2014-05-14

Dányi Nagy Márió, Kollarics Gábor – mindennapi feltámadásaink
Kendeffy Gábor – Istenfogalom és istenérvek
Tarr Zoltán – Egység Nap

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Egyik kedvenc festményem Matthias Grünewald Colmarban található oltárképe, amelyen Keresztelő János mutat Jézusra, elképzelhetetlen hosszú mutatóujjal, szigorú tekintetével is elmondja azt, amit olvashatunk is latinul: "Neki növekednie kell, nekem pedig alábbszállnom". Pedig a kereszten meghalni nem valami nagy növekedés! Mintha egy teljesen másik világszemléletből és időből nézve láttatná ez a kép az életet. Ez a bibliai mondat sokakat elgondolkodtatott már. Mit jelent növekedni? Mit jelent csökkenni? Most egy kerekasztal-beszélgetést hallhatunk erről a kérdésről. Dányi Nagy Márió református lelkész, Kollarics Gábor gimnáziumi tanár és Kohout Zoltán újságíró beszélgetnek.

Dányi Nagy Márió: Nagyon kemény mondat hangzik el Keresztelő János szájából, amely azt jelenti, hogy engem a teljes megsemmisülés fenyeget, nekem alább kellene szállnom, el kellene tűnnöm. Ott van ebben a gondolatban feltámadás reménye is. Az ember könnyen tompíthatja ezt a kijelentést azzal, hogy ezt mondja: van bennem egy kicsi jó, egy kicsi rossz is, de legyünk jó emberek! Simogassuk meg a jót és szidjuk meg a rosszat! Azonban eljut az ember életében egy olyan pontra, amikor mindazzal a jóval és rosszal, amely ő maga, szembe kell néznie. Látnia kell, hogy valaminek el kell tűnnie ahhoz, hogy valami új megszülessen. Keresztelő János ezt megteszi, amikor azt mondja, az énem nem számít. Akár jónak, akár rossznak gondolom magam, az énemet adom fel, mert Jézusnak kell növekednie.
Kollarics Gábor: Itt egy nagy dolog egy még nagyobbat készít elő. Fiatalkoromban valahogy ösztönösen kerestem a megtisztulás útját például azzal, hogy a földön feküdtem, vagy hideg vízben zuhanyoztam. Ez egy kicsit hasonlít arra, amire Keresztelő János is hív, hogy az aszkézis által tisztuljunk meg, készítsük elő valami nagyobbnak az eljövetelét, legyünk késszé arra, hogy be tudjuk azt fogadni. Itt az éhezés, vagy a böjt ilyen szükséges előkészítés. Tehát a misztérium felfogásához, megértéséhez előkészületre van szükség.
Dányi Nagy Márió: Az embernek életösztöne van, amellyel óvni akarja az énjét. Ez mindenben megjelenik: a házasságban, gyerekvállalásban, de még akár abban is, hogy milyen hűségcsomagot választ a telefonjához. Nem akar elköteleződni. Mindenki szeretné érezni, hogy bármikor kiléphet, kivonhatja magát az adott dologból.
Eszembe jutott egy ismerősömmel való beszélgetésem. Gyerekvállaláson gondolkoznak a férjével, de az illető azt érezte, hogy az anyává váláshoz sok mindent föl kell adnia. Nagy szenvedést jelentett neki, hogy szinte meg kell halnia, mint gyermektelen feleség, hogy utána anya lehessen belőle. Ez egy igazi meghalás. Aztán remélhetőleg megtörténik a feltámadás is, de azt előre nem látja az ember. Én azt hiszem, hogy elengedhetetlen része az életnek az ilyen meghalás, e nélkül nincs élet.
Kohout Zoltán: Ahhoz, hogy valami nagyobb születhessen, valamennyire meg kell halnia az előző énünknek?
Kollarics Gábor: Igen. Ha nem lenne önátadás, már szétesett volna a világunk. Egyébként lehet úgy szemlélni a világot, mint a szétesés felé való haladást. Én azonban hiszek abban, hogy az emberek a küldetésüket, az emberré válás kötelezettségét sosem felejtik el. Nagyon mély tudása ez az embernek és a fogyasztói társadalom sem tudja erről teljesen elterelni a figyelmet. Mert tulajdonképpen, mit érzékelünk halálnak? A korlátozottságunkat. Amikor például elfogadjuk azt, hogy korlátaink vannak, akkor egy kicsit már meghaltunk. Hála Istennek, meg tudtunk halni. De ha nem fogadjuk el, kardot rántunk és elkezdünk harcolni a körülményeinkkel, ezek ellen a korlátok ellen és "kordont bontunk", ezek a határok attól még nem fognak eltűnni, mert ezek bennünk vannak. Hiába látok kívül egy falat, az ellen hiába harcolok, amíg bennem nincs belső nyugalom és béke. Önzés az, amikor magamnak gyűjtök, próbálom magamat érvényre juttatni. Vagy a családon belül is, amikor azt kérdezem: miért én mosogassak? Miért játsszak a gyerekkel, amikor éppen egy izgalmas könyvet olvasok? Ha meg tudok halni, és le tudom tenni azt a könyvet, és elmegyek a gyerekkel játszani, ez az akarat, indulat, érzés tartja fönn a világot.
Kohout Zoltán: A legtöbb film és reklám az arról szól, hogy legyél önmagad! Mintha valamiféle hatalom le akarna minket beszélni arról, hogy önzetlenné legyünk újra vagy, hogy áldozatot hozzunk.
Dányi Nagy Márió: Fogyasztási szempontból a legjobb az, ha mindenki külön háztartást vezet és mindenből vásárol saját magának. Én is egyedül élek, nem akarom bántani az egyedülállókat. A média is a boldogulás ilyen önző módját adja elénk, amely nyilván azért talál bennünk táptalajt, mert bennünk él az az ösztön, amely nem mer elengedni.
Kollarics Gábor: Gondoljunk Ádám és Éva történetére, amely az ember helyzetének alapvető tapasztalatát fogalmazza meg. Az embert nagyon hamar rá lehet vezetni arra, hogy a korlátozottsága tulajdonképpen felháborító dolog. Tehát a lázadás mindenképpen megjelenik, ha nem Isten útját követi az ember: az önfeláldozás útját, amit Jézus kinyilatkoztatott. Az igazi kérdés: építjük, vagy pedig föláldozzuk magunkat valamilyen magasabb cél érdekében? Az ember nem változik, de ma hatékony fegyvereink vannak arra, hogy pusztítsuk azt a környezetet, vagy közeget, amiben létezünk.
Dányi Nagy Márió: Könnyen belecsúszunk abba a gondolatba, hogy "most rossz, régen jó volt". Az én-védő mechanizmust így rá lehet csúsztatni valami más gondolatra. Például, amikor valaki azt mondja: "ez az én törzsem, az én népem. A közösségért föláldozom magam." Ez elsőre úgy tűnik, hogy önfeláldozás, de valójában mégsem az, mert énrólam szól. Lehet, hogy nemesebb, mint amikor csak a saját bőrömre tudok gondolni, de ez még nem valóságos önátadás, mert mégiscsak énrólam szól. Az isteni önátadás, amiről Jézus beszél az, hogy aki meg akarja tartani az életét, az elveszti, és aki elveszti az életét őérte és az evangéliumért, az meg megnyeri. Szerintem soha nem volt ez könnyű és népszerű, nem volt egyszerű a Jézusért és az evangéliumért való áldozat, mert az nem énértem van.
Kollarics Gábor: A tudás tulajdonképpen azt jelenti, hogy uraljuk az életünket, a "zsebünkben" van Jézus, a Jézus által közvetített tudás, az Isten országa. A farizeusoknak is a "zsebében" volt. Megvolt a tudásuk, de ez nem volt elegendő és ma sem elegendő. Imára van szükség, amivel őszintén tud az Istenhez fordulni az ember, és mint Jób kiáltani hozzá. Jób kiáltása a szenvedései között már nem a tudást tükrözi.
Dányi Nagy Márió: Napról napra tapasztaljuk azt, hogy milyen nehéz valaminek is a szívemig eljutni. Sajnos, az imádság is válhat egy "bevásárló listává", amiben felsorolom, hogy mit kérek a mennyei szolgáltatótól, de igazából nincs benne semmi önátadás. Próbáljunk csak meg, például harminc percig csöndben maradni és mozdulatlanul ülni! Ez sokkal nehezebb, mint gondolnánk. Hagyni, hogy csak úgy legyek, és figyelni magam köré, esetleg figyelni a légzésemet. Ez arra emlékeztet, hogy én most csak itt vagyok, és ki vagyok szolgáltatva tulajdonképpen, de ez mégsem baj. Tehát átadom magam az Istennek.
Az önátadást nem lehet elméletben gyakorolni, nem lehet csak saját magamban megélni, csak közösségben. El kell menni a gyülekezetbe! Olyan gyülekezetbe, ahol vannak veszekedések, vannak idegesítő emberek. Ott lehet gyakorolni az önátadást! És otthon a családomban is! Észre kell vennem magamban, hogy most önző vagyok. Nem szeretném ezt és ezt csinálni, mégis ezt teszem, mert ez a helyes. És amikor megteszem, azt veszem észre, hogy mégsem volt ez olyan rossz. Gyakorolni kell azt, hogy közösségben legyek másokkal és nemcsak olyanokkal, akiket nagyon szimpatikusnak tartok. Ezért jó a gyülekezet, ahol különböző emberek vannak jelen, mert ez nem egy klub, ahová csak hasonszőrűek járnak.
Kollarics Gábor: A vámszedő imádsága, hogy könyörülj rajtam Uram, mert bűnös vagyok, olyan egyszerű ima. De ez az ima minden nap ki tud vezetni engem a lázadás, az elégedetlenség és az ítélkezés lelkületéből. Amikor ezzel indulok el otthonról, ez óriási segítséget jelent nekem. Ez alapján nem gondolhatom, hogy mások fölött állok, ahogyan egyébként minden percben gondolnám, mert erre kapok folyamatosan belső késztetést, hogy uralkodj, legyél okosabb másoknál, hogy pipáld le őket, és így tovább. Nekem ez az ima nagyon sokat segít.
Ha kiderül, hogy hazudtam, magamnak is hazudok, és nem vagyok olyan jó, mint amilyennek gondoltam magam, az bizonyos értelemben halálhelyzet. Ha valaki szembesít ezzel, akkor abból harag és védekezés következik. Ebből a halálhelyzetből a feltámadás a kibékülés. Régebben nem tudtam kibékülni, meg kellett tanulnom a családban és a közösségben is. Jó, amikor otthon azt látják a gyerekek, hogy apa és anya nagyon összeveszett, de ki tudnak utána békülni, mert akkor azt látják, hogy nagyobb hatalom a kibékülés, mint a megosztás, az ellentét.
Dányi Nagy Márió: Megbocsátani nagyon nehéz, mert általában annyira ragaszkodunk a haragunkhoz. Isten nem legyint a rosszra, és tőlünk sem azt várja, hogy felejtsük el, és kezdjünk újat! Nem azt kell tenni, hogy az ember egyik házasságból a másikba megy, hanem meg kell bocsátani. A megbocsátás az, hogy a rosszból valami jó jön ki, a halálból lesz valami feltámadás. Ez viszont iszonyatosan nehéz, de az életnek valószínűleg ez az egyetlen útja.

Fekete Ágnes: Aki el tudd engedni, annak van a legtöbb mindene. Ez az élet furcsa ellentmondása. Ez azért van, mert Isten valami egészen más módon közelít felénk, mint ahogyan ezt a mi földi viszonyaink között megszoktuk. És mégis, a földi gondolkodásunkkal, nagyon is lefele irányuló gondolatainkkal keressük az Istent, hiszen mi itt élünk, és nem vagyunk angyalok. Nemrég egy konferenciát tartottak Károli Gáspár Református Egyetemen, amelynek a címe Istenfogalom és istenérvek volt. A Bölcsészettudományi Kar egyik filozófiatanárával és a konferencia egyik szervezőjével, dr. Kendeffy Gáborral beszélgettem. Először azt kérdeztem, mit jelent az, hogy istenérv?

Kendeffy Gábor: Miért van az, hogy a legtöbb istenképnek nagyon szerves része az, hogy Isten mindentudó? Istent alapvetően ágensnek, tehát valami cselekvőnek képzeljük el, akinek a cselekvéséhez szüksége van a megfelelő kompetenciára. Az istenérv egyfajta bizonyítás, amellyel Isten létéről akarjuk meggyőzni az olvasóinkat és a vitapartnereinket.
Fekete Ágnes: Mindig vágya volt az embernek, hogy érveket rakjon a hite mellé?
Kendeffy Gábor: Nem feltétlenül. De már az ókori filozófiában, például Arisztotelész is többféle istenérvvel állt elő: kell egy végső lét ok és kell egy végső ható ok. Ez tulajdonképpen már két érv. Kell, hogy legyen a létezésnek egy végső oka, és kell a különböző működéseknek, változásoknak is, hogy legyen egy végső oka. Az is egy érdekes érv volt már Arisztotelésznél, hogy kell, hogy legyen célja a mindenségnek. Ennek a gondolatnak már korábban is megtaláljuk a kezdeményeit. Nem csak a görögöknél volt ilyen igény, hanem például az indiaiaknál is. A konferencia egyik előadása az indiai logika istenérveit vizsgálta.
Fekete Ágnes: Az, nagyon más?
Kendeffy Gábor: Isten létét úgy bizonyítják, hogy nem szabad a végtelenbe menni a változások okainak sorában, tehát valahol meg kell állni, kell, hogy legyen egy végső ok. Olyan érv is volt, ami a világ szépségéből és a szabályszerűségéből indult ki. Ez is már görög filozófiában is tetten érhető. De volt ezenkívül még egy egészen furcsa érv, amit maga az előadó is hamiskás mosollyal adott elő, hogy bizonyos végső részecskékből áll a világ, amelyek összetételéhez, hogy azokon legyen valami, számok szükségesek, tehát kell, hogy legyen valaki, aki összeszámolja ezeket, tehát Isten létezik. A mi elménk számára ez egy picit furcsa, még talán megmosolyogtató is. Nyilván beleérzőbben is lehet ezzel foglalkozni. De érdekes, hogy az istenérvek kérdése nemcsak a görög filozófiában merült fel, hanem az indiai filozófiában is.
Fekete Ágnes: Az istenérvekkel a középkorban is sokat foglalkoztak.
Kendeffy Gábor: A legismertebbek Aquinói Tamás istenérvei, az a bizonyos öt út. Egyes filozófusokban az is fölmerült, hogy van valami furcsa ellentét a vallásos istenfogalom és a filozófiai istenfogalom között. Például Pascal – aki valójában a filozófia egyfajta önkritikáját fogalmazta meg – felveti, hogy a filozófusok istene, nem Jákób, Mózes vagy Ábrahám Istene, mert ahhoz nem lehet imádkozni. Aki a legfőbb és a legtökéletesebb létező, ahhoz nem lehet imádkozni.
Fekete Ágnes: Tehát ekkor személytelenné válik az isten?
Kendeffy Gábor: Igen. Nem lehet személyes viszonyunk hozzá. Életünk alakításában nem nagyon játszhat szerepet.
Fekete Ágnes: Pedig az Istennel való találkozás valójában egy élmény.
Kendeffy Gábor: Ez így van. Pascal az Istennel való gondolkodás székhelyének a szívet teszi meg. Ő az értelemmel, és az ésszel szemben a szívről beszél, mint legfontosabb képességről. Érdekes volt a konferencián, hogy egy középkori filozófiával foglalkozó előadás is valami hasonlót mutatott ki. A tizenkettedik századi Szent Viktori iskola egyik képviselőjével foglalkozott, Szent Viktori Hugóval. Hugó szerint Isten megismerhetetlen, de mégis a szeretettel valamiképpen felfogható és megismerhető. Értelmünk számára Isten megragadhatatlan, de van egy külön érzékünk, a szeretet, amely szintén valamiféle megismerőképesség. Ez az Istenhez való racionális hozzáállás és az érzelmi viszony közötti feszültség több előadásban is nagyon erősen megjelent.
Fekete Ágnes: Az értelmünket nem zárhatjuk ki, hiszen az ember gondolkodik az Istenről, és ez rendben is van így.
Kendeffy Gábor: Igen, mert különösen, ha valaki egyébként is gondolkozik, annak számára nagyon nehéz úgy őszintén viszonyulni Istenhez, hogy róla nem gondolkozik. Az nem ő, aki Istenhez viszonyul, ha értelmét meghazudtolva akar Istenhez valahogyan viszonyulni.
Fekete Ágnes: Mik is ezek az istenérvek és miért fontosak?
Kendeffy Gábor: A filozófusok között is erős harc alakult ki a két tábor között. Az egyik tábor szerint Isten fogalmából, Isten lényegéből lehet a létét bizonyítani. Tehát, ha tudom, hogy mit jelent az isten szó, akkor lehetetlen, hogy ne mondjam azt, hogy Isten létezik. Canterbury Anzelm azt mondta: ha tudom mit jelent az isten szó, akkor úgy fogom őt fel, mint a lehető legtökéletesebb lény. De akkor lehetetlen, hogy ne létezzen, mert a létezés is egyfajta tökéletesség. Ezzel szemben van egy másik irányzat, ami szerint nem lehet az isten fogalomból bebizonyítani Isten létét, hiszen mi Isten lényegét ebben az életben nem láthatjuk. A lényegéből következik az, hogy létezik, de nem számunkra, mert mi nem látjuk, legalábbis a lényegét nem. Aquinói Tamás azt mondta, hogy Istenre, mint okra, az okozataiból lehet következtetni. Például Istent, mint végső mozgatót, mint a változások végső okát fogja fel, tehát a változásoknak kell, hogy legyen végső oka. Ő Istent, mint létokot fogja fel. Ez azt jelenti, hogy amit általában látunk magunk körül, az olyan, hogy el tudnánk képzelni azt is, hogy nem létezik. Ha megnézzük, hogy mik ezeknek az okai, akkor azok is általában olyasmik, amelyekről el tudnánk képzelni, hogy ne létezzen, na de ha mindennek csak ilyen okai volnának, – mondja Tamás – akkor egyszer már megtörtént volna, hogy semmi sem létezne. Tehát kell, hogy legyen egy olyan ok, aminek nem gondolhatjuk el a nemlétét, tehát szükségszerűen, nem esetlegesen létezik.
Fekete Ágnes: A reformáció elvetette ezt az istenérvű megközelítést, tehát azt mondták a reformátorok, hogy az eszünknek ez a módszere használhatatlan a hit számára.
Kendeffy Gábor: Igen, például Kant is valami hasonlót mond: a tiszta ész számára Isten léte bebizonyíthatatlan, viszont a gyakorlati észnek azért mégiscsak ki kell követelnie, hogy Isten létezzen, mert erre az etikának van szüksége.
Fekete Ágnes: Ő is protestáns volt. A mostani korban elterjedt a rendszerszemlélet. Az is egy istenérv, hogy a rendszernek is alkotója kell, hogy legyen.
Kendeffy Gábor: Ez nem is annyira posztmodern, hasonló az Aquinói Tamás-i érvhez, hogy a működéshez feltételezünk egy értelmet. A rendszerszerűség is egy olyan dolog, ami valamilyen értelemre utal. Természeti törvényeket figyelhetünk meg. Az égitestek mozgása, ha törvényszerű, akkor is tulajdonképpen rendszerekről beszélünk, és a kozmosz is egyfajta rendszert alkot. Tehát ez szerintem nem annyira újszerű.

Fekete Ágnes: Az öt évvel ezelőtti Magyar Református Egyház létrejöttére emlékezve rendezik meg a Református Egység Fesztivált, valamint tizenegyedik alkalommal a Református Zenei Fesztivált. A rendezvény időpontja május 23., 24. és 25. Híreink élén Tarr Zoltán zsinati tanácsos számol be erről az ünnepről.

Tarr Zoltán: Budapesten lesz a Református Zenei Fesztivál pénteken, szombaton és vasárnap. Szombaton pedig a 2009. május 22-i Alkotmányozó Zsinat és Hálaadó Ünnep ötödik évfordulójára Debrecenben lesz az Egység Fesztivál, ahová körülbelül tíz-tizenkét ezer magyar reformátust illetve érdeklődőt várunk a Kárpát-medencéből és a diaszpórából.
Kiss Sándor: Eddig hányan jelentkeztek?
Tarr Zoltán: Az egyházkerületek gyűjtik a jelentkezéseket. Azt tudjuk, hogy Erdélyből már több mint ezerötszáz fő jelentkezett. Kárpátaljáról is körülbelül ezren várhatóak. Már egy busznyi ember összeállt Szerbiában is. Horvátországból is egy busznyi ember tervezi, hogy jön. Felvidékről több busszal érkeznek. Biztosra mondható, hogy tíz-tizenkétezer ember most is össze fog jönni, mint ahogy 2009-ben volt. Alapvetően nem a számok bűvöletében próbálunk élni, hanem azt szeretnénk, hogy minél többen érezzék fontosnak az eljövetelt és a találkozást, hogy hálát adhassunk az elmúlt öt esztendőért, és átéljük azt, hogy a Kárpát-medence és a világ minden részéről mi, magyar reformátusok együtt lehetünk.
Kiss Sándor: Az egységnapi ünnepség 25-én, vasárnap lesz.
Tarr Zoltán: Magyarországon és a Kárpát-medence gyülekezeteiben 25-én, a vasárnapi istentiszteleten adnak hálát az egységért az istentisztelet keretében. Szokás szerint egy közös liturgiajavaslattal készültünk. Ezt kapják meg a gyülekezetek. Nagyon sokan tervezik, hogy ezen a napon testvér-gyülekezeti látogatáson vesznek majd részt.
Kiss Sándor: Milyen programokkal várják az érdeklődőket?
Tarr Zoltán: Két színpadon lesznek különböző kulturális események. A Nagytemplomban egyházzenei orgonakoncertek hangoznak el, a Kistemplomban pedig egész nap az elcsendesedésre adunk lehetőséget. Napközi liturgiák illetve imádságos elcsendesedés lesz ott.

Fekete Ágnes: Most hallgassák meg további híreinket, a következő hét református eseményeit!
A Magyarországi Református Egyház is csatlakozik a Magyar Kerékpáros Klub és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium április 22. és május 30. között meghirdetett Bringázz a munkába! kampányához. Keresztyén kerekezők néven létrehoztak egy csoportot, és várják gyülekezeti csoportok jelentkezését.

Az idén is megrendezik a református egység kifejezéseképpen a Szeretethíd elnevezésű, Kárpát-medencei önkéntes napokat május 16-án és 17-én, pénteken és szombaton. Az önkéntes fiatalok több száz településen nyújtanak segítséget a környezetükben élő intézményeknek, gyülekezeteknek és magánszemélyeknek.

Pásztorálpszichológiai szimpóziumot rendez a Tiszántúli Református Egyházkerület Lelkigondozói Intézete május 17-én, szombaton 10 órától Debrecenben a Református Kollégium dísztermében. A nap témája: Bizalomból várat ki építhet?

Nyílt napot tart a Kallódó Ifjúságot mentő Misszió Drogterápiás otthona május 20-án, kedden 9 óra 30 perctől Ráckeresztúron, a Rákóczi utca 45. szám alatt.

Alföldy-Boruss Csilla ad orgonahangversenyt a Kelenföldi Barokk Esték keretén belül május 17-én, szombaton 17 órakor Budapesten, az Október huszonharmadika utca 5. szám alatti református templomban.

Jótékonysági koncertet tartanak Sepsy Károly lelkész-orgonaművész és a Sajóhídvégi Református Egyházközség Kórusának közreműködésével május 18-án, vasárnap 18 órakor Miskolctapolcán, a református templomban.

A Vörösberényi Református Erődített Templom leendő orgonájának javára tartanak jótékonysági hangversenyt május 17-én, szombaton 19 órakor Balatonfüreden, a református templomban.

A Tabulatúra Régizene Klub május 19-én, hétfőn 19 órakor tartja következő összejövetelét Budapesten, a Szilágyi Dezső téri református templomban.

Ezen a héten 12. és 17. között rendezik meg a XXII. Szent István Könyvhetet Budapesten a Ferenciek terén. A Kálvin Kiadó és a Magyar Bibliatársulat a rendezvény 13-as standján várja a vásárlókat.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten Igéjét a János evangéliuma 3. fejezetéből!

Keresztelő János mondja: "Neki növekednie kell, nekem pedig alább szállanom." (János 3,30)

Néhány évtizede elindult egy vita az úgynevezett bővölködés teológiáról. Eszerint az Isten kegyelme közvetlen összefüggésben van azzal, ahogyan mi itt a földön gazdagságban, békében és jólétben élünk. Ha ezzel a gondolattal tekintjük meg újra Grünewald oltárképét, – amelyről beszéltünk – amelyen Keresztelő János felmutat a keresztre, kezében a Bibliával, lábánál a zászlós báránnyal, szinte kipöckölt ujjakkal, el kell gondolkodnunk azon: mit is jelent az, hogy növekedés? Növekedés a Golgota?
Ma szeretnénk úgy beszélni az életről, mintha nem lenne halál. A fiatalságról, mintha öregedés nem létezne. Örök előrehaladás helyett meg kellene szeretnünk azt, ahogyan a szív is ritmikusan dobog, ahogyan minden ezen a világon a le és föl, a napkelte és napnyugta, a szélső pontok harmóniájáról szól. János a keresztre mutat, ahol metszi egymást minden irány, ahol egyensúlyba kerül az ég felé törő gondolat a lefele szállással, a dolgok egyik irányból jövő feltámadása a másik végletben történő elnyugvásával. Sokszor nem gondolunk bele, hogy a halál nemcsak lefele szállás. Az örök fejlődésburjánzás is a véget jelenti. Amikor minden a tervezésről szól, ahogyan divatosan mondjuk: állandó projektekben élünk, amikor az ember már belül, lelkében képtelen megállni, és őszintén belenézni valakinek a szemébe anélkül, hogy a gondolatai elvinnék következő program felé, ez is a nem létezés állapotát jelenti.
Hány ember hajt egy életen keresztül, majd megáll és megkérdezi magától, éltem én egyáltalán? Az állandó növekedés hamis képéből csak a megtérés a kiút. Az a mozdulat, ahogyan Keresztelő János magabiztos ujja a megfeszítettre mutat, és azt mondja: ez a valódi növekedés. A növekedés az áldozatban áll. Volt valaki, aki a mindenség fölött úr volt, mégsem fölfele vágyott, hanem alászállt és emberként abban adta meg növekedésünk útját, hogy áldozattá lett. A szó szoros értelmében kiszolgáltatta magát, engedte, hogy azt tegyenek vele, amit akarnak. Nem védekezett, nem pörölt, tudatosan ezzel az önfeladással akarta elmondani, hogy csak a kereszt alatt van növekedés. Mindannyian szeretnénk ledobni a szenvedést. Pörölünk az Istennel sokszor azért, amit ránk tett. Emlékszem, amikor Gulácsy Lajos, Kárpátalja korábbi püspöke elmesélte, hogy az elvállalt nyomorúság, a láger hogyan adott számára növekedést.
Még a hétköznapi dolgok területén is igaz, hogy egy-egy szerszámot úgy fedeztek fel az emberek, hogy a nyomorúság leleményessé tette őket. Nem lenne élet, ha nem lenne lefele út. Nem lenne fejlődés, ha nem lenne visszafejlődés is. De jó volna, ha zsigerünkig megéreznénk ezt a ritmust! Ha fel tudnánk nézni a keresztre és csodálni azt a minden erő és elképzelés fölött való növekedést, amit Jézus elénk tárt. Jézus, amikor a földi javakról beszélt nem azt mondta, hogy ne gyűjtsetek, ne gazdagodjatok, ne legyetek bőségben! Üzenetében a hangsúly azon volt, hogy gyűjtsetek, gazdagodjatok! De a bensőtökben. Növekedjetek! De a belső emberben. Érdemes végiggondolnunk, miféle "én-csökkenésre" van szükségünk ahhoz, hogy ez a belső növekedés megvalósuljon. Ámen.

Similar Posts