2004-12-08

József Attila: A számokról

Tanultátok-e a számokat? Bizony számok az emberek is, Mintha sok 1-es volna az irkában. Hanem ezek maguk számolódnak És csudálkozik módfelett az irka, Hogy mindegyik csak magára gondol, Különb akar lenni a többinél S oktalanul külön hatványozódik, Pedig csinálhatja a végtelenségig, Az 1 ilyenformán mindig 1 marad És nem szoroz az 1 és nem is oszt.

Vegyetek erőt magatokon És legelőször is A legegyszerűbb dologhoz lássatok – Adódjatok össze, Hogy roppant módon felnövekedvén, Az Istent is aki végtelenség, Valahogyan megközelítsétek. (1924)

Fekete Ágnes: Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, a műsor szerkesztőjét hallják.

Ilyenkor Karácsony előtt az ember óhatatlanul feszültségbe kerül az ember, jóllehet nem az ajándék az ünnep lényege, gyermekeinknek mégis sok mindent megveszünk. Egyfelől tudjuk, hogy a tárgyak nem okoznak örömet, mégis csillogó mindenféle kell ahhoz, hogy igazán karácsonynak érezzük a karácsonyt. Ebből a körből úgy lehet talán kijönni, hogy egyre jobban megtanulunk adni, ha gyerekeinket is megtanítjuk ajándékozni. A Johannita Segítőszolgálat játék és mesekönyv gyűjtést rendez. Ha gyerekeinknek el tudjuk mondani, hogy ők is adhatnak valakinek, akinek alig van játéka, könyve, akkor talán valami több is történhet velünk. Budapestre, a Ráday utca 28. szám alatti, Biblia Múzeumba hozzák el adományaikat délelőtt 10 – 17 óráig, az összegyűlt ajándékokat Kárpátaljára szállítják. Kérjük, mihamarabb hozzák el, amit oda szánnak, így könnyebben kijuttathatja a Segítő Szolgálat. A játékgyűjtéssel kapcsolatosan is hívhatnak bennünket a 06-30/333-111- 8-as telefonszámon.

Most egy határon túlról érkezett lelkészt hallhatnak. A Harmat Kiadó a napokban jelentette meg Varga László Isten asztaláról című könyvét. A 77 éves erdélyi lelkipásztor a börtönben tanulta meg, hogyan lehet három percben prédikálni. Mielőtt életéről mesélt, megkérdeztem a szavazásról, mint a leghitelesebb véleménynyilvánítót.

Varga László: A népszavazással nagyon meg vagyok elégedve. Nem lehetett volna elképzelni, hogy a teljes magyar nemzet elitje tökéletesen egyet tud érteni, egyért tud lelkesedni, egyért tud harcolni. Ez ötvenhatban így volt, itt voltam Budapesten a forradalom alatt. Akkor az volt a nagy élmény, hogy Mindszenty bíboros pontosan úgy beszélt, mint a kommunista Nagy Imre. Pártállás nélkül tudósok, sportemberek, az egyházak, a határontúli vezetők, a polgármesterek, a teljes elit – mindenki egyet akart.

Fekete Ágnes: Ehhez képest nem túl sokan mondták azt, hogy "igen".

Varga László: Mégiscsak elment több mint egymillió ember és azt mondta, hogy "igen". Három éven belül mi is az Európai Unión belül leszünk, és akkor jövök Magyarországra, akkor veszek magamnak házat, amikor nekem kedvem és pénzem van. Szabad európai polgár leszek. Két- három év már igazán nem számít ötven év után. Kik vesztettek? Az egyház. Az egyház nem hajlandó kilépni a gettóból. A magyarság hetven százaléka a népszámláláskor kereszténynek vallotta magát. Semmiféle szervezet és irányzat nem tud annyi embert összeszedni hétről hétre, mint ahány ember a templomokba jár. És akkor, amikor ilyen gyakorlati kérdésre került a sor, az emberek nem az egyház iránymutatása szerint jártak el, hanem a lehető legblődebb hazugságot jobban elhitték, mint az egyház tanítását. Ez rettenetes nagy baj. Az egyháznak nem csak az a dolga, hogy száz évvel ezelőtti stílusban mondja, amit száz évvel ezelőtt is mondott. Az emberek meghallgatják, bólogatnak, utána kimennek, és az ellenkezőjét teszik. Olyan elképesztően vad hazugságokat adtak be, hogy most nyolcszázezren át fognak úgy rohanni Magyarországra, hogy olyan porfelhőt csinálnak, hogy elsötétül az ég. Szégyene azoknak, akik mondják!

Fekete Ágnes: Amióta a világ világ úgy van, hogy az anyagi veszteséggel, vagy nyereség kecsegtetésével az embereket irányítani lehet.

Varga László: Én 77 éves vagyok, a negyvenes években nem lehetett volna így irányítani az embereket. Ezt az új nemzedéket ők nevelték. Az egyház nem tud olyan tartást adni a híveinek, hogy ne lehessen őket a legkisebb, zsebre vonatkozó hazugsággal az orruknál fogva vezetni. Az egyháznak meg kellett volna tanítani azt, hogy más szempont is van, nem csak a zsebem. Rendezvényeket tartottak, de aki elment a rendezvényekre, annak felesleges volt elmenni, úgyis tudta, hogy mi a tennivalója. Eddig kellett volna, és ez után kell úgy nevelni, hogy gondolkozzanak az emberek. Nem az volt a baj, hogy a zsebüket féltették. Az volt a baj, hogy nem voltak képesek gondolkozni azon, hogy ilyen szamárságokat ne vegyek be. Egy normális munkásember ötven évvel ezelőtt azonnal azt mondta volna: kérem, ne sértegessenek! A mostani nem mondta? Nem mondta. Ez a pártrendszer nem felel meg a mai életnek. Azt is bevezeti, hogy a csajágröcsögei bírót aszerint kell megválasztani, hogy melyik párthoz tartozik, nem aszerint, mint régen: amikor a faluban ismerték és tudták, hogy Pista jobb, mint Jancsi. Ezt felborították, most minden kérdésben arról van szó, melyik párthoz tartozom, és akkor úgy kell beszélni. És most kiderült, hogy a politikusok egy része "nem"-mel szavaz. Amikor Szili Katalin meghívja a határontúli vezetőket, hogy a Parlamentben beszéljenek, a másik fél, pedig kijelenti, hogy nem csinálnak pártügyet belőle, mindenki egyet akart. Az elit, akik képesek arra, hogy felülemelkedjenek a problémán, és nemzeti perspektívában gondolkozzanak. Tőlem azt kérdezte meg ezlőtt húsz esztendővel egy diák: A maga gyereke ilyen jól tud beszélni magyarul? Itt tartottunk. Jaj, meg ne sértsük a szomszédokat! Jaj, legyünk nagyon jó fiúk, ha jó fiúk leszünk, a többiek is olyanok lesznek. Az, pedig röhögött és belénk rúgott. Ez szűnt meg most a népszavazáskor. Ez a csonkamagyar gondolkozásmód a magyar elitben eltűnt és ennél nagyobb eredményt nem hozhatott volna az sem, ha mindnyájunknak azonnal megadják az útlevelet. Nem kell az útlevelük, süssék meg!

Fekete Ágnes: Itt van előttünk egy régi meg egy új könyv: "Isten asztaláról", amin – ha jól látom – egy ravennai mozaik van.

Varga László: Sok rábeszélésre szántam rá magam, hogy ezt elkészítsem, hogy lehetőleg teljes képet tudjak adni a Bibllia minden könyvéről, és minden fontos témájáról mozaikszerűen, úgy szólván rendszer nélkül.

Fekete Ágnes: Minden napra van benne egy áhítat.

Varga László: Minden napra van benne egy Ige, rövid igemagyarázat és egy imádság. Lapoztam a Bibliában, találtam egy szép Igét és arról írtam röviden. Abban már nagy gyakorlatom volt azelőtt, hogy kell röviden beszélni az Igéről. A börtönben így kellett beszélni. Az egyik legértékesebb az volt, amikor román regáti értelmiségiek kértek, hogy magyarázzam nekik a Bibliát. Úgy harmincan voltak egy cellában, a felét, kétharmadát érdekelte, a többi ideges volt. Akkor megállapodtunk, hogy három perc vacsora után, három percben kellett elmondani. Először végigvettem Jézus példázatait, majd a hegyi beszédet, románul. Ez olyan tanfolyam volt, hogy nincs az a szeminárium a teológián, ami ennél alaposabb lett volna. Két öreg katolikus papot zártak büntetőcellába azért, mert imádkoztak, és rózsafüzért mondtak együtt. Ilyen körülmények között voltam egy száz személyes cellában, ahol tizenöt vagy annál is több hívem volt. Esténként kettesével-hármasával beszélgettek az ágy szélén, én sétáltam a nagy cellában, odamentem egy csoporthoz, elmondtam egy Igét, három mondatot, és mentem tovább. Magukban imádkoztak aztán nélkülem. Öt-hat csoporthoz odamentem és mindenütt elmondtam ugyanazt az Igét és a három mondatot. Ez volt az én nagy szemináriumi gyakorlatom. Azóta is mindig a lehető legrövidebben beszélek.

Fekete Ágnes: Hogyan került a börtönbe?

Varga László: Ez politikai ügy volt. 55-ben már látszott, hogy valami mozog, az erdélyi vezetők, egymással találkozni nemigen tudtak, de üzengetni egymásnak igen. Akkor még megvolt a bizalom az erdélyi magyarságban. Az volt a tét: mit kellene tenni Erdéllyel? Nagyon jó barátom volt dr. Dobai István – éppen most jelent meg egy hatalmas könyve: Európa keresztény kultúrtörténete – őt bízták meg, hogy fogalmazza meg a különböző lehetőségeket. Közben kitört a magyar forradalom, akkor még nem tudta senki, hogy az Egyesült Nemzetek "sóhivatal". Az ENSZ hozta a határozatokat, hogy a magyar forradalom ügyét el kell intézni, és csatolják az erdélyi kérdést is a magyar ügyhöz. Mikor már kész volt a teljes memorandum, akkor kapták el Dobait, és vele együtt bennünket, néhányunkat. Így kerültünk hazaárulásért életfogytiglani ítélettel román börtönökbe.

Fekete Ágnes: Életfogytiglan?

Varga László: Nagyon örvendtünk neki, mert az ügyész ötünkre kért halálos ítéletet, én voltam a kettesszámú. Úgyhogy mikor megkaptam az életfogytiglant, nagyon meg voltam elégedve. Azért is jó volt, mert a többiek, akik szintén hazaárulók voltak, számolgatták húsz-huszonöt évre elítélve, hogy majd mikor szabadulnak: 70-ben, 80-ban, én meg mosolyogtam, én akkor szabadulok, amikor az Úr Isten akarja, nekem azt emberek nem mondják meg.

Fekete Ágnes: Szabad volt?

Varga László: Azért azt nehéz volna mondani, hogy az ember szabadnak érzi ott magát. Egész embernek éreztem magam, és azon kívül én voltam az a kivételezett, aki a hivatását ott is tudta folytatni. Más nem, csak én. Ez nagyon kellemes érzés volt, szükség van rám, végezhetem a munkám. Amikor teológus voltam és kezdték a lelkészeket letartóztatni, vitték a Duna-csatornához, akkor én nagy bőszen, húsz éves nagyképűséggel azt mondtam, nem tudok szebb kinevezést elképzelni, mintha ebben a helyzetben valakit az Úr Isten börtönlelkésszé nevez ki. Mikor jó néhány évvel később letartóztattak, akkor a fülembe csengett annak a taknyos fiatalembernek a nagyképű kijelentése – megkaptad, ha óhajtottad, tessék.

Fekete Ágnes: Ahogy elmondta a börtönélményét úgy tűnk, igazából nem tragédiaként élte át, jól lehet nyilván az volt.

Varga László: Az eleje szörnyű volt, a vallatások és egyebek. De utána az Úr Istentől olyan élményeket, beszélgetéseket kaptam, amik bizonyossá tettek, hogy munkaképes állapotban ki fog szabadulni. Ez az érzés soha, a hét és fél év alatt el nem hagyott. Utólag pedig csak azt mondhatom, minden téren és minden tekintetben javamra volt. Mind családi, de főképpen teológiai szempontból, sokkal többet ért az a hét esztendő, mint ha három nyugati teológiát végigjártam volna. Azért tudtam megírni ezt a könyvet is úgy, ahogy megírtam.

Fekete Ágnes: Mondta, hogy szörnyű volt az eleje. Mi volt leginkább nehéz?

Varga László: Az, amikor az ember rádöbben arra, hogy nem megbízható. A vallatások során mindig attól kellett félni, el ne kottyantsak valami olyasmit, amivel valakit bajba keverek. Megegyeztünk négyen, akik ebben a memorandum-ügyben benne voltunk, úgy kell a pert lefolytatni, hogy minél nagyobb nyilvánosságra jusson, és minél nagyobb ügy legyen belőle. Akkor Romániában nem volt halálos ítélet, utólag hozták meg, visszamenőleges hatállyal. De mi tudtuk azt, hogy olyan nincsen, ennél fogva nem kellett védekezzünk.

Fekete Ágnes: Azt mondta, ez borzasztó volt. Mi volt borzasztó?

Varga László: Az, mikor másokról kérdeztek. Megfeszítetten kellett figyelni, jaj, nehogy valamit elmondjak, amit véletlenül tudtam és nem volt szabad mondani. Tökéletes szakértelemmel dolgozott a szekuritáté. Lélektani alapossággal és a vallatások trükkjeivel. Én úgy tudtam magamról, hogy megbízható ember vagyok, de kiderült, nem vagyok, mert ez lehetetlen, amikor az ember teljes kiszolgáltatottságban van. Sose ítélem el azokat, akik kotyogtak, ha nem tudatosan tették, mert lehetetlen, hogy az ember mindig csak azt mondja, amit mondania kell. Úgyhogy nem az én érdemem, az Úr Isten kegyelme, hogy miattam senki nem jutott börtönbe.

Fekete Ágnes: Pincében voltak?

Varga László: Igen! Úgy volt kiképezve, hogy tönkretegyék az ember idegeit. Mellettem volt a besúgó, a szomszéd ágyban, az nem kéjmámor. A börtön ahhoz képest már nagyszerű hely volt, de amikor egy naivabb rab elkezdett panaszkodni, akkor azt kérdezte az őr: hát, mit képzelt, ez szanatórium? Ott fognak a csontjaitok megrothadni Rózsa Sándor mellett.

Fekete Ágnes: Magyar volt az őr?

Varga László: Dehogy, román volt. Ezt románul mondta, de Rózsa Sándort ő is ismerte, mert ő a szamosújvári börtön híres rabja volt, és ott van eltemetve a börtön temetőjében.

Fekete Ágnes: Milyen volt mikor a szabadulás hírét meghallotta?

Varga László: "A fegyencélet fintorai" című könyvemben, melyet a Püski Kiadó adott ki, pontosan azt próbáltam leírni, milyen az az életforma, ami évek során kialakul. Az eszkimóknak is van életformája, nekünk is. Fogalmam sem volt, amikor kiszabadultam, hogy a családból él-e valaki vagy sem, otthon találom, vagy hol, semmit nem tudtam. Vár ott bennünket valaki? Lesz egy falat kenyér? Lesz egy ágy, ahova első éjszaka lefekhetünk? Próbáltunk tervezni, de a levegőbe, minden alap nélkül. Nem volt kellemes ez a két hónap.

(ének)

Varga László: Teljesen egészségesen kerültem ki a börtönből, olyan eufóriával, azzal, hogy azok kellett kiengedjenek, akik becsuktak, mert az Úr Isten úgy intézte. Lelki nyugalommal szabadultam és fogtam neki az új életnek.

Fekete Ágnes: Folytatta a munkát ott, ahol abbahagyta?

Varga László: Azt éppen így nem lehet mondani. Kineveztek egy olyan helyre, ahol tizenkét kilométerre volt a vasútállomás. Csak gumicsizmával lehetett megtenni az utat sáros időben, szóval, nem a kolozsvári belvárosba neveztek ki. De olyan boldogan csináltam aztán tovább a lelkipásztori munkát…

Fekete Ágnes: Azt hallottam, kevés lelkész van, aki ilyen idősen még nekiáll számítógépet tanulni, e-mailt írni. A mai napig benne van mindenben, frissen.

Varga László: Csak az öregszik meg, aki hagyja magát, hát én nem hagyom magam. Ki kell pótoljam azt a hét esztendőt. Nagyon-nagy az Úr Isten hatalma. Nagy élményem volt a Szentírással kapcsolatban, hogy a Biblia igaz. Ez nem azt jelenti, hogy azelőtt ezt nem tudtam. De nem tudtam, hogy gyakorlatilag annyira igaz minden egyes szava, mint ahogy az oda le van írva. Például, hogy a rosszat jóra fordítja. Minden disznóság hasznomra fordult, amit velem szemben bárki elkövetett, kis disznóságból kicsi hasznom, nagy disznóságból nagy haszon származott.

Fekete Ágnes: Milyen haszonra gondol?

Varga László: Én nem lelkésznek készültem, hanem politikusnak. Jogra mentem, elvégeztem három és fél évet. A legelső hamis perben a jogról engem két lábbal kirúgtak, életem egyik legnagyobb nyereménye volt. Hogy néztem volna ki, mint kommunista ügyvéd? Így lett belőlem lelkipásztor.

Fekete Ágnes: Vissza tudna emlékezni egy karácsonyára?

Varga László: Volt egy felejthetetlen börtönkarácsonyom. A börtönben nagy probléma volt az Úrvacsora vétele. Minden becsületes lelkipásztor szolgált és prédikált ott. Volt, aki vízzel vette az Úrvacsorát, volt, aki dzsemből készült gyümölcslével, én nem. Nem elvből, mert tudtam, hogy a lelki kérdésekben nem az anyag számít, de én így nem akartam. A nagyon legyengült embereknek adtak egy-egy üveg vasbort. Ez gyógyszer, valódi borban oldanak fel különböző erősítőszereket. Aki ilyet kapott – ez egy kicsi üveg volt – kötelességének tartotta a cellában levő papoknak egy penicillines üvegben adni belőle. Egyszer én is kaptam egy ilyen kis üveg bort. Akkor egy olyan cellába kerültem, ahol 15-18 magyar és szász fogoly volt, legkülönbözőbb vallásúak. Karácsonykor megtartottuk az imahetet és a románok, amíg mi vettük az Úrvacsorát, a hátunk mögött sétálgatva beszélgettek halkan, úgyhogy nem volt gyanús az, hogy mi a két ágy között voltunk. Az egyik feküdt, a másik üldögélt, a katolikusok és lutheránusok az ágy mögött térdeltek. Én a zsebkendőmet, amiből a puliszkát szoktam enni kiterítettem a felső ágyra, az ütött-kopott bádogcsészébe beletöltöttem a bort, felöntöttem vízzel. A reggeli tizenöt deka kenyeremet szépen felszeleteltem. Az Úrvacsorát valami olyan valóságosan átéreztük, hogy most ott van Jézus Krisztus. Egy öreg ateista ott zokogott az ágyon, a többiek mély csendben vették és fogadták. Soha egy aranykelyhet olyan áhítattal nem tudtam továbbadni, mint azt a bádogcsuprot ott.

Fekete Ágnes: Hallottuk, milyen különös karácsonyi élmények érhetik az embert az életben. A mai korban némely gyülekezet a konzumgondolkodást igyekszik megszentelni, amikor jótékonysági vásárokat rendez. A ránk következő hétvégén is nyitva lesz a budapesti, Kálvin téri gyülekezet kapuja a hímzések iránt érdeklődők előtt. Farkas Orsolya riport összeállítását hallják.

Farkas Orsolya: Látom, hogy már hosszasan álldogálnak itt, nézelődnek, valaki kezében még centiméter is van. Mit szeretnének vásárolni?

Vásárlók: Most csak körülnézni jöttem fel, de szándékomban van egy terítőt vásárolni ajándékba, a lányomnak. Erdélyben készült szép fehér vászonra, gyönyörű.

Asszony a gyülekezetből: Én ide tartozom, árusítok. A kézimunkakör tagja vagyok. Általában úgy szokott lenni, hogy amit kihímezünk, abba úgy beleszeretünk, hogy meg is vesszük.

Farkas Orsolya: Mikor szoktak hímezni?

Asszony a gyülekezetből: Szerdán jövünk össze három órakor, ötig beszélgetve hímezünk, utána a nagytiszteletű asszony bekapcsolja a magnót, és igehirdetést hallgatunk. Azután énekelünk, imádkozunk, szeretettel készítjük a kézimunkákat. Egy diáklányt is patronálunk.

Farkas Orsolya: Mi készült el eddig?

Asszony a gyülekezetből: Amik itt láthatók, mindegyik eredeti népi motívumokkal díszített, arra szigorúan ügyelünk, hogy nehogy giccs kerüljön ki a kezünk közül. Erdélyi, írásos, kalotaszegi munkáink vannak, ez a mellény mezőkövesdi, fekete alapon színes selyemfényű fonallal. Ez a táska buzsáki szűrhímzés. Amikor a 17 éves fiúunokám az első terítőt meglátta, amit a lányomnak hímeztem – fiúk nem nagyon szoktak a kézimunkáért lelkesedni – összecsapta a kezét: nagymama, hímeznél ilyet nekem is? Máris a tiéd.

Molnár Miklósné: Több, mint húsz éve működik a kézimunkázó asszonykör. 1981-ben kerültünk ide a gyülekezetbe a férjemmel és kérték, gyűjtsük össze az asszonyokat valamilyen munkára. A lepramisszióba kapcsolódtunk be, mert akkor már tudtuk, hogy az asszonyok egy része foglalkozik fáslikötéssel. Őket hívtuk először, a hímzőket is. Elég szép számmal összegyűltünk. Egy héten egyszer találkozunk, szerda délutánonként, háromtól hatig. Ötig szabadfoglalkozás, kézimunkázás, jövés-menés van, öttől hatig igehirdetést hallgatunk magnóról, majd imaközösséggel fejezzük be az alkalmat. Nem a kézimunka, hanem a közösség a lényeg, hogy együtt legyünk. Ki mit tud, azt csinálja, kötést, pamutgombolyítást, horgolást, hímzést. Eleinte csak a templom, a gyülekezet és a lepramisszió részére készítettük a hímzéseket, később lehetőség nyílt, hogy vásárt is rendezzünk. Így már évek óta tartunk karácsonyi vásárt, és a gyülekezet javára fordítjuk vissza a befolyt pénzt.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Máté evangéliuma 25. fejezetéből!

”Akkor hasonló lesz a Mennyek országa a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásukat, és kimentek a Vőlegény fogadására. Öt közülük balga, öt pedig okos volt. A balgák ugyanis nem vittek magukkal olajat … Éjfélkor azután nagy kiáltás hangzott: Íme, a Vőlegény! Jöjjetek fogadására! Ekkor mind rendbe szedték lámásaikat. A balgák így szóltak az okosokhoz: Adjatok nekünk az olajotokból, mert lámpásaink kialszanak. Az okosok így választoltak: Nem adhatunk, hátha nekünk sem lesz elég. Menjetek inkább a kereskedőkhöz és vegyétek meg magatok. Amíg azok távol voltak vásárolni, megjött a Vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele."

Mintha jelképesen szólna ma ez a mondat: Amíg vásárolt az öt bolond lány, elkéstek a Mennyegzőről, amiért jöttek. A vásárlás pótcselekvése miatt a lényegről lemaradtak. Nem elsősorban azért voltak igazán buták, mert nem hoztak olajat. Ez előfordul bárkivel. Persze az igazán bölcs ember mindig számításba tud venni ilyen váratlan fordulatokat, minthogy a Vőlegény késik. De ki tud mindenre gondolni? Isten nem a tökéletességet kéri számon rajtunk. A baj ott van, amikor elkezdjük figyelni a másikat. Hogy fog az kinézni, ha nekünk nem ég a lámpásunk! Mit fognak szólni, ha mi szégyenszemre nem tudunk fényes sorban állni. Ezért mentek el a boltba. Ha ott maradnak a szégyenükkel, bizonyára beengedték volna őket. Lámpás nélkül, de részt vehettek volna a lakodalmon. A pótcselekvés, a félelem kergette őket a boltok felé, és végül nézhették a bezárt ajtót.

Amikor gyerekeknek mesélem el ez a történetet, megkérdezik, miért nem voltak jószívűek az okos lányok? Adniuk kellett volna az olajukból! Még a földi, megfogható világban sem lehet mindent adni. Lélekben, pedig mindenképpen igaz, hogy a legfontosabb dolgokat nekünk, magunknak kell megharcolni. A hit, a reménység nem potyog az ölébe senkinek. Minél jobban elvállaljuk szégyenünket, azt akik vagyunk, lámpással vagy anélkül, annál kevésbé kerülünk a pótcselekvések zsákutcájába, és annál jobban megtaláljuk saját helyünket azon a Nagy Mennyegzőn, amire készülünk. Isten adja, hogy csak az ő hangjára figyeljünk, és ne tévesszen meg minket sem a saját szívünk, sem a külső csillogás.
Ámen

Énekajánló – Advent harmadik vasárnapja

"Az ünnepek azok az égbe nyúló szelepek, amelyeken keresztül a felső világ ózonával táplálkozik a füstben, gőzben, gázban fuldokló emberiség. Az ünnep az örökkévalóság napfényének reális és boldog belemosolygása a mi hétköznapi életünkbe. Megtelíttetésünk odafelvaló kalóriákkal." (Ágenda. szerk. Ravasz László. Bp., 1927. 18-19. o.)

Ádvent harmadik vasárnapjának igéiben (Máté 11,2-10; I. Korinthus 4,1- 5.) különös hangsúlyt kap a hit, a hűség és az állhatatosság. Keresztelő János kérdésében – "Te vagy-é az, aki eljövendő, vagy mást várunk?" – csüggedésünk és hitünk gyengesége fogalmazódik meg. Jézus erre azt a választ küldi: ne magadra nézz, hanem vedd észre, ami történt veled és másokkal és erősödik a hited! A harmadik vasárnap központi kérdése – amit mindenkinek fel kell tenni legalább egyszer egy évben: Kit vársz az ünnepben, mit vársz az ünneptől, mit vársz a jövőben, mire alapozod az életed? A főénekként ajánlott dicséretben Keresztelő János mellé odakerül Mária aki hittel és alázattal fogadta az angyal híradását. A hit megtermi gyümölcseit… ("Hallá s elfogadá e parancsolatot, Hívé és fogada méhében magzatot…" 310,5.)

Énekrend Ádvent harmadik vasárnapjára:

Fennálló ének: Bevezető ige: Zsoltárok 85,8.

Derekas (fő) ének: 310. Küldé az Úr Isten

Igehirdetés előtti ének: 234, (1.) 2. Jer világosság, ragyogj fel nekünk

Ráfelelő ének: 239, 1. (5.) Úr Jézus, hozzád kiáltok

Záró ének: 286,1-7. Jer, dicsérjük az Istennek Fiát

A Zsinat Elnöksége ajánlásának rövid összegzése, amelyet a kettős állampolgárságról alkotandó törvényjavaslat tárgyában december 7-én a Zsinat elé terjesztett.

"…a Magyarországi Református Egyház továbbra is kötelességének érzi a határon túli magyarok ügyének rendezésében való közreműködést. Ezért kérjük a Magyar Köztársaság Országgyűlését, hogy a nemzet ügyét komolyan véve, foglalkozzon a határon túli magyarok helyzetének jogi rendezésével. Ehhez a nehéz és konszenzusra törekvést igénylő közös gondolkodáshoz fogalmazunk meg néhány ajánlást. A Magyarországi Református Egyház véleménye szerint a kettős állampolgárság intézménye ellentmondások nélkül megoldható a magyar jogrend jelenlegi keretein belül. Bízunk abban, hogy javaslatainkkal hozzájárulhatunk a kettős állampolgárság ügye körül kialakult sebek gyógyításához."

A javaslatok:

1.) a nemzeti minimum meghatározása, annak érdekében, hogy a nemzetpolitika kérdéseit illetően a lehető legszélesebb körű egyeztetés és közös gondolkodás kezdődjön, minden esetben a határon túli nemzetrészekkel együttműködve

2.) egy nemzeti kataszter elkészítése, amelynek feladata lenne, hogy a Kárpát-medencében élő minden, magát magyarnak valló személy belekerülhessen, s számon tudjuk tartani azokat, akiknek segítségre van szükségük, vagy segíteni tudnak

3.) szórvány program kidolgozása, az érintettek bevonásával közös gondolkozás megkezdése

4.) a kormányzat és a parlamenti pártok részvételével induljon meg egy olyan nagyszabású, tudományos háttérbázisra támaszkodó szakértői elemző munka, amely mind ez idáig elmaradt, s amelynek hiányában eddig nem kellően megalapozott érvek hangzottak el a kettős állampolgárság mellett és ellen. Ebben a munkában egyházunk felajánlja szakértőinek részvételét

5.) az állampolgárság megszerzéséhez szükséges eljárás felülvizsgálata, a határon túlról érkező magyarok állampolgársághoz jutásának egyszerűsített feltételrendszere

6.) a kettős állampolgárságot elnyerő határon túli magyarok jussanak hozzá a teljes értékű magyarországi útlevélhez, jogvédelmet és konzuli szolgáltatásokat más magyar állampolgárokhoz hasonlóan vehessenek igénybe

7.) tárgyalások Ukrajnával a kettős állampolgárságot lehetővé tevő kétoldalú nemzetközi egyezmény kidolgozásáról

8.) a vállalkozási szabadság továbbfejlesztése és ezzel összefüggésben a munkavállalás lehetőségének biztosítása a kettős állampolgársággal bíróknak

9.) az oktatás, a kultúra és a sport területén az egység megőrzése és helyreállítása, a tudományos és kulturális élet egyesítése, ahogyan az már megtörtént a Magyar Tudományos Akadémia ill. az Írószövetség működésében

10.) a nyugdíjak ügyében létrejött nemzetközi egyezmények összevetését a hatályos EU egyezményekkel (nyugdíjat minden esetben ott és onnan kapjon az állampolgár, ahol nyugdíjjárulékot fizetett)

11.) a segélyek és az egészségügyi ellátás finanszírozása tekintetében a kérdés nemzetstratégiai és méltányossági alapon való végiggondolása

12.) támogatjuk a regionális együttműködés fejlesztését, a tőke exportot és a vállalkozások fejlesztését segítő gazdasági elképzeléseket

"Meggyőződésünk, hogy a magyar állam kárpótlással tartozik azért, mert két világháborús szerepvállalásával méltatlan és előnytelen helyzetbe juttatott sokmillió embert, akiknek véleményét sem 1914-ben, sem 1941- ben nem kérdezte meg. Most végre mód nyílik arra, hogy szimbolikusan kárpótoljuk az egykori magyar állampolgárok utódait azzal, hogy jogilag is egy nemzet tagjának ismerjük el őket."