2008-01-03

Fekete Ágnes: Áldás békesség! Ma, a 2008-as évben először köszöntjük szeretettel kedves hallgatóinkat, boldog újévet kívánva. Ebben az évben is igyekszünk minél személyesebb kapcsolatot keresni azokkal, akik a rádiókészülék mellett ülnek, ezért hívhatnak bennünket folyamatosan telefonon, a 06/30-333-1118-as telefonszámon, és adás után a budapesti, azaz 06/1-333-1118-as telefonszámon. Igyekszünk minden levelükre is válaszolni, reméljük, ezt tapasztalják is, ha nem is azonnal. Címünk: 1146 Budapest, Abonyi utca 21. A leghamarabb a számítógépes leveleket tudjuk megválaszolni, ez a cím a [email protected].

Sokat gondolkodtam, mi is lehetne az, amivel ezt az évet együtt elindíthatjuk, és eszembe jutott a nyári Csillagpont ifjúsági találkozó, ahol a reménységről volt szó. Horsai Ede tartotta az előadásokat, közben a fiatalok színpadi jeleneteket adtak elő. A fő kérdés, miért élünk, mi a reményünk, mindannyiunkat elgondolkodtathat az év elején.

Horsai Ede: Van egy ember, akinek van egy családja, él, dolgozik vagy tanul, telnek a napok, és érzi, hogy az a hely, ahol ő otthon lenne, nem az otthon, édes otthon, hanem a veszekedés helye. Nem jön ki saját szüleivel, gyermekeivel, elmérgesedik kapcsolata, úgy érzi, hogy tönkrement az élete, és elkeseredésében olyat tesz, amit magáról soha nem gondolt volna: fogja magát, és elmegy a templomba! Beül hátulra, és azt mondja, ha van Isten az égben, akkor talán Ő tud neki segíteni. A lelkész pedig felmegy a szószékre, és a Hegyi beszéd közepét kezdi el idézni: "Szeressétek ellenségeiteket!"

Rövid jelent a Meglepetés Színház tolmácsolásában:
Nem bírom! Kibírhatatlan!
Szeresd felebarátodat és ellenségedet!
De hát szeretem!
Képtelen vagyok rá!
Szeretem!
Nem tudom!
De, de, de, de!
Nem tudom, nem tudlak szeretni!

Horsai Ede: Van egy ember, aki tanul, különórákra jár, jól akar érettségizni, mert a pontok sokat számítanak, nyelvvizsgázik, jelentkezik az egyetemre, diplomát szerez, jó munkahelye lesz. Mindent megkap, huszonéves, egyedül él, dolgoznia kell. 28-30 éves korára az egyik legjobb. Egy nap hazamegy a saját lakásába, körülnéz és lát mindent, mert mindene megvan, és azt mondja, hogy nem bírja tovább. Elkeseredésében olyat tesz, amit soha el nem gondolt volna: elmegy vasárnap a templomba, ahelyett, hogy dolgozna, vagy a gép előtt ülne. Beül a másik mellé, és ő is az Igére próbál figyelni. Azt mondja neki a lelkész: azt üzeni neked az Úristen az égből, hogy legyetek tökéletesek, amint a ti mennyei Atyátok tökéletes. Nem úgy tökéletes, ahogy a cég elvárja, hanem olyan tökéletes, amilyen a ti mennyei Atyátok.

Jelenet:
Mindenem megvan!
Csináld tovább!
Szakadásig dolgozom 16 órán keresztül!
Csináld tovább!
Segítség, valami hiányzik!
Kérek segítséget!

Dal: Valaki mondja meg?

Horsai Ede: Valaki mondja meg, hogy hogyan lehetek boldog! Valaki mondja meg! Csak remélni kell, hiszen amíg élünk, remélünk. Én utálom a közhelyeket. Jön valaki, aki beszélgetni akar, és lerendezzük egy közhellyel, mert nincs időnk a másikra, vagy mi magunk sem remélhetjük azt, hogy ennek a beszélgetésnek értelme van. De attól ezek a közhelyek még igazak. Amíg élünk, remélünk, és ilyenkor idézzük a nagy gondolkodókat, mondhatjuk együtt Senecával, hogy az ember az, aki amíg él, mindig mindent remélnie kell. Lehet reménykedni egy boldog életben? "Anyám azt mondta, hogy boldog légy." De miért nem e földön? Miért azt mondják nekem, hogy majd, ott, akkor boldog leszel? Miért adta az Isten akkor ezt az életet, ha itt nem lehetek boldog? Miért nem a földön? Mire várunk akkor itt, ebben az életben? Miben reménykedünk? Azt hiszem, mindannyiunk nevében mondhatom azt, hogy egy értelmes életben reménykedünk, mert emberek vagyunk, akiknek nem csak ösztöneik vannak, hanem értelmük is. Eljön az az idő mindenki életében, amikor kimondja: nem születtünk tenni, mint az állat, hogy csak úgy legyek napról-napra. Olyan életet szeretnénk élni, aminek a végén elmondhatjuk, hogy jó volt, megérte. Tudjátok, a Bibliában van egy könyv, amit gyakran félreteszünk, a Prédikátor könyve. És abban valaki olyan mesél nekünk azokról a dolgokról, amikben mi állandóan reménykedünk, aki mindezeket átélte. Nem olyan valaki beszél a gazdagságról, akinek savanyú a szőlő, hanem egy irtózatosan gazdag ember. Nem olyan valaki beszél a boldogságról és a hírnévről, aki olyan távol van tőle, mint Makó Jeruzsálemtől, hanem olyan valaki mondja, aki messze földön híres volt. És az a valaki, aki mindezeket végigéli, végigjárja, megkapja, megszerzi, akinek a reménysége valósággá vált, azt mondja a végén: mindez hiábavalóság. Egy kis fuvallat, egy kis semmi. Egy európai utazó át akart kelni a sivatagon. Mindent elolvasott, felkészült, mindent megvásárolt, ami kellett. Ment, ment, de úgy tűnt, hogy eltévedt. Beosztotta magának a vizet, mert tudta, hogy étel nélkül életben lehet maradni, de víz nélkül nem. Úgy itta, ahogy kellett, szépen beosztva. De elfogyott az utolsó csepp víz is. Tántorgott tovább. Valahogy ki kell találnia, meg kell találnia az oázist, de az erős napsütésben már káprázott a szeme, elgyengült, lehuppant a homokba, és nem tudta, hogy lesz-e tovább. Amikor felemelte a tekintetét, úgy tűnt, hogy nem messze, ott az oázis. Látta a pálmafákat, hallotta a víz csörgedezését, sőt, amikor a szél úgy fújt, akkor érezte a víz illatát. Elmosolyodott: "Igen, tudom mi ez, olvastam róla. Délibáb. Az ember az őrület szélén, a szomjhalál szélén ilyeneket lát, ilyeneket képzel. Azt hiszi, hogy ott van előtte, megy, megy, mint egy szerencsétlen nyomorék, és mire odaérne, mindig távolabb tűnik fel a látomás. Soha nem éri el. Milyen megalázó. Én méltósággal éltem, méltósággal is akarok meghalni." Ezért ott maradt, és nemsokára meghalt. Kis idő múlva két beduin állt meg mellette, leszálltak a tevékről, megnézték az embert, és látták, hogy halott. Azt mondta az egyik a másiknak: "Te! Én ezt nem értem. Ilyen közel legyen valaki az oázishoz, és szomjan hal. Hogyan lehetséges ez?" Mire a másik csak annyit mondott: "Ez egy modern ember."

Zene

Horsai Ede: Tudok, magyarázok, de látok-e? Eljött az ideje, hogy tükörbe nézzünk.

Jelenet:
18 éves leszek, elköltözöm otthonról.
El ám!
Szabad leszek.
Vásárolj! Legyél szabad!
Ne! Hol a szabadságom? Nem kapok levegőt!
A férjed is beteg.

Horsai Ede: 18 leszek, vagy 30 leszek, de keresem az utam. Gondoljatok csak bele, hogy mennyi mindenre vártunk már hiába! És minél idősebb az ember, annál rövidebb az előtte lévő idő, amiben még reménykedhet, hogy majd másképp lesz, s egyre nagyobb mögötte a múlt, amely azt mutatja, hogy sokszor hiába reménykedett. És ha ez a sok negatív tapasztalat összegyűlik benne, akkor összetörik a remény, és jön a rezignáció és a szorongás. Milyen furcsa, hogy ez a szorongás, ez a rezignáció korunk népbetegsége lett. Vajon miért?

Engedjétek meg, hogy ne a Bibliához, hanem a görög mitológiához forduljak! A görögök, amikor azt akarták leírni, hogy mi a pokol, akkor két történettel érzékeltették. Kétféle pokol létezik, mondták ők: Sziszifosz és Tantalosz. Sziszifosz vagy Sziszifusz egy hegy oldalában próbálkozik állandóan egy követ felgörgetni, de az mindig visszagurul. Sziszifusz az örökké dolgozó ember jelképe lehet. Azé, aki azt hiszi, hogy élni azt jelenti: dolgozni, teljesíteni, előrehaladni, karriert építeni. Az emberi élet számára teljesítményben mérhető: milyen jegyeket szerez valaki, hány pontot gyűjtött, hány diplomája van. De azt is megtapasztalja egy idő után, hogy az ember soha nem ér célhoz. És ott van Tantalosz, a szórakozó ember jelképe, akinek a sorsa a folyamatos csalódás, és vágya az élvezet. Nyakig áll a vízben, szomjas, de ha inni akar, a víz visszahúzódik. Gyümölcsök vannak előtte, de ha utánuk nyúl, a gyümölcsök eltávolodnak tőle, elgurulnak onnan, sohasem olthatja szomját. Ahogy a németek mondják: Urlaubsmensch, a nyaraló ember, a bulizó ember, aki azt hiszi, hogy élni azt jelenti, hogy élvezni az életet, betölteni a vágyakat. És eljön az a nap, amikor ez az ember megtapasztalja, hogy az elég soha nem elég mindaddig, amíg kiég és elég. Végül is a kettő ugyanaz. Ha körülnézünk magunk körül, alig találunk olyan embert, aki ne valamelyiket választaná a kettő közül. Miben reménykedjünk? Milyen jövőt várjunk, milyen jövőt építsünk? Mi vár ránk? Tükörbe kell nézni, smink nélkül.

Jelenet:

– Jó napot kívánok!
– Önöktől kaptam ezt a prospektust remek hitelekről.
– Valóban, ez tőlünk jött.
– Hát kérem szépen, én egy családi házat szeretnék építeni, ugyanis megsokasodtunk, már – négy gyermekem van, és nagyon szűk helyen élünk.
– Kérem, ez egy hitelintézet, nem vagyunk mi kíváncsiak a maga családi történetére. Mondja a kedves nevét!
– Kovács István vagyok.
– Anyja neve?
– Kovács Istvánné.
– Akarom mondani, a leánykori neve.
– Kovács Ilona.
– Mennyi hitelre lenne szüksége?
– 10 millió Forint minden problémámat megoldaná.
– Keresete?
– Itt a jövedelemigazolásom egész évre lebontva. A szomszédok mondták, hogy szükségem lesz rá. Tessék megnézni, nem túl sok, de?
– Hát ez valóban nem túl sok. Ingatlana van-e?
– Egy másfél szobás lakás, amiben most lakunk.
– Másfél szoba?! Autó?
– Egy rossz, 14 éves autóm van.
– Mondja, kedves Uram, mit gondol, vissza tudja fizetni ezt a hitelt?
– Kérem, én a családomnak élek. Mindent megteszek a családomért.
– Hány éves?
– 45.
– 45 évesen 10 millió hitelt felvenni? Egészség?
– Jól vagyok, kérem.
– Nekem ne mondja, hogy jól van, mert ahogy elnézem, nincs már abban a kirobbanó formában. Kicsit el van hízva. Na jó, maga tudja! 10 éves futamidőre kezelési költséggel és kamattal együtt 20 millió Forintot fog visszafizetni. Kérem, adja be ezeket a kérelmezési lapokat, ezt az adatlapot, és ezt! Mindent figyelmesen olvasson el, az apró betűs részeket különösen! Amennyiben hiányosan vagy hibásan adja be a kérelmét, mindenféle hiánypótlási eljárás nélkül el fogjuk utasítani a kérelmét. Remélem, érti, amit mondok! Viszontlátásra!
– Nincs valami szociális segítség? Valami kedvezmény?
– Viszontlátásra! Kérem a következőt!
– Mindennek vége, pedig én mindent megpróbáltam. Még a testvéremtől is kértem kölcsön, a keresztapámtól is. Annak a zsugori vén alaknak lenne pénze, de nem ad. És most a banknál is próbálkoztam. Azt ígérték, hogy segíteni fognak, és most mégsem segít senki. Mindenféle papírokat adtak csak, és különféle adatokat kértek tőlem, azt sem tudtam, hogy miről beszélnek. És azt is mondták, hogy már túl öreg vagyok. Nem tehetek róla, hogy szeretem a gyerekeket. Azt is mondták, hogy nem ér semmit a lakásunk és az autónk. 20 milliót kell visszafizetni, nem is tudom, hogy most mihez kezdjek. Érdemes így élni egyáltalán?
– Drágám, drágám! Nálad a kés? Ezt kerestük! Gyere, vágd fel Petike születésnapi tortáját!
– Petike? Születésnap?

Horsai Ede: Mennyi kérdést kapott ez a szerencsétlen ember?! Válaszolnia kellene rájuk, de hát ki kérdezi ezeket tőle és milyen jogon? Nekünk is voltak kérdéseink tegnap, nem is kevés. Ha mindenki elmondta volna minden kérdését, és csoportosítottuk volna őket, majd szelektáltunk volna, higgyétek el, hogy a végén összesen két kérdés maradt volna. Hol van az Isten, és mit akar? Hol vagyok én, és mit akarok? Ne féljetek a kérdésektől! Biztosan tudjátok, hogy milyen az, amikor a kisgyermek állandóan kérdez. Ennél kiborítóbb nem létezik, mert bármit mondasz, mindenre kérdéssel felel. De ha az ember a kérdésekről leszokik, ha már nem kérdez, hanem csak befogad, "konzum-idióta" lesz belőle. Sokan erre akarnak nevelni bennünket: "Ne kérdezz! Ne nézz a dolgok mögé! Fogadj el mindent úgy, ahogy van!" Az ember kérdőjel, kérdései vannak, és válaszra vár. Úgy is mondhatnánk, hogy hiánylény az ember, válaszra szorul. A válaszkeresésből született meg az, amit mi tudománynak, kultúrának nevezünk. Tudjátok, hogy mi a furcsa? Mögöttünk van pár ezer év, sok okos ember, rengeteg könyv és tudás, de nézzétek meg, hogy az igazi nagy kérdéseinkre nincs mindenki számára elfogadható válaszunk! Ki az Isten? Mi az élet? Mi az ember? Nekünk tehát kérdéseink vannak, mert emberek vagyunk. Istennek viszont vannak válaszai. Tudjátok, ez nem úgy van, hogy kérdezek valamit az Istentől, és majd Ő eldönti, hogy válaszol-e vagy sem. Ezek a válaszok már jóval korábban készen voltak, mint ahogy mi megszülettünk. Ezek a válaszok adottak, a kérdés csak az, hogy feltesszük-e a kérdést, hogy megkaphassuk a választ. Csak nyitottságra van szükség. Kérdezni kell ahhoz, hogy meghalljuk, észrevegyük, hogy mit üzen az, aki az egész világot kitalálta, megteremtette. Micsoda bolondság vagy őrültség, hogy ha egyszer beszélhetünk a Teremtő Istennel, nem kérdezzük meg, hogy miért. Olyan ez, mint amikor egy házban élsz, ahol nem érted, hogy mi hogy működik, és bár a tervező és a kivitelező ott áll melletted, mégis inkább egymással agyaltok arról, hogy vajon mi hogy működhet ahelyett, hogy megkérdeznéd azt, aki tudja. Egy régi "rabbi" mondás szerint minden dolgot készen teremtett az Isten, de az embert reménységre teremtette. Állítólag igaz történet, hogy Pápua-Újguineába ment egy misszionárius a családjával, hogy lefordítsa egy kis törzs nyelvére a Bibliát. Sokáig éltek ott a törzzsel együtt, miközben a fordítással próbálkozott. Egyetlen szóval sehogy sem boldogult: kiderült ugyanis, hogy a remény szó nem szerepel a törzs nyelvében. Aztán a körülmények miatt meghalt a kisgyermekük. Betekerte egy gyolcsba, elvitte, hogy eltemesse. Amint a sírgödröt ásta, a törzsből egy 16 éves fiúcska állt mellette és nézte. Megkérdezte a misszionárius, hogy miről van szó, miért nézi olyan behatóan? A fiú azt válaszolta, hogy azon gondolkodik, hogy miért nem sír. A misszionárius azt felelte, hogy bár szomorú, de nem sír, mert az van benne, hogy a gyermek már Istennél van, és majd találkozni fognak. Erre azt mondta a fiú: "Ó, igen! Erről már hallottam: ti, keresztyének túlláttok a horizonton." A misszionárius akkor megértette, hogy a remény szót ennek a törzsnek a nyelvére a túllátni a horizonton kifejezéssel tudja lefordítani.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát a Máté evangéliuma 22. fejezetéből, a 37. verstől:

"Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat."

Az emberi világ legsajátosabb vonása a kettősség. Ha azt mondom valaki, a világot figyelő ember, azt is mondom valami, az uralma alatt levő világ. Ha azt mondom élet, azt is mondom, halál. Ha azt mondom ég, azt is mondom, hogy föld. Így jön nappalra éj, télre nyár, égre föld és így tovább. És ennek a kettősségnek legmélyebb alapja a természeten túl vezet: Isten és ember. Teremtő és teremtett.

A szeretet kettős nagy parancsolatának a lényege, hogy Isten nem akar az ember nélkül lenni. Isten szeretete nem kíván emberszeretet nélkül lenni. Mint a sixtusi kápolna képének híres mozdulata mutatja: Isten belelöki a vele való létet ebbe a világba. Belelép a világba. Nem akar isteni magányban létezni.

Ha megkérdezném, hogy melyik az a mondat, amelyik nem szerepel az Ószövetségben, tehát tisztán jézusi üzenet a szeretet parancsában, bizonyára kevesen tudnának rá válaszolni. Hiszen a zsidó tanításnak is az alapja, hogy Istent egyedül kell szeretni. A felebarát szeretete szintén benne van az Ótestamentumban. Ezeket a mondatokat mind idézi a törvényből az evangéliumban Jézus. Egyetlen mondat az új, ez pedig így hangzik: a második hasonlatos az elsőhöz. Jézus ezt a mondatot saját szavaival fűzte a törvény kijelentéséhez. Ő az, aki e kettő parancsot egymás mellé tette. Az a sajátos jézusi gondolat, hogy az Isten iránti szeretet hasonlít az emberek iránti szeretethez.

A zsidó nép hitében nem választható el az Isten és a felebarát szeretete, de az elképzelhetetlen, hogy ez a kettő hasonló legyen. Jézus radikalitása említi csak egy lapon e kétfelé irányuló szeretetet. Döbbenetes belegondolni Jézus szavának a mélységébe: horizontális világunk és kapcsolatrendszerünk hasonlata a függőleges, Istennel való kapcsolatrendszerünknek. Figyeljük meg, mindenki érzi: igen, a szívemnek kell megváltoznia, teljesen oda kell szentelnem magam a szolgálatra. És ez igaz is. De Jézus még csak annyit mond erre: Közel vagy az Isten országához. Mert annak az országnak a lényege a hasonlóság. Az, hogy ez a kétfelé irányultsága életünknek találkozzon. Hogy felfedezzük: istenszeretetünk mintája emberszeretetünknek. Jézus Krisztus keresztjében, Isten országa kapujában kereszteződik ez a két irány. Mert Őbenne nem más a királyhoz és a szolgatárshoz való viszony. Mindig szolgakirállyal és királyszolgával, emberré lett Istennel van dolgunk. Hasonló a kettő. Ez az evangélium szíve.

Gondolta volna valaki azelőtt, hogy a Teremtés megismétlődik? Ahogyan a világ hatodik napján az történt, hogy Isten nem akart egyedül lenni, szeretetét szétosztotta, egy napon Isten újra megüresítette magát, életét adta értünk. Mert végérvényesen nem akart egyedül élni az üres atyai házban, tékozlók nélkül. Mivel Ő utánunk jött, létre jött az emberi értelmet felülhaladó találkozás, hasonlóság Isten és ember között. Ez a csoda.

Mit jelent ez konkrétan? Az, hogy amikor Istent teljes szívemből, lelkemből, értelmemből, tehát létem minden síkján szeretem, nem történik más, sőt annak a képe, ahogyan embertársaimat szeretem.

Amikor azt mondom és gondolom, hogy szeretem az embereket, csak éppen azt nem értem, miért éppen az a valaki ül mellettem, él velem, lakik a szomszédomban, aki, akkor nem tudom elhinni, hogy ő pont olyan, mint én. És ilyenkor voltaképpen az derül ki, hogy istenszeretetem is ilyen válogatós. A Teremtőt sem önmagáért szeretem, hanem azért, mert ezt meg azt kaptam tőle.

Ugyanígy, amikor a mi Mennyei Atyánkat szeretjük, csak éppen nem értjük, hogy ezt meg azt miért teszi, akkor sem történt más, mint kiderül, hogy a mellettünk ülőben sem önmagát szeretjük. Félelmes belegondolni, hogy ha kapcsolataink mérlegének egyik serpenyője elmozdul, akkor mozdul a másik is, mert pontos képei egymásnak.

Ezért javaslom, hogy a jobb megértés kedvéért cseréljük fel a szeresd szót a keresd szóra, és legyen ez 2008-as évünk útindítója: Keresd felebarátodat és keresd Istent! Találd meg felebarátodat, aki olyan, mint te és teljes szívedből találd meg Istenedet! Találj rá Isten jelenlétére, hiszen Ő pásztorol bennünket, életét adja értünk, itt is, ott is jelen van! Ez a rátalálás az Isten országa.
Ámen