2015-10-14

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat. Fekete Ágnes vagyok.
A Biblia legelején olvassuk Bábel tornyának a történetét, amikor az emberek nagy nevet akartak maguknak szerezni. És az az érdekes, hogy ma egyáltalán nem tudjuk ennek az embercsoportnak a nevét, csak azt, hogy hol laktak, és hogy emberek voltak. Névtelen emberek voltak. Nagy vállalkozásuknak a híre maradt ránk csupán, a Bábel tornya. Nagyon érdekes valósága az emberi történelemnek, hogy bizonyos emberek elvesznek a süllyesztőben, másokról utcákat neveznek el, van, aki a háttérben dolgozik, van, akiről mindenki beszél, de ez a két emberi létezés nincs meg egymás nélkül. Talán ez a legnagyobb összezavarodás, ami köztünk emberek között van, hogy aki lent van, fent szeretne beszélni, aki fent van, az pedig névtelenné szeretne válni. Most egy olyan emberről lesz szó, aki már a nevében is hordozza ezt az általános emberi igazságot, mert Ádám a vezetékneve, azaz ember, és Jenő, azaz vezetőember. Zenész volt, Kodály Zoltán tanítványa. Az a módszer, amit Kodály módszernek hívunk voltaképpen Ádám Jenő módszer. Mégsem beszélünk róla. Nem ő szerzett nevet magának, de talán jól van ez így. Első világháborús hadifogoly volt, és abban a híres táborban, Nyikolszk-Usszurijszkben, amiről már többször beszámoltunk. Ott jól megszervezett egyházi élet működött Szőnyi Sándor és Szabó Mózes vezetésével. A hadifoglyok között volt egy különleges személy, Berecz Ottó. Ő hangszerkészítőként egy zongorát, később egy harmóniumot készített a szibériai istentiszteletekre. Most Hajdúszoboszlón a Bocskai Múzeumban megtekintettük ennek az eredeti "láger-hangszernek" a másolatát. Majd Szigetszentmiklóson Ádám Jenő szülőházába látogatunk el, végül belehallgatunk abba az ünnepségbe, amelyen felavatták Ádám Jenő szobrát az ottani zeneiskola előtt. Először Kiss Sándor segítségével Berecz Csabát hallják, majd Berkesi Sándor karnagyot, illetve Zsigmond Attila avató beszédét.

Berecz Csaba Berecz Ottó harmóniumával Fénykép: Kalocsai Richárd

Berecz Csaba: Ennek a harmóniumnak az eredetijét Szibériában, a rozdolniji hadifogsága idején készítette édesapám1918-ban. A hozzávalókat, a szétbontott tangóharmonika sípjait a piacokról szerezte be, de felhasználta a konyhán kidobott csontokat is. A hangtőkét és az egyéb faanyagot pedig a hadifoglyok adták össze. Az ágydeszkájuk egy-egy darabját ajánlották fel, mert az volt a legszárazabb fa. Az eredeti hangszer úgy tízkilónyi volt. Hazatérve a hadifogságból édesapám találmánykéntszabadalmaztatta, és folyamatosan gyártotta ezeket a harmóniumokat, ugyanis ki lehetett őket vinni a temetőbe és akár egy lábbal is meg lehetett szólaltatni. A tangóharmonikához hasonló enyhe levegőhangot ad. Ez a példány 1938-ban készült.
Egyik alkalommal a szomszédos lágerben tartottak előadást, ott kellett a hangszer. Másnap, amikor vissza akart térni a két-három kilométerrel odébb lévő barakkjába, megállították a japánok, akik azt az övezetet megszállták. A harmónium egy bőröndbe volt beletéve, ahonnan ki lehetett húzni, ha játszani akartak rajta. A japánok azt is gondolhatták, hogy robbanóanyagot szállít a bőröndben. Édesapám nem tudott japánul, de tudta a japán himnuszt. Kihúzta a ládából a harmóniumot, és féllábbal fújtatva eljátszotta a japán himnuszt. A katonák tisztelegve végig állták, majd útjára engedték.
Ezeket a rugókat már én pótoltam, mert kicsit többet kell fújtatni, mint ahogy gyerekkoromból emlékszem rá. A faalkatrészek repedései és száradása miatt, valamint a fújtató állapota miatt volt rájuk szükség.
Kiss Sándor: Az eredeti hangszer megmaradt?
Berecz Csaba: Az sajnos, az enyészeté lett. Nem tudom kihámozni édesapám önéletrajzából sem, hogy pontosan mi történt vele. Egy ottani szibériai küldöttség próbálta megvásárolni, mert Magyarországra akarták szállítani. Én úgy tudom, hogy hazahozta, mert végül felengedték a hajóra, és úgy hozta el. Készített még egy gitárt is, azt is hazahozta magával.
Kiss Sándor: Hogyan került az édesapja orosz hadifogságba?
Berecz Csaba: Csatát vesztettek, és rögtön felrakták őket a hadifogoly szerelvényre. A fogságban egy hihetetlen tervet gondolt ki: csinál egy kisebb zongorát. A fogság elején, még a forradalom előtt hetenként egyszer ki lehetett menni a városba őrkísérettel. Az ötvenes években írta ezt le: "Fát, bőröket, Vlagyivosztokból húrokat vettünk. 1917 tavaszára el is készült. Tanultak rajta zongorázni többek között Ádám Jenő, a mai budapesti zeneakadémiai tanár. 1917 őszén az Amur folyó melletti Habarovszkba, hideg városba vittek bennünket. Itt már sokat betegeskedtem. 1918 tavaszán nyugat felé indítottak néhány százunkat, és végre 1918 októberében Nyikolsz-Usszurijszk városban kellett kirakodnunk. A rubel értéke annyira leromlott, hogy szinte mindenki munkához látott, hogy ne éhezzen. Mínusz harminc-harmincöt volt. Vártam tíz-tizenegy óráig, míg melegszik a levegő." Akkor már csak mínusz húsz fok volt. A Puskinszkaja utca tizenkét szám alá kellett mennie zongorát hangolni. Egy barátja ajánlotta, aki a család lányát tanította oroszról franciára. Édesapám két-három óra után eljátszotta a Rákóczi-indulót. Erre a tulajdonos felugrott a subából, hogy neki tetszik ez a dal, játsza el még egy párszor. Ez a hadifogság nem hasonlítható a második világháborús hadifoglyok helyzetéhez. A genfi egyezmény szerint kezdetben még ötven rubel volt az ellátmányuk, és abból bőven tudtak vásárolni. Mondta apám, hogy a helyi lakosok sokkal rosszabb körülmények között éltek ott Szibériában, mint a hadifoglyok.

Berecz Ottó a hadifogságban készített zongorájával

Így készült el a zongora. A láger egyik látogatójával haza akarta küldeni a hangszert. Ők el is indultak a hangszerrel, de arra senki sem számított, hogy betörnek a kozákok, és szétverik a zongorát, mert nem tudják elvinni. Ekkor sem keseredett el, hanem azt mondta az asztalosnak: "most már egy olyan hangszert csinálunk, amivel szaladni is tudunk." Így született meg a harmónium. Rendszeresen volt istentisztelet, és mise is a lágerben, ahol nem csak magyarok voltak, hanem osztrákok is. Ott nem őrült meg senki, mert mindenki valami olyan dologgal foglalkozott, amit még otthon is csinált. Volt olyan, aki szántani, vetni járt ki az ottani gazdákhoz, mert csak ahhoz értett. Édesapám idegileg tönkrement. Tömegundora volt, de nem lehet ezen csodálkozni, hiszen százak, ezrek voltak bezárva a táborba, és egy-egy barakkban kétszázan voltak. Így élt ott öt évet. Amikor hazajött nyugdíjba vágyott, és már 1926-ban nyugdíjba ment. Utána templomi harmóniumokat és zongorákat javított. Ezekből tartotta fenn a családját. Megtanított bennünket valamennyiünket zenélni. A bátyám például megcsinálta azt is, hogy leült zongorázni, de maga mellé fordította a kis harmóniumot, és jobb kézzel azon játszott, balkézzel pedig a zongorán kísérte, én meg fújtattam. Az egész olyan zenekarszerű volt.
Bekerül a tanítóképzőbe Sárospatakra, ott aztán volt bőven részezenéből, de őt ez nem elégítette ki. Megvette pénzért mások gyakorló óráját, sőt egyszer valami rosszat csinált, ígydélutánra büntetésből bezárták, és a pedellussal megbeszélte, hogy a zeneterembe zárja be. Ott zongorázott órákon keresztül. Még a direktor is megkérdezte a pedellustól, hogy ki klimperál itt, és kiderült, hogy Berecz Ottó. Először büntetést is kapott érte, végül nagyapámmal beszélt az igazgató és mondta, hogy vegyenek ennek a fiúnak valamilyen hangszert, mert állandóan csak zongorázna. Nagyapám vett is neki egy használt,rossz állapotban lévő zongorát. Ismerte azt a zongorahangolót, aki bejárt az iskolába hangolni a zongorákat. Elment hozzá, kikérdezte, és fel is hangolta a zongorát. A zongorának minden porcikája emlékezetében volt, tehát amikor Szibériában nekifogtak zongorát csinálni, ő tudta, hogy mit akar. A diákévei alatt már készített egy kisbőgőt is. Ezen a képen látható is, ahogy játszik ezen a kisbőgőn az egyik tanár barátjával.
Édesanyám önkéntes ápoló volt Ungváron, amikor hozták a hadifoglyokat haza. Ott ismerkedtek meg. A család gondjait megpróbálta anyagilag rendezni, megnősült és képesített harmóniumkészítő és zongorahangolóként dolgozott. Ettől kezdve a család élete fellendült, mert kezdte gyártani a harmóniumot, és javította a zongorákat, és a templomi harmóniumokat.
Kiss Sándor: Tudna néhány szót mondani az Ádám Jenővel való barátságukról?
Berecz Csaba: Az a hadifogságból ered. Ádám Jenő gyakorlatilag fiatalember volt hozzájuk képest, mert édesapám akkor már harminc év feletti volt. Ádám Jenő nem bírta kivárni, hogy hazahozzák őket, megszökött, felkéredzkedett egy teherhajóra, vagy elbújt, így hamarabb hazajött. A levelezés 1957-58-tól kezdődött közöttük. Akkor kapta az agyinfarktust, és az három hónap alatt elvitte, de ez egy csodálatos dolog volt, amikor néha visszatért a hallása meg a látása, akkor rögtön a hangszerhez ült, bár a látása nem nagyon kellett, mert a sötét szobában is zongorázott, meg harmóniumozott. Korábban, amikor Záhony mellett laktunk, néha különböző vonatkürt is megszólalt, akkor mondta: "ez a kétvonalas E", "ez az egyvonalas A".

Ádám Jenő

Berkesi Sándor: Kezdő debreceni tanár koromban Ádám Jenő a mentorom volt. Találkoztam ezzel a levéllel, amit évtizedek múltán írt Berecz Ottónak emlékezve arra, hogy a hadifogság idején együtt muzsikáltak. "Azóta elteltek évtizedek és a kezeim között zengett Bösendorfer, Blüthner – és sorolja a zongoramárkákat -, de egy sem volt számomra olyan kedves, mint Berecz Ottó, kedves bátyám magacsinálta zongorácskája." Nem tanított engem, hiszen akkor már régen nyugdíjban volt. Behívatták a minisztériumba, ezt egy levélben ő maga írta le nekem. Közölték vele: "Lássa be végre, hogy maga az ifjúság nevelésére nem alkalmas!" Ádám Jenő családi háttere nagyon tragikus volt. Korán elment a felesége, és az egyik lánya, a másik pedig ideggyógyászati kezelésre szorult, amelyet szintén az édesapának kellett viselni. Nehezen volt megközelíthető, de, hogy, hogy nem bennünket debreceni egyházzenészeket megszeretett. Sajnálom, hogy a szakma is, ha nem is elfelejtette, de mégsem teszi a maga helyére. Méltatlanul kevés volt az, ami ezen a kerek évfordulón Ádám Jenőre emlékeztetett. Pedig a Kodály módszernek nevezett magyar módszert, még Kodály szerint is inkább magyar módszernek kellene nevezni. Hisz jóllehet Kodály találta ki, de aki ezt kidolgozta, gyakorlattá tette, énekkönyveket készített minden osztály számára lebontva, aminek még tán a grafikáit is maga készítette, az bizony Ádám Jenő volt. Amikor ezek az énekkönyvek először kijöttek, Ádám Jenő tiszteletből Kodály nevét maga elé tette, és úgy van a borítón, hogy Kodály – Ádám, Szó – mi füzetek.

Zsigmond Attila: A végtelenül sokoldalú zenészre emlékezünk most is, amikor emlékháza és síremléke után ez a fontos iskola, amely felvette, viseli a nevét, egy kitűnő kortárs szobrász jelentős művészi értékű alkotásával gazdagodott. Örömünnep a mai, a javából. A zene és a szobrászat kettős, közös ünnepe. Ádám Jenő ezen a központi helyen köszönti mindennap az iskolába érkezőket. Jellegzetes derűjével és lendületes karmozdulatával, akár ölelve a tanárokat, diákokat és szülőket egyaránt. Székely Miklós írta: "Kodályé a vízió, a zene és ezen belül a népzene általi nagy nemzetnevelő koncepció, Ádámé pedig a didaktika, a tanítási gyakorlat kidolgozása. A kettő szorosan összetartozik. Egyik sem létezik a másik nélkül." Kodály látta, hogy Ádám Jenő ismeri a gyermekek lelkét, észjárását, képességük pontos határát, és mint mondta, szerencsésen egyesíti magában a legmagasabb zenei képzettséget, a népiskolai gyakorlat közvetlen tapasztalataival. Máig őrzött személyes élményem: Ádám Jenő, a zenét, beleértve a népzenét, az éneklést is népszerűsítő televíziós műsorsorozata, az előadások, kórusban éneklő gyermekként számomra is érthetőek, és bizonyára ezért, érdekesek voltak. Úgy vártam a következő adást, mint ma sokan a szappanoperákat.

Zsigmond Attila Ádám Jenő szobrának avatásán Fénykép:Kalocsai Richárd

Itt állunk Zsin Judit kitűnő Ádám Jenő szobra előtt. Sikerült megragadnia a karmesterfigurában a lehető legjellemzőbbet, az összegzőt, amely asszociációk sorával Ádám Jenő sokszínű zenei munkásságát, eredményeit, jelképes kompozíciós mozdulattal segíti megérteni a derűjében és átszellemültségében is szigorú nagyformátumú zenész sokféle arcát egy mosolyban.

Berkesi Sándor: A Tiszántúli egyházkerület meghívta egyszer Simándy Józsefet, emiatt az Operaház egy nappal odébb tette a hagyományosan szezonkezdő Bánk bán előadását, mert akkor Simándy József volt a Bánk bán. Ádám Jenő elment arra az előadásra és egy gyönyörű méltatást írt róla.

Berkesi Sándor az Ádám Jenő Emlékházban Fénykép: Kalocsai Richárd

Több ízben találkoztam vele Tahiban, a zenei heteken. Arany Laci bácsi volt a szervező, és meghívta az akkori nagy öregeket: Gárdonyi Zoltánt, Ádám Jenőt és Bárdos Lajost. Egyszer-kétszer meglátogathattam Ádám Jenőt, amikor a Moszkva tér 14-ben lakott. Sőt, egyszer a kántussal is Pesten járva fölmentünk hozzá, talán születésnapja volt éppen. Itt az Emlékházban is látok olyan fényképeket, amelyeket a kántus tagjai közül is ott vannak néhányan. Humora teljében volt és történelemmé váltak ezek a látogatások. Itt nem messze tőlem a Kossuth-díj oklevele, amit megkapott ugyan, de azt kell, mondjam, hogy a hivatal nagyon mostohán bánt vele életében. Élete végéig fájdalma volt az, hogy ereje teljében nyugdíjba küldték. Éppen hogy elérte a nyugdíjkorhatárt, de még bőven dolgozhatott volna tovább.
Nagyon meghatározó emlék számomra a temetése. Farkasréten, kint szabadtéren állították fel a ravatalt. Kandeláberek a koporsó mellett, egy arra járó bizonytalanul közlekedő úriember megbillentette az egyik kandelábert, amely rádőlt a koszorú halomra, és egy pillanat alatt lángba borult. Pánik keletkezett. Többen a férfiak közül szedték szét a koszorúkat, hogy ne terjedjen a tűz, és próbálták eloltani a lángokat. Ádám Jenőnek lobbanékony, szikrázó, sokszor nagy indulatokat gerjesztő természetevolt. Mintha ez jelent volna meg a temetésén is. Nagyon remélem, hogy az életműve az idők folyamán helyére fog kerülni! Az Emlékház szobájában itt most megállok a koncertfelvételek előtt, a Zeneakadémia látszik, a koncertdobogó, a krónika ezekről is ír: legendás nagy kisugárzású karmester volt Ádám Jenő. Éppen egy-két kérdéssel ment volna fel Kodályhoz, megkérdezvén, hogy a Székelyfonó egyik-másik részletét nehogy a mester instrukciója ellenére tanítsa és mutassa be. Ekkor Kodály a szokásos kemény hangján szólt rá, hogy hagyja abba a steril ünneplést, fogjon végre neki az iskolai énekmódszertan kidolgozásának. Ádám Jenő szófogadó tanítvány volt. Abbahagyta a zeneszerzést, letette a karmesteri pálcát, és attól kezdve a pedagógiának szentelte életét.

Hírek:
A Gondolkodó szeretet – Gondoskodó szeretet beszélgető előadássorozat következő összejövetelén Békési Sándor és Kránitz Mihály tart bevezető előadást az etika alapvetéséről és a Tízparancsolatról október 20-án, kedden 18 órakor Budapesten, a Szilágyi Dezső tér 3. szám alatti gyülekezeti nagyteremben.

Ugyancsak a Szilágyi Dezső téren a templomban folytatódnak a lelkiségi esték. Gacsályi Zsolt "Az imádsághoz csendre van szükség" címmel tart majd előadást október 20-án, kedden este 6 órakor.

A Magyar Református Presbiteri Szövetség megalakulásának 25. évfordulója alkalmából ünnepi emlékülést tartanak október 17-én, szombaton 9 órától Budapesten, a Zsinati székház dísztermében.

Erdei iskolába készülünk címmel tartanak konferenciát a Magyarországi Református Egyház Ökogyülekezeti Tanácsa és az Erdei Iskola Egyesület október 17-én, szombaton 10 órától Miskolcon, a Balázs Győző tér 1. szám alatt.

Krisztuskövetés és hatalom címmel rendezik meg a VI. Bakonybéli Ökumenikus Konferenciát október 17-én, szombaton 9 óra 30 perctől Bakonybélben, a Szent Mauríciusz Monostorban.

Az Október a Reformáció Hónapja rendezvénysorozat egyik kiemelkedő eseménye a Reformációi Gála, amelyet október 18-án, vasárnap 17 órakor tartanak Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

Bocskai Istvánról és koráról tart előadást Zászkaliczky Márton történész október 15-én, csütörtökön 19 órakor Budakeszin, a Fő utca 159. szám alatti Kálvin teremben.
Ugyanott október 16-án, pénteken 19 órakor verses, zenés összeállítással emlékeznek Mezei Mária színésznőre.

Tolerancia – keresztyénség – iszlám címmel rendeznek konferenciát gyülekezeti szolgálatot végzőknek október 17-én, szombaton 9 órától Hetényegyházán.

Az idén is megrendezik a Kárpát-medencei Református Ifjúsági Imaéjjelt, ahol a fiatalok együtt imádkozhatnak saját közösségükkel, de a pápai teológusok által összeállított füzet alapján más települések ifjaival is.

A reformációról tart konferenciát a Protestáns Újságírók Szövetsége október 17-én, szombaton Budapesten, a Reviczky utca 4. szám alatti díszteremben.

Észak-ír és magyar lelkipásztorok közös konferenciája lesz október 20-án, kedden 9 órától Budapesten, a Ráday utca 28. szám alatt.

Presbiteri találkozót rendeznek október 17-én, szombaton 10 órától a pázmándfalui református templomban.

Hálaadó istentiszteleteket tartanak október 18-án, vasárnap többfelé a gyülekezetekben. Többek között Bokodon és Keszthelyen 16 órakor, Mezőszentgyörgyön pedig 14 órakor.

A Kelenföldi Barokk Esték keretében Fassang László ad orgonahangversenyt október 17-én, szombaton 17 órakor Budapesten, az Október huszonharmadika utca 5. szám alatti református templomban.

A Tabulatúra Régizene Együttes megalakulásának 15. évfordulóján ünnepi gálakoncertet ad október 17-én, szombaton 18 órakor a Budavári Önkormányzat aulájában. (Kapisztrán tér 1.)

Fekete Ágnes áhítata:

"Az írástudók és a farizeusok a Mózes székében ülnek: Amit parancsolnak néktek, mindazt megtartsátok és megcselekedjétek; de az ő cselekedeteik szerint ne cselekedjetek." Máté 23,2

Végtelenül megindít engem Jézus szabadsága. Lehet, hogy egy egész regiment katona veszi körül, ő mégis szabad marad. Tényleg, mitől lesz valaki szabad? Mi az a tudás, hol szerezhető be az az ismeret, miféle képesség a szabadság? Hiszen annyiszor látja rabnak az ember saját magát. Szeretnék valamit megtenni, de képtelen vagyok rá. Tudom a jót, de visszahúz a rossz. Ha akarom, ha nem, ez így van. Amit Jézus a farizeusoknak mond, számomra nagyon jó támpont. Nem attól lett szabad, hogy valami cukros, szirupos szeretettel gondolt rájuk, akik az ellenségei voltak. Nem mondta nekik, jaj, mennyire szeretlek titeket, nem gondolt rájuk szimpátiával. Ez az igazság. Sőt, nagyon durva szavakat használt rájuk, "viperák fajzatai" – ezt mondta! Viszont képes volt valamire, amire mi sokszor nem, hogy szétválassza azt, amit mondanak attól, amit tesznek. És azt hiszem, ez a szétválasztás a dolgok titka.
Mi talán úgy veszítjük el a szabadságunkat, hogy ezt a szétválasztási képességünket elveszítjük. Ilyeneket mondunk például: "Ez megőrült!" Vagy: "Ez az egész ország egy őrület." Vagy: "Elegem van az egyházból!" Holott, az az igazság, hogy ma találkoztam olyan emberekkel, akik azt mondták, hogy… és az elmúlt héten háromszor megaláztak, és az az ember nekem rontott. Le lehetne tapasztalattá bontani az érzéseinket, de nem ezt tesszük, hanem valami gomolygó, lila ködben szinte gerjesztjük magunkban a dühöt, és képtelenek vagyunk a szétválasztásra.
Jézus mintha ezt tanácsolná: Ha találkozol valakivel, mindig nézd meg, hogy hol ül. Ahhoz képest, amit mond, mit tesz. Mérlegelj, és aztán hallgasd meg, de ha nem követendő, akkor azt ne tedd, amit ő tesz. Szétválasztani a dolgokat. Mintha ez lenne Isten különös csodája. Ez a teremtői tett, ezt szeretné gyakorolni bennünk és általunk. Nem valami kényszeres méricskélésről van itt szó. Épp a szabadságról. A szabadság szétválaszt. A szabadság megismer.
Elképzelem, ahogyan Jézus ott állt a katonák köre közepén, amikor megkínozták Pilátus házában. Elképzelem, ahogyan talán száz-kétszáz felszerelt katona állt körben, ő egyedül megkötözve középen. Azt tehettek vele, amit akartak. Ott van, és néz. Egyetlen védekezésre alkalmas harci eszköze van, és ez a szeme. Biztosan látom, ahogyan minden egyes katona szemébe beletekint körbe fordulva. És abban egészen biztos vagyok, hogy van olyan szem, amelyik szelíden visszanéz, hiszen ő meséli el majd ezt a történetet Jézus feltámadása után. Minden katonában meglátja az embert. Ez az egyetlen esély akkor számára, hogy ember maradjon, hogy szeretetben maradjon. Szétválasztotta a helyzetet az emberektől. Szétválasztotta az embereket egymástól. Szétválasztotta ezt a pillanatot belső félelmétől. Ez a szétválasztás adta meg szabadságát.
Adja Isten, hogy amikor dühösek vagyunk, miért ne lennénk, hiszen emberek vagyunk, vagy félünk, vagy nem értünk semmit, akkor szét tudjuk Jézus segítségével választani a dolgokat, és minden mögött meglássuk Istent. Lehet, hogy nem látok mást, csak a halált, de ott van emögött is Jézus, a feltámadott. Ámen.