2009-02-11

Csókay Andrásné, Németh Zsuzsa, Németh Géza, Pálhegyi Ferenc

Fekete Ágnes: Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják. Mai műsorunk miatt egy kicsit szabadkoznom kell. Ugyanis nagy divatja van annak, hogy bizonyos témákat a zászlóra tűznek. Tavaly például a békák éve meg a Biblia éve is volt, és kinek mi fontos, aszerint ünnepelt. Ez nemcsak nevetséges itt-ott, hanem teljesen lejáratja a szavainkat. Ha a szótárunkból bizonyos szavakat zászlóra tűzünk, egy idő után minden szavunk terhelt lesz. Már nem lehet azt mondani például, hogy családbarát, mert ezen mindenki anyagi kedvezményeket ért. Vagy azt, hogy változunk a korral, mert ezzel egyértelműen egy mobil telefont látunk valakinek a kezében. Egy társaságban beszélgettünk, és szóba került, hogy milyen fontos a házastársak között a másság elfogadása, persze a férj tiltakozott, hogy ő nem másság. Egyik egyházi fórumon tiltakoztak az ellen, hogy szolgáló szeretet legyen a címe egy cikknek, mert van, akinek a kommunista rendszer szólamai jutottak az eszébe. Ez valami képtelenség, ahogyan lassan elfogynak a szavaink, és már semmit nem lehet kiejtenünk. Mi a megoldás? Egyrészt talán nem kellene annyira félnünk a szavaktól, és azoknak a valódi tartalmát kellene néznünk, másrészt viszont óvakodnunk kellene a szlogenek gyártásától, mert ezzel mi magunk is erősítjük ezt a rettenetes folyamatot.

Miről is lesz akkor ma szó? A házasság ünnepéről. A különböző egyházak együtt úgy döntöttek, legyen ez a februári hét a házasság hete. Szombaton a Deák téri templomban lehetőség nyílik arra is, hogy a házaspárok megerősítsék fogadalmukat. A hét fő témája a megbocsátás. Következő riportunk bizonyítja, hogy nem egy új szólamról van szó. Csókay Andrást sokan ismerik, neves agysebész. Kevesen hallották feleségét. Házasságuk válságáról és megújulásáról beszél.

Csókay Andrásné: Boldog házasságban éltünk, és egyszer csak kiderült, hogy a házasságunkba beköltözött egy harmadik személy, akiről én nem tudtam. A férjem rövid huzavona után elköltözött, igaz nem hosszú időre, csak öt hónapra. Az egész azonban 2,5 évig tartott: addig tartott, amíg a voksát véglegesen a családja mellett tette le. Az egész család küzdött, megszenvedte ezt a helyzetet: a férjem szülei, a gyerekek, az édesanyám, én is. Örülök, hogy ez az időszak elmúlt, senkinek nem kívánom.

Egy működő, szeretetteljes házasságunk volt, aminek a gyökerei elég mélyre nyúlnak: még kislány koromban, 14 évesen ismertem meg a férjemet, ő pedig 16 éves volt. Fiatalon házasodtunk össze, jöttek a gyerekek. Mi kezdettől fogva úgy terveztük, hogy tiszták maradunk, és ez egy darabig sikerült is. Amikor kiderült, hogy mégsem kerek a világ, az tartotta bennem a hitet, hogy a mi kapcsolatunk egyszer már működött, jól megértettük egymást, összekötnek bennünket a gyerekeink. Úgy gondoltam, hogy a férjem be fogja látni, hogy a házasság nem olyan, mint egy cipő, hogy ha régi és divatjamúlt, akkor kidobom. Nem lehet úgy élni, hogy ha megismerkedem egy érdekes emberrel, akkor érte kidobom az addigi életemet. Reméltem, hogy ha ezeket megérti, akkor majd visszaáll a régi rend, és éljük tovább azt a családi életet, amit előtte már éltünk. Nagyon nehéz, és bölcsnek kell lenni. Fontos, hogy bosszúból semmit nem szabad tenni, akkor sem, ha megalázottnak érzi magát valaki. A részletekbe nem bocsátkozom, de azt el kell mondanom, hogy nagyon sok megbocsátásból áll egy ilyen folyamat, és sok felesleges megbocsátásból is. Az ember megbocsát, ha a bocsánatát kérik, és előfordul, hogy visszaesővel találkozik. Így volt ez velem is. Én nagyon szerettem a férjem, és örültem, hogy megbocsáthatok neki. Mindig hittem neki, pedig a környezetemben élők gyakran kérdezték, hogy én ezt komolyan gondolom-e. Aki már sokszor visszaesett, újra vissza fog esni, mondták sokan. Örülök annak, hogy ilyen hülyén kitartó tudtam lenni, és megvártam azt az igazi bocsánatkérést, ami után már nem volt több visszaesés.

Vörös Virág: Azért nem egyszerű így viselkedni, mert az emberben a félelem is munkál az újabb sérülésektől. Önben nem dolgozott ilyen félelem?

Csókay Andrásné: De, dolgozott, de jobb volt megbocsátani, mint eltaszítani magunktól. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy én nem egyedül szerepeltem ebben a történetben: akkor már állt mögöttem három kisgyerek, akiknek édesapára volt szükségük, méghozzá nem is akármilyenre, hanem az igazi édesapjukra. Én nem választhattam más férfit, hiszen az olyan szerető apa soha nem lehet, mint az igazi. A gyerekeink ráadásul mindig is nagyon jóban voltak az édesapjukkal is, nem is lett volna jogom haragszomrádot játszatni, ha ő tényleg kéri az én megbocsátásomat. Ha egy család öt főből áll, akkor már nem én vagyok a legfontosabb személy. Nem sokat tétováztam, hanem örültem, hogy megbocsáthatok. Előfordulhatott volna az is, hogy esze ágában sincs bocsánatot kérni, hanem sarkon fordul, és fütyül rám is és a gyerekekre is. Nem szabad felégetni minden hidat egy kapcsolat mögött. Tudom, hogy utólag könnyű erről beszélni, de annak, aki benne van a problémában, ez sokkal nehezebb. Mert meg kell próbálni fenntartani azokat a szálakat, amelyek még összekötnek, megmaradni szerető feleségnek, aki mellé vissza lehet térni.

Amikor a férjem hazaköltözött, másként kezdett el élni. Nem úgy ült otthon, mint egy rakás szerencsétlenség, aki el van foglalva a saját bújával, bajával. Sok esetben ez a helyzet, és az érződik, hogy a visszatért férj vagy feleség nem is ott szeretne lenni, ahol van, hanem máshol, és csak azért van mégis otthon, mert ez az elvárás. Örömmel volt otthon, örömmel jött vissza. A szülei olyan vallásos irodalmat adtak a kezébe, amelyek olvasása közben András magára talált, orvosságot talált bennük a saját gondjaira. A szabadidejében mindig ezeket a könyveket, füzeteket olvasta, reggelente misére járt. Akinek az életén látszik, hogy gyökeresen megváltozott, abban nem nehéz hinni. Ha valaki csak színészkedik, azt könnyen észreveszi az ember, mert egy-két hét után kibújik a szög a zsákból. Ő egy fél év után is ugyanígy élt, sőt ma is így él, pedig mindennek már 10 éve.

Vörös Virág: A faluban, ahol élnek, minden visszazökkent a régi kerékvágásba?

Csókay Andrásné: Én is sokat tanultam akkor, amikor elment. Például azt, hogy kis dolgokból nem kell túl nagy problémát csinálni: amin nem kell kötözködni, azon ne is próbáljunk meg kötözködni. Régen azt hittem, hogy nekem kell őt megnevelnem. Most már nem hiszem ezt. Sokkal fontosabb az, hogy békében és szeretetben éljünk egymás mellett, mint az, hogy a papucsát felvette-e vagy sem, vagy az, hogy a fésűt odatette-e, ahova én szeretném, vagy sem. Annyira lényegtelenné váltak ezek a dolgok, amikor nem volt otthon, hogy beláttam, nekem százszor többet ér, hogy együtt legyünk, mint hogy hol egy papucs, vagy lemorzsázta-e a szőnyeget. Eltörpülnek ezek a problémát, ha a kapcsolat alapja jó.

Vörös Virág: A házasság hetének mottója úgy szól: A megbocsátás és megújulás ereje. A megbocsátást mindig a megújulás követi?

Csókay Andrásné: Nálunk így történt, de nem tudom, hogy ez mindig így van-e. Azóta született még két gyermekünk, és van egy életünk háború előtt és egy életünk háború után. Amikor nem akarjuk, hogy a gyerekek értsék, amit mondunk, akkor így szoktuk nevezni azt az időszakot: háború előtt. Egy elhagyott férj vagy feleség nem jó sem a gyermekeinek, sem saját maguknak. Látom, ahogy a kapcsolatok tönkremennek, új kapcsolatok alakulnak ki, és sokszor azok is tönkremennek. Sokadik kapcsolat után is lehet egyedül maradni. Az idősebb fiaink 25 és 27 évesek, nem vonják ugyan kétségbe azt, hogy a házasság az egyedüli út, de vonakodnak belelépni, mert félnek a sikertelen házasságtól. Nagyon sok házasság megy tönkre, és ami többségében sikertelen, abba nehezen lép bele az ember. Attól fél, hogy az övé is az lesz. A bulvárlapok, az újságok, a televízió és a statisztika is azt sugallja, hogy sikertelen lesz.

Vörös Virág: Ön szerint hol csúszik félre ez a sok házasság?

Csókay Andrásné: Nem divatos szó az alázat, de én úgy érzem, hogy egy házasságban nagyon sok alázatra van szükség. Tudomásul kell vennünk, hogy nem mi vagyunk az elsők, nem szabad rivalizálnunk egymással, örülnünk kell a másikkal, néha a másik mögött kell maradni, és támogatni kell őt.

Vörös Virág: Ön elégedett a házasságában?

Csókay Andrásné: Számomra kerek a világ. A gyerekeim egészségesek, de bármelyik pillanatban beüthet a baj, tehát ez ingatag, most azonban abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy rendben van a családom. A szüleink már nyolcvan felett vannak, de békében és szeretetben élünk. Azt hiszem, hogy boldog ember vagyok.

Fekete Ágnes: Nem árulok el titkot, hogy a férjemmel együtt mi magunk is részt veszünk egy házaspárokért létrejött közösség munkájában, a Házas Hétvége nevezetű mozgalomban. A következő házaspár azt mondja el, mit jelentett számára ez a hétvége, és azóta a közösség üzenete. Két ember beszél most, akik a Református Egyházért sokat tesznek, de önmagukért is. Németh Gézát és Zsuzsát hallják.

Németh Zsuzsa: 23 éve voltunk házasok, amikor elkerültünk a Házas Hétvégére. Akkor még nem tudtuk pontosan, hogy milyen kalandban lesz részünk. Mindig is készek voltunk tenni a kapcsolatunkért, és működőképesnek éreztük. Az a személyesség, amellyel az alkalmat tartók az életüket elénk tárták, megragadó és megindító volt. A kapcsolatunk kezdetéig vezetett vissza bennünket.

Németh Géza: Érdekes érzések voltak bennünk, mert már mástól hallottuk, hogy egy programozott estről van szó, ami egy kicsit elijesztett bennünket. Amikor végre elszakadtunk a gyerekektől, szívesebben andalogtunk volna árnyas fák alatt. Nem igazából örültünk annak az elképzelésnek, hogy az időnk minden másodpercét beosztják. Ehhez képest sokkal jobb történt. A személyesség, amellyel a párok, vezetők megnyilvánultak, nem áll távol a közgyónás kategóriájától. Az eklézsia megkövetése tulajdonképpen saját magunk megkövetése egy nagyon személyes, intim módon, amelyben nincs helye a megszégyenítésnek, levadászásának. Más helyeken előfordul, hogy sárba taposunk másokat. A terhektől való megszabadulás és öröm érzése uralkodott el rajtunk, ami számomra azért jelentett különösen sokat, mert reformátusként mindig is küzdöttem azzal, hogy az egyházunk többet beszél a bűnről és a kárhozatról, mint az örömről és felszabadulásról, különösen a házasság összefüggésében.

Németh Zsuzsa: Az egyik hozadéka ennek a hétvégének egy újfajta kommunikációs rendszer elsajátítása. A gondolatok kicserélésén túl az érzéseink megfogalmazására vált hangsúlyossá. Ez egy másik szint, több annál, mint amikor csak a gondolatainkat osztjuk meg egymással. Eszembe jutott az esküvői meghívónk mottója: A szeretet nem abban áll, hogy két ember egymás szemébe néz, hanem hogy mindketten ugyanabba az irányba vetik a tekintetüket. Ez ránk nagyon jellemző volt az eddigi életutunkban is, sok közös szolgálatban vettünk részt. Az volt az üdítő újdonság, hogy most egymásra kellett néznünk. Egy másik szinten történt ez a találkozás. Azóta is próbáljuk ezt a gyakorlatban, a mindennapi életben alkalmazni.

Németh Géza: A hétvégén csángó bálon voltunk, ahol összefutottam Lachner Zoltánnal, aki szociológus és szintén házas hétvégés volt. Azt mondta, hogy mint szociológus is úgy gondolta, hogy ez az a módszer, amivel a házasságokat karban lehet tartani. Ezekben a közösségekben elenyésző a válások száma. Ő most indított egy programot Hódmezővásárhelyen a társadalmi kohézió erősítése céljából. Ennek keretében azt is célul tűzték, hogy a Házas Hétvége módszerét adaptálják a civil életre.

Fekete Ágnes: Meg tudnátok nevezni valamit, ami a házasságotok elején nagyon nehéz volt, de aztán megoldódott?

Németh Zsuzsa: Én nagyon szerettem mindig is a kertet, a kerti munkát, és éveken át kellett hallgatnom a férjemtől a kert miatt.

Németh Géza: Persze én szeretem a növényeket és az állatokat, csak amikor megláttam az itteni méreteket, megértettem, hogy vagy közösségi élet, családdal való foglalkozás, munka vagy kert.

Németh Zsuzsa: Igyekeztem türelmesen hallgatni ezeket a sóhajtozásokat, és mindig úgy éreztem, hogy a gyümölcs és a zöldség ékes bizonyítéka annak, hogy milyen fontos szerepe van a kertnek. Soha nem követelőztem, hogy segítsen, de egyszer csak beérett a helyzet arra, hogy vettünk egy fűnyírót, befüvesítettünk, és azóta Géza gondot visel arra, hogy a fű mindig le legyen nyírva.

Fekete Ágnes: Mi volt a titka annak, hogy egységre tudtatok jutni?

Németh Zsuzsa: A felszínen való különbözőség a mélyben egy nagy egyességet takart a mi esetünkben. Ami nekem nem esik nehezemre, azt én csinálom. Csak egy példát mondok, Géza soha nem tisztított ablakot, mert soha nem tartotta fontosnak addig, amíg ki lehet rajta látni. Én ezt nem követeltem tőle soha, de érvként vitában felhoztam, hogy amíg nem kérem tőle, hogy ablakot tisztítson, addig ő se kérje tőlem, hogy tankoljak az autóba, mert azt nem szeretem.

Fekete Ágnes: Ezekben segített a Házas Hétvége?

Németh Géza: Igen.

Németh Zsuzsa: Érzésmegfogalmazásokban segített. Nagyon sokszor tapasztaltuk, amikor beszélgettünk, hogy sok mindenben gondolkodunk hasonlóan. A 25 év alatt persze ki is alakul egy ilyen összhang, de ránk ez kezdettől fogva jellemző volt. Az érzéseink nem ugyanazok bizonyos dolgok tekintetében. Mindkettőnk számára meglepő volt, hogy valami, ami az egyikünknek jó, a másikunknak nem. Ez vezet el bennünket egy másik szintre, mert egy őszinte érdeklődés van bennünk a másik iránt.

Fekete Ágnes: Ezen a héten Pálhegyi Ferenc tart előadásokat esténként a Magyar Tudósok körútján. Őt hallják most.

Pálhegyi Ferenc: Az abszolút összeillő pár egy mítosz, szerintem. Alkalmazkodni kell egymáshoz, és erre van szükség az egészséges személyiségfejlődéshez is. Arra van szükség, hogy az önzésből ki tudjak lépni, és áldozatot tudjak hozni a másik ember érdekében, és ez leginkább nekem jó, mert ettől fogok fejlődni és kibontakozni.

Vörös Virág: Mi a célja ennek a rendezvénynek?

Pálhegyi Ferenc: Hogy felhívja a figyelmet a házasságra, mint értékre. Korunk értékválságban szenved, kár ilyen értékeket elveszíteni. Egyfajta lelki környezetszennyezésről van szó, amikor ilyen eszmei áramlatok terjednek. Az eszmék persze gyakorlattá válnak.

Vörös Virág: Miből áll össze ez a rendezvénysorozat?

Pálhegyi Ferenc: Ünnepélyes megnyitóval kezdődik Érden, amely ökumenikus jellegű lesz. A Csókay házaspár lett az arca a Házasság Hetének, ők is ott lesznek az érdi katolikus templomban, amelyben egy evangélikus lelkész hirdeti majd az Igét. Az istentiszteleten természetesen részt vesznek a reformátusok, baptisták, katolikusok is. Szombaton a Deák téri evangélikus templomban a házaspárok megerősíthetik házassági fogadalmukat ünnepélyes keretek között.

Vörös Virág: Az embernek óhatatlanul eszébe jut az a kérdés, hogy hogyan lehetséges, hogy a katolikusoknál szentség a házasság, a reformátusoknál és evangélikusoknál pedig nem.

Pálhegyi Ferenc: Éppen most hallottam Szebik Imre evangélikus püspök szájából, hogy a házasság szent dolog a protestánsok számára is. Mi szentségnek azt tartjuk, ami kinyitja az utat az üdvösség felé. Ilyen értelemben a megváltás az igazán szent dolog, illetve azok még, amelyek ehhez kapcsolódnak: a keresztség és az úrvacsora. Mind a kettő utal a megváltásra, a bűnbocsánatra, Isten kegyelmére. A házasság a Biblia szerint kiábrázolja Isten és a népe, Krisztus és az egyház kapcsolatát, de önmagában nem üdvözít. Attól, hogy valaki házasságot köt, nem fog üdvözölni. Én is protestáns vagyok, a reformátusokhoz tartozom. Úgy gondolom, hogy ezzel nincs semmi baj. Véleményem szerint a házasságban élés az ember természetes életformája. A hűség pedig kötelez, ezt tanítja nekünk a Biblia. Néha nehéz, de szoktuk mondani, hogy présben alakul a púpos gyerek. A házasság is olyan néha, mint egy prés, de szükségünk is van rá. Korunkra jellemző egyfajta hedonista életszemlélet, minden ellen lázadunk, ami egy kis fájdalommal vagy szenvedéssel jár, ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk, hogy a szenvedéssel fejlődhetünk, alakulhatunk.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát János evangéliumának a 12. fejezetéből, a 46. verset!

Én világosságul jöttem e világra, hogy senki ne maradjon sötétségben, aki énbennem hisz.

Sokan ismerik a Mátrix című filmet, amely a mai korunknak és mai korunkról szóló egyik legpontosabb alkotás. Mintha a Biblia üzenetét adták volna tovább e filmben.

Hiszen ott van Neo, a számítógépes ember, aki végül is megszabadítja a világot. Miért lett épp ő a kiválasztott? Nem azért, mert tökéletes, nem azért mert ez a valószínű, hiszen senki nem biztos abban, hogy csakis ő alkalmas a nagy feladatra. Ahogyan Jézust nem ismerték fel a legtöbben, ahogyan a tanítványai is el-elbizonytalanodnak, pontosan ezt a lélektani helyzetet látjuk a filmben is. Mi szeretnénk, ha a világosság olyan egyértelmű lenne az életünkben. Nem lenne kérdés, hogy pontosan mi a dolgunk. A világosságnak pedig az a természete, hogy a lelkünkben világos a helyes út, de a környezetünkben egyáltalán nem.

Neo egy kereső ember volt. Éppen a tépelődése, éppen a nyitottsága volt az, ami késszé tette a feladatra. Nem a magabiztossága, nem a tökéletessége. Képes volt arra, hogy bizonyos fogalmakat összekapcsoljon, meglássa az összefüggéseket. Ma vannak emberek, akik ha meglátnak egy égő gyertyát, az égvilágon semmi nem jut az eszükbe. Legfeljebb a karácsonyfa. Vannak, akikből az a szó, hogy szeretet az ellenkezőjét váltja ki, mert már semmi semmit nem jelent, és ezért a dolgok mögöttes tartalmát végképp nem vagyunk képesek felfogni. Neo a filmben egy nagyon szép példa arra, hogy miképpen válhatunk képessé arra, hogy dekódoljuk, megfejtsük, megértsük a világot. Jézus szavai mind ? mind arra várnak, hogy belőlük többet értsünk meg.

?Én világosságul jöttem e világra, hogy senki ne maradjon sötétségben.? Ez a szó lehet egyszerű szöveg, amely fut a számítógépünkön, mint ahogy futott a filmben a keresd a nyulat szöveg. Aztán mehetünk, és megláthatunk egy felkelő napot, vagy egy mécsest, és lehet, hogy semmi nem jut az eszünkbe. Valószínűleg nem kapcsolódik össze ez a kettő. De lehet, hogy mégis eszünkbe jut, és elindulunk egy kalandra, elkezdjük keresni az igazságot, ahogyan Neo tette a filmben. Bárcsak ne veszítenénk el a szavak és jelképek forgatagában azt a képességünket, hogy a dolgokat összefüggésükben lássuk, hogy a dolgokat üzenetként értelmezzük! Neo elindul az útra, találkozik Trinityvel, ami persze nem véletlen. A Szentháromság nevét hordozza, majd Morpheusszal, akinek a neve pedig Orpheusra utal, a görög mitológiai hősre, aki kész volt a halálból is kihozni kedvesét. Nem nyugszik, mindenképpen szeretné a körülötte levő élet lényegét kikutatni. Amikor meglátja azt a mérhetetlen megalázottságot, amiben az egész emberiség van, hogy a nagy intelligencia, a számítógép csupán felhasználja agyukat, elszív tőlük mindent, azért hogy önmagát működtesse, nem akar a sötétségben maradni többet. Valami nagyon mély elszánás, elhatározás az, ami benne megszületett, és ami mindenkiben megszületik, aki valaha megérezte a sötétség erejét, és a világosság még sokkal nagyobb hatalmát. Neo példája mindazoknak az embereknek ma is, akik nem törődnek bele abba, hogy a sötétség elnyel mindent. Még saját sötétségük sem rémíti meg őket. De a győzelemhez nem elég ez az elszánás. Hiába küzd, hiába menekül meg mindig szerencsésen az ügynökök kezéből, még az árulót is kicselezi valahogyan ez a jó kis csapat. A valódi győzelem akkor lehetséges, amikor a szerelem, a teljes önátadás úrrá lesz rajta. Első megközelítésre mondhatnánk, hogy persze, minden filmbe kell egy kis romantika. Szerelmi szál nélkül nincs film és nem is volt. Valójában többről van ennél szó. A mai kor pontosan megfelel annak a gépőrült megkötözöttségnek, amiről ez a film szól. Azt látjuk, hogy a valódi szerelem több módon is szétfoszlik. Nincs, mert csak a test létezik, mert a pénz és a hatalom vágyának eszköze lesz a férfi és a nő kapcsolata. Másrészt a szétfoszló házasságok teljesen elvesztik az örök hűség értelmét. Néha úgy érzem magam is, mint félszemű a vakok országában, valami olyat látok, ami nem is létezik. Ez a film a gépkorszak kiútját éppen a szerelemben látja. Nem elsősorban a földi, nem a testi, hanem a teljes valót átható szeretetben. Nem véletlen, hogy Jézust gúnyolták sokszor Mária Magdolnával, és mindenképpen valami földi vonzalmat szerettek volna az orrára kötni. Valóban, az a szeretet, amit Ő vár tőlünk, valami nagyon erős vonzás, olyan szeretet, aminek talán Orpheus és Euridiké a legszebb előképe. A halálból visszahozó szerelem. A hitről másképpen nincs értelme beszélnünk. Krisztus világossága eljött. Azt szeretné, ha mindannyian világosságban élnénk. Az önfeláldozó hit lehet csakis ehhez az út.
Ámen

Similar Posts