2017-01-25

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
2017-ben megemlékezések sora indítja útjának a Reformáció 500 rendezvénysorozatot. Január 31-én Debrecenben az egyházkerület születését is ünneplik majd. A főtéren sátrak is lesznek felállítva. Az egyikben a Magyar Bibliatársulat tizenkét tablóból álló igényes Reformáció és Biblia kiállítása lesz látható. Ezt a képsorozatot szívesen kölcsön is adják majd gyülekezeteknek, hogy a maguk kiállítását megrendezhessék. Pecsuk Ottóval, a Bibliatanács főtitkárával beszélgettem a tablókat nézegetve.

Pecsuk Ottó: Nem légüres térben kezdődött a reformáció, hanem egy olyan korszakkal, amely igyekezett megismerni az irodalom gyökereit. Így előtérbe került a Biblia eredeti szövege is, és az emberek vették a fáradtságot, és megtanultak görögül és héberül.
Fekete Ágnes: Egyébként latinul ment minden?
Pecsuk Ottó: Addig úgy gondolták az emberek, hogy a Biblia latinul íródott. Bár már Jeromos is pedzegette, hogy más megismerni a Bibliát az eredeti nyelven. Végül ez létjogosultságot nyert az előreformációban, a humanizmusban.
Fekete Ágnes: Másképpen viszonyultak azért a humanizmusban és a reformációban a nyelvekhez és a szövegekhez. Erasmusnál lehet látni, hogy kettévált.
Pecsuk Ottó: Ha Erasmust nézzük, akkor látjuk, hogy azokon a pontokon a reformáció következetesen végigvitte az igazság érvényesítését. A humanizmus opportunista volt. Erasmus is addig népszerűsítette, és addig élesítette a maga kritikáját az egyházzal szemben, amíg az neki a karrierjében, a szellemi előmenetelében pozitívum volt. A reformáció elején megjelent humanista tudósok karaktere eltért a prófétai reformátoroktól. Kálvin egy különleges figura, mert benne meg jobban ötvöződik a kettő. Azonban nála sem volt problémamentes. Tudjuk az életrajzából, hogy le kellett magában győzni a humanista életideált ahhoz, hogy a tettek mezejére léphessen.
Fekete Ágnes: A tudomány kedvéért a tudományt űző.
Pecsuk Ottó: Befészkelte magát egy egzisztenciálisan kényelmes állapotba, és onnantól a szellemnek élt. Miért van az, hogy valaki felismeri a dolgok rossz kimenetelét, de nem tesz semmit azok megoldására? Rengeteg dolgot mondhatnák. Hallgatnak azok, akiknek a szavára lehetne adni, és akiknek meg lenne a szellemi muníciójuk, hogy változtassanak. Luther kiállását nem lehet eléggé romantikusan ábrázolni, mert nemcsak kiszögezte azokat a tételeket (állítólag lehet, hogy ki sem szögezte) és nemcsak képviselte azokat, de odatette mellé az életét is.
Fekete Ágnes: Mit látunk a második tablón?
Pecsuk Ottó: Második tabló témája a politika és egyházi helyzet, amelyben maga a reformáció megjelent. A földrajzi felfedezések koránál vagyunk, ahol kitágult a világ, ugyanakkor az egyház struktúrája az nem tartott lépést ezzel. A németországi reformáció erősen átpolitizált jelenség volt.
Fekete Ágnes: A magyar is, valljuk be!
Pecsuk Ottó: Persze. Illúzió volna azt mondani, hogy a reformáció pusztán az Ige fényessége, amely megvilágította a dolgokat. Ehhez kellettek azok az emberek, akik mellé tették magukat. Nem utolsó sorban, azok a politikusok, fejedelmek, királyok, akik döntöttek és a reformáció mellé álltak. Szinte közmondásos, hogy reformációért kiáltott a későközépkori egyház.
Fekete Ágnes: Ez azért kétélű. Az igazi diktatúrákban nem él a szellem.
Pecsuk Ottó: Ott meggyengült ez a fajta kontroll, tehát azt tudták az emberek mondani, hogy igaz az, amiről Luther beszél. És tegyük hozzá, hogy a reformáció azt az egyházat is megtisztította, amely nem fogadta el a reformációt. Gondoljunk a Tridenti Zsinatra, ahol a papi nőtlenség komolyan vétele, az egyházi tulajdon eltékozlása kérdés volt. Ezeket a reformokat fokozatosan végrehajtották.
A harmadik tabló arról szól, hogy ki volt Luther? Hogyan zajlott ez a történelmi cselekedet? Az Ágoston rend felfogása olyan volt, amely nélkül Luthernek nem lett volna lehetősége vitát kezdeményezni. Mellette pedig ott volt Melanchton, akit hajlamosak vagyunk elfelejteni, de ő volt Luther mellett az állandóság és a bölcsesség. Melanchton levelezett azokkal, akik esetleg Lutherrel nem értettek egyet. Igyekezett a reformáció gondolatát egybetartani. Élénk kapcsolatban volt a svájci reformációval is. Ő volt az, aki a magyar reformációban talán sokkal nagyobb szerepet játszott, mint a Luther.
Fekete Ágnes: Ha Melanchtonon múlik, akkor nem is válik szét a protestáns egyház.
Pecsuk Ottó: Valószínűleg nem. Luther és Zwingli nem passzoltak. Ha a megegyezés Melanchton és Kálvin kezében lett volna, akkor valószínűleg lett volna egység. A nagy vizionárius emberek jellemzője mind a mai napig, hogy nem tudnak saját árnyékukon túllépni, és azt a történelmi érdemet, amit egyébként joggal maguknak tulajdonítanak, azt nem engedik veszélyeztetni. Nagyon szép illusztrációkkal ábrázoljuk ezt a harmadik tablón.
A negyedik tablón azt mutatjuk be, hogy milyen szerepe volt a Szentírásnak Luther életére és miként hatott az ő fordítása a közép- és nyugat-európai bibliafordításokra?
Fekete Ágnes: Itt látjuk Johannes Bugenhagen képét.
Pecsuk Ottó: Igen. Ő Luther egyik munkatársa volt a fordításban. Olyan igazságtalan, hogy mindig egy emberrel azonosítjuk a fordításokat. Nyilván az Újszövetséget Luther egyedül fordította, de aztán a teljes bibliafordítást több kollegával együtt végezte. Ő maga is sokszor bevallotta, hogy a héberből azért nem áll olyan jól. Károlinál ugyanez a helyzet, csak őt említjük, de valójában tudjuk, hogy egy munkaközösségben dolgozott.
Az ötödik tablón a svájci reformáció jelenik meg. Nagyon fontos szerepe volt a zürichieknek, a genfieknek és a többi svájci városnak abban, hogy a reformáció megszilárduljon Európában, és ne váljék a német reformáció elszigetelté.
Fekete Ágnes: Lehetett volna, hogy a reformáció csak egy német unikum marad?
Pecsuk Ottó: Igen. És volt is erre valamiféle törekvés a lutheri reformációt elfogadó Németországban.
Fekete Ágnes: Úgy, mint például az anglikanizmus Angliában.
Pecsuk Ottó: Pontosan. Látjuk, hogy az anglikanizmus nem terjedt tovább más nyelvi területekre. A reformáció elterjedéséhez szükség volt a svájci reformációra, amelynek nagy szerepe volt a franciákkal való kapcsolatra is. Szellemi hátországává vált a francia reformációnak, amely folyamatosan veszélyeztetett reformáció volt. Zürichben Zwingli alatt indult el a Zürichi Biblia, és ez mindvégig nagyon-nagyon fontos eleme volt a svájci reformációnak. Kálvint magát nem szoktuk bibliafordítónak tekinteni, de a Biblia magyarázata, ami szinte minden bibliai versre kiterjedt, mindvégig bibliafordítási előmunkálatokat igényelt.
Fekete Ágnes: Saját fordítással magyarázta végig a Szentírást?
Pecsuk Ottó: Így van! És megindokolta, hogy miért tér el a Vulgatától és az Erasmus féle Bibliától. Szinte minden anyagának megvan a francia és latin megfelelője. Ha valamit latinul írt, akkor elkészítette a francia fordítását is, és viszont. Ez a kétnyelvűség fontos volt a számára.
A hatodik tablóval áttérünk Magyarországra a reformáció korába, amikor nem volt egy egységes vezetés. Ez azt is megkövetelte, hogy az értelmiség alapvetően külföldön tájékozódott, és azt hozta haza, amit külföldön jónak talált. A paduai, a krakkói, a wittenbergi és heidelbergi egyetem hatása ágyazta meg a reformációt.
Fekete Ágnes: Kevés szó esik a ferences kultúráról, pedig kellett, hogy legyen valami szellemi tartalom, amely segítette a szerzeteseket az áttérésben.
Pecsuk Ottó: Nagyon sok reformátor ferencesként kezdte. Nyomdászat meghatározó volt a reformációban, de ebben a főnemesek szava volt döntő. Gondoljunk az erdélyi fejedelmekre! Mások szerint egyfajta mezővárosi kultúra volt az, ami a reformációt védelmébe vette, vagy a katonák, a végvári vitézek, gondoljunk Tinódi Lantos Sebestyénre, vagy Bornemissza Péterre, vagy Balassi Bálintra. Ezek mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy egy ilyen politikailag szétesett területen az evangélium egyfajta kapaszkodó legyen.
Következő tabló a németországi illetve svájci hatásokat taglalja. Melanchton volt az, aki a magyar diákok egyik nagy támogatója volt. A reformáció ezalatt az idő alatt, az ezerötszázas évek végén nagyon differenciálódott. A magyar diákok ennek áldozatai is lettek. Kiszorultak az evangélikus főiskolákból – kivéve Heidelberget – és kénytelenek voltak Hollandia illetve Svájc felé fordulni. A magyar református reformációnak ez határozta meg az irányvonalát.
A következő tablóink a magyar nyelvű Biblia előzményeit és a Vizsolyi Biblia történetét mutatják be, majd ennek az utóéletét. Elég nagy ugrás a Kálvin-fordítás revízióitól a XIX. és XX. századi Bibliamisszió időszaka, amikor a Bibliatársulatok kezdték el Magyarországon a Biblia terjesztését. A pápai enciklikák, bullák, tanítások óvnak a Biblia kézbeadásától, mondván, hogy a különböző eretnekségek táptalaja az, ha a Bibliát az emberek kezébe adják.
Fekete Ágnes: Merthogy nem tudják értelmezni?
Pecsuk Ottó: Így van! Nyilvánvalóan a maguk szempontjából igazuk volt, hiszen a köznép kezébe adott Biblia megnyitja a kaput az egyéni értelmezések felé. Az a kérdés, hogy ezt javára fordíthatjuk-e az embereknek, vagy pedig úgy tekintjük, hogy ezzel eltántorodnak a tiszta egyháztól. A reformátorok is tanították, és ebben Kálvin nagyon határozott volt, hogy a hit mércéje, szabálya az, amely meghatározza a helyes bibliaértelmezést, de nem lehet a Szentírástól senkit eltiltani. Nagyon érdekes, hogy mennyit változott a világ: a huszadik század végén a katolikus egyház számos olyan megnyilatkozását tudjuk mondani, amely megköszöni a Bibliatársulatok munkáját.
A tizenkettedik tabló arról szól, hogy miként tudják ezek a szervezetek ugyanazt a célt közösen szolgálni.

Fekete Ágnes: Hallottuk, hogy a reformáció nem egyéni szellemi teljesítmény, hanem megélt, elköteleződött Krisztuskövetés. Hadd álljon erre egy emberi példa Kiss Sándor segítségével. Halász Árpádné a csobánkai református közösség egyik motorja. Azt halljuk tőle, hogy élete egy nagy keserűsége miként lökte őt oda Istenhez.
Halász Árpádné: Fiatalon mentem férjhez. Tapasztalatlan voltam. Nehéz volt, mert egymás után jöttek a gyerekek 1956-ban, 1958-ban és 1961-ben. A férjem büntetett előéletű volt, tehát politikailag ki volt zárva a társadalomból. 1948-ban ráfogták a makói diákokra, hogy szervezkedtek, és ezért elvitték őket. Gimnazisták voltak még. 1953-ban szabadult. Ezután ismertem meg, de inkább a sajnálat vitt közel hozzá. Én anya nélkül nőttem föl, az ő édesanyja volt az, aki engem megtanított főzni. A nagyszüleim neveltek. Hatéves voltam, amikor édesanyám maghalt, így maradtam itt ebben a házban. Itt születtem, és ha az Úr akarja, akkor itt is fogok meghalni. Amikor a férjem beadta a válókeresetet, akkor a pomázi gyermekvédőnél dolgoztam, ahol jogász volt az igazgató. Beszélgettünk róla, hogy mi történt. Ő is ismerte a férjemet. Nagyon csodálkozott mindenki rajta, mert egy olyan ember volt, aki a szüleit ellátta. 1956-ban nem mentünk ki, mert itt voltak a szülei, és fiam is csak pár hónapos volt.
Kiss Sándor: Felelősségteljes volt?
Halász Árpádné: Igen. Ezért nem is gondoltuk, hogy ilyet tesz. Hatvanéves korában egy huszonöt évvel fiatalabb kolleganője annyira meg tudta fogni, hogy elhagyott bennünket. pedig addig példagyerek és példaapa volt. Sokat szenvedett. Összevissza verték, elítélték hét évre, de öt év börtön után szabadult. A főnökömet megkérdeztem, hogy muszáj nekem ötvenöt évesen, ősz fejjel elmenni erre a tárgyalásra? Azt mondta: "Évike, ahogy akarja, ha nem akar elmenni, mert magának ez rossz, akkor ne menjen!" Így ebbe bele is nyugodtam. De november 25-ére megjött az idézés a bíróságra. Akkor reggel elolvastam az Igét, és ez volt benne: "Engedelmeskedjetek azért minden emberi rendelésnek az Úrért, akár királynak, mint feljebbvalónak, akár helytartónak…" (I. Péter 2,13) Úgy keltem fel akkor reggel, úgy öltöztem föl, ahogy egy tárgyalásra illik elmenni. Amikor a bírónő kérdezte a férjemet, hogy fenntartja-e továbbra is a válási szándékát, összeszorított szájjal, de mondta, hogy igen. Eszembe jutott 1954. augusztus 29-e, mikor ezt az igent egész másképpen mondta ki az esküvőnkön. Mikor engem kérdeztek, azt mondtam: tudom, hogy a földi bíróság minket elválaszt, de mi Isten előtt házastársak vagyunk, mert ott azt mondtam, hogy Isten engem úgy segéljen, és engem a mai napig megsegített. Ennek az ellenkezőjét nem mondom. Később egy ismerőstől tudtam meg, aki ott akkor ülnök volt, hogy a bírónő azt mondta a tárgyalás után, hogy ő még ilyen válást nem vezetett le. Itt voltam egyedül. Imádkoztam, hogy most mi lesz, Uram, ezzel ez egy fizetéssel ebben a nagy házban. És akkor az önkormányzat jelentkezett, hogy a telkem egy részét megvenné, mert szükségük lenne a területre. Az Úr így adott nekem pénzt ahhoz, hogy bevezethessem a gázt, és még maradt is pénzem, amit betettem a takarékba. A mostani Wattay kastély épületében volt a gyermek és ifjúságvédő intézet, ahol együttdolgoztam egy hívő pomázi asszonnyal, aki észrevette, hogy minden erőmmel koncentrálok a munkámra, de nagyon kimerült vagyok. Ő hívott el a pomázi gyülekezetbe, ahol Szűcs Ferenc professzor úr volt még a lelkész, és vele beszélgettem. Azt mondta, hogy hagyjunk mindent az Úrra, és várjunk! De akkor én ezt még nem értettem. Nagyon csúnya gondolataim voltak, hogy minek is élek, a gyerekek már felnőttek, és nincs rám szükségük. Hogy lehet ezt túlélni? Azonban bekapcsolódtam a gyülekezetbe, ahol a hónom alá nyúltak, felkaroltak, elvittek csendeshétre, és megértettem, hogy Jézus Krisztus meghalt értem. Ez pontosan nagycsütörtökön történt. Szinte potyogtak a kövek a szívemről. Mások is észrevették, hogy más lettem, mint amilyen voltam. Addig egy összetört valakinek ismertek és más lett körülöttem a légkör. Rá is kérdeztek, hogy mi történt velem, és elmondtam, és hívtam őket a gyülekezetbe is. Sokan jöttek velem. Később a felnőtt fogyatékosok között kezdtünk szolgálatot Szikszai Béni bácsi feleségével, Eszterrel. Minden második héten mentünk hozzájuk és vittük az evangéliumot azon a nyelven, ahogy velük lehet beszélni. Volt közöttük valaki, aki, amikor Jézus Krisztusról beszéltünk, csorogtak a könnyei. Azt mondtuk Eszterrel, hogy ha másért nem is, de ezért az egy emberért érdemes odamenni.
A férjem miután amnesztiát kapott nem volt túl sok lehetősége, de végülis fölvették a gyógypedagógiai főiskolára. Ő is lent dolgozott a gyógypedagógiai intézetben, és hozta a gyerekeket sétálni, kirándulni, és jöttek errefelé is, természetesen bejöttek ide. Kiabáltak nekem, de én ezt nem szerettem, mondtam is a férjemnek, hogy miért hozod ide őket? Erre mit ad Isten? Odahelyezett ezek közé a gyerekek közé. Adom nekik a papírzsebkendőt, hagyom, hogy megsimogassanak a nedves, izzadt kezükkel. Éhesek a szeretetre, és nagyon tudnak szeretni. Mai napig is csináljuk, amíg az Isten megengedi és erőt ad hozzá. Márpedig Ő adja az erőt hozzá.
A Kálvin Kiadó baráti körébe kerültem itt 1995-ben. Elolvastam a könyveket, majd másoknak is ajánlottam. Volt, aki régen kiadott könyvekről érdeklődött, megszereztem őket és oda raktam föl a polcra.
Kiss Sándor: Itt a csobánkai gyülekezetben?
Halász Árpádné: Igen. Mivel csobánkai vagyok, itt kezdtem el az istentiszteletre járni, hiszen ugyanaz az ige szólt itt is, és nem kellett a buszra várnom. Így lettem ennek a kis közösségnek az összetartója ennek olyan értelemben, hogy ha valamilyen gondjuk volt, hogy valamit szerezzek be, szívesen segítettem. Most volt a nyolcvanadik születésnapom, a gyülekezet is köszöntött. Már tíz unokám és három dédunokám van. Most várjuk a negyediket. Tudom, hogy a nagyanyám imádkozott értem. Esténként, amikor lefeküdtünk hallottam, hogy tótul imádkozott, mert ő tót volt. Nem akarta, hogy megműtsék, mert föl akart nevelni engem. Tizenöt éves voltam, amikor végülis csak itt maradtam. Az Úr mindeddig megsegített. Immánuel, velünk az Isten.

Hírek
A reformációi emlékév református megnyitóját január 31-én, kedden tartják Debrecenben. A programsorozat 8 órakor áhítattal és a Bibliaolvasó nap megnyitásával indul. 9 órakor a Reformációs vándorkamiont köszöntik a Kossuth téren, 10 órakor kiállítás-megnyitó lesz a Déry Múzeumban. A sátrakban a Református Egyház társadalmi missziói mutatkoznak be és előadások, beszámolók hangoznak el. Az ünnepi istentiszteletet 14 órakor tartják a Debreceni Nagytemplomban. 18 órakor Bolyki Balázs és a Bolyki Soul & Gospel Kórus ad koncertet ugyancsak a Nagytemplomban.

Reformáció és ökumenikus párbeszéd címmel tartanak konferenciát teológiai tanároknak a reformáció 500. évfordulója alkalmából január 25. és 27. között, azaz mától péntekig Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, a Szentkirályi utca 28. szám alatt. Éppen most tart előadást Steinbach József, Kránitz Mihály és Szentpétery Péter. Holnap Gánóczy Sándor katolikus Kálvin kutató, Szűcs Ferenc, Varga Gyöngyi, Kodácsy Tamás, Dolhay Lajos és még sokan mások.

Ökoestek címmel indít új programsorozatot a református Ökogyülekezeti Mozgalom és a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület azzal a céllal, hogy közérthető nyelven hangozzanak el előadások és beszélgetések a természettudományok aktuális kérdéseiről és a keresztyénséghez való kapcsolódásukról. Az első előadást dr. Victor András tartja Káoszból Rend címmel január 26-án, csütörtökön 18 órakor Budapesten, az Adna Caféban. (Török Pál u. 6.)

Világimanapi előkészítő konferenciát rendeznek január 28-án, szombaton 10 órától Budapesten, a Magyar tudósok körútja 3. szám alatti MEÖT Székházban.

A Leprások Világnapja alkalmából központi ünnepséget tartanak január 29-én, vasárnap 16 órakor Budapesten, az Újpesti Baptista Gyülekezet Imaházában. (Kassai u. 26.)

A Dizseri Tamás Szeretetszolgálati Díj idei átadó ünnepségét január 28-án, szombaton 10 órakor rendezik meg Budapesten, a Hold utcai református templomban.

A Magyar Kultúra Napjához kapcsolódva január 25-én, azaz ma 17 órakor előadást tartanak Tokaj szőlővesszein nektárt csepegtettél címmel Egerben, a Kálvin Házban.

Susan Swartz Személyes utak című kiállításához kapcsolódva Keserű Katalin művészettörténész és Kodácsy-Simon Eszter teológus beszélget január 26-án, csütörtökön 18 órától Budapesten, a Ludwig Múzeumban.

Schrenk Éva Áttörés című verseskötetének bemutatóját tartják január 26-án, csütörtökön 18 órakor Székesfehérváron, a Vörösmarty Mihály Könyvtár Budai úti Tagkönyvtárában.

A reformáció utódmozgalmai a lelkiség tükrében címmel folytatódik a Lelkiségi Esték előadássorozat február 2-án, csütörtökön 18 órákor Budapesten, a Ráday utca 28. szám alatti Bibliamúzeum kiállítótermében.

Fekete Ágnes áhítata: