az Ige volt az, amelyik nagy lökést adott a hit útján?
Ritoók Zsigmond: Ez egy nagy lökés volt. A másik, amikor Jézus Pilátus előtt áll és Pilátus azt kérdezi, "mi az igazság?". Jézus azt mondja, hogy aki az igazságból van, hallgat az én szómra. Erre Pilátus csak annyit mond fáradt gúnnyal: ugyan mi az igazság? Ki tudja azt? Ma is efelé megyünk, hogy nincs igazság? Nincsenek abszolút igazságok, nincsenek abszolút értékek. Ezzel szemben Jézus áll ott. Bárki, aki Jézust elfogadja, mint abszolút értéket, ezzel az igazság kérdése számára meg van oldva. Az Ige szól. Én nem mondom, hogy fel kell csapni a Bibliát, de ma például az evangélikus útmutató szerint az az Ige volt, hogy "Legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet". Tudtam, hogy nekem most magának kell, hogy számot adjak, mert maga kérdezi tőlem. Erre mindig készen kell lenni, hogy bárkinek számot adjak.
Fekete Ágnes: Ez tényleg nagyszerű! Számomra megkapó a Kálvin téri presbitersége, az a hűséges jelenlét.
Ritoók Zsigmond: Azt hiszem, az embert Isten állítja egy bizonyos helyre, és ott tartja addig, ameddig, aztán azt mondja, hogy kész, elég, mehetsz tovább, vagy ad egy másik feladatot. Én ötvenöt évig voltam presbiter. Úgy éreztem, hogy most már át tudom adni, vagy hagyhatom másnak. Megvallom őszintén, hogy a presbiteri gyűlések fárasztottak, mert ott többnyire jogi, gazdasági, pénzügyi kérdésekről volt szó és ezekhez egyikhez sem értek, akkor miért vagyok ott? Minden mást csinálok tovább, amit eddig, csak ezt nem.
Fekete Ágnes: Ötvenöt év. Hány lelkész volt ez alatt az idő alatt?
Ritoók Zsigmond: Ezt most hamarjában nem is tudom megmondani. Amikor presbiter lettem, Farkas József volt egy évig Kálvin téri lelkész.
Fekete Ágnes: Sose gondolta, hogy föl kellene állni és eljönni?
Ritoók Zsigmond: Nem.
Fekete Ágnes: Nem voltak olyan döntések?
Ritoók Zsigmond: Nekem ott kellett lenni, és csinálni kellett ezt, mert valahogy úgy éreztem, hogy talán én tudok az ügyekben valamit segíteni, előmozdítani, megbékíteni, kiengesztelni, elsimítani.
Fekete Ágnes: Nekem ez nagyon példaadó.
Ritoók Zsigmond: Könnyebb dolog az ajtót becsapni, mint nehéz helyzetekben ottmaradni, és megpróbálni békességet teremteni. Sajnos, az újfordításban ez egy pontos fordítás a Hegyi beszédben, hogy "boldogok, akik békességet teremtenek", de a régebbi alázatosabb volt: "boldogok a békességre igyekezők", mert ők Isten fiainak mondatnak. Gondolja meg, micsoda cím ez, hogy Isten fiainak mondatnak? Ki az, aki Isten fia? Mint ahogy apaként Istennel egyenlő címet viselek. De most nem erről akarok beszélni, csak a békességre igyekezőket említem. Én csak igyekeztem a békességre, hogy aztán hogy sikerült-e? Azt nem tudom.
Annakidején volt az iskolában egy tanár, akivel rengeteg probléma volt. Ugyan nagyon jó tanár volt, de mérhetetlenül modortalan a diákokkal. Addig nem ment tovább az anyaggal, amíg mindenkibe bele nem verte, de majdnem szó szerint értve. A tanárok is idegenül néztek rá. Én osztályfőnök voltam, és tanította az osztályomat. Egyszer leültem vele beszélgetni. Ez az ember megnyílt, megváltozott. Már az segített, hogy valaki leül vele beszélgetni. Semmi különöset nem mondtam neki a hitről, csak ilyesmit: "Nagyszerű, amit csinál, de hát gondolja meg…! Ezek az emberek általában nagyon vágynak a szeretetre. Néha nem teszik könnyűvé az emberiség számára, hogy őket szeressék, de annál hálásabbak érte, ha az ember ezt megteszi.
Fekete Ágnes: "A szelíd szó, megtöri a csontot"?
Ritoók Zsigmond: Igen. Így van!

Fekete Ágnes: Az elmúlt héten volt a Magyarországi Református Egyház Zsinatának ülése. Ami különlegessége volt ennek a gyűlésnek, hogy a kanadai magyar reformátusok képviselője, Vass Zoltán is itt volt, immár képviseleti joggal.

Vass Zoltán: Égető kérdés, hogyan tudjuk megtartani az újonnan kiáramló fiatalabb magyar nemzedéket magyarnak, a hogyan tudjuk őket bevonni a református egyház életébe. Amikor kijönnek, eltűnnek a nagy rengetegben, és olyankor vetődnek az egyházhoz, ha keresztelő, esküvő, vagy temetés van a családban. Ilyenkor derül ki, hogy évek óta ott élnek, és bár reformátusok, a református egyházat nem találták meg. Igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy tudatosuljon az ottani közösségben, hogy létezünk, vagyunk.
Kiss Sándor: Mi lehet erre a megoldás?
Vass Zoltán: Nekünk, az egyháznak valószínűleg jobban ki kell menni, hogy megkeressük őket. Ki kell lépnünk a kényelmes "komfort zónánkból", és utánuk kell mennünk.
Egyházunk, gyülekezetünk adott helyet a konzulátusnak, amíg – talán jövő év márciusában – meg nem nyílik az új konzulátus Torontóban. Már két éve hol részlegesen, hogy teljes rendszerességgel működik ott. A templomunkban állampolgársági avatás is volt több alkalommal. Mindezt azért tesszük, mert ez is egy lehetőség a magyarokkal való találkozásra. Legutóbb a torontói Magyarház eladása után nem volt helye az Arany János magyar hétvégi iskolának. Mi azonnal lehetőséget adtunk arra, hogy a karácsonyi ünnepeket, gyermekműsorokat ott, együtt, közösen tartsuk meg. Az érdekesség az volt, hogy a fiatal szülők eljöttek az ünnepségre gyermekeikkel, de az istentiszteletre csak néhányan jöttek fel, a többiek lent maradtak a gyülekezeti teremben és várták a gyermekműsort. Próbáltuk őket hívni, de nekik nem tartozik szorosan az életükhöz az istentisztelet. Ha lenne a Magyar Református Egyháznak erre egy jó receptje, azt úgy elkérnénk, mint a mákos beigli receptjét! De nincs ilyen. Istennek mindig teret kell adnunk, hogy Ő rendezgesse a sorokat. A közösségteremtő Ige erejét érezzük, amely olyan hatalmas, hogy mi a saját módszereink és próbálkozásaink, messze eltörpülnek mellette. A másik nagy problémánk az, hogy az ’56-os generáció most öregszik ki, és ez óriási anyagi problémát is jelenthet, hiszen ők voltak az adakozók, akik fenntartották az egyházat. Ha ez a generáció kimegy, és nincs ott a következő generáció, akkor ez anyagilag is érinteni fogja az egyházat.
Kiss Sándor: Milyen állapotban van ma a kanadai magyar református közösség?
Vass Zoltán: Nincs sok gyülekezetünk. Összesen, a szórványokkal együtt tizennégy, abból kilenc a presbiteriánius egyházhoz tartozik, a többi két másik egyháztesthez. Az egyik a United Church, Egyesült Egyház, a másik pedig az Amerikai Magyar Református Egyház. Talán kétezer lelkes lehet az egész kanadai magyar reformátusság az egyháztagság alapján. Valószínűleg sokkal többen vannak, de azt szinte lehetetlen felmérni.
Kiss Sándor: A kanadai magyar reformátusság is felvételét kérte az egységes Magyar Református Egyházba. A Tiszántúli Egyházkerület átadott két helyet a zsinati képviseletben.
Vass Zoltán: A Magyar Református Egyház Zsinatán, volt alkalmam ma megköszönni ezt a gesztust, amivel a betagolódásunkat megoldották. Mi nem szervezetileg, hanem mint lelki közösség, lelki egység, mint egyháztestek léptünk be az Észak-Amerikai egyháztestekkel együtt. Igaz, hogy adminisztratíve a Kanadai Református Egyházba tartozunk, de mi mint magyar egyház szolgálunk. Minden magyarul folyik, és a közösségi dolgaink magyar háttérből fakadnak. Erősíteni akarjuk az idetartozásunkat, mert nekünk ez az életünk. Sokszor az egyházi vezetők is elbújnak amögé, hogy nem tudjuk, hogy magyarok vagy kanadaiak vagyunk-e? De mi tudjuk, hogy magyarok vagyunk!

Fekete Ágnes: Ezen a zsinati ülésen újraválasztották a Bethesda Kórház igazgatóját, Velkey Györgyöt. Vele is Kiss Sándor beszélgetett.

Velkey György: Amikor 1992-ben újra a Református Egyház kórháza lett a Bethesda, akkor szakmailag, építészetileg és erkölcsileg is más állapotban volt, mint most. Dizseri Tamás kezdett meg egy nagy ívű építőmunkát, és kialakult egy olyan elkötelezett gyógyító közösség a Bethesdában, amit most én vezethetek. A legfontosabb, hogy végigjárjuk a hétköznapokat azon az úton, amit közösen kértünk, imádkoztunk ki és kezdtünk el. Ez az út legyen igaz és valóságos. Úgy tűnik, hogy a munkatársak és a zsinat vezetői szerint is én tudom ezt leginkább képviselni. Ezt elfogadom és próbálom a legjobb becsülettel megtenni a rám bízott dolgokat.
A kórházak között a legstabilabbak között vagyunk, és szakmailag is jelentősen tudtunk fejlődni. Fiatal, tehetséges, hűséges, elkötelezett munkatársi gárda van a Bethesdában. Az elmúlt igazgatói ciklus eredménye, hogy egyik országosan is vezető gyerek-rehabilitációs központ lettünk. Balesetben, fertőzésben vagy máshogy sérült gyerekeket tudunk a lélegeztetőgépről levezetve egészen talpra állítani és visszavezetni a családi és egyéb társadalmi közösségbe. Nagyon fontos munka ez. Jelentős szoptatási tanácsadó aktivitás indult el. Egy fájdalom ambulancia nyílt az elmúlt években. Most éppen a gyermek-sportorvoslás megtelepítésén dolgozunk a Bethesdában. Jelentősen fejlődő profilunk a gyermek-gasztroenterológia.
Kiss Sándor: Hogy néz ki a jövő? Mik a terveik, céljaik?
Velkey György: A közvetlen legfontosabb célunk, hogy egy önálló gyermekpszichiátriai osztályt tudjunk létrehozni. Ez is az elmúlt időszak fejlődése, hogy létrejött egy gyermek pszichoszomatikus részleg, ahol viselkedési, magatartászavaros gyerekeket tudunk kezelni, akik rászorulnak a segítségünkre. Nagyon sok az ilyen beteg az országban.
Nincs a Bethesdának kápolnája. Nagyon jó volna egy gyülekezeti háttér biztosítása illetve szükség volna egy visszavonulásra alkalmas liturgikus térre.

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!
Az advent előtti időszakban sokfelé tartanak evangélizációs estéket. Többek között Cseri Kálmán igehirdetésével november 21. és 23. között esténként fél 7 órakor Nagykovácsiban, a református templomban, november 25. és 30. között Pécelen, a Kálvin tér 2. szám alatt, Papp Tibor szolgálatával.

Benda Kálmán Emlékkonferenciát tartanak november 22-én, pénteken 15 órakor Tatán, a Polgármesteri Hivatal dísztermében. A konferencia előtt 14 óra 30 perckor megkoszorúzzák Benda Kálmán Kocsi utca 20. szám alatti emléktábláját.

Dr. Csókay András idegsebész tart előadást november 24-én, vasárnap 18 órakor Pesterzsébeten az Ady Endre utca 81. szám alatti református templomban.

A böjt egykor és ma címmel rendeznek konferenciát ma és holnap Kiskunfélegyházán, a Kiskun Múzeum konferenciatermében.

A Milánói Ediktum 1700. évfordulója alkalmából konferenciát rendeznek november 21-én, csütörtökön 9 óra 30 perctől Budapesten, a Magyar Egyházak Ökumenikus Tanácsának Székházban, a Magyar tudósok körútja 3. szám alatt.

A vak- és a siketmisszió munkájával ismerkedhetnek meg az érdeklődők azon a nyíltnapon, amelyet a Református Missziói Központban tartanak november 27-én, szerdán 9 és 16 óra között Budapesten, az Alag utca 3. szám alatt.

Hivatásmegújító hétvégét szervez a Református Kórházlelkészi Szolgálat egészségügyi dolgozók részére november 22. és 24. között Mátraházán, a Ráday Konferenciaközpontban.

Léleképítő konferenciát rendeznek szórványgondozó lelkészek részére december 1. és 4. között Balatonszárszón a Soli Deo Gloria Konferenciaközpontban. Jelentkezési határidő: november 22.

Ép lélekben ép test – Krisztussal a címe annak a nőszövetségi konferenciának, amelyet november 23-án, szombaton 10 órától rendeznek meg Szombathelyen, a Károlyi Gáspár tér 7. szám alatt.

Válság és váltság címmel tartanak konferenciát a száz éve született dr. Koncz Sándorra valamint a kétszáz éve született Kierkegaardra emlékezve november 21-én és 22-én Sárospatakon, a Kollégium imatermében.

Kopjafaavatás lesz az 1989-es Mártírok emlékére november 24-én, vasárnap a 10 órakor kezdődő istentisztelet keretében Budapesten, az Erdélyi Gyülekezetben, a Gyógyszergyári út 3. szám alatt.

A Vörösberényi Református Erődített templom leendő orgonájáért szervezett 3. jótékonysági koncert november 23, szombat 18 óra a Veszprémi Református Nagytemplomban.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát, a Prédikátor könyve 4. fejezetéből a 12. verset!

"Ha az egyiket megtámadja is valaki, ketten ellene állhatnak annak; és a hármas kötél nem hamar szakad el." (Préd 4,12)

Legutóbb a kettes számmal kapcsolatosan gondolkodtunk, most a három jön sorra. Mi nagyon szeretjük ezt a számot, hiszen "három a magyar igazság", és "háromszor iszik a magyar, de ezerszer is jót akar". A zászlónkban is három szín van, és a táncunk is háromféle. A három valóban egy különleges szám, hiszen a legalapvetőbb stabilitás jelképe. Nemcsak a szék lábaira vonatkoztatva, de a szellemi világban is. Istennek is három személye van, ő a Szentháromság.
A hármas kötélről szóló bibliai mondat esküvőkről ismert a leginkább. A stabil kapcsolat képe a hármas kötél. Miért éppen a hármas kötél az, amelyik nem szakad el? Mert a kettő még csak egy oda-vissza kapcsolat, még kialakulhat a "húzd meg – ereszd meg" játék. Azonban a hármas tagoltság, a hármas kötés nagyon erős. Itt, mintha valami minőségi ugrás lenne a dolgok biztosságában. Három embertől már közösségnek mondhatunk egy kis csoportot. Két ember még nem igazán az. Így találta ki Isten, hogy annak idején Ádám mellé adta Évát, és ők ketten Istennel kapcsolatba lépve széttéphetetlen kötelékkel kapcsolódtak egymáshoz. De hasonló módon két ember, növekvő gyermekével nagyon erős kötelék.
Elképzelhetünk egy megszemélyesített pontocskát, amelyik elindul a nagyvilágba szerencsét próbálni. Talál egy másik pontot, így ketten egy egyenest alkotnak. Az egyik azt mondja, menjünk Nyugatnak, a másik azt mondja, menjünk Délnek, és így billegnek, mint egy mérleghinta. Aztán együtt kinyújtják a kezüket. Talán az egyik először Észak felé keresgél valamit, a másik dél irányába, de végül összetalálkozik kinyújtott kezük, és így lesz a két pontból három, így határoznak meg most már egy síkot, és vonalból végtelen felületté lesznek. A három pont, mint egy háromlábú szék nem billeg. Mert a három az összetalálkozás jelképe. A három azt fejezi ki, hogy két különálló lényt nem lehet csak egy külső pontból összekötni. Ez az Isten nagy terve mivelünk. A szétszakadt világot nem úgy egyesíti, hogy összeragasztja, kibékíti a széthúzó embereket, hanem úgy, hogy egy külső pontból összeköti. Nem a mi dimenziónkban, nem a mi eszközeinkkel találhatjuk meg a megoldást, hanem akkor, ha saját ötleteinket elhagyva, mintegy pontocska ebben az univerzumban kinyújtjuk a kezünket, és a túlonnani, az isteni után nyúlunk. Ha megvan bennünk ez a készség, ha gondjainkra nem magunktól várjuk a megoldást, akkor egyszer csak észrevesszük azt is, hogy azt a harmadik, kiegyensúlyozó pontot nem is mi találtuk meg, hanem az talált meg minket. Isten Fiában kiegyensúlyozta ezt a világot. Ő az, aki elért bennünket, és két kézzel megfogta libikóka világunkat. Az ember sokszor szinte beleszédül ebbe a kettős világba. Hol fent, hol lent. És mindig a másiknak van igaza! Ebbe a billegő világba jött el Jézus, és megfogva a mérleghinta mindkét szárát, egyensúlyt, harmóniát ajándékozott. Ebben érdemes reménykednünk. Ámen.