2014-06-25

Márkus Ágnes, Bödecs Pál, Csányi Ágnes, Dányi-Nagy Márió, Bödecs Panna, Bödecsné Szalai Hajnal – csendes ima

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
A nyár szinte mindenki számára lehetőséget ad a pihenésre. De mitől is piheni ki az ember magát? Mit tudunk kiengedni magunkból, és vajon mi jön bele ebbe az űrbe? Néhány olyan emberrel beszélgettem, akik egy nagyon különleges módját találták a pihenésnek. Ez pedig a teljes csend, a teljesen csendes ima. Erre lehetőséget a Manréza lelkigyakorlatos ház adott Dobogókőn. A kiskunhalasi református gyülekezet három lelkészével és három gyülekezeti tagjával beszélgettem, akiknek mind részük volt ebben a csendélményben. Elmondják, hogy ez a katolikusnak vagy esetleg ortodoxnak gondolt imamód, mennyire fontossá vált református hitük számára is. Létre is hoztak az egyik egyházi teremben egy imaszobát, ahol kifejezetten csendben imádkoznak hetente azok, akik erre vágynak. Az elhangzás sorrendjében mondom a megszólalókat: Márkus Ágnes tanár, Bödecs Pál lelkipásztor, Csányi Ágnes tanár, Dányi-Nagy Márió lelkipásztor, Bödecs Panna egyetemista, Bödecsné Szalai Hajnal lelkész.
Márkus Ágnes: Azt éreztem, hogy mindenképpen el kell mennem Dobogókőre.
Fekete Ágnes: Mi után vágytál?
Márkus Ágnes: Istenre vágytam: hogy érezzem, tudjam, lássam, tapasztaljam, hogy örüljek vele lenni, mert valamiért nem látom, nem hallom, nem jut el hozzám. Emlékszem, az első napokban, mint az űzött vad robogtam az erdőn végig, tele voltam gondolatokkal, és félelemmel is. Rengeteg minden zakatolt a fejemben, és eltartott egy darabig, amíg lenyugodtam. Nagyon erős képek jöttek elém. Nagyon jó volt számomra az úgynevezett vezetett ima.
Fekete Ágnes: Hogyan történt mindez?
Márkus Ágnes: Fölolvastak egy részt a Bibliából, és az volt a feladat, hogy helyezzem magamat Isten jelenlétébe. Elképzeltem, hogy kiket látok magam körül például a bethesdai fürdőben, amikor megjelenik Jézus. Milyen ruhában van? Vagy ki Ő? Akkor én hol vagyok, és mit hallok, kivel beszélek? És amikor mondták a történetet, mint egy film pergett le az egész előttem.
Fekete Ágnes: Milyen hatással volt a hitedre ez a fajta imádság?
Márkus Ágnes: Azt értettem meg, hogy bennem van az Isten.
Fekete Ágnes: Isten nem egy távoli valaki?
Márkus Ágnes: Nem egy távoli, hanem itt lakik. Bennem vett szállást. Bármilyen furcsa is, de ez így van. Ezek az imák segítenek abban, hogy koncentráljak valamire, valami másra.
Fekete Ágnes: Ebben a csend segített?
Márkus Ágnes: Igen, a csend nagyon fontos.
Fekete Ágnes: Nem lehetett telefonálni sem?
Márkus Ágnes: Ki kellett kapcsolni a telefont, amíg ott voltunk. Illetve nem mondták, hogy kapcsoljuk ki, de azt ajánlották, hogy jobban járunk, hogyha kikapcsoljuk a telefont.
Fekete Ágnes: Ezt mindenki megérti?
Márkus Ágnes: Igen. Mert még egy sms is föl tud zaklatni, és egyszerűen beindul a "verkli", amit aztán nem lehet leállítani. A csendhez szükséges, hogy ne érjen utol senki, és semmit ne tudjak a világról, hanem az Istenről és magamról tudjak már meg végre valamit. Hadd kerüljünk már végre kapcsolatba!
Fekete Ágnes: A református tradíció szerint fontos, hogy a munkában, a "verkliben" is benne van az Isten.
Márkus Ágnes: Persze, hogy benne van. Benne van egy érintésben, egy pillantásban. Sokszor átélem Isten jelenlétét például abban, amikor a gyerekekkel csinálunk valamit a színjátszókörben, és kiráz a hideg, mert olyan gyönyörű, ahogyan átélik a szerepet és átjön a lényeg. De az ennél is csodálatosabb, amikor Isten velem foglalkozik, rám néz, és nincsen senki más. Olyan jó csak a tekintetében lenni! Ott, akkor minden kívül volt, de nem azért, mert akartam, hanem egyszerűen kívülre került, kívülre parancsolódott, és ott bármit letehettem, és le is tettem. Mindent elengedtem.
Fekete Ágnes: Nem volt számodra gátló tényező az, hogy a protestánsoknak nincs túl sok jó élményük a jezsuitákról a történelmet tekintve?
Bödecs Pál: Még ha nagyon fájdalmas emlék is, és nem is értünk vele egyet, azonban a jezsuitákat mindig csodálattal figyeltem, mert olyan merészek voltak, és képesek voltak ennyire megújítani a katolikus egyházat. Ugyanis ők nem visszaalakították az egyházat, hanem valahogy előre alakították. Ez sok kérdést fölvet persze: érdemes-e így az egyházat reformálni, ahogy ők tették? Viszont azt azért csodáltam bennük, hogy ezt a Krisztusért való szeretetből tették. Úgy próbálták értelmezni önmagukat, ahogyan mi is, hogy a Krisztusért képesek mindenre, még a hagyományokat is képesek felülírni, megváltoztatni. A jezsuitáktól azt is meg lehet tanulni, hogy nagyban tudnak gondolkodni. Tehát az Isten számukra nagyon nagy, és egyedül Ő van. Mivel egy az Isten, minden, ami van, az Övé. Ez nekem tetszik, mert én is úgy gondolom, hogy "minden a miénk, mi pedig a Krisztuséi". Ez a helyes keresztyén magatartás, de ez egy református magatartás is! Közel áll hozzám, hogy nincs két világ. Nincs egy kis Isten, akinek egy szűkös világa van, ahová bemenekülhetünk, hanem az egész az övé. Az egész világ az Istené, és nem kell félnünk semmitől. Ha Krisztuséi vagyunk, akkor minden a miénk. Ezt lehet tőlük megtanulni. Ők is sokat változtak az idők folyamán, nekik is voltak nehéz korszakaik. Ezekben a mai jezsuita programokban azonban nem tetszett, hogy sok pszichológiai elemet is éreztem bennük, ami "a cél szentesíti az eszközt" kifejezést juttatta eszembe. De nem kell nekünk mindent átvenni. Viszont sok mindent lehet tőlük tanulni: a mélységre való törekvést és a fontos dolgokban való kompromisszummentességet. Sok jó dolgot találtak a kereséseik közben, amelyek valóban jók, mint például ez a lelkigyakorlat, amiben részt vettünk.
Fekete Ágnes: Mindannyiunk számára kincs lehet az az elmélyült imádság, amelyet próbálnak továbbadni?
Bödecs Pál: Így van! Az tény, hogy aki a keresztyéneket rá tudja venni arra, hogy többet imádkozzanak, attól tanulni kell és tanulni lehet. Nem tudunk semmi mást tenni, csak imádkozni.
Fekete Ágnes: Ez egy tapasztalat?
Bödecs Pál: Általános tapasztalatunk, hogy a mi erőnk kevés ahhoz, hogy megváltoztassuk az egyházat. Mert akik szeretjük az egyházat, aggódunk érte, intézményeket hoztunk létre, és próbáltunk tenni az egyházért és Krisztusért valamit, sokszor már kétségbeesésből kezdtünk imádkozni. Sokan vannak, akik kétségbeesettek a maguk tehetetlenségét, az egyház romlását látva, de ilyenkor még mindig imádkozhatunk. És talán megtanulunk, hálából imádkozni. Úgy gondolom, hogy hálából kevesen tudunk imádkozni, de kétségbeesésből annál többen.
Fekete Ágnes: Azért azt nem mondhatjuk, hogy nem imádkozunk.
Bödecs Pál: Imádkozunk, csak keveset. De azt tanítja az Ige, hogy "szüntelenül imádkozzatok". Ezzel szemben sokat futkározunk, sokat próbálunk tenni, és sokkal kevesebbet akarunk imádkozni. A szüntelenül való imádságban van egy ellentmondás: Jézus arra tanít bennünket, hogy ne beszéljünk sokat, mert tudja, sőt jobban tudja a mi Mennyei Atyánk, hogy mire van szükségünk. Számomra nagy kérdés, hogy hogyan lehet úgy sokat imádkozni, hogy ne legyünk bőbeszédűek, hogy ne akarjunk mindent elmesélni Istennek, amit persze nem is tudnánk. Hogy rá tudjuk bízni magunkat: Ő azt adja, amire igazán szükségünk van, és Ő kéri is helyettünk ezt. Ezért ez az imamód, amit az ortodoxok gyakorolnak a mai napig leginkább, Bartimeus imájához hasonlít: "Názáreti Jézus könyörülj rajtam!" Ezt ismételgette a tanítványok intelme ellenére is, akik el akarták hallgattatni. Ez egy régi szép hagyomány, amelyet érdemes lenne kipróbálnunk, és ebben gyakorolni magunkat.
Fekete Ágnes: Ezt a bibliai imát Jézus-imának nevezik.
Bödecs Pál: Nagyon elmélyült ima, amely a bizalom imája is egyben, ahogy rábízzuk Jézusra, hogy Ő kérje helyettünk azt, amit mi nem tudunk kérni. Rábízzuk, hogy azt adja, amire szükségünk van, ami valóban a legjobb nekünk.
Fekete Ágnes: Ez a könyörület lényege?
Bödecs Pál: Ez a hozzáfordulás lényege, hogy könyörülj rajtam! Igen! "Könyörülj rajtam, és add meg nekem azt, amit szeretnél nekem adni, és amit kell, hogy kapjak." Fontos, hogy jelen legyek, mert Isten épp a jelenben van. Jézus itt van velünk, itt van közöttünk, és ha kezdünk spekulálni, gondolkodni, akkor a fejünkben maradunk, akkor nem a jelenben leszünk, hanem valahol egész máshol, és akkor nem Jézussal leszünk, hanem önmagunkkal, ami nem jó. Mi gyakoroljuk az éneklést, a saját szavainkkal való imádságot, és ezek rövid imádságok, vagy hogyha hosszúak, akkor fecsegéssé és bőbeszédűvé válnak, amit Jézus nem akar. Jó dolog Krisztus jelenlétében lenni, és ez elég! Hagyjuk, hogy Ő imádkozzon értünk és helyettünk, csak jelen kell lenni, és ez a jó ima. A legjobb ima.
Csányi Ágnes: Egy hatalmas sorsforduló volt az életemben ez a csendben töltött idő. Évek óta egy csomó jó dolgot csináltam, ami már nem nyújtott örömöt. Tanácstalan voltam, hogy merre tovább? Éreztem, hogy új szelek jönnek, éreztem, hogy nagyon sok minden meg fog változni és nem tudtam, hogy mi lesz ebben nekem a szerepem?
Fekete Ágnes: Tehát kifejezetten egy döntés előkészítésre mentél oda?
Csányi Ágnes: Így van! Pontosan. Hogy kiderüljön, én mit szeretnék? A változó világban, akkor lehet helyén maradnia az embernek, ha tudja, hogy mit szeretne és mi az útja, mert akkor nem rángatja az embert az a sok minden, ami körülötte történik. Olyan pörgésben élünk, hogy képtelen voltam ezt megoldani. Régebben is gyakoroltam már a meditatív imádságot, amely azt jelenti, hogy csöndben lenni, és figyelni arra, amit esetleg Isten üzen a csöndben, de leginkább ez csak annyi volt, hogy kipihentem magam a pörgésből. Nem jutottam el odáig, hogy akkor hogyan tovább? Ebben óriási segítséget nyújtott, hogy egy hétig csönd volt és nem beszélgethettünk még az asztalnál sem. Nekem ez hatalmas ajándék volt, mert én elég kommunikatív ember vagyok, ha van körülöttem tíz ember, akkor kötelességemnek érzem, hogy szórakoztassam őket, vagy beszélgessek velük. Ezért az a szabály fantasztikus segítség volt, hogy nem beszélgettünk, bármennyire szimpatikusak voltunk is egymásnak. Akkor ez nagyon könnyűvé tett. Nem volt soha olyan hetem, amikor ennyire tudtam volna azon gondolkodni, hogy mit szeretnék, és ki tudtam nyitni magam az Istennek. Amikor felvetődött a lehetőség, hogy elmehetek erre a hétre a férjemmel megbeszéltem, hogy a család képes nélkülözni engem, úgy éreztem, mintha ötöst nyertem volna a lottón. Már négy hónapig örültem előtte. Ott pedig újra átéltem azt, hogy szeret az Isten, és nem kell nekem halálra pörgetnem magam, mert nem az ügyességem miatt fog szeretni. Azelőtt volt bennem egy teljesítménykényszer, és azt gondoltam, hogy ügyesnek kell lennem, és sok mindent kell csinálnom, hogy hasznos legyek az Istennek. Ott pedig azt éltem át, hogy szeret az Isten. Az első két-három napban óriási lelki viharokat éltem át. Miközben kint is vihar tombolt, a fákat zúgatta a szél. Ami akkor bennem zajlott, az kívül megtörtént.
Fekete Ágnes: Azt gondolná az ember, hogy egy mai fiatal egyetemista számára nem vonzó az, hogy öt napig csöndben legyen.
Bödecs Panna: Nekem vonzó volt. Budapesten amúgy is olyan pörgős az élet és úgy éreztem, hogy szükséges kilépnem azokból a keretekből, amelyekben mozgok. Természetesen azért kihívás is volt az ötnapos csönd, de nagyon könnyen ment, és élveztem. Azt gondolom, a csendnek mindig van egy termékeny feszültsége, amelyben valami elkezd növekedni. A kapcsolatokban is fontos, de nehéz dolog az, hogy egy kicsit csöndben tudjunk lenni, és úgy legyünk együtt. Az önismerettel már elég sokat foglalkoztam, de az istenkapcsolatommal nem tudtam ilyen intenzíven foglalkozni. Az önismereti csoportokban sokat foglalkozunk egy hozott problémával, amelyet feldolgozunk. Itt pedig az vált fontossá, hogy Istenre figyeljek és keressem, hogy mit mond a Biblia nekem. Az istenközpontúság került előtérbe.
Fekete Ágnes: Tehát az énközpontúságból egy Istenközpontúságra vezettek?
Bödecs Panna: Túlmutat ez önmagunkon. Isten és Jézus ismeretében, hogy Őt jobban meg akarjuk ismerni, magunkat is jobban megértjük valahogy, de ez sokkal indirektebb, mint egy ilyen önismereti csoport, és túlmutat rajta. Segít ebben az önfeledtség. Mindig meglepő dolgok jönnek ki a csöndben.
Dányi-Nagy Márió: Amikor az ember elcsendesedik, akkor találkozik a saját szomorúságaival, bánataival, amit az életben egyébként elég jól el tudunk nyomni, mert nagyon elfoglaltak vagyunk, mindig csinálunk valamit, keresünk valami zajt, és amint a szomorúságok kezdenek felbugyogni, azonnal csinálunk valamit, hogy ne érezzük. És ez általában jól is működik. Valami ott lent mocorog, de az ember el tudja nyomni, hogy ne kelljen szembenézni vele, de abban a csöndben nem lehet semmit sem csinálni, nem tudom semmivel teletömni a fejemet. Ott előkerültek dolgok.
Fekete Ágnes: Tehát szomorúságok, vagy akár sebek is voltak a lelkedben?
Dányi-Nagy Márió: Igen, és az ezekkel való szembenézésre gondolok.
Fekete Ágnes: Sokan valószínűleg el sem tudják képzelni, hogy mi történik akkor az emberrel, amikor több napon keresztül csöndben van?
Dányi-Nagy Márió: Eleinte szinte hallod a mobiltelefon csörgését, eszedbe jutnak mindenféle zeneszámok, filmidézetek, és ott zsizsegnek a fejedben. Aztán egy idő után előjönnek a félelmek, amiket eddig sikeresen elnyomott az ember. És a legvégén, – ami valójában nem kiszámítható, de valahogy Isten kegyelméből ez meg szokott történni – megtalálom a békességet. Számomra óriási tapasztalat volt, hogy a bibliai emberek történetei nem valami távoli, messzi történetek, hanem velem is ugyanúgy megtörténnek. Például ami Illéssel történt, azt én is átélhetem. Ilyen értelemben az Ige élővé válik, az én életemet is mederbe teszi és megmagyarázza, vagy értelmet ad neki. Ehhez az kell, hogy ne mennyiség és ismeret legyen a legfontosabb a számomra. Észrevettem, hogy Isten egyfolytában beszél hozzám, megállás nélkül, és mindenhol ott van. Mint ahogy eddig is ott volt, csak egyszerűen nem figyeltem rá, nem hagytam szóhoz jutni.
Bödecsné Szalai Hajnal: Első "fecskeként", három évvel ezelőtt voltam ilyen héten. Azóta már kilencen voltunk, csak innen Halasról. Olyan ez, mint valami csendes evangéliumterjesztés, vagy terjedés, nincs benne semmi erőltetettség, mert odajöttek az emberek hozzám és megkérdezték, hogy milyen volt? Én meséltem róla, és vagy szimpatikus volt neki, vagy nem, vagy éppen látta, hogy mi történik velem, hogy bátrabb lettem, hogy más lett a gondolkodásmódom. Ez egy csendes csoda, és sokkal mélyebben hat. Mert itt egyedül a kegyelem számít. Tehát ilyenformán teljesen református ez a lelkigyakorlat. Ott még a negyedik napon is azt figyelgettem, hogyan tudnék kedvesen szólni a másikhoz annak ellenére, hogy ott nem beszéltünk. Ültünk az asztalnál, és én még mindig mosolyogtam, és azt néztem, hogy a másik ember hogyan reagál. Kerestem a lehetőséget, hogy megfeleljek az ottani elvárásoknak. De pont abban a csendben, abban a semmittevésben jöttek ki azok a fájdalmas dolgok, és azok a régi rossz minták, amikkel együtt éltem, csak nem vettem észre.
Fekete Ágnes: Ez rossz minta, hogy mosolyogsz a másikra?
Bödecsné Szalai Hajnal: Nem, nem a mosoly a rossz, hanem az, hogy meg akarok felelni, hogy jó akarok lenni, jó színben akarom magamat feltüntetni, hogy én kedves vagyok, hogy én odafigyelek.
Fekete Ágnes: Ez önmagában nem rossz. Csak akkor válik azzá, ha kötelezővé tesszük. Nem?
Bödecsné Szalai Hajnal: Így van! Kötelezővé tesszük akkor is, amikor nem is kellene ezt tenni. Azért volt ez furcsa, hogy mit csinálok én, amikor mindenki eszik szépen, meg teszi a maga dolgát, mindenki befelé figyel. Valószínűleg ez abból jön, hogy állandóan a külső reflexiókat gyűjtöm be, és abból mérem le, hogy ki vagyok én. Számomra a sok közül ez volt a nagy felismerés, amit azóta a hétköznapokban is észreveszek és tudatosítom magamban, hogy nem az vagyok, akinek mások gondolnak, de nem is az vagyok, akinek én gondolom magam, sokszor alábecsülve magam, hanem az a lényeg, hogy Isten milyennek gondol, vagy kinek gondol engem. Amikor ezzel kapcsolatba tudok kerülni a hétköznapokban is, amikor a Krisztus-arcot látom magamban, és amikor kapcsolatba lépek ezzel a bennem élő, és mindig is bennem élő istengyermekséggel, hogy én Isten leánya vagyok, akkor átélem a jelenlétét. Akkor benne tudok lenni a jelenlétben és nem menekülök el a konfliktusok elől, mint eddig, hanem benne maradok, és akkor, az Istennel való kapcsolatban maradok.
Fekete Ágnes: De mit jelent nem a jelenlétben élni?
Bödecsné Szalai Hajnal: Hát azt, hogy a gondolataidban, a fejedben élsz. Hiszen mindig ott élünk! Az egyik út, hogy a múltban élünk, ami már az Istené. Bogarásszuk a múltat, és próbáljuk megérteni például azt, hogy amikor megszülettem, nem akartak. Persze, hogy ez hatással van az életemre, de én ezt nem tudom a fejemben megoldani, hanem csak abban a mélyben tud megoldódni, ahova az Isten ér. Én imádkoztam, és mindent megtettem, ami emberileg lehetséges, de mégsem tudott olyan mélyre hatni, mint ez a csendes ima, ahol számomra érthetetlenül, teljesen titokzatos módon minden megváltozott, és munkálkodik ma is. Azt látom, hogy felszabadultabb vagyok, bizonyos helyzetekben például napokig izgultam, görcsös voltam, és még utána is napokig azon keseregtem, hogy mit rontottam el, mit kellett volna másképp csinálnom? Most pedig azon kapom magam, hogy élvezem azt, amit régebben teherként éltem meg. Az a csodálatos, hogy a csöndben csak az jött elő, és annyi jött elő, amennyit elbírtam, amennyit a lelkem fogadni tudott. Nem úgy, mint egy pszichoterápiában, ahol mélyebben belenyúlnak az ember életébe, és előfordul, hogy nem tudja mindig feldolgozni, és nem kap hozzá segítséget. A magától növekedő vetéshez hasonló ez, amelyet a bibliai példázatban olvasunk, fogalmam sincs, hogy mi történik, de működik, és a kegyelem ott van.
Fekete Ágnes: Mi a lényege annak, amit ott átéltél? Maga a csönd?
Bödecsné Szalai Hajnal: Páncéllal vesszük körül magunkat, hogy létezni tudjunk a világban. Ott a csöndben azonban a szerepeink, a saját és a mások elképzelése magunkról szépen szétrepedeznek, és mindez lemállik rólunk. Csak ez a ráhagyatkozás van, ez a lelkigyakorlat egyik fő része, hogy ebben a csendes belső imában gondolatok nélkül, cél nélkül, akarás nélkül odaadjuk magunkat Istennek. Egyszerűen csak vele szeretnénk lenni! És Ő tudja, hogy nekünk mire van szükségünk. Én ezt a "Legyen meg a Te akaratod" imájának nevezem. Ez azért nehéz, mert van bennünk egy gát, ami szerint csak akkor vagy elfogadható, ha teszel valamit. Sajnos ez nagyon erősen rányomódik az istenképünkre is. Gyerekkorom óta, ahogy megszülettem mindenhol teljesítenem kellett ahhoz, hogy elfogadható és szerethető legyek. Ez a nagy élmény, hogy nem így van! Ebből gyógyulok folyamatosan.
Fekete Ágnes: Tehát, hogy önmagadért szerethető vagy?
Bödecsné Szalai Hajnal: Így van! Ezt hol tudod átélni? Szüleidnél? Nekik is meg kellett felelned rendesen. Az egyházban? Hát ott is jónak kell lenni, ezt kell tenni, azt kell tenni. Ha mi méltónak érezzük azt, hogy ránk figyeljenek és én is figyeljek a másikra, akkor ez elárulja az Istenhez való kapcsolatunkat is.
Fekete Ágnes: Tehát, hogy az ember ne mobilozás közben, a számítógép mellől, meg három dolgot egyszerre csinálva forduljon oda az Istenhez?
Bödecsné Szalai Hajnal: Így van! Van egy hely, ahova elvonulhatok, ahol az Istennel lehetek. Csak a szándék legyen bennünk!

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!
Istentisztelet keretében vesznek búcsút a június 16-án elhunyt Dr. Tóth Károly nyugalmazott püspöktől június 30-án, hétfőn 11 órakor Budapesten a Kálvin téri templomban. Temetése hétfőn 16 órakor Győrszemerén lesz.

Test és társadalom a patrisztikus korban címmel rendezi meg a Magyar Patrisztikai Társaság XIV. országos konferenciáját június 26. és 28. között Esztergomban, a Szent István tér 10. szám alatt.

Egyházmegyei férfi konferenciát rendeznek Cseri Kálmán szolgálatával június 28-án, szombaton 10 órától Alapon, a református templomban.

Nőszövetségi konferenciát tartanak június 27-én, pénteken 10 órától a Debreceni Nagytemplomban.

A 19. Nemzetközi (Kárpát-medencei) Presbiteri Konferenciát Mindennapi kenyerünk címmel rendezik meg július 11. és 13. között Budapesten a Ráday utca 28. szám alatt. Jelentkezési határidő: július 5.

Az idén is megrendezik a Sukorói Zenei Nyár hangversenysorozatot, amelynek keretében a kamarazene remekeit mutatja be a Rondo vonósnégyes és Yuri Komori klarinétművész június 28-án, szombaton 19 órakor Sukorón a református templomban.

A Kárpát-medencei Egyesített Református Kórus tizenharmadik alkalommal ad hangversenyt Református Énekek címmel június 28-án, szombaton 19 óra 30 perckor Budapesten a Művészetek Palotájában.

Az Ars Renata szólóének együttes hangversenyt ad június 29-én, vasárnap 18 órakor Budapesten, a Sztárai Mihály tér 3. szám alatti pestújhelyi református templomban.

Református Egyházi Napok Dunántúl, azaz REND elnevezésű Találkozóra készülnek július 4. és 6. között Őriszentpéteren. A rendezvényen előadások, hangversenyek, beszélgetések, könyvbemutatók, gyermekprogramok, kiállítások várják az érdeklődőket.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten Igéjét János evangéliuma 21. fejezetéből!

"Felszálla Simon Péter, és kivoná a hálót a partra, a mely tele volt nagy halakkal, százötvenhárommal; és noha ennyi vala, nem szakadozik vala a háló." (János 21,11)

Különös, vajon miért nevezi meg a Szentírás, hogy éppen százötvenhárom hal volt Péter hálójában? Sokan igyekeztek ezt kitalálni. Alexandriai Cyrill szerint a száz a pogányok teljességét jelenti, az ötven a zsidóságot, és a három a Szentháromságot. Augustinus úgy magyarázza, hogy a százötvenhárom nem más, mint az egytől tizenhétig tartó egész számok sorának összege. Az ő nyomán fogalmaznak így némelyek, hogy a tizenhét háromszögű arányszáma a százötvenhárom, háromszor háromszor tizenhét. Vannak ókeresztyén írók, akik nem bonyolítják el a magyarázatot, és azt mondják: százötvenhárom különféle hal volt akkor Tibériás tavában, ezért ezt a teljességet jelképezi ez a szám. Sokkal érdekesebb eredményre jutunk, ha elolvassuk a pünkösdi történetet, amikor a sokféle nyelvű nép együtt hallotta Isten szavát. Ott éppen tizenhét népet és nyelvet sorol fel az Apostolok Cselekedeteinek írója. Ez azt jelenti, hogy Jézus tanítványai az egész teremtett világnak, az összes népnek, és minden, de mindennek az egységét képviselik Jézus feltámadásának az üzenetével.
A százötvenhárom a teljes világot jelenti, amely mégis megszámolható, és jelenthet sokat vagy keveset. A mértékre utal Jézus következő kérdése is Péterhez: "Jobban szeretsz-e ezeknél?" Jobban szeretsz-e a rengeteg halnál, és a halak szaporítására váró éhes tömegnél? Látod-e, hogy ez a sok hal csak jelkép, soha nem tudod megenni. A számok túlmutatnak önmagukon. Hogy mennyire jelképes volt ez a szám, azt az is bizonyítja, hogy egy legenda fent maradt Püthagoraszról, miszerint odament egyszer a halászokhoz, és pontosan megmondta, mennyi hal van a hálójukban, majd arra kérte őket, hogy dobják vissza a halakat a tengerbe. Jézus számára nem a szám a lényeg. Nem hangsúlyos az evangéliumokban az, hogy ő azt is tudja, amit az átlagember nem lát. A lényeges üzenet inkább az, hogy mire utal az a világ, amit adott esetben megszámolunk. Vajon látjuk-e, tapasztaljuk-e benne a teljességet?
Ma mit lát az ember a rengeteg halban. A még többet. Tavaly tengerparton jártunk, és szomorúan hallottuk a halászoktól, micsoda elképesztő károkat okoznak a modern halászati technikákkal. Valami módon megbénítják a halakat, és egyszerűen kimerik a tengerből. Ezt nevezik ma halászatnak. A mohóságnak nincsen határa. Nem százötvenhárom, de százötvenezer halat fognak ki, és ez a rablógazdálkodás teljesen felborít mindenfajta természeti egyensúlyt. Pedig valójában kevés halra van szükség. A történetben, mire Péterék a partra érnek, Jézus már süti is a halat, pedig nem is húzták ki még a hálót. Az élet lényege nem a zsákmány. Ezért a százötvenhárom hal ma tőlünk azt kérdezi: hagysz-e életteret magad körül? Van-e határa annak, ami a hálóba kerül? Mindenképpen a végsőkig kell-e a hasznot erőltetni? Ha meglátjuk a bibliai számok jelképét, bizonyára megtanuljuk az "elég" szót is.
A százötvenhárom jelképezte akkor Jézus örömének teljességét, az egyházat, mindenkit, akit ő hív. De nem jelezte azt, hogy mindenáron, mindenkit, és akármilyen eszközzel is tereljünk be a hálóba. Elég az a csoda, amit a mi életünkbe adott Isten. Mert ő maga elég nekünk. Ámen.

Similar Posts