2016-11-23

Füsti Molnár Szilveszter – Boldogok a tisztaszívűek
Sipos Márta – Portré
Kovács Áron – Kiállítás az elhurcoltakról
Fekete Ágnes – Péld 28,5

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Ezen a héten az egyházi év utolsó napjait morzsolgatjuk. Jövő vasárnap már advent, valami újnak a kezdete lesz. Vajon hogyan nézünk előre és hogyan nézünk hátra? Az ember sokszor megijed minden ilyen időszak váltáskor. Mi történt, és mi lesz majd? Jézus segítséget ad arra, hogy ne féljünk, sőt ha tisztaszívvel nézünk, akkor Őt magát láthatjuk meg. Erről a boldogmondásról beszél Füsti Molnár Szilveszter.

Füsti Molnár Szilveszter: Így önmagában nagyon izgalmas a tisztaszívűek fogalma, mert egyáltalán nem vagyunk tisztaszívűek. Emiatt nagy kérdés, hogy találkozhatunk-e Istennel, és megláthatjuk-e Őt? Mit jelent az Istent meglátni?
Fekete Ágnes: A tisztaság az Ószövetségben mindenképpen egy rituális fogalom.
Füsti Molnár Szilveszter: Abszolút így van, tehát külsőséggel is párosítható meghatározás. Csak gondoljunk a rengeteg törvényre, amely ezt a tisztaságot próbálja megőrizni. Jézus korára ennek a visszásságai is egyértelművé váltak. A külsőség fenntartása valóban kelthet olyan illúziót, amelyben a végén még talán magamat is meggyőzöm arról, hogy én tisztaszívű vagyok. Ez a farizeusi magatartás, törvény megtartása a Halacha 613 parancsolata, amivel egy olyan keretet alkotok magam köré, amelyet természetesen elfogadok, és amelyben minden külső körülménnyel együtt próbálok megfelelni annak, hogy Isten elé járulhassak. Nem lebecsülendő ez a törekvés, az áldozatkészség, az Istenhez fordulás és az istenkeresés útja. Én szeretnék valamit adni, hogy az Isten is észrevegye. Jézus nem az általunk megalkotott boldogságfogalom szerint beszél. Ezt a tisztaszívűséget bizonyos értelemben a visszájára fordítja, hogy nem a külső, hanem a belső számít, minden belülről történik. A modern kor óta a racionálisabb gondolkozásbeli képességeink szerint határozzuk meg mindazt, ami körülöttünk történik. Szeretnénk mindent értelmileg feldolgozni, de a tisztaszívűség nem képzelhető el csak intellektuálisan.
Fekete Ágnes: Nem egy kigondolt dolog.
Füsti Molnár Szilveszter: Nem. Bár mi hajlamosak vagyunk arra, hogy kigondoljuk, hogyan leszünk tisztaszívűek. Bár nem is tudatosan, de képesek vagyunk olyan rafinériákat is alkalmazni, amivel ez a tisztaszívűség számunkra is egy fenntartható állapot lesz. Jézus azonban ebben az értelemben visszájára fordítja a tisztaszívűséget, és egy belső állapotról beszél.
Fekete Ágnes: A tisztaszívűség mögött mindenképp van egy leegyszerűsödés, hogy teret kell engedni Isten számára.
Füsti Molnár Szilveszter: Mindenképpen. A tiszta nem makulátlanságot jelent. Számomra ez a tisztaság azt is jelenti, hogy az vagyok, aki.
Fekete Ágnes: Átláthatóságot?
Füsti Molnár Szilveszter: Igen. Hogyan akarok én bármit is kezdeni az Istennel? Hogyan is kezdhet bármit is velem az Isten, ha én nem vagyok az előtte, aki valójában vagyok? Isten számára természetesen nincsenek szerepek, bármit teszek, akkor is az leszek, aki vagyok, azokkal a szerepekkel együtt. Ez mindig rám fordul vissza: nem az Isten nincs jelen, hanem én vagyok az, aki az Isten elől bujkál, még akár úgy is, hogy azt mondom, az Isten most nem lakozik közöttünk, nem látható, ez az ítélete, hogy nem látom, közben meg már én mentem el jó messze Tőle, vagy fordítottam Neki hátat. Ő kétszínűség nélküli. Egyértelmű, hogy ekkor látom az Istent, ha tudom, hogy ki is vagyok. Ha végiggondoljuk a boldogmondások állomásait, akkor világos, hogy az egész mondanivaló lényege itt egy újabb csúcspontra ér: látni az Istent, tudni Róla, élő kapcsolatba lenni az élő Istennel. Nem a holtbetű szerinti Istennel, nem a teológia, a pszichológia, a filozófia Istenével, hanem azzal az Istennel, aki még emberré is lett értem. Aki ott áll, és elmondja egészen közel állva hozzám, hogy ez a tisztaszívűség az egyetlen feltétele, hogy Jézus Krisztust annak lássam, aki. Mert, ha megnézzük a Jézus körüli pártokat, láthatjuk, hogy nem mindenki látta Őt az Isten Fiának. Még a legközelebb állók sem. Az Istent meg lehet látni. Az a folyamat azonban egy nagyon belső önismereti, egy élethosszig tartó folyamat. Szóval nincs olyan, hogy megláttam, elkápráztatott és ettől egyszerre minden világossá vált. Holnap és minden nap meg kell harcolnom azt, hogy lássam Őt. A világ a bűn óta úgy épül föl, hogy pont ezeket az őszinte szembesüléseket akarja a lehető leginkább leplezni, mert kiderül a valóság, akkor változtatni kell.
Fekete Ágnes: Eszünkbe juthat Ádám és Éva, aki nem látta az Istent, sőt bujkált előle.
Füsti Molnár Szilveszter: Így van! Felöltöztetett az Isten. Sőt, ez a felöltözés, annyira drámaivá vált, hogy az Isten öltötte magára azt a sorsot, azt az emberlétet, ami az egyetlen menekvés volt. Meggyőződésem, hogy a másik emberben ugyanúgy megtaláljuk azt a szembesülési lehetőséget, ami a tisztaszíven keresztül az Isten meglátását jelenti.
Fekete Ágnes: A másik emberben is meglátható?
Füsti Molnár Szilveszter: Igen. Meg kell látnom a Krisztust. Nem függetleníthetem az embervilágtól Krisztust. Ha függetlenítem, akkor kivettem a világból, akkor megint a külsőségekre építek. Az a hit, ami tisztaszívűséggel, Istennel való találkozásban meglátásban van, az mindig a körülményektől független.

Fekete Ágnes: Most egy nagymamával ismerkedünk meg Sipos Márta nénivel, akivel Osváth Dorottya beszélgetett. Remélem, más is megérzi ebből a nyolc évtizedet megélt hangból, hogy számára a hit megélt valóság.

Sipos Márta: Most léptem a nyolcvanadik életévembe. Anyám tiszta református ősei az ezerhétszázas években jöttek Pomázra. Apám a Hatvantól tizenöt kilométerre lévő Hortról, egy tiszta katolikus családból származott. A harmincas években került édesapám Pomázra. Megismerte édesanyámat, és elvette feleségül. De apánk elhagyott bennünket, amikor én olyan kétéves lehettem, a testvérem, Gábor pedig öt. Édesanyám nagy szeretettel és türelemmel nevelt fel bennünket. Gábort Sárospatakra adta tanulni, mert szerette volna, hogy hitben erős férfivá váljék. Az ötödik osztályba én is Sárospatakra kerültem az 1948-49-es tanévben. Ebben a tanévben Szikszai Béni bácsi evangélizált az ifjúság előtt. Hogy miről beszélt? Nem tudom. De a hangját ma is hallom: "Aki nagyon egyedül van, jöjjön az Úr Jézushoz!" Akkor én felálltam és kimentem. Tizenegy éves voltam. A bátyám is ott volt Patakon, ő már nyolcadikos volt. A nyolcadikba nem mertem bemenni, mert pici voltam, és a fiúk megfogtak, feltettek a padra és körülröhögtek: "Na, mi van kis bika, Ga-bika?" Nem mertem, még az osztály felé se menni, így nagyon egyedül voltam. "Aki egyedül van, jöjjön az Úr Jézushoz!" Kimentem. Nem megtértem. Az Úr Jézushoz mentem. De Ő a markába metszett. Következő évben már édesanyám nem tudta fizetni mindkettőnk taníttatását, ezért csak Gábor maradt Patakon. Én pedig idekerültem Pomázra, és itt fejeztem be a nyolcadikat. Itt Demeter tiszteletes úr volt a lelkész. Nagyon szerettem a prédikációit, de nagyon féltem a hittan óráitól, mert nagyon szigorú volt. 1952-ben, avval az Igével konfirmált: "Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki minden élet." Példabeszédek negyedik rész huszonharmadik vers. Ez az Ige végigkísért egész életemben. aztán bekerültem a képzőbe, ahol jól tanultam. Harmadikos voltam, amikor első szerelembe estem, ami olyan hamar elmúlt. Ez annyira megviselt, hogy elhatároztam, nem megyek férjhez. Tanulni fogok, de férjhez nem megyek. Szegedre kerültem 1956-ban. Együtt ordítottuk a diákokkal, hogy "ruszkik haza". Csodálatos dolog volt, az a sok fiatal ott. Megdöbbentő volt, hogy tíz nap múlva jöttek az orosz tankok, és átjöttek a Tiszán. Később, akikkel együtt kiabáltunk, jöttek, hogy lépjek be a KISZ-be, de nemet mondtam. Ott is jártam istentiszteletre és ifjúsági bibliaórára. Megjelent a kollégium előtt minden este Sipos Károly. Mondtam neki: "Ne járj ide, mert én nem megyek férjhez, ne udvarolj!" "Jól van! Nem udvarolok. Gyere el beszélgetni!" Két évig beszélgettünk. Akkor kaptam tőle egy fényképet 1958. december hatodikán. Ez van ráírva: "Sok szeretettel Mártinak Istentől rendelt, életem párjának." A következő évben, 1959-ben államvizsgára készültem. Már megírtam a szakdolgozatomat is, amikor egy levelet kaptam áprilisban a főiskolától. Az állt a levélben hogy mivel államellenes vallásos szervezkedésben veszek részt, kirúgnak a főiskoláról. Ez rettentően megdöbbentett. Bementem az igazgatóhoz, és megkérdeztem, hogy azért zárnak ki, mert templomba meg ifjúságira járok? Hápogott az igazgató, se igent, se nemet nem mondott. Az ellenünk induló pert a tanulmányi osztály vezetője indította. Amikor a vizsgáló bizottság elé álltam, megkérdeztem, hogy kiket szerveztem be? Erre beírták, hogy szemtelen vagyok. Ugyanis ötünket zártak ki, de mindenki mást tanult: én biológia-földrajz szakos voltam, a másik hallgató rajz-földrajz szakos volt, a harmadik másodéves kémia-matekos, a negyedik elsős matek-fizikás. Mikor találkoztunk volna? Egy kollégiumban laktunk, de egészen másutt. Kizártak bennünket. Így már májusban itt az UWAG gyárban toltam édesanyám büfés kocsiját. Odajött hozzám a párttitkár, hogy mit keresek itt? Mondtam neki, hogy kirúgtak a főiskoláról. Bement a Művelődési Minisztériumba, de nagyon dühösen jött vissza, hogy nem tudott segíteni. Ebben az évben, 1959-ben eljegyzett Kari, novemberben volt az esküvőnk.
Apósom Debrecenben volt lelkész. Akkor, amikor a püspök azt mondta, hogy a szószékről hirdessék a gyülekezetnek, hogy lépjenek be a téeszbe. Az apósom felment a püspök úrhoz a Bibliájával: "Mutassa meg, hogy hol van ez a Bibliában?" Rövid időn belül, talán két hét sem telt el, Debrecenből Etyekre került. Ott nem kapott fizetést. Kari már akkor Szegeden volt, úgyhogy el is kellett mennie dolgozni, hogy a főiskolán maradhasson. Az apósom meg azt mondta: "Tudod lelkem, miért kellett nekem Etyekre menni? Hogy a kitelepítetteket az Úr Jézushoz öleljem." Milyen nagyon erős, mély hite volt az apósomnak! Azt is mondhatom, hogy édesapám. Összeházasodtunk novemberben, és a következő év szeptemberében megszületett Márti, 1961 decemberében Kati, 1963 márciusában Zsuzsi lányunk. Kari Kecskeméten tanított, és hazajárt. Azonban, amikor Márti megszületett, kaptunk egy szobát Kecskeméten. A víz háromszáz méterre, vécé az udvaron volt. Petroforon főztem a pelenkát.
1964-ben az osztályvezető megkérdezte a férjemet: "A feleséged miért nem tanít?" Elmondtuk neki, hogy kidobtak a főiskoláról. Erre azt javasolta, hogy írjak egy kérvényt, amit meg is tettem. Nem sokkal később felhívtak a Művelődési Minisztériumba, és azt kérdezték, hogy hiszek-e? Mondtam, hogy jobban, mint azelőtt. Mégis 1964 szeptemberétől tanítottam harminc éven keresztül. Ezzel az osztályvezetővel a rendszerváltás után 1990-ben beszélgettem és megkérdezte, hogy emlékszem-e a régi dolgokra? Azt feleltem: "Hát, mit gondol? Annyiszor hálát adtam érte, és olyan sokat kértem az Urat, hogy áldja meg!"
Harminc évet letanítottam. Ebben az évben két nyolcadikos osztálytalálkozóm is volt. Egy negyvenhárom éves, meg egy harminchárom éves. Ezt az orchideát tőlük kaptam. Beszélgettünk a régi dolgokról, de sok mindenre nem emlékszem. De arra igen, hogy azt mondtam: "Uram, gyere velem a pokolba, hogy legyen türelmem a hetedik-nyolcadikos fiúkhoz!" Mert már akkor nehéz volt ezzel a korosztállyal.
A három kislány után még született négy gyermekünk, de mindig Kari volt a "terhes". Ahányszor teherbe estem, mindig kétségbeesett, mit mondanak az emberek, hogy nem vigyázok rád! Erre azt feleltem: "Mit mondanának? Azt, hogy szeretsz." Nem érdekelnek az emberek. Hét gyermekünk született. Mind a hetet taníttatta, mind a hétnek diplomát adott a kezébe. Zenetanár volt, aztán főiskolai docens lett. Csak áldhatom az Úristent. Azok a rúgások, amelyek értek, és a kezdeti szerelmi csalódás, mind áldást hozott. Reggel hatkor keltem, mielőtt elmentem tanítani megfőztem, mert a férjem a zeneiskolában tanított, ahol nem volt ebéd. Tehát megfőztem az ebédet, elmentem tanítani, hazaértem, a gyerekekkel foglalkoztam, általában tizenegykor kerültem ágyba. Esténként azt mondtam: "Uram, mit kívánsz? Nem bírom!" Reggel azonban úgy ébredtem, mint aki újjászületett.
A hetedik gyereknél már negyvenöt éves voltam, Kari ötven. És akkor morogtam az Úrnak: "Uram mit akarsz? Itt van hat gyerek, mi lesz velünk?" Most kik vannak fölöttem? Ki öleli át a lábamat? A kisunokám: Szeretlek Nagymama! Csak sokszor nem értjük, hogy mit miért ad? Nagyon érdemes ráfigyelni és nem elutasítani az Ő áldását. Mert egy gyereket elvetettünk, ugyanis negyvennyolc kiló voltam, és azt mondta édesanyám és Kari is, hogy nem lehet, és akkor az orvos azt mondta, hogy nem fog fájni. Azt feleltem: "Nem azért sírok, hanem mert ölök!" Akkor elkezdtem imádkozni: "Uram, ha megbocsátod, adsz még!" És akkor jött 1973-ban Eszter, utána Gergő, majd Zoltán. Minden reggel hét órakor az asztalnál ültünk, reggeliztünk, a férjem elolvasta a napi Igét, utána imádság. Milyen imádságok? "Úr Jézus add, hogy a focimeccsen győzzünk!" Zoli fiam, aki most fölöttem lakik, háromévesen ilyen imádságot mondott egyik reggel: "Úr Jézus vigyázz a Nanóra az úton!" Néztünk rá, hát nem várjuk anyát. Délután ötre ott volt édesanyám. Nagyon hiányzik a párom! Édesanyámat eltemettük 1989 szeptemberében, és novemberben kimutatták, hogy Kari parkinzonos. Nem remegett, nem voltak ennek külső jelei. Húsz évet kapott még. Zoli akkor volt hét éves. Aggódtam, hogyan nevelem fel őket? Még négy gyerek volt akkor itthon. Kari nem remegett, de nehezen tudott járni. Zoli és Péter ott volt az ágyánál. Én gyógyszert vittem be neki, amikor egyszer azt mondta: "Ne haragudj rám anya!" "Haragudni? Magasztalom az Urat!" De meg se tudtam ölelni, mert úgy föl volt póckolva, hogy ki ne essen.
Az egész utcáért imádkozom. Mindig kérdezem, hogy miért imádkozzam?
Ötvenhárom tagú a család. Hét gyerek volt, de azt gondoltam talán, ha öt unoka lesz. Huszonhat unokám van. Minden évben találkozunk. A legnagyobb unokám harmincegy éves, és két kis dédunoka van náluk. Nagy hála van a szívemben.

Fekete Ágnes: A napokban az egész országban Gulag megemlékezések vannak. Az elmúlt pénteken Sárospatakon, tegnap és ma Budapesten a budapesti Ráday Kollégiumban a kommunista rezsim által elhurcolt emberekre emlékeztek a Ráday Kollégium dísztermében. Kovács Áront a sárospataki könyvtár egyik munkatársát arról a mozgó kiállításról kérdeztem, amelyet különböző gimnáziumokban szeretnének majd bemutatni.
Kovács Áron: A középiskolások számára tematikusan építettük föl ezt a kiállítást, hogy ha a főcímeket elolvassák, akkor is megérthessék a történteket. Református történeteket építettünk bele. Például egy későbbi lelkészfeleség élettörténetét jelenítettük meg. Az elhurcolását és azt ahogyan valahol a Donyeck-medencénél elszöktek néhányan, és az ukrán falvak melletti tavakat kerülgetve a mocsaras területeken gyalogoltak. Így tettek meg száz kilométert, amikor elfogták fogták őket. Fölgöngyölítettem egy Kalmár András nevű lelkész élettörténetét is. Ő saját kezével írt Enyedy Andor püspöknek egy levelet, hogy őt most viszik Szerencsre. A szerencsi gyűjtőtáborból és Debrecenből is tudott írni is ír neki. Saját maga számol be az elhurcolásról. Meghurcolták a táborban, fizikailag is bántalmazták, így az életveszélyes szökés mellett döntött, és egy ónodi bíróval 1945 novemberében már hazaértek. Szovjet vasutasok segítségével elbújtak a rakomány között, így átmentek először Moldvába, onnan pedig Erdélyen keresztül sikerült hazajönniük.
Fekete Ágnes: Hova való volt ez a lelkész?
Kovács Áron: Bőcsre.
Fekete Ágnes: Lehet tudni, hogy miért fogták el?
Kovács Áron: Állítólag német származása miatt. De például a szomszédos Ónod településen elvittek mindenkit, akinek a neve r-re végződött, mint például Kalmár, a Molnár, vagy a Bodnár.
Fekete Ágnes: Mert úgy gondolták az oroszok, hogy ami r-re végződik az olyan németes?
Kovács Áron: Mint Hitler és Himmler. Nagyon durva. Gyakorlatilag úgy ment ez a válogatás, hogy akit éppen találtak.
Fekete Ágnes: Ezt a beszélgetést, a Szovjetunióba való elhurcoltakról a jövő héten folytatjuk.

Hírek
A Hirdesd az Igét programsorozat keretében generációk közötti találkozót rendeznek november 26-án, szombaton 9 órától Biharkeresztesen a református templomban. A találkozón Fekete Károly Krisztus királyi uralmáról tart előadást.

Felebarát vagy ellenség? címmel szerveznek beszélgetést egyetemistáknak a migránskérdésről november 24-én, csütörtökön 18 óra 30 perctől Budapesten, az Adna Caféban.

Evangélizációs estéket tartanak országszerte. Többek között ma estétől péntekig Boldván, mától szombatig esténként 18 órától Pesterzsébet-Szabótelepen.

Hálaadó istentiszteletet tartanak a gyülekezet alapításának 90. évfordulója alkalmából Márkus Mihály ige szolgálatával november 27-én, vasárnap 15 órakor Zalaegerszegen.

Csendesnapot rendeznek férfiaknak november 26-án, szombaton 10 órától Boldván, a református templomban.

Adventi kézműves készülődést és családi délutánt rendeznek november 26-án, szombaton 15 órától Székesfehérváron, a Budai úti református templomban. 14 órától Magyaralmáson lesz koszorúkészítés, november 25-én, pénteken 16 órától Kocson lesz adventi játszóház. November 27-én, vasárnap egész napos program várja a családokat 10 órától Miskolcon, a Nyilas Misi Házban.

Nyílt napot tartanak a teológiai akadémiákon. Sárospatakon november 24-én, 11 órától. Pápán november 30-án, szerdán 10 órától vehetnek részt az érdeklődők az előadásokon.

Advent első hétvégéjén sok helyen készülnek az ünnepre zenés áhítattal, hangversennyel. Többek között ötszáz év karácsonyi zenéjét mutatja be korhű hangszereken a Tabulatúra Régizene Együttes november 27-én, vasárnap 16 órakor Budapesten, a Sztárai Mihály tér 3. szám alatti református templomban. Pátyon 18 órakor lesz zenés áhítat. Székesfehérváron, a Budai úti templomban 18 órakor jótékonysági kórushangversenyt tartanak. Ópályiban pedig szombaton 17 órakor lesz adventi hangverseny.

A Debreceni Református Kollégium Általános Iskolájának adventi istentisztelete, az énekes hagyományőrzők felvonulása és az ünnepi térjáték után Adventi találkozások a Nagytemplomban címmel tartanak ökumenikus adventnyitó alkalmat 18 órakor a Debreceni Nagytemplomban.

Győrfy Károly a Keresztényüldözés a 21. század elején című könyv szerzőjével lesz beszélgetés az ökumenikus író-olvasó találkozón november 25-én, pénteken 18 órakor Vecsésen, az Árpád utca 9. szám alatti, református gyülekezeti házban.

Debreczeni Tibor és Gáll Károly előadja a Krónikás ének Gulyás Lajosról című színdarabot november 24-én, csütörtökön 17 órakor Nagykőrösön, a Tanítóképző Főiskolán.

Simon András grafikusművész önéletrajzi riportkönyvét mutatják be november 24-én, csütörtökön 17 óra 30 perckor Budapesten, a Bibliamúzeumban. A kötet címe: Egyvonalban Istennel.

Fekete Ágnes áhítata:

"A gonoszságban élő emberek nem értik meg az igazságot; a kik pedig keresik az Urat, mindent megértenek." Péld 28,5

Az igazság fogalma nagyon összetett a Bibliában, de az életben is. Most egyetlen mozzanatát szeretném kiemelni: Az igazságot nem találhatjuk meg lemondás nélkül. Aki szabadon tudja engedni az igazságot, az megtalálja. Aki nyitott, aki nem zárt rendszerekben gondolkodik, hanem keres, az találja meg. Ez van Salamon igazságtétele mögött is. Az igazi anya odaadja a gyermekét, inkább lemond róla, de nem öli meg! A hamis anya azonban mindenáron akarja a maga igazát, amely fontosabb, mint a gyerek. A Gyűrűk Ura című mű nagyon szépen megjeleníti azt, amiről ma beszélünk. Egy gyűrű hatalma ellen folyik a küzdelem, mert aki felhúzza, arra mindenképpen rossz hatással lesz, nem tud ellenállni annak, hogy a gyűrű segítségével hatalmat szerezzen magának. Vannak jobb és rosszabb emberek, de végül is mindenki, aki a gyűrű hatalmához tartozik, gonosszá lesz. És pontosan így van ez a való életben is, hogy ha a magunk igazságát keressük, legyünk bármilyen jók, akkor elvesztünk. Ha ahhoz ragaszkodunk, soha nem leszünk az Isten vonzásában. Belekerülünk valami a rossz varázslatba. A könyvben egyedül a hobbitok képesek arra, hogy a gyűrűt megsemmisítsék. Ezek a kedves törpelények nagyon fontosak voltak az író, William Tolkien számára. Állítólag őket találta ki elsőnek a regényből. Az is különösen utal Jézusra, hogy harminchárom évesen lesznek felnőtté ezek a kis törpe méretű emberek. Bennük van valami tisztaság, egyszerűen nem érdekli őket a hatalom, picik, eleve veszteségre vannak ítélve erejük szempontjából, és mégis csak ők tudják megszüntetni a gyűrű hatalmát olyan módon, hogy elpusztítják ott, ahol készítették. A hatalom abban törik meg, ha ugyanott, ahol megszereztük, lemondunk róla. Az igazságot meg kell szeretni, és le kell róla mondani. Ez az élet útja. A minap valami igazságtalanság nagyon csípte a csőrömet. Elhatároztam, hogy egy szeretetteljes levelet írok. Szépen megfogalmaztam, megírtam. Elolvastam, van-e benne valami bántó. Nem volt… Aztán még egyszer… Aztán arra gondoltam: miért is akarom én ennyire, hogy igazam legyen? Miért fontos számomra, hogy ezt bebizonyítsam? Csak annyi volt akkor, hogy megnyomtam a "delete" gombot. kitöröltem a levelet. Ez egy kis nyertes csata volt. Nem nagy dolog. Mégis egy pici bizonyság saját magam felé, hogy nem az enyém az igazság. Krisztus igazsága a kifordított igazság. Nem zsákmány, nem birtoktárgy, azért nem lehet küzdeni, azért csak imádkozni lehet. Keresni az igazságot, elengedni és helyette Istent keresni inkább.
Lépésről lépésre dönthetünk emellett a folyamat mellett, hogy Istent keresem, Őt szeretném megtalálni és Benne találom meg az igazságomat is. Bárcsak erre a ritmusra, Isten szíve-dobbanására tudnánk élni. Akkor igaz lesz ránk az Ige: Aki megtalálja életét, az elveszti azt, aki pedig elveszti életét énértem, az megtalálja azt. (Máté 10, 39) Ámen.

Similar Posts