2015-12-16

Kodácsy Tamás – Paul Tillich és a tengerpart
Béres József – atyai örökség és karácsony
Millisits Máté – kiállítás a Bibliáról
Fekete Ágnes – Róma 8,35

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Vajon milyen képek jutnak eszünkbe karácsonyt várva, adventben. Talán a gyertya, a fény, a fenyő, a sötétség és világosság jelképei. Ma adventnek egy különös jelképét szeretnénk hallgatóink elé hozni, ez pedig a tengerpart. Paul Tillich a huszadik század egyik legjelentősebb gondolkodója volt, sajnos Magyarországon nem túlságosan ismert. Ő használta ezt a jelképet a földi életre, amelyik a véges és a végtelen határán van. Kodácsy Tamás azon a Tillich Konferencián, amelyet az evangélikus teológián rendeztek, az egyik előadó volt. Idézte Bogárdi Szabó István püspököt, aki azt a szót, ami erre a határlétre utal úgy fordította magyarra, hogy végső meghatározottság. Kodácsy Tamást kérdeztem a Tillich konferencia szünetében.

Paul Tillich

Kodácsy Tamás: A várakozás egy olyan állapot, amikor van valamink, amit nem birtoklunk. Nincs benne a zsebünkben, mégis részesei vagyunk. Ez azt jelenti, hogy olyan erőteljesen várjuk, hogy bár még nincs a kezünkben, mégis részesülünk annak a jelenlétéből, akire várunk. Kiskoromban éltem át hasonlót, amikor édesapám hosszabb ideig külföldön tanított. Akkor még nem volt internet és annyi kommunikációs eszköz, mint ma. Nálunk az volt a szokás, hogy a vacsoránál mondtuk el azt, ami egész nap velünk történt. Mi automatikusan megterítettünk édesapának is, pedig nem volt ott. Mégis ott volt, mert beszéltünk róla, hogy vajon most mit csinálhat, és úgy vártunk rá, mintha közben ott lett volna velünk. Maga a terítés automatikus dolog volt. Azt hiszem, az adventi várakozásban pont ezt tapasztalhatjuk meg. Ilyenkor tele vagyunk határidős dolgokkal, összpontosítunk az évvégére, de Isten jelenlétét úgy tapasztalhatjuk meg, hogy megkérdezzük magunktól, mit jelent az, hogy eljön ebbe a világba? Mit jelent Jézuson keresztül ismerni azt az Istent, aki teremtette a világot, aki szeret minket? Mit jelent az, hogy mi is gyermekei lehetünk? Mindazok a dolgok, amelyek nyomasztanak bennünket, hogyan tudnak feloldódni? Mi az, amiben tud nekünk segíteni? Hogyan tudok a másik felé fordulni? Ez a jelenlét az, amelyben advent nyomán megismerhetjük Őt.
Fekete Ágnes: Tillich teológiájáról a tengerparti élményt mondtad el, amely nagyon hasonlít ehhez az érzésvilághoz. Az ember ott van a tengerparton, és a véges találkozik a végtelennel.
Kodácsy Tamás: Abban a térben és időpillanatban, amikor az ember nem megy be a tengerbe, nem is hegyről nézi a vizet, hanem ott áll határok teológusaként a tengerparton, akkor elképzelésében bezárja a véges a végtelent abba a tapasztalatba vagy élménybe, amely több mint egy érzés.

Fekete Ágnes: Amikor ott állok a tengerparton, érzem, hogy a parton vagyok, hogy véges vagyok, és mégis van egyfajta tapasztalatom a végtelenről?
Kodácsy Tamás: Igen. Számomra az advent a véges és végtelen kapcsolódásáról isszól. Azt mondjuk el, hogy a végtelen hogyan tudja bezárni a végest. Tillich is beszél róla, hogy Istenre figyelve nem arról van szó, hogy az egyes kis dolgokba, mozzanatokba hogyan tudom belerakni azt a végtelent, az Istent, az abszolútot, amely a létalapja, hanem azt élem meg, hogy ez a végtelen, lejön ide. Belekerül egy anyaméhbe, és a végtelenből véges lesz. Ezt nem tudom kierőszakolni, kikényszeríteni, nem tudok erre olyan módszereket adni, hogy hogyan lehet megélni, mert az egész mozzanat iránya más: karácsonyi mozzanat az, hogy Ő jön le. Ott kell lenni a betlehemi mezőn, és aztán el kell menni a jászolhoz.
Fekete Ágnes: Ez az élet két iránya: egyfelől, hogy én a végesből próbálom valahogy elérni a végtelent, másfelől a végtelen nyúl le?
Kodácsy Tamás: Tillich szerint, amikor a végtelent megpróbáljuk végesíteni, ez a vallás. A másik irány a teológia: az Istenről szóló beszéd, az Isten beszédei, amely ugyanúgy a véges és a végtelen találkozásáról szól, de itt a végtelen lesz végessé. Ő mutatja meg magát, Ő jelenti ki magát, Ő lesz egy kis csecsemő.
Fekete Ágnes: Szerinted mi melyik végletbe tudunk belecsúszni manapság?
Kodácsy Tamás: Szerintem a huszonegyedik századnak nem az a kérdése, hogy melyikbe tudunk belecsúszni, hanem hogy ez izgalmas-e még? Vajon azon a közönyön túl tudunk-e lépni, amely nagyon sokszor teljes egészében kiirtja ezt a nagyon izgalmas, feszültséggel teli kérdést.
Fekete Ágnes: Tehát: nem is járunk a tengerpartra, mert már nem érdekel minket a tenger?
Kodácsy Tamás: Nem érdekel, mert vannak hajóink, tengeralattjáróink, ejtőernyőink, búvárruhánk és minden másunk. A tengerpartra sokszor nem szívesen állunk ki, hogy nézzük a szirteken megtörő hullámokat.
Fekete Ágnes: Azt hisszük, miénk a világ?
Kodácsy Tamás: Azt gondoljuk, hogy már nincsenek határok. Ezeket elsimítjuk, posztmodern tudatunk van, miszerint itt már nem lehet a dolgokat összerakni, rendszerezni, kérdezni, válaszolni. Se kérdések, se válaszok, se határok nincsenek.
Részlet Kodácsy Tamás előadásából: Tillich a halála előtt két évvel azt mondta, hogy a végső meghatározottság kifejezése abból fakad, hogy látta a tengert.Időről időre megnézte az óceánt és találkozott a végtelennel. A végső határa nem egy üresség, nem egy fal, hanem a végtelen, ahol a tenger összeér a szárazfölddel, ahol a hullámok és sziklák kölcsönhatásban vannak egymással. Poszeidón egyrészt a görög mitológiában a tenger királya, másrészt eredetileg a föld ura, aki ha szigonyát a földbe vágja, földrengés lesz.

Kodácsy Tamás: A paradoxon szó első jelentése: a közvélekedéssel szembeni. Csakhogy erre senki nem gondol. A doxa, a klasszikus görögben a közvélekedést jelenti, a paradoxon pedig ezzel ellentétes. Olyan, ami nem illeszthető a megszokott rendszerbe. Ez nem az ellentmondás. Ami egy logikai rendszeren belüli ellentmondás, azzal is tudunk bizonyítani vagy cáfolni valamit. Ez egy olyan állapot, amely kiugrik a logikából, és a rendszeren túli. Karácsonyra nézve azt látjuk, hogy az egyetemes belép a konkrétba. A világ törvénye része lesz a világnak.
Fekete Ágnes: Azt mondod, hogy ezzel szemben van a közöny?
Kodácsy Tamás: Igen.
Fekete Ágnes: Miért lesz közönyös az ember?
Kodácsy Tamás: A művilág miatt. Nem hisszük el a katasztrófákat, a végességet. Nem gondolunk a jövővel, habzsolunk, kizsákmányolunk, tehát olyan állapotban vagyunk, amelyben nem tudunk a végről, a halálról beszélni, nem is tudunk készülni rá, és nem is érdekel bennünket. Hanem benne vagyunk egy olyan megszerkesztett élettérben, virtuális világban, amely több mint a technikai civilizáció. Mert nemcsak arról van szó, és nem is ez a főprobléma, hogy a technikát használjuk, hanem hogy az érzéseinket, gondolatainkat digitalizáljuk. A digitalizálásba pedig nem fér bele a paradoxon! Persze léteznek ellentmondások, logikai hibák, vannak összeomló programok, de ezek nem lépnek ki a rendszerből. Mi is benne vagyunk, és éppen ezért nem érezzük ezt a paradoxont.
Fekete Ágnes: Tehát a digitális világ lényege, hogy nincsen rendszeren kívüli? Mindent "megesz" a rendszer?
Kodácsy Tamás: A facebook-on küldött összes szmájli, összes érzelmes levél, az összes kérdés, az összes harag, amit emotikonokkal fejezünk ki nem más, mint egy, egy, nulla, egy, egy, nulla, nulla, nulla, egy, egy, egy… bitek sorozata.
Fekete Ágnes: Mindent bekebelez egy bizonyos rendszer?
Kodácsy Tamás: Igen. Mindent belerakunk egy rendszerbe, amelyben nincs rendszeren kívüliség, és ebben gondolkodunk.
Fekete Ágnes: És ettől leszünk közönyösek?
Kodácsy Tamás: Ez veszíti el a paradoxon izgalmát, és ettől leszünk közönyösek a paradoxonnal, a rendszeren túli, közvélekedéssel szembeni dolgokra. Úgy élünk, ahogyan kell élni. És úgy is gondolkodunk. Szabályozottak a fogyasztási szokásaink, az érzelmeink, a politikai gondolataink, az egyházképünk, és minden.
Fekete Ágnes: A paradoxont hogyan mondanád magyarul, a most általad használt értelemben?
Kodácsy Tamás: A megdöbbentő. Az, ami Jézus példázataiban mindig megdöbbent, amit nem nagyon tudok meghatározni, de mégis elgondolkodtat. Megdöbbentő!
Fekete Ágnes: Tehát már nem tudunk úgy ott állni a tengerparton, hogy megdöbbenjünk?
Kodácsy Tamás: Igen. Így van. Mert bárhol láthatsz tengerpartot a youtube-on. A tenger zúgásának hangerejét is beállíthatod, hogy mikori zúgás, és nyomon követheted minden pillanatban a kontinens egész időjárási viszonyát.
Fekete Ágnes: Ahhoz, hogy adventet megértsük, valójában bele kell kerülni megint ebbe a térbe? Ki kell állni a tengerpartra? Vagy ha úgy tetszik, bele kell kerülni ebbe az izgalomba?
Kodácsy Tamás: Igen. A földön kell állni, és rá kell tekinteni az égre. József Attila értette ezt meg szerintem nagyszerűen, amikor azt mondja a betlehemi királyoknál, hogy "gyalog jöttünk, mert siettünk." A kislányom kérdezte meg, hogy hogyan lehet úgy sietni, ha valaki gyalog jön. Ebben a kérdésben lehet megérteni, hogy tényleg vannak helyek, ahova gyalog lehet csak elérni. Ha például hintón mentek volna a királyhoz igyekvők a napkeleti bölcsekhez illő módon, akkor nem tudták volna hegyen-völgyön, szántóföldeken át követni a csillagot. Akkor protokollárisan megálltak volna minden helyen, és mindenki észrevette volna őket. Ráadásul nem is tudtak volna feltekinteni az égre, ha van még valami a fejük felett. Ez kell! Rá kell nézni a betlehemi csillagra és gyalogolni. Ez a gyaloglás azt jelenti: úgy jövök, ahogy vagyok.

Fekete Ágnes: A földdel, a természettel való viszonyunk a mai világban igencsak kérdéses. Következő beszélgetésünknek szintén ez az apropója. Idősebb Béres József számára a föld kizsigerelése volt az egyik fő kutatási terület. Ugyanis azt fedezte föl, hogy nincsenek már a talajban mindenütt jelen azok a nyomelemek, amelyek szükségesek az egészséges élethez. Ifjabb Béres Józsefet hallják.

Béres József: Ha globálisan nézzük, nyilvánvaló, hogy a népességrobbanással még több élelmiszert kell termelnünk, és így a talajokat még jobban kizsigereljük. Viszont a tápanyagok visszapótlása szerves, vagy műtrágyákon keresztül nem, vagy csak igen kis mértékben történik meg. Jóatyám, és én is Szabolcsban születtünk. Ő Záhonyban született, és tulajdonképpen három településen éltünk ott Záhonyban, Anarcson és Kisvárdán. Ő ezt a háromszöget soha el nem hagyta. Nagyon nagymértékben kötődött a hazához, Magyarországhoz, de szűkebb pátriájához, Szabolcshoz, Szabolcs-Szatmár megyéhez, éskülönösen Felső-Szabolcshoz. Számos esetben lett volna lehetősége, hogy elhagyja szülőföldjét, de nem tette. Földobott kőként vonzotta vissza mindig ez a terület. Emlékszem, hogy sokat járt föl Budapestre, de két éjszakánál többet soha nem bírt el. Kapott olyan meghívásokat, felkéréseket, hogy felszerelt laboratóriumokat, jó anyagi hátteret biztosítanak számára, csak menjen. Ezeket sem fogadta el. Ma pedig az ember egy kicsit úgy érzi, hogy a környező világ változásai, elsősorban annak a kommunikációja révén az emberekben kihunyt a hazaszeretet gondolata. Sok esetben az ifjúságot nem is tanították, hogy mihez is kellene neki igazán kötődni. Karrierhez, önmegvalósításunkhoz, a pénzünkhöz kötődünk. Magyarország lakosságának szerény számítások szerint is öt százaléka külföldön dolgozik, pedig ezt nem indokolná a mai helyzet. Elég nagy bajt érzékelek ekörül a gondolat körül, hogy mit is jelent számunkra a saját kultúránk, a saját népünk. Úgy gondolom, hogy ebből a hajóból nem kiszállni kellene, hanem itt kellene becsületesen helytállni és küzdeni. Megfogni a kapa és a kasza nyelét. Abban sem hiszek, hogy mindenkinek úgy kell eltölteniaz életét, hogy egy mobiltelefont nyomogat és egy számítógép képernyője előtt ül. Más feladatai is vannak az embernek, és másfajta megélhetési lehetőségek is vannak ebben az országban. De sok tekintetben el van torzulva szerintem a kommunikáció révén a világunk. Nagyon sok csábító gondolat, eszme, lehetőség fogalmazódik meg az emberek előtt, és az ember már csak olyan fajta, hogy sok esetben a kisebb ellenállás irányába mozdul el. Mindenki számára, számomra is lenne egy jobb hely ezen a világon anyagilag és üzletileg. Földi paradicsom előtt mindenkinek lenne egy jobb hely, mégsem hagyja el mindenki a szülőföldjét, a hazáját. Ezek nemcsak érzelmi kötődések, nemcsak érzelmieknek kellene lenni, hanem tudatiaknak is.
Kiss Sándor: Arra gondoljunk, hogy tudnák vinni a gyártást Kínába, és sokkal olcsóbb lenne?
Béres József: Elvileg igen. Mindenben lehetne keresni az olcsóbbat. Például nyomdát is folyamatosan lehetne olcsóbbat találni Erdélyben vagy Szlovákiában, ahova vihetnénk, ha mindig azt néznénk, hogy mi a gazdaságilag előnyös. De nemcsak ezt nézzük, hanem azt is, hogy saját környezetünkért vagyunk elsősorban felelősek. Nekünk, és az egyházaknak is elsődleges dolga az, hogy a saját kultúránkat, a saját hitünket ápoljuk és védjük. A sorrendeket, az ésszerűséget látni kell. Ha nem vagyunk biztosak a saját hitünkben, ha nem vagyunk biztosak a saját hagyományainkban, akkor jómagunk, nemzetünk, el fog tűnni.
Kiss Sándor: Adventben a Szeretetszolgálaton keresztül Béres-csepp adományt szoktak szétosztani.
Béres József: Így van! Ez most is lesz.
Kiss Sándor: Milyen lesz idén a karácsonyuk?
Béres József: Éppen reggel mondtam a feleségemnek, hogymost adventi rohanásban vagyok. Családi körben jövünk össze. Szenteste integráljuk azokat a családrészeket is, akik magukra maradtak, hogy ne ketten karácsonyozzanak. Itt, a Fő utcai görög katolikusoknál ránk épül a kántálás hagyománya, ahol adventi és karácsonyi énekeket énekelünk. Ez huszonegyedikén este lesz a Görög gödörben, ahol a klubunk van. Így készülgetünk. Próbáljuk visszafogni magunkat a nagy ajándékokban, mert inkább a lelki ajándékot várjuk, például leányomnak az újabb írását, amelyben feldolgozza és kikarikírozzaaz évet, hogy milyenek is vagyunk, görbe tükröt állít a család elé karácsonyi gondolatokkal. Nekünk írja, és mi élvezzük. Itt van nálam mindig, ezt hordozom magammal. Már van belőle kettő. Szenzációs rövid írások a család múltjáról. Próbálunk egy kicsit pihenni és egymással lenni, egymással foglalkozni. Zsúfoltak a napjaink ilyenkor, millió helyre kellene menni, ahova nem is tudunk. A cégnél is megadjuk a karácsony ünnepélyességét. Elmegyünk a különböző telephelyeinkre, Szolnokra, Erdőbényére. Találkozunk a dolgozókkal. Történik egy évértékelés, és elmondjuk, hogy hogyan állunk, egy kicsit próbáljuk erősítenia bizalmat, a biztonságot, de ezekben mindig megfogalmazódnak karácsonyi gondolatok is. Itt Budapesten különösen, hisz azért leülünk a zongorához, közösen énekelünk,és a karácsony megjelenik szavakban, gondolatokban és énekekben is.

Fekete Ágnes: Végül híreink élén egy kiállítást ajánl fel gyülekezetek, iskolák vagy bármely közösség számára Millisits Máté. A vizsolyi Bibliát igyekszik népszerűsíteni. Meggyőződése, hogy ez a kulturális örökség ma út lehet ahhoz, hogy az emberek visszataláljanak a Szentírás üzenetéhez.

Millisits Máté: 1590. július 20-án, azaz 425 éve fejeződött be a Vizsolyi Biblia nyomtatása. Ebből az alkalomból készült a kiállítás, és arra törekedtem, hogy a Kárpát-medencében minél többfelé eljusson. Eddig már több mint harminc helyszínen láthatták az érdeklődők. Ott volt a Csillagponton, a különböző egyházi iskolákban, Vizsoly településén is. A kiállításon a Vizsolyi Biblia mellett két huszadik századi bibliafordító személlyel is megismerkedhetnek a látogatók. Az egyik Czeglédy Sándor, aki a teljes Bibliát újra fordította, úgy hogy Károli Gáspár nyelvi és szellemi örökségét tiszteletben tartotta. A másik személy pedig Ravasz László, aki nyugdíjas éveiben Leányfaluba volt "száműzve", és ott fordította le az Újszövetséget, a Zsoltárok és a Példabeszédek könyvét. Jó lehetőség volt, hogy Leányfalun is bemutatkozhatott ez év tavaszán ez a kiállítás. A kiállítás magja tíz tabló, amely könnyen összeállítható. Ezen kívül eredeti Bibliák, a bibliafordítókkal kapcsolatos műalkotások, a vizsolyi templommal kapcsolatos rajz és érem is láthatók a kiállításon. A hely függvényében dokumentumok is gazdagítják ezt a kis kiállítást. Ha valaki végignézi, láthatja, hogy a magyarság számára ez a bibliafordítás jóval több, mint egy egyszerű könyv. A magyar kultúra csúcsa és forrása egyszerre. A Szentírás, mint az Isten beszéde, ettől van, aki elzárkózik. Viszont mivel a magyar kultúrának elengedhetetlen alapja a Vizsolyi Biblia fordítása, hiszen az észak-magyarországi nyelvjárás, ami a Vizsolyi Bibliában megtalálható, mai napig egy élt örökség.
Fekete Ágnes: Ez azt jelenti, hogy fordított az út: régen a latin nyelvű Bibliát akarták elhozni, ma pedig a Vizsolyi Biblia az út, hogy eljöjjön a Szentírás a mába?
Millisits Máté: Igen. Én ezt tapasztalom. Kérdezték már tőlem például, hogy Károli Gáspár írta a Bibliát vagy csak fordította? Ennyire nem világos az emberek számára, hogy a Vizsolyi Biblia a Szentírás fordítása, és nem valami önálló Biblia. Viszont kíváncsiak.
Fekete Ágnes: Akkor te ennek a misszionáriusának érzed magad? Neked miért fontos ez?
Millisits Máté: Úgy érzem, hogy nagyon kevés ember vállalja ezt így. A vizsolyi lelkipásztorban Kovács Zsolt Leventében érzem ezt, de én könnyebben utazom a Kárpát-medencében. Egy kicsit a Biblia nagykövete vagyok talán.
Fekete Ágnes: Ez azt jelenti, hogy egy gyülekezet meghívja ezt a kiállítást, akkor grátisz megkaphatja?
Millisits Máté: Visszük. Adott esetben tömegközlekedéssel, vagy autóval. A benzinköltséget kérem csak, hogy ne legyek mínuszba. Szoktam előadást is tartani a gyerekeknek. Az első tíz perc nem a Bibliáról szól, hanem azt kérem, hogy soroljanak fel hungaricumokat, és ők mondanak egy-két dolgot. Megvan a sikerélmény. Mindig elmondom, hogy ez a magyarság csúcsteljesítménye. Számomra annakidején nyilvánvaló volt a történelem, de ma az is előfordul, hogy amikor a reformáció idején a három részre szakadt országot említem, akkor a gyerekek arra gondolnak, hogy Pest, Buda, Óbuda. Ilyenkor újrakezdjük a történetet. Néha azt, amit én magam is hoztam otthonról, úgy látszik, a gyermekek még egyházi iskolában sem hozzák. Nem baj! Ezt a részt is szolgálja az előadás, egy kicsit egyháztörténet, kicsit történelem, és egy kicsit irodalom. Az a jó, hogy tényleg figyelnek.

Hírek
A hit, remény, szeretet pszichológiájáról tart előadást Bagdy Emőke december 17-én, csütörtökön 19 órakor Budakeszin, a Fő utca 159. szám alatti Kálvin teremben.

A Csillaghegyi Esték keretében Somogyi Sándor tart előadást a világkiállításról Síppal, dobbal Milánóban címmel december 16-án, azaz ma este 18 órakor Budapesten, a Vörösmarty utca 2. szám alatt.

Ünnepváró családi délutánt tartanak december 19-én, szombaton 16 órától a Diósgyőr-Vasgyári Református Egyházközség gyülekezeti termében.

Jótékonysági koncertet ad a Tabulatúra Régizene Együttes a kárpátaljai Sámuel Alapítvány javára december 21-én, hétfőn 18 órakor Budapesten, a Szilágyi Dezső téri református templomban.

A világ Megváltója címmel tart lemezbemutató koncertet a Pesterzsébet-Központi Református Egyházközség kórusa december 20-án, vasárnap 18 órakor Budapesten, a pesterzsébeti Ady Endre utca 81. szám alatti református templomban.

Szvorák Katalin és Kudlik Júlia Várakozás című lemezét mutatják be december 18-án, pénteken 18 órakor Csömörön, az evangélikus templomban. A koncert az épülő református templomot támogatja.

Bach Karácsonyi oratóriumának első részét adja elő a Lutheránia Énekkar december 20-án, advent negyedik vasárnapján 18 órakor Budapesten, a Deák téri evangélikus templomban.

Az Öt Templom Adventi fesztivál keretében ma 17 órakor a Bárka Band szolgálatával tartanak adventi estét Győrben a Kossuth utcai református templomban. Ugyanott december 17-én és 18-án, csütörtökön és pénteken 11 órakor középiskolások betlehemes műsort adnak elő. 20-án vasárnap 16 órakor Écsi Gyöngyi mesél a görög katolikus templomban.

Fekete Ágnes áhítata:

"Kicsoda szakíthat el minket a Krisztus szeretetétől? Nyomorúság… vagy éhség?" Róma 8,35

Parton élünk. Egész mai világunk mintha egyfajta billegés lenne: látjuk a végtelent, vagy legalábbis sejtjük, hogy ez a világ túlnőtt minket. Mégis, ezt a mi világunkat, a partot érzékeljük igazán valóságosnak. A part kavicsait a szívünkben elmozdíthatatlannak látjuk. Valahogy jobban kötődünk azokhoz, mint a tenger távolba hívó reményéhez. Aztán van az életünkben néha olyan forduló, amikor döntenünk kell. Fontosabb-e a szívünk vágya, a belénk oltott mély remény, mint az, amit magunk előtt látunk? Át tud-e a szívünk billenni abba az irányba, hogy előrébb való a távoli, mint a közeli? Maradunk-e ebben a matériában, odaragadunk-e a kavicsok közé, vagy hiszünk, bízunk a messzeség ígéretében?
Pál apostol szavai ebből a sóvárgásból érthetőek. Hiába van itt nyomorúság, akár éhség. Krisztus szeretete, Isten tapasztalata valóságosabb a számunkra. Mintha ezt mondaná: inkább a tenger, mint a kavics.
Pedig a földi körülmények, különösen az éhezés, nagyúr. A történelem folyamán az emberiség háromféleképpen válaszolt rá:vagy elvándoroltak, vagy fellázadtak, vagy belehaltak. A Biblia első lapjain rögtön találkozunk a vándorlás megoldásával. Ábrahám az éhezés elől egy időre Egyiptombamenekült. Így kerül egész Izrael is József segítségével később Egyiptomba. De olvasunk lázadásról is, hiszen a pusztában Mózes ellen az éhezés miatt lázad fel a nép: Kihoztál minket az egyiptomi húsos fazekak mellől, hogy éhen haljunk a pusztában? – mondogatják vezetőjüknek. De sajnos rengeteg olyan emberről is olvasunk a Bibliában, akinek nem volt módjában sem elvándorolni, sem fellázadni, csak várta az éhhalált. A sareptai özvegy azt tervezte, hogy előveszi az utolsó adag kis lisztecskéjét, megsüti az utolsó pogácsát, és meghal. De létezik egy negyedik féle viszonyulás is az éhezéshez. Sőt a Bibliában újból és újból előjön a nép imádságában: az Úr szemmel tartja az őt félőket, kimenti őket a halálból, és az éhségben is eltartja őket. Létezik valami különleges bizalom, ami az ételt, az élet legalapvetőbb mozgatórugóját is Istenre bízza. Van olyan, hogy valaki ott áll létének tengerpartján, és bízik abban a távoli erőben, amelyik nem az övé. Ez a bizalom jelenik meg Pál apostol vallomásában: "Ki választhat el Krisztustól? Az éhség? Nem. Sőt meg van győződve arról, hogy sem halál, sem élet, sem éhezés, sem fegyver sem semmi nem választhat el Isten szeretetétől minket."
Ma az ösztönökkel igyekeznek bennünket megfogni. Ha Ábrahám ösztönszerűen elvándorolt hazájából, ahol éhezés volt, most csordában mennénk el azonnal onnan, ahol nincs mit enni, mert már annyira tömegesen és ösztöneinkben lettünk irányíthatóak. Isten egy olyan egységre hív bennünket, ahol már nem számítanak ezek a belső irányító erők. Pál apostol nem tagad, nem azt mondja ájtatosan: ne fájjon annyira az éhezés, ne ez irányítson, hanem állít: egy új és sokkal fontosabb kötődésre hív. Isten szeretetében mindez megoldódik. A sareptai özvegynek az volt a dolga, hogy az utolsó marék lisztjéből az Isten emberének adjon pogácsát. Ez volt a bizalom jele. Erre hangzott Isten válasza: nem fogy ki a véka, mindig lesz a korsóban olaj.
Ezt a kicsi bizalmat kéri tőlünk is. Sose felejtem el, amikor egyszer régen festettünk, és nem volt pénzünk kifizetni a végén azt a számunkra hihetetlen nagy összeget, amit a festő mondott. Akkor olvastuk éppen Mária énekét, aki megénekelte, hogyan töltött meg éhezőket javakkal, gazdagokat pedig üres kézzel bocsátott el… Gondolkodtam, mit kellene eladnunk ahhoz, hogy kifizessük az összeget. Mire innen is, onnan is hozott a postás váratlanul pénzt, és minden magától megoldódott. Az ember életében vannak ilyen kis csodák, ha észrevesszük őket. Ha bizalommal keressük Isten kezét, akkor az éhezés sem annak a jele lesz, hogy innen el kell menni, hanem hogy Krisztus szeretetétől még ez sem választ el. Adja Isten, hogy Ő valóban egy mindennél biztosabb pont legyen számunkra: tengerparton a tenger. Ámen.

Similar Posts