2014-08-20

Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
"Kenyeret és cirkuszt!" – mondták a rómaiak, és mintha a mai ünnep meg is valósítaná ezt a kétarcú délibábot. Volt is ez az ünnep már minden! Népköztársaság ünnepe, Új kenyér ünnepe, Szent István ünnepe, Alkotmány napja. Mindenki azt vette ki belőle, ami neki tetszett. Akárhogyan is, valamiképpen államiságunkhoz kötődik ez a nap. A reformátusok elég nehezen fogadták el a Szent Jobbhoz kötődő szokásokat. A protestantizmus idegenkedik attól, hogy földi tárgyakban, vagy azok által keresse a szentséget. Viszont István király példája minden magyar ember számára mérvadó. Fekete Károlyt, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektorát halljuk, akit az Európa Rádióban Sike Gábor kérdezett István király ünnepéről.

Fekete Károly: Nagyon fontos számunkra István király szerepe, hiszen egy olyan korban élt, amikor többféle utat lehetett volna választani. Utólag feltehetjük a kérdést: Mi lett volna akkor, ha a keleti keresztyénség útját választja? Ő tudatosan választotta a nyugati keresztyénség krisztusi útját, amelyik nem volt teljesen azonos a pápa követésével. A kilenc-tizenegyedik században volt egy nagyon fontos reformmozgalom Európában, a clunyi reform, amelyre István királyunk érzékeny volt. Beletartozott azon kegyes középkori királyok csoportjába, akik észrevették, hogy a keresztyén lelkiség sokkal több, mint maga a pápa. A kilencedik, tizedik században zűrzavarok voltak a pápaválasztás körül, kettős pápaság is volt, valamint sok olyasmi történt, ami erkölcsileg aláásta az egész egyház tekintélyét. Ezért a clunyi reform magasra emelte Isten imádatát, a szentéletűséget és a misét, az istentiszteletet. Az ezredforduló mindenképpen számvetésre késztette az akkoriakat. Ottó császár is a clunyi reformban, azaz a legtisztább szerzetesi irányzatban bízott, és István király a saját lelkiségéből fakadóan csatlakozott ehhez a lelki megújuláshoz.
Sike Gábor: Ennek a reformmozgalomnak nagy szerepe volt abban, hogy István a nyugati keresztyénséget választotta?
Fekete Károly: A clunyi reform szerzetesei maguk választották az apátjukat, és nem voltak kiszolgáltatva a pápának. Ez egy másfajta kereszténység volt, mint amit a hivatalos egyház képviselt. István király látta azokat, akik talán nagyobb műveltséggel, iskolázottsággal vagy egy előrébb tartó kulturális, vallási közegben éltek nyugatabbra tőlünk, és látta a különbséget, valamint azt, hogy nem kell a mélypontig eljutni, mert van alternatíva. Óriási dolog volt ez! Ezután rendelte el, hogy tíz falunként építsenek templomot, és álljanak fel az egyházmegyék. Amit Imre hercegnek, a jövendő utódnak elmondott István intelemként, az minden családfőnek, minden egyházi és világi munkahelyi vezetőnek nagyon megfontolandó.
Sike Gábor: István intelmei ma is érvényesek.
Fekete Károly: Így van! Bibliai idézetekre hivatkozva a Hegyi beszéd magasságáig jut el az intelmek sora. Csodálkozni lehet azon, hogy mennyire magasabb az általános katolikus egyházi megnyilatkozásoknál. Hogy ezt teológiailag ki sugallta neki, vagy hogyan jöttek ezek a bölcsességek, az nagy titok, de az Intelmek egy olyan mintaegyházat feltételez és olyan mintavezetőket, akiket mi is kívánnánk magunknak. Az Intelmek kitérnek a társadalmi viszonyokra, hogy milyennek kellene lenni annak a felsőbb arisztokrata vagy főúri rendnek, amely tényleg tiszteletet érdemel. A köz javát előteremtő, a közért akár az életét is áldozni tudó odaszánás jellemzi ezt a rendet. Olyan tisztaság jelenik meg, amely protestáns szemmel is fölvállalható. Hadd idézzem pontosan a fontosabb erényeket!
"A szeretet gyakorlása vezet el a legfőbb boldogsághoz. Légy irgalmas minden erőszakot szenvedőhöz! Őrizd szívedben mindig az isteni intést: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot! Légy türelmes mindenekhez, nemcsak a hatalmasokhoz, hanem azokhoz, akik nem férnek a hatalomhoz. Azután légy erős, nehogy a szerencse túlságosan felvessen, vagy a balsors letaszítson. Légy alázatos is, hogy Isten felmagasztaljon most és a jövőben. Légy majd mértékletes, hogy mértéken túl senkit se büntess vagy kárhoztass! Légy szelíd, hogy sohase harcolj az igazság ellen. Légy becsületes, hogy szándékosan soha senkit gyalázattal ne illess. Légy szemérmes, hogy elkerüld a bujaság minden bűzét, valamint a halál ösztönzőjét.
Mindez, amit fentebb érintettünk alkotja a királyi koronát, nélkülük sem itt nem tud senki uralkodni, sem az örök uradalomba bejutni. Ámen."
Ha valaki így tud uralkodni, biztos nem lesz zsarnok. Ma sajnos nem ez a jellemző, amiről az Intelmekben olvasunk, és nem ez a vajúdás jellemzi a fent levők döntéseit, hanem olykor könnyelműen, átlátszóan, vagy hamiskásan születnek meg döntések. Kortól függetlenül, a tiszta és az eredeti az mindig hat, és ami talmi, hiábavaló, az a maga korában sem igaz, és nem is fog megmaradni sokáig.

Fekete Ágnes: Augusztus huszadika háborús emlék is, hiszen a második világháborúban döntő fordulatot hozott Horthy István halála e napon, 1942-ben. A magyar államiság története az önvédelem története is. Hidán Csaba hadtörténész a Károlyi Gáspár Egyetem tanára beszél erről.

Hidán Csaba: Sajnos, háború mindig is volt. Nem kell keresni, de tudni kell vállalni! Ha nem lett volna a mélyen istenhívő Hunyadi János, Bocskai István, vagy Rákóczi Ferenc, akkor most mi magyarok nem lennénk. Sőt lehet, hogy nem lenne keresztyén Európa sem. Nyilvánvaló, hogy az evangélium is békét hirdet, viszont tudni kell vállalni a harcot, mert ha nem védekeznénk, nem védenénk meg a jót. Örökös harc van a jó és a rossz, az igazság és a gonoszság között. Ezért ki kell állni.
Fekete Ágnes: Puhányság az, ha valaki a többiekre hagyja a kardozást, ő meg csendben eloson?
Hidán Csaba: Ki kell állni! Gondoljunk csak bele Bocskai idejébe! Van egy, a magyarság, a reformátusság, a kálvinizmus ellen irányuló nagyon kemény Habsburg próbálkozás. Ha ezt akkor Bocskait legyőzi, lehet hogy, felszámolják az erdélyi fejedelemséget és a magyar államiság képviselőjét, és lehet, hogy örökre vége a kálvinizmusnak Magyarországon. Hiszen tudjuk, a Habsburgok erőszakos ellenreformációs politikát folytattak. A kálvinista hajdúk csatlakoztak Bocskaihoz. Nem azért, mert nekik tetszett a háború, hanem azért mert tudták vállalni. Ki tudtak állni az igazukért, a hazájukért, a nemzetükért. Állítólag azzal a felkiáltással indultak harcba, hogy "nem akarunk önnön nemzetünk hóhérai lenni". És győztek.
Fekete Ágnes: Sokan abban a tévhitben élnek, hogy az a jó keresztyén, aki mindig bólogat, pedig Jézus sem ilyen volt.
Hidán Csaba: A keresztyén ember nem mindig bólogat, hiszen ha Luther vagy Kálvin mindig bólogatott volna, akkor nem lett volna reformáció. Ők keményen kiálltak az elveik mellett. Nagyon nagy a különbség aközött, hogy elmegyek messzi idegenföldre, kirabolni, meghódítani, leigázni egy népet, vagy pedig védem a hazámat, a családomat, a földemet. A magyarság őshonos több mint ezer éve a Kárpát-medencében. Nemrégiben hallottam a hírekben, hogy Délvidéken templomokat rombolnak le. Mi nem megyünk a Balkánra más felekezetek templomát lerombolni, azonban ha kell, megvédjük a miénket.
Minket oktatnak demokráciára és toleranciára. A tizenkilencedik század végén Belgium volt az egyik legnagyobb gyarmattartó. Belga-Kongóban a belga katonák rémtetteiről köteteket lehetne írni. Magyarországnak nem voltak gyarmatai. Nem szálltak meg területeket. Bár a középkorban voltak dinasztikus háborúk, szövetségesi háborúk, de a magyarok a kárpát-medencei történelem kilencvennyolc százalékában honvédő háborúkban vettek részt.
Fekete Ágnes: Ilyen volt az első világháború is olyan értelemben, hogy a monarchia részeként kötelezően mentek harcolni a katonáink.
Hidán Csaba: Általános hadkötelezettség volt. Senkit nem kérdeztek meg, se a magyar parasztlegényt, se a szabóinast, vagy a tanárembert, hogy akar-e menni vagy nem? Megérkezett a behívó, és hogyha nem ment volna, akkor parancsmegtagadásért hadbíróság elé állították volna. Nagyon jól tudjuk: Tisza István ellenezte a háborút. Minden erejét latba vetette, hogy ne törjön ki az első világháború. Az első világháború kitörése legkevésbé köthető magyar érdekekhez. Nemcsak Tisza István, más mérvadó politikusok is ellenezték a háborút. Ennek ellenére az első világháborúban, ha megnézzük az osztrák-magyar monarchia csatáit, akár a keleti hadszínteret, a Balkánt, akár az olaszfrontot, láthatjuk, hogy a legnehezebb helyekre mindig magyar bakákat küldtek, akik becsülettel helytálltak. Ott vérzett el a magyar férfilakosság színe-java.
Fekete Ágnes: Engem is megdöbbentett, hogy tulajdonképpen nagyobb a magyar vérveszteség az első világháborúban, mint a másodikban.
Hidán Csaba: Sokkal nagyobb! Hiszen, például az olaszfrontnál Jász-Nagykun-Szolnok megyei katonákat küldtek a Dolomitokba. A magyar alföldi bakákat az Alpok magas régióiba küldték harcolni. Ők nem szokták a hegyvidéket, azokat a terepviszonyokat és klímát, és mégis évekig becsülettel helytálltak.
Fekete Ágnes: Volt értelme becsülettel helytállni? Nem lett volna más megoldás? Így kellett elvéreznie Magyarországnak?
Hidán Csaba: Nem tudom. De egyet tudok. Aki kiállt az igazáért az első világháborúban és azután is, annak az országát nem rabolták el. Ilyen volt például Törökország. Az első világháború a központi hatalmak számára balszerencsével végződött. Még csak azt se mondhatjuk, hogy katonailag szétverték, legyőzték őket, hiszen, amikor a padovai fegyverszünetet aláírták novemberben, az osztrák-magyar monarchia csapatai többszáz kilométerre idegen területen állomásoztak. Tulajdonképpen nem győzték le őket. Szerbia korábban kapitulált, Románia különbékét kötött. Olaszországban, idegen területen folytak a harcok akkor, 1918 őszén, még csak nem is a Monarchiában vagy Magyarországon. Nem volt a határ közelében ellenséges katona. Ennek ellenére összeomlott minden. Viszont Törökország ebbe nem nyugodott bele. Mustafa Kemal Atatürk pasa azt mondta, hogy török földből egy tapodtat se adunk. Kiálltak, harcoltak, és a lausanne-i konferencián elismerték, hogy Törökországnak igaza volt, amikor kiállt a török területekért. Anglia is kimerült, Franciaország is kimerült, arab érdekekért ők nem küldtek angol vagy francia katonát meghalni Anatóliába. A közgondolkodásban van egy hazaellenes, nemzetellenes és keresztyénellenes vélemény. Az élet akármilyen területére vetődünk, sajnos ezt hetente tapasztalhatjuk. Viszont az is igaz, hogy azt lehet megcsinálni egy emberrel, amit hagy. Krisztus azt mondja: "ne tedd mással azt, amit nem akarsz, hogy megtegyenek veled!" De nem is szabad hagyni, hogy bármit megtegyenek velünk! Nem szabad bántani mást, de sajátmagunkat védeni kell.
Fekete Ágnes: De hogyan történt ez a huszadik század legelején? Miért történhetett meg velünk az első világháború?
Hidán Csaba: A magyarok nem adták föl. Az első világháborúban egy magyar katonatiszt, (dr. Hary József) leírta, hogyan vonultak vissza az olasz harctérről. Az ő századában nagyon sok bihari román katona volt. Egész végig megbízhatók voltak és harcoltak a magyar hazáért, az Osztrák-Magyar Monarchiáért. Elérkeztek Sopron térségébe, ahol megállt a vonat, s a katonák kezdtek leszállni és beásni magukat. Megkérdezte a parancsnokuk, hogy mit csinálnak? Azt válaszolták: "eddig idegen földön voltunk, de most már ez a hazánk határa, innen nem megyünk tovább, egy tapodtat se! Megvédjük!" Nem adták fel! Budapestről kiérkezett egy komité, aki így beszélt hozzájuk: "Tegyétek le a fegyvert! Igazságtalan háború. Bízzunk a nagyhatalmak jóindulatában!" Lindner Béla után szabadon: "én nem akarok több katonát látni" és felbomlott a hadsereg. De maguk a katonák nem adták fel. Ugyanúgy, mint ahogy nem adták fel azok, akik a lelket tartották a katonákban vagy a tanítók, az édesanyák, azok, akik itthon a hátországban kőkeményen helytálltak. Átvették a nők a férfimunkákat, megjelentek például a női villamosvezetők. Nem adták föl. Tulajdonképpen egyrészt a nemzetközi események sodorták ide a helyzetet, illetve a budapesti hazaárulók.
Fekete Ágnes: Tisza István egy református politikus volt. Ő végig háborúellenes volt?
Hidán Csaba: Háborúellenes volt. Természetesen hű volt a monarchiához, de az volt a véleménye, hogy nem szolgálja a magyarság és Magyarország érdekeit a háború. Belesodródott. Nem tehetett mást. Mindenféleképpen hűséggel tartozott a királynak, a dinasztiának. De ameddig lehetett ellenezte a háborút. Nem véletlenül gyilkolták meg az elsők között 1918 novembere után, amikor megtörtént a fegyverletétel és a fegyverszünet. Nem véletlenül választották ki, vele akartak leszámolni. Hiszen egy olyan személyiség volt, aki alkalomadtán változtathatott volna. Nem vagyok biztos benne. Egy történész nem nyilatkozhat úgy, hogy mi lett volna, ha… Tisza István mérvadó politikus volt, aki alkalomadtán élére állhatott volna egy olyan mozgalomnak, egy olyan szervezkedésnek, ami picit másképp alakítja az eseményeket. Nehéz beleképzelnünk magunkat ebbe. Jó volna tudni! Bár szerintem, Isten különleges adománya, hogy nem tudjuk előre a jövőt, hogy mi lesz az eljövendő, mert bármi megtörténhet. Mi lesz egy félév múlva Magyarországon? Mi lesz Kelet-Ukrajnában egy hónap múlva? Nem tudjuk. Hiszen, ha tudnánk, akkor szörnyű lenne, de könnyű lenne. Szerintem jól van ez így, hogy mi emberek nem tudjuk.
Fekete Ágnes: A történelem csalóka dolog. Az ember arra gondol, hogy ha ő lát valamit, a másik miért nem látta?
Hidán Csaba: Egyszerűen az emberek nem fogták fel. Nem fogták fel Felvidéken, Erdélyben, hogy létezhet-e olyan, hogy ezeket az országrészeket elcsatolják. Tudniillik nem verték szét a magyar hadsereget. Nem úgy volt, mint a második világháborúban, hogy jött a vörös hadsereg, és kemény harcok árán szétverték a hadsereget a Kárpátokban, a Tordai csatában. Az első világháborúban nem ez történt. Fegyverzetben jöttek haza a magyar katonák. A Keleti pályaudvarra érkeztek a vonatok és akkor jött a liberális komité és az agitátorok, akik azt mondták, hogy a katonák dobják el a fegyvereiket, bízzanak a nagyhatalmak jóindulatában! Hol történhet meg a világon olyan, hogy hazamegy a frontról egy nemzet saját hadserege, és mennek az agitátorok, letépik a katonákról a sapkarózsát, és leköpdösik őket? A saját katonáikat. Ezek hazaárulók. Elképzelhetetlen lenne, hogy az amerikai katonák hazamennek Irakból, vagy máshonnan, és otthon úgy fogadnák őket, hogy az amerikai nép leköpdösi őket és letépi az amerikai zászlót. Felfoghatatlan, hogy ilyen megtörténhet! És az első világháborúban ez történt a Keleti pályaudvaron. Itt ezt csinálták azokkal a katonákkal, akik négy éven keresztül helytálltak. Szerintem rosszabb volt nekik, mint a harctéren átélt borzalmak. Van egy örök harc, a fény és a sötétség, a jó és a rossz között és nekünk ki kell állni. Csak azt tudom mondani, amit az elején mondtam, hogy Hunyadi János, Bocskai István és Rákóczi Ferenc mind mélyen hívő emberek voltak, és hitük megingathatatlan volt.
Fekete Ágnes: A századunkra jelenleg a háborúk exportálása jellemző. Nem fogunk fegyvert, de közben folyamatosan, indirekt módon támogatjuk a háborút. Ezzel nagyon sok ember becsapja magát.
Hidán Csaba: Igen, a rádió, televízió, és főleg az internet korában, ameddig valami nem itt történik, úgy hogy rögtön le lehet fényképezni, és fel lehet tenni a facebook-ra, addig az nagyon messze van. Ezért az emberek nem törődnek vele.
Harcművészeteket tanítok több mint húsz éve. Egyszer fiatalok jöttek hozzám, hogy szeretnék kipróbálni, mert nagyon szeretik a számítógépes harci játékokat. Mondtam, hogy vegyék fel a páncélt, a sisakot és egy picit megütöm őket, hogy érezzék, milyen a hanghatás. Elkezdtek jajgatni, hogy ezt inkább kihagynák. Ameddig távol van tőlük, vagy az események a képernyőn zajlanak, addig lebombáznak városokat, felégetnek falvakat, feláldozzák a lovasságot, de amint egy picit is a bőrükön, a csontjukon érzik, akkor már inkább kihagynák. Amíg Irakban, Afganisztánban vagy Szomáliában folyik a harc, mai ember nem fogja föl. Az európai államok katonái a NATO keretén belül ott vannak a háborúkban.
Nem is annyira a politikának, mint inkább a gazdaság érdeke, hogy folyamatosan legyen háború. Ki kell próbálni az új fegyvereket és a technikát, ami a háborúhoz kapcsolódik. A háború mindig gazdasági konjunktúrát jelent. Nagyon érdekes, hogy a háborúk idején például föllendül a csokoládéipar. Ukrajnában az egyik legnagyobb oligarchát "csokoládékirálynak" hívják. Ő az ukrán csokoládégyártás vezetője, királya. A statisztikák szerint a második világháborúban a csokoládéipar hihetetlenül fellendült az Egyesült Államokban.
Rengeteg háborús filmet adnak a tévécsatornák, de az igazi háború sokkal szörnyűbb. A háborús filmekből teljesen más képet alkotnak az emberek, mint ami a valóság. A filmekben kemény kommandósok, ügyes ügynökök vannak, lobog az amerikai zászló.
Gárdonyi Géza írta Az ezeréves ember című novellát. Ebben Szent Péter egy napon észreveszi, hogy rengeteg különböző egyenruhát és sapkarózsát viselő baka kér bebocsátást a Mennyország kapuján. Szent Péter megharagszik: "ti bakák, minekutána háborúztok, mégis a Mennyországba akartok bekerülni?" Egy bátrabb baka azt mondja: "Szent Péter ne haragudj, de minket akaratunk ellenére besoroztak, és a tisztek küldtek harcolni." Szent Péter odahozatja az arkangyalokkal a tiszteket, a tábornokokat, a királyokat, a minisztereket, a miniszterelnököket, és az államfőket mind. Nem érti. A végén megjelenik az Úr és mondja: "tudom már, ki van a háttérben." Szól Mihály arkangyalnak, hogy "hozd csak elibém!" Mihály leszáll a pokolba és előhozza Lucifert, aki elégedetten dörzsöli kezeit, amikor látja a sok sebesült bakát. Az Úr megkérdi: "Te vagy a dolgok háta mögött?" Lucifer elvigyorodik, és azt mondja: "Nem, Uram! Én elő sem jöttem azóta, amióta engem letaszítottál, de itt hagytam ezeknek – és az emberekre bök – az unokáimat." Az Úr megdöbben, hogy "neked unokáid vannak?" "Igen, Uram. Parancsold meg, hogy fordítsák ki a zsebüket!" Nagyon sok pénz volt a gyárosok, a bankárok, a miniszterek, a királyok, a tábornokok zsebében. És pénz volt még a tisztek zsebében is. Csupán a bakák zsebe volt üres.

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!
A Virágkarneválhoz kapcsolódva Virágok az egyházművészetben címmel rendeztek kiállítást a Debreceni Református Kollégium Oratóriuma előtt. A tárlat augusztus 23-ig, 10 és 16 óra között látogatható.

Egészség és gyógyulás Jézus közelében címmel szerveznek presbiteri konferenciát augusztus 23-án, szombaton 10 órától a Debreceni Református Kollégium Oratóriumában.

Beszélgetés a diófák alatt címmel indít találkozó sorozatot a Magyar Népfőiskolai Társaság augusztus utolsó szombatján Balatonszepezden. Jelentkezési határidő: augusztus 23. ([email protected])

Konfi+ Konferenciát rendeznek a fiatal felnőtt korosztállyal foglalkozók részére augusztus 24. és 27. között Balatonszárszón.

Hálaadó ünnepi találkozót rendez a húszéves Debreceni Kékkereszt Csoport augusztus 30-án, a Széchenyi-kerti református templomban. A jelentkezéseket augusztus 25-ig várják. ([email protected])

A Tahi Egyházzenei Hét záróhangversenye augusztus 24-én, vasárnap 19 órakor lesz Pócsmegyeren, a református templomban.

Az Énekes-liturgikus Napok lezárásaként Huszár Gál, XVI. századi reformátor liturgiája szerint tartanak úrvacsorás istentiszteletet augusztus 23-án, szombaton 11 órakor Debrecenben, a Kistemplomban.

Augusztus 20-án Fekete Károly és Hidán Csaba segítségével hallhatunk István király példájáról és a magyar államiság történetéről, amely az önvédelem története is.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten Igéjét Márk evangéliuma 8. fejezetéből!

"Mikor az öt kenyeret megszegtem az ötezernek, hány kosarat hoztatok el darabokkal tele? Mondának néki: Tizenkettőt. Mikor pedig a hetet a négyezernek, hány kosarat hoztatok el darabokkal tele? Azok pedig mondának: Hetet. És monda nékik: Hogy nem értitek hát?" Márk 8,19-21

Az evangéliumokban Jézus többször is furcsa számolásra ösztökéli a tanítványokat: Adjátok össze! Vonjátok ki! No, mi az eredmény? Miért volt érdekes ez számolás? Segít a válaszban, ha elképzeljük a kenyércsodát. Ott van Jézus, és azt a rá jellemző három mozdulatot teszi meg: veszi a kenyeret. Gondolom, felemeli. Hálát ad, és megtöri. Majd odaadja tanítványainak. De vajon kinek adta oda tényleg? Az öt kenyeret hogyan osztotta tizenkétfelé? Vagy nem osztott volna mind a tizenkettőnek? Csak nézelődött volna némely tanítvány? Nem hiszem. A maradék tizenkét kosár azt mutatja, hogy valószínűleg mind a tizenkettő kapott egy kis darabot, ment megtörte, odaadta valakinek, aztán megint megtörte, odaadta, és még mindig maradt, még mindig maradt, és a végén mindegyikhez került egy kosár, abba szedték a maradékokat. Hasonlóan történhetett a négyezer emberrel, ahol hét kis kenyeret találtak az apostolok. Az sem osztható tizenkettővel. De amijük volt, azt megsokszorozva visszakapták.
Itt a mindennapi kenyér titkánál vagyunk. A magyar nyelv is elmondja ezt akár a "kenyeres pajtás", vagy a "megette a kenyere javát" kifejezéssel: nem logikus, nem matematikailag kiszámolható osztozkodás a kenyérkérdés. Valakitől elveszem, de ettől nem lesz a nekem több.
Az élet egyik leglényegesebb kérdésénél vagyunk. Mert mi állandóan összehasonlítunk. Ha nekem jó az például, hogy olvasok, és a másik ezt nem teszi, akkor nyilván ő szegényebb. Ha nekem van házam, autóm, akkor a másik, aki mindezzel nem rendelkezik, kevesebb. A mi életünknek ez a logikája. Az egyiknek van, a másiknak hiányzik. Az egész világ egy nagy mérleg. Itt minden matematika: sok és kevés. Összeadás és kivonás. De az Isten világa nem ilyen. Amikor a tanítványoknak Jézus tudatosan oszthatatlan számokat mutat, azt akarta ezzel elmondani, hogy Isten ajándékai nem matematikai logika szerint osztódnak. Az egyik kevesebbet kap, de több lesz belőle. A másik sokat, és ugyanannyi lesz. Az egyik ember megkapta a kegyelmet, és békében, rendezett családban nőtt fel, taníttatták, minden egyenesen megy az életében, a másiknak nem. De a kettőt nem kell összehasonlítani.
Jézus külön-külön lát mindenkit, és mindenkit önmagához mér. Mi azt érezzük, hogy elvettek tőlünk, ha kevesebbünk van. Pedig nem! Nincs mérleg, nincs összehasonlítás a valóságos világban. Láthatom azt, hogy az egyik gyerekem az általam megítélt jó úton jár. A másik nem boldog igazán. De ez két út. Nem kevesebb az egyik, és nem több a másik. Isten ugyanúgy hívja magához a tékozló fiút, mint a tékozló otthoncsücsülő bátyját. Csak a mi szemünkben léteznek összehasonlítások. Lehet, hogy hallom Isten szavát, de ez semmiképpen nem több mint az, amikor valaki nem hallja. Ezt a keresztyén embereknek nagyon meg kellene tanulniuk! Úgy beszéljünk többleteinkről, hogy a másik megértse, ő nem kevesebb! Lehet, hogy nekem van valamim, ami a másiknak nincs, neki még sincs kevesebbje, mert Isten kezében van ez a világ, és akarata nélkül itt semmi nem történhet. Ő nem a matematika szabályai szerint oszt. Tud úgy adni, hogy nem vesz el senkitől semmit.
Mi nem tudunk teljes valónkkal egyszerre csak egy emberre figyelni. Isten egyszerre mindenkire tud teljes valójával figyelni. Lázár Ervin szép meséje jut az eszembe, Ló Szerafin legyőzi önmagát – a címe. Az ember igazából csak önmagához hasonlíthatja önmagát. Minden összehasonlítgatás végülis a belső egység, az igazi élet hiánya. A kenyér az élet. És ez valójában csak EGY lehet. Jézusról ezért olvassuk mindig ezt a három mozdulatot, hogy vette a kenyeret, megáldotta, megtörte, mert valójában az életét adta oda, törte meg, és osztotta szét. Mindenben önmagát adta. Nem tudunk belőle kibújni, nem tudunk nélküle semmit tenni. Ő hívott minket erre a világra, Ő teszi ránk a keresztet, és Ő áld meg minket alatta. Mindannyiunkat egyenként. Ő a kenyér, Ő az élet. Ez igazán a kenyér titka: elveszi szemünk elől azt a látszat mérleget, amely összehasonlít, amely mindig ott lebeg előttünk, és elvezet életünk, lelkünk igazi egységéhez. Ámen.